Romák százait költöztették át Csepelre

Csepel.hu

Romák százait költöztették át Csepelre

A Gegesy Ferenc nevével fémjelzett SZDSZ-MSZP-s vezetés éveken keresztül költöztette át a ferencvárosi szociális bérházakból más kerületekbe, köztük Csepelre a legszegényebb és legnépesebb családokat. A bérházakat ezek után lerombolták, majd középosztálybelieknek építettek társasházakat, lakóparkokat. A többségükben cigány származású lakóknak más kerületekben vettek lakásokat. Oldják meg mások a problémáikat, a telkek többet érnek – gondolták. Miközben a balliberális politikusok százmilliárdos üzletet csináltak a telkekből, sok kitelepített család nem volt képes vagy nem is akart beilleszkedni új környezetébe. Ők Csepel több lakótelepén pokollá tették a mindennapos életet.

A Csepel.hu megszerezte a 2008-ig tartó áttelepítések helyi dokumentumait. Információink szerint az áttelepítések leginkább a VII., VIII., X., XIII., XX. és XXIII. kerületeket érintette, de több száz romát költöztettek Csepelre is. A Tóth Mihály polgármester, Horváth Gyula alpolgármester és fővárosi képviselő, Orosz Ferenc alpolgármester valamint Szenteczky János Csepeli Vagyonkezelő Zrt. vezérigazgató által fémjelzett csepeli MSZP-s vezetés bizonyíthatóan tudott erről, mégsem tett ellene semmit. Lapunk most megmutatja a dokumentumokat és feltárja a bizonyítékokat.

A baloldal büszkeségei

Évekig ünnepelték és tartották példamutatónak a balliberális sajtóban az SZDSZ-MSZP-s vezetésű ferencvárosi önkormányzatot azért, mert egymás után bontották le a hírhedt szociális bérházakat a kerületben. Csakhogy a helyükön épült új házakban nem a többségében cigány származású és mélyszegénységben élő családok, hanem középosztálybeli, diplomás fiatalok élnek. Csoda történt, és az egykori lakókból lettek a jól képzett, tehetős középosztálybeliek? Aligha.

Lakásösszesítés

Lapunk úgy tudja, hogy az egykori bérlők egy része Ferencvárosban, más helyeken kapott szociális lakást, míg a többieknek más kerületekben: a VII., VIII., X., XIII., XX., XXI., és XXIII. kerületben vettek lakásokat, és költöztették át őket. Gyaníthatóan csak ott vásárolt ingatlanokat a ferencvárosi önkormányzat, ahol számítani lehetett az MSZP-s és SZDSZ-es párttársak diszkréciójára. Ezt bizonyítja, hogy egy 2008-ban kirobbant csepeli botrányig fennakadás nélkül mentek az átköltöztetések. Azt, hogy mivel hálálták meg a ferencvárosiak a hallgatást, ma már csak találgatni lehet.

Bombaüzlet volt, botrány lett a vége

Információink szerint az éveken át olajozottan működő ferencvárosi „lakosságcserét” az ingatlanpiaci árak hajtották. A szociális bérházak ugyanis kiváló adottságú telkeken álltak. Ez már a belváros, ahol a közösségi közlekedés, a boltok, iskolák, óvodák, szórakozóhelyek és irodaházak, gyakorlatilag minden karnyújtásnyira van. A telkek és ingatlanok árai a szociális bérházak miatt mégis a béka feneke alatt voltak.

Roma válasz01 Roma válasz02

A bombaüzlethez két problémát kellett eltüntetni: a házakat és a lakókat. Ehhez kellett a politika. A problémák elsikálásához egyaránt szükség volt az MSZP-SZDSZ-es helyi vezetésre, az MSZP-SZDSZ-es fővárosi vezetésre, és a hasonló színezetű kormányra. De leginkább a kitelepítések célpontjain hatalmon lévő, szintén pártbeli és lojális kerületi vezetőkre. Az ugyanis kiderült, hogy az áttelepítések célpontjain lakók és a közös képviselőik megkeresték a csepeli MSZP-s városvezetést problémáikkal: Csepel akkori vezetői azonban semmit sem tettek az érdekükben. A Tóth Mihály polgármester, Horváth Gyula alpolgármester és fővárosi képviselő, Orosz Ferenc alpolgármester valamint Szenteczky János Csepeli Vagyonkezelő Zrt. vezérigazgatója által fémjelzett csepeli vezetés tehát tudott az átköltöztetésekről, de a botrány kitöréséig hallgattak, akár a sír.

A folyamatnak aztán a Csepel.info által 2008-ban kirobbantott botrány és az ingatlanpiaci válság vetett véget. Miután ugyanis egy Szent László utcai társasházba is átköltöztettek egy ilyen családot, az ott lakók és a közös képviselő Németh Szilárd – akkor még ellenzéki – képviselőt is megkeresték. Ekkor írt a Csepel.info hírblog először az átköltöztetésekről és arról, hogy a csepeli önkormányzat nem tesz ellenük semmit. A történtekből botrány lett, és 2008-ban leállították a lakásvásárlásokat és az áttelepítéseket.

