Terjed a botrány: Európa is célpont volt?

Az USA lehallgatja az EU brüsszeli központját is

Origo.hu

Az Amerikában kirobbant világméretű lehallgatási botrány 29 éves főszereplője a nyilvánosság elé állt, hogy közölje: a CIA mindannyiunk magánéletébe belelát, ha kíváncsi valamire

Az Európai Unió tisztségviselőit is lehallgatja az amerikai nemzetbiztonsági ügynökség – állítja a német Spiegel azokra a dokumentumokra hivatkozva, amelyeket Edward Snowden szivárogtatott ki.

Az amerikai Nemzetbiztonság Ügynökség (NSA) célirányosan lehallgatja, kifürkészi az Európai Unió tisztségviselőit – állítja friss számában a Der Spiegel. A német hírmagazin állítását olyan titkos dokumentumokra alapozza, amelyeket az ügynökség korábbi munkatársa, Edward Snowden vitt magával, és amelyekbe betekintést nyertek a Der Spiegel munkatársai.

Egy 2010. szeptemberi keltezésű iratból kitűnik, hogy az NSA poloskákat telepített a EU washingtoni, illetve New York-i ENSZ-képviseletének irodáiba. Emellett behatolt az európai integrációs szervezet belső számítógépes hálózatába is. Ezáltal az amerikai ügynököknek lehetőségük nyílt beszélgetések lehallgatására, valamint dokumentumok e-mailek olvasására. Az idézett dokumentum kifejezetten “támadási célpontként” említi az európaiakat.

A hírmagazin szerint az NSA mintegy öt évvel ezelőtt az EU brüsszeli központjában is lehallgatást kezdeményezett. A helyi biztonsági apparátus embereinek akkoriban feltűnt számos sikertelen telefonhívás, amelyeknek célpontja a Justus Lipsius Házban (a miniszterek tanácsának épületében) lévő távkarbantartó berendezés volt. A hívó fél nyoma a brüsszel-evere-i NATO-központba vezetett, ahol egy idegenektől elzárt helyiségben az NSA emberei dolgoztak.

Az Európai Bizottság szóvivője szombaton nem kívánt megjegyzést fűzni a Der Spiegel értesüléséhez.

Forrás: Origo

2 hozzászólás “Terjed a botrány: Európa is célpont volt?” bejegyzésre

  1. "?!" szerint:

    MEGEMLÉKEZÉS:

    Ma van a Magyar Szabadság Napja, amelyet az Országgyűlés 2001. május 8-án minősített nemzeti emléknappá, és úgy határozott, hogy az emléknap ünnepségeit minden év június utolsó szombatján kell megrendezni!

    Ezen a napon arra illik emlékezni (még a csepel.infosoknak is, ha tényleg annyira „nemzeti”-ek, mint ahogy hírdetik), hogy a német csapatok 1944. március 19-én történt bevonulásával elkezdődött 47 évig és 114 napig tartó előbb német-, majd szovjet katonai megszállás után, a megszálló szovjet csapatok kivonása hivatalosan 1991. június 30-án (22 évvel ezelőtt) fejeződött be, és ettől az időponttól nyerte vissza hazánk a szabadságát!

    A Magyar Szabadság Napját.első alkalommal 1991. június utolsó szombatján Gödöllőn ünnepelték meg (a Gödöllői Repülőteret 1964. óta használó budapesti ejtőernyősök részvételével), ezért döntött úgy a Magyar Országgyűlés 2001. május 8-án, hogy a Magyar Szabadság Napját minden év június utolsó szombatján kell megünnepelni!

    A Gödöllőn tegnap megrendezett ünnepségről a Duna Tv élő közvetítést adott!

  2. John Doe szerint:

    Ez a mai emléknap, ezt a kormányt nem érdekli. Mint sok minden más, csak a harácsolás.
    Remélem az NSA a kormányt is megfigyelte és a mutyikat is? 😉

Itt lehet hozzászólni !