Munkahelyén fogták el a trafikrablót

Késsel rontott a dohányboltba

Ma.hu

Csepeli munkahelyén fogták el a rendőrök azt a férfit, aki – a gyanú szerint – kirabolt egy dohányboltot még tavaly novemberben, a IX. kerületben.

A tavaly november 19-én este, az Ecseri úton történt rablás feltételezett elkövetöjét hétfőn fogták el munkahelyén. A 26 éves férfit azzal gyanúsítják, hogy késsel kezében berontott a dohányboltba, megfenyegette az eladót, majd az így megszerzett bevétellel elmenekült.

A IX. és a VII. kerületi rendőrök közösen azonosították a támadót, akit elfogása után kihallgattak, majd őrizetbe vettek.

Forrás: Ma.hu

3 hozzászólás “Munkahelyén fogták el a trafikrablót” bejegyzésre

  1. elhallgattatni szerint:

    Listájuk van a védtelen, idős magyarokról a cigánybűnözőknek, Ózdon azóta is várják Pintér ígéretének teljesülését

    Egy cetlire volt felírva azoknak az időseknek a címe, ahova betörni készült egy lefülelt Ózd közeli banda. A városban rablógyilkosság és utcai lopás áldozata lett több nyugdíjas az elmúlt hetekben.
    Ózdon elvétve lehet olyan évet találni, amikor nem történt gyilkosság. 2013-ban egy idős férfit vertek halálra, testvérét pedig életveszélyesen megsebesítették a házukba betörő rablók, akiket aztán a rendőrség pár napon belül elfogott. De hogy továbbra is mennyire rossz a helyzet ebből a szempontból a nyugat-borsodi városban, azt jól mutatja annak a két hónapnak a bűnügyi „termése”.
    Tavaly december 11-én délután az ózdi Bulcsú utcában sétáló idős hölgyet támadója előbb fellökte, majd a földön fekvő asszony válláról táskáját letépte, a benne lévő mobiltelefonnal, bankkártyával és készpénzzel együtt elfutott a helyszínről. Idén január 21-én az előzőhöz hasonló módon egy 74 éves nőtől rabolták el az utcán a kézitáskáját, amelyben a mobiltelefonja és a pénztárcája volt. A néni két férfit látott a helyszínről elszaladni.
    2014. január 31-ére virradó éjszaka Ózd Szenna nevű városrészének egyik családi házába behatolt egy ismeretlen tettes, majd megölte az ott lakó 82 éves asszonyt.
    Mindhárom esetben fogtak el gyanúsítottakat. Volt, aki beismerte tettét, volt, aki nem. Mivel különböző személyeket vett őrizetbe a rendőrség, nem egy bandáról van szó. Ugyanakkor mindhárom esetben fiatalok, jellemzően harminc év alattiak a rendőrség által elfogott, előállított személyek – összegez a “Magyar” Narancs, csak egyetlen apróságot felejt el hozzátenni a zsidó lap: hogy az elkövetők nemcsak fiatalok, hanem cigányok is. Ez az információ talán valamivel fontosabb az életkornál…
    Lista, pénzért
    Egy februári rablás elkövetői még nem is töltötték be a tizennyolcat: az Ózdtól tíz kilométerre fekvő Borsodbóta községben elfogtak három “fiatal fiút és egy lányt”, akik a késő esti órákban egy helybeli idős asszonyt akartak kirabolni, amit a szomszéd észlelt, és hívta a rendőröket. A társaságnál találtak egy olyan listát, amelyen környékbeli, egyedül élő idős emberek neve volt olvasható. A betörők ez alapján „dolgoztak”.
    A lap megpróbált utánajárni, honnan és hogyan szerezhetik be a bűnözők azokat a listákat, amelyek a kiszolgáltatott, többnyire egyedül élő idős emberek nevét tartalmazzák. A rendőrségtől nem kaptak információkat, de más forrásból úgy értesültek, hogy a postai kézbesítőtől a díjbeszedőkön át akár a házaló tűzifa- vagy szénárusok is tudhatják, hol él védtelen ember (azaz védtelen magyar – a szerk.). Ezekért a listákért aztán nagyobb összeget is hajlandók fizetni egyesek.
