Takács Józsefet és Papp Lászlót gyászolja Csepel

Csepel.hu, Csepel.info

A Csepeli Önkormányzat Takács Józsefet és Papp Lászlót a saját halottjának tekinti, temetésükről később történik intézkedés.

Az alábbiakban a részvétnyilvánítások olvashatók.
A csepeli önkormányzat vezetői mély megrendüléssel tudatják, hogy 2009. január 7-én Takács József, a Csepel-sziget Általános és Szakképző Iskola intézményvezetője, a csepeli MSZP-frakció helyettes vezetője, aki 1998-tól 2002-ig az önkormányzat alpolgármestere volt, és Papp László, az iskola igazgató-helyettese tragikus körülmények között elhunyt. Az intézményvezető és helyettese súlyos bűncselekmény, gyilkosság áldozata lett.

A Csepeli Önkormányzat vezetői osztoznak az áldozatok családtagjainak gyászában, és mindent megtesznek fájdalmuk enyhítéséért.

Budapest, 2009. január 8.

Tóth Mihály
Polgármester

Horváth Gyula
Alpolgármester

Orosz Ferenc
Alpolgármester

Dr. Szeles Gábor
Jegyző

Az MSZP Csepeli Szervezetének közleménye

Az MSZP Csepeli Szervezete mély megrendüléssel értesült Takács József, a Csepel-sziget Általános és Szakképző Iskola intézményvezetője, a pártszervezet önkormányzati frakciójának helyettes vezetője, volt alpolgármester és Papp László, az intézmény helyettes vezetője tragikus haláláról.

A csepeli pártszervezet tagjai és vezetői – részvétüket ezúton kifejezve – osztoznak a két család, az érintett közösség, a barátok, ismerősök gyászában.

Az MSZP Csepeli Szervezete Takács Józsefet saját halottjának tekinti.

Budapest, 2009. január 8.

Az MSZP Csepeli Szervezete nevében:

Tóth Mihály
Elnök

Szenteczky János
Elnökhelyettes

Az SZDSZ Csepeli Szervezete és Önkormányzati Frakciójának közleménye

Mély megdöbbenéssel értesültünk aról, hogy szerda este erőszak áldozatává vált Takács József, a Csepeli Önkormányzat képviselője, az intézmény vezetője és Papp László az iskola igazgató-helyettese.

Ezúton fejezzük ki részvétünket és mély együttérzésünket a családtagok, valamint a Csepeli Képviselő Testület, az MSZP kerületi szervezete és önkormányzati frakciója felé.
Takács József és Papp László emlékét tisztelettel megőrizzük.

Kál Károly
SZDSZ Csepeli Szervezete
Elnöke
Önkormányzati frakcióvezető

A Fidesz-KDNP csepeli frakciójának közleménye

Részvétünk az elhunytak családtagjainak!

Megdöbbenve értesültünk arról, hogy Takács Józsefet, a Csepel-sziget Általános és Szakképző Iskola intézményvezetőjét, MSZP-s képviselőtársunkat és Papp Lászlót, az iskola igazgató-helyettesét 2009. január 7-én munkahelyükön meggyilkolták.

A Fidesz – Magyar Polgári Szövetség valamint a Fidesz-KDNP csepeli frakciója nevében őszinte együttérzésünket és mély részvétünket fejezzük ki az áldozatok családtagjainak, munkatársainak és az MSZP frakciónak.

Németh Szilárd
Elnök
31. Egyéni Országgyűlési Választókerület, Fidesz-KDNP frakcióvezető

Borbély Lénárd
Elnök
30. Egyéni Országgyűlési Választókerület

Ábel Attila
Elnök
Fidesz-MPSZ Csepeli Szervezete

Az MSZP Budapesti Szervezetének közleménye

A csepeli kettős gyilkosság áldozatául esett Takács Józsefet az MSZP Budapesti Szervezete saját halottjának tekinti – közölte a párt fővárosi szervezetének elnöksége csütörtökön az MTI-vel. A fővárosi MSZP arra kért mindenkit, hogy amíg az ügy részletei nem derülnek ki, “tartózkodjanak mindenfajta találgatástól”.A szervezet közleményében részvétét fejezte ki az áldozatok
hozzátartozóinak.

Forrás: Csepel.hu, Csepel.info

A témához kapcsolódó cikkek időrendben:

Lelőttek két embert egy csepeli iskolában! + videók

A biztonsági őr lehetett a gyilkos, de a tettestársát is elfogta a rendőrség

D. Gábor a társtettes?

Takács Józsefet és Papp Lászlót gyászolja Csepel

Sírva könyörgött az életéért a csepeli tanár – hétfőn zárhatják ki Demét az MSZP-ből

Gyertyás megemlékezést tartottak a szakiskola előtt

A Nagy Delete

Döbbenetes és váratlan fordulat

Tanári példamutatás? Saját tanítványára terelte a bűncselekményt

Ma dönthetnek a gyilkossággal vádolt politikus kizárásáról

Kihúzták a részvét-közleményből a Fidesz-elnök nevét

A TV2 Napló és a Mokka adásai

Nem volt Zuschlag ügy, most nincs pártügy

Ezt vette fel a magnó

72 hozzászólás “Takács Józsefet és Papp Lászlót gyászolja Csepel” bejegyzésre

  1. Kovács Ernő szerint:

    Részvétem az elhunytak családtagjainak!

