A Nagy Delete

Az MSZP honlapjairól már leszedték a gyilkossággal vádolt politikus képeit

Csepel.info

A csepeli MSZP honlapjáról már levették a Deme Gábor weboldalára invitáló bannert, ma délután pedig a teljes képgalériát törölték – értesült a Csepel.info. A politikus iwiw-es lapján, amelyet még a gyilkosság napján 15:44 perckor is megnyitott, szintén fogyatkoznak az ismerősök. Személyes honlapján viszont még Fletótól is üzenetet kapott – persze nagy valószínűséggel nem az igazitól.

A pénzügyi bizottság tagjáról az MSZP-közeli ATV híradója már tegnap este azt mondta be, hogy kizárták a pártból. Lapunk ma délelőtt ezt megkérdőjelezte, hiszen ezt törvényesen, ennyi idő alatt egyszerűen nem lehet megtenni. A Független Hírügynükség megerősítette gyanúnkat: Deme Gábort leghamarabb jövő hét hétfőn zárhatja ki a csepeli MSZP a frakcióból, az ATV tehát olyan információt közölt a gyilkossággal és az MSZP-vel kapcsolatban, amely nem felelt meg a valóságnak.

Fogyatkoznak a fényképek, de beindult a fórum

Először a politikus weboldalára invitáló banner tűnt el a csepeli MSZP egyik honlapjáról, ma délután azonban a párt mindkét honlapján, válogatás nélkül az összes olyan képet törölték, amelyen a politikus is jelen volt – értesült a Csepel.info.

Deme iwiw-es honlapján is megindult a fogyatkozás, igaz itt nem a fényképek, hanem az ismerősök között. Az viszont megdöbbentő, hogy a politikus még a gyilkosság napján is időt szakított arra, hogy személyes kapcsolatait ápolgassa a közösségi portálon.

Megszaporodtak viszont a fórumbejegyzések a Deme Gábor személyes honlapján. Még “Fletó” is üzenetet küldött – igaz, nagy valószínűséggel nem az igazi. Azt javasoljuk azonban, hogy a nem egyszer gyűlölködő tartalmú üzeneteket csak 18 éven felüliek olvassák el.

Milyen az igazi Deme Gábor?

Elgondolkoztatók ugyanakkor a Népszabadságban a két feltételezett tettesről megjelent cikkek, valamint a párttársak és személyes ismerősök ellentétes nyilatkozatai.”A helyiek okos, felkészült, a gazdaságpolitikához értő embernek tartják, aki könnyen teremt kapcsolatot, udvarias és együttműködő. A politikában különösebben nem aktivizálta magát. Környezete szerint egzisztenciális gondjai nem voltak, magánéletével kapcsolatban sem lehetett különösebb konfliktusokról hallani; igaz, nemrég ért véget egy kapcsolata.” – idézi a párttársakat, ismerősöket a Népszabadság.

“Agresszív ember mind a kettő, sose tudtak köszönni!” – így jellemzte viszont a gyilkosság gyanúsítottjait az iskolával szemközti üzletsor egyik dolgozója a Népszabadság egy másik cikkében. A középkorú nő jól ismeri a környéket, hasonlóképp a Csepel-sziget iskolásait és tanárait, akik gyakran megfordulnak nála. Az eladó szerint másfél éve azért hozták ide őket, hogy “rendet tegyenek ebben a zűrös suliban, ehelyett ellopták a vagyonát”.

A Csepel.info fórumán egy gyerekkori játszótárs is nyilatkozott, aki nyilván közelről ismerte a gyanusítottat, viszont ma sem tudja elképzelni, hogy valóban bűnsegéd vagy felbujtó volt a rettenetes és kegyetlen gyilkosságnál. “Nekem Gábor gyermekkori barátom volt, olyan jó 10 éve nem találkoztunk, de akkor sem tudom elhinni, hogy ő egy emberölési ügybe keveredjen, pláne mint tettes! Gyönyörű családja van neki, édesapja, édesanyja, testvére mind nagyon jó emberek, annak idején minket gyerekeket óvtak, védtek mindentől, ők horgásztábort vezettek még annak idején. Gáborral a táborban sokat horgásztam együtt, este nem engettek ki kettőnket a Dunára nehogy valami bajunk legyen. Gábor egy őszinte, halkszavú gyerek volt és áradt belőle a jóindulat. Sosem veszett össze egyik pajtásával sem. Szülei szeretetben nevelték, nem értem, hogy történhetett ez meg? Én még mindig azt hiszem, hogy ő erről a gyilkosságról nem tudhatott, csak az események sodorták őt! Nem tudom elhinni!” -fogalmazott.

