Ezt vette fel a magnó – frissítve: az adatvédelmi biztos tiltakozik

Megy a terelés: az új barátnő került volna ilyen sokba?

Blikk, Bors, Csepel.hu

Beleborzong az ember, ha belegondol, min mehetett keresztül Takács József (†62) és Papp László (†32), a csepeli iskolai gyilkosság két áldozata, mielőtt kivégezték őket.

A Blikk megtudta, hogy mit rögzített a Papp László zsebében lévő diktafon. A magnó attól kezdve pörgött, hogy az épületbe lépett a két férfi. A gondnok, K. Tamás (52) és a gazdasági igazgató, Deme Gábor (35) már az épületben voltak. Miután az igazgatói irodába sét á ltak, egy komoly, de közvetlen hangvételű beszélgetés kezdődött Deme elbocsátásáról.

A sikkasztással vádolt férfi ígéretet tett, hogy rendezi a hiányt, amit egy egyszerű adminisztrációs hibának titulált. Az egyelőre még nem világos, hogy a gondnok miért vett részt a megbeszélésen, hiszen őt nem bocsátották el, igaz, a neve felmerült a sikkasztási ügyben. Miután megbizonyosodtak róla, hogy még nem született feljelentés, Deme felállt és elköszönt: „Jól van, Jóska, köszönöm. Holnap egy kávé mellett folytatjuk az egészet.”

Ezután ajtócsukódás hallatszik , majd egy perc múlva eldördült az első két lövés, a golyók Takács Józsefet a koponyáján találták el. Papp ezt látva szörnyülködött és jajgatni kezdett. A gondnok ráordított: „Adjad ide gyorsan a lemezt és a számlákat!” A rémült igazgatóhelyettes ekkor már sírva rimánkodott az életéért. Keresztnevén szólította az őrt, és azt kérte, ne ölje meg, mindent megtesz, amit kér. Ám mindössze 40 másodpercet nyerhetett Papp, mert miután átadta a kért dolgokat, két lövés hallatszik. Azt, hogy az átadott dolgok esetleg a sikkasztás bizonyítékai voltak-e, egyelőre nem tudni.

Megkérdeztük a BRFK sajtószóvivőjét, hogy milyen bizonyítékot követelt a gyilkos a könyörgő áldozatától, de a nyomozás érdekeire hivatkozva nem kaphattunk választ. Azt azonban megtudhattuk, hogy K. Tamás továbbra sem hajlandó vallomást tenni.

A rendőrség cáfol

Deme Gábor védője, Ruttner György a tv2 Mokka című adásában azt mondta: tudomása szerint a rendőrség ajánlásával került az intézménybe a gondnok.
A rendőrség cáfol. – Csak elvi ajánlást adtunk arra vonatkozólag, hogy a problémás gyerekekkel foglalkozó intézménybe egy szakképzett, biztonsági feladatokat is ellátó emberre van szükség. Konkrét személyt nem neveztünk meg – cáfolta Tafferner Éva, a BRFK sajtószóvivője.

Forrás: Blikk

Csepeli gyilkosság: szerelméért sikkasztott a csepeli iskolaigazgató

Szerelme miatt sikkasztott D. Gábor – legalábbis ezt gondolta a Csepel-sziget szakképző iskolát üzemeltető alapítvány vezetése, miután az 5 és fél millió forintos hiány kiderült. Ezért, és D. Gáborral való jó kapcsolatuk miatt nem verték nagydobra az ügyet, amely később a véres tragédiába torkollott.

Nehezen bár, de tovább folytatódott az élet a Csepel-sziget Szakképző Iskolában: az intézmény hétfő reggel kinyitotta kapuit a diákok előtt.

A tanulók kis csoportokban szállingóztak be az épületbe, többen megálltak a kapuban, és gyújtottak egy mécsest egykori tanáraik fényképe alatt. – Szörnyű! És én még szerettem a portást! És az igazgató urat is kedves embernek tartottam! Micsoda csalódás! – méltatlankodott Barbara, az egyik diák.

Takács Józsefet és Papp Lászlót a múlt hét szerda délután kegyetlenül, két-két lövéssel küldte a másvilágra az iskola egykori biztonsági őre, K. Tamás. A férfi nem saját érdekében, hanem vagy megbízásra vagy felbujtásra ölt: a rendőrök gyanúja szerint az események hátterében D. Gábor az egykori gazdasági igazgató állt.