    Nyilatkozatstop
    Az esetekkel kapcsolatban megkeresték a borsodi rendőrkapitányságot, hogy megszólalnának-e riportjukban. Érdeklődésüket a rendőrség elhárította. Más forrásból úgy tudják: a városi rendőrkapitányok számára évente mindössze két sajtónyilatkozatra ad lehetőséget a belügyminiszter – ezzel is kizárva, hogy bárki rákérdezhessen bizonyos konkrét esetekre, vagy olyasvalamire, amely addig nem jelent meg a rendőrségi közleményben.
    Eközben a helyi településvezetők együttműködnek a rendőrséggel. Az Ózdhoz közeli Csernely község polgármestere, Vincze Tamás 2013. november 25-én kísérte falujában az idősebb lakókhoz az ózdi rendőrkapitányt. A polgármester elmondta, hogy a kapitány bűnmegelőzési körútja során beszélt azokról a házalókról, akik valamilyen trükkel jutnak be az ingatlanra – szenet vagy tűzifát árulnak, valamelyik közmű dolgozójának adják ki magukat, netán szociális segély ígéretével pénzt szeretnének felváltatni –, és a jóhiszeműek csak később döbbennek rá, hogy meglopták őket. Különösen az egyedül élők vannak veszélyben, hívta fel a figyelmet a kapitány, mivel ők az átlagosnál is védtelenebbek. Ezért arra kért mindenkit, hogy idegeneket ne engedjenek be az udvarra, a lakásba pedig semmiképpen.
    A polgármester azt is közölte: éveken keresztül számtalan lopás, betörés történt Csernelyen, majd az önkormányzat irodát biztosított a körzeti megbízott rendőrnek, akit elláttak szolgálati autóval is. Azóta több bűnözőt fogtak el, ezzel csökkent a helyben elkövetett rablások száma is.
    Romlik a közbiztonság
    Ózdon ugyanakkor nem beszélhetünk javulásról. A helyi rendőrkapitányság illetékességi területén 2011-hez képest 2012-ben 9,9 százalékkal nőtt az elkövetett bűncselekmények aránya. Ebből – mármint a csaknem 10 százalékból – a vagyon elleni bűncselekményeké 22,9 százalékkal, a rablásoké 26,9 százalékkal, a betöréses lopásoké pedig 63,4 százalékkel emelkedett. Ózd–Putnok térségében 100 ezer lakosra 3810 bűncselekmény jutott, az elkövetők által okozott anyagi kárt 303 millió forintra becsülték. (Miskolcon ennél is jobban romlott a közbiztonság, amit az önkormányzat ellenzéke több alkalommal kritizált. A megyeközpontban egy év alatt a 30 százalékot is meghaladta a bűncselekmények számának emelkedése.)
    Ózdon nem véletlenül érzékeny téma a közbiztonság: 2010-ben, a választások után pár héttel Pintér Sándor épp ebben a városban jelentette ki: „Nem nyugszom bele abba, hogy egyesek azt mondják, nem lehet két héten belül érzékelhető változást elérni megfelelő rendőr megfelelő helyzetbe vezénylésével.”
    A javulást Ózdon azóta is várják.
    (Magyar Narancs nyomán)

  2. Tarjányi László szerint:

    Szavazz a Fideszre, s agyon verik a szüleidet! Nincs mit csodálkozni, hogy Pintér nem tett rendet, nemhogy két hét alatt, négy év alatt sem! Csepelen a Fidesz képviselőjelöltje szembe megy Orbán parancsával, itt nem kellett visszafizetni az önkormányzati cégvezetőknek a 2013-as prémiumuk 2 Millió Forint feletti részét! Csepeli polgárok, szavazzatok csak a lázadó fideszesekre!

  3. nagyapó szerint:

    Várom Szabó Szabolcs elhatárolódását, hogy nem szervezeteik egyik tagja követte el a betörést, valamint nem a trafikosok elleni “pogromfelhívásaik” miatt!!!!!

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét,lop

Itt lehet hozzászólni !