24 fő egy lakásban, 34 lakás Csepelen

Itt válik érdekessé egy IX. kerületi utca, amely az ingatlanpiaci bombaüzlet tipikus példája. A botrányt robbantó csepeli, Szent László utcai házba ugyanis egy Lenhossék utcai roma családot költöztettek át. Az egyébként rendesen dolgozó és rendezett körülmények között élő család még a hivatalos papírok szerint is 17 főből állt, és már a korábbi, gangos házban is csak a folyosónak volt köszönhető, hogy elfértek valahogy.

A valóságban azonban nem 17-en, hanem ennél többen – a házban lakók szerint 24-25-en – voltak. Hiába éltek rendezett életet, fizikailag sem fértek el az 52 m2-es lakásban. Mivel az MSZP-s vezetés nem akart tudni a romák tömeges átköltöztetésétől, a jelenlegi önkormányzat kérte ki közérdekű adatként a IX. kerület által megvásárolt lakások adatait: ekkor derült ki, hogy 34 lakásba költöztették át a ferencvárosi romákat. El lehet képzelni, hogy ha egyetlen lakásban 24-25 fő lakott, mennyi romát költöztethettek Csepelre.

Csak a városfejlesztés segít

A hivatalos adatokból kiderült ugyan, hogy az áttelepítések 2008-ban leálltak, de a lakáspiacot korlátozni nem lehet. (Többnyire a IX. kerület által megvásárolt lakásokat is eladták már). Az egyetlen megoldás, amivel egy település megfordíthatja a lakótelepek lecsúszását, az a folyamatos, külső-belső, közterületekre is kitérő fejlesztés. Ezekkel ugyanis nőni kezd az ingatlanok piaci értéke, megbecsülése – amit nem utolsó sorban éppen az áttelepítésekkel húztak le.

A jelenlegi városvezetés ezért fektetett olyan sok pénzt és energiát a lakótelepek lecsúszásának megállítására és a közterületek fejlesztésére. Csepelen az elmúlt években két város-rehabilitációs projektet sikerült végigvinni, a harmadik pedig jelenleg is nagy erőkkel folyik. A kerületi vezetés azt szeretné, ha valamennyi nagy csepeli lakótelep sorra kerülhetne. A harmadik nagy város-rehabilitációt, amely teljes egészében uniós pénzből folyik és a kerület központi, sétáló utca környéki lakótelepét érinti, csak a most összefogott balliberális pártok, élükön a polgármester-jelöltjük, Horváth Gyula bírálják, és állítanák meg.

A Fidesz visszaléptetné Horváth Gyulát és Gegesy Ferencet

A romák áttelepítésének ügye akkor került ismét fókuszba, amikor kiderült, hogy két főszereplő, Gegesy Ferenc ferencvárosi polgármester valamint Horváth Gyula csepeli alpolgármester is ringbe száll az őszi önkormányzati választásokon. Gegesy Ferenc ismét a IX. kerületben, Horváth Gyula pedig Csepelen indul a balliberális pártszövetség színeiben a polgármesterségért.

Ábel Attila csepeli alpolgármester, a Fidesz kerületi vezetője közleményben reagált a két politikus „reaktiválására”. Közleményében kiemelte, hogy az átköltöztetett ferencvárosi romák között több olyan család is volt, akik az életmódjukkal nem akartak beilleszkedni a csillagtelepi, Árpád utcai, Ady Endre úti lakóközösségekbe vagy egyenesen bűnöző életmódot folytattak. „Az ingatlanárak lezuhantak, megnőtt a “nyakláncletépős” bűnözés, a kertvárosi, királyerdei környezetben a besurranásos lopások száma, és ezzel együtt a cigánysággal szembeni előítéletek. Az áttelepítések óta jelentősen nőtt a radikális, cigányellenes vagy neonáci szervezetek csepeli támogatottsága is.” – fejtette ki az alpolgármester az áttelepítések hatásait.

Ábel Attila „az otthonaikért aggódó, jóérzésű és békeszerető csepeliek nevében” arra szólította fel az MSZP-t, a DK-t és az Együtt-PM-et, hogy a roma átköltöztetések miatt léptessék vissza mindkét érintett fővárosi jelöltjüket.

Csepel.hu

A témához kapcsolódó cikkek:

Titokban folyik a ferencvárosi romák kitelepítése?

A Csepel.info áttörte a hallgatás falát: megszólalt és tájékoztat az önkormányzat

Nyílt levél Tóth Mihálynak a ferencvárosi romák kitelepítése ügyében

Exportált szociális feszültség

Visszaköltöztetné a kitelepített romákat a fővárosi Fidesz

Csepelre száműzték a roma családot: támogatja az MSZP és az SZDSZ?

Ferencváros folytatja a romák kitelepítését?

Közlemény: Horváth Gyulát és Gegesy Ferencet léptessék vissza!

72 hozzászólás “Romák százait költöztették át Csepelre” bejegyzésre

  1. C-vitamin szerint:

    Hát.. ezt olvasva és a többi stikli alapján remélem, Horváth Gyula labdába sem rúghat októberben!

