Másfél ezres megemlékezés Soroksáron

Terrorról szó se volt

Csepel.info

Fotók: Index

Legalább másfélezer ember gyűlt össze azon a megemlékezésen, amelyet a Soroksáron meggyilkolt K. Krisztina emlékére rendeztek szeptember 29-én, vasárnap – tudtuk meg a környékbeliektől és a gyászolóktól. A megemlékezők koszorúkat, virágokat, mécseseket helyeztek el az elhunyt családjának háza előtt és a járdán.

A menet ezután arra a helyre vonult, ahol megtalálták az asszony holttestét. A háztól körülbelül két és fél kilométerre található az a bokros-erdős vidék, ahol a gyilkosság estéjén, szeptember 25-én rábukkantak a meggyalázott nőre. K. Krisztinát a környéken sokan ismerték látásból, mert rendszeresen járt kocogni a kiépített kerékpárúton. Az út a Kis-Duna mentén halad, a folyótól talán száz méterre. Az ösvény a beépített területtől egy kietlen, elhagyatott vidéken át vezet, ahol csak néhány fabódé áll. Egy fákkal, bokrokkal sűrűbben benőtt helyen támadtak rá az asszonyra, akit a nyomok alapján levonszolhattak a kerékpárútról. A kitaposott tisztás, ahol a nőt megölhették, legfeljebb húsz méterre van az úttól, de a növényzet takarásában nehezen lehet észrevenni. A földet most virágok, mécsesek borítják.

A helyiek szerint kifigyelhették az asszonyt, aki a támadáskor megpróbált védekezni, de nem bírt a túlerővel. Többen megerősítették azt a hírt, hogy a rendőrség öt cigányt vett őrizetbe, akik kötéllel megfojtották és meggyalázták a nőt. Az elkövetőket ismerők szerint az Sz. család az, amelynek a tagjait a gyilkossággal gyanúsítják. A nyomozókat állítólag az vezette gyorsan nyomra, hogy a gyilkosok ellopták K. Krisztina mobiltelefonját, ennek alapján pedig beazonosították az elkövetők helyét. A rendőrség egyelőre valószínűleg azért nem áll elő az elfogás bejelentésével, mert az ügy részleteit és a gyilkosok szerepét alaposan tisztázni kell.

Csepel.info

Terrorról szó se volt Soroksáron

Kocogók és biciklizők bejáratott terepe a Szigetdűlő középső útja Soroksáron, ahol szerda este meggyilkolták a 36 éves nőt. A Facebookon terjedő bejegyzés szerint a feltételezett tettesek terrorizálták lakókörnyezetüket, de a tetthely környéken nem találkoztunk olyannal, akit bármiféle támadás ért volna. Többen az erdős részen lakó hajléktalanokat emlegetik veszélyforrásként, de konkrét rossz tapasztalatról senki nem tudott beszélni. Ezen a kertvárosias részen ritkák a bűncselekmények.

Hosszú, nyílegyenes, keskeny betonút a soroksári Szigetdűlő középső útja, ahol gyilkosa vagy gyilkosai megtámadták múlt szerda este a 36 éves fiatal édesanyát, K. Krisztinát. Az út mentén nincs közvilágítás. A terület nagyobb része nappal jól belátható, mert kétoldalt mező van: gaz, vadvirágok, néhány bokor vagy fa elszórva. Ahogy az ember távolodik a kertvárostól, a Dobó utcától, ahol az áldozat lakott, bal kéz fel messzebb a Duna van, jobb kéz felé a távolban ipari terület, a Grassalkovich út.

Az út vége felé, nagyjából másfél-két kilométerre a lakott résztől, sűrűbbé válik a növényzet, sok a fa, a magasabb bokor, amelyek között könnyű elbújni. Itt történt a gyilkosság. Az úttól néhány méterre néhány szál virág és mécsesek jelzik azt a helyet, ahol a holttestet megtalálták.

Akik látták helyszínelni a rendőröket, azt mesélik, hogy rengetegen voltak, és több helyszínt is alaposan átvizsgáltak a környéken, nemcsak azt a helyet, ahol a mécsesek voltak. A mécsesektől körülbelül ötszáz méternyire ott felejtettek egy rendőrségi szalagot egy bokor tövében. Valószínűleg valamilyen bűnjelet találhattak meg itt.