A rendőrségi tudósításokból egyelőre azonban mindebből egy olyan ember tűnik ki, aki előre, de rendkívül bután tervelte ki a gyilkosságot, kegyetlen volt, mégis gyáva ahhoz, hogy a kivégzéseknél jelen legyen, és még a gyilkosság után is eljátszott egy nagyjelenetet. A Csepel.info ugyanis úgy tudja, hogy még a sokat látott rendőröket is megdöbbentő gyilkosság tetthelyére rendőrségi kísérettel (vissza)érkező Deme visítva, ordítva sírt főnöke halálának hírére.

Csepel.info

A témához kapcsolódó cikkek időrendben:

Lelőttek két embert egy csepeli iskolában! + videók

A biztonsági őr lehetett a gyilkos, de a tettestársát is elfogta a rendőrség

D. Gábor a társtettes?

Takács Józsefet és Papp Lászlót gyászolja Csepel

Sírva könyörgött az életéért a csepeli tanár – hétfőn zárhatják ki Demét az MSZP-ből

Gyertyás megemlékezést tartottak a szakiskola előtt

A Nagy Delete

Döbbenetes és váratlan fordulat

Tanári példamutatás? Saját tanítványára terelte a bűncselekményt

Ma dönthetnek a gyilkossággal vádolt politikus kizárásáról

Kihúzták a részvét-közleményből a Fidesz-elnök nevét

A TV2 Napló és a Mokka adásai

Nem volt Zuschlag ügy, most nincs pártügy

Ezt vette fel a magnó

63 hozzászólás “A Nagy Delete” bejegyzésre

  1. Prendick szerint:

    Kár volt törölni. Egy teljesen jellegzetes emeszpés politikus.
    Miért van pánik a pártnál, ha egyik-másik potentátjuk érdemeit felismerik?
    Halál komikus, amikor úgy tesznek, mintha nem is ismernék egymást. Pedig dehogynem.

  2. zöldfa szerint:

    Eddig az volt a kifogásotok, mért van még mindig fenn a képe. Most, hogy levették az a baj. Szánalmasan kicsinyesek vagytok.

  3. miska72 szerint:

    Van mire büszkék lennünk! MSZP új Magyerország!
    MEGCSINÁLTUK!
    Tombol a korupció!
    Tombol a bűnözés!
    Tombol a sikkasztás!
    Virágzik az ingatlan panama.
    Vizbe fuladt a pannon puma?
    IGEN IGEN!

  4. miska72 szerint:

    A csepeli GÁZAI ÖVEZET! Ma volt erről műsor a lánchíd rádióban a ZÖLD GÖMB című környezetvédelmi magazinban. Orosz Ferenc alpolgármester és Némerh Szilárd szerepelt a műsorban. A lánchíd rádió archívumában, lehet, hogy megtalálható az adás.

    miska72:

    2009. január 9. 18:56-kor
    ZÖLD GÖMB környezetvédelmi adás ismétlése, ma 22: 05Től 22: 55 ig!

    Nem ide vág, de aki teheti hallgasa meg, érdemes!

  5. Szilveszter szerint:

    Jó pont az Csepel.info-nak! A Deme kizárásáról:”Lapunk ma délelőtt ezt megkérdőjelezte, hiszen ezt törvényesen, ennyi idő alatt egyszerűen nem lehet megtenni.”
    Csak olyan Orbánosan: Ennyi idő alatt egyszerűen nem lehet megtenni Tisztelt Hölgyeim, és uraim! Nem lehet megtenni.

  6. 2012. december 21. szerint:

    Ezen a web-oldalon bezárták a fórumot: http://csepel.info/?p=3574
    Ott nem volt módom válaszolni az elvakult mszp-s hozzászólásokra, hogy miért kell ide pártot, politikát bekeverni?
    Hát csak azért, mert: “A kettős gyilkosság társtettese, Deme Gábor az iskola gazdasági igazgatóhelyettese volt. Deme az önkormányzat pénzügyi bizottságának jelenleg is tagja, a csepeli MSZP-nek pedig decemberig elnökségi tagja volt. A társtettes a szocialisták önkormányzati képviselőjelöltje is volt 2006-ban Csepelen. Takács József igazgató – az egyik áldozat – és Deme Gábor nemcsak az iskolában voltak munkatársak, de egy bizottságban is dolgoztak a csepeli önkormányzatnál. Kapcsolatuk azért is réginek mondható, mert mint az MNO megtudta, közösen „privatizálták” a Csepel-sziget Humánerőforrás Fejlesztő és Foglalkoztatást Támogató Alapítványon keresztül azt az iskolát, ahol a kettős gyilkosság is történt. Takács vezette az alapítvány kuratóriumát, emellett Csepel oktatásért felelős polgármester-helyettese is volt 1998 és 2002 között.” Egy újabb ingatlan, amit mszp-s politikusok “megszereztek” a közösből!
    És még: “A kivégzés hátterében egy sikkasztási ügy áll. A rendőrség szerint Deme 3-4 millióval nem tudott elszámolni, és a gyilkosság előtt a néhány nappal korábban szintén eltávolított biztonsági őrrel együtt egyeztetni érkeztek az alapítvány kuratóriumi elnökéhez, Takács Józsefhez. A szerda esti megbeszélésen tehát egymás között próbáltak rendezni egy olyan problémát, ami a rendőrségre tartozik, a kuratórium elnökének kötelessége lett volna a tudomására jutott bűncselekményről a hatóságokat értesíteni.” No komment…………… az adminnak……….. tudom, hogy törölni fogod! Pedig a csepel.info nagyon jó!!!

  7. Papi szerint:

    Hát persze Szilveszter! Zussit sem lehetett még mindig kizárni. Hányinger keltő ez a szemforgató dumád. Azzonnal érted azzonnal ki kellett volna zárnotok. De mivel ez a mocskos gyílkos benne van a bűnbandátokban így nem lehet kizárni. Csak a tisztességes embereket zárjátok ki.

  8. LB szerint:

    Szilveszter, mint mindig, most is igazad van!

    Csak az a probléma, hogy mint mindig, most is féligazságot mondasz!
    Az igazságnak azt a felét, amit te látsz!
    Szerintem az egyetlen tisztességes eljárás az lett volna, ha a helyi szoci vezetők ma reggel sajtótájékoztatón jelentik be, hogy elhatárolódnak kiskedvencüktől, semmilyen közösséget nem vállalnak vele és azonnali hatállyal kezdeményezik kizárását a pártból.

    A csepeli MSZP hivatalos oldalán a cselen.hu-n jelenleg is az olvasható, hogy “símaszkos gyilkos oltotta ki Takács József intézményvezető és Papp László igazgatóhelyettes életét 2009. január 7-én 18 óra 40 perckor a Csepel-sziget Általános és Szakképző Iskola Széchenyi utcai épületében.”

    Tegnap délelőtt 10 óra óta tudni lehet, hogy ez nem igaz! Ennek ellenére az eltelt több min 30 óra nem volt elegendő arra, hogy ezt a HAZUGSÁGOT eltávoltsák.

  9. Kokas szerint:

    Rettenetes hír volt ez nekünk, csepelieknek. Mit kellene – szerintem – egy ilyen helyzetben tenni?

    1. A csepeli MSZP vezetőjének nyilvánosan bocsánatot kellene kérnie a meggyilkolt képviselőtársa családjától és a csepeliektől.

    2. El kellene határolnia magát és az MSZP-t az ilyen erőszakos gyilkosságoktól.

    3. El kellene mondania, hogy ez sajnos pártügy is, és mivel elhatárolódnak a tettesektől, letörlik az általik is szégyellt képviselő fényképeit is információit.

    4. Nem pedig mosni, mosogatni az összeszartz gatyát, míg minden szarossá nem válik.

    És ez igaz Szilveszterre, Zöldfarokra meg a többiekre is.

  10. Kokas szerint:

    Ha az mondta a pártelnök, hogy ez nem pártügy, akkor miért MSZP-s minden részvevő, és miért törölték az egyik gyilkos összes fotóját?

  11. Szilveszter szerint:

    2012. december 21!
    Deme nem tagja a pénzügyi ellenőrzési bizottságnak, Takács József nem tagja az MSzP-nek. Mondjam azt hogy hazudsz? Nem mondom! Tévedésben vagy, és az infóid nem aktuálisak. A biztonsági őr nem mint személy, és vagyonőr tette a dolgát az iskolában (ezt jogszabály szabályozza, ami szerint nem lehetett hivatásos őr) Az jó, ha az MNO bármit is megtudott a privatizációról! Én szívesen olvasnék az aktuális privatizációról Debrecenben!
    Kedves LB!
    A látásommal kapcsolatban ne legyen kifogásod. A sajtótájékoztatóval kapcsolatban igazad van. Erre semmilyen ráhatásom nincs. A honlapot sem én frisstem, így az aktuális dolgokat sem tudom felvinni rá. Csak csandesen jegyzem meg, hogy a történtek után hajnali 1 kor a Tényekben még mindíg az volt a hír, hogy az áldozatok eddig ismeretlenek.
    Kedves Kokas!
    Neked még majdnem fél igazságod sincs. Csak nagyon szeretnéd, ha bármiért is lenne bocsánatot kérni a Csepeliektől, és ezzel egyidőben valóban párt ügy lenne. Nem pártügy.

  12. Sanyi szerint:

    Én ebben az iskoléban tanítottam,ismertem mind a 4 résztvevőt. Döbbenetes ami történt nem tudom felfogni. Én nem hiszem,hogy politikai indíttatás áll a háttérben,persze nem lehet tudni, bár én magam sem vagyok MSZP szimpatizáns. Szilveszternek igaza van a biztonsági őr nem ilyen jogcímen dolgozott az iskolában,noha a rend fenntartása volt a munkája. Jelleméről inkább nem nyilatkoznék.

  13. miska72 szerint:

    Sanyi a háttérben SIKASZTÁS ÁLL!
    Ök rájöttek megpróbáltak megegyezni, ők nem osztoztak és levadászták őket. Miért nem a rendőrségen tettek feljelentést sikkasztás miatt?
    Ez jó kérdés? Miért játszottak Dericket? Vagy Chuk Norist?

  14. miska72 szerint:

    Magyarul miért nem bízták a HATÓSÁGRA AZ ÜGYET?

  15. Bodzilla szerint:

    Kedves Szilveszter,

    A csepelinfo egy másik fórumán írta valaki ezt az idézetet Herman Ottótól. Őt úgye nem lehet le fideszesezni.

    id. Hermann Ottó 1880-ban megjelent írásából:
    “Minden fennálló társadalmi instituciónak durva erőszakkal való szétrombolása, nem gondolva arra, hogy a romok fölé a rombolók mit alkotnak majd: ez -úgy mond- a szocialisztikus tanok egyik szélsősége s a veszedelmek veszedelme, mert a gyűlöletből indul, nemcsak, hanem a fejlődést, a világrend e legsarkalatosabb elvét teljesen kizárja. Kiölni a nemzetből a nemzeti jelleget, a CSALÁDBÓL A CSALÁDI JELLEGET, az egyént egyéni sajátságaiból kivetkőztetni, sémává alakítani az embert: ez a szocialisztikus tanok másik szélsősége…”

    Ennek az írásnak igazán ma van aktualitása, amikor is teljessé vált a művetek. Az ország, a nemzet, a morál romokban hever. Te és a hozzád hasonlóaknak pedig van képük kioktatni azokat, akiket nyomorba döntöttetek. Egyébként pedig igazad van ez nem párt ügy ez csürhe ügy.

  16. Sanyi szerint:

    Miska72,én nem hiszem hogy ez így lenne. Ismertem őket, a feljelentést vsz megtették volna,szerintem nem erről van szó, de lehet, hogy igazad van,vegülis ezek csak találgatások,de a jellemüket azért ismertem. Persze az is tény hogy az MSZP-nél már túl sok a bűntény.Minden esetre a Lacit nagyon sajnálom(PAPP LÁSZLÓ) ő nagyon rendes és őszinte ember volt. Remélem ki fog derülni a teljes igazság.

  17. Bodzilla szerint:

    Sanyi,

    Ha ismerted őket, akkor el tudod képzelni, hogy a “iskolagondnok” egyedül találta ki az egészet? Ugyan is Deme ügyvédje ma Demének a tegnapi részleges beísmerés után azt nyílatkozta, hogy Deme is csak áldozat. Őszintén mondom, hogy az ügyvéd társadalom egy igen jelentős részénél képmutatóbb, hazugabb embert nem igen ismerek.

  18. anya3 szerint:

    Miska72-nek üzenném, hogy mielőtt bárki felett is ítélkezik, talán utána járhatna, hogy ki is ő valójában. Az Takács úr az ÉN apósom.
    Sajnálom, hogy jelen állás szerint még nem reagálhatok megfelelően a megjegyzéseidre, de nem kívánom neked, hogy ebben az élményben bármikor is részed legyen. Te elképzelni sem tudod, hogy milyen így elveszíteni egy közeli hozzátartozódat. Azt az embert, aki fontos volt számodra, aki a mindennapjaid része volt.
    És jön egy ilyen ember és butaságokat ír! Vajon te hogy éreznéd magad? Itt állunk a bizonytalanság között és te butaságokat írsz! Ne találgass, hamarosan kiderül az igazság! Mi bennünk jelenleg ez tartja a lelket!

  19. miska72 szerint:

    Sanyi az a baj, hogy a csepeli MSZP-t én is ismerem. Jót nem tudok mondani róluk. 2004. szeptember.07 – 2009. január. 09 ez elég hosszú idő, és sok tapasztalat. Mindenki hülyének néz neked mi lenne a véleményed egy ilyen társaságról?

  20. miska72 szerint:

    anya3 RÉSZVÉTEM! Mint embert SAJNÁLOM! Ezt már megírtam. Ha valami baj van, nem ez az elintézési módja! Ezt a tettet én is ELÍTÉLEM.

  21. Papi szerint:

    Szilveszter!
    Vagy Te nem mondasz igazat vagy a pártod hazudik!
    “Az MSZP Csepeli Szervezete mély megrendüléssel értesült Takács József, a Csepel-sziget Általános és Szakképző Iskola intézményvezetője, a pártszervezet önkormányzati frakciójának helyettes vezetője, volt alpolgármester és Papp László, az intézmény helyettes vezetője tragikus haláláról.”
    A csepelen.hu-ból másoltam ki a fenti idézetet.