  2. xy szerint:

    Csepel meg vegyen nekik máshol panelt, mondjuk rehabilitálva az Ófalut.

  3. Paneles szerint:

    A leírtak igazak.

  4. czanti szerint:

    Ha az Ady telepi lakásom erkélyéről kinézek néha olyan mintha
    Indiában lennék .

  5. grün szerint:

    Ábel Attila!
    „Az ingatlanárak lezuhantak, megnőtt a “nyakláncletépős” bűnözés, a kertvárosi, királyerdei környezetben a besurranásos lopások száma, és ezzel együtt a cigánysággal szembeni előítéletek. Az áttelepítések óta jelentősen nőtt a radikális, cigányellenes vagy neonáci szervezetek csepeli támogatottsága is.”
    .
    Ezzel a dumával mi a különbség közted és a volt miskolci rendőrkapitány, leendő polgármester között?! 😛 😀

  6. Gordon szerint:

    A külföldről pénzelt jogvédők ekkor hol voltak!?:

    “A Csepel.hu megszerezte a 2008-ig tartó áttelepítések helyi dokumentumait. Információink szerint az áttelepítések leginkább a VII., VIII., X., XIII., XX. és XXIII. kerületeket érintette, de több száz romát költöztettek Csepelre is. A Tóth Mihály polgármester, Horváth Gyula alpolgármester és fővárosi képviselő, Orosz Ferenc alpolgármester valamint Szenteczky János Csepeli Vagyonkezelő Zrt. vezérigazgató által fémjelzett csepeli MSZP-s vezetés bizonyíthatóan tudott erről, mégsem tett ellene semmit.”

  7. Gordon szerint:

    “Információink szerint az éveken át olajozottan működő ferencvárosi „lakosságcserét” az ingatlanpiaci árak hajtották. A szociális bérházak ugyanis kiváló adottságú telkeken álltak. Ez már a belváros, ahol a közösségi közlekedés, a boltok, iskolák, óvodák, szórakozóhelyek és irodaházak, gyakorlatilag minden karnyújtásnyira van. A telkek és ingatlanok árai a szociális bérházak miatt mégis a béka feneke alatt voltak.”

    Tehát akkor megint szocimutyi volt a dologban!?
    Mely pártok kasszáiba került be a lóvé!?

  8. lester szerint:

    Nem lehetne esetleg visszaküldeni őket a feladónak?

  9. grün szerint:

    “Ledózeroltak egy nyomortelepet Miskolcon, egy lakásban maradtak, azt körbebontották. Az MTI szerint több helyi nyilatkozó örült a dolognak.”
    .
    Körbe építették sztrádával a bontás ellen tiltakozó házát!
    http://www.ize.hu/_files/pics/00022/00022982.jpg
    .
    http://hvg.hu/itthon/20140808_Ledozeroltak_Miskolcon_egy_nyomortelepet

  10. Ábel Attila szerint:

    Rátapintottál a lényegre grün.

    Jogvédők meg pártok tömege tiltakozik az ellen, hogy Miskolcon felszámolnak egy kisebb nyomortelepet, hogy normálisabb körülmények között éljenek az emberek.

    De azt meg ugyanezek a magukat baloldalinak meg liberálisnak tartó pártok, jogvédők meg egyéb szervezetek szó nélkül hagyják, ha cigányok ezereit dobálták ki a lakóhelyükről csak azért, hogy eladják a lábuk alól a telkeket. Sőt mi több, azok a pártok támogatják a több ezer romát a telkek miatt más kerületekbe áttelepítő politikusokat, akik most egy nyomornegyed felszámolása miatt hisztériáznak.

    És te ezekre szavazol?

  11. grün szerint:

    Ábel Attila!
    Te meg nagyon mellétrafáltál, ha egy sima lakásvásárlás és csere ügyletből politikai következtetéseket próbálsz levonni, különös tekintettel az akkori városvezetés felelősségét feszegetve!
    Semmiféle áttelepítésről nincs szó! Vásároltak néhány tíz lakást, amiket a a sajátjaik helyett felajánlottak cserébe!
    Meg lehetett volna esetleg tagadni az eladást, de az is furcsán adná ki magát!
    Esetleg származási igazolást (pedigré)-t kérni a beköltözőktől!
    Ezen az alapon engem is el lehetne küldeni a francba, mert mint bevándorló kerültem ide, lakásvásárlásból kifolyólag?! 😛 😀

  12. lolka szerint:

    Azért érdekes, hogy 2010-ta most jutott el a “toronyba”, mi is történt eddig. Ja jön a választás…Úgy látszik a cigány szavazat nem számot tevő…Nagyon érdekes, hogy így választás előtt minden probléma előkerül… 😀

  13. Csalódott szerint:

    “Az emberiség rákfenéje a piszkos zsidó üzlet.”

    (Idézet Karl Marx: Zsidóság és antiszemitizmus című munkájából)

  14. xy szerint:

    Van megoldási terv is? Anélkül nem sokat ér a hír.

  15. felix szerint:

    Állami ünnepséggé nyilvánították a roma holokauszt múzeum átadásáét Csepelen, ahova a zsidó spekulánsok áttelepítették a bűnözést magukkal vivő cigányokat
    Összefoglalva ez a fidesz csepeli szervezetének demokratikus véleménye? Minimum ez asható itt.
    Ábel elveszett a rengetegben.
    2014 .

  16. felix szerint:

    olvasható

  17. barokk szerint:

    A csepeli Fidesz ezzel a rasszista hangvételű cikkel a lakosság cigányellenes érzelmeit meglovagolva, azokat erősítve próbál politikai előnyhöz jutni.

  18. DE szerint:

    Annó ittuk a levét a “Cservenkás” buszoztatásnak! A királyerdei nyugodt iskola életét igen felbolygatta!

  19. Csalódott szerint:

    “….rasszista hangvételű cikkel….” Elképzelni sem tudok nagyobb rasszizmust, minthogy valakinek nem tetszik egy 10 emeletes panelban, hogy a szomszédjába költöztetett kiccsalád pokollá teszi a mindennapjait. Egyébként a borsodi vajda kijelentette, hogy a romáknak NINCS szükségük jogvédőkre, mert Magyarországon működő rendőrség, bíróság…intézményes jogvédelem van. (Az más kérdés, hogy hogy működnek ezek a szervezetek…) Mégis tele vagyunk önkéntesekkel. Közös jellemzőjük a ballib. irányultság, valamint az, hogy 10-ből 10 biztonságos távolságból pofázik, a való világról fogalma sincs, vagy egyszerűen nem vesz tudomást róla. Vagy még tetszik is neki a paraszt vs. roma “háború”. Sajnos, ha így megy tovább, az idézőjel hamarosan elhagyható. 🙁

  20. grün szerint:

    Csalódott!
    Nem költöztetett, hanem költözött!

  21. kuku szerint:

    grün miért nem költözöl hozzájuk

  22. Csalódott szerint:

    grün!
    Tévedsz! A betelepítés már Csepel utolsó tanácselnökének idejében megkezdődött. (Nap u.)

    Végre valaki az Ő jogaikért is fölemeli a szavát: (11,5 perc)

    http://video.mno.hu/embed/104825

  23. Pákozdi József szerint:

    Azt a tanácselnököt Bölcskeinek hívták, ö az aki kimutyizta magának a Völgy utca és a Csepel pálya sarkán( most már kocsma) épült anno cukrászdát! Akkori tanácselnök helyettesét úgy hívják, hogy Orosz Ferenc. Akkoriban fejpénzt fizettek a kerületek Csepelnek minden cigányért.

  24. Csepel-sziget szerint:

    Barokk, ha ennyire félted és szereted őket, fogadj örökbe néhány családot közülük! Utána visszatérünk a kérdésre.

  25. felix szerint:

    A képen szereplőknek ugye vannak személyiségi jogai.
    Mi lenne ha érvényesítenék?

  26. felix szerint:

    Mi van akkor, ha ez igaz?
    Ki miért felelős?
    dr. Dániel Péter Többen kérdezték, hogy hol van most Orbán. Itt: Sigmund Freud Regional Neurological and Psychiatric Hospital, Graz Wagner Jauregg-Platz 1 8053 Graz Tel.: +43/316/2191-0, Fax: +43/16/2191-3418
    TetszikTetszik · · Megosztom
    Anna Fehér és további 2 ember kedveli ezt.

    Αλέξανδερ Νίκος Σταύρος Ott biztosan nincs. DP ismet (es mar sokadjara!) hazudik.
    14 órája · Tetszik

    Kereszturi József Hol van??
    11 órája · Tetszik

    Αλέξανδερ Νίκος Σταύρος Azt nem tudom hol van, de ott, ahol DP allitja, egeszen biztosan nincs, es ezt a legbiztosabb forrasbol tudom, egy ott dolgozo gorog pszichiater ismerosunktol. Ruhellem az alhireket es a terjesztoiket is. DP is kozejuk tartozik.
    3 órája · Tetszik

    Kereszturi József Érthető, igazad van. Sajnálom, hogy a magyar politikai elit sok rémhírt terjeszt. És azt megtudhatom, hogy valaha állt-e ott kezelés alatt, arról mit mondott a görög pszichiáter ismerősöd??? Az is csak rémhír, hogy valaha is kezelték Graz-ban???
    3 órája · Tetszik · 1

    Kereszturi József Gondolom akkor nem igazán van olyan politikai párt, amelyet nem rühelsz. Legalábbis rémhír terjesztés ügyben.
    3 órája · Tetszik · 1

    Αλέξανδερ Νίκος Σταύρος A kerdesedre roviden a valaszom, hogy a kerdeses helyen hosszu eveken at kezeles alatt allt Orban. Egyebkent jol irod, sajnos minden magyar politikai partot ruhellek a politikai hazugsagaik miatt, de mas okokbol is. Meg azt a partot is ruhellem, amelyi…Bővebben
    10 perce · Szerkesztve · Tetszik · 1

  27. GONDOLKODÓ! szerint:

    Kivétel nélkül, minden “csahos” szégyellheti magát, még akkor is, ha most neheztelni fognak, akarnak rám. Ám tegyék! Itt már tőlük nem lep meg semmi sem.
    Azt azért tudomásul kell venni, tetszik nem tetszik az elmúlt 25 év magasan legkiemelkedőbb ME.-ről beszélnek. Akinek vezetésével toronymagasan a legtöbbet tette Kormánya, Parlamentje az országért. Nyilván lehet elemezni, de azt csak az elvakultak, a régi éra emberei, és állandóan zsákmányért ácsingozóak, akik már csak nem kiszorultak a privilégizált jómódjukból, nos azok kiabálnak rendszerint kígyót békát. Éppen ilyenek, hiszen mint láthatják ennek érdekében, úgy és olyan gyakran cserélnek pártokat szervezeteket, mint más a fehérneműjét. Ezek a “Harpagónok” csaholnak nap mint nap a semmiről, és tudatosan, vagy a nélkül demoralizálják írásaikkal, szándékosan ferdített véleményeikkel a józanabbul gondolkodókat, a Tiszteletre méltóakat.
    A tragédia ebben az, hogy ők már régen megvannak győződve arról, jó úton járnak. Tényleg jó úton járnak azok, akik, egyre többen követik “Cipolla egykori ténykedését?!” Olvassák már el e művet, s csak azután alkossanak elsősorban önmagukról, majd ezek után másokról véleményt!
    Thomas Mann: Mario és a varázsló
    Cipolla varázsló az embert megalázó, jelképezi ?

  28. GONDOLKODÓ! szerint:

    Nagyon más?!

    “Amerika bombázza Irakot

    London segélyeket dob le, és támogatást nyújt az amerikai műveletekhez

    Az ENSZ BT nemzetközi segítséget kér Iraknak
    Az ENSZ Biztonsági Tanácsa egyhangúlag elítélte az Iszlám Állam támadásait, és nemzetközi segítséget kért az országnak.
    A testület francia kérésre rendkívüli ülést tartott New Yorkban, helyi idő szerint még csütörtökön. “A BT felkéri a nemzetközi közösséget, hogy támogassa Irak kormányát és népét, és tegyen meg minden tőle telhetőt, hogy enyhítsen a lakosság szenvedésein, amelyeket a jelenlegi konfliktus okoz” – mondta Mark Lyall Grant brit nagykövet, a BT soros elnöke.
    A testület felháborítónak minősítette a jazidi, a keresztény és más kisebbségek üldözését, mondván, hogy ez emberiesség elleni bűncselekménynek minősíthető. Kérte, hogy mindenki nyújtson humanitárius segítséget az üldözötteknek.
    Ez a harmadik elítélő nyilatkozat a Biztonsági Tanács részéről az Iszlám Állam offenzívájának két hónappal ezelőtti megindítása óta.
    Az iraki ENSZ-nagykövet is cáfolta, hogy amerikai légitámadást hajtottak volna végre az Iszlám Állam ellen. Ilyen egyáltalán nem volt – jelentette ki Mohamed Ali el-Hakim. Előzőleg egy kurd forrás azt állította, hogy amerikai vadászgépek támadásokat intéztek a szélsőséges szervezet két állása ellen. Ezt a Pentagon is cáfolta.”

  29. felix szerint:

    Gondolkodó.
    Nem veszem tudomásul, mert nem így van.
    Thomas Mann nagy falat neked, mert még a saját mondataidat is képtelen vagy értelmezni.
    Nagyon le vagy maradva az állítólagos neveim felsorolásával. Így soha sem jutsz el a hetvenedikig.
    Ne lustálkodj, dolgozz!

  30. GONDOLKODÓ! szerint:

    Te agyoniskolázott elmeháborodott, ne mindig mások által írt szavakat használd, azon lovagolj, találj ki magadnak sajátságos nyelvezetednek megfelelőt, és azon lovagolj tovább.
    Hetek óta írom Cipollát neked és most kezded “kapirgálni,” miközben te magad személyesíted meg e gyalázatos figurát, aki …………hivatott! Örülök annak, hogy kezdesz rájönni, hogy ki is vagy te!? Amit egyébként szinte egész Csepel tud már rólad.

  31. alterego szerint:

    És akkor én vagyok a paranoiás. Viszont most valami furcsa módon a saját tulajdonú lakásokat szerezték meg cigányok, na azt nem tudom, hogy csinálták. Mert ott a tulajdonos csak észreveszi, hogy nem fizet a bérlője, nem úgy, mint az önkormányzat. Szal ezt nem vágom. És csak jönnek és jönnek egyre többen, és a folyósóra hordják a szemetet, meg nyitott ajtó mellett élnek, mint a putriban, meg a közös rácsokat, kaput kitámasztják, köpködnek a liftben és kidobálják az ablakon a szemetet. Nem értem, miből tartanak fenn bérlakást?

