Palcsó az SZDSZ csepeli kampányarca (is) volt

Napi abszurd: nekik énekelt, de a Fideszre fogják

Csepel.info

Palcsó Tamás volt a sztárvendég azon a csepeli SZDSZ-es rendezvényen, amely a párt 2009-es választási kampányát nyitotta. A fiatal és kiemelkedően tehetséges énekest a liberálisok egész oldalas hirdetésben, SZDSZ-es logóval díszítve használták kampányarcként – derül ki a Csepel.info birtokába került szóróanyagból. Bár Palcsót a csepeli MSZP-s önkormányzat rendszeresen szerepeltette, és MSZP-s politikusok mutatkoztak vele önfeledten, trafiknyitása óta mégis a balliberális politika célkeresztjébe került. Azóta “fideszes mutyistaként” igyekeznek bemutatni azt, aki évekig nekik énekelt, és akivel igyekeztek minél többször együtt megjelenni.

A mutyivád külön érdekessége, hogy a Palcsó fellépését szervező Kál Károly csepeli ex-SZDSZ-elnök éppen annak a DK-s csepeli szervezetnek lett később a kiemelt támogatója, amelyik szintén azzal vádolja Palcsót, hogy a Fidesznek énekelt. A Csepel.info úgy tudja, hogy a változatosság kedvéért csütörtökön délután három órától Bajnai pártja, az Együtt-PM próbál lehúzni egy újabb “mutyibőrt” Palcsó Tamásról. A vádakkal kapcsolatban egyébként Németh Szilárd csepeli polgármester egy meghamisított fénykép miatt nyilatkozott; szerinte ha valóban lett volna trafikmutyi Csepelen, Palcsó maximum cigarettát vehetne egy fideszes trafikban.

A porszívós ember

A Csepel.info számára elküldött, és most általunk elejétől a végéig bemutatott egykori SZDSZ-es pártújság tulajdonosa Palcsó Tamás és a szintén csepeli Tabáni István nagy tisztelője.

– 2008-ban vettem egy porszívót. Annak a dobozában találtam meg most ezt az újságot, mert eltörött a porzsák tartója és keresgéltem a porszívó papírjait. Egyébként üzenem a gyártóknak, hogy bekaphatják, mert ez már a második porszívóm, aminek ez a vékony pöcke törött el – mondta első körben olvasónk, aki a lelkünkre kötötte, hogy ez az üzenete mindenképpen jelenjen meg a cikkünkben.

A pártújság teljes terjedelemben

– Gondolom azért tettem akkor az újságot a dobozba, mert hellyel-közzel a Palcsót és a Tabánit is ismerem. Én nem járok pártrendezvényekre, azon sem voltam ott, ahol énekelt. Palcsóról viszont tudom, hogy nem politizál, ezért aztán gondolom neki mindegy volt, hogy mikor milyen társaság hívja szerepelni. Ahol énekelt, ott mindig szerették, és gondolom fellépési díjat is kapott, hiszen ebből élt. Hallottam a trafikmutyiról, de nem értem miért lenne politikai bűn az, hogy valaki trafikot nyit és dolgozni is merészel, nem csak énekelni. Azt sem értem miért támadják politikai vádakkal azok, akik nem is olyan régen még egymást taposták, hogy vele mutatkozhassanak. Csak mert ők soha nem dolgoztak? – tette fel a kérdést a névtelenséget kérő olvasónk.

Ha lett volna mutyi, nem lenne trafikja?

Palcsó Tamás a 2004-es Megasztárban tűnt fel, és lett az egyik pillanatról a másikra az ország egyik kedvence. A csepeli Kossuth Lajos Kéttannyelvű Fővárosi Gyakorló Műszaki és Szakiskolában tanult repülőgép-műszerésznek, így nem csoda, hogy az akkor MSZP-s vezetésű csepeli önkormányzat is igyekezett hasznot húzni a sikeréből. Számos alkalommal szerepelt önkormányzati rendezvényeken, ahol a kerület MSZP-s vezetői is megjelentek mellette, a kerületi újságban pedig Bozóki Andrással, a Gyurcsány kormány miniszterével közösen szerepelt a fényképeken.

Ahol Palcsó megjelent, ott Bozóki hangja szólt

Bár erről a Megasztár után előadóként élő énekes tudomásunk szerint nem nyilatkozott, “porszívós forrásunkhoz” hasonlóan lapunk is úgy tudja, hogy Palcsó Tamást soha nem érdekelte a politika. Nyilván ezért nem utasította vissza, ha pártrendezvényekre hívták, ahol ugyanúgy fellépési díjért énekelt, mint máshol. Az MSZP mellett így az SZDSZ, sőt egy alkalommal még a Fidesz március 15-i fővárosi rendezvényén is fellépett.