    T.anya3!
    Fogadja öszinte részvétem így ismeretlenül.
    Senki nem azt vonja kétségbe, hogy Takács úr és Papp László úr ne lett volna tiszteséges hanem az a gazember aki ezért a tragédiáért felelős azzal mi a helyzet.
    Sajnálom, hogy nem tudom jobban elmondani azt amiről tulajdonképpen mindenki beszél, de nagyon remélem, hogy a zárkájának a kulcsát beolvasztják ha már nem lehet halálra ítélni. Peddig megérdemelné.

  22. miska72 szerint:

    A csepeli Önkormányzati Társaság megutáltatta velem az MSZP-t, de ezért még nem fogok lövöldözni. Pedig 2004 szept. 07-től sok idő telt el!

  23. miska72 szerint:

    Az idő mindent kiderít.

  24. Szilveszter szerint:

    Kedves Bodzilla!
    Most aztán megfogtál! Valóban ez az egyetlen 1880-ban írt pár sor az egyetlen aktuális dolog ma. Azóta sem írt senki semmi olyat, ami ma is aktuális.
    De hogy mégis valami aktuális is legyen, elmondom: Sem én, sem más nem döntött nyomorba senkit! Ha van mit enned, van hol laknod, van pénzed, van ruhád, van számtógéped, van interneted,akkor ne hidd el senkinek, hogy Te nyomorba vagy döntve.

  25. Bodzilla szerint:

    Kedves Szilveszter,

    Nyílván nem neked, nem azelmúlt ötven évnek köszönhetem ezeket a dolgokat, hanem elsősorban a szüleimnek, aki erdőmérnökként végig dolgozták az életüket, de nem vitték igazából semmire, mert nem volt vörös könyvük. Aztán meg köszöhetem magamnak is, aki a tanulását abból fedezte, hogy hajnalban BKV buszt vezettem az egyetem alatt. De a nyomoruságon én nem esg internt kapcsolatot, nem egy számítógépet hanem egy nemzet elnyomorítását, kiárulását értem. Nme tudom, hogy te ép mit dolgozol, de nyílván azért tisztában lehetsz azzal, hogy ma Magyarországon nincsenk magyar gyárak, nincs magyar termék, nics semmi, amitől egy nemzet erős lehet és aminek a segítségével ez a válság nem fújna minket össze-vissza, mint a szél a tollpihét. Én teljesen semlegesen figyelem a történteket, én csupán egy magyar ember vagyok a sok közül. Sajnos a mai magyar politikai palettán nincs olyan ember, akinek el lehetne hinni, hogy tenni akar valamit ezért a kis országért. Nem kéne azon felháborodni, hogy már igen sok embernek tele van a t.ke azzal, ami itt folyik. Igen, lehet, hogy azóta sokan mondtak mást, ami aktuálisabb, a gond csak ott van, hogy akik mondják, azok nem Széchenyi-k, nem Herman Ottók. Nekik elhiszem, hogy komolyan mondtá, amit mondtak, nektek nem.

  26. CsepeliXXI szerint:

    Igy igaz Bodzilla!
    Hogy közelebbre názzünk:Csepelt a WM gyár tette naggyá,ami ma már nincs.(Az is megérne egy vizsgálatot,hogy ki adta el kinek,mennyiért és hová lett a pénz.)A Gyár nélkül Csepel csak stagnál,haldoklik,a Csepelt hálószobának használó “csepeliektől”.És ezt nem tudják a komcsik a Horthy rendszer nyakába varrni,mert ezt a helyzetet maguk a komcsik okozták.És olyan mentegetőzés,hogy “nem én tettem” (hanem a Pártom),
    az nagyon kevés.Horthy alatt volt kórházunk.Ma van?

  27. már nem csepeli szerint:

    Gyermekkoromat csepelen töltöttem…ált.isk.-i osztálytársam volt, az akkor még szépreményű demegábor…kb.15 évesen ismertem meg PAPP LÁSZLÓT,aki azóta is az egyik legjobb barátom /volt/…3 gyermekem van,a legnagyobb lányom 12 éves és olyan szinte borult ki,hogy szakembert kell keresnem hozzá….A kerítésen lévő fotók mellé szeretném,hogy demegábor és katonája feje legyen kitűzve!!!GYŰLÖLLEK DEME!!!DRÁGA LACIKA,HISZEK BENNE,HOGY EGYSZER TALÁLKOZNI FOGUNK ÉS ÁTÍRJUK EZT AZ EGÉSZ TÖRTÉNETET!!!Mondjuk úgy,hogy akkor este nem mész oda mint kisérő,hanem elmegyünk sörözni! ÖRÖKKÉ HIÁNYOZNI FOGSZ!!!

