Németh Szilárd: Trükkökkel hatástalanítanák szolgáltatók a rezsicsökkentést

Hirado.hu

Trükkökkel hatástalanítanák szolgáltatók a rezsicsökkentést

A közműcégek a rezsicsökkentés miatt ugyan olcsóbban adják a szolgáltatást, de az ahhoz kapcsolódó egyéb tevékenységek árát megemelik. Ezt a kormányzat nem fogja megengedni – mondta Németh Szilárd fideszes országgyűlési képviselő.

A közműszolgáltatóknak kell állniuk ezentúl a mérőórákkal kapcsolatos költségeket – döntött szerdán a kormány. Németh Szilárd fideszes országgyűlési képviselő, a rezsicsökkentés végrehajtásért felelős munkacsoport vezetője azt mondta, ha szükséges, összehívják a parlament rendkívüli ülését, de lehet, hogy e nélkül is megoldható a változtatás. Hozzátette: ha a mérőóra a szolgáltató tulajdona, akkor ne a fogyasztó fizessen például a cseréért vagy a bekötésért.

A szolgáltatóknak dolgozó alvállalkozók árlistája szerint a vízóra cseréje vagy egy új beszerelésének költsége, típustól és a darabszámtól függően, 5 ezertől akár több mint 100 ezer forintig terjedhet.

A Fidesz frakció több más javaslatot is tett a témában a kormánynak, például az alapdíjak mérséklését vagy teljes eltörlését is. Ebben az ügyben és további háromban még információkat gyűjt a kabinet. Orbán Viktor a hét elején arról beszélt, hogy a tervek szerint lesznek még további rezsicsökkentések.

Németh Szilárd Az Este szerdai adásában azt mondta, a felvetett kérdéseket a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium valamint a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal is vizsgálja. Az általuk összeállított anyagot a kormányzat még a héten megkapja. Ez alapján lehet eldönteni azt is, hogy miként lehet a mérőórák cseréjének ingyenességét biztosítani.

Mint mondta, a rezsifórumokon több mint ezer megkeresés érkezett hozzájuk, ez alapján fogalmazták meg javaslataikat a kormánynak. Hangsúlyozta: a rezsicsökkentés kapcsán most az a „játék” megy a közműcégek részéről, hogy ugyan olcsóbban adják a szolgáltatást, de az ahhoz kapcsolódó egyéb tevékenységek árát megemelik. A rezsicsökkentő munkacsoport például hallott olyat, hogy a ki-bekapcsolás díját az egyik szolgáltató háromszorosára emelte. „Ezt nem engedhetjük meg, mert egyébként, ha ők evvel tudnak játszani, akkor elviszik az emberektől azt a pénzt, amelyet a rezsicsökkentés következtében megspóroltak” – mondta a politikus.

Hozzátette: az ilyen trükkök mellett sem fogják megengedni, hogy a “falig elmenő” szolgáltató cégek úgy biztosítsák az osztalékot, hogy azt a pénzt, amelyet a műszaki fejlesztésre és a biztonságos szolgáltatás fenntartására kellene fordítaniuk, kiveszik a vállalkozásból

Forrás: Hirado.hu

5 hozzászólás “Németh Szilárd: Trükkökkel hatástalanítanák szolgáltatók a rezsicsökkentést” bejegyzésre

  1. belekotkot szerint:

    Eddig is ingyen volt a gázóra és a villanyóra cseréje. A fő vízmérőket is ingyen cserélték, csak a mellékmérőkért kellett fizetni az viszont nem volt a szolgáltatóé. Ha viszont azt is a szolgáltatónak kell ezentúl fizetni akkor baj lesz mert a vízművek nagy többsége önkormányzati tulajdonban van.

  2. "?!" szerint:

    Azt tartja a közmondás, hogy jobb későn, mint soha!

    Ezt a közmondást szem előtt tartva, gratulálok a hombárfejű rezsirikkancsunknak ahhoz, hogy végre megszólalt benne a választóival szembeni kötelességtudat (vagy be van szarva, hogy elveszítheti a „jól jövedelmező” képviselői állását), és tegnap legalább részleges cselekvésre szánta el magát, a közel egy évvel ezelőtt neki írt (majd nyilvánosan itt is megismételt) alább idézett leveleimben ismertetett állampolgárok közötti diszkrimináció megszüntetése érdekében!

