Gyurcsány-jelölt lehet Csepelen és Budapesten

Mno

Horváth Szenteczky Szabó 01

Horváth Gyula (jobb oldalon) egy MSZP-Együtt-DK-s sajtótájékoztatón

Kész megfontolni az MSZP, hogy beálljon a Demokratikus Koalíció főpolgármester-jelöltje, Balázsovits Lajos mögé, akit az Együtt–PM is támogat. Gyurcsány Ferencék a közös felelősségvállalás jegyében nyilvános felkérést várnak az MSZP-től – értesült az Mno.hu. A szocialisták napokon belül döntenek, Csepelen már befogadták Gyurcsányék jelöltjét.

Közeledtek az álláspontok a fővárosi együttműködéssel kapcsolatban, akár a jövő hét elején lehet megállapodás – hivatalosan ennyit közöltek tegnap, miután az MSZP, a Demokratikus Koalíció (DK) és az Együtt–PM képviselői több mint három órán keresztül tárgyaltak Gyurcsány Ferencék fővárosi székházában. Szigetvári Viktor, az Együtt– PM társelnöke szerint előrébb jutottak abban, hogy Budapesten legalább tizenöt balliberális polgármester legyen, s megállapodtak egy közös kiáltványról is, amit közös programként hirdetnének az őszi önkormányzati választások kampánya során.

Sikeresnek értékelte a tárgyalásokat Kunhalmi Ágnes, az MSZP fővárosi elnöke és Molnár Csaba, a DK ügyvezető alelnöke is. A főpolgármester-jelölt személyét firtató kérdésekre Molnár úgy fogalmazott: 2009-ben a baloldal egyszer már elkövette azt a hibát, hogy egy fontos tisztségről, a miniszterelnökiről a nyilvánosság előtt folytatott vitát, ami miniszterelnöki casting néven híresült el. – Mi ezt a hibát nem követjük el még egyszer – jelentette ki Molnár, megjegyezve, amíg nincs kész a megállapodás, nem mondanak neveket.

Az Mno értesülései szerint ugyanakkor az MSZP komolyan megfontolandónak tartja, hogy beáll a DK főpolgármester-jelöltje, Balázsovits Lajos színművész mögé, akit az Együtt–PM is támogat. A szocialisták belső fórumaikon vitatják meg a kérdést, s napokon belül döntenek. A DK jelöltjének támogatása az MSZP-nek azt is jelenti, hogy elháríthatják a felelősséget egy esetleges kudarcért. Információink szerint Gyurcsányék épp ezért azt szeretnék, ha az MSZP – a közös felelősségvállalás jegyében – nyilvánosan felkérné Balázsovitsot.

Tegnap egyébként Gréczy Zsolt elvetette az Eötvös Károly Közpolitikai Intézet azon javaslatát, hogy a „demokratikus ellenzék” fontolja meg az önkormányzati választás bojkottját. A DK szóvivője szerint a bojkottnak csak és akkor lehetne értelme és eredménye, ha abban minden, a Fideszen és a Jobbikon kívüli párt részt vesz. – Ez azonban nincs és nem is lenne így – írta blogjában a szóvivő, aki szerint a DK, az MSZP és az Együtt–PM nem arra szerveződött, hogy ne képviselje saját értékeit.

Eközben kilépett a szocialista pártból a Dorogot húsz éve MSZP-s politikusként irányító Tittmann János, aki függetlenként indul az önkormányzati választáson. A polgármester a szakítás okát abban jelölte meg, hogy a tisztújításkor leváltották az elnököt, aki a város pénzügyi tanácsnoka volt, s széles társadalmi elismertséget élvezett. Helyette Winkfein Csabát választották elnöknek, akit később a polgármesteri posztra is jelölt a párt. – Embertelennek és erkölcstelennek tartom, hogy az MSZP kérésére pártdelegáltakra cseréljem azokat a képviselő-testületi tagokat, akiknek jó részével húsz éve együtt dolgozom, és jól működő baloldali önkormányzattá tettük Dorogot – mondta az MTI-nek Tittmann. Úgy fogalmazott, az új elnök „a bukott baloldal képviselője, annak a folyamatnak a megtestesítője, amelynek során az MSZP elvesztette társadalmi támogatását”. Winkfein Csaba az MTI-nek azt mondta: szerették volna, hogy Tittmann legyen a polgármesterjelölt, de a város vezetője nem ült le velük tárgyalni, meg sem hallgatta a javaslataikat, majd közölte kilépését és azt, hogy függetlenként indul a csapatával együtt.

A teljes cikket a csütörtöki Magyar Nemzetben olvashatja.