  32. alterego szerint:

    Azon is kéretik elgondolkozni, hogy csepelen soha nem lehetett egy szórakozóhelyet fenntartani egy hónapnál tovább, mert az itt lakókban annyi összetartás nincs, hogy békésen bulizzanak egy este. Ha befutott egy hely, egyből megjelentek a cigányok, arra egyből megjelentek a cigányellenes csoportok, de Budapest összes kerületéből és a szórakozóhelyet azonnal be is zárták. Most akkor miért lenne élhető hely csepel, ha még ennyire sem tudunk egymással együtt élni?

  33. szevenszi szerint:

    Abel Attila ( most ) Elnök úr látásszögét oly mértékben szűkítette be az indulat és stb., hogy a rasszizmus határát súroló megállapításokra ragadtatta magát. Ideje lenne elnézést kérnie a Csepelen élő romáktól, ha már az államelnök mellett illegette magát a roma holocaust csepeli állami ünnepségén! Ettől függetlenül egyébként is!
    Idézetek a közleményből!
    “Az ingatlanárak lezuhantak, megnőtt a “nyakláncletépős” bűnözés, a kertvárosi, királyerdei környezetben a besurranásos lopások száma, és ezzel együtt a cigánysággal szembeni előítéletek. Az áttelepítések óta jelentősen nőtt a radikális, cigányellenes vagy neonáci szervezetek csepeli támogatottsága is.”

    “Mindezen okoknál fogva az otthonaikért aggódó, jóérzésű és békeszerető csepeliek nevében most arra szólítjuk fel a fővárosi MSZP, DK és az Együtt-PM szervezeteit, hogy haladéktalanul léptessék vissza Gegesy Ferencet és Horváth Gyulát a jelöltek közül!”

    Ha pedig minden áron vissza akar léptetni valakit, vagy valakiket, lesz szíves önmagát, de haladéktalanul! Nem kell megvárni az október 12-t! Természetesen az otthonaikért aggódó, jóérzésű és békeszerető csepeliek érdekében!!!!!!!!!!!!!

  34. GONDOLKODÓ! szerint:

    Még mindig nem értetek ti semmit sem! A betelepítés egy hosszabb távú programnak a kezdetét jelenti. A java még hátra van, hiszen még más kisebbségi nemzeteknek is, nem kis esélyük van a betelepülésre, és fognak is. Különben egy kis vérfrissítés nem is árt, a viszonylagos tespedségből való felrázás érdekében. Végső soron még is mit gondoltok, ki, kik fogják Csepelt, a gyárvárost “beindítani,” mozgásba hozni, a fejlődés irányába “kormányozni?” Nagy valószínűséggel az általatok várt fejlődés nem olyan irányt fog megszabni, amire oly sokan vágyakoznak. De befog indulni, abban legyetek nyugodtak.

  35. felix szerint:

    Talán ha felsorolnál pár kisebbségi nemzetet.
    A nemzeti kisebbségeket nagyjából ismerem, azokra felesleges kitérned.
    Zagyva/rékas /szép hely.

  36. felix szerint:

    Amikor Herodes és Chipolla összefog a fiatalok ellen.

    Európa legbetegebb nemzete vagyunk

    Európa legbetegebb nemzete vagyunk testileg és lelkileg egyaránt, de valakinek mégis eszébe jut, hogy a pezsgőt próbáljuk a fiatalok számára még inkább elérhetővé tenni – ezt Rigó Péter mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában azzal kapcsolatban, hogy a pezsgőivást promotálja a fiatalok körében a Magyar Turizmus Zrt.

    A pszichiáter szerint ez a program gyakorlatilag azt jelenti, hogy igyál alkoholt, és akkor boldog leszel. A szakember elmondta: ez azért különösen veszélyes, mert a pezsgőtől könnyen be lehet rúgni, a buborékos italok gyorsan szívódnak fel. Hozzátette: Paul Gaugain festő mondta egyszer azt, hogy “legyetek szerelmesek és boldogok lesztek”, ehhez képest mi most azt hirdetjük, hogy “igyatok alkoholt és boldogok lesztek”, lehet érezni a különbséget.

    Rigó Péter kijelentette: a fiatalok alkoholfogyasztási szokásai nagyon megváltoztak, az a lényeg számukra, hogy hirtelen, mielőbb lerészegedjenek. Gyorsan és eszméletvesztésig történő lerészegedés dívik a fiataloknál – fogalmazott. A pszichiáter szerint ma Magyarországon sokkal nagyobb problémát jelent az alkohol-, mint a drogfogyasztás.

  37. felix szerint:

    Te kis rafinált godolkodóetikus.
    Maradjunk ezen az oldalon, mert így senkinek sem kell keresgélnie és nem tudod elbujtatni újabb ostobaságodat.
    http://csepel.info/?p=36003#comment-207996
    Tudod Heródes elég pontosan be tudta határólni, hogy mely korosztályokat kell kiaktatnia hatalma védelmében.
    Aki ezt nem tudja az a teljes fiatalságot célozza meg.
    Chipollát illeti nem viatkozom valad, mert te dramaturg voltál a bolhacirkuszban ezért nyilvánvaló, hogy az értelmezésben verhetetlen vagy.
    Tudod én azért bátorkodtam az összehesonlításra, mert az alkohol is képes elvenni a valóság érzését tudatát. De mint mondtam nem vitatkozom, mert nincs mivel,Eddig még nem fedted fel a Chipolla értelmezésedet. Kérlek ne is tedd meg, mert nincs kedvem kibogozni összekuszálódott agyad ömlését.
    Arra megkérnélek, hogy ne légy gyáva és aljas. Ne dugd el a válaszodat a virtuális térben.

