Készülnek a számítások az ipari rezsicsökkentéshez

Hirado.hu

Készülnek a számítások az ipari rezsicsökkentéshez

Ősszel derülhet ki, megvalósulhat-e, ha igen, milyen módon és milyen vállalati réteget érint majd – írja a Napi Gazdaság. A kormány célja az, hogy 4-5 éven belül nálunk legyen a legalacsonyabb a villamos energia ára az EU-ban az üzleti fogyasztók számára.

Várhatóan még a nyáron elkészülnek az ipari rezsicsökkentés megvalósításához szükséges hatástanulmányok, a kormányzat ezek ismeretében határozza meg a nemzeti ipar versenyképességének növelését szolgáló intézkedéseket – közölte a Napi Gazdasággal a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium.

Ennek megfelelően az ősz során derülhet ki, megvalósulhat-e, és ha igen, milyen módon a nem lakossági fogyasztók számára is a rezsicsökkentés, illetve az milyen vállalati réteget érint majd. A lap felidézte: Orbán Viktor miniszterelnök korábban többször hangoztatta, a kormány célja az, hogy négy-öt éven belül Magyarországon legyen a legalacsonyabb a villamos energia ára az Európai Unióban az üzleti fogyasztók számára.

Forrás: Hirado.hu

21 hozzászólás “Készülnek a számítások az ipari rezsicsökkentéshez” bejegyzésre

  1. nagyapó szerint:

    A gazdaság versenyképességének növeléséhez fontos az ipari rezsicsökkentés. Azonban kérdés, mennyire kavarnak be az ukrán neofasiszták.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét,lop.

  2. Zordon szerint:

    Hatástanulmány? Ugyan már. Ez a kormány olyat nem szokott készíteni.

  3. grün szerint:

    Öreg Pöcs!
    “Azonban kérdés, mennyire kavarnak be az ukrán neofasiszták”
    .
    A zukrajnai zorosz szakadárokat támogató Putyintól jobban tartok!
    Nem véletlenül kotorászik Vezírünk a gatyájában! 😛 😀

  4. ebihal szerint:

    Hát, ha úgy számoltok mint eddig, akkor nagyon ráqrunk!

  5. nagyapó szerint:

    Zordon! Nyugodjon! Ez a kormány kiszámolja cselekvésének lehetséges következményeit.
    Ezért tudta fejlődésre állítani a szocik által bedöglesztett gazdaságot.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét,lop.

  6. nagyapó szerint:

    Idióta Dr. grün t.t.! “A zukrajnai zorosz szakadárokat támogató Putyintól jobban tartok!” Ezt a marhaságát inkább Gajdos úrral vitassa meg. Ő majd elmondja, hogy kik fenyegetik a kárpátaljai magyarokat. Igaz, a külhoni magyarok a szocikat nem érdeklik!

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét,lop.

  7. lucifer szerint:

    vétel
    közép
    eladás

    vétel
    közép
    eladás

    vétel
    közép
    eladás

    vétel
    közép
    eladás

    vétel
    közép
    eladás

    Euro
    Valuta árfolyam

    Szerencsétlenek! Mióta Orbán elmondta tusnádi beszédét a munkaalapú államról (Arbeit macht Frei) meg a többi országrontó tervéről, a Forint megint mélyrepülésbe kezdett.

    € árfolyam 2014. júl. 30.-án 17/30-kor: 311,40Ft.

  8. grün szerint:

    Öreg Pöcs!
    Mennyiben kell érdekeljen pár százezer kárpátaljai magyar sorsa, amikor tízmillió magyar érdekéről van szó?!
    Mindenkor számíthatnak szolidaritásomra az anatómiájukért vívott harcukban, de a gázt, a zatomerőművet, a hozzávaló fűtőanyagot Putyintól és nem Ukrajnától kapjuk! 😛 😀

  9. Zordon szerint:

    Vajon majd a várható elbocsátásokat is figyelembe veszik a “hatástanulmányban”?