  28. Szilveszter szerint:

    Kedves Bodzilla!
    Értem, amit írsz, és igazad is van. Amikor én hasonlókat írok, akkor arra azt szokták mondani nekem, hogy csak a fél igazságot látom, és mondom. Csepel éppen arra a sorsra jutott, mint a Diósgyőri Vas-és Gépgyár. Kiderült ugyanis, hogy mégsem vagyunk a vas, és acél országa. Hogy mennyire köszönhetjük a sorsunkat szüleinknek, és az előzá érának, abban eltérőek a vélemények.
    Igen látom, hogy mincs igazám magyar termék, és azt is látom, hogy amit termelünk, az mind export. Sokan nem látják, hogy épp ezért hat ránk egyrészről a világgazgasági válság. Nincs külföldi megrendelés, ettől sokan elveszítik a munkahelyüket.
    A másik ok, hogy az egyre növekvő szociális igények kielégítésére túlköltekezett mind az állam, mind az egyén. Azt hittük, hogy nagyon jó nekünk, fedezet nélkül megvehettük mindazt, amit szeretnénk. Jelzem, hogy ez okozta az usában a gazdaság összeomlását is, mert már milliárdos, száz milliárdos kötvények forogtak a piacin, ami mögött nem pénz, hanem kintlevőségek álltak. Ezek minden egyes tranzakciónál haszonnal megtoldva kerültek értékesítésre, ami egyszercsak kipukkad.
    Ennek van bazi nagy hatása a magyar gazdaságra is.
    A ki mit akar komolyan az ország érdekében, nos ebben sem vagyunk egy véleményen. Bár én még csak pártatlan sem vagyok.
    Hitem viszont van, és ha én tudom, hogy mit szeretnék tenni, és ezt komolyan is gondolom, akkor az nekem bőven elég.

  29. Sanyi szerint:

    Hát ezen most én is megdöbbentem,hogy Deme áldozatnak titulálja magát. Persze hogy nem egyedül a biztonsági őr követte el. Vsz Deme volt a felbújtó(de ez csak az én véleményem). Takács József családját nagyon sajnálom,részvétem. Ő velem rendes és korrekt volt,attól függetlenül hogy nem vagyok MSZP-s,de amikor fölvett oda tanárnak,nagyon rendes volt Papp Lacival együtt. Remélem kiderül az igazság és egy bűnös sem fogja megúszni.

  30. Sanyi szerint:

    Az sem igaz,amit néhány internetes oldalon lehetett olvasni,hogy a gyerekek szerették a biztonsági őrt. Hazugság!! Féltek tőle!! Agresszív volt a gyerekekkel.

  31. én szerint:

    No-no! Az MSZP tagokban még megtalálható, elő is csalogatható.

  32. obama szerint:

    Meg van a megoldás az ügyre, ezt jól kitalálta Deme ügyvédje. Megveszik K.T. hallgatását, neki úgy is mindegy, két embert megölt, ezért tuti elitélik. Demét szintén áldozatnak állítják be, aki kényszer alatt cselekedett, talán még sokkot is kapott a látványtól (az ügyvéd fantáziája gazdag tárházú), s ebben az állapotában, szinte öntudatlanul vitte és dobta el a szervert, ezért nem tudja pontosan hova. Nem is fog emlékezni rá, mert annak a tartalma, a rögzített anyag ellene szólna. Már csak egy dolog lesz hárta, amit az ügyvédnek el kell intéznie, hogy sérüljön meg, vagy tünjön el a hangfelvétel a rendőrségen (volt már rá példa lásd Móri ügy) és már ki is mentette a védencét, sőt még kártérítést is követelhet az alaptalan fogvatartásért, s koronát téve a fejére mint hős folytathatja politikai karrierjét. Kiváncsian várom a fejleményeket.

  33. Papi szerint:

    Ez jó!
    Deme a szegény ártatlan mert az a piszok biztonságiőr az hát nem lenyúlta a több millió forintot. Szegény Deme meg nem tudott semmit tenni ellene. Azt az ügyvédet is lekéne csukni egypár évre. Az a baj, hogy az ügyvédekben sincs semmi becsület. Tisztelet a kivételnek!

  34. LB szerint:

    Sanyi, ha te ott tanítottál, akkor biztos tudod, milyen pozíciót is töltött be az iskolában Deme? Ő volt az iskola vezetője?