  38. felix szerint:

    Te elmeháborodott.
    Mi a fene bajod van a Kórus utcával vagy utcaiakkal?
    Az rendben van, hogy mindent megismételsz amit veled kapcsolatosan eddig írtam, csak felcserélsz magaddal, de árúld már el, hogy Ők mit vétettek nekd?

  39. GONDOLKODÓ! szerint:

    “S mégis, magyarnak számkivetve,
    lelkem sikoltva megriad –
    édes Hazám, fogadj szívedbe,
    hadd legyek hűséges fiad!”

  40. felix szerint:

    Hagyd a pátoszt és mond a választ.
    Ne menekülj.
    Mi bajos a Kórus utcaiakkal?

  41. felix szerint:

    Siess a válasszal, mert nemsokára mennek hozzád az ápolók.

  42. felix szerint:

    Kezdődik./végre/

    http://444.hu/2014/08/10/kifutyultek-orbant-a-fradi-stadion-avatojan-mondott-beszede-kozben/
    Ez egyre többszőr fog bekövetkezni, ha nem szűk és vállogatott közönsége lesz.
    Ezért nem volt emlékmű avatás sem.

  43. nagyapó szerint:

    A romák lakta szociális bérházakat lebontása lebontása a Ferencvárosban csodálatos szoclib városrendezés, Miskolcon botrány.
    Eetásak mi vaan?

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét,lop.

  44. felix szerint:

    Milyen botrány van Miskolcon?
    Arra a kétmillóra amit a cigányoknak adnak, hogy mennyenek máshova.
    Látod mennyivel tisztességebb volt a IX. kerületi ünkormányzat? Ők lakásokat adtak.
    Ábel Attila talán ezen is kiakad majd?

  45. fghfjhgkjhk szerint:

    egy kérdés. Az elmúlt öt évben a Királymajorba ki telepíti be őket?
    A kérdésem költői, természetesen.

  46. felix szerint:

    21:37.
    Arra a kétmilliora gondolsz……

  47. GONDOLKODÓ! szerint:

    Napokban írtam, íme újólag levelezik saját magával a nagy zseni, a polihisztor: 21:37-nek a 23:28-as igyekszik magának válaszolni. Egyre rendszeresebben! Amit már mások is észrevettek! Most majd jön Cipolla és csűri, csavarja a degenerált véleményét, és tovább zsonglőrködik. Miközben az ilyen és ehhez hasonló Cipolláknak, tudják mi a sorsa?
    Olvasmány, tartalmi mondanivalója……….

  48. Nemmondommeg szerint:

    Nem értem miért is hír ez, ha “nincs a romákkal semmi baj”. Amúgy ugyanúgy folytatódik az áttelepítés. Az Ady telep és környéke egy nagy putri lett.Ebbe a jelenlegi vérnarancs is benne van. A munkának nincs becsülete, ebbe is mind benne vannak.

  49. nagyapó szerint:

    1/2eszű1/2x már megint hazudozik.
    A miskolci nyomortelep felszámolásakor, akik önkormányzati lakásban laktak, ingyen, magasabb komfortfokozatú lakást kapnak.
    Aki saját ingatlant vesz, annak 1,5-2 millió forinttámogatást adnak, azzal a feltétellel, hogy az ingatlanokat öt évig nem adhatják el.
    Miskolcon összekacsintott az MSZP és a Jobbik, ahogy tavasszal Csepelen, és az előterjesztést nem szavazták meg!!!!

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét,lop.

  50. elhallgattatni szerint:

    Én kapok támogatást, ha lakást akarok venni?

  51. Nemmondommeg szerint:

    Nem. A neved nen Lakatos, Sztojka…..Nem vagy jogosult csak a rsbszolgamunkára. Aztán nehogy külföldön sorra zárjanak be a nagy cégek aztán ide telepítsék gyáraikat mert az olyan jó nekünk. Nem is azért mert itt alamizsnát lehet adni fizetés helyet és meg lehet alázni a kisemmizett félelemben élő nyugdìjjat meg nem élő dolgozòt….

  52. GARDA szerint:

    Mennyivel szebb lenne az elet ha a magyar garda ujra aktiv lenne

  53. felix szerint:

    De még milyen.
    Naponta összetűznének a roma gárdáéval. Az lenne csak szép világ és a szép jobbik rend.

  54. Földlakó szerint:

    Én már elkeseredésemben azt mondtam a rendőröknek, hogy akkor kénytelen leszek fegyvert venni és amíg erőm tart addig irtom őket itt Csepelen.
    A rendőrök válasza pedig az volt, hogy ez egy jó megoldás, csak több ilyen elkeseredett ember kellene még az eredményhez, mert a romák több ezren vannak már Csepelen.

  55. Földlakó szerint:

    Hajrá Jobbik ! ! !

