A Nagy Delete 2

Csepel.info

Az első rész itt olvasható

Nemcsak az MSZP honlapjairól és képgalériáiból, hétfőn délután pedig a csepeli pártszervezetből, de még aznap az iwiw-ről is törölték Deme Gábort – értesült a Csepel.info. A csepeli kettős gyilkosság társtetteseként vádolt politikus saját internetes oldala még működik, de ezek után könnyen lehet, hogy már nem sokáig.

Kirakták – vagy kitörölték – Deme Gábort az iwiw-ről – értesült a Csepel.info. Lapunk arról kapott értesítést, hogy a tegnapi napon egy  – állítólag MSZP-s – hölgy biztatta iwiw-es oldalán a politikust, hogy ki fogják mosdatni a gyilkosság gyanújából. Ennek valóságtartalmáról azonban már nem tudtunk megbizonyosodni, mire ugyanis utánanézhettünk volna, már megszüntették a szocialista politikus iwiw-es profilját. Így aztán, ha létezett is ilyen beírás, az sem lehetetlen, hogy csak provokáció volt. Azt sem tudni, hogyan törölték Deme iwiw-es profilját, az ugyanis – elvileg – kizárható, hogy ő internetezett volna.

Nem sokkal az után, hogy nyilvánosságra került, Deme Gábort társtettesként vádolják a csepeli kettős gyilkosságban, először a politikus weboldalára invitáló banner tűnt el a csepeli MSZP egyik honlapjáról. Múlt hét péntekre már a párt mindkét honlapján, válogatás nélkül az összes olyan képet törölték, amelyen a politikus is jelen volt – számoltunk be a fejleményekről a Csepel.info-n.

Ezzel egyidejűleg Deme iwiw-es honlapján is megindult a fogyatkozás, igaz itt nem a fényképek, hanem az ismerősök között. Az viszont megdöbbentő, hogy a politikus még a gyilkosság napján is időt szakított arra, hogy személyes kapcsolatait ápolgassa a közösségi portálon. Ezt a profilt törölte, töröltette, vagy szüntette meg valaki – maga a szolgáltató – tegnap délután, közel egy időben azzal, hogy Demét kizárta a csepeli MSZP alapszervezete és frakciója.

Megszaporodtak viszont a fórumbejegyzések a Deme Gábor saját internetes honlapján, amely utolsóként, még most is működik. Még “Fletó” is üzenetet küldött – igaz, nagy valószínűséggel nem az igazi. Azt javasoljuk azonban, hogy a nem egyszer gyűlölködő tartalmú üzeneteket csak 18 éven felüliek olvassák el.

Csepel.info

A témához kapcsolódó cikkek időrendben:

Lelőttek két embert egy csepeli iskolában! + videók

A biztonsági őr lehetett a gyilkos, de a tettestársát is elfogta a rendőrség

D. Gábor a társtettes?

Takács Józsefet és Papp Lászlót gyászolja Csepel

Sírva könyörgött az életéért a csepeli tanár – hétfőn zárhatják ki Demét az MSZP-ből

Gyertyás megemlékezést tartottak a szakiskola előtt

A Nagy Delete

Döbbenetes és váratlan fordulat

Tanári példamutatás? Saját tanítványára terelte a bűncselekményt

Ma dönthetnek a gyilkossággal vádolt politikus kizárásáról

Kihúzták a részvét-közleményből a Fidesz-elnök nevét

A TV2 Napló és a Mokka adásai

Nem volt Zuschlag ügy, most nincs pártügy

Ezt vette fel a magnó

Csepel az egész ország

A Nagy Delete 2

39 hozzászólás “A Nagy Delete 2” bejegyzésre

  1. Gordon szerint:

    Remélem, hogy nem fogják tudni kimosdatni, és jól megérdemelt helyére kerül, vagyis a kaptárba.

  2. Politikamentesen szerint:

    Fent volt az iwiw-en az a hölgy 71 ismerőssel, aki a bizonyos üzenetet írta, tehát az iwiw szerint valós személy volt, s nem friss volt az iwiw-es lapja. Dr. Dr. Kovácsné …….