    A tegnapi kormányülésen a hombárfejű rezsirikkancsunk által benyújtott, és a kormány által elfogadott előterjesztésnek köszönhetően (ha minden jól megy), a jövőben ugyanúgy nem a lakótelepi lakásokban élő fogyasztókat terheli az ivóvízfogyasztásuk méréséhez szükséges vízórák (ú.n. mellékvízmérők) cseréjének és hitelesítésének a díja, mint ahogy a családi házakban élőket eddig sem terhelte!

    Memóriafrissítésként alább megismétlem a hombárfejű rezsirikkancsnak egy évvel ezelőtt megküldött, és akkor itt is nyilvánosságra hozott írásaimat, és felhívom a figyelmet arra, hogy a mai kormánydöntéssel még nem szüntették meg az írásaimban ismertetett diszkriminációnak két fontos elemét!

    Egyrészt azt a diszkriminációt kellene megszüntetni, hogy a szolgáltatóknak nem fizető (vagy a vízórájukkal trükköző) fogyasztókkal kapcsolatos kockázat (egyetemleges felelősségre hivatkozva) továbbra is a társasházban lakó szomszédokra van hárítva azáltal, hogy a bekötési vízmérő által mért, valamint a lakásokban lévő mellékmérők alapján kiszámlázott vízmennyiség különbözetének a díját jelenleg is a közösséggel (azaz, a szomszédokkal) fizetteti meg a szolgáltató!

    Másrészt azt a diszkriminációt kellene megszüntetni, hogy „lakásmérő ügyviteli díja” címen, külön díjat számít fel a Fővárosi Vízművek minden számla kiállításáért a lakótelepi lakásokban élő fogyasztók felé, miközben a családi házakban élők számláit ingyen állítja ki!

    Tekintettel arra, hogy a fenti diszkrimináció megértése meghaladja a hombárfejű rezsirikkancs szellemi képességét, arra kérem a vele beszélő viszonyban lévő értelmesebb személyeket (én ugyanis a személyi titkáránál 2012. áprilisban történt előjegyzés ellenére a mai napig nem jutottam be hozzá), hogy magyarázzák el ennek vadbaromnak, hogy mit kellene még megoldani a lakótelepi lakásokban élő választóit sújtó diszkriminációk megszüntetése érdekében!

    (Tehát memória frissítéskén alább megismétlem, a hombárfejűnek egy évvel ezelőtt ebben a tárgykörben írt leveleimet!)

  3. "?!" szerint:

    1. sz. memóriafrissítő és fejtágító ismétlés:

    • “?!” szerint:
    2013. április 18., csütörtök – 15:44

    TÁJÉKOZTATÁS:

    Németh Szilárd polgármesternek tegnap interneten az alábbi levelet küldtem a közműves ivóvízellátás és szennyvízszolgáltatás elszámolásával kapcsolatban a lakótelepeken élő családokat sújtó hátrányos megkülönböztetés megszüntetése érdekében.

    Szilárd!

    A csepelinfon megjelent és neked címzett írásom kissé átdolgozott változatának ezúton történő megküldésével, az alábbiakban a rezsicsökkentés keretében műsoron lévő vezetékes lakossági ivóvízszolgáltatás és szennyvízszolgáltatás területén alkalmazott súlyos diszkriminációra hívom fel a figyelmedet!

    Közismert, hogy a gázszolgáltató és a villamosenergia szolgáltató cégek megkülönböztetés nélkül nyújtanak szolgáltatást a családiházakban és lakótelepi lakásokban élő családok részére úgy, hogy minden családnál a szolgáltató tulajdonában lévő fogyasztásmérőt (köznyelven gázórát, és villanyórát) szerelnek fel, és a szolgáltató költségére gondoskodnak ezeknek a fogyasztásmérőknek az időszakos cseréjéről, továbbá külön díj felszámítása nélkül állítják ki és küldik meg a számlát a minden fogyasztónak az általa igénybe vett szolgáltatásról.

    Ezzel szemben, a Vizművek és a Csatornázási Művek csak a családiházakban lakó családok részére biztosítja saját költségére a fogyasztásmérők (köznyelven: vízórák) időszakos cseréjét, valamint külön díj felszámítása nélkül a számla kiállítását és kiküldését a fogyasztó által igénybevett ivóvíz szolgáltatásról!