  2. munkásököl szerint:

    Csatlakozom az előttem szólóhoz.

  3. V. JÁNOS szerint:

    mély részvéttem a hozzá tartozoknak.

  4. LB szerint:

    Itt is elmondom, hogy őszinte részvétem az áldozatok hozzátartozóinak.

    Ugyanakkor nem tudom, a helyi MSZP vezetők hogy tudnak Takács József feleségének és gyerekeinek valamint Papp László hozzátartozóinak a szemébe nézni?

  5. én szerint:

    Őszinte részvétem.

  6. miska72 szerint:

    Az Index úgy tudja, hogy a bűncselekmény társtettese, a gazdasági igazgató szintén egy helyi MSZP-s politikus. Tóth Mihály kerületi polgármester, a csepeli MSZP elnöke azt mondta, erről nincsenek hivatalos információi, de nagy valószínűséggel tényleg a párt volt önkormányzati képviselőjelöltje az egyik gyanúsított.
    Én mondtam hogy ez ezy ÖNKORMÁNYZATI MAFFIA!
    Gazemberek vezetik a kerületet, meg egy Szélhámos!
    A másik topik bezárt! Borzasztó!

  7. kövesdi zsigmond szerint:

    T.HOZZÁTARTOZOK ! EZUTON SZERETNÉM MÉLY RÉSZVÉTEMET NYILVÁNITANI ÖKÖKNEK.

    ÉN SZEMÉLY SZERINT FIDESZ ÉRZELMÜ VAGYOK,A FORUMON OLVASTAM A HOZZÁSZOLÁSOKAT.AZ AZ ÉSZREVÉTELEM,HOGY ITT NEM BIZTOS,HOGY A PÁRTÁLLÁSÁST KÉNE FIRTAZNI HANEM ARROL VAN SZÓ ,HOGY 2 PÉNZÉHES ( ember) MEGBOCSÁTHATATLAN BÜNE MERÜL FEL.UGY LÁTSZIK MÉG NEM LOPTAK ELEGET EBBÖL AZ ORSZÁGBOL.AZ MSZ(M)P -NEK LE KELLETT VOLNA A KONZEKVENCIÁT ÉS AZZONAL KI KELLETT VOLNA ŐKET ZÁRNI A PÁRTBÓL.NEM TUDOM MIRE VÁRNAK!

  8. Politikamentesen szerint:

    Őszinte részvétem az elhunytak hozzátartozóinak.

  9. Politikamentesen szerint:

    Nem értem, hogy a Csepeli MSZP szervezete miért nem határolódik el Deme Gábortól.

  10. LB szerint:

    Én meg azt nem értem, hogy Takács Józsefet miért törölték a korábbi honlapjukról és a jelenlegin miért nem igaz igazat írják?

    Jelenleg is ez olvasható:
    “Símaszkos gyilkos oltotta ki Takács József intézményvezető és Papp László igazgatóhelyettes életét 2009. január 7-én 18 óra 40 perckor a Csepel-sziget Általános és Szakképző Iskola Széchenyi utcai épületében.”

    Pedig ma már pontosan tudható, hogy ki volt a tettes és ki a felbújtó!

    Úgy gondolom, az volna tiszetsséges, ha a helyi MSZP vezetés nem csak részvétet nyilvánítana, mint egy előkelő idegen, hanem bocsánatot is kérne az áldozatok családjától!

  11. Erik szerint:

    Takács Józsefet a csepeli önkormányzat és az MSZP budapesti szervezete saját halottjának tekinti.”

    Demét meg nyilván saját bűnözőjüknek tekintik. 😀

    Amugy meg R.I.P
    NA bumm megint bedölt egy komcsi üzlet

    Miska 72 megmondja a frankot :ÖNKORMÁNYZATI MAFFIA!

  12. politikamentesnek szerint:

    elhatárolódott az msz, a csepeliről is, és az mszp.hu ról se találsz semmi infót deme gáborról… levettek mindent!

  13. LB szerint:

    Érdemes a csepel.hu-t is elolvasni:

    http://www.csepel.hu/modul.asp?name=cikk&file=article&sid=1275

    Sehol egy utalás, egy megjegyzés, hogy D. Gábor milyen kapcsolatban állt az MSZP-vel!

    Bár ma az elvtársak takarítottak rendesen, de azért minden nyomot nem sikerült eltüntetniük:

    FIATAL BALOLDAL CSEPELI SZERVEZETE

    VEZETŐINK:
    Horváth György, elnök
    Deme Gábor, alelnök

    http://www.freeweb.hu/mszpcsepel/ISZM-FIB_elemei/tagozatok/fib.htm

    vagy

    Az MSZP Csepeli szervezete üdvözli Önt!

    VEZETŐINK:
    Tóth Mihály, elnök
    Borka-Szász Tamás, alelnök, választmányi delegált, frakcióvezető
    Elekes Mária, alelnök
    Szenteczky János, alelnök
    Balogh Ilona elnökségi tag, frakcióvezető helyettes
    Bátky Endre, elnökségi tag
    Csáky László, elnökségi tag
    Deme Gábor, elnökségi tag
    Horváth György, elnökségi tag
    Horváth Gyula, elnökségi tag
    Kalapács József, elnökségi tag
    Király Regina, elnökségi tag
    Szilvássy László , elnökségi tag
    Dr. Tokár Tamás, elnökségi tag

    http://www.freeweb.hu/mszpcsepel/ISZM-FIB_elemei/magunkrol.htm

  14. miska72 szerint:

    Ha így folytatják választásokig elfogynak?

  15. marosy szerint:

    Jelenleg az MSZP veszélyesebb mint a Magyar Gárda. A Gárdánál még nem történt gyilkosság az MSZP-nél viszont igén. Kezdeményezni kéne a gyilkosok pártjának feloszlatását.

  16. miska72 szerint:

    msrosy egyet értek! Gyűjtsünk aláírást a Csepeli MSZP feloszlatására!
    A gárda csak a parlagfüvet írtotta fekete ruhában!
    A tarka ruházatot be kell tiltani! TARKA MAGYAR az MSZP-ben? Most melyik ruházattól kell félni?

  17. miska72 szerint:

    Én megmondtam, hogy a kerületet hozzá nem értő gazemberek, és szélhámosok vezetik!

  18. islander szerint:

    Megdöbbentem. Takács József egy jóindulatú, politikusról ritkán elmondható módon, korrekt, rendes ember volt. Személyesen is ismertem, ezért írom ezt.
    Csepel becsületén hatalmas szégyenfolt esett,. Kerületünkről így is igen rossz a közvélemény, ezek után meg nem tudom, mikor mossuk le az ilyen gyalázatot. Csepelen ilyen dolog eddig soha nem történt. Borzasztó. Családunk 70 éve itt él. Nagyapám épített itt házat, melyben felnőttem. Csepel túlélte a háborút, a szegénységet, a nélkülözést. De ha egy közösségnek az identitásában, a büszkeségében esik csorba, akkor az helyrehozhatatlan. És ilyen eset után szégyellnem kell, hogy csepelről származom? Mélységesen elszomorodtam.

    islander

  19. Szilveszter szerint:

    Ha rászokik a gárda az éles lőgyakorlat magasabb szintűvé tételése, akkor majd lesz ott is gyilkosság ne aggódjatok. Csak drukkoljatok nekik bátran, hadd szabaduljanak rá a társadalomra fegyverekkel.
    LB egy nem aktuális névsort tett közzé. Deme nem elnökségi tag december 10 óta, és minden bizonnyal megteszi a helyi MSzP a szükséges lépéseket. A többi az igazságszolgáltatás dolga, nem a Tiétek, bármennyire is jó most ezen csámcsogni.
    Két ember tragikus módon, igazságtalanul meghalt. Annak ellenére, hogy MSzP-s vagyok, azt látom, hogy két ember. Apa volt, munkatársa, férj. Tisztelettel, és kegyelettel tartozik megemlékezni minden ember erről a trgédiáról!
    A dolog tragédia, megrázó. megdöbbentő. Bármennyire is szeretnétek, nincs politikai háttere – tudtommal- a dolgnak!
    Az ügy részleteinek kiderülése előtti itteni reakciók viszont magukért beszélnek. Az tükör a javából!

  20. csollány szerint:

    Takács Józsefet én is ismertem. Bántotta az igazságérzetem, amikor ma több sértő megjegyzést olvastam róla. Óva intenék mindenkit attól, hogy az összes baloldali politikust gazembernek állítsa be. Értékes embert veszítettünk el. Őszinte részvétem az áldozatok családjának.

    Az eset nem elsősorban Csepel szégyene: Mindenki felelős, aki az országban kapzsiságra és a mértéktelenségre nevelte- saját példáján keresztül- a politikai “utánpótlást.” Nem kisebb a bűne a hazudozóknak falazó – jól megfizetett – gépezetnek sem. Vajon, ők most hogy érzik magukat a bőrükben (gondoljunk csak örök optimista levelező társunkra)?

  21. islander szerint:

    csollány: Csak az a baj, hogy megint ujjal fognak ránk mutogatni-alaptalanul! Nekem ez fáj a legjobban…(tudod, előítélet). De azért mesélheténk a csepeli “új hullámról” is, hogy hova züllött ez a kerület emberileg, kik jöttek ide az elmúlt 20 éveben és kik éltek itt eddig…

  22. LB szerint:

    Szilveszter!