A 2010-től immáron fideszes vezetésű önkormányzat élt tovább a lehetőséggel, hogy a Csepelhez ezer szállal kötődő énekest szerepeltesse. Ezért – Tabáni István, Rost Andrea és más kerületi hírességek mellett – Palcsó Tamás ugyanolyan gyakran léphetett fel az önkormányzat rendezvényein, mint előtte. A kerület egy molinó kifüggesztésével akkor is támogatta, amikor 2013-ban “A Dal” című televíziós dalverseny első elődöntőjén az Ezt látnod kell című dalával szerepelt. A segítségért cserében Palcsó 100 éves, szépkorú csepeliek felköszöntésében segített.

A 100 éves Irénke néni köszöntése…

…és amit az eddig két bűncselekmény elkövetésével megvádolt, ügyvédeit közpénzből fizető csepeli MSZP-frakcióvezető farigcsált belőle

Ekkor készült róla, az akkor 100 éves, azóta elhunyt Irénke néniről és a kerület vezetőiről az a fotó is, melyet később a csepeli MSZP-sek átszabva, meghamisítva a fideszes trafikmutyi abszolút bizonyítékaként, igazi corpus delictiként mutattak fel. Németh Szilárd csepeli polgármester ebből az egyetlen alkalomból nyilatkozott a balliberális pártok vádjára, elítélve az idős asszony emlékén átgázoló politikai húzást.

– Semmi közünk az énekes pályázat útján elnyert trafikjaihoz. Annyit azért meg kell jegyeznem – ha már ez szóba került –, hogy ha a „trafikmutyi-vád” valóban igaz lenne, most nem lenne olyan trafikos Csepelen, aki nem fideszes. Talán úgy ismernek az olvasók, hogy a véleményemet nem viszem át tűzön-vízen keresztül? Hiszen a balliberális ellenzék pont ezzel vádol! Higgyék el: ha lett volna ilyen „háttéralku”, akkor a 31 csepeli trafik mindegyike fideszes képviselőé vagy családtagjaiké lenne. Palcsó Tamás pedig maximum cigit vehetne valamelyik „fideszes trafikosnál” – nyilatkozta akkor a csepeli polgármester.

Csepel.info

27 hozzászólás “Palcsó az SZDSZ csepeli kampányarca (is) volt” bejegyzésre

  1. Gordon szerint:

    Az etánsak megint hazudtak és megint lebuktak.

  2. Ejj... szerint:

    Hozzávágtak egy-két trafikot, hogy tudja, a sárga elvtársaknak kell énekelnie.

  3. felix szerint:

    Mennyivel egyszerűbb lenne nyilvánossá tenni a pályázatokat.
    Akkor mindenki láthatná amit látnia kell.
    Addig marad a mutyi gyanú.

  4. Bugi szerint:

    Mennyivel egyszerűbb lenne nem hazudozni.

  5. Bugi szerint:

    Jellemző a komcsikra, hogy kihasználnak valakit, aztán köpködik.

  6. felix szerint:

    Bugi!
    Amíg nincs nyilvánosság addig hazugság sincs, ebben a témában.
    Ez nem fér bele abba a …… fejedbe.
    Jellemző a hazug fideszre, hogy mindent titkosít.

  7. Bugi szerint:

    Felix: Szilvássy ügyét ki titkosította? Az MSZP.

  8. felix szerint:

    Bugi. Maradj a témánál.

  9. Aladár szerint:

    “Palcsó Tamás volt a sztárvendég azon a csepeli SZDSZ-es rendezvényen, amely a párt 2009-es választási kampányát nyitotta.”

    Van egy kis bibi.
    Az újság 2008 szeptemberében jelent meg, nem 2009 szeptemberében.
    Izé… milyen választási kampánynyitó volt 2008 szeptemberében?

    Semmilyen. Nem volt ilyen, hiszen választások sem voltak.
    Palcsó egy családi napon énekelt.

    Ezzel szemben 2010. március 15-én Palcsó valóban a Fidesz választási kampánynyitó nagygyűlésén énekelt.

    Hazug embert hamarabb utolérik, mint a sánta kutyát. A sánta kutya ezúttal is gyorsabb volt az adminnál.

  10. ... Grün szerint:

    Aladár!
    Nem illik belefingani a nullásba!
    Elrontani egy jól felépített oldalt ilyen beszólással! ))) 😛 (((

  11. felix szerint:

    Bugi én úgy tudom, hogy te vagy admin.
    Amennyiben az igaz akkor ugye mostantól senkit nem hazugozol le, mert abban ez a cikk verhetetlen.

  12. szigetország szerint:

    Nem teljesen ide tartozik, de leírom.

    Negyven éve (pontosan 1974-ben) Nixon elnöknek le kellett mondani, mert kiderült, hogy lehallgatja a politikai ellenfeleit. Az erre fényt derítő két újságíró Pulitzer-díjat kapott oknyomozó munkájukért.