– A vak is láthatta, hogy a könyvelésben valami nincs rendben: több tétel is irreálisan magas áron szerepelt. Nem beszélve a fiktív költségekről, például nem létező utak elszámolásáról. Összesen 5 és fél millió forintot tett zsebre így Gábor – jelentette ki Kosik György, az iskolát üzemeltető alapítvány egyik vezetője.

Takács József és Kosik akkor azt hitte: Gábor a szerelemtől őrült meg. Addigi élettársát, Ildikót – aki egyébként szintén az iskolában dolgozik – elhagyta egy nyíregyházi lányért. – Arra gondoltunk, a sok utazásra kellett neki a pénz – emlékezett vissza Kosik.

A tragédiát mindenkinek, tanárnak és diáknak egyaránt fel kell dolgoznia. Ezért kriminálpszichológusok jönnek az iskolába, hogy segítsenek az iskolapszichológusnak. – Most pár napig műhelyfoglalkozásra mennek a diákok, és csak csütörtöktől lesz rendes tanítás. Az évet befejezzük, és a továbbiakban is működni fogunk – szögezte le Hajtárné Dömös Margit, az iskola megbízott igazgatója.

Egy biztos: a tragédia után több megüresedett állást is be kell tölteniük: ugyanis nemcsak a két áldozat és a két tettes, hanem Takács József lánya Mónika, és információnk szerint D. Gábor egykori kedvese, Ildikó is felmondott állásából.

Forrás: Bors

A csepeli MSZP közleménye

Az MSZP Csepeli Szervezete hétfőn (2009. január 12-én) megtartott rendkívüli taggyűlésén kizárta az MSZP-ből Deme Gábort.

A taggyűlést Tóth Mihály az MSZP Csepeli Szervezetének elnöke, ‑ aki egyben Csepel polgármestere is ‑ tájékoztatta arról a borzalmas bűncselekményről, amely a XXI. kerületi Csepel-sziget Általános és Szakképző Iskolában történt. Mint ismeretes, a 62 éves Takács József, az intézmény vezetője, Csepel 1998 és 2002 közötti alpolgármestere, a csepeli önkormányzat MSZP frakciójának helyettes vezetője és Papp László tanár, szakképzési igazgató gyilkosság áldozata lett. A nyomozás eddigi adatai alapján emberölés alapos gyanúja miatt a bíróság előzetes letartóztatásba helyezte Kun Tamás gondnokot és a gyilkosságban való részvétel alapos gyanúja miatt elrendelte az előzetes letartóztatását Deme Gábornak, az intézmény általános iskolai részlege igazgatójának. Kun Tamást és Deme Gábort sikkasztás gyanúja miatt bocsátották el az intézményből.

Az összes körülmény mérlegelése után az MSZP Csepeli Szervezetének tagsága úgy döntött, hogy Deme Gábornak nincs helye az MSZP tagjai között.

Tóth Mihály
az MSZP Csepeli Szervezetének
elnöke

Forrás: Csepel.hu

Az adatvédelmi biztos tiltakozik

A Blikk című napilapnak tudomására jutott a nemrég Csepelen elkövetett kettős gyilkosságról készült hangfelvétel tartalma. Az adatvédelmi biztos vizsgálatot indít.

Dr. Jóri András, adatvédelmi biztos közleménye.

Értetlenül és megdöbbenéssel állok a hír előtt, hogy a Blikk című napilapnak tudomására jutott a nemrég Csepelen elkövetett kettős gyilkosságról készült hangfelvétel tartalma. Az újság honlapján közölt hírben egyenes idézetek szerepelnek, valamint olvasható az esemény leírása is. Ez a tény két személyes adatkezelő súlyos felelősségét veti fel. Egyrészt az információt megszerző sajtóorgánumét, amely jogosulatlanul jutott hozzá a felvételhez, másrészt – ami az előzőnél még súlyosabb – az ügyben eljáró nyomozó hatóságét, amelynek kizárólagos birtokában van az eredeti hangfelvétel.

Az Alkotmánybíróság több határozatában is következetesen kifejtette, hogy az emberi méltósághoz való jognak két funkciója van. Egyrészt azt fejezi ki, hogy létezik egy abszolút határ, amelyen sem az állam, sem más emberek kényszerítő hatalma nem terjedhet túl, vagyis az ember nem válhat eszközzé vagy tárggyá. A méltósághoz való jog másik funkciója az egyenlőség biztosítása. Ez egyben azt jelenti, hogy a méltóság az emberi lét minimális feltétele, amitől senki se fosztható meg. Az élethez és méltósághoz való jog egysége következtében nemcsak a halálban egyenlő mindenki: az életek egyenlőségét a méltóság garantálja.

Mind a nyomozó hatóság, mind az érintett napilap részéről elfogadhatatlan az áldozatok emberi méltóságát semmibe vevő magatartás, melyet a leghatározottabban elítélek. Az ügyben a mai napon vizsgálatot indítok, amelynek célja az áldozatok védelme mellett annak tisztázása, miképpen kerülhetett ki a hangfelvétel vagy annak részletei és a teljes jogi felelősség megállapítása.

Forrás: Mixonline

A témához kapcsolódó cikkek időrendben:

Lelőttek két embert egy csepeli iskolában! + videók

A biztonsági őr lehetett a gyilkos, de a tettestársát is elfogta a rendőrség

D. Gábor a társtettes?

Takács Józsefet és Papp Lászlót gyászolja Csepel

Sírva könyörgött az életéért a csepeli tanár – hétfőn zárhatják ki Demét az MSZP-ből

Gyertyás megemlékezést tartottak a szakiskola előtt

A Nagy Delete

Döbbenetes és váratlan fordulat

Tanári példamutatás? Saját tanítványára terelte a bűncselekményt

Ma dönthetnek a gyilkossággal vádolt politikus kizárásáról

Kihúzták a részvét-közleményből a Fidesz-elnök nevét

A TV2 Napló és a Mokka adásai

Nem volt Zuschlag ügy, most nincs pártügy

Ezt vette fel a magnó

Csepel az egész ország

A Nagy Delete 2

29 hozzászólás “Ezt vette fel a magnó – frissítve: az adatvédelmi biztos tiltakozik” bejegyzésre

  1. én szerint:

    Ki az akire még rá fogják fogni, hogy Gáborka ártatlan, csak miatta tette amit tett, de ártatlanul bűnözött?

    Én elhiszem, hogy vannak pénzéhes nők, de nem biztos, hogy a nyíregyházi barátnő is az. Lehet, hogy Deme megfogni akarta a sok pénzzel és magától költötte a csajra. Addig amíg nem bizonyosodott be, hogy mire költötte a sikkasztott pénzt, hogy az egyébként nagyon jó keresete mellett miért sikkasztott, nem lenne szabad senkit megvádolni.

    Egyébként a diktafonon hallatszó ajtócsukódás nem bizonyítja, hogy ki is ment Deme. Ezt valószínüleg a szerver tudná bizonyítani vagy cáfolni. De érdekes módon csak Deme tudja, hogy az hol van. De nem mondja meg!

    Ja! Ez a barátnő feldobása újabb ötlet az ügyvédnek.

    Arra lennék kiváncsi, hogy ez a többfunkciós hóhér miért hallgat?

  2. Bubus szerint:

    A Blikk meg a Bors meg a többi szoci lap most ezt a vonalat fogja nyomkodni, pedig itt kiderült, hogy a csepeli MSZP minimum egy bűncselekményt, egy sikkasztást próbált “házon belül” rendezni, méghozzá úgy, hogy a politikai pályáról persze nem mondatták le Demét, csak az iskolai állásából pöckölték ki.

    Csepeli politikusnak még így is jó lett volna, a hűségéért még megkapta volna a közpénzt, még kapott volna egy esélyt, hogy javuljon.

    Csakhogy a csepeli MSZP vezetésnek, akik tudtak a bűncselekmény eltusolásáról most naggyon gyorsan le kellene mondania!

  3. Bubus szerint:

    Ebből viszont az jön le, hogy az iskolai állás fontosabb a szociknak, ergo ha a sajtót valóban érdekelné az ügy, akkor ott vizsgálódnának, ahol sokak szerint az iskola tábla mögött a lényeg nem a tanítás volt, hanem egy mosoda, no meg a kifizetőhely.

  4. már nem csepeli szerint:

    Kedves Én!Biztosan a barátnő,a fejéhez tartott fegyverrel mondta ennek a patkánynak,hogy:-Jaj ,Gáborka,mindjárt lelőlek,ha nem kapok egy új LCD TV-t!/Pegig,akkor már 3 is volt belőle otthon…/Ezek után elment Gabika az iskolába ,ahol egy “kevés”pénzt magához vett,majd megvette a televíziót….Persze,minderről azért nem szólt a rendőröknek mert sokkos állapotba került.Hiszen jól tudjuk ettől a féreg ügyvédjétől,hogy ilyenkor nem logikusan cselekszik az ember.Tehát a barátnő a felelős!!!

  5. nagysütemény szerint:

    Érdekes, mindig látni itt felbukkanó üzeneteket, amelyeket törölnek. Nem szeretem a cenzúrát, sem a csepeli újságban, sem itt. Kérem, hogy a másik oldalról érkezett hozzászólásokat ne töröljék csak azért, mert különbözik a véleményünk!

  6. admin szerint:

    Topikost töröljük, itt mindenki tudja, hogy miért. Más véleményt írni, és más értelmes mondatok nélkül gyűlölködni. És ha Ön a Topikos, akkor Önt is törölni fogjuk.

  7. már nem csepeli szerint:

    nagysüti!”…mindig látni itt felbukkanó üzeneteket,amelyeket törölnek.”Bocs,de ez ilyen formában értelmetlen!

  8. Z.athos szerint:

    Miből volt ennyi pénze az alapítványnak?
    Hiszen a legális támogatás a hidegvízre is kevés!
    Itt valami nagyon nincs rendben!
    Az APEH is biztosan ellenőrizni fog -hivatalból?

  9. én szerint:

    Nagyon jó ötlet az időrendbe sorolás. Köszi!

    nagysüti! Én nem láttam azokat az üzeneteket, amit töröltek. Te hogy láttad, ami nem látható?

    Egyébként a cenzúrázás kell, mert ha nem lenne, akkor nem csak vélemények hangoznának el, hanem egészen más dolgok, kifejezések is. Érted?

  10. admin szerint:

    Kedves én, mi csak moderálunk.

    Politikai okokból még nem töröltünk hozzászólást, illetve jobb és baloldali hozzászólásokat is többször töröltünk, ha azok nagyon sértőek voltak.

    Tisztában vagyunk azzal, hogy még így is maradt jó néhány hozzászólás, amely bőven eléri a személyeskedés szintjét. Viszont olyan mértékben nőtt a fórumozók hozzászólása, hogy nem tudunk mindent átnézni, és nem is akarunk egy agyonmoderált honlappá válni, amikor a fórum éppen a magánvéleményről szól, és néha igen kemény hangvételű. Ez a sajátossága.

  11. Jeniszej szerint:

    Ez az ügy is el lesz sikálva!
    “(Egy telefon fentről)”
    Ha csak a biztonsági őr, segédtanár, vagy pedellus el nem kezd dalolni, bosszúból!
    Az életfogyig tartó büntetés súlya alatt.

  12. már nem csepeli szerint:

    Jeniszej!Véleményem szerint két ember meggyilkolása,már nem “elsikálható”.Legalábbis remélem!

  13. Varga Mihály szerint:

    Nem értem Gyerekek! nem mindegy miért sikkasztott Deme? Az már nem mindegy miért halt meg két ember!!

  14. Gordon szerint:

    Nagysüti!
    Beszéld már meg ezt a cenzúra dolgot a Polgár (szájmosató) úrral, és a Csepel Újság helyi vezetőivel is.

  15. Gordon szerint:

    Számomra mindegy, hogy miért sikkasztott Deme. Az viszont nem mindegy, hogy miért akarták a szőnyeg alá söpörni az ügyét a helyi MSZP-s vezetők. Féltek tőle? Túl sokat tud?

  16. Politikamentesen szerint:

    Aki tudja írja meg, hogy kik tanítottak az iskolában, mert hátha ott kell keresni a választ! El tudom képzelni, hogy valakinek kínos lehetett volna, ha kiderül az, hogy a hozzátartozója pont itt tanít, vagy esetleg részese lehetett egy sikkasztásos bűncselekménynek, akár úgy, hogy tudott róla, vagy esetleg részt is vett benne. Ez indokolná, hogy miért akarták elsikálni az ügyet, miért nem tettek feljelentést.

  17. Szilveszter szerint:

    Szép, hogy a sikálás, mint olyan, kitalálódott. Az pedig jellemző, hogy nem bizonyítékot kerestek a sikálásra, hanem indokot.
    Az iskola önmagában tisztességes célokat szolgál, olyat amit más nem vállal. Takács József sokad magával ezért élt, és dolgozott.
    De hisztizzetek csak, feszegessétek csak, hátha bezárják az iskolát, hadd kerüljenek csak az utcára az ott dolgozó tanárok, aztán meg lüktessetek azon, hogy a romák nem járnak suliba, nem tanulnak szakmát, és nem dolgoznak.