    Meglehet, a lista nem aktuális, de akkor miért nem aktualizálták? Másrészről D.Gábor, a “párt kedvence”, 2006-os képviselő jelölt, egykori elnökségi tag vajon minek köszönheti, hogy gazdasági vezető lehetett az iskolában? Nyilvánvalóan a PÁRT-ban betöltött pozíciójának! 🙁
    És miért hihette azt, hogy ebben a pozícióban bűntetlenül sikkaszthat?
    Nyilván azért, mert úgy gondolta, hogy a mögötte állók megvédik. 🙁
    Hiába próbáljátok magatokról lerázni, nyakig benne vagytok!

  23. Bodzilla szerint:

    Nyílván szörnyű egy ilyen tragédia minden családnak függetlenül attól, hogy az áldozat rendes ember volt-e, függetlenül attól, hogy milyen pártállása volt. Azon azonban mindenkinek érdemes elgondolkodni, hogy ez a Mama kedvence Deme ez az ő elv társuk volt, ők vették a szárnyuk alá,ők helyezték pozicióban és ők teremtették meg a lehetőségét, hogy sikkasszon és, hogy öljön. Ha valakivel évekig együttdolgozunk,akkor talán illene annyira megismernünk, hogy egy ilyen gátlástalan, pancser, IQ szegény beteg emberrel van dolgunk. Ha megnézitek a http://www.deme.hu oldal képeit látjhatjátok, hogy együtt sütőgetett a későbbi áldozattal, tehát jól ismerték egymást. A csepeli mszp honlapján is feltünik több képen ez a ránézésre is ellenszenves dagadt kis pocok. Mindenki megnézheti a megemlékezés című írás képeit, ahol ez az álszent alak koszorúz. Az a baj, hogy jelenleg ilyen emberek dönthetnek a többi ember sorsáról, mi meg tűrjük. Széchenyi már annó magmondta, hogy okos nép lerázza magáról a tehetségtelen vezetőket a buta pedig eltűri azokat. Magyarország tönkrement gazdaságilag és morálisan is, mi meg tűrjük.

  24. obama szerint:

    Azoknak a politikai vakoknak, akik a fától nem látják az erdőt: Takács József is MSZP-s politikus volt és éppen azért került az iskola élére amikor az önkormányzat egy éve privatizálta az iskolát, mert komoly hiányokat állapítottak meg és neki kellett volna rendet tenni, vagyis rendbe tenni például Demét. Deme pedig pontosan olyan fiatal, amelyet újkori demokráciánk termelt ki, karrier-politikus, aki azért tanult, hogy a húsosfazék közelébe kerülhessen. Megélhetési bűnöző lett belőle, most pedig egy kettős gyilok felbujtója és társtettese. Egyébként, ha már pártplitizálunk az ügyben, akkor biztos, hogy Tóth Misinek tudnia kellett Deme kirúgásáról és Takácsék megfenyegetéséről Deméék részéről. Amikor sietve a helyszínre érkezett, miért nem nyilatkozott erről? Azóta miért hallgat? Azóta miért nem ítélte el Deme cselekedetét, úgy is mint Csepel polgármestere, akinek az egyik áldozat korábban a helyettese volt, s úgy is mint a kerületi MSZP elnöke, aki éppen decemberben az MSZP tisztújítóján nem emelt szót Deme képzési és oktatási bizottságba való beválasztása ellen. Pedig akkor már tudnia kellett (Takácstól) Deme viselt dolgairól. (Babits: Vétkesek közt cinkos, aki néma..)

  25. LB szerint:

    Ezekről a képekről van szó:
    http://www.deme.hu/kepg.htm

    Deme – Borka-Szász,
    Deme – Avarkeszi,
    Deme – Gyurcsány,
    Deme – Takács József(+)

    Ne mondjátok már, hogy semmi köze sincs a szocikhoz!

  26. kívülálló szerint:

    Kétségtelenül szerencsétlenek az elhunytak és családjaik, s a hozzájuk tartozók. Részvétünket megérdemlik, pártállástól függetlenül.

    Az a baj, hogy az MSZ(M)P-nek és a társutas SZDSZ-nek a jó értelemben vett politikához vajmi kevés köze van az utóbbi években. Titkoltan inkább “gazdasági” vállalkozásként működnek már régóta és egyre inkább, csakhogy elfogyóban van a közlegelő, s előkerülnek a nemtelen módszerek…

    Országosan már évek óta ilyen történeteket lehet hallani-olvasni, csak éppen nem golyóval, hanem egyéb erőszakos eszközökkel végződtek. A műbalhékról (pl. Torgyán vagy más politikusok megfenyegetése választási kampányfogásként…) most nem beszélek, de korábban is volt pár hasonlóan súlyos ügy (Aranykéz utcai robbantás, Fenyő…). Szóval voltak már maffia-jellegű előzmények.