  35. CsepeliXXI szerint:

    LB!
    Figyelj:

    OM azonosító: 200768

    Okiratok

    Intézménynév: Csepel-sziget Általános és Szakképző Iskola
    Székhely: 1212 Budapest, Széchenyi út 93
    Intézmény vezetője: Deme Gábor
    Többcélú intézmény: összetett iskola*
    Ellátott feladatok: általános iskola; szakiskola; szakközépiskola;
    Tel.: 30/5670257
    Fax: 1/2778301
    Vezető e-mail: csiszi@c2.hu
    Fenntartó: Csepel-sziget Humánerőforrás Fejlesztő és Foglalkoztatást Támogató Alapítvány
    Fenntartó típusa: alapítvány ”

    Most akkor ki hazudik?
    Az OM,vagy a csepeli komonisták?

  36. LB szerint:

    Én is ezt láttam, azért kérdeztem.
    Aki nem hiszi, menjen ide:
    http://www.kir.hu/intezmeny/intreszl.asp?om10kod=200768

    Korábban nem értettem, hogy volt lehetséges, hogy “Gábor szakmai hozzá nem értése miatt az alapítványnak 7 millió forint veszteséget okozott, ehhez jött még az az 5 és fél millió forint, amit ő maga sikkasztott el”.

    http://www.borsonline.hu/news.php?op&hid=17048

    De ha ő volt az iskola vezetője, akkor ez már érthetővé válik.

  37. asdf szerint:

    Nem volt egy kicsit sok vezetője ennek az iskolának?

  38. LB szerint:

    Ha jól sejtem, hivatalosan Deme volt az iskola vezetője, az egyik áldozat Papp László szakképzési igazgatőhelyettesként az ő helyettese volt.
    A másik áldozat Takács József az iskolát üzemeltető alapítvány kuratóriumának volt az elnöke, így Deme felettese.
    Ez megmagyarázza azt is, hogy tudott Deme sikkasztani. Mivel ő volt az iskola vezetője, nem volt aki a napi munkájában ellenőrízze.

  39. Ellus szerint:

    Jó pár fórumot elolvastam, és ha nem ilyen tragédia után lennénk, még szórakozni is tudnék a magyar nyelv csűrésén-csavarásán.
    Néhány példa: friss hírként az iskola neve, címe; az áldozatok státusza, a lehetséges elkövetők státusza, a “szerver”, és még sorolhatnám.
    D.G-vel kb. két éve találkoztam, úgy, hogy előtte nem ismertem. Benyomásaim: magabiztos, nagyképű alak, aki nagyon el volt ragadtatva magától. Pitbullját pedig mint az iskolába járás garanciáját emlegette.
    Lényeges körülmény, hogy ha valakit felfüggesztenek az állásából, semmilyen kulcsa nem lehet, hivatali időn túl pedig semmiképpen nem szoktak vele tárgyalni… Az adatrögzítő eszköz pedig ha külső winch. volt, azt gyorsan el lehet venni, de ha szét kell csavarozni a házat, akkor nem is volt olyan sietős.
    A Pitbull szerepe számomra teljesen megmagyarázhatatlan és gyanút keltő. (Miért volt olyan fontos a jelenléte???) Nemcsak a gyilkosság napján, de úgy egyáltalán.
    Ami pedig végképp érthetetlen: ha az alapítványi iskolák sorra bezártak, Csepelen miből gondolták, hogy fenntartható lesz? Miből fizették a tantestületet? (szerény számítás szerint is 5-6 millió közterhekkel együtt) villany, fűtés, stb. Szóval ez nem egy nyereséget termelő ágazat. együk fel, hogy cégek fizettek szakképzési hozzájárulást rendszeresen, de ennyit? Ha dőlt a pénz, akkor lehetett belőle félrekönyvelni, lecsípni. (A számláknak mindig rendben kell lenni. Ha nem arról szól a szla, azt csak a közelben lévők szúrhatják fel.)
    A suli honlapja egy vicc: http://www.csiszi.cjb.hu/
    Se tanári kar, se vezetés.
    Ennyi igazgató sehol a világon nincs, mint amit a sajtó emleget. Jó lenne tudni, egyáltalán hogy voltak itt egymás főnökei????

  40. miska72 szerint:

    Eazt az egész bandát le kell cserélni!

  41. miska72 szerint:

    Ha ez van a suliban akor mi van az Önkormányyzatban?
    OTT IS MSZP van?
    IGEN IGEN!
    Mi ota vannak ezek hatalmon? Én ott is szétnéznék!

  42. már nem csepeli szerint:

    Amitől én tartok:MSZP-s ügyvéd/K&h-s botrány/+néhány MFT/a sikkasztásból telik rá/=ítélet:Deme Gábor az elkövetés időpontjában,nem volt beszámítható állapotban….=2 év kötelezően letöldendő kezelés, majd újra SZABADSÁG!Na,mit szólto?!De ,ezt már tényleg nem hagyhatjuk!!!

