Demszky-lyukak: azonnali intézkedést kért a Fidesz

Csepel.info, Csepel.fidesz.hu

Itt volt az első lyuk, most már kettő van (fotó: Csepel.info)

A Csepel.info december 16-án írt először arról, hogy életveszélyes helyzet alakult ki a csepeli Szabadkikötő úton, miután beszakadt egy csatornafedő, de azt nem javították meg és a veszélyt jelző táblát sem pótolták. Lapunk információit több országos lap és hírügynökség is átvette, három órával később pedig ismét kikerült a veszélyt jelző tábla. A hibát azonban azóta sem javították ki, sőt, három hét alatt több újabb csatornafedő is beszakadt.

A Szabadkikötő utat négy éve nem képes a főváros tisztességesen megjavíttatni: minden egyes felújítás után két-három hónappal újra és újra beszakadnak az út menti csatornafedők. Csepel legfontosabb útvonala ezért soha nem használható rendeltetésének megfelelően, ami tovább nehezíti a dugók miatt amúgy is nehézkes csepeli közlekedést. A köznyelv által „Demszky-lyukaknak” elkeresztelt, hamisítatlan budapesti jelenség ügyében Németh Szilárd fővárosi képviselő, a Fidesz-KDNP csepeli frakcióvezetője most azonnali intézkedést kért. Az alábbiakban a képviselő levelét közöljük.

Pár száz méterrel később újabb lyukak (fotó: Csepel.info)

Tisztelt Főpolgármester úr!

Bizonyára emlékszik arra, hogy az elmúlt két évben három interpellációt is intéztem Önhöz a csepeli Szabadkikötő út csatornafedőinek balest- és életveszélyes állapotával kapcsolatban. Az elsőre – az Ön megbízásából – Hagyó Miklós főpolgármester-helyettes úr válaszolt, s én a választ korrektnek, együttműködőnek és igaznak véltem, így el is fogadtam. Önök akkor megígérték az általam képviselt csepelieknek, hogy egyszer és mindenkorra rendbe teszik a kerület legforgalmasabb útján a csatornafedőket. Jöttek is a munkások, de nem telt bele néhány hét, s megint „repültek” a csatornafedők, az arra közlekedők élet- és vagyonbiztonságát veszélyeztetve. Nem maradt más, mint ismét interpellációkat írni Önnek. Az ezekre adott válaszokat nem fogadtam el, de az MSZP-SZDSZ koalíciós szavazógépezet – beleértve a csepeli alpolgármestert, Horváth Gyula urat is – megvédte Önöket.

Hamarosan ez is beszakad (fotó: Fidesz-KDNP frakció)

Pedig Ön és helyettese ezt a párthű védelmet sem érdemelték meg. Ha megtekinti azokat a képeket, amelyeket a minap készítettem a Szabadkikötő úton, akkor látni fogja, hogy miért írom mindezt. (Azt nem is remélem, hogy a 2010-es választás előtt kiruccan Csepelre, és a saját szemével is terepszemlét tart!)

Átlagos állapot: eltömődött, és néhány hónapon belül beszakad (fotó: Fidesz-KDNP frakció)

Ma még rosszabb a helyzet, mint, két éve, mikor először írtam Önnek. Ha képeket jól megfigyeli, akkor már nemcsak arról van szó, hogy eltörtek, beszakadtak a csatornafedők, s így rendkívüli közlekedési helyzetet, balesetveszélyt okoznak. Nézze meg jól, a csatornák már nem képesek ellátni eredeti funkciójukat sem, teljesen el vannak tömődve sárral, mocsokkal. Másrészről, a KRESZ-táblák is igen csak ki vannak fektetve, cseppet sem segítik, inkább veszélyeztetik a közlekedést. A Corvin utcai csomópont vasúti átjárója hónapok óta nem kíméli a lengéscsillapítókat, sőt ez is igen balesetveszélyes. Pedig nem ezt ígérték, hanem megoldást, biztonságot és rendet a Szabadkikötő úton.

Döbbenetes és felháborító, hogy Budapest főpolgármesterének és helyettesének ennyit ér a szava!

Kifeküdt tábla a kerület legfontosabb útja mellett (fotó: Fidesz-KDNP frakció)

Tisztelt Főpolgármester úr!

A lehető leghatározottabban felszólítom, hogy tegyen végre rendet a Szabadkikötő úton! Időt állóan javíttassa ki a csatornafedőket, szüntesse meg a balesetveszélyt, tisztíttassa ki a csatornákat, foltozzák be a kátyúkat, állíttassa vissza a közlekedési táblákat! És szíveskedjen megjegyezni, hogy a csepeliek nem másodrendű fővárosiak, és nem tűrjük, hogy éveken át az orrunknál fogva vezessenek bennünket!

