Kilátástalanná vált a csepeli sport jövője?

2007. szeptember 12. Fidesz.hu

csepel sc

Negyedik alkalommal volt döntésképtelen a csepeli önkormányzat képviselőtestültetének ülése, az MSZP-s képviselők ugyanis bojkottálják saját önkormányzatukat – számolt be sajtóközleményében Németh Szilárd sporttanácsnok. Az alábbiakban közöljük a sajtóközleményt.


Negyedszerre alázta meg a csepeli MSZP a Csepel SC-ért aggódó sportolókat, sportbarátokat. Budapest XXI. kerületének sporttanácsnokként olyan rendezési terv megalkotását kezdeményeztem, amely gátat vetett volna a nagy múltú Csepel SC kiárusításának, ingatlanvagyona lenyúlásának. A csepeli MSZP kedden negyedik alkalommal bojkottálta a képviselőtestület munkáját, és ezzel egyértelműen jelezte: az alapítvány kuratóriumát megszálló cégek azt csinálnak a klub vagyonával, amit akarnak.

Hónapokkal ezelőtt kerestek fel személyesen az Európa-, világ és olimpiai bajnokokat, egészséges, sportszerető emberek ezreit nevelő, sikeres sportvezetők: úgy érzik veszélybe került a méltán nagyhírű Csepel SC jövője. Egyre több olyan hír terjedt el ugyanis, melyek szerint a kerület központjában álló, rendkívül magas ingatlan-értékű sporttelepet kétes hírű befektetők kívánják felaprózni, helyén lakóparkot, bevásárló- és szórakoztatóközpontot akarnak építeni. Az egyre gyakrabban megjelenő ,,táskás” emberek, a birkózóknak is helyet adó nehézatlétikai-terem bezárásának híre, a munkatársak elbocsátása, a bérlőknek ,,beígért” felmondások is ezt a félelmet erősítették meg. Ráadásul nem lenne példa nélküli a sporttelep megkurtítása sem, hiszen erre már volt példa a kilencvenes években (ma egy benzinkút áll az akkor kiszakított telken). Vészjósló figyelmeztetés a volt MHK pályák és a kisöblű lőtér helyén álló bevásárlóközpont és töltőállomás, vagy a ,,Posztó pálya” lakóépületei és 2009-től tervezett totális szétdarabolása is.

Csepeli sporttanácsnokként olyan előterjesztések nyújtottam be a képviselőtestületnek, amely meggátolta volna a klub megmaradt ingatlanvagyonának lenyúlását. Javaslatom lehetővé tette volna azt is, hogy az aktív sportolók, edzők, valamint a kerület képviselőtestülete egy-egy tagot delegálhassanak a Csepel SC kuratóriumába. Továbbá olyan vizsgálóbizottság létrehozását szorgalmaztam, amely az évek során az alapítványnak átadott többszáz millió forint közpénz hasznosulást elemezte volna.

A tegnapi napon a csepeli MSZP ismét megalázta a sportolókat, sportbarátokat, akik nem kívántak mást, mint bizonyságot arról, hogy a kerület vezetése hosszú távon számol, és támogatja hazánk egyik legsikeresebb sportklubját, meg kívánja tartani létesítményeit a jövő nemzedékei számára is.

Ezzel szemben Tóth Mihály polgármester a testületi ülésen megjelent Fidesz-KDNP-s, MDF-es, SZDSZ-es, Centrum párti képviselők előtt hosszasan sorolta az ,,igazolt” hiányzókat, az összes MSZP-s képviselőt. A kerület vezetője persze indokolni nem tudta a hiányzásokat, de az igazolásokkal azt elérte, hogy a frakciójának tagjai megkapják a szeptemberi tiszteletdíjat is.

A kerületi MSZP ezzel a magatartásával véglegesen bebizonyította, hogy képtelen a sportélet képviselőinek szemébe nézni, mert sunyin, de nagyon is érthetően a csepeli sport érdekeivel szemben a pénzéhes ,,befektetők” érdekeit támogatja.

Németh Szilárd
Sporttanácsnok

Végveszélyben a XXI. kerület sportja és sportlétesítményei (Nemzeti Sport Online)

Németh Szilárd a XXI. kerület sporttanácsnokaként olyan rendezési terv megalkotását kezdeményezte, amely véleménye szerint megakadályozta volna a nagy múltú Csepel SC ingatlanvagyonának kiárusítását. A csepeli MSZP azonban a keddi napon immár negyedik alkalommal nem vett részt az üggyel foglalkozó képviselőtestület munkájában, így viszont a csepeli sportéletet irányító alapítvány kuratóriumában lévők változatlanul képviselőtestületi és érintett sportolói kontroll nélkül működhetnek.