    MTI-hír:

    “A rezsicsökkentést okolta a közműszolgáltatóknál tapasztalt elbocsátások miatt a Magyar Vegyipari, Energiaipari és Rokon Szakmákban Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége (VDSZ) elnöke szerdán sajtótájékoztatón, Budapesten.

    A rezsiharc áldozatai a szolgáltatók munkavállalói. Már megkezdődtek a költségcsökkentés miatti elbocsátások, az Égáz-Dégáz például 111 dolgozójától válik meg – mondta Székely Tamás.

    A szolgáltatók megkezdték egyes funkcióik kiszervezését, ami újabb elbocsátással jár. További gond, hogy a beruházások elmaradása rontja a szolgáltatás színvonalát – tette hozzá az elnök.

    Székely Tamás szerint a kormányzati kommunikáció a közvéleményt a szolgáltatók ellen hangolja, aminek következményeként romlott a lakosság fizetési fegyelme, és az emberek ellenségesen viselkednek a gázszolgáltatók munkatársaival szemben. “

  10. Zordon szerint:

    A rezsicsökkentés miatt belefulladhatunk majd a szemétbe is:

    MTI-hír:

    “Az LMP szerint a hulladékszállítás lehet a rezsicsökkentés “újabb áldozata”, mert az intézkedés következtében sok hulladékkezelő, illetve hulladékszállítást végző cég csak veszteséggel képes gazdálkodni – mondta szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján Gerstmár Ferenc.

    Az ellenzéki párt elnökségi tagja felhívta a figyelmet, hogy még a Vidékfejlesztési Minisztérium különített el forrásokat a veszteségek kompenzálására, amit később a duplájára, több mint egymilliárd forintra emeltek, de az érintett cégek ennél tízszer nagyobb összegre nyújtották be igényüket.

    Az önkormányzatoknak nincsenek forrásaik arra, hogy a saját tulajdonukban álló cégek veszteségeit pótolják – tette hozzá.

    Gerstmár Ferenc azt mondta, az LMP a hulladékkibocsátás csökkentését és a szennyező fizet elvének érvényesítését szeretné elérni, miközben a jelenlegi szabályozás inkább a hulladékmennyiség növelésére ösztönöz. Támogatandó célnak tartják, hogy a rezsiköltségeket egyensúlyba hozzák a jövedelmekkel, de a rezsicsökkentés mostani formája az LMP szerint nem volt végiggondolva.”

  11. Zordon szerint:

    nagyapó írja: “Ez a kormány kiszámolja cselekvésének lehetséges következményeit.”

    Jaja! Nézzük csak:

    Matolcsy György miniszter 2010-ben: “7 százalékos növekedés lesz 2014-re”

    Varga Mihály miniszter 2014-ben: “akár 2 százalék felett is lehet az idei növekedés”

  12. Gordon szerint:

    Anno az Mszp 19500 forinton akarta tartani a minimálbért, mert azt hazudták, hogy 40 ezer forintos minimálbér mellett a gazdaság bedöglik. Továbbá követelték a forint azonnali gyengítését, mert szerintük az “túl erős” volt.

    A Fidesz megemelte 40 ezer forintra a minimálbér havi összegét- a gazdaság nem döglött be. Majd később, a szocik alatt döglött be 2009-ben (7%-os visszaesés egy év alatt).
    Innen kellett felállni 2010 után.
    Jelentem: sikerült.

    Nem mindegy, hogy +2% vagy -7%!

    “Mama proştilor e mereu gravidă” – mondják a románok, és ez a maffiabaloldal gondolkodói körére fokozottan igaz.

  13. ebihal szerint:

    Na akkor cseszünk rá, ha ilyen Gordonok kezdenek el számolni!

  14. grün szerint:

    Kucuka!
    “Majd később, a szocik alatt döglött be 2009-ben (7%-os visszaesés egy év alatt).
    Innen kellett felállni 2010 után.
    Jelentem: sikerült.”
    .
    Ha ezt nevezzük sikernek akkor :
    Igen, sikerült! 😛 😀
    .
    “A GDP 83,5 százalékára rúg a központi költségvetés adóssága az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) szerint. Július 25-én a központi költségvetés adóssága az előzetes adatok alapján 24 948,4 milliárd forint volt, ami 2 949,8 milliárd forinttal több, mint 2013 végén.”

  15. Zordon szerint:

    Ehhez csak annyit, hogy a kormány 2011-ben készített konvergenciaprogramja szerint 2013 végére 69,7%-ra kellett volna lemennie az államadósságnak, 2014 végére pedig 66,7%-ot terveztek.

    Most tartunk 83,5%-nél…

  16. Gordon szerint:

    Érdemes jobban visszalapozni az időben, hogy megértsük a téma jelentőségét.
    Eddig ugye kétszer volt Magyarországon államcsőd. 1984-ben a szocialisták egyeduralma alatt, majd másodszorra 2009-ben szintén a gyurcsányista-bajnaista szocialista kormányok idején (előtte átverték az Európai Uniót és meghamisították az adatokat).

    Ha ezt végiggondoljuk láthatjuk, hogy gazdasági mutatók citálása terén az etánsak hiteltelenek. Nem is értem, hogy miért kezdenek bele ebbe a számukra eleve vesztes vitába.

  17. Zordon szerint:

    Egy érdekes hír 2011-ből:

    “A magán-nyugdíjpénztári átalakításból származó forrásokkal 1345 milliárd forinttal csökkenti a kabinet az államadósságot – közölte a keddi kormányülés előtt a miniszterelnök az MR1-Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.

    Orbán Viktor kifejtette: a mostani, 1345 milliárdos csökkentés azt jelenti, hogy az államadósság, amely ma az éves nemzeti össztermék 81 százalékán áll, egy lépésben 77 százalékra csökken. A kormányfő szerint ez “világrekord”.

    Orbán Viktor hozzátette azt is, a tervek szerint ősz elején lesz még egy nagyobb adósságcsökkentő lépés, s mindezt 2012-ben folytatni kell. Az adósság többé nem nő, hanem csökken, “belépünk a stabil államadósság-csökkentés korszakába” – jelentette ki.

    Mint fogalmazott, egy országot kétféleképpen lehet leigázni, karddal és adóssággal. “Magyarország ebből a szempontból ma egy leigázott országnak számít. Ha vissza akarjuk nyerni a szabadságunkat, a függetlenségünket, ha a saját lábunkra akarunk állni, ha a saját életünk urai akarunk lenni, akkor az államadósságot radikálisan csökkenteni kell” – szögezte le.”

    —-

    Állapot 2014 nyarán: államadósság 83,5%.
    Kell ehhez kommentár?

  18. grün szerint:

    Kucuka!
    “Nem is értem, hogy miért kezdenek bele ebbe a számukra eleve vesztes vitába.”
    Engedd meg, hogy leboruljak lehengerlő közgazdasági tudásod előtt, de ki a bánatos pöcsömet érdekli most a fityesz által generált rendkívül szar gazdasági helyzetben, hogy hogyan is volt régen?!
    Ha örökké a visszapillantó tükröt lessük, előbb-utóbb belerohanunk valamibe! 😛 😀

  19. Gordon szerint:

    “e ki a bánatos pöcsömet érdekli ” – írja grün.

    Az embereket érdekli! Maradt is kétharmad! 😀

  20. grün szerint:

    Röffencs!
    “Kiművelt emberfők sokaságában rejlik egy nemzet ereje!” mondta egy nagy államférfi.
    Orbáné pedig a videón látható emberek kétharmadában?!
    Szerény véleményem szerint kitörülheti velük, de Veled is!
    Bár Veled inkább nyalatja! 😛 😀 😛
    http://www.atv.hu/belfold/20140731-orban-tusnadfurdoi-beszede-az-utca-emberet-kerdeztuk

Itt lehet hozzászólni !