A rendőrség egyelőre nagyon szűkszavúan nyilatkozik a történtekről. Legutóbb, hétfő délután annyit közöltek, hogy a Budapesti Rendőr-főkapitányságon 14 fős nyomozócsoport dolgozik az elkövető felderítésén.

Semmit nem tudni biztosan a gyilkosról

Közben a Facebookon a napokban terjedni kezdett egy kétes hitelességű, a támadás időpontját tévesen csütörtök estére tevő, rendőri forrásra hivatkozó bejegyzés, amely már feltételezett elkövetőkről beszél, és azt állítja, hogy „etnikai támadás volt”, az elkövetők „többen voltak és népes családjukkal folyton terrorizálták lakókörnyezetüket”. A bejegyzés szerzője és terjesztői a halálbüntetés visszaállítását követelik.

A rendőrség egyelőre nem válaszolt egyetlen, az ügyre vonatkozó konkrét kérdésünkre sem. Hiába kérdeztük, hogy a gyanú szerint egy vagy több támadó volt-e, hogy valóban megerőszakolták-e az áldozatot, és azt is, hogy kaptak-e bejelentést korábban a környéken lakóktól azzal kapcsolatban, hogy egyesek terrorizálják az itt élőket. Az ORFK kommunikációs szolgálata csupán a kiadott közleményt ajánlotta a figyelmünkbe, amely ezekre a témákra nem tér ki.

Lámpa helyett holdvilág

A Szigetdűlő középső útja mentén, a rendőrségi szalag magasságában, az út túloldalán összetákolt viskó áll, előtte kifeszített kötélen ruhák száradnak. A viskóban hárman élnek, egyikük egy öreg, szakállas férfi. Ő csak három-négy hónapja lakik itt. A rendőrök többször is kikérdezték a gyilkosságról, de nem látott, hallott semmi lényegeset.

A facebookos bejegyzés kapcsán azt mondta: nem tud semmiféle csoportról, akik terrorizálnák a környéket. Ő nem fél, úgy érzi, meg tudja védeni magát, és az út forgalma alapján úgy tűnt, hogy a gyilkosság előtt mások sem féltek, mert sokan használták az utat futásra, biciklizésre. A közvilágítás hiánya ellenére még éjjel sincs itt teljesen vaksötét, mert a nyílt terep miatt a hold könnyen bevilágította a környéket, magyarázta az öreg.

A viskó másik két lakója, egy negyvenes pár régebb óta, már kilenc éve él itt, több az emlékük. Ők azt mondják: két-három évente történik gyilkosság ezen a környéken, és nem K. Krisztina volt az első, akit megerőszakoltak és meggyilkoltak itt. Erőszakos csoportról azonban ők sem tudnak, nem is féltek különösebben eddig, de most már változott a helyzet. A nő már nem szívesen megy ki a sötétben egyedül a viskó melletti építménybe vécére, inkább elkíséri az élettársa.

Üresek a viskók

Úgy hallották, az áldozat már visszafordult, és hazafelé tartott a futásból, amikor szerda estefelé megtámadták. Ismernek egy férfit, akiről el tudnák képzelni, hogy akár ő lehet a tettes, de ez inkább csak egy halvány rossz érzés, nem konkrét, megalapozott gyanú. Az illető egy magas, vékony, szőke, harmincas éveiben járó hajléktalan férfi, aki fel-felbukkan az erdős rész környékén. Zavart elméjű, arról szokott mesélni, hogy az ufók elrabolták. A viskóban lakó férfi szerint megkörnyékezte a barátnőjét, használt ruhát hozott neki, és nem akármit, hanem fehérneműt, bugyit. Nem fogadták el, bizarrnak, furcsának találták a gesztust. Az illetőt néhány napja nem látták.

A környéken az úttól távolabb, a Grassalkovich út felé eső részen találtunk még néhány hasonló viskót, amelyekben valószínűleg laknak, de most mindegyik üresen állt. A közelben táborozó dunai horgászok, akikkel beszéltünk, ezek irányába mutogattak, és a „csöveseket”, illetve a „cigányokat” emlegették, amikor arról kérdeztük őket: biztonságos-e szerintük ez a környék. Atrocitás mindenesetre egyiküket sem érte a részükről sosem. Egy, a Szigetdűlő úton bicikliző férfi egy esetről tudott beszámolni: szerinte nemrég kiraboltak az úton egy anyát és gyerekét: leszállították őket a bicikliről, és elvették azt.