  43. 2012. december 21. szerint:

    Szilveszter, ezt írtad: “2012. december 21!
    Deme nem tagja a pénzügyi ellenőrzési bizottságnak, Takács József nem tagja az MSzP-nek. Mondjam azt hogy hazudsz? Nem mondom! Tévedésben vagy, és az infóid nem aktuálisak.”

    Ezt a mai Népszabadságból ollóztam: “Deme egyébként korábban a csepeli önkormányzat pénzügyi ellenőrző bizottságának tagja volt, és tavaly decemberig a helyi szocialista pártelnökség tagja.”

    Akkor ki hazudik? Nekem nem érdekem, neked biztosan!!!

  44. 2012. december 21. szerint:

    Szilveszter, pontosítom, illetve kibővítem az idézetet: “Deme egyébként korábban a csepeli önkormányzat pénzügyi ellenőrző bizottságának tagja volt, és tavaly decemberig a helyi szocialista pártelnökség tagja. Jelenleg egyetlen pártbéli funkciót sem lát el, bár párttag. Ennek oka, hogy a tavaly decemberi tisztújításon nem választották be újra a testületbe.”
    Tehát már tényleg nem tag, de két hete még az volt. Mi a különbség? Te elfogult vagy és félrevezetsz!

  45. Szilveszter szerint:

    2012 dec21!
    Ott van a megoldás, hogy amikor én a Deme pénzügyi e. biz tagságáról írtam, és Takács József párttagságáról, abban a témában a párt dolgait beszéltük épp. Nem pedig az önkormányzatét. Így az Általad feltett mi a különbség kérdésre az a válasz, hogy párt, és nem önkormányzat.
    Csak hogy érthető legyen.
    (akkor most bocsi a féltevezetsz-ért? Hát jó. 0 problem)

  46. miska72 szerint:

    A CSEPELIEK A ZÖLD KIS-DUNAPARTÉRT
    CIVIL EGYESÜLET
    tisztelettel meghívja
    Önt
    az RSD Hollandi út menti partszakaszának alternatív fejlesztési lehetőségeiről szóló
    2009. január 20-án 18 órakor kezdődő

    ÉPÍTÉSZ FÓRUMÁRA.

    Meghívott előadók:
    Bánáti Béla (Bánáti+Hartvig Építésziroda Kft.)
    Dr. Schneller István, Főépítészi életműdíjas építész (Corvinus Egyetem)
    Kálmán Ernő DLA, Ybl-díjas építész, Magyar Építőművészek Szövetségének elnöke
    Puhl Antal DLA, Ybl-díjas építész (Puhl Antal Építészirodája Kft.)
    Skardelli György, Ybl-díjas építész (KÖZTI Rt.)
    Zádori Attila (Zádori és Társai Építész Stúdió Kft.)
    Helyszín: Gyermek és Ifjúsági Sport Centrum ebédlője
    Budapest, XXI. Hollandi út 8-10 Elérhetőségeink:
    http://www.kisdunapart.eu
    kisdunapart@citromail.eu telefonszám: 0620-4867784

  47. 2012. december 21. szerint:

    Szilveszter! Ez az utolsó hozzászólásom bizottság ügyben. Ezt írtam (nem saját kútfejből, a csepel.info-n olvastam): “Takács József igazgató – az egyik áldozat – és Deme Gábor nemcsak az iskolában voltak munkatársak, de egy bizottságban is dolgoztak a csepeli önkormányzatnál.”
    Szó sem volt az mszp-ről. Nem is ez a probléma, hanem az, hogy 1990 óta az összes párt segítségével kirabolták, zsebre tették az országot, ha egy cég, áruházlánc profitot hoz, az megy ki az országból, mert itthon már semmi sem magyar. 4 év mdf, 4 év fidesz, 12 év mszp……….

  48. Szilveszter szerint:

    Kedves 2012. december 21!
    Az utolsó mondatodban van olyan tartalom, ami engem is foglalkoztat. A kialakult helyzet azon túl, hogy nem szerencsés, meglehetősen törékeny is. Mindamellett, hogy az ország valóban export orientált, a dologhoz csak nagy körültekintéssel lehet hozzányulni. Arra gondolok, hogy a munkaerő rendszerünk eléggé multi függő. Nemcsak sok embernek ad munkát közvetlenül, hanem szekunder vonzata is nagyon sok van. Ők a beszállító vállalkozások, akiknek egy-egy multi beszállítói szerződése hosszútávú megélhetést jelent.
    Ennek ellenére szépen fokozatosan lehetne javítani a helyzeten, de meglehetősen soktényezős dolog ez. De javítani is kell minden nehézség ellenére. Eljön annak is egyszer az ideje.

  49. […] Csepeli hírblog « A Nagy Delete Szmogriadó Budapesten (Frissítve-autóhasználati tilalom!) […]

Itt lehet hozzászólni !