Túl sok a kérdőjel a fairtás körül – titkolják a szakértői jelentést

Csepel.info

Munkában a “halálsor” – hét végén kivághatják a maradék fát

Továbbra sem világos, hogy miért kezdték el kivágni a csepeli Szabadkikötő út menti, több száz fából álló nyárfasort, mint ahogy az sem, miért csak és kizárólag a jobboldali fák “váltak beteggé”, míg a baloldaliak “mind egészségesek”. Bár Tóth Mihály csepeli polgármester kapott egy szakértői véleményt, amelyben a fővárosi közlekedési osztály szerint le van írva a fairtás oka, ezt az anyagot titkolja az önkormányzat. A csepeliek által gyártott elméletekből viszont egyre több van.

A Csepel.info kedden kapta a meg azokat a fotókat, melyeket Ábel Attila, a Fidesz-KDNP frakció tagja készített a hétvégén és kedden délután. A fotósorozat megdöbbentő részletekre is fényt derít: míg ugyanis egészséges fák is bőven voltak a kivágásra kerülő fasorban, olyanok is akadtak, amelyek csak csodával határos módon nem dőltek ki már korábban a HÉV-sínekre vagy a Szabadkikötő útra.

Nyilvánvaló, hogy a Szabadkikötő út menti nyárfasorban sok beteg, baleset-, sőt életveszélyes fa állt. Ezt bizonyítják az elmúlt héten és a most bemutatott fotók is. Nehéz ugyanakkor nem hitetlenül állni azon magyarázat mellett, hogy csak a jobboldali fákat érintette a betegség, és mind menthetetlen volt, azt meg végképp nem lehet elfogadni, miért csak most derült ki, hogy sok fa ilyen súlyos állapotban van.

Árokásós elmélet

Nem csoda, hogy ilyen körülmények között jó néhány elmélet is született arról, miért történik Csepel jellegzetes – és kivételesen szép – látképével az a pusztítás, amely néhány héttel ezelőtt elkezdődött. Az egyszerűbb elméletek szerint valaki/valakik jól jártak és szép pénzt kaptak a fák kidöntésével, esetleg későbbi, a nyáron már látottakhoz hasonló vállalkozói földmunkákat tette volna olcsóbbá a közpénzből véghezvitt fairtás. A legérdekesebb elmélet azonban éppen a nyári fölmunkákhoz kapcsolódik.

Emlékezetes ugyanis, hogy heteken keresztül ástak hosszú árkokat a Szabadkikötő út mentén, a nyárfasor tövében. Lapunk úgy tudja, hogy a munkákra akkor azért volt szükség, mert a Szennyvíztisztítóhoz vezettek villamos vezetékeket. Információink szerint a kábelek fektetését még a helyi önkormányzatnak sem jelentették be (persze, ha ilyesmit magánember csinál, csúnyán megütheti a bokáját).

Csoda, hogy nem dőlt ki

Egy csepeli olvasónk erről a következőt írta: “heteken keresztül, naponta többször jártam az úton, és már akkor lehetett látni, hogy ebből nagy baj lesz. A fák gyökérzetét végig szétvágták, pakolták ki a gödör mellé. Nagy gyökérdarabok voltak, mondtam is magamban, hogy ajaj, abből nagy baj lesz, mert vagy a HÉV-re vagy az útra eshetnek a fák.”

Hasonló állapotban álló, teljesen szétkorhadt fa kivágásra várva

Azt, hogy jogos-e az elképzelés, mely szerint a nyári árokásás végzetesen járult hozzá a nyárfasor kivágásához, nem tudjuk. Mint ahogy azt sem, mi volt a fák betegsége. Hiába kapta meg ugyanis Tóth Mihály polgármester az igazságügyi szakértői jelentést a fasorról, azt nem hozták nyilvánosságra – csepeli szokás szerint még az önkormányzati képviselők sem kaphatták meg. Márpedig – ahogy ezt is megszokhattuk – az állandó titkolózás, elhallgatás állandó és sokszor helytálló elméleteket is szül. És ez így van, és így is lesz a csepeli nyárfasorral kapcsolatban is, amely a legtöbb csepelinek kedves és szép látvány volt, és akkor is hiányozni fog, ha kiirtásuk okairól a döntéshozók továbbra is csak hallgatnak.

Ezek a fák azonban nem voltak betegek

Csepel.info

A témához kapcsolódó cikkek időrendben:

Kivágják a nyárfasort a Szabadkikötő úton

A polgármester tiltakozik a várható felháborodás miatt

Agyő nyárfasor! (Képes beszámoló)

Folytatják a favágást a Szabadkikötő úton

10 hozzászólás “Túl sok a kérdőjel a fairtás körül – titkolják a szakértői jelentést” bejegyzésre

  1. puclac szerint:

    A fene enné meg az ilyen “szakembereket”! Bringáztam arrafelé, való igaz volt néhány súlyosan odvas és veszélyes fa. De ahogy az a képeken látszik és a saját szememmel is láttam, szépen sorjáznak az egészséges, fölöslegesen kigyilkolt tuskók. Ha ennyire analfabéták a fákhoz miért nem alkalmaznak főállású harkályt? Miért van ennyi hülye döntéshozó ebben az országban?!