A rendőrség hivatalos statisztikái szerint nem veszélyes ez a környék. A kerületi rendőrkapitányság 2012-ről szóló beszámolójából nem az derül ki, hogy nagyon rossz lenne a bűnügyi a helyzet, csökkent például az utóbbi időben a lakásbetörések száma, rablás pedig összesen tizennégy történt.

Nem rosszak a számok

A bűnügyi térkép kifejezetten békés környéket mutat. Eszerint Szigetdűlőnél, a Grassalkovich út és a Duna közötti részen az elmúlt egy évben (az utolsó, még feldolgozatlan harminc napot nem számítva) mindössze két bűncselekmény történt közterületen: egy személy elleni erőszakos bűncselekmény június 7-én és egy lopás tavaly október 18-án. A forgalmas Grassalkovich úton magán és út túloldalán sokkal rosszabb a helyzet. A Dobó utca és a Grassalkovich út találkozásának nagyjából fél kilométeres körzetében az elmúlt egy évben 24 darab közterületen elkövetett bűncselekményt lehet összeszámolni a bűnügyi térképen. Ezek többsége lopás volt.

A legfrissebb ügyészségi statisztikák szerint az erőszakos és garázda jellegű bűncselekmények gyakoriságában Soroksár a huszadik helyen állt a kerületek rangsorában 2012-ben, vagyis az egyik legbiztonságosabb volt.

A rendőrség szűkszavúsága jó alapot ad a találgatásoknak. Hétfőn elterjedt, hogy állítólag a rendőrök a Templom utcában elfogtak öt embert. Ezt a hírt a bicikliző férfi is hallotta, és megírta a Soroksár Online is. Állítólag az öt ember elfogásának hírét az áldozat férjével is közölték, de egyáltalán nem biztos, hogy ha volt is elfogás, annak köze volt a gyilkossághoz.

A Soroksár Online oldalán egy férfi olvasó felajánlotta, hogy ha van olyan nő, aki este érkezik haza busszal, hévvel, az hívja fel, és szívesen hazakíséri. A soroksári polgárőrség pedig péntekre tervez összejövetelt.

Forrás: Index

34 hozzászólás “Másfél ezres megemlékezés Soroksáron” bejegyzésre

  1. fghfjhgkjhk szerint:

    Jól rendet tettek két hét alatt. 🙁

  2. Vátesz szerint:

    A 42 éves Sz. János, aki fejberúgta az erzsébeti rendelőben a nőgyógyászt, ehhez az Sz. családhoz tartozik?

  3. Nemmondommeg szerint:

    Kár volt átvenni ezt az uszító hazug cikket. Persze nincs terror….

  4. Vátesz szerint:

    Majd lesz olyan kormány, amikor mindenkinek tárolják a nyál és vérmintáját. A becsületeseket nem zavarja, akiket meg igen, azok ne várják meg ezt a kormányt!

  5. fghfjhgkjhk szerint:

    A nyál minek is kell a vérminta? Amúgy egy DNS adatbázis még önmagában kevés. Valljuk be, hogy nem biztos jó ötlet mindenkit ok nélkül “rabosítani”, sok hátulütője lehet.

  6. tsepeli szerint:

    Sztojka…

  7. Bugi szerint:

    Vátesz, szerintem te elég sok nyálmintát tartogatsz. Most megint felfedezték páran, hogy vannak még bűncselekmények, mert történt egy.

    Statisztika: csökkent az élet elleni bűncselekmények száma –
    http://www.kisalfold.hu/belfold_hirek/statisztika_csokkent_az_elet_elleni_buncselekmenyek_szama/2336013/

    Minden hülyének javaslom, hogy mielőtt egy jó nagy baromságot röfög, mert az jól hangzik, olvasson utána.

  8. tsepeli szerint:

    mutogasd a statisztikát az áldozat családjának.

  9. Bugi szerint:

    Ha téged meg kiherélnének, téged se biztatna, hogy az ilyesmi ritka te barom állat.

    Mekkora gyökér vagy.

  10. fghfjhgkjhk szerint:

    Bugi, lehet csökkent az élet ellenes bűncselekmények száma, de a brutalitásuk egyre mélyebb és ezen van a hangsúly.
    A rendőrségről még annyit, hogy engem közel 20 éve nem igazoltattak.