Budapest, 2008. december 29.

Tisztellettel:

Németh Szilárd
csepeli és fővárosi képviselő

A Csepel.info témához kapcsolódó cikkei időrendben:

Trehány munka ritkán jó – a Szabadkikötő út

Vigyázat: életveszély a Szabadkikötő úton!

Ismét jelzik az úthibát

Vasúti átjáró állapota négy évvel a felújítás után (fotók: Fidesz-KDNP frakció)

Így kell kinéznie egy 4 éve újjáépített útburkolatnak?

17 hozzászólás “Demszky-lyukak: azonnali intézkedést kért a Fidesz” bejegyzésre

  1. Cápa szerint:

    Nem tudom, hogy okozott-e már komolyabb balesetet ez a Szabadkikötőn… Ha még nem, akkor csak idő kérdése..

  2. lolka szerint:

    Nem értek az útépitéshez, de azért beledumálok:-szerintem egy burkolat lerakásnál előbb a csatornafedeleket és lefolyókat szintbe kell emelni aztán teriteni az aszfaltot. Itt Csepelen ahhogy láttam előbb teritettek aztán egy kis földnedves betonszerű anyagba betették a fedlapot, lefolyószemet, és körbe rakták aszfaltal, ezért látszik mindenhol szintkülömbség.Evvel a technologiával beépitett útelemek nem birnak olyan terhelést ammekora az igénybevétel, de igy a kivitelezé nem igényel szakértelmet,mert nem kell szintezni csak úgy szemre készül, és újjonan szép és esztétikus egy-két év mulva lejár a garancia a kivitelező, ki tudja holvan akkor már…én azt sem értem, kátyúzásnál, hogy egy hideg rétegnez odaöntik az aszfaltot ráadásul ha kihül zsugorodik, és rés lessz a régi és új felület között a viz befolyik megfagy és kezdődik minden előről szerintem a kátyú szélét felkéne melegiteni és úgy bele a meleg potlást, lehet akkor egy anyaggá válna a kétfelület. De valószinünek tartom, hogy az új utakat valami szakember ill. hozzáértő vette át amikor elkészült!

  3. Bubus szerint:

    Nem haragudnék meg a csepeli MSZP-re, ha néha ők is odafigyelnének a csepeli problémákra. Két PR-anyagot is kaptam karácsonykor, több millió forintba kerülhettek.

    ELVTÁRSAK! Nem PR kellene, hanem munka! Ennyi pénzből kijavíthattátok volna a haverjaitok elcseszett munkáját!

  4. Huba szerint:

    Kedves “elvtársak”! Én a “fórumon” Áldott Karácsonyt kívántam, politikai hovatartozástól függetlenül mindenkinek. Ott “kizsgé” az “áldott”-at nem fogadta el, mert az farizeus…..
    Lelke rajta. Kedvéért módosítok: kellemes utat kívánok és mivel azt meg is fizetem, követelek minden csepeli lakosnak, függetlenül, hogy annak biztosítása kerületi, vagy fővárosi hatáskörbe tartozik! Talán ez így a képviselő úrnak sem farizeus.

  5. Csaba szerint:

    A fideszesek még ilyenkor is dolgoznak… 🙂

    Kár, hogy az év utolsó napjaiban még ilyenekkel kell foglalkozni, kár, hogy az úthibákat nem automatikusan javítják ki. De az még nagyobb kár, hogy ilyen minőségben csinálnak utat.

  6. Lilus szerint:

    A nyár alkalmával bicikliztünk a Budakeszi úton a barátaimmal, ahol egy nem látható nagy gödörbe tekertünk. Én magam nem estem el, de a hátam mögött biciklizők igen. Ez nagyon balesetveszélyes volt, ezért mikor hazaértem felmentem a Budakeszi Polgármesteri Hivatal honlapjára, ahol lehetett írni a polgármesternek. Nem hiszitek el, de kaptam választ, méghozzá azt, hogy bár nem ő hozzájuk tartozik az út felújítása, mégis pontosan írjam le, hogy hol van ez a bizonyos gödör, és intézkedni fognak. Sőt még meg is köszönték, hogy szóltam és kívánták, hogy legközelebb már balesetmentesen ismét biciklizzünk az úton. Csepelen ez mikor történik meg?