  2. baniko21 szerint:

    Az a meggyőződésem, hogy a polgármester úrnak ebben az évben
    talán elmarad a prémium, a magas gázárakat nem tudja fizetni, igy
    kell a fa fűteni. Csak azért gondolom, mert más indokot nemigen talá-
    lok erre a vandalizmusra. Szerintem nincs olyan csepeli aki nem szeret-
    né megtudni, hogy mi szükség volt erre a barbárkodásra.

  3. gazsu szerint:

    Én is nagyon szeretném tudni, hogy miért kell ennyi fát kivágni. Arra meg aztán pláne, hogy ezek helyett mikor fognak újakat ültetni…

  4. Papi szerint:

    Nem értem mi a problémátok Miska gyereknek és a csatlósainak nem tellett tűzifára, hát kivágat egy egészséges fasort.
    baniko21!
    Tévedsz van Szilveszter biztos nem szeretné tudni, mert ha megtudná esetleg egy világ omlana össze benne.

  5. miska72 szerint:

    Jaj jaj mát megint egy KORRUPT szakértői vélemény?
    Miért titkolják?
    Talán ez is titkosítva lesz 50 évre?
    Gazemberek vezetik az országot! Gazemberek vezetik a kerületet, meg egy Szálhámos!

  6. Menyhért Péter szerint:

    Kedves csepeli polgárok!
    Érdekes módon megálltak a fakivágással, pedig a szombati tempóból arra következtettem, hogy mind a 197 fát kivágják legkésőbb vasárnap!
    Ma megszámoltam: cca 130 fát gyilkoltak le. Ahogy láttam, szombat dél körül abbahagyták a munkát. Miután felelősségre vontam a munkavezetőt, és elolvashattam a fakivágási engedélyüket, még 6-8 db fát kivágtak, és megálltak. Lehet, hogy volt értelme a rendőrségi felelentésnek és a Főkert vezérigazgatójának írt panaszlevelemnek? Nem tudom – mindenesetre tájékoztatásul idemásolom az illető levelet:

    Kocsis László vezérigazgató úrnak
    FŐKERT zRt
    Tisztelt Vezérigazgató Úr!
    A Csepeli Zöld Kör Egyesület képviseletében tiltakozunk a csepeli Szabadkikötő úti fasor teljeskörű kivágása miatt, mivel azt nem csak az indokolt fák esetében teszik meg!
    Követeljük a fakivágás azonnali felfüggesztését!
    Tájékoztatom Önt, hogy a rendőrségen feljelentést tettünk (mellékelem) az ügyben természetkárosítás miatt!
    Mielőbbi válaszát várva, üdvözlettel
    Menyhért Péter titkár, Csepeli Zöld Kör Egyesület

    A szakértői véleményekről a következő a gyakorlati tapasztalatom:
    Én bíróság illetve szabálysértési hatóság előtt – laikusként – három különböző Igazságügyi szakértő munkája ellen tiltakoztam csupán észérvekkel – és hatásosan!
    Meggyőződésem szerint a kirendelt illetve az egyik érdekelt fél által “felkért” szakértők a munkájukat felületesen illetve célirányosan végzik!
    Általában kevés konkrétumot tartalmaznak ezek a “szakértői jelentések” – céljuk az érdekelt megrendelő feltevésének alátámasztása.
    Nem biztos hogy korruptak – lehet, hogy csak slendrián munkák, mert a megrendelő általában azt szereti, ha azt kapja, ami neki jó.

  7. Lexon szerint:

    Kedves Péter!

    Csak így tovább! Végre valaki, aki tesz is valamit helyettünk, és nemcsak ide írogat MAFFIÁról, meg dilettáns kerületi vezetésrôl.
    Én a magam nevében köszönöm.

    Az más kérdés, hogy mekkora hatása van mindennek. Kicsit pesszimista vagyok, de ne legyen igazam…

  8. Menyhért Péter szerint:

    Kedves csepeliek!
    Megkaptam hétfőre az idézést a rendőrségtől, így már lehetséges, hogy a maradék fasor megmenthetővé válik.
    A hét végén megyek ki dokumentálni minden egyes fa állapotát: mérethelyes és számozott fényképfelvételekkel.
    Nem tudom, hogy a főváros hogy számolta a fák darabszámát, de nekem gyanús, hogy a teljes fasor több mint 197 fa!
    Egyébként is: érdekes módon a kerület illetékeseit nem zavarta az a tény, hogy a fasorokra vonatkozó rendelet szerint, nem a fák körméretének megfelelő mennyiségű fapótlás kötrelező, hanem csak a fák darabszáma!
    Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a szabadkikötő úton kivágott 130 db 150 cm-es körméretű fa helyett, 130 db 20cm-es körméretű fát kötelesek csupán telepíteni! Láthatóan “jól jár Csepel” majd 30 év múlva lsz hasonló a fasor!
    A hét végén előkészítem a fasor védelmében az anyagot, és majd e rovatban megírom, hogy pdf formátumban hol lesz elérhető!
    Drukkoljatok, hogy sikerüljön megállítani ezt az esztelen pusztítás. Bár már csak fél fasorunk van, az még így is szép!
    Üdv menyus

  9. […] Túl sok a kérdőjel a fairtás körül – titkolják a szakértői jelentést […]

  10. […] A pártállami rendszerre jellemző elhallgatások miatt a csepeliek azonnal saját elméleteket kezdtek el “kidolgozni” a fairtás valódi okairól: az árokásós elméletet itt olvashatják […]

Itt lehet hozzászólni !