  11. Vátesz szerint:

    Mindenkinek tárolják az adatait és a fényképét, ha tárolnák a DNS adatait is, meg az ujjlenyomatát, hamarabb el lehetne kapni a bűnözőket! Lehetne XXI. századi szinvonalon is megoldani a biztonságot, mindenki csuklójára vagy nyakára rakni egy eltávolíthatatlan eszközt, ami érzékelné hogy az illetőt bántalmazzák vagy éppen ő bántalmaz mást, na ez az eszköz elvégezné a folyamat leállítását. Persze lehetne mindenki mellé rendőrt is állítani, legalább mindenkinek lenne munkája! 😉
    Viszont olcsóbb lenne Szent László törvényeit visszavezetni. Ahogy nézem Nyugat-Európát, harminc, de legkésőbb ötven év múlva biztonságos lesz, mert bevezetik a sariát!

  12. felix szerint:

    Ez az eszköz azt is lehetővé tenné, hogy egy gombnyomára mindenki a jobbikra szavazzon.

  13. Bugi szerint:

    Fghfjhgkjhk: azért nő a brutalitás, mert szabad a sajtó, és a média verseng azért, hogy minél brutálisabb legyen. Ennyi az oka. Akit megölnek, az elég brutális volt ötven éve is, hidd el.

    Nem kell hülyének lenni, mert nem muszáj.

  14. Csalódott szerint:

    Már le is jött az aljas, sunyi, terelő cikk a zindexről:

    “Ismernek egy férfit, akiről el tudnák képzelni, hogy akár ő lehet a tettes, de ez inkább csak egy halvány rossz érzés, nem konkrét, megalapozott gyanú. Az illető egy magas, vékony, szőke, harmincas éveiben járó hajléktalan férfi…,”

    Undorító és gyomorforgató

  15. Csalódott szerint:

    És nagyon kilóg a lóláb. Ezek teljesen hülyének nézik a magyar embert???

  16. fghfjhgkjhk szerint:

    Bugi, nem akarok bunkó lenni ezen a poszton, de elkövetés és elkövetés közt is akad különbség és ehhez a sajtónak semmi köze. Hülye lennék? Nem hiszem közös szüleink lennének.

  17. Nemmondommeg szerint:

    Csalódott
    Teljesen igazad van. Ezen akadtam ki én is, hogy nem a tetten van kiakadva, hanem szándékosan undormány írásával szinte eltereli a cigányokról a figyelmet, sőt kimondja, hogy magyar az elkövető. Ez szerintem a nyomozás félrevezetése is lehetne egy normális világban.

  18. Csalódott szerint:

    Miközben egyre több eset mutatja, hogy a cigányság legalja, ez a csak az erőszak nyelvén érteni képes, falkában járó minket “parasztozó”, rabló-szurkáló csőcselék egy része már etnikai alapon, rasszista indíttatásból vadászik a magyar emberre.

  19. felix szerint:

    Az elkövető mindenféleképpen magyar.

  20. Cs.pepe szerint:

    Bugi, én is javaslom neked, hogy “mielőtt egy jó nagy baromságot röfögsz, mert az jól hangzik, olvassa utána”!
    Itt egy link, segít: http://www.ksh.hu/docs/hun/xstadat/xstadat_eves/i_zjb002.html
    Ebből világosan kiderül, hogy nem csökkent a bűncselekmények száma, hanem nőtt, míg 2009-ben 394 034 db volt, addig 2012-ben 472 236 db. Na Bugi, akkor ki a hülye?

  21. Bugi szerint:

    Statisztika: csökkent az élet elleni bűncselekmények száma –
    http://www.kisalfold.hu/belfold_hirek/statisztika_csokkent_az_elet_elleni_buncselekmenyek_szama/2336013/

    Legalább olvasni tanulnál meg. Tény, hogy csökkent az élet elleni bűncselekmények száma. Ez olyan bűncselekmény-típus, amit statisztikailag sem lehet elkenni. A nem élet elleni bűncselekmények valóban nőttek, de itt nem arról van szó te barom. Itt egy fiatalasszonyt gyilkoltak meg különös kegyetlenséggel, ne hasonlítsd mondjuk egy almalopáshoz. A nem élet elleni báncselekmények növekedésének két oka van. Mivel válság van, és mivel több a rendőr, szigorúbbak a szabályok, nem lehet elkenni az adatokat úgy, mint régebben.

    Úgyhogy ne hazudozz, mert aki hazudik, az lebukik, pont úgy, mint te.