  7. Laja szerint:

    Ameddig az MSZP és az SZDSZ vezeti a kerületet, addig soha.

  8. miska72 szerint:

    A kerületet most gazemberek és egy Szélhámos vezeti!

  9. miska72 szerint:

    mondják nyugodtan, hogy Tojásos Gábortól azonnali intézkedést kért a fidesz.
    Boldog új évet mindenkinek!

  10. Bubus szerint:

    Laja, szerintem még a szoci szavazók se hiszik, hogy ilyesmi itt előfordulhat.

    Előbb a Fidesznek kell szólnia, esetleg a Helyi Témában vagy itt kell megjelennie egy cikknek, és akkor talán történik valami. Talán. Aztán persze a szocik PR-kiadványában olvashatjuk, hogy milyen klassz csapat a Csevak, mert valami olyat tett, amit amúgy minden nap kellene. Csak az előzményeket nem közlik, hogy mi után tették a dolgukat.

    Az igazi szoci szavazók nem azt remélik, hogy egyszer az MSZP-s önkori is eljut arra a szintre, hogy egy hibát maguktól megoldanak, mert pontosan tudják, hogy ilyen itt nem lesz. Ők azt mondják, hogy más is ezt tenné, ezért nem éri meg változtatni.

    Mentalitás, kérem szépen!

  11. lolka szerint:

    Ja kérem, van ahhol még ugy müködik a dolog, hogy az önkormány van az emberekér (hiszen azért választunk) nem az emberek az önk.-ér. Itt még az a régi begyepesedett, ló….art BEGAZOSODOTT régi felfogás van szokásba- ” ide a pénzt a többihez semmi közöd”. Van egy fórum aztán előre leirt beadott kérdésekre válaszolnak, nagy kegyesen,valamikor volt egy zöld szám, már megszünt? MINDENKINEK NAGYON BOLDOG ÚJ ÉVET KIVÁNOK!!

  12. Rocko szerint:

    és ne feledkezzünk meg az út túloldaláról. 4 éve lett felújítva, most feltúrták egy aluljáró miatt.
    viszont a kontár kivitelező arra nem volt képes, hogy az építmény 10-15 centivel lejebb helyezez, hogy ne legyen szintbeli eltérés, gratuláljunk neki!

  13. Erik szerint:

    Ezis Hungarikum,ömlik a szemét ránk.
    Made in Hungary…
    Nagyapó jól szokta mondani.

  14. Cseh Balázs szerint:

    1. bicikli út továbbra sincsen, sőt, amikor fát vágnak, vagy építik az aluljárót, akkor a járdára pakolnak, úgyhogy bicikli felejtős továbbra is, mert életveszély. Akár járdán, akár az úttesten. Ja és külön köszönöm a rendőrnek, hogy ledudál ő is az úttestről… legalább ő tudhatná, hogy a biciklisnek nem a járdán van a helye, hanem az úttesten v. a bringaúton. De utóbbi nincsen…
    2. az aluljárót ha az aszfalt alá fúrják a Szkikötő úton, miért nem lehetett besüllyeszteni? Miért csináltak egy mini dombot az útba?
    3. Miért ilyen trehány a felújítás?
    4. és végül: a vasúti síneknél elrepül az autó, még ha 30-cal (KRESZ) is mész át rajta… akkora a dobató és a szintkülönbség a belső sávban. Miért?

    Kérem, ha én is így dolgoznék, már nem lenne munkám, se fizetésem… sőt… ha tehetnék, még visszamenőleg is visszavennék a pénzt. Pedig én nem huszonharminconötvenmilliárdért húzok aszfalt csíkot és betonozok…

  15. […] Szilárd fővárosi képviselő, a Fidesz-KDNP csepeli frakcióvezetője december 29-én, egy hete azonnali intézkedést kért. A Fidesz-KDNP frakció év eleji bejárásakor még semmi nem […]

  16. […] A Szabadkikötő utat 2004 óta nem képes a főváros tisztességesen megjavíttatni. Ezért minden egyes felújítás után két-három hónappal újra és újra beszakadnak az út menti csatornafedők. Csepel legfontosabb útvonala gyakorlatilag soha nem használható rendeltetésének megfelelően, ami tovább nehezíti a dugók miatt amúgy is nehézkes közlekedést. A köznyelv által „Demszky-lyukaknak” elkeresztelt, hamisítatlan budapesti jelenség ügyében Németh Szilárd fővárosi képviselő, a Fidesz-KDNP csepeli frakcióvezetője 2008. december 29-én azonnali intézkedést kért. […]

Itt lehet hozzászólni !