  56. nagyapó szerint:

    Földlakó! A romagyikosok már hűvösön vannak. Földlakó szeretné őket követni?
    Viszont “Hajrá Jobbik ! ! !”, tolják a szocik szekerét!

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét,lop.

  57. nagyapó szerint:

    elhallgattatni kedd – 19:40 “Én kapok támogatást, ha lakást akarok venni?”
    Igen, ha a házat, ahol lakása van, lebontják.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét,lop.

  58. Nemmondommeg szerint:

    Akkor is ha önkényesen foglalta el azt ? Mert sok példa volt erre is. Elég ha fizet(ünk helyettük) közüzemi számlát. Az Ady 100. jó példa volt erre. Tele volt önkényes lakásfoglalóval mégis kaptak lakást. Vajon a Nagy Nemzeti Eszközkezelő kinek a lakásait(tarozásait) fizette ki elsőként ? Vajon a betelepített romák azért nem fizetik pl a vìzszámlát, fűtést mert tudják hogy a többi fizető emberre terhelik rá ? Ez igazságos….

  59. 4pache szerint:

    A résztvevő polgármesterek és képviselők lakásaiba kellene az összeset betelepíteni büntetésként…

  60. Tárnoki szerint:

    Választ várok Ábel Attilától, hogy közte volt-e a 24 igennel szavazó képviselő között, aki a 2008 szeptember 18-i testületi ülésen a ” Más önkormányzat illetékességébe tartozó hátrányos helyzetű családok Csepelre történő áttelepítésével kapcsolatban” előterjesztett nyilatkozatot elfogadta?
    Igen vagy nem! Én tudom a választ Nincs több kérdésem!

  61. Trix szerint:

    Elég ciki, hogy majdnem 2 hónapja ez az egyik vezető hír a portálon. Gondolom (és persze remélem), október 12. után eltűnik de legalábbis lejjebb kerül 🙂

  62. ebihal szerint:

    Ezeket a híreket rendre előveszik, ha szarban vannak!

  63. sálálá szerint:

    Tárnoki válaszolok a kérdésedre:

    ÁBEL ATTILA IS MEGSZAVAZTA A ROMÁK CSEPELRE KÖLTÖZTETÉSÉT!!!

  64. nemá szerint:

    Olvasva a sztorit és a hozzászólásokat, azért megjegyezném, hogy 2008-2013-ban is történtek betelepítések csak éppen nem romákat, hanem szociálisan rászorult deviáns családokat raktak be jól működő lakóközösségekbe, megnehezítve mindenki életét! Ezeket is meg kellene köszönni és nem szocik voltak hanem a mostani kedves fideszes vezetők. Konkrétan a mi lépcsőházunkba is bekerült igy két sokgyerekes család. Az addig viszonylag tiszta környezet hirtelen átment nyilvános illemhellyé, mert ha a lakás zárva a neveletlen kiskorú a folyosón, liftben vagy a lépcsőházban végzi el kisebb nagyobb dolgát. A csecsemő levegőre való kivitele egyet jelent a lépcsőházba való babakocsis kitolásra. Sorolható lenne még tovább de nincs értelme. Panaszra nem nagyon lehet menni mert a hatóság egymásra mutogat. Hogy a lakbért (ami nem kevés) miből fizetik amikor gyesen, gyeden, munkanélkül vannak , ki tudja? De egy biztos, hogy mi, akik arra törekedtünk és törekszünk, hogy az otthonunk és környezetünk jobb legyen “nagyon hálásak” vagyunk ezekért is. Tehát nem kell sarazni a régi vezetést meg mutogatni dokumentumokat a mostani sem különb, csak arról nincs papír ….. még!!!!!!!!!

  65. […] Nem volt ez mindig így. 2010 előtt a ferencvárosi putritelepek felszámolásakor a nem kívánatos lakókat még ide, Budapest akkor legelhanyagoltabb kerületébe költöztették. […]

  66. […] amikor a IX. kerületi roma nyomortelepek helyére lakóparkokat építettek. A betelepítések hatalmas üzletet jelentettek a helyi vezetésnek és a vállalkozóknak, míg Csillagtelep és környezete az MSZP-s időszakban lassan, de biztosan süllyedt a […]

  67. Kérdező szerint:

    Most is folyamatban van a betelepítés?!

  68. […] Olvasónk szerint olyanok voltak a botrány okozói, akiket 2006-2008 között, a szocialista kerületi vezetés hallgatólagos beleegyezése mellett telepítettek be Ferencvárosból Csepelre, többek között éppen Csillagtelepre. […]

  69. […] hogy a cigányokkal fenyegetőző politikus egyébként – többek között – éppen a ferencvárosi romák áttelepítésével híresült el. Innentől átadnánk neki a […]

  70. […] bérházaiból. Ráadásul éppen a jelenlegi szocialisták és DK-sok álltak mögötte. Akkor, a milliárdos ingatlanüzlet miatt pörgetett áttelepítések idején a most cigányozó szimpatizánsok kikérték maguknak, hogy bárki “rasszista […]

Itt lehet hozzászólni !