  18. bögöly szerint:

    Szilveszter! Elég indok a sikálásra, hogy Politikamentesen valós dolgokat feszeget: tehát nevezzük nevén a gyermeket, illetve a feleséget: Csepel két országgyűlési képviselője közül az egyiknek a felesége /a sokadik, de éppen aktuális/, ott dolgozik.Ettől még lehet a legbecsületesebb hölgy a földkerekségen, de buta gondolatokat vet fel, hogy rajta kívül más MSZP-s tisztségviselők retye-rutyája is ennek az iskolának a dolgozója. (A pénzek felett pedig egy ideig DEME rendelkezett. Téged nem zavar ez a dolog, vagy Te is ott dolgozol?) Hogy ne csak rébuszokba beszéljek: arról az ogy. képviselőről van szó, akinek a neve előbb van az ABC-ben mint a másiké. Tisztességesebb lenne, ha ezek a politikusok megnyilatkoznának, s akkor az emberek nem találgatnának. Mert hangsúlyozom, attól még nem bűnös valaki, hogy ismerte a Deme-Kun párost, vagy ott dolgozik, vagy éppen egy MSZP-s funkci felesége, vagy rokona. Csak furcsa ez a némaság. Babits: Vétkesek közt, cinkos, aki néma! Szilveszter! Legyen igazad, s ugyanúgy mint a gyilkossági ügyet, a sikkasztásit is fel kell göngyölíteni! Senki nem mondja, hogy az iskola nem szolgál tisztességes célokat. MSZP-s vezetésű önkormányzat által létrehozott alapítvány üzemelteti, ez nem baj, sőt…Takács József pedig a világ legtisztességesebb és -jóindulatúbb embere volt, aki bízott mindenkiben. Talán ezért kellett éppen ő az alapítvány élére, hogy rendet tegyen a maga jóságos hiszékenységével. S talán éppen ezért kellett éppen ő! Szegény, talán nem is gondolt bele, azzal, hogy nem tett azonnal feljelentést Deme ellen, bűnpártolást követett el. Pedig ő csak bízott két szemétben. Mert szerette az embereket, a szakmáját, a pártját, Csepelt! Ezért meg kellett halnia! Úgyhogy gondold meg miket irogatsz Szilveszter!

  19. Szilveszter szerint:

    Kedves Bögöly!
    Mindíg meggondolom, hogy miket “írogatok”. Az is meggondolom mindíg, hogy nekem miket írnak.
    Azt hiszem, hogy utoljára mondom el, és valóban nem többször, most utoljára.
    Szeretném, ha kiderülne az igazság. Semmi mis-más maszatolás ne legyen az ügyben, és az ügy lezárása után se tisztázatlan kérdés ne maradjon, se vétkes büntetlenül.
    Ha ez így rendben van, akkor én lezártam ezt az ügyet.

  20. bögöly szerint:

    Szilveszter! OK! Korrekt.

  21. CsepeliXXI szerint:

    Szóval a “hiteles” Blikk valahogy megszerezte a hangszalag tartalmát.
    Hát ez érdekes.Hogyan?Kitől?Miért?(Nem beszélve arról,hogy a tartalma miatt Demét azonnal el kellett volna engedniük a zsernyákoknak.)
    De más is érdeklődik ezügyben.Mint a hivatalos ombuccmanó:

    “2009. január 13. 15:08
    küldés
    nyomtatás
    betűméret

    Vizsgálatot indít Jóri András adatvédelmi biztos annak tisztázására, hogyan kerülhetett ki a csepeli kettős emberölésről készült hangfelvétel vagy annak részlete az egyik napilaphoz – közölte az ombudsman kedden.

    Jóri András közleményében azt írta, “értetlenül és megdöbbenéssel áll” a hír előtt, hogy a Blikk tudomására jutott a múlt héten Csepelen elkövetett kettős emberölésről készült hangfelvétel tartalma; mint írta, az újság honlapján közölt hírben “egyenes idézetek szerepelnek, valamint olvasható az esemény leírása is”.

    Az adatvédelmi biztos szerint ez két személyes adatkezelő felelősségét veti fel: egyrészt a sajtóorgánumét, amely jogosulatlanul jutott hozzá a felvételhez, másrészt – és ez Jóri András szerint a súlyosabb – “az ügyben eljáró nyomozó hatóságét, amelynek kizárólagos birtokában van az eredeti hangfelvétel….Jóri András szerint “mind a nyomozó hatóság, mind az érintett napilap részéről elfogadhatatlan az áldozatok emberi méltóságát semmibe vevő magatartás”, melyet a leghatározottabban elítél. Az ombudsman tudatta azt is: vizsgálatot indít, amelynek célja – az áldozatok védelme mellett – annak tisztázása, miképpen kerülhetett ki a hangfelvétel vagy annak részlete.”.

    Hát ezérdekes lesz.

  22. már nem csepeli szerint:

    Az ügyvéd nem kapja meg/természetesen nem is kaphatja!!!/,a Blikk meg igen.Nagyon kérem, ne csináljunk már viccet ebből/legalább ebből ne/!!!!

  23. Papi szerint:

    Teljessen mindegy, hogy új vagy régi barátnő vagy bármi más volt az indok. El sikkasztott több millió forintot és, hogy ne bukjon le ezért két embernek meg kellett halnia. A bűn akkor is bűn marad. Tehát bűntetése nem maradhat el. Talán a többiek felelőségét is vizsgálni kéne az ügyészségnek.

  24. miska72 szerint:

    Tisztelt Papi!

    Jól beszélsz!

  25. Sanyi szerint:

    A jéghegy emelkedik, egyre több látszik ki belőle… ez az ügy is egy szörnyu iskolapélda.
    Szerintem nem demokratikus jogállamra jellemző, hogy bulvárnapilap jogot sért, illetve a gyanusított bűnözők ügyvédei a médiában lehetőséget kapnak imázsépíteni… és részletinformáció bedobásával elkenni és maszatolni és kozmetikázni.
    Láthattunk már ilyet a Tocsik-, Kulcsár-, Cuslág-ügyekben is.

    Ez egy “megalázott” ország – igaza van Hankiss Elemérnek!

  26. már nem csepeli szerint:

    Sanyi!Lassan Én szégyenlem magam,hogy ebben az országban élek/élnék/!Nálunk,demokratikus jogállam?!?!El sem tudom hinni,hogy ez igaz !Mármint,hogy a BLIKK megszerezte…Honnan,kitől,mikor…ja,és ha netán igaz M
    ENNYIÉRT??????Két embert meggyilkoltak,mekkora “biznisz”!Ebben az ügyben/a tetteseken kívül/,még egy párnak a rács mögött lenne helye!És még csak az elején tartunk…Szerintem ebből tárgyalás kb.1-1,5 év múlva lesz.Vajon mi történik még addig?!?!

  27. Bodzilla szerint:

    Szerintem nem szerezte meg, kacsa, mint az egész Blikk. Ez is csak egy reklámfogás, hogy az emberek olvassák ezt az értéktelen kiadványt. Csepelinfo fórumával, a Deme fórumával is az a gondom, hogy nem veszi észre senki, hogy nem a lényeges dolgokkal foglakozunk, nem azzal, amitől esetleg a mi gyermekeinknek már jobb lehet. Mivel foglakozik ma egy magyar átlag ember? Azzal, amit hall a médiában (TV2, RTL……). Nézzük és fogyasztjuk a nemzet elbutítását jelentősen elősegítő médiákat, nézzük azt a sok szart amit elénk tálalnak. Sajnos be kell ismernünk, hogy a magyar nemzet elbutult, érdektelenné vált, belesüppedt a középszerűségbe. Csak dumálunk pl. ilyen fórumokon, de tenni nem teszünk semmit, hogy legalább a következő nemzedéknek jobb legyen. Benyaltuk az EU modern gyarmatosítását is, amivel véleményem szerint hosszú, hosszú időre padlóra küldtük a magyar kis és középvállalkozásokat.
    A fórum minden második bejegyzése a megosztottságról szól. Miért van zöld és miért van piros. Kinek jó hogy van ilyen és olyan színű ember? Csak annak aki hatalomra vágyik, aki uralkodni akar a nemzeten, csak nekik jó a megosztottság függetlenül a színektől. Széchenyi idejében miért nem voltak színek, miért tudott mindenki egy ügy érdekében összefogni? Ma miért nincsenek ilyen emberek, ma miért nem lehet elhinni senkiről, hogy végre tenni akar valamit, ami által mindenkinek jobb lesz?
    Minek kell történni, ahhoz, hogy végre felébredjünk, hogy elkezdjünk kimászni a posványból?

Itt lehet hozzászólni !