Forrás: Mno

Csepelen is gyurcsányista lesz a balliberális polgármesterjelölt

A Csepel.info úgy tudja, hogy a balliberális pártoknak Csepelen is gyurcsányista jelöltjük lesz Horváth Gyula személyében. A Demokratikus Koalíció helyi pártelnöke, korábbi MSZP-s alpolgármester 2010 előtt több állást töltött be egyszerre, de ő nem elégedett meg milliós fizetésével és költségtérítésével. Juttatásain felül még 18 millió forintot adatott magának jutalomként, és egész családját az önkormányzatnál helyezte el jól kereső állásokba, többnyire az általa irányított egészségügyi ágazatba. 

A “családcentrikus” és a fizetésen felüli jutalmakat is felettébb kedvelő politikus 2009-ben pénzügyi és személyes vitába keveredett pártjával és Szenteczky János polgármester-jelölttel, aki helyett magát tartotta jobb jelöltnek. A csepeli közéletben már akkor is gengszternek tartott Szenteczky nem tűrte a demokratikus önjelöltet, és 2010-re kizárta Horváth Gyulát és mindenki mást is az MSZP-ből, akiket Horváth követőinek tartott. Horváth ezek után saját mozgalmat alapított, melynek élén polgármester-jelöltként mutatkozott be, de csak ráijesztett korábbi pártjára, nem indult el Szenteczky ellen.

Miután Gyurcsány Ferenc csúnyát átverte párttársait és létrehozta a Demokratikus Koalíciót, Horváth Gyula is csatlakozott az új párthoz, melynek aztán a csepeli elnöke és polgármester-jelöltje lett. Nem kevés Horváthot kompromittáló dokumentumot, munkahelyi levelezést kaptunk az MSZP közeléből, miután ismét polgármester-jelöltként mutatta be magát. Ezek többsége azt bizonyítja, hogy miközben Horváth Gyula milliós jutalmakat adatott magának, a hozzá tartozó egészségügyi ágazatban és a frissen felújított rendelőintézetben életveszélyes állapotok voltak.

Információink szerint azonban mára az MSZP és annak vezetője, a már budapesti alelnöki szintre emelkedett Szenteczky János kibékült Horváth személyével, amit jól mutat az is, hogy az elmúlt hónapokban már nem kaptunk a párt közeléből Horváthot lejárató információkat. A Népszabadság korábbi értesülései szerint már csak az Együtt-PM helyi szervezetének nem tetszett a csepeli összefogás tervezete a maffiózónak tartott Szenteczky miatt. Ez az idegenkedés azonban hétfőre megszűnhet, amikor a jelenlegi tervek szerint bemutatják a budapesti és csepeli jelölteket. Lapunk úgy tudja, hogy az elképzelések szerint Horváth Gyula a kerület politikai míg Szenteczky János a gazdasági irányítását szerezné meg abban az esetben, ha a koalíció nyerni tud. Az Együtt-PM-nek a maradék meg a civilek jutnának. Szenteczky egyébként több jobboldalinak tartott csepeli közéleti személyt is megkeresett azzal, hogy induljon el a Fidesz ellen, őket úgy tudjuk, hogy anyagilag is finanszírozni kívánja. A balliberális kampány sem menne nélküle, mivel “nála van a kasszakulcs”, a 2010-ig megszerzett javak megmaradt tartaléka.

Csepel.info

24 hozzászólás “Gyurcsány-jelölt lehet Csepelen és Budapesten” bejegyzésre

  1. GONDOLKODÓ! szerint:

    “Egy magyar nő megverette a vőlegényét Londonban” csepeli lehetett-e? Ki tudja?

  2. Gordon szerint:

    Ez a Horváth Gyula mennyi pluszlóvét nyalt fel 2010-ig?…

    Segít az eligazodásban az alábbi forrás:

    http://csepel.info/wp-content/uploads/Jutalmazások-prémiumok-2002-2013-között-csepeli-politikusok.jpg

  3. kispajtás szerint:

    Nem-e lehetne-e, hogy maga Gyurcsány Ferenc legyen a jelölt Csepelen? 😀

  4. Zordon szerint:

    Szerintem Borka-Szász Tamás is lehetne. Ő volt az egyetlen, aki megnyerte a körzetét 2010-ben.

  5. Bamba szerint:

    Remélem, ezek a szarháziak sem együtt, sem külön-külön nem mennek semmire. Ilyen férgeknek semmi keresnivalója nem lehet Csepelen.

  6. felix szerint:

    Kedves Bamba.
    Ugye te már elköltöztél?

  7. szigetország szerint:

    Az Mszp , DK csúnya KO pofonokat kapott a parlamenti és az EU választásokon, de még mindig tényezőknek hiszik magukat. Na, ehhez kell önbizalom! Meg olyan faék gondolkodású értelmi fogyatékos, mint félix.

  8. felix szerint:

    Sajnos egy szó sem igaz abból amit leírtál, de mit tegyünk ez megy neked.
    A TÉNYEK SOHA SEM ZAVARTAK TÉGED.

  9. felix szerint:

    Minta Német Szilárd fogott volna padlót.
    Igaz “vigaszágon” bekerült.