  22. Cs.pepe szerint:

    Bugi, mi van, miért sértegetsz már megint, amikor kiderül, hogy hazudtok, mindig elkezditek sértegetni aki vitatkozni mer veletek. Olvasd el a statisztikát, de analfabéta, a személy elleni bűncselekmények száma is nőtt! 2009-ben: 23 914 db, 2012-ben: 26 875 db, ez is alma-körte? Vagy csak már megint terelsz? És légy szíves próbálj már egy kicsit kulturáltabban viselkedni, tudom, nem tanítottak meg rá, de próbálkozz hátha sikerül!

  23. großmutter szerint:

    Vissza a halálbüntetést! Bőrszíntől, etnikai hovatartozástól függetlenül ez járna annak, aki ilyen kegyetlen tettet követ el!

    (Az megint más kérdés, hogy kiket érintene ez a törvény az esetek 90%-ban).

  24. Bugi szerint:

    Cs.pepe: nyilvánvalóan hazudtál. Még neked áll feljebb?

  25. Cs.pepe szerint:

    Mit hazudtam, mond már el, de előbb olvasd el a KSH adatait, nem csökkent, hanem nőtt a személy elleni bűncselekmények száma! A személy elleni bűncselekmények definíciója a következő: “Olyan bűncselekmények, amelyek az ember biológiai létezése illetve az élettani értelemben vett ember személyisége ellen irányulnak.” http://www.ksh.hu/apps/meta.objektum?p_lang=HU&p_menu_id=110&p_almenu_id=201&p_ot_id=200&p_level=1&p_session_id=35914718&p_obj_id=4657
    Az, hogy te belinkeltél egy politikustól egy idézetet, az nem jelenti azt, hogy az az igazság. A hivatalos statisztika szerint nőtt a személy elleni bűncselekmények száma, tehát NEM én hazudtam! Úgyhogy várom a bocsánat kérésedet!

  26. Jeniszej szerint:

    Ma hallotta a Fater ezt a finom kifejezést, hogy Franciaországban, ha a letelepedni vágyó életvitele lényegesen eltér a helyi emberek szokásaitól, akkor azok nem kívánatosak az országban.
    Lehet, hogy ez a megoldás?
    Az EU tűri ezt?
    A cigányok hová menjenek?

  27. Jeniszej szerint:

    Csepelre vagy Soroksárra a svábok közé? ))) 😀 (((

  28. Etikus szerint:

    Csak a Rózsa-dombra ne!

  29. Nemmondommeg szerint:

    Van egy jó ötletem.
    Igazából Pákozdi úrnak írnám.
    Nem, nem vagyok se Jobbikos, se rasszista, se antiszemita. Egyszerűen a két párt megmutatta 89 óta hogyan kell a bűnözést megnövelni, ezért kíváncsi lennék a véleményére.
    Aki katasztrófa ideje alatt bűnt követ el jobban büntetik, induljunk ki ebből.
    Aki bűnt követ el és még életében nem dolgozott, nem adózott ( nem segítette az államot és tudjuk generációk így nőnek ma fel), hanem segélyen él és így követ el bűnt, alapból duplázódjon a büntetése. A, nők és idős, tehetetlen emberek ellen is duplázódjon a büntetésük, hiszen védtelen emberek ellen irányul a támadás, erőszak. Továbbá vonják meg tőle az Állami segélyt x időre, vagy ha életellenes cselekedetet követett el, természetesen örökre.
    Hiszen nem adott semmit a közös kalapba, hanem abból még elvesz, erőszak gyilkosság árán is.
    Kérdezem én milyen börtön az ahol ingyen étel, ital, meleg, tv, kondigép van ? A kórházakba nem jut annyi egy főre, mint a bűnelkövetőknek.

  30. nokedli szerint:

    Az ilyen típusú gyilkossági ügyek nyomozása során az kéne legyen a legelső lépés, hogy feltérképezik az áldozat közvetlen környezetét, hogy a családtagokat minél előbb kizárják a gyanúsítható személyek köréből. Emlékezzünk csak vissza a csepeli kettős gyilkossággal kapcsolatos első hírekre, amelyek szerint az iskola egyik tanulója volt az elkövető, a kommandósok mindjárt rá is rúgták az ajtót egy roma család vityillójára…

  31. Pákozdi József szerint:

    Nemmondommegnek!

    Egyetértek a véleményével!

