Fel akarta fegyverezni a hajléktalanokat a csepeli gyilkos

Blikk.hu

A csepeli erdős-bozótos területről 2011 nyarán négy holttest került elő, Dragan B. irányította a bandát

Sejtelme sem volt egykori jótevőjének arról, hogy vele is végezni akart az eperföldi hajléktalanbanda vezetője. Dragan B. azért akarta megölni a korábban neki munkát adó K. Lászlót, hogy megszerezze a férfi fegyvereit, és ezekkel szerelje fel bandáját.

Információink szerint a vádirat úgy szól, hogy a banda feje, Dragan B., B. Zsolt és K. Krisztián busszal mentek Ercsibe, a Duna-part közelébe, ahol a férfi lakott.

A támadók egyikénél bozótvágó volt, a másik férfi szöghúzó kalapáccsal fegyverkezett fel. Dragan átugrott a kerítésen, ám ekkor megszólalt a riasztó. Ettől berezeltek, és egy másik utat kerestek. A telek hátulján bontották meg a kerítést, ott jutottak be a portára. A zajra azonban kijött K. László egy puskával, így ahányan voltak, annyifelé szaladtak.

A Blikk megtalálta a vállalkozót, aki, mint mondta, nagyon megdöbbent, amikor az öt emberrel végző csepeli hajléktalanbanda elfogása után kopogtatott nála a rendőrség.

– Először azt gondolták, én vagyok az a vállalkozó, akit meggyilkoltak. Aztán mondták, hogy Drugi – ahogy én hívtam – betört hozzám, és meg akart ölni. Az az igazság, hogy olyan sokszor törtek már be hozzám, fogalmam sincs, melyik lehetett az ő támadásuk – emlékezett vissza K. László. – Tudom, hogy a kézifegyvereimet akarták megszerezni tőlem, akkor láthatták azokat, amikor költözködtem – tette hozzá a férfi, aki évekkel ezelőtt befogadta a hajléktalanokat.

– Munkát adtam nekik. Aztán amikor leköltöztem Ercsibe, ők is jöttek. Teljesen normális embernek látszottak, nem volt velük semmilyen konfliktusom. Cs. János még a feleségét és a kisgyerekeit is idehozta. Aztán egyik pillanatról a másikra eltűntek. Csak az elfogásuk után tudtam meg, hogy visszahurcolkodtak a csepeli erdőbe – magyarázta a vállalkozó. – Nem váltunk el haraggal. Ráadásul még én is bajba kerültem miattuk, mert a rendőrök megtalálták azt a pár pisztolyt – mondta a férfi.

Forrás: Blikk.hu

4 hozzászólás “Fel akarta fegyverezni a hajléktalanokat a csepeli gyilkos” bejegyzésre

  1. fghfjhgkjhk szerint:

    Még valami ökörség?

  2. nagyapó szerint:

    Jellemző a kommunista észjárásra (120 millió halott), hogy összehasonlítja a gyilkos szerbet (40 000 magyar halott + német, meg a délszláv háború áldozatai) a Rongyos Gárdával, akiknek Sopront köszönhetjük.
    “A kommunistát más fából faragták”.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  3. felix szerint:

    Vén hülye.
    Senki sem hasonlított össze semmit.

Itt lehet hozzászólni !