  10. szigetország szerint:

    Figyelj, te fogyatékos! A parlamenti és az EU választásokról írtam, ahol a baloldalt gyakorlatilag kiszámolták és felmorzsolták. Így lett kétharmados a jobboldal győzelme.

    Erre írja ez a faék félix:, hogy “egy szó sem igaz ebből”.

    Legyen igazad, félix, én tévedtem, a valóság az, hogy a baloldal győzött kétharmaddal….

  11. szigetország szerint:

    Kedves baloldaliak!

    Nem tudtok ideküldeni egy másik fizetett szócsövet felix helyett, aki ügyesebben hazudik? Szegény félix folyton beég, ha így haladtok, a községházba sem juttok be…

  12. felix szerint:

    Szigetország.
    Valahogy nem tudod mit írsz.
    Ugye MSZP, DK-t írtál.
    Akkor add meg az adatokat. Hány szavazatot kapott a DK és hányat az MSZP.
    És ugye a parlamenti választások alkalmával fogott Padlót Német Szilárd.
    Hidd el, hogy veled ellentétben én tudom, hogy mit írok.

  13. felix szerint:

    A DK egy három éves párt. Van saját jogon 4 parlamenti képviselője és két Uniós.
    Sok párt szeretne ilyen KO.-t kapni.
    Szóval kis pajtás szebb össze magad, mert éget szagod van.

  14. felix szerint:

    van még.- szedd

  15. GONDOLKODÓ! szerint:

    Tudod-e még követni, hogy hányba nyaltad be magad? Miután megismertek, kitessékeltek. Tudod a fogad fehérje, ami már régen más színben pompázik, mert……töményen és sokat nyelsz.

  16. bonifác szerint:

    Tudni kell, hogy Vörös Csepel még nem írható le. Félix barátunk a bizonyíték erre. Csak
    az a baj, hogy ez a DK nem vörös. Ez egy multik által támogatott kis SZDSZ, a hazaáruló
    fajtából. Szegény 1/2X azt hiszi, ők a Megváltó Párt. De van még elég ebből a fajtából.
    lásd Szabolcs barátunkat is megválasztották.Nem,baj ha nem választják meg őket:
    akad még csaló és hazug elég az álbaloldalon. (Én hiszek abban, hogy vannak tisztességes
    baloldali érzelmű emberek, de könyörgöm: ne ezeknél a hazug gazembereknél keressék
    az igazságot!)

  17. GONDOLKODÓ! szerint:

    Tökéletesen igazad van.

  18. felix szerint:

    Gondolkodó.
    Te tőlem bolondultál meg, vagy mindig ilyen hülye voltál.
    Lassan el is hiszed az amit összevissza hazudozol.
    Maradj az idézeteknél, mert azokat értelem nélkül is ide tudod másolni.
    A Heimer bácsi már veled van.

  19. felix szerint:

    bonufác.
    A véleményedet tiszteletben tartom, még akkor is, ha szerintem ostobaság,
    Senki még a DK sem mondta magáról, hogy vörös lenne.
    Abban viszont biztos vagyok, hogy egyedül te vagy az aki tudja, hogy én mit hisze.
    Egyszer majd összefoglalhatnád nekem, mert nem árt ha az ember tisztában van magával.
    A haza árulásról csak annyit, hogy azt az árulja. aki már tőled is ellopta.

  20. bonifác szerint:

    Örülök Félix, hogy ilyen magasra tornáztam fel magam.Nekem a DK általam megismert
    programjával alapvető gondjaim vannak. Fletó egyedül is biztosíték arra, hogy ne lehessen
    bízni a pártban.Én írtam bizakodó baloldaliakról, akik megérdemelnék, hogy tisztességes
    vezetőik legyenek. Biztos, hogy a Fidesz nem a Grál lovagok gyülekezete, de az is biztos,
    hogy nem lövetne ünneplő tömegbe. A lopási ügyekben pedig a bizonyítottság a lényeges,
    vagy mint szeretett vezéred esetében az “elévülés”. Ez bizony elég nagy szálka a szememben. A pártállásodról majd legközelebb.

  21. felix szerint:

    Bonifác.
    Az az igazság, hogy szükségem van rád, mrt te azt is tudod, hogy mit hiszek.
    Szerintem nem sok ilyen ember rohangál a világban és, ha egy re ráakadok akkor azt meg kell becsülni.
    Az ünneplő tömeget palesztin módra engedte a fidesz a tüntetők közzé.
    A rendőrségnek soha sem kellett túlzott erővel fellépni a baloldali ill, fidesz ellenzéki tüntetőkkel szemben, mert eleve más kulturális szinte vannak, mint azok akiket el kellett gyepálni.
    A túlzások és törvénytelenséget minden oldalon nyerjék el a méltó büntetésüket.
    Sajnos a semmisségi törvény ki tudja milyen okból féloldalas lett.

Itt lehet hozzászólni !