    A lakótelepi házakban egymástól jogilag és pénzügyileg teljesen függetlenül élő családokkal szemben azonban, a Vizművek és a Csatornázási Művek folyamatosan az alábbi súlyos diszkriminációt valósítja meg:

    1.) A lakótelepi lakásokban élő családok a saját költségükre kötelesek gondoskodni az ivóvízfogyasztásukat mérő (képmutatóan mellékvízmérőnek titulált) vízórák időszakos cseréjéről.
    Az időszakos vízóra csere költsége, a két csere közötti évekre lebontva, kb. 3.000,- Ft/év, illetve kb. 250,- Ft/hó diszkriminációs többlet-rezsiköltséget jelent egy-egy lakótelepi lakásban élő családnak!

    2.) A lakótelepi lakásokban élő budapesti családok fogyasztásának elszámolásáról szóló számla kiállításáért és kiküldéséért a Fővárosi Vízművek számlánként bruttó 301,- Ft ügyviteli díjat, a Fővárosi Csatornázási Művek pedig számlánként bruttó 329,- Ft ügyviteli díjat számít fel a számlában közvetlenül a családok felé!

    Tehát a lakótelepen élő családokat közvetlenül sújtó fent ismertetett diszkriminatív többlet költség legtöbb család esetében eléri az azonos mennyiséget fogyasztó, de családi házban élő családok által fizetett díj 10 %-át!

    Ez a diszkrimináció azért is különösen felháborító, mert a lakótelepeken élő állampolgároknak is ugyanannyi m3-enkénti vízdíjat kell fizetni, mint a családi házakban élőknek, miközben a lakótelepeken koncentráltan kis területen élők ellátásának a fajlagos költsége lényegesen kevesebb, mint a nagy területen szétszórt családi házakban lakó családok ellátási költsége! (Azért, mert a lakótelepeken élők ellátásához fajlagosan sokkal kevesebb közterületi vezetéket kell létesíteni és fenntartani a szolgáltatóknak, mint a nagy területen szétszórt családi házakban lakó családok ellátásához!)

    3.) A lakótelepi lakásokban lakó családokkal közvetlenül megfizettetett diszkriminatív többletköltségen felül – az egyetemleges felelősségre hivatkozva – a Vízművek és Csatornázási Művek a tisztességesen fizető családokra hárítja a nem fizető, továbbá a vízórájukat manipuláló, valamint a gondatlanság miatt szivárgó csapoknál és WC-knél elfolyt vízmennyiség után fizetendő díjakat is!
    Ennek a díj-áthárításnak az a technikája, hogy a lakótelepi lakásokban élő egymástól jogilag és pénzügyileg teljesen független családokat nem önálló fogyasztónak, hanem csak „elkülönült vízhasználó”-nak, a fogyasztásukat mérő vízórájukat pedig csak „mellékvízmérő”-nek tekintik, és ezért a házakba bemenő összes vízmennyiséget is mérik egy-egy úgynevezett „bekötési vízmérő”-vel, majd a bekötési vízmérő által mért összes mennyiségből levonják a tisztességesen fizető családok által a szolgáltató felé megfizetett mennyiséget. A különbözetként fennmaradó mennyiség vízdíját és csatornadíját pedig a fogyasztásukért nem fizetők és mérőjüket manipulálók vagy a vízet elszivárogtató trehány emberek helyett, nem közvetlenül, hanem a közös költség terhére, megfizettetik a közös költséget tisztességesen fizető szomszédokkal!!!

    Tehát a lakótelepeken élő többnyire alacsony jövedelmi lakossággal szemben alkalmazott diszkriminációnak az eredményeként, a monopolhelyzetben lévő szolgáltatók áthárítják a szolgáltatásuk megtérülésének a kockázatát a lakótelepen élő tisztességesen fizető családokra!

    Ez a lakótelepeken élőkkel szemben alkalmazott trükkös módszer ahhoz hasonlítható, mintha a családiházas övezetekben egy-egy utca végén felszerelne a Vízművek egy-egy utcai fő-vízmérőt, és az utcában lakó családokkal, a saját fogyasztásukon felül, megfizetetnék az utcban lakó nem fizetők, továbbá a víztolvajok helyett is vízdíjat és a szennyvízdíjat, valamint a meghibásodások miatt elfolyt vízmennyiség vízdíját és szennyvízdíját is!

    Ha a fent leírtakkal sikerült felkeltenem az előirányzott 10 %-os rezsicsökkentést meghaladó mértékű diszkrimináció iránti érdeklődésedet, és netelán tán véletlenül hajlandó vagy leereszkedni hozzám, és a személyi titkárodnál a múlt év áprilisban történt bejelentkezésem alapján hajlandó vagy fogadni is, akkor a fent nagyvonalakban ismertetett (ezért nem mindenki számára érthető leírt) diszkrimináció megszüntetése érdekében szükséges részletes jogszabálymódosítási javaslatomat is hajlandó vagyok veled megismertetni a lakótelepeken élők hátrányos diszkriminációjának a megszüntetése érdekében!