    Vajon az MSZ(M)P tagok tényleg ilyen fokon naivak lennének, ennyire el lehet őket vakítani bentről-fentről??? Beveszik a szöveget, hogy az apróbb stiklikről nem kell tudniuk, elég legyen nekik a konc és a látszat, hogy működik az ország, van kaja és kész?

    Nagy gondnak látom az öncsalást: beleléptek, s nem hagynak már fel a védelmezésével. Pedig tényleg igaz, amit itt már valaki idézett Babitstól: Vétkesek közt cinkos, aki néma. Ideje lenne észrevwenniük, hogy saját vezetőik csapják be a becsületesebbjét az MSZP tagoknak – szavazóknak.

    Az országot a jelenlegi vezetéstől függetlenül, ezek ellenére viszik előre a jó emberek és a még szét nem szedett társadalmi mechanizmusok. Az emberi szolidaritás és együttérzés. Egyébként ez maradhat az összekötő kapocs a becsületes emberek közt bármilyen időkben a párthatároktól függetlenül.

    Együttérzéssel:

    kívülálló

  27. baniko21 szerint:

    Mindkét családnak őszinte részvétem. Szomorú, hogy ez megtörténhe-
    tett. Nem értek abban veletek egyet, hogy ennek a gazdasági büntett-
    nek politikai szinezetet próbáltok adni.
    A kapitalizmus velejárója a maffia jellegü büntettek. Abban a társadal-
    mi formában, ahol a pénz az úr, az emberek meg nem számitanak,mit
    lehet remélni? Gondoljatok bele, ha ez igy folytatódik milyen sors vár
    ránk?

  28. LB szerint:

    Kedves baniko21!

    Igazad van, ez nem egy “klasszikus” politikai gyilkosság volt, mivel jelenlegi ismereteink szerint a kiváltó oknak nincs köze a politikához.ű

    Viszont afelett nem lehet elsikkadni, hogy az egyik elkövető a helyi MSZP egyik prominens személye, képviselőjelöltje, elnökségi tagja volt, aki az iskolában betöltött pozícióját egyértelműen a PÁRT-jának köszönhette!

    Vajon ki és mi tette lehetővé, hogy ezt a szörnyű bűntettet egyáltalán elkövethessék? Kik a felelősek azért, hogy egy ilyen “ember” a párt kedvence lehetett, aki úgy gondolhatta, hogy bármit bűntetlenül megtehet?

    Gondolj bele, hogy az áldozatok valamelyike a te férjed, testvéred, édesapád volt? Ebben az esetben is azt mondanád, hogy a szociknak semmi közük az egészhez? Hisz a kígyót ők nevelték fel, ők melengették a keblükön, ők tették azzá, amivé vált! Meglehet nem ez volt a szándékuk, de attól még a felelősségük nem kisebb!

    Nem tudok róla, hogy az illetékes pártszervek D.Gábor párttagságát felfüggesztették volna, a delegált pozíciókból visszahívták volna, egyáltalán bármilyen módon elhatárolódtak volna tőle! Miért???

    Úgy gondolom, elvárható, hogy a helyi MSZP vezetői ne csak a családtól, de kerületünk lakosságától is bocsánatot kérjenek!
    Felháborítónak és elfogadhatatlannak tartom azt a cinizmust, ahogy az egész esetet kezelik. A csepelen.hu-n még most is ez olvasható:
    “Símaszkos gyilkos oltotta ki Takács József intézményvezető és Papp László igazgatóhelyettes életét 2009. január 7-én 18 óra 40 perckor a Csepel-sziget Általános és Szakképző Iskola Széchenyi utcai épületében.”

    http://www.csepelen.hu/index.php?option=com_content&view=category&layout=blog&id=46&Itemid=50

    Tegnap reggel óta tudjuk, hogy semmiféle “símaszkos gyilkos” nem volt, ennek ellenére az elmúlt közel 24 óra nem volt arra elegendő, hogy ezt a hazugságot eltüntessék a honlapjukról és helyette az igazságot írják le!

  29. Földhözragadva szerint:

    Tetszik, hogy LB milyen gyermeki optimizmussal kezeli a médiával kapcsolatos dolgokat…:)

  30. LB szerint:

    Ezt hogy érted?

  31. LB szerint:

    Egy kis “érdekesség”:
    http://www.csepelen.hu/templates/csepelen/images/headers/header5.jpg

    Lehet találgatni. Ki áll a kép közepén a polgármester úr mellett?

  32. Erik szerint:

    Nem értek abban veletek egyet, hogy ennek a gazdasági büntett-
    nek politikai szinezetet próbáltok adni. (baniko21)

    Pedig kell!
    Ez a komcsik belügye,ujabb bebukott mszp-maffia üzlet.
    Nem az első és valoszinüleg nem az utolsó nyilvánosságra kerülő,maszop pénzlehúzós buli.
    És szinte biztos vagyok benne hogy a csepel ujság a politikai hovatartozásukat nem fogja firtatni.
    Pedig a sok sötét csepeli mszp-t imádó lakos ,imaként lapozgtja azt a legalja ujságot.

