A Munkásőrséget védik Csepelen (frissítve)

Csepel.info

visszatértek

Visszatérnek?

Egy nappal az 56’-os Forradalom és Szabadságharc évfordulója után a csepeli MSZP és SZDSZ megakadályozta, hogy a kádári erőszakszervezetről 2005-ben elnevezett Munkásőr utcát a Fidesz-KDNP frakció javaslatára átnevezzék. Az MSZP vezetői korábban félreértésekre és szájhagyományra hivatkoztak az utcanévvel kapcsolatban, most ezzel ellentétben azt állítják, hogy a nevezett út helyén semmi sincs, ezért nevet adni sem kell neki.

A “Hengerdomb” ma

A láthatatlan utca

A Csepel Művek területén található utak elnevezéséről három évvel ezelőtt döntött a XXI. kerület képviselőtestülete. Akkor a Fidesz kérése az volt, hogy az egykori Hengerdombon elhelyezkedő rövid utcát Hengerdomb utcának nevezzék el. Az utca elnevezése végül elmaradt – habár Orosz Ferenc alpolgármester (MSZP) állítása szerint ő is ezt az utcanevet javasolta volna neki.

2005-ben, részben közpénzből készült el az első térkép a Csepel Művekről, immáron a hivatalos utcanevekkel. A térképet kiadó kht. vezetője véletlenül ugyanaz a Takács József MSZP-s önkormányzati képviselő volt, aki társaival együtt elutasította a „névtelenül maradt” utcára tett javaslatot. Csakhogy a térképen már ehhez az utcához is került egy név: ez lett a Munkásőr utca. A kiadványt több cégnek is elküldte a kht., így 2006-ra gyakorlatilag az összes Budapest és Magyarország térképen, sőt a Google világtérképén is megjelent a Munkásőr utca elnevezés.

Szájhagyomány, vagy véletlen?

A Fidesz-KDNP frakciója a botrány kitörésekor megdöbbentőnek és megengedhetetlennek nevezte, hogy a rendszerváltás után Csepelen utcát lehetett elnevezni a Kádár-rendszer erőszakszervezetéről. „Bármennyire is az önkormányzati vezetésre jellemző, sunyi módon történt a névadás, mindent meg fogunk tenni, hogy Csepel ezen újabb szégyenét letöröljük a térképről” – jelentette ki akkor Németh Szilárd frakcióvezető.

Az Indexnek, illetve az Info Rádiónak nyilatkozó csepeli önkormányzati vezetők szerint ugyanakkor a Munkásőr utca elnevezés véletlenül kerülhetett a térképekre, ebben pedig a szájhagyomány lehetett a bűnös. Állításuk szerint Orosz Ferenc csepeli alpolgármester már 2000-ben a Hengerdomb utcára szerette volna keresztelni az utcát, csak a javaslat „elkallódott”.

180 fokos fordulat

A Fidesz-KDNP csepeli frakciója október 24-én terjesztette be javaslatát, melyben három utcanév közül választhatott volna a csepeli képviselőtestület a Munkásőr utca elnevezés helyett. A csepeli MSZP-frakciónak azonban időközben gyökeresen megváltozott a véleménye, és most már azt állították, hogy a kérdéses helyen semmi sem található, és ezért az átnevezése is lehetetlen. Az MSZP képviselői mellett az SZDSZ jelen levő képviselője is nemmel szavazott mindhárom javaslatra.

Nemet mondtak az MSZP és az SZDSZ képviselői arra a javaslatra is, amely alapján a csepeli Ságvári Endre utat Gróf Batthyány Lajosról nevezték volna el. Magyarország első, mártír miniszterelnökéről Budapesten ma sincs egyetlen út vagy utca sem elnevezve. A Fidesz-KDNP javaslata alapján a lakók igazolvány-cseréjével járó kiadásait az önkormányzat megtérítette volna.

Öt éves a Munkásőrség

Propagandafilm az öt éves Munkásőrségről
– készítésekor még akasztották a forradalmárokat –

Mi is volt a Munkásőrség?

A Munkásőrséget az 1956-os Forradalom és Szabadságharc véres leverése után hozta létre a Kádár-rezsim. Az 1957. február 18-án, törvényerejű rendelettel megalakított erőszakszervezet feladata a forradalmárok felkutatásában, megkínzásában közreműködő karhatalmi egységek, pufajkások felváltása volt. Részben a Munkásőrség feladata lett volna egy esetleges forradalom elleni fegyveres leszámolás, sztrájkok, tüntetések vérbe fojtása és megtorlása is.

A rendszerváltás közeledtével a demokratikus ellenzék nagy aggodalommal figyelte a harci járművekkel, géppisztolyokkal, gépkarabélyokkal felfegyverzett munkahelyi párszervezetet, melynek feloszlatására azonban a Magyar Szocialista Párt vezetése nem volt hajlandó. (Állításuk szerint a fegyvereseket árvízi munkálatoknál és egyéb katasztrófahelyzetekben lehetett volna bevetni.) Az MSZP ellenállása miatt részben a Munkásőrség megszüntetéséről szólt az 1989. október 31-én megtartott „4 igenes népszavazás” is. Ennek során a szavazópolgárok 94,94%-a szavazott igennel az erőszakszervezet feloszlatására. A kormány azonban akkor hamarabb lépett, és már október 20-án jogutód nélkül megszüntették a szervezetet. A testület parancsnokai Halász Lajos (1957-1962), Papp Árpád (1962-1980), végül Borbély Sándor (1980-1989) voltak. A Munkásőrség éles bevetésére szerencsére soha nem került sor.

A Fidesz-KDNP csepeli frakciója szerint a csepeli önkormányzat jelenlegi vezetői és a Munkásőrség között megbonthatatlanul mély kapcsolat van, így nem véletlen az elnevezés és a névhez való ragaszkodás. Borsány György például, aki 2002-2006 között volt csepeli alpolgármester, és ma is önkormányzati képviselő, munkásőr-parancsnok volt. Orosz Ferenc, aki jelenleg is alpolgármester, a rendszerváltás idején tanácselnök-helyettesként egy munkásőr lakópark ingatlanügyei miatt lett jogerősen elítélve. Azt, hogy ma is aktívan politizálhat, csak az amnesztiának köszönheti. Podolák György csepeli országgyűlési képviselő a Csepel Művek MSZMP-s párttitkáraként alapozta meg későbbi gazdasági és politikai pályáját. Tóth Mihály jelenlegi polgármester úr is jobban szerette korábban az elvtársi köszöntést: ő a pártállam XXI. kerületi utolsó első titkáraként „vonult be” a történelembe, és önéletrajza szerint a moszkvai pártfőiskolán szerezte diplomáját.

Csepel.info

A témához kapcsolódó korábbi cikkeink:

 

A munkásőrségről neveztek el utcát Csepelen

Munkásőr-nosztalgia

Csepeli MSZP: a szájhagyomány lehet a bűnös

Hosszú a (gyalog)út Ságváritól a Munkásőrig BKV-val

Ön mit választana?

 

 

Párthadsereg mellett állt ki
a csepeli MSZP és SZDSZ

A Fidesz-KDNP csepeli frakciójának és a Fidelitas csepeli szervezetének közös közleménye

Egyetlen nappal az 1956-os Forradalom és Szabadságharc évfordulója után, október 24-én a csepeli MSZP és SZDSZ megakadályozták, hogy egy, a Munkásőrségről 2005-ben elnevezett csepeli utcát átnevezzen az önkormányzat képviselőtestülete. Az MSZP-SZDSZ ezzel egy diktatúrát védő, fegyveres párthadsereg mellett állt ki, miközben ugyanezek az emberek máshol magukat a demokrácia védelmezőiként, az 56-os forradalom örököseiként mutogatják.

Nem vagyunk meglepve azon, hogy a magukat ma demokratának nevező egykori munkásőrökből, KISZ-vezetőkből, pártelnökökből és tanácselnökökből álló csepeli MSZP-s keménymag így szavazott. Ők még ma is naftalin-szagú nosztalgiával gondolnak a gondtalan kádári pártvacsorák és munkásőr-összejövetelek önfeledt falatozásaira és elvtársi pezsgőzéseire. Ők ilyenek voltak, és ilyenek is maradtak, nem csoda, hogy különböző átlátszó indokokkal egy erőszakszervezetet védenek.

Azon vagyunk megdöbbenve, hogy a 2007. október 15-én még a nyilas uralom áldozataira emlékező, és a Magyar Gárdát bíráló csepeli Fiatal Baloldal képviselői is zokszó nélkül beálltak Kádár fegyveres párthadseregének támogatói mellé. Amikor a csepeli MSZP egyik képviselője azzal kérdőjelezte meg a kommunizmus áldozatainak számát, hogy „az éhen haltak nem biztos, hogy áldozatnak tekinthetők”, egyikük sem mondta: eddig, és ne tovább!

Szégyelljék magukat!

A Fidesz-KDNP csepeli frakciója és a Fidelitas csepeli szervezete továbbra is megengedhetetlennek tartja, hogy egyesek, a hivatalban lévő önkormányzati vezetők támogatásával akár a nyilasokról, akár a munkásőrökről, akár a pufajkásokról vagy az ÁVH-ról közterületet nevezzenek el. Nem mondunk le arról, hogy a szégyenletes módon, 2005-ben elkeresztelt csepeli Munkásőr utcát letöröljük a térképről.

Németh Szilárd
frakcióvezető
Fidesz-KDNP csepeli frakció

Makray Barbara
elnök
Fidelitas csepeli szervezete

 

65 hozzászólás “A Munkásőrséget védik Csepelen (frissítve)” bejegyzésre

  1. Csaba szerint:

    Sok büdös kommunista…

  2. Bubus szerint:

    Kommunisták? Lehet. Nácikból is van sajnos elég. A szégyen az, hogy ezek a kommunisták oktatnak ki bennünket arról, hogy mi a demokrácia. Soha életükben, soha egyetlen pillanatig sem tettek semmit a demokráciáért. Gyurcsány nem is olyan régen még az önkényuralmi jelképek újraengedélyezéséért adta az aláírását. Ez a vörös csillagot, a sarló-kalapácsot, a nyilaskeresztet, és a horogkeresztet is jelenti. És ugyanez az ember tönkretehette az országot egy választási győzelemért, ugyanez az ember arról beszélhet nagy nyilvánosság előtt arról, hogy akik el akarják tőle venni a csalással megszerzett hatalmát, azok a demokrácia ellenségei. Sajnos, ugyanezt már egyszer hallhattuk – csak éépen Rákosi Mátyás szájából.

  3. Guzmics szerint:

    Takács elvtársúrat 1973 óta ismerem. Rajta nem csodálkozom, hogy Munkásőrség utcának nevezte, az amúgy “hengerdombnak” nevezett munkásőrség CSM.-en belűli főhadiszálásához vezető útat. Ő már csak arra emlékszik, hogy valami köze volt a környéknek a munkásőrséghez (amit Ő, mint jó elvtárs alkalmatlansága miatt megúszott).
    A Hengerdomb utca elnevezés sokkal közelebb áll a CSM. történetéhez. Ezt a területet egyszerűen hengerdombnak nevezték, mert magasabban van, mint az összes többi terület. Weiss Mannfred idején, ott az Erőmű nélkülönőzhetetlen, készenéti dolgozóinak a lakása volt. Előtte ott van, az óvóhelyként működőtt bunker.
    Mögötte pedig az egész CSM. villamosenergia ellátását biztosító “kapcsolóterem” A háborúban erre igen csak nagy szűkség volt.
    Takács úrelvtárs, még csak a fáradságot sem vette, ha már kisajátította Ipariparként az egész CSM. területét, hogy a történetét tanulmányozza.

  4. Bombi szerint:

    Ideje lenne már, hogy az összes eltakarodjon a *****-ba… Jó lenne már börtönben látni ezt a sok mocskos tolvajt… Arra van csak eszük, hogy szétlopjanak mindent é védjek gyilkos felmenőiket…

  5. Gabca szerint:

    Akik a Munkásőr utca mellett szavaztak, elkötelezték magukat a kádári erőszakszervezet mellett. Furcsa dolog, hogy miközben üvöltöznek a fegyvertelen Magyar Gárda ellen, kiállnak egy tagadhatatlanul kommunista fegyveres párthadsereg mellett.

    Kétszínűségből, pofátlanságból jelesre vizsgázott a csepeli MSZP és SZDSZ.

  6. kovács ernő szerint:

    Kommunisták vannak a jobboldalon is, mielőtt kommunistáznál Csabi!

  7. Gabca szerint:

    Nagy Imre is kommunista volt, sőt, sokak szerint az NKVD-nek is “súgott”. Az 1956-os szerepvállalása azonban mégis az ország jobb- és baloldalon is elfogadott hősévé tette. Csakhogy akkor már ő sem a kommunistákkal tartott, hanem felvállalta a forradalom, a magyarság és a demokrácia ügyét. Nagy különbség!

  8. Csaba szerint:

    Kedves kovács ernő, nem véletlenül kommunistázok. Vannak a jobboldalon is? Azért érdekes, hogy mégis a jobboldalról kezdeményezték az utca nevének megváltaoztatását. Tóth, Orosz, Borsány, Zanati, és a többi mocsok…

  9. Gabca szerint:

    A kommunizmus egy túlidealizált eszmerendszer volt, hasonlóan a nácizmushoz. Kommunistának ma azok nevezik magukat, akik ezt az eszmerendszert még ma is képviselik. Kommunistáknak meg azokat szokták bélyegezni, akik az eszméiket lecserélték, az eszközeik viszont ugyanazok maradtak. Éppúgy nem tudnak a demokrácia szabályai szerint gondolkozni, mint régen. Lásd Gyurcsány, aki nem tartja a lemondásához elegendő oknak, hogy csalt és meghamisította a gazdaság adatait 2005-2006-ban, és ezzel több millió embert átvert. Még büszke is rá, éppúgy büszke, mint elődei a kékcédulás választásokra. Viselkedési formában (ebben az értelemben) tehát nyilván lehetnek kommunisták a jobboldalon is, csak hát éppen nem ezt látjuk.

  10. mocskoskomcsi szerint:

    Csak sajnálni tudom, hogy sem Német Szilárdot, sem Makray Barbarát, sem az itt beírókat nem zavarják a tények.
    Az persze fáradságos meló, hogy valaki utánanézzen Budapest HIVATALOS, jogilag érvényes utcanév nyilvántartásában, és megállapítsa: NINCS ilyen nevű utca Csepelen.
    Az, hogy térképekre felkerült egy ilyen név, az HIBA, korrigálandó, de ettől még sajnálatos nem lesz valóság belőle. Ha pedig valami nem létezik, akkor arról nem is kell szavazni – ez indokolta a képviselők nem szavazatát a testületi ülésen. Magukat röhögtették volna ki ország-volág előtt, ha nem így szavaznak.

    Szegény Fidesz felfújt megint egy lufit, a valóság helyett egy virtuális valóságot kreál, és Don Qijote-ként küzd a szélmalom-óriások ellen… És persze kiváló alkalom arra, hogy egy jót lehessen kommunistázni és munkásőrözni, ebéd után, öblögetésként…

  11. mocskoskomcsi szerint:

    Jaj, majd elfelejtettem: a testületi ülésen bemutatták a polgármesternek a Ságvári utca lakói által saját kezűleg aláírt ívet, miszerint KÉRIK NEM átnevezni az utcát, ahol élnek.
    Hogy hogy nem, a mindenhol a NÉP akaratára hivatkozó Fidesz közleményéből ez a szösszenet kimaradt.

    Az önkormányzat adóforintokból térítse meg mindenkinek az az utcanévváltozásból eredő igazolványcserék költségét? Szerintem senki ne a közpénz terhére legyen nagy vonalú, kizárólag a saját vagyona terhére tegyen felajánlásokat…

  12. mocskoskomcsi szerint:

    Szegény Gabca,

    Egyszer átnyálazhatnád a jobboldali parlamenti képviselők önéletrajzait. Sokuk az önéletrajza szerint 1990-ben született, mert korábbi időszakáról egy sor nincs.
    Na vajon miért? Mert az MSZMP tagság, KISZ funkciók nem mutatnak annyira jól a térfél jobb oldalán?!
    Lakitelken a Pozsgay és a Szűrös mellett ülő és parolázó Orbán pártelnök úrról már ne is beszéljünk, ugye? Csurka Pista rég megmondta: ” A mi kommunistánk jó ember, a ti kommunistátok egy bitang gazember”….

  13. Borbély Lénárd szerint:

    Kedves “mocskoskomcsi”!

    Most olvastam el a hozzászólásokat a cikkhez (érdeklődéssel olvasgatom a honlap cikkeit is), és egy két dologra engedd meg, hogy rávilágítsak. A szocialisták nem járatták volna le magukat ország világ előtt, ahogy írod, mivel az előterjesztés vagylagos volt. Ha nincs mit átnevezni, akkor el lehetet t volna nevezni, ezzel rövid úton kiküszöbölni ezt a csorbát. Ez lett volna a megoldás, és az ügy lezárult volna. Lassan a Munkásőr elnevezés eltűnt volna a térképekről, és helyette lehetett volna pl. Hengerdomb utca. Ez az igazság.

    A másik utca átnevezésével kapcsolatban kicsit nagyképűnek és cinikusnak tartom, hogy az a párt hivatkozik egy A4-es lapnyi aláírásra (megjegyzem minden egyes ember véleményét tiszteletben kell tartani!), aki több ezer csepeli véleményét hagyta már eddig is több esetben figyelmen kívül. Sokan nem akarták pl. a 71-es busz útvonalának megváltoztatását, mégis az MSZP-t ez nem érdekelte. Továbbá már eddig is sok ezer ember támasztotta alá az aláírásával (eddig 6000), hogy mit szeretne a Hollandi út mentén. Lakóparkot nem. A vezetőket szitén nem érdekli. Megbeszéléseket, egyeztetéseket tartanak, érdemben azonban nem csinálnak semmit.

    Nem tudom, hogy te ott voltál-e az ülésen, valószínűsítem igen, mindenesetre az értelmes párbeszéd értelmében kérlek, hogy a történteket kizárólag a valóságnak megfelelően írjuk le.

    A csepel.hu-n megtalálható az előterjesztés. Szerintem az magáért beszél.

    Borbély Lénárd

  14. Bubus szerint:

    Szia mocskoskomcsi!

    Először is örvendek, hiszen vállalod magadat a minősítéseddel együtt. Remélem, hogy a hazugságaira olyannyira büszke Gyurcsány, aki hatalmáért az országot is képes volt tönkretenni, egyszer követni fog. Ha valaki trükkök százaival, a lopás intézményi szintre emelésével kapaszkodik a hatalmához, az legyen erre legalább büszke. Tehát, először is muszáj piros pontot adnom Neked, gondolom arra büszke leszel, és hozzám hasonlóképpen örvendeni fogsz.

    Másrészt, az utcák átnevezésének költségeit az elmúlt évtizedben már minden erre a lépésre magát rászánó önkormányzat átvállalta. Gondolom, erről elfelejtettétek tájékoztatni a rendőrgyilkos kommunistáról elnevezett utca lakóit. Ejnyebejnye. No, ezért már nem jár piros pont. Anyi baj legyen, a fekete is közel áll hozzátok, hiszen az ötvenes években a legtöbb ÁVO-tag korábban nyilaskeresztes volt (lásd az “átöltözős” szobát a Terror Házában).

    Nincs ilyen utca Csepelen? Akkor mit keres a neve a Google világtérképén, a BKV hivatalos térképén, és az összes 2005 után készült digitális Budapest, Magyarország és Európa térképen? Miért beszéltek a szocik Csepelen tévedésről meg “szájhagyományról”, meg arról, hogy Orosz Ferenc is Hengerdomb utcának nevezte volna ezt az utcát, ha most meg arról beszélnek, hogy nincs is ilyen.

    Vagy akkor hazudtak a csepeli MSZP-sek, amikor hetekkel ezelőtt magyarázkodtak, vagy most hazudnak. Tőled, mint mint közel állótól kérdezem: mikor hazudtatok?

    A közpénz nagyvonalú szórásáról: szerinted kisvonalú Kál Károly cégének éves szinten minimum 36 milliós apanázsa? Kisvonalú volt a Szent Imre tér kétszeri felújítása Avarkeszi és Podolák elvtársak kedvéért? Kisvonalú volt a százmilliós kiadás az Észak-Csepelen található telkekre tervezett látványtervekre? Kisvonalú a csepeli MSZP-s hetilapnak adott évi százmillió?

    Tudom miért nagyvonalú nektek néhány tízezer forint. Mert nem a ti zsebetekbe kerül, kedves mocskoskomcsi.

    A jobboldali kommunistákra való utalgatásra meg annyit: ha akárcsak hamisított bizonyítékotok lenne Orbán vagy Kövér kommunista múltjára, már akkor ötvenezerszer előjöttetek volna vele, fényképekkel, óriásplakátokkal, Bolgár György hadovával stb. Még hamisítani sem volt kedvetek, mert tudjátok – és te is tudod -, hogy ez hülyeség.

    De azért további boldog röfögést kívánok itt neked, hiszen itt ezt te is megteheted, nem úgy, mint a csak MSZP-s véleményt sugárzó Csepel újságnál.

  15. mocskoskomcsi szerint:

    Tisztelt Borbély Lénárd!

    Szerintem a Ságvári utca kapcsán nem kéne MELLÉBESZÉLNI. Megkérdezte a Fidesz az általa istenített népet (értsd: ott lakókat) mit szólnának az átnevezéshez? Nem tette. Hitelesnek fogadja el az ott lakók aláírással megtámasztott kérelmét, hogy NE legyen átnevezés? Elég egy igennel vagy nemmel válaszolni, és persze a szemébe mondani az ott lakóknak.
    (Hihetetlenül kétarcú a Fidesz: csak azok az aláírások fejezhetik ki a NÉP akaratát, amelyeket ők vagy híveik gyűjtöttek… )

    Erről kellene beszélni, nem pedig arról, hogy az mszp milyen MÁS esetekben mennyi aláírást nem vett figyelembe. Az érveket kellene támadni, és nem csípőből az érvelőt… Vagy nincs érv? :-)))

  16. mocskoskomcsi szerint:

    Kedves Bubus!
    Csak elébe mentem a nicknevemmel és megkíméltelek attól, hogy jelzőkön kelljen gondolkodnod. A hozzászólásod hangneme, stílusa úgyis beszédesebb mindennél.
    Az írásodat talán az “epeömlés” kategórájába lehetne besorolni: van itt Gyurcsány, ÁVO, komcsizás stb. ami a csövön kifér. Így nehéz értelmes párbeszédet folytatni, és pláne meghallgatni a másik érveit…

    Gyanítom, ismételhetem a végtelenségig: NINCS ilyen nevű utca Csepelen. Tény, hogy hibásan és helytelenül felkerült egy csomó térképre. Ez korrigálható, 1-1 levéllel az érintettek felé.
    De nem átnevezéssel – már maga a szó is csúsztatás. Ha ugyanis nincs neve az utcának hivatalosan, akkor maximum elnevezni lehet. Akkor pedig mi is olyan sürgős az elnevezésben (egy szemetes, romos, egyetlen lakóházat sem tartalmazó utca esetében)??????
    Az ügyben hazugság nincs, műbalhé, lufifújás annál inkább. Persze lehet rágni a jobboldalon ezt a gittet, de ennél vannak sokkal fontosabb problémák is Csepelen, az energia azok megoldására fordítódjon…

    “Tudom miért nagyvonalú nektek néhány tízezer forint. Mert nem a ti zsebetekbe kerül, kedves mocskoskomcsi.”
    Ez nem engem minősít. Aki nem tiszteli a másik embert (nem kötelező), azt nem lehet vitapartnerként kezelni, vagy legalábbis nagyon nehéz… :-))))

  17. Karcsi szerint:

    Erről az ügyről nekem is csak a műbalhé kifejezés jut eszembe…
    Bakker, nincs elég KOMOLY problémánk?

  18. Borbély Lénárd szerint:

    Kedves “mocskoskomcsi”,

    kérlek olvasd el mégegyszer, hogy én mit írtam, és utána azt, amit Te reagáltál rá. Az azt követő hozzászólásod is beszédes.

    Jó éjszakát!

  19. Karcsi szerint:

    Lénárd, neked viszont köszi a normális hangvételt!

  20. Karcsi szerint:

    És a neved vállalását, amit “mocskoskomcsitól”, és a többiektől is örömmel fogadnék!

  21. Bubus szerint:

    Szerintem se kell a Ságvári utca miatt félrebeszélni. Ha a nácik sörpuccsának egyik “hősi” halottjáról lenne szó, akkor is el kellene törölni az utcanevet. Szerintem az mellébeszélés, hogy gyűjtött valaki néhány aláírást azzal, hogy mennyibe fog kerülni az utca átnevezése. A 71-es busznál és a Kis Duna öbölnél is több ezer aláírásra mondta az MSZP, hogy nem számít. Karcsi, ez nem műbalhé. Akkor volna az, ha az MSZP megszavazta volna minimum a Munkásőr utcás javaslatot, és a Fidesz mégis sajtózna. Ez egy egyszerű javaslat volt, ami érthető, mégis leszavazta az MSZP-SZDSZ.

    Te mit szólnál hozzá, ha Szálasiról vagy a nyilasokról neveznének el utcát, akkor is jelentéktelen ügynek tartanád?

    Amúgy a niknév az interneten elfogadott. Ne legyél Tibi bácsi.

  22. LB szerint:

    Van itt balhé is, meg műbalhé is dögövel.
    Munkásőr utca:
    Elfogadom az MSZP érveit, hogy hivatalosan nincs ilyen utca.
    De ha már napirendre került, mi akadályozta meg őket, hogy elővegyék alpolgármesterük évekkel korábbi javaslatát és elnevezzék azt az utcát?!
    Ságvári Endre utca:
    Nem ott lakom, így az sem zavar, ha átnezezik, és az sem, ha nem.
    A javaslat előtt a fideszesek felmérték, hány vállakozás működik abban az utcában és nekik milyen költségeket jelent egy esetleges címváltozás? Ezt kivel kívánják megfizettetni.
    Másrészről miért nem ’90-94 között kezdeményezték az utca nevének megváltoztatását?

  23. Ábel Attila szerint:

    Kedves Fórumozók!

    Először is, az internetes fórumokon – mióta ez a kultúra kialakult – nem kell saját névvel bejelentkezni sehol a világon. Karcsi, ha te liberális vagy, akkor ezt el kell tudnod fogadni, ha jól látom, ráadásul te is keresztnévvel fórumozol.

    Az elmúlt években civil kezdeményezők számos esetben gyűjtöttek aláírásokat. A kórház megmentésére összesen vagy tízezer aláírás gyűlt össze. Ehhez képest a csepeliek jogos kérését elutasították. Emlékeztetnék arra mindenkit, hogy a kórházi aláírásgyűjtő ívet Tóth Mihály is aláírta. Azzal már számoljon el ő maga előtt, hogy miután megígérte, hogy minden fórumon kiáll a kórházért, nem ment el a Fővárosi Közgyűlés ülésére, és nem szólalt fel a kórházunk mellett. Jól tudjuk, hogy mi lett ennek a következménye.

    A csepeli MSZP egészen október 24-ig minden aláírásgyűjtést és közvélemény-kutatást lesöpört az asztalról. A 71-es busz elterelését kb. 60 ember támogatta, és négyezer ellenezte. Hiába. Az észak-csepeli pénzek elköltéséről maga az önkormányzat készített egy oktalanul méregdrága közvélemény-kutatást (a Csepel újságban is elég lett volna megjelentetni, így ingyen lett volna), melynek eredményét aztán szintén lesöpörte az asztalról. A Kis-Duna part beépítését hatezer csepeli ellenzi – hiába. Pedig a csepeli önkormányzaton múlott a beépítése. A Csepel SC-vel kapcsolatban tudtommal nem volt aláírásgyűjtés, de ha lenne, nagy valószínűséggel a legtöbb csepeli támogatná, és mégis ugyanez volna a sorsa.
    Ilyen előzmények után mi valóban nem gyűjtöttünk aláírásokat. Az előbbiek miatt azonban azt kell mondanom, hogy nem hibáztunk. A javaslatunk arról is szólt, hogy az utcanév átíratásának költségeit vállalja át az önkormányzat. Úgy tudom, hogy az MSZP-sek az aláírásgyűjtésükkor éppen a költségekkel magyarázták, hogy miért nem jó az utca átnevezése. Ezzel félrevezették embereket a szándékainkról. És senkinek se legyen kétsége afelől, hogy itt valójában a kommunista utcanév-tulajdonos miatt gyűjtötték az aláírásokat!
    Amúgy nem egy rettenetes nagy költségről van szó, és azzal egyetértek, hogy ha az önkormányzat SZDSZ-es cégeknek, a pártújsággá silányított Csepel újságnak, a Szent Imre tér dupla felújítására juttatott pénzeit nézzük, akkor ez az összeg eltörpül.

    A politika a város közügyeivel való foglalkozást jelentette az ókorban, jelentése alapvetően nem változott. A politikának minden korban voltak közmegegyezésen nyugvó erkölcsi alapjai, amelyeket minden jelentős politikai erő elfogadott. Ma ilyen alapnak kellene lennie a Magyar Köztársaság Alkotmánya, törvényei, állami szimbólumai (tehát az Árpád-sáv és a Szent Korona is). Demokratikus ország vagyunk – papíron – tehát erőszakszervezeteknek, XX. századi, tömeggyilkos diktatúrákért küzdő politikusoknak nincs erkölcsi alapja utcaneveket viselni!

    Ezért kezdeményeztük a sunyi módon, valószínűleg Takács Józsefnek köszönhetően elnevezett Munkásőr utca elnevezésének megváltoztatását is. Mivel a Magyar Köztársaság egyik előbb említett alapvető erkölcsi kérdéséről van szó, ez az ügy nem műbalhé! Vajon az a 10 milliós Magyarországhoz képest elenyésző számú szélsőjobboldali mind bejegyzett szervezetekhez tartozik? Akkor az is műbalhé, hogy neonácikra nincs szükség ebben az országban?

    A Munkásőr utca létezik. Igaz, hogy nincs hivatalos neve, de minden hivatalos honlapon, térképen mégis ott van a megnevezés. A BKV-tól a Budapest, Európa és világtérképekig mindenhol. Miféle cinizmus mondhat olyat, hogy akkor a Fidesz írjon mindenkinek levelet, hogy ez az elnevezés nem létezik? Az utcát át kell nevezni, mert az, hogy 2005-ben így nevezhették el, nemcsak szégyen, de ellentétes a demokráciával is.

    A csepeli MSZP-s vezetés a szerdai kt-ülésen – vagy azt megelőzően – több tekintetben sem mondott igazat. Ha nem létezik ilyen utca, miért akarták állítólag ők maguk is a Hengerdombról elnevezni? Mit keres a térképeken, ha nincs és nem is volt? Mikor volt szociáldemokrata Kádár János, Marosán György vagy Ságvári Endre? Valóban a Szociáldemokrata Párt tagjai voltak – ugyanis erre utasította őket a Kommunista Párt. De nem voltak szociáldemokraták, azok ugyanis nem proletárdiktatúrát, hanem demokráciát akartak. Kéthly Anna vagy Faludy György: ők voltak szocdemek.

    Én annak örülnék, ha Magyarországon volna egy olyan erős, baloldali szociáldemokrata párt, amely nem diktatúrára törő kommunista elődöket, hanem valódi szociáldemokratákat tartana eszményképeinek. Ilyen pártra ma nagyon nagy szükség volna a baloldalon. A csepeli MSZP két napja éppen azt bizonyította, hogy nemcsak éretlen erre, de még mindig a kommunizmus imádatában, bűvöletében védi a védhetetlent.

  24. Csepeli Galvániszap szerint:

    Kéretik mindenki elolvasni a baloldal által is elismert Ungváry Krisztián Ságvári Endréről írt cikkét:
    http://www.es.hu/pd/display.asp?channel=PUBLICISZTIKA0531&article=2005-0807-2017-51OBPG

  25. Laja szerint:

    Nekem is van egy-két ötletem, hogy milyen nevet vehetne fel pár utca. Pl. lehetne egy “ÁVH utca” az öreg komcsi vezetők kedvében járva. De nem lenne utolsó egy “Besúgó utca” sem, az egyik volt szocialista, jelenleg SZDSZ-es ( igen vállalkozó kedvű) képviselő tiszteletére. Ugyan ezen apropóból lehetne továbbá “3/2-es”, illetve akár “3/3-as főcsoport” nevű utca is. Az is rendben lenne teljesen, ugye kedves Zanati frakcióvezető “úr”?

    Azt, hogy Borsány György, volt munkásőr parancsnok nem szavazta meg, hogy a Munkásőr utca kapjon egy másik nevet, mondjuk még el is tudom fogadni. Tiszteletben kell tartani mindenkinek az érzelmi kötődéseit…

  26. Dobák András szerint:

    Bajáki Ferencről is utcát neveztek el Csepelen, aki a Magyar Életrajzi Lexikon szerint 1919-ben népbiztos volt.
    Az utcát Mansfeld Péterről javasolnám elnevezni, aki a forradalom utáni megtorlás áldozata, volt csepeli diák.
    Az nem érv, hogy az utca átnevezése pénzbe kerül. Az önbecsülésünk is megér valamennyit…

  27. Bubus szerint:

    Íme az MSZMP, a rendszerváltáskor pedig rövid ideig az MSZP párthadseregének indulója (utolsó sorai kiemelten):

    Jó időben, rossz időben
    Hordom kedves fegyverem.
    Összeszoktunk és azóta
    Egyre jobban kedvelem.

    Hejj, te puska, puska vagy!
    Nem csinos kis fruska vagy!
    Mégis épp oly drága vagy nekem, hejj,
    Mint a szívszerelmesem.

    Hogyha puskám rendben tartom,
    Tisztítom és zsírozom,
    Jobbra sem hord, balra sem hord,
    Pont a célba vág golyóm.

    Hejj, te puska, puska vagy!
    Nem csinos kis fruska vagy!
    Cserben engem nem hagynál tudom, hejj,
    Benned bátran bízhatom.

    Ellenségünk bőre viszket,
    Bandájával lesben áll.
    Rárohanna szép hazánkra,
    Csak parancsra, jelre vár.

    Hejj, te puska, puska vagy!
    Nem csinos kis fruska vagy!
    Bárki lépné át e szent határt, hejj,
    Tudja meg, szavad halál!

  28. Bubus szerint:

    Mea Culpa. Most látom, hogy nem is a fenti dal volt a Munkásőrségé, hanem ez:

    Munkásőr induló

    1. Tűzcsillagunk sugara árad e tájon,
    Zászlónk lobog vörösen újra a gyáron.
    Rendünket már védik a munkás kezek,
    Ma így teremt a népünk szebb életet.

    2. Te gaz cselszövő, aki ma népünkre törnél,
    Rút áruló, szomorú rabságba döntenéd,
    Pusztítanád, amit a nép alkotott,
    E gyár, s a magyar munkás fegyvert fogott.

    3. Fegyverrel őrt állva mind védjük a munkás hatalmat,
    Hát harca elvárs, {…} vagyunk. Csak rajta!
    Támadjanak, mert attól pusztulni fognak,
    Népünkért tőlük bátran meghalunk.

    4. Tűzcsillagunk sugara árad e tájon,
    Zászlónk lobog vörösen újra a gyáron.
    Megvédjük bátran, száz harcon át,
    Előre elvtárs, ma nagy tettre hív szent hazád!

  29. mocskoskomcsi szerint:

    Tisztelt Borbély Lénárd!

    Most már komolyan azt kell gondolnom, hogy nem ugyanazt a magyar nyelvet beszéljük. Szerintem az Önnek címzett utolsó beírásom teljesen világos, érthető mondatokból áll.
    Az egy dolog, hogy Ön az előző hozzászólására hivatkozik, amivel ELBESZÉL az én kérdéseim, megjegyzéseim mellett. Én kérdezek valamit, mire Ön: “na de az mszp a múltkori is… blabla tök más témáról…”

    Ez is egy taktika, és akkor szokás alkalmazni, ha már nem tudok mit mondani a másik érveire. Bár ékesen mutat valamit…. :-))))))

  30. mocskoskomcsi szerint:

    Kedves Bubus!
    Én figyelmesen végigolvastam a Munkásőrségről szóló cikket itt fenn. Előre bocsátom, hogy mindennemű párthadsereget és hasonló erőszakszervezetet ellenzek. Ám a cikk szerint a Munkásőrség az 56-os megtorlások UTÁN váltotta a pufajkásokat, majd ez meg ez lett VOLNA a feladata, ám bevetésére – a cikk szerint – sohasem került sor (szerencsére).
    Akkor milyen bűnöket, atrocitásokat is követett el a Munkásőrség???
    Komolyan érdekel, ha már anyázunk valamit…..

  31. mocskoskomcsi szerint:

    Kedves Galvániszap!
    Ságvári Endre társadalmi megítélése még ma sem egységes (legfeljebb egy jobboldali fejben fekete-fehér minden). Ugyanez igaz Vass Albertre, és még vagy sorolhatnék 100 ilyet!
    Azt hiszem, utcanevet eltörölni vagy szobrot ledönteni akkor szokás, ha a társadalom (vagy mikorközösség) döntő többsége egy véleményen van a kérdésben.
    Ettől Önnek még alkotmányos joga nem szeretni Ságvári Endrét. Csak attól megyek a falnak, mikor valaki saját véleményét kivetíti és mint 80.000 csepeli véleményeként adja elő…

  32. LB szerint:

    Kedves Ábel Attila!

    Mégegyszer megkérdezem. Felmértétek, milyen anyagi és egyéb következményei vannak az ott lakók számára egy utca átnevezésének?
    És itt nem csak a személyigazolvány vagy lakcímkártya cseréjére gondolok. Az érintetteknek a lakcímváltozást mindenhol – pl. bankok, APEH, szolgáltató cégek, … – és ez nem kevés időbe és pénzbe kerül! Az ott működő vállalkozásoknak ez akár több százezer forintos kiadást is jelenthet. Számukra ki téríti ezt meg?

    Miután ismereteim szerint Ságvárihoz nem köthetők olyan cselekedetek, amik “méltatlanná” tennék arra, hogy egy utca viselje a nevét, szerintem ejtsétek ezt a témát. ’90-ben megtehettétek volna, de elfelejtettétek, ma már nem időszerű.

  33. Ábel Attila szerint:

    Kedves mocskoskomcsi,

    Munkásőrség: a cikk alapján, szerinted a Munkásőrség megérdemli, hogy utcát nevezzenek el róla? Bácsfi Diána megérdemelné, hogy utcát nevezzenek el róla? Elvégre nem ölt meg senkit…

    Még mielőtt Wass Albertről Zanati Béláéhoz hasonló butaságokat kezdenél el mondani, olvasd el kérlek az életrajzát: http://hu.wikipedia.org/wiki/Wass_Albert

    Ha Petőfi Sándort, Wass Albertet vagy József Attilát a politikai teljesítményük alapján kellene megítélni, egyikük sem kaphatna egy deka emléktáblát vagy mellszobrot sem. Ugyanis nem politikusok voltak. Petőfi elindult egy választáson, de nem nyert, József Attila tagja volt a kommunista pártnak, de kirúgták, Wass Albertről meg azt hiszem még ennyi sem mondható el.

    Ha olyan furcsa és ostoba szemüvegben néznénk őket, mint Zanati Béla, akkor Petőfi szélsőséges volt (Akasszátok fel a királyokat!), József Attila gyilkos őrült (Tiszta szívvel), Wass meg radikális, mert volt könyve, ahol a zsidókról nem festett túl jó képet. (Ilyen alapon pedig a mai amerikai filmek többsége szélsőséges, hiszen – mondhatnánk – német, arab, olasz és muszlimellenes. Más nemzetiségű terroristák, bűnözők, rafinált főgonoszok szinte nincsenek az amerikai filmekben.) Wass talán legszebb és legnagyobb műve egy román lányról szól, és alig van benne magyar szereplő. A Funtinelli boszorkány mégis a magyar irodalom legnagyobb alkotásai közé tartozik. Olvass el belőle három oldalt, és garantáltan nem tudod letenni a könyvet, amíg mind a három részét ki nem olvastad!!!

  34. Karcsi szerint:

    Attila, a netes névtelenségben igazad van, el is fogadom, csupán azt írtam, hogy a “többiektől is örömmel fogadnám”, ha már a Lénárd (vagy pl. te is) felvállalják, különösen, ha politikus az illető, ahogy azt legalábbis az ide név nélkül írók egy részéről feltételezem…

  35. Ábel Attila szerint:

    Kedves LB,

    egy utcanév-változás kétségkívül jár kellemetlenségekkel. Utcanév-átnevezések pedig minden évben tucatjával vannak Magyarországon is, tehát ez nem valami ördöngősség. (PL. Csepelen a Szabadkikötő helyett Weiss Manfréd utca lesz.) Jóideje szokás, hogy az önkormányzat – hogy ne legyen annyi kellemetlenség – anyagilag kárpótolja a kellemetlenségeket. Ha nem tévedek, pl. a XI. kerületben is volt Munkásőr utca, de már átnevezték. A csepeli Ságvárin viszonylag kevesen laknak.

    LB, most komolyan, hogyan mértük volna fel, hogy egész pontosan mennyibe került volna? Szerinted mi irányítjuk az önkormányzatot, vagy van erre valami kalkulátor, számítási függvény? Természetesen nem tudom megmondani, miként azt sem, hogy mennyibe fog kerülni az ötpárti döntéssel megszavazott Weiss Manféd utca. Akár hiszed akár nem, abban az előterjesztésben sem volt leírva, hogy kb. mennyibe fog kerülni, pedig ötpárti volt.

  36. Ábel Attila szerint:

    Kösz. Amúgy egy kis vita mindenkinek jót tesz.

  37. Ábel Attila szerint:

    LB, nem akartam indulatos lenne, remélem nem veszed annak.

  38. LB szerint:

    Kedves Attila!

    Munkásőr utcára semmi szükség, Wass Albert mint író mindenképpen megérdemelné, hogy utca viselje a nevét, Ságvárinak egyetlen “bűne” van, hogy kommunistaként volt antifasiszta! Hagyjátok. Szerintem.

  39. LB szerint:

    Nyugi Attila, nem vettem annak, de normális stílusban akár az indulatokat is el tudom fogadni. 🙂

  40. Borbély Lénárd szerint:

    Kedves “mocskoskomcsi”!

    A mellébeszélések elkerülése érdekében akit igazán érdekel ez az ügy, az nézze meg a http://www.csepel.hu-n a Testületi anyagokat, 2007. október 24-e, 19. napirendi pont, 225. számú előterjesztés. Ott feketén-fehéren le van írva, hogy mit kezdeményezett a Fidesz-KDNP csepeli frakciója. Az MSZP-SZDSZ koalíció (mit is mondhatna az ember, ha két párt minden esetben együtt szavaz és egymás hátát védik: Lásd: Borka-Szász Tamás szocialista képviselőt Kál Károly szdsz-es ügyében -ugyan ezen az ülésen a 216. számú előterjesztés) ezt nem szavazta meg.

  41. Wass Albert barátja szerint:

    Szia mocskoskomcsi!
    Olvasom a különféle véleményeket a témában, jókat kuncogok az adok-kapokon, de bocs mocskoskomcsi a 26-ai 16:06 hozzászólásod megemelte a vérnyomásomat! Remélem te sem gondolod, hogy Wass Albertet egy lapon lehet említeni Ságvári Endrével. Valamikor tavasszal az önkormányzat ülésén szóba került Wass Albert, akkor az egyik szoci képviselő-akinek csak kis betűvel írnám le a nevét-kikelt az író ellen, tücsköt-bogarat hordott össze! Ajánlom figyelmedbe Wass Albert két könyvét: Átoksori kísértetek, Elvásik a veres csillag. Ha ezeket elolvasod, átrágod magad rajta és megérted, különbséget fogsz tudni tenni a két személy között! Hallom azt is, hogy a mostani ülésen úgy érveltek a szoci képviselők, hogy különben is méltatlan lenne Batthyány Lajos nevére változtatni a Ságvári utcát. Gondolom, amikor az utca lakóitól gyűjtötték az aláírásokat-hogy, maradjon az utcanév-, akkor is ezzel a véleménnyel érveltek. Elképzelem: Marika néni drága! Jó maguknak ez a Ságvári gyerek különben is ez az elhanyagolt utca a másik oldalon a papírgyár, na meg ez az elviselhetetlen bűz!!!!!!! Hát hogy jönne ide ez a jó Batthyány testvér?! Az meg aztán végképp elkeserít, hogy ezt írod „…utcanevet eltörölni, vagy szobrot ledönteni akkor szokás, ha a társadalom (vagy mikorközösség helyett mikroközösség) döntő többsége egy véleményen van…”. A fasizmus és a kommonizmus megítélése nem a szerint történik, hogy mennyien akarják, hanem ez a társadalom egyik alapelve! Jó, ha tudod mocskoskomcsi.

  42. Karcsi szerint:

    Én sem vagyok egy Ságvári-fan (és inkább Batthyány utca lenne az a bizonyos), de azért tegyünk már különbséget kommunista és kommunista között, Ságvári és Rákosi között, ahogy Nagy Imre és Kádár között! Aki ezt nem teszi meg, az ne várja, hogy mások különbséget tegyenek pl. Horthy és Szálasi, vagy akár Wass és Csurka között…!

  43. Laja szerint:

    Wass és Csurka??? Ez kicsit megdöbbentő példa.

  44. Ábel Attila szerint:

    Karcsi, ebben igazad van.

  45. Ábel Attila szerint:

    Mármint, amit ezzel mondani akartál. Mert Szálasi és Csurka megint nem egy kategória.

  46. tiger szerint:

    Kedves Wass Albert barátja
    Azt írod: ” Az meg aztán végképp elkeserít, hogy ezt írod „…utcanevet eltörölni, vagy szobrot ledönteni akkor szokás, ha a társadalom (vagy mikorközösség helyett mikroközösség) döntő többsége egy véleményen van…”

    Ezek szerint téged a demokrácia alapelve elkeserít?
    Merthogy a demokrácia pont arról szól, hogy a többségi akarat a meghatározó.
    Aki meg épp nem azzal ért egyet, szíve joga, de az is az kellene hogy legyen, hogy a többségi akaratot tiszteletben tartsa.
    Vagy ha erre nem képes, akkor legalább ne bújjon az “én baromi nagy demokrata vagyok” álca mögé, ha az csak addig érvényes, amig a többség az ő szája íze szerint gondolkodik.

  47. Gabca szerint:

    tiger, kiragadtál egy mondatot. A demokrácia a többségről, és nem a döntő többségről szól. És ahhoz mit szólsz, amikor a kisebbség akar ledönteni egy szobrot (pl. Turul szobor), amelyet a kerület döntő többsége támogat?

  48. Laja szerint:

    tiger,

    és mi a véleményed a csepeli demokráciáról? Több százan nem akrták, vagy több ezren, ezt nem tudom pontosan, hogy eltereljék a 71-es buszt. Valaki akarta. Mögé álltak 50-60-an. A buszjáratot eltörölték.

    Akkor szerinted csepel szocialista vezetése nem demokratikus?

  49. Laja szerint:

    SZERINTEM NEM.

  50. Nándi szerint:

    Üdvözlet Mindenkinek!

    Vidéken voltam hosszabb ideig, és nem tudtam internetezni, de most újra itt vagyok! Átolvastam a cikkeket, amiket még nem láttam, hát zajlottak az események…
    Ja, holnapra sok sikert a focicsapatnak!

    Na de hogy hozzászóljak ehhez a cikkhez, és az előttem szólókhoz is:

    tiger és Laja között látom kialakult valmiféle párbeszéd a demokráciáról. Ha jól látom, akkor megegyeztek már a demokrácia egyik alapelvében. Lajának igazgat kell adjak, ugyanis tiger okfejtése nyomán a csepeli önkormányzat valóban nem túl demokratikus. De ha jól veszem le, akkor ezt tiger sem gondolhatja másképp az írása alapján.

    Azonban kiváncsi vagyok a demokrácia tükrében azokra a véleményekre, amelyek a csepeli MSZP honlapjáról szólnak. Volt ott ugyanis régen egy fórum. Jelenleg ez nem érhető el technikai okok miatt, ahogy ott írják. Ez nyívánvalóan nem igaz, és speciel tudok hozzá egy elérési utat. Ez egy ingyenes fórum oldal, amit elég sokan használnak. Nekem nem tetszik, hogy az MSZP ezt eltűntette, mert valószínüleg nem tetszett már nekik a sok negatív vélemény.

    Valahol azt olvastam, hogy Zanati Béla frakcióvezető teljes mellszélességgel, minden erejével védte az utcát, és nem akarta, hogy a helyzet változzon. Zanati Béla szégyelje magát! Az én felmenőim között volt olyan, akivel ez a horda “elbeszélgetett”. Ezeket védelmezni, egy ilyen javaslatot elutasítani azon túl, hogy szerintem gerinctelen dolog, egy senkiházi ember benyomását kelti.

    A Munkásőr utcáról pedig annyit, hogy ha jól értem, akkor a valóságban nincs neve az utcának, azonban mégis Csepel egyik talán legnagyobb szégyenfoltja, mert rajta van minden térképen. Megnéztem én is. A BKV honlapján van egy útvonalterevző térkép, oda beírtam, és ott van. Ez elég szomorú.
    Nem értem, hogy miért nem szavazták meg az utca elnevezését mondjuk Magasházy utcára? Vagy akármi másra, csak legyen valami hivatalos neve, ami letörli a térképről ezt a szégyenfoltot.

  51. Wass Albert barátja szerint:

    Szia Tiger!
    Én kérek elnézést, ha számodra nem volt érthető, amit írtam. Vannak az életben, társadalomban alapelvek, amiről nem nyitunk vitát, mert evidencia (nyilvánvaló). Pl.:a buszon egy bottal közlekedő embert nem elgáncsolunk, hanem átadjuk neki a helyet, vagy! Magyarország államformája köztársaság. Ganajbesnyőn hiába élnek „döntő” többségben kommunisták attól még a köztársaságnak és intézményeinek működnie kell. Ilyen alapelv a fasizmus és a kommunizmus minden formájának tagadása és elítélése. Az utolsó bekezdésedet olvasva lehet, hogy pont te küzdesz az „én baromi nagy demokrata vagyok” dilemmával. Ajánlom, hogy rövid időn belül keress fel egy szociálpszichológust. Ezt minden sértés nélkül ajánlom, mert az énközpontúság pszichológiai problematikájának feltárásának mára egy teljesen feldolgozott analitikája van.

  52. Wass Albert barátja szerint:

    Szia mocskoskomcsi!
    Nagyon hallgatsz! Kifogytál az „ál” érvekből? Vagy bántanak ezek a „rossz fiúk” ?

  53. Borbán Viktor szerint:

    Guzmics úrelvtársat még elvtárs korából ismerem. Akkor is ekkora seggfej volt és seggynaló,csak a másik oldalon.. :o(

  54. Borbán Viktor szerint:

    A Fideszt a tények és a valóság soha sem érdekelték. A lényeg a tűz meg a rávaló olaj.. Míg ők beszélnek a népről, addig a szocik beszélnek a néppel..

  55. Bubus szerint:

    Csak nem te vagy Takács elvtárs? 🙂 Legutóbbi hozzászólásod a legviccesebb. Szerintem így közelebb állