A NOE aggódik: nem emelkedik a családtámogatás összege

MTI, Magyar Nemzet, EchoTV

A Nagycsaládosok Országos Egyesülete (NOE) aggódik, hogy a jövő évben nem emelkedik a családtámogatások összege – mondta Szabó Endre, a szervezet elnöke csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón.

Kardosné Gyurkó Katalin, az egyesület elnökségi tagja közölte: mivel a jövő évi költségvetési tervezetben nem szerepel az öregségi nyugdíjminimum inflációval való emelése, így az ahhoz viszonyított szociális támogatások összege sem fog emelkedni. Így nem emelkedik a gyes, a gyet, az anyasági támogatás és a segélyre jogosultság jövedelemhatára – mondta el.

Véleményük szerint ezt a lépést nem indokolja a pénzügyi-gazdasági válság. Szabó Endre szerint ez az „üzenet” a családok számára kiszámíthatatlan viszonyokat teremt, ami kihat a gyermekvállalásra is.

mno.hu

A NOE támogatja a közszolgálati demonstrációt

A Nagycsaládosok Országos Egyesülete (NOE) támogatását és szolidaritását fejezi ki a közszféra szombati demonstrációján résztvevőkkel – közölte Szabó Endre, a szervezet elnöke pénteken.

A közszolgálati dolgozók jövedelmének megrövidítésével számos család kerül majd nehezebb helyzetbe, kiszámíthatatlanná válik jövőjük – írta közleményében az elnök.

A NOE szerint a munka világa tiltakozásuk kifejezésére szólítja fel mindazokat, akik “nem értenek egyet a pénzügyi és az ügyetlen politizálás keltette gazdasági válság terheinek méltánytalan elosztásával, az aránytalan közteherviseléssel, a társadalom összetartó szövetének rombolásával, a jövő mindenoldalú felélésével”.

Szabó Endre szerint az egyik legkirívóbb példa az oktatásban bekövetkezett rombolás. A pedagógusok helyzete már-már a jövőt veszélyezteti – tette hozzá.

A Parlament épülete elé hirdetett szombati demonstráción a közszolgálati dolgozókat képviselő szakszervezetek mindegyike részt vesz. A tüntetők az ellen tiltakoznak, hogy a 2009-es költségvetésben a pénzügyi válság miatt megvonják a közszolgálati dolgozóktól a 13. havi illetményt és bérüket befagyasztják. A szakszervezetek azt követelik, hogy legalább négy százalékkal növeljék a közalkalmazottak és köztisztviselők bértáblájának tételeit.

Az érdekképviseletek a kormánnyal 2007. február 19-én aláírt megállapodásra hivatkoznak, amely a reálkeresetek értékének megőrzéséről szól. Ha a kormány követeléseiknek nem tesz eleget, január 12-én sztrájkba kezdenek.

echotv.hu

5 hozzászólás “A NOE aggódik: nem emelkedik a családtámogatás összege” bejegyzésre

  1. Papi szerint:

    Nem értem miért aggódnak ez a kormány meg bünteti azokat akik esetleg több gyereket vállalnak. Hiszen a jövő attól függ, hogy minél több gyerek legyen (legalább is mi ezt hittük). A kormány itt is pont az ellenkezőjét csinálja mert akkor nem tudja el adni az egész országot és nem tudja kipusztítani a magyarságot.

  2. Sajtosszenya visszatér szerint:

    Ez a kormány tényleg egy katasztrófa…

  3. Földhözragadva szerint:

    Hm, elég igazságtalan az elosztórendszer. Családi pótlékot még a Fleto is kap , pedig milliárdos…Bokrosnak volt pár jó ötlete, persze lehurrogtuk…:(

  4. Lexon szerint:

    Hm, az érem másik oldala: Fletó nem veszi a fizuját. Viktor felveszi, pedig a parlamentben nem teszi a dolgát.

  5. Gordon szerint:

    Az érem harmadik oldala: Fleto cégei olcsóbban kapják az áramot… sötöbö… kormányüdülő sötöbö….

Itt lehet hozzászólni !