  33. Földhözragadva szerint:

    Sztem túl sokat vársz a médiától. Független és objektív (magyar) média nincs. Ahogy olvasó se…

  34. én szerint:

    Amellett, hogy nagyon felháborított és megrendített ez vadállatias tett, lenne néhány kérdésem:

    Hogy alkalmazhatott egy oktatási intézmény – főként egy olyan, amelyik problémás gyerekekkel foglalkozik! – egy bűnözőt? Mert ugye ült a “jó” portás bácsi, ez kiderült.

    Erkölcsi bizonyítvány?

    Mi az, hogy segédpedagógus? Netán még oktatta is a gyerekeket? Mire?

    Végzettség?

    Egy megállapítás erről a deméről:
    Csak rá kell nézni a gyurcsányos fotón a képére. Sunyi, mohó ábrázat. Nem tudom mit fogdos a kezében, de az látható, hogy nagyon markolja. Ezért az ellenszenves kifejezés az arcán. A többi képen sem különbb.

  35. én szerint:

    Bocs: különb

  36. LB szerint:

    Tévedsz, ettől a médiától én már semmit sem várok.
    Az más kérdés, hogy vannak elvárásaim, de tisztában vagyok vele, hogy nem fognak teljesülni. 🙁

  37. Földhözragadva szerint:

    Örülük, hogy érted. De attól se várj. Engem eleinte megijesztettek az ilyen admin bejegyzések: “Pedig a sok sötét csepeli mszp-t imádó lakos”, de mára kihalt belőlem az optimizmus, hogy embernek tekintik egymást…:(

  38. atlétaa szerint:

    Sajnos tragédia történt,és alig telt el pár nap és megint kezditek,a komonista lop,hazudik,az önkormányzat maffia-szélhámos vezeti a kerületett, hát ezek vagyunk mi Csepeli-Magyarok,párt semleges vagyok, ,de remélem ember vagyok,és nem sötét.

  39. Bubus szerint:

    MSZP-s áldozatok, MSZP-s tettes, MSZP-s iskolai dolgozók, csak az ügy nem MSZP-s?

    Csevak, önkormányzati intézmények, piac, őrzés-védés: ezek mind-mind közpénzes vagy közpénzhez kötődő, a csepeli MSZP-SZDSZ tagjait, vezetőit vagy azok cégeit foglalkoztató helyek.

    Ébresztő!

  40. Bubus szerint:

    Őszinte részvétem a családoknak, hiszen ez egy bestiális tett volt. Csak azt ne mondja senki, hogy ez legalább részben nem pártügy, és nem szabad az MSZP nevét emlegetni!

    Belterjes a csepeli MSZP, ezt mindenki pontosan tudja: ha valakinek a felmenői illegális kommunisták, vörös katonák voltak vagy maga volt párttag, munkásőr, rövid időn belül magas pozícióhoz juthat.

    Minden létező közpénzes területen nyüzsögnek az MSZP-s párttagok – merné mondani bárki, hogy a munka a fontos az előrejutásban?

  41. Csaba szerint:

    Részvétem az elhunytak családjának. Szomorú, hogy itt tartunk. Itt tartunk az országban, ebben a kerületben! Szomorú, hogy itt tart egy olyan meghatározó politikai erő, aki az országot, a fővárost és a kerületet is irányítja.

    Mert akárki akármit is mond, MSZP-s öletett MSZP-st. Legalább is a cikkekben az szerepel, hogy Deme már részletes beismerést tett akkor éjszaka. Ez alapján tehát ez igaz lehet. Azon túlmenően, hogy milyen párt az ilyen, ahol így intézik el a konfliktusokat, de hogy jutott ide ez a szerencsétlen, hogy azt a döntést hozza, hogy kioltja egy másik ember életét. Szerintem nem az a fontos, hogy ki húzta meg a ravaszt, hanem hogy ki az értelmi szerző. Bár ebben az esetben kétkedve írom le az értelemmel kapcsolatos szavakat.

    Mégegyszer részvétem.

  42. atlétaa szerint:

    Bubus:Ez nem párt ügy,ez gyilkosság!Ébresztő!

  43. Cápa szerint:

    ATLÉTA!!!! ÉBRESZTŐ!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! Szocik által kinevezett szoci vezető ölt/öletett szocik által kinevezett szoci vezetőt egy szocik által lenyúlt és szocik által irányított iskolában a koncokon való konfliktus miatt. Véletlenek márpedig nincsenek.

  44. atlétaa szerint:

    Cápa:Ébren vagyok,nem azért gyilkolták le mert Mszp-és volt!

  45. Cápa szerint:

    Persze, hogy nem a tagsági könyve miatt… De attól még ez egy párton belüli leszámolás volt a koncért. Nehogy már valaki is elhiggye, hogy ez egy politikai szálaktól mentes ügy. Egyszerűen idáig süllyedtek a szocik.

  46. LB szerint:

    atlétaa!

    Szerinted életszerű, hogy egy többdiplomás ember ne tudja felmérni, hogy mit kaphat egy 4 millás sikkasztásért, amiért ráadásul fel sem jelentették és mit kaphat egy kettős emberölésért?
    Bár nem vagyok elragadtatva a rendőrség munkájától, de azért a gyilkosokat meg szokták fogni!

    Az egész nem életszerű, ezért bűzlik!

  47. atlétaa szerint:

    LB: Igazad van, az egész nem életszerü! Cápa:Sikkasztás+gyilkosság=politika

  48. Manolo szerint:

    Ugy tudom, hogy a felbujto aki ugyan nem huzta meg a ravaszt megis ugyanolyan elbiralasban reszesul mint maga a gyilkos. Sot, voltak nem is oly reg olyan esetek amikor a gyilkos kevesebbet kapott mint a felbujto miutan reszletes beismero vallomast tett. MSZP=szenny.

  49. Cápa szerint:

    sikkasztás+gyilkosság=maffia=a jelenlegi mszp (tisztelet az oly kevés kivételnek)
    munkásőrvér nem vész el

  50. baniko21 szerint:

    Nagyon elkeserítő, hogy ez a gyilkosság megtörténhetett. Most is csak
    az a véleményem, hogy ez nem pártfüggő. Az Mszp nem baloldali párt,
    erősen kapitalizálódott. Nézzétek meg kik vannak benne vezető beosz-
    tásba? Szerintetek ezek az emberek bármelyik elvhez is tudnak hűek
    lenni? Csak a pénz, harács körül forog a világuk. Sajnos nem csak az
    övék. Már az iskolákban is ezzel tömik a gyerekek fejét, csak az számít
    akinek vagyona van. Szerintetek ez egy normális életforma ami itt ma
    van? A gazemberek régen is tudtak helyezkedni, és ma sincs ez másként.
    Ha valaki becsülettel akarná csinálni, azt lehetetlenné teszik.
    A magyar pedig olyan ügyesen tud vezetőket választani, hogy mindig
    ráfázik.

  51. Papi szerint:

    T.baniko21 és T. Szilveszter!
    Nagyon sajnálom az áldozatokat és részvétem a családoknak!
    De ez kicsit furcsa, hogy amikor egy Fideszes náci egyenruhában lett le fényképezve azonnal szélsőséges fasiszta volt mindenki aki Fideszes vagy Fidesz szimpatizás volt. Most azonnal azt mondjátok, jogy nincs MSzP-s kapcsolat. De igenis van és ami nagyon szumurú, hogy az MSzP nem zárta ki soraiból azt a GYILKOST hanem majd késöbb dönt. Sajnos az MSzP, minden MSzP-hez közeli bűncselekménynél azt mondja mondja, hogy ez nem politikai szinezetű. Hát nem érdekes. Biztos, hogy ott is vannak tisztességes és becsületes emberek de azokat nagyon keményen a háttérbe szorították ezek a bűnözők.

  52. miska72 szerint:

    Én csak gazember MSZP-s politikusokat ismerek. Meg Önkormányzati képviselőket satöbbit. Hát ez van. Kinek a pap, kinek a papné. Nem én tehetek róla hogy megutáltaták magukat, hanek Ők!

  53. Erik szerint:

    Papi:

    Teljesen igazad van ,én is igy látom..

  54. Nagy József szerint:

    miska72!
    Én is.
    Zsiványok ezek mind!

  55. Nagy József szerint:

    Attol még gazemberek maradnak,ha törlöd te köcsög!!!

  56. Szilveszter szerint:

    Kedves Papi!
    Az a baj, hogy nem emlékszem az Általad említett fényképes dologra. Az biztosan mondom Neked, hogy nem fasiztáztam, és nem is gondoltam soha, hogy fasiszta lenne egy Fideszes, vagy Fidesz szimpatizáns. Többször is mondtam, hogy vannak Fideszes ismerőseim. Emberek, az összes emberi tulajdonsággal. Csak úgy, mint én magam. Más véleményen hozzám képest. Viszont hozzájuk képest meg én vagyok más véleményen. Részemről ennyi.
    Az MSzP helyi szervezete a lehető legrövidebb időn belül dönt, amiről döntenie kell. Bármennyire is hihetetlen, az MSzP helyi szervezete jogszabályok, és belső szabályzatok alapján működik.
    Kizárólag a “pártatlan” Hír Tv az amit nem hat meg a személyes szabadság jog, és etikátlanul nyomja óránként, hogy Deme még mindíg az MSzP tagja.