  3. nagysütemény szerint:

    Miért lenne lehetetlenség, hogy internetezne előzetesben? Tudtommal internet is van jónéhány börtönben. És az sem kizárható, hogy egy ismerőse ment fel az iwiw-re, ehhez persze a jelszót kellett ismernie. Ez utóbbi közel sem ritka, nem tudom, hogy ez miért akkora hír.

  4. nagysütemény szerint:

    Ja, a másik most látom: iwiw-es adatlapra linkelni közel áll személyes adattal való visszaélésnek.

  5. Bubus szerint:

    Milyen közel áll, ha az elmúlt öt évben nem érte el?

  6. Politikamentesen szerint:

    nagysütemény! Rosszul tudod, erre nem vonatkozik a személyes adattal való visszaélés törvényi tényállása, az másra vonatkozik. Egyébként, ha az iwiw-en ismerőst keresel, sok adatlapot ad ki, melyek között megtalálhatod akit kerestél. Lehet célirányosan is keresni. Erről szól ez a szolgáltatás, s aki ide regsiztrál vállalja ennek ódiumát.

  7. CsepeliXXI szerint:

    Az iwiwet még olvasni sem tudod,ha nem vagy tag.A tagsághoz pedig meghivás kell.A meghivónak igényelnie kell a meghivást,ami hetekbe telik.
    Szóval nem lehetséges,hogy más nevével egy kamu üzenetet tegyél be.

  8. bögöly szerint:

    Okostojások! Hacsak nem tudod az illető iwiw-en regisztrált e-mail címét és a jelszavát. Ha tudod akkor akár törölheted is az illetőt. A Deme ügyvédjének pl. csak ezt kellett megmondani.

  9. nagysütemény szerint:

    RE bögöly:
    Én konkréten egy ismerősre gondoltam. De akár a Fidesz is lehetett, csak emlékezzünk arra, amikor szervereket tört fel Szíjjártó (Fidesz). Köztörvényes bűncselekmény volt anno az is.

  10. Bubus szerint:

    agysüti: ilyen demagóg fórumozó Tapló-Topikos óta nem volt itt.

  11. CsepeliXXI szerint:

    Bubus!
    A csávó még a végén ki-nagysüti,hogy a lövöldözést is a Fidesz csinálta,csak rá akarják fogni a szegény cucilistákra. 🙂

  12. Gordon szerint:

    Bubus!
    Lehet, hogy ő jött vissza.

  13. nagysütemény szerint:

    “demagóg fórumozó Tapló-Topikos”

    Ebből is jól kivehető, hogy minden jobboldalinak egy baloldali ember hazaáruló, nemzetvesztő, egysejtű tapló amőba.

  14. Gordon szerint:

    Topikos-Nagysüti!
    Ha te annak gondolod magad, akkor azt rád bízom, bár nem értek veled egyet, mert nagyon sok olyan jobboldalit ismerek, akik nem az általad leírtak szerint vélekednek a baloldaliakról. Van egyéb mondanivalód?

  15. freehckr szerint:

    “csak emlékezzünk arra, amikor szervereket tört fel Szíjjártó”

    LOL, ezt hol hallottad? Jereván FM? 😀

  16. már nem csepeli szerint:

    FIGYELJEN,AKIT ÉRDEKEL!!!Szóval:iwiwre,az “teszi fel “magát ,aki szeretné…Deme családtagjaiból,egy pár még fennt van/az értelmesebbje törölte magát/!!!Szóval,aki a támogatottságáról ill. “kimosásáról”biztatta Demét ,az dr.Kovácsné Anasztázia/szerintem nem valós személy/.Elérhetőség:iwiw-keresés-Ruthner György/a képeit is nézzétek ám meg!!!/-annak ismerősei közt:dr.Kovácsné Anasztázia…Mivel engem érdekelt,gondoltam tán Másokat is!

  17. Bubus szerint:

    Hát, most már nincs semmi nyoma:

    http://iwiw.hu/pages/user/friends.jsp?userID=10453974

    Állítólag azonban valamelyik fórumon idézték a szövegét.