„Hónapokkal ezelőtt kerestek fel személyesen az Európa-, világ- és olimpiai bajnokokat, egészséges, sportszerető emberek ezreit nevelő, sikeres sportvezetők – mondta Németh Szilárd -, akik arról tájékoztattak: veszélybe került a klub jövője. Egyre több olyan hír terjedt el ugyanis, melyek szerint a kerület központjában álló, rendkívül magas ingatlan-értékű, 97 ezer négyzetméteres sporttelepet befektetők kívánják felaprózni: helyén lakóparkot, bevásárló- és szórakoztatóközpontot akarnak építeni.”

„Egy sporttelep megkurtítása Csepelen sem lenne példa nélküli eset, hiszen erre már volt példa a kilencvenes években: ma már egy benzinkút áll a Béke téri létesítményből akkor kiszakított telken. Vészjósló figyelmeztetés a volt MHK pályák és a kisöblű lőtér helyén álló bevásárlóközpont és töltőállomás, illetve ahogyan eltűnt a Posztó-sportlétesítményen az edzőpályája, amelyen azóta lakóházak épültek, de hasonló veszély fenyegeti a még megmaradt nagypályát is: 2009-től tervezik totális szétdarabolását.”

„Az alapítvány kuratóriumába az öt elnökségi tag közül négyet az ingatlan-ügyben érdekelt cég delegálja, amely megszerezte az alapítói jogokat is. A csepeli sportolók ügyészségi vizsgálatot kértek azzal kapcsolatban, hogy törvényes-e így az alapítvány működése. Az alapító jogokat gyakorló személy ugyanis nem delegálhat tagokat a kuratóriumba. Éppen a fent említett esetek elkerülése miatt.”

„Döbbenet, ami itt zajlik, az emberek szeme előtt fogják lenyúlni az ingatlant!”

„Amennyiben az MSZP képviseltette volna magát akár csak egy taggal is a testületi ülésen, máris döntésképesek lehettünk volna, azonban ezt megakadályozták. Hangsúlyozom, már nem először, hanem negyedszer. Persze, igazolást a hiányzók a polgármestertől most is kaptak, de indokot a mulasztásra már nem tudtak adni.”

„Nem tudunk másra gondolni: a kerületi MSZP ezzel a hozzáállásával véglegesen bebizonyította, hogy képtelen a sportélet képviselőinek szemébe nézni. Magatartásukból viszont arra tudunk következtetni: a kerület sportéletével szemben egyes befektetők érdekeit támogatja.”

Az önkormányzat szerint alaptalanok a gyanúsítgatások

Természetesen a másik fél is reagálni kívánt a sajtótájékoztatón elhangzottakra. Az ő szemszögükből, ahogyan arról Zanati Béla, a Csepeli Önkormányzat MSZP képviselőcsoportjának vezetője adott tájékoztatást, a következőképpen fest a csepeli történet.

„Idén Csepel Önkormányzata költségvetésében a Csepel SC Alapítvány részére nyújtható támogatás összegét az előző évi keret felére csökkentette, ezzel visszaállította a régebbi támogatási szintet – .”

„Ez a döntés a sportklub létesítményeinek üzembentartóját nagy feladat elé állította. Az alapítvány kuratóriuma lépéseket tett a takarékosabb működés és a hatékonyabb szponzorálás irányába. Az átmeneti nehézségekről önkormányzatunk vezetői is tudomást szereztek.”

„A képviselőtestület június 26-i ülésén Tóth Mihály polgármester bejelentette, hogy a Csepel SC Alapítvány működésének és az olimpiára kijutó versenyzők felkészülésének támogatását a szeptember 25-i ülésen tűzzük napirendre.”

Ezt követően július 5-én Németh Szilárd sajtótájékoztatót tartott, közleményében vádaskodásokkal, alaptalan gyanúsítgatásokkal illette a csepeli sportért nagy harcot vállaló alapítvány vezetőit. Az ott megjelent Zárai László kuratóriumi elnök Németh Szilárd szavait nevetségesnek, állításait sületlenségeknek nevezte, mégis rendkívüli testületi ülést kezdeményezett a témában a Fidesz frakció.”

(Eredeti vikk: http://www.nemzetisport.hu/cikk.php?cikk=153391)

2 hozzászólás “Kilátástalanná vált a csepeli sport jövője?” bejegyzésre

  1. […] Elbontják a stadion lámpáit? Kilátástalanná vált a csepeli sport jövője Futballmeccs gyertyafényben – a vég kezdete Csepelen? A lámpákért égtek a gyertyák – szó sincs életveszélyről! […]

  2. miska72 szerint:

    Gazemberek vezetik a kerületet!

Itt lehet hozzászólni !