  57. Papi szerint:

    Szilveszter!
    A pártod kiabálta teli torokkkal a fasisztázást. Érdekes, hogy nem emlékszel. A Fidesz azzonnali hatájjal kizárta a delikvens. Az MSzP helyi szervezete majd 12-én ül össze dönteni. Hány nap is telt el?
    Egyébként a többi “pártatlan” TV: RTL, tv2, m1, m2, Duna TV-is meglehetősen sűrűn bemondja, hogy a gyílkossággal gyanúsított letartóztattot az MSzP tagja még mindig.
    Ja igen baniko21-et csak azért említettem melletted mert Ő is arról írt, hogy nem kell a politikát bele vonni.

  58. baniko21 szerint:

    Papi!
    Köszönöm, hogy tisztáztad azt ami félreérthető volt. Erősen tiltakoznék,
    ha az Mszp féle társasághoz sorolnál. Tudod jól, hogy én hova tartozom,
    mi az elvem. Ezzel a kegyetlen gyilkossággal kapcsolatosan én gazdasá-
    gi büntettet és nem pártügyet gondolok. Amellett biztos, hogy ha nagyon
    megkaparnánk sok-sok csepeli visszaélésre is fény derülne. Probáltam
    finoman fogalmazni, de azt hiszem tudod mikre is gondolok. A telekspe-
    kuláció, ingatlanügyletek nem csak a IX kerület privilégiumai. Csak a
    XXI.-be még nem borult ki a bili. Hátha majd most…
    Üdv.

  59. hollósi szerint:

    Az Alapítvány átvilágítása után kiderül, hogy ez az ügy egy sima sikkasztás, vagy egy lavina elindítója.
    Addig kár a gyanúsítgatásokért.

  60. Kory szerint:

    Sziasztok,

    Egyszerően döbbenet. Nem találok szavakat! Közönséges bűnözők leölnek 2 embert. Nincs az az ok, amiért ezt meg kell tenni!

    Nincs, nem létezhet az az aljas ok, ami belekeveri a politikát ebbe. Mégis megteszitek. Személyeskedést el nem kerülve, válogatatlan szidalom megy jobbra-balra. Kérdezem én balga, miért?!

    A náci egyenruhában fényképezkedő, a farkát nyíltan mutogató, sajtos kiflit ellopó, adócsaló, alapítványi sikkasztó…. és gyilkos politikusok után TI SEM VAGYTOK KÜLÖNBEK! Egy fertő ez a világ! A mai társadalomban már akkora a rosta, hogy egy Intercity is simán áthajt rajta százzal, a politikai és szociológiai szenny, zavart elméjű “emberek” mégsem tudnak kipotyogni.

    Nézz tükörbe, és ha épp nem ide, hát oda köpj! És persze akinek nem inge…

  61. atlétaa szerint:

    Kory:Igazad van, ua véleményem!

  62. Andi szerint:

    Őszinte részvétem!
    Szörnyű és igazságtalan eset!
    Papp Laci egy hős – diktafonnal a zsebében biztosította az igazságot – tudta, hogy bármi történhett?

  63. már nem csepeli szerint:

    Lacika gyakran járt diktafonnal…Túlságosan jó és naív ahhoz,hogy elhiggye ez a deme egy állat!!!Nem szabadott volna odamennie!

  64. Papi szerint:

    Kory!
    “Na most aztán jól megmondtam nekik”. Te meg veregesd neg a vállad a tükör előtt, hogy milyen okos voltál! Ha rád halgatna mindenki akkor tényleg behuzott farokkal és a falhoz lapulva járhatnánk. Ha nem tudnád ez az oldal pontossan azért működik, hogy az emberek véleményt mondhassanak és vitázzanak!
    Abban igazad van, hogy néha személyeskedésbe csapp át a vita de nem hiszem, hogy ezért bármelyikünk is lelőné a vitapartnerét. Nem úgy mint az a gazember gyílkos!

  65. Szilveszter szerint:

    Kedves Kory!
    Szerintem vedd be a gyógyszereid. Szerinted egy politikai hovatartozásokból motivált fórum milyen legyen?
    A “szociológiai szenny” dolgodat viszont kifejthetnéd, mert hátha tanulunk valamit Tőled!

  66. ági szerint:

    Nagyon fel vagyok háborodva azon ,hogy már két ember halála is arról szól hogy ki volt szoci és ki nem.Hihetetlen…

  67. mészi szerint:

    Én Papp Lacit ismertem személyesen…
    Lelkiismeretes, jó lelkű ember volt és a tanítás a mindene.
    Ha valaki meg tudná mondani, hogy mikor lesz a temetése megköszönném.
    A politikát meg jó lenne mellőzni ebből a fórumból, mert nem erről kéne szólnia, hanem a két emberről…
    Szégyelje magát mindenki aki itt fröcsög !

  68. miska72 szerint:

    ági miért vagy ezekn kiakadva? Ha 3 műszakban esztergálnának a kutyát nem érdekelné az egyész. De, hogy MSZP, az más.

  69. […] Takács Józsefet és Papp Lászlót gyászolja Csepel […]

Itt lehet hozzászólni !