  18. CsepeliXXI szerint:

    A “Ruthner” az hibás név/személy.Nem az ügyvéd neve.
    A másikról pedig kérdezd meg az iwiwes modit.

  19. már nem csepeli szerint:

    CsepeliXXI!OK.,de mégis az Ő oldalán van Dr Kovácsné Anasztázia!Nézd csak meg!

  20. CsepeliXXI szerint:

    Már leszedték a Demét.A képe alatt volt ez a megjegyzés.A megjegyzést pedig csak a saját bejelentkezett nevedről tudtad megtenni.

  21. Bubus szerint:

    Megvan a hozzászólás, de az Index fórumán találtam rá:

    toratoratora válasz | megnéz | könyvjelző 2009.01.11 22:21:59 © (1945)

    IWIW:

    “2009/01/11 19:14

    Dr. Kovácsné Anasztázia [Zia] | Üzenek
    Megmentünk Gábor ! Az MSzP alapszervezet nevében megigérem hogy mindent
    megteszünk a megmentésed érdekében. A Rendöség is sáros más ügyekben, ha
    téged bukni hagynak ok is buknak ! Veled vagyunk Gábor ! K. Anasztázia MSzP
    alapszervezet”

    Nem semmi!

  22. Bubus szerint:

    És ennek a csajnak a munkahelye: MSZP Kultupolitikai Osztály

  23. CsepeliXXI szerint:

    Eredetileg ott volt.Toratoratora?Aha. 🙂

  24. már nem csepeli szerint:

    Szerintem ez nem “valós” oldal/Dr.Kovács A.!/!

  25. CsepeliXXI szerint:

    A hozzászólásnál a csaj neve ott volt,amit nem tudsz hamisitani.
    Ha rákattintottál,akkor a csaj adatai jöttek fel.Mivel Demét levették,igy már semmit nem tudsz csinálni,mint megkérdezed a modit,hogy lehetséges kamuként bejelentkezni,és megjegyzéseket irni,mint ezesetben.És ha igy volt,akkor ki csinálta?

  26. Bubus szerint:

    Szerintem igen:

    Regisztráció időpontja 2007. április 25., Utolsó bejelentkezés: január 11., 12:50

  27. csepeli szerint:

    Az ügyvéd, hiába írjátok több fórum hozzászólásaiban, nem Ruthner, hanem Ruttner… Az iwiw pedig tele van kamu felhasználókkal és nem valós személyekkel, ezt mindenki tudja.
    És akkor ennyi hülyeség után Nagysüteménynek mondjátok, h demagóg?

  28. nagysütemény szerint:

    Ja, az iwiw-en még olyan “felhasználó” is volt, hogy buszjegy, bögre és hasonlóak. Kb. annyira megbízható, mint a (rém)hírtv, mno és társai.

  29. már nem csepeli szerint:

    csepeli!Kár,hogy az újságok is különbözően írják a gyomorforgató nevét!Nekem aztán tök mindegy,Én “csak” …-nak hívom!Egyébként Te +Nagysüti tök “jó” csávók vagytok!!!Na,erről ennyit!

  30. csepeli szerint:

    Miért mi a bajod velem? Undorítónak tartom én is az ügyvédet és remélem ez lesz az utolsó ügye. ebben hidd el egyetértünk. Azt kifogásoltam, ahogy itt többen próbálják megmagyarázni, hogy egy hozzászólás az iwiwen tuti valós személy volt, mert régi regisztráció stb. Egyrészt, hidd el, h a baloldalon is mindenki elitéli mind Deme cselekedetét, mert bármit is állít most az ügyvédje, félrevezette a hatóságokat órákon keresztül és ez önmagáért beszél… másrészt meg nem gondolod, h bárki a központból valóban ilyen üzeneteket tesz fel az iwiw-re? ugyan már.

  31. Manolo szerint:

    na mar a deme.hu se el.

  32. már nem csepeli szerint:

    Csepeli!OK.,ebben egyetértünk!

  33. Bodzilla szerint:

    Kéne érdeklődni az adminisztrátortól, hogy kinek e kérésére és miért tiltotta le a deme.hu-t

    Germán Ferenc
    telefon: +36 20 9890781
    telefax: +36 1 3710492
    e-mail: sales@infotipp.hu

    A deme.hu domain whois rekordja

    domain: deme.hu
    domain-használó: Private person
    domain-használó: Deme Gábor
    hun-id: 1000461776
    admin-kontakt: 2000292982
    tech-kontakt: 2000292982
    zone-kontakt: 2000292982
    névszerver: ns1.c3.hu
    névszerver: ns2.c3.hu
    regisztrálva: 2006-07-31 23:13:48
    módosítva: 2006-08-01 01:13:48
    regisztrátor: 1941111001

    admin-kontakt: Germán Ferenc
    cím: Bokros u. 3.
    cím: 1213 Budapest
    cím: HU
    telefon: +36 20 9890781
    telefax: +36 1 3710492
    hun-id: 2000292982

    tech-kontakt: Germán Ferenc
    cím: Bokros u. 3.
    cím: 1213 Budapest
    cím: HU
    telefon: +36 20 9890781
    telefax: +36 1 3710492
    e-mail: sales@infotipp.hu
    hun-id: 2000292982

    zone-kontakt: Germán Ferenc
    cím: Bokros u. 3.
    cím: 1213 Budapest
    cím: HU
    telefon: +36 20 9890781
    telefax: +36 1 3710492
    hun-id: 2000292982

    regisztrátor: C3 Foundation (Registrar)
    regisztrátor: C3 Alapítvány (Registrar)

    cím: Szpáhi u. 20.
    cím: H-1022 Budapest
    cím: HU
    telefon: +36 1 4887070
    telefax: +36 1 2146872
    hun-id: 1941111001

  34. csepeli szerint:

    Bodzilla,

    Nyilván az ügyvédje kérésére. Ki máséra?

  35. Bodzilla szerint:

    Szerintem nem szerezte meg, kacsa, mint az egész Blikk. Ez is csak egy reklámfogás, hogy az emberek olvassák ezt az értéktelen kiadványt. Csepelinfo fórumával, a Deme fórumával is az a gondom, hogy nem veszi észre senki, hogy nem a lényeges dolgokkal foglakozunk, nem azzal, amitől esetleg a mi gyermekeinknek már jobb lehet. Mivel foglakozik ma egy magyar átlag ember? Azzal, amit hall a médiában (TV2, RTL……). Nézzük és fogyasztjuk a nemzet elbutítását jelentősen elősegítő médiákat, nézzük azt a sok szart amit elénk tálalnak. Sajnos be kell ismernünk, hogy a magyar nemzet elbutult, érdektelenné vált, belesüppedt a középszerűségbe. Csak dumálunk pl. ilyen fórumokon, de tenni nem teszünk semmit, hogy legalább a következő nemzedéknek jobb legyen. Benyaltuk az EU modern gyarmatosítását is, amivel véleményem szerint hosszú, hosszú időre padlóra küldtük a magyar kis és középvállalkozásokat.
    A fórum minden második bejegyzése a megosztottságról szól. Miért van zöld és miért van piros. Kinek jó hogy van ilyen és olyan színű ember? Csak annak aki hatalomra vágyik, aki uralkodni akar a nemzeten, csak nekik jó a megosztottság függetlenül a színektől. Széchenyi idejében miért nem voltak színek, miért tudott mindenki egy ügy érdekében összefogni? Ma miért nincsenek ilyen emberek, ma miért nem lehet elhinni senkiről, hogy végre tenni akar valamit, ami által mindenkinek jobb lesz?
    Minek kell történni, ahhoz, hogy végre felébredjünk, hogy elkezdjünk kimászni a posványból?

  36. Bodzilla szerint:

    Egyébként a DEME fóruma elérhető továbbra is az alábbi címen:

    http://sgforum.hu/forum.php3?ujsag=deme

  37. […] Gábort közben „végképp eltörölték” az interneten. Az után, hogy az MSZP valamennyi honlapjáról és képgalériájából […]

  38. Horváth Gyuláné szerint:

    én meg azon töprengek, merre induljak szennyes kis hazámból….Észak dél nyugat netán kelet….

Itt lehet hozzászólni !