Vehetjük a tűzijátékot, a petárdázás továbbra is tilos

MTI, Mno.hu

Vasárnaptól vásárolhatók a jogszabályban engedélyezett szilveszteri tűzijátékok, ezeket 31-én 18 órától másnap 6 óráig szabad felhasználni. Petárdázni 2005 óta tilos.

A jogszabály a fényt alig, de jelentős hanghatást produkáló termékeket nevezi petárdának. Ettől megkülönböztetik az úgynevezett játékos pirotechnikai termékeket – ilyen például a tortagyertya -, amelyeket egész évben szabad vásárolni és használni.

Az ennél nagyobb hatóanyag-tartalmú és nem teljesen tiltott tűzijáték-termékeket – például római gyertya, tűzforgó, röppentyű, vulkán, vezetőpálcás rakéta, szikraszökőkút, bombettatelep, amelyeknek hanghatása a látványhatáshoz képest nem jelentős – csak december 28. és 31. között, a jogszabály betartásával, az arra kijelölt, engedélyezett helyeken nagykorú személyek vásárolhatnak, csomagolással együtt legfeljebb 3 kilogrammot.

Az ilyen játékos pirotechnikai termékeket szilveszterkor este, 18 órától reggel 6-ig lehet használni. A használat során figyelemmel kell lenni arra, hogy a látványos fényhatással járó eszközök ne kerüljenek éghető anyag közelébe, ne okozzanak személyi sérülést vagy anyagi kár.

A fel nem használt pirotechnikai termékeket január 5-éig kell visszavinni a vásárlás helyére, az eladó pedig köteles azokat térítésmentesen és költség felszámítása nélkül visszavenni. Aki nem viszi vissza a fel nem használt petárdákat, az megsérti a tárolásra vonatkozó szabályokat, vagyis szabálysértést követ el, amely miatt a bírság több tízezer forint lehet.

2007-ben több mint hatszáz eljárást indítottak pirotechnikai eszközökkel való visszaélés miatt, ezek nyomán 433 embert marasztaltak el, és nyolcmillió forint bírságot szabtak ki. Az idei év első felében 327 eljárás indult, több mint kétszáz embert marasztaltak el, és négymillió forint bírságot szabtak ki.

Forrás: MTI, Mno.hu

Itt lehet hozzászólni !