    Ha azonban derogál a fenti ügyben velem szóba állni, akkor ezt a problémát a bizalmas okostojásaiddal is megkonzultálhatod és megoldhatod!

    Ötletgazdaként felhatalmazlak arra, hogy a fentieket saját szellemi termékedként használd fel a rezsicsökkentési akcióban!

    A fentiek közlése után csak egyet nem tehetsz meg.
    Azt, hogy ezután a figyelemfelhívás után semmit nem teszel a monopolhelyzetben lévő szolgáltatók érdekét szolgáló súlyos diszkrimináció megszüntetése érdekében!

    Utóirat:
    2009-ben a fenti diszkrimináció megszüntetésére vonatkozó felvetésemmel az ombucman is egyetértett, majd az elődöd dr. Avarkeszi Dezső, a 31. választási körzet országgyűlési képviselője és igazságügyi államtitkár, a probléma megoldása érdekében el is indított egy jogszabálymódosítást, de a 2010. évi országgyűlési választások eredménye miatt az ügyet nem tudta végigvinni és ez a súlyos diszkrimináció a mai napig sújtja a lakótelepeken élő családokat!
    (Csepelen több mint 20 ezer családot, országos szinten pedig további kb. 750 ezer családot!)

    Üdv.: Pabar L.

  4. "?!" szerint:

    2. sz. memóriafrissítő és fejtágító ismétlés:

    “?!” szerint:
    2013. április 18., csütörtök – 16:24

    A tegnap megküldött fenti figyelemfelhívó levelemben leírtak kiegészítéseként interneten ma az alábbi levelet küldtem Németh Szilárd polgármester részére.

    Szilárd!

    A közműves ivóvízellátással és szennyvíz szolgáltatással kapcsolatban, a lakótelepi házakban élő családokat sújtó diszkriminációt ismertető tegnap küldött levelem végén megemlítettem, hogy az általam felvetett problémát az ombucman is támogatta, ezért az intézkedésed megkönnyítése érdekében és hogy ne kelljen mindent nulláról indítani, alább megküldöm részedre az ombucman jelentésének a lényegét tartalmazó kivonatot, valamint az ombucman levelének a szövegét, amely levélben engem az ügy állásáról tájékoztatott.

    ————————————

    KIVONAT, az állampolgári jogok országgyűlési biztosának a jelentéséből.

    Az eljárás megindítása:
    A társasház közös képviselője a társasház lakóközössége nevében fordult panasszal az állampolgári jogok országgyűlési biztosához.
    Beadványában a Fővárosi Vízművek Rt. mellékvízmérős számlázási szerződésének jogszabályellenes szerződési feltételeit kifogásolta.

    A vizsgálat megállapításai:
    A vizsgálat során megállapítottam, hogy a Fővárosi Vízművek Rt. a társasházakban a mellékmérőkre számlázási szerződést köt, holott a 38/1995.(IV.5.) Kormányrendelet 8 §-a értelmében az egyéni fogyasztókkal „szolgáltatási szerződést” kell kötnie, amely eredményeként az egyéni fogyasztóval kerül szerződéses jogviszonyba és nem a társasházi közösséggel. Tehát a társasháztól nem lehet egyetemleges felelősség címén az egyéni szerződő fél hátralékát behajtani.
    A számlázás költségeit a vízdíj tartalmazza, ezért a Fővárosi Vízművek Rt. a mellékmérős számla elkészítéséért nem számíthat fel külön díjat. A 38/1995.(IV.5.) Kormányrendelet 8. §-a kötelezővé teszi a számla külön díj nélküli elkészítését a társasházban lakó egyéni fogyasztó számára is.
    A közműves ivóvízellátásról szóló 38/1995.(IV.5.) Kormányrendelet 18. § (5) bekezdése szerint, a mellékvízmérőt az üzembe helyezéskor a szolgáltatónak bélyegzővel és zárral kell ellátnia. Ezt a tevékenységet a szolgáltató köteles elvégezni, ezért a vizet szolgáltató szervezet köteles felelősséget vállalni a vízmérő által mutatott mennyiségért. Csak abban az esetben mentesül a felelősség alól, ha a zárat a fogyasztó megsérti, vagy megrongálja.

