Páratlan és páros: szmogriadó esetén jobban járhatnak a kétautós családok

MTI

Légszennyezettség 2008. február 13-án Budapesten

Egyhangúlag meghozott döntéssel fogadta el a Fővárosi Közgyűlés csütörtökön azt a szmogriadó-rendeletet, amelynek alapján a jövőben a szmogriadó elrendelésekor szigorúan korlátozzák egyebek közt a gépjárművek közlekedését és a károsanyag-kibocsátó ipari létesítmények teljesítményét.

A szakminiszterek októberben elfogadott rendeletében a levegő szálló porra vonatkozó határértékeit olyan alacsonyan állapították meg, hogy emiatt a jövőben sokszor lehet majd számítani a szmogriadó elrendelésére. Jövő évtől október 20-tól március 8-ig kitiltják a Hungária körúttól a belső városrész felé eső területekről a levegőt erősen szennyező járműveket.

Szmogstop

A szmogriadó elrendelése után a páratlan napokon csak a páratlan, a páros napokon pedig a páros és a 0 számjelű gépkocsik közlekedhetnek a városban. A szmogriadó-rendeletet a Fidesz-KDNP is megszavazta, azt azonban nem, hogy a fővárosi önkormányzat kezdeményezze a szigorú határértékeket megállapító miniszteri rendelet módosítását. Az MDF az MSZP-vel és az SZDSZ-szel együtt szavazott. Ugyancsak helyszíni napirendre vétellel, de érdemi vita nélkül döntött a közgyűlés a kelenföldi intermodális csomópont megvalósítását segítő javaslatról. Az összességében 20 milliárd forintos projekthez, amely a 4-es metró megállójához kapcsolódik, 12 milliárd forintot EU-forrásból remélnek.

Forrás: MTI

11 hozzászólás “Páratlan és páros: szmogriadó esetén jobban járhatnak a kétautós családok” bejegyzésre

  1. Bubus szerint:

    Gazdagnak lenni jó, és kényelmes. Egy páros és egy páratlan rendszámmal az ember könnyen viccel: a pekingiek is így oldották meg az olimpia idején a szogrendelkezések kijátszását.

    Amúgy meg helyes a szmogriadó, mert élni is kell.

  2. Prendick szerint:

    Megint egy okos rendelet, látszik, hogy városatyáink értenek hozzá. Teljesen világos ugyanis, hogy a személyautók magas porkibocsátása okozza a szmogot.
    Nem a plázaépítések, öbölbetemetések, tömeges fakivágások, a városkörnyéki erdők letarolása és lakóparkká alakítása, az utak tisztításnak radikális csökkentése okozza, hanem a személyautókból jön a por. Ez csak természetes.

  3. csollány szerint:

    Azok a gusztustalan ezerkétszáz köbcentis személyautók! Megint minden baj okozói.
    Azok most mélyen hallgatnak, akik a vasutat halálraítélték és a közútra terelték az áruszállítást. Fizessen a kamionok, 30 tonnás teherjárművek úthasználatáért a krőzus, az adófizető. Nyilván nem versenyképes a MÁV, ha az üzemeltetés fenntartás költségeit is tartalmnazza az ára.
    A leamortizált teherautókból, buszokból sem kölniillat jön. A városi bűztől megdöglik gazdag és szegény egyaránt.

  4. Földhözragadva szerint:

    Ööö, ahol a zöldkártya is csak egy adó…:(

  5. Jeniszej szerint:

    Nem látom mostanában, hogy az utjainkon ügyködnének azok, akiknek
    feladatuk lenne a kibasz..t-ul füstölő dízel autók ellenőrzése!
    Vágjuk ki még a létező idősebb fákat is páros vagy páratlan napokon.

  6. infósferi szerint:

    Alig várom, hogy az első leállós nap bekövetkezzen: otthon ülök, szabira megyek és a tévében nézem majd azt a botrányt, amit ez a magas szintű hozzáértést tükröző intézkedés hoz majd magával. Aztán majd visszavonják, mint a vizitdíjat. Egy palit meg feláldoznak, mint Ágnes asszonyt. Majd a FIDESZ-re kenik, mint eddig.
    A fővárosi liberálisokban nem csalódtam.
    Bemondták a tévében , a Főpolgármesteri Hivatal a kivétel.
    Erre számítottam.

  7. büki szerint:

    Ma az Inforádióban a döntés szakmai megalapozottságáról izzasztotta a szerkesztő a felkent illetékes vezetőt.
    Arra a kérdésre, hogy milyen mérések előzték meg a döntést, az volt a válasz, hogy Bécsben mértek, Pesten semmilyen.. Azt hittem kiesik a volán a kezemből. A következő kérdés az volt, hogy a szmog mekkora hányadát okozzák a személygépkocsik, a válasz öööööö…volt.
    A szerkesztő azt kérdezte, talán 30 %? Iiiigen, kábé annyi.
    Akkor miért az szgk. tulajdonosokkal kell kitolni, mikor ettöl csodát nem várhatunk?
    Ez volt az utolsó kérdés.
    Nagy csend következett. Szóval a sok ócska teherautó vígan bűzölhet.
    Jó, jó, hogy nagy a válság, na de ekkora?

  8. Papi szerint:

    Urak!
    Vajon a BKV mit fog tenni hiszen ott is van páros és páratlan rendszám?
    Istenem ez a Demszky tényleg egy nagy ökör (jaj nem akartam az ökröt megsérteni). Inkább a tömeg közlekedést fejlesztette volna és akkor nem kéne ilyen baromságot.

  9. hollósi szerint:

    A BKV képviselője már töredelmesen bevallotta, ha a riadó életbe lép, nem tudja mi lesz. Ők nem rendelkeznek egy szem tartalék járművel sem.

  10. Jeniszej szerint:

    Biztos, hogy ritka az a dízel, amelyik megfelel a környezetvédelmi előírásoknak a jelenlegi teherautók között.

    Ezek között volna jó tarvágást végezni!
    Rögtön javulna a városi levegő minősége.

    Párhuzamosa a fásítást szorgalmazni, szoc. segély helyett.
    Lenne közmunka bőven.
    Csak hát szervezni kellene “Valakinek”

  11. csollány szerint:

    Ha nem érted, miért a személygépkocsik jelentik a szálkát a “szakemberek” szemében a füstölő dízelek helyett-arra gondolj: a szgk. a tiéd, a dízel az övéké. Meg a mentesség is. A hülyegyerekek meg járnak gyalog.

Itt lehet hozzászólni !