    Azzal még kilehetne egészíteni a mondandóját, hogy amelyik gyerekről a szülő nem gondoskodik, nem fizeti a gyerektartást a gyereke után ( tudjuk,hogy ez a jelenség a cigányság körében elterjedt jobban , mert a segélyek miatt nem kötnek házasságot) azt a szülőt kényszermunkára, ill. közmunkára kellene kötelezni. Erre jelenleg nincs lehetőség!
    De ehhez jogszabályváltozásokra lenne szükség, és még sok mindenre.
    Azon ne lepődjön meg senki, hogy felháborítónak tartják az emberek azt a tényt, hogy az adófizetők pénzéből tart el olyan gyerekeket az állam,akikből “soha” nem lesz adófizető, mert sajnos olyan környezetben nevelkedik. A gyereknek nincs tapasztalati élménye arról, hogy tisztességes, tiszta körülmények között is lehet élni. Minden másolódik.
    Azzá válik a gyerek amit tapasztal.

    Ezért mondja azt a Jobbik, hogy a rossz körülmények közözött élő gyerekeket, bent lakásos iskolába kell elhelyezni, ( nem intézetben) hogy normális, emberhez méltó életvitelt folytassanak ha felnőttek lesznek.
    Tapasztalják meg, hogy a putrin kívül milyen értékek vannak, és ők mivel tudnak hasznos tagjává válni a társadalomnak.

    Az én véleményem az, hogy a liberális gondolatok terjesztői jelentenek a legnagyobb veszélyt egy társadalomra.

  32. lolka szerint:

    “Elegük van! Leszerelnek a rendőrök
    2013, október 01 | Hírek, Rendőrségi hírek | 3155 Megtekintés | 0 Hozzászólás

    Forrás: Figyelő online

    Százasával hagyják el pályájukat a rendőrök, s ennek a fizetések mellett a szakmai kudarcok is okai, melyektől a kezüket megkötő jogszabályok miatt szenvednek a bűnüldözés során.

    „Uram, ennek így nincs sok értelme, elegem van abból, hogy csak papírokat gyártunk, az eredmény legcsekélyebb reménye nélkül” – fakadt ki a Figyelő Online munkatársának egy betörés helyszíni szemléje során a kiküldött nyomrögzítő. Kollégája közben a bejárati ajtón keresett szénporos technikával ujjlenyomatokat, de bólogatása jelezte, maximálisan egyetért munkatársával. Egyikük leszerelése akkor már folyamatban volt, 13 évnyi szolgálati idő után hagyja ott a pályát, de a másik rendőrt is egy ideje foglalkoztatta a gondolat, hogy más munka után néz.

    Nincsenek egyedül ezzel a gondolattal. Azt mesélték, az állományból nagyon sokan csalódottak, s nem csak a pénz miatt. Kilátástalannak tartják a munkájukat, egy szokásos, az előbb említett betöréshez hasonló bűncselekmény felderítése szinte reménytelen. Tisztességből elvégzik “….http://propeller.hu/itthon/2790220-eleguk-van-leszerelnek-rendorok

  33. Vátesz szerint:

    Vicának! Évekkel ezelőtt volt egy gyilkosság a Népligetnél, egy vak vagy süketnéma (vagy egyszerre mindkettő) lányt gyilkoltak meg. Tizennéhány éves lehetett, a szülőktől elkéredzkedett, hogy a barátnőjénél fog aludni, így azok nem keresték. A tv-ben volt riport a szülőkkel, valahol a Népligettel szemben laktak a VIII. kerületben. A lányt az utcán elkapta három személy, s átcipelték a Népligetbe, ahol egy bokorban másfél napig (!) erőszakolták, majd megölték. A szülők csak másnap délután kezdték el keresni, mert nem ment haza. Aztán valamikor a rendőrség találta meg harmadnap hajnalban a holttestét. A halál beálltából és az eltávozás időpontjából, meg a holttest állapotából derült ki, hogy másfél napig kínozták és erőszakolták. Az áldozat minden testnyílása, s még a haja is tele volt, hadd ne írjam le hogy mivel! Feltételezték hogy hajléktalanok lehettek az elkövetők, azóta sem lettek meg, mert nem adtak róla hírt.

    Na ezért írtam hogy mindenkinek tárolni kellene a DNS-ét! Tudomásom szerint Kiskunlacházán is sok embertől vettek mintát, s a tettes végülis azon bukott meg, hogy nem volt hajlandó megjelenni a mintavételen.
    Én a nők pártján állok, aki társadalmilag elfogadott módon nem tud partnert szerezni, a ne akarjon közösülni! Ha meg cigány és rájön a kangörcs, forduljon az anyjához!

Itt lehet hozzászólni !