    Ajánlás:

    1.) Az 1993. évi LIX . törvény 21. §(1) bekezdése alapján a Fővárosi Vízművek Rt. a bekötési- és mellékvízmérő órákkal kapcsolatos szolgáltatási szerződéseit köteles a hatályos jogyszabályok figyelembevételével megkötni, illetve azok jogszabálynak megfelelő módosításáról gondoskodni!

    2.) Az 1993. évi LIX . törvény 25. §-a alapján a Fővárosi Közgyűlés 4/1995.(II.13.) számú rendeletének 1. §-ában rögzítse, hogy a számla kiállításáért a gazdálkodó szervezet nem számíthat fel díjat.

    3.) Az 1993. évi LIX . törvény 20. § (1) bekezdése alapján a Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Miniszter a feladat és hatásköréről szóló 151/1994.(XI.15.) Kormányrendelet 1. § (3) bekezdés g.) pontja alapján gondoskodjon a vízszolgáltatást végző gazdálkodó szervezetek szerződési feltételeinek előzetes vizsgálatáról, bevonva a fogyasztók érdekvédelmi szervét.

    ———————————————–

    AZ OMBUCMAN TÁJÉKOZTATÓ LEVELÉNEK SZÖVEGE AZ ÜGY ÁLLÁSÁRÓL:

    Pabar Lajos közös képviselő úrnak
    1213 Budapest, ………………………

    Tisztelt Uram!

    Telefonon előadott kérésének eleget téve tájékoztatom Ónt az ajánlásom megtétele óta bekövetkezett eseményekről:

    Levélben megkerestem a főpolgármestert annak érdekében, hogy tájékoztatást kapjak a 4/1995.(II.13.) Főv. Kgy. Sz. rendeletnek az ajánlásomban megfogalmazottak alapján történő módosításáról.

    A főpolgármester-helyettes a válaszlevelében arról tájékoztatott, hogy a rendelet 1. § (3) bekezdését nem módosították.

    A Fővárosi Közgyűlés és a Fővárosi Vízművek Rt. között, ún. együttműködési megállapodás van érvényben, és ez a megállapodás tartalmazza a vízdíj-képletet, ezért azt csak a szolgáltató Fővárosi Vízművek Rt. egyetértésével lehet módosítani.

    Tekintettel arra, hogy a Vízművek ettől elzárkózott, a közgyűlés nem módosította a vízdíjképletet.

    A főpolgármester-helyettes arról is tájékoztatott, hogy a következő díjtárgyaláson a díjmechanizmust felülvizsgálják és felülvizsgálatba bevonják a fogyasztóvédelmi szervezeteket is.

    A főpolgármester-helyettes a tárgyalás eredményéről tájékoztatást ígért, de az sajnos eddig nem érkezett meg, ezért ismét tájokoztatást kértem.

    Felhívom szíves figyelmét arra, hogy az állampolgári jogok országyűlési biztosáról szóló 1993. évi LIX. tv. alapján nem áll rendelkezésemre olyan eszköz, amivel az ajánlások és kezdeményezések teljesítését kikényszeríthetném, ezért a fent említett rendelet módosítása is húzódik.

    Üdvözlettel: az állampolgári jogok országgyűlési biztosa.

    ————————————–

    Az ombucman utóbbi leveléből magad is láthatod, hogy a lakótelepen élő családok felé számlázott ügyviteli díjak eltörlését illetően a labda kizárólag a Fővárosi Közgyűlésnél van, és ha fontos neked és a fideszes többségnek az általad hangoztatott igazságosság, akkor a lakótelepi lakásokban élő családokat sújtó igazságtalanságot a fentiekből kiindulva egyszerűen megszüntethetitek!

    Különösen azért, mert a Főváros által visszavásárolt Vízművek már nem helyezkedhet szembe a tulajdonos Főváros akaratával úgy, mint azt az ombucman levelében leírtak szerint korábban tette!

    Tehát rajtatok a világ szeme, és kizárólag rajtatok múlik, hogy megszüntetitek, vagy nem szüntetitek meg a lakótelepi házakban élő választóitokat sújtó diszkriminációt!

    Üdv.: Pabar L.

  5. Tarjányi László szerint:

    Lázadó fideszesek trükkökkel hatástalanítják az önkormányzati cégvezetők prémiumcsökkentését! Csepelen nem kellett visszafizetni a 2013-as prémiumuk 2 Millió Forint feletti részét!

Itt lehet hozzászólni !