    Nemrég napvilágot látott, hogy a “rendkívül demokratikus” Amerika nemcsak a politikai ellenfeleit, hanem gyakorlatilag az egész világot lehallgatja. Az ezt kiszivárogtató egyik katonatiszt ezért nem Pulitzer-díjat, hanem 35 év börtönt kapott. A lehallgatásokra fényt derítő többi munkatársat az egész világon üldözik. A lehallgatásokért felelős amerikai elnök nem lemondott, hanem 2009-ben Nobel békedíjat kapott. A Nobel békedíjas elnök most éppen újabb háborúra készülődik.

    Na csak azért mondom, hogy a “rendkívül demokratikus” Amerikában hogyan változnak az idők.

  13. felix szerint:

    Talán a terrorizmustól való félelem áthangolta a dolgokat.
    A mennyiben a munkatársakat titoktartás kötelezte akkor a retorzió “jogos” mert a cél, csak a hatalom bukása “után válik nemessé”.

  14. igazságos mátyás szerint:

    izrael államot ezt a gennyes tályogot fel kell vágni és kiüríteni, majd ha begyógyul a seb a közel-keleten helyreáll a világ egészsége.

  15. szigetország szerint:

    A titoktartás szép dolog, de ha ezzel törvénytelenséget követnek el, nem kötelez a titoktartás.
    A magyar hadseregben is van titoktartás, de a katona megtagadhatja a parancsot, ha nyilvánvaló törvénytelenségre kötelezik.
    Amúgy meg vannak magasabb rendű erkölcsi parancsok.

  16. felix szerint:

    A parancs törvényes megtagadása nem bűn, de sajnos ez nem jelenti azt, hogy nem lehet retorziója.
    Ez azonban nem jelenti azt, hogy titkot lehet sérteni. Létezik szolgálati út melyen keresztül esetleg lehet valamit tenni.
    Ez megszeghető hősiességgel, de ez attól lesz hősiesség, hogy az “elkövető” vállalja a retorziót.

  17. admin szerint:

    Kedves Aladár!

    2009-ben volt az EP-választás, és annak is volt kampánya. Egy pirinyó politikai tudással ezt lehetne tudni, nem volt ez olyan régen. Van egy mondás arról, hogy ha nem szólaltál volna meg…

  18. szigetország szerint:

    Friss: Nagy-Britannia nem indít háborút Szíria ellen. A brit Parlament leszavazta a katonai akciót.

  19. ebihal szerint:

    admin!
    Elolvastad az újságot? Ebben egy szó sincs semmiféle kampányról! Gondolod, ha
    tényleg kampány nyitásról lenne szó az kimarad az újságból? Ne kábíts!

  20. admin szerint:

    Ebihal, akkor nem ugyanazt az újságot olvastuk. De ha tízszer nézzük újra, akkor is csak az SZDSZ-es politikusok és az SZDSZ-es politika népszerűsítését látjuk, nem sokkal az EP-választások előtt.

  21. Aladár szerint:

    admin! Te normális vagy??? Az EP-választás 2009. június 7-én volt! Hogy a francba lehetett ehhez a kampánynyitó 2008. szeptember 20-án? Nem gondolod, hogy csöppet korai lett volna, 9 hónappal a választás előtt?! A pártok, az szdsz-t is beleértve, 2009 május elején kezdték a kampányaikat.

    Marad tehát egy hazug cikk és egy hazug hozzászólás részedről.

  22. felix szerint:

    Aladár!
    A védekezés éppen olyan hazug mint a cikk.
    Nem adhat mást, csak mi lényege.

  23. bonifác szerint:

    Az SZDSZ az ország legnagyobb kártevője volt. Tudatosan. Hülyét csináltak, és romlásba
    döntötték az MSZP-t is. Igaz is: könnyű Katát táncba vinni…Szerintem is egy politikában,
    szemétségekben járatlan fiatalt, akit a siker is vakított, könnyű volt felhasználni. Ha más
    nem adódik, ezek a politikai és gazdasági gengszterek ilyen módszereket is bevetnek, nem
    törődnek azzal, hogy tönkretesznek valakit.Igazi bolsevik tempó….

  24. ... Grün szerint:

    bonifác!
    “Az SZDSZ az ország legnagyobb kártevője volt.”
    De aztán megismertük a fityeszt és eltörpültek a bűneik! 😛
    .
    Egy klasszikus Hofi:
    Lahat-a a kacskéval nami életet élni?!
    Lehet, de ha megismeri a tehenet elfelejti! ))) 😛 (((

  25. Szkeptikus szerint:

    A lényeg az, hogy féreg ez a tomi!

  26. szuszo szerint:

    Ezek szerint a metéltek csapatát erősíti a srác…. végső soron semmi különös nem történt, a “rendszerváltozás” után az első fityisz kormány rendelkezett a legtöbb zsidó miniszterrel…. ez a mostani klientúrájukon is meglátszik….

  27. […] fideszes rendezvényeken, így a 2010-es kampánynyitón is. Viszont korábban, 2008-ban még a csepeli SZDSZ családi napján volt ő a meghívott […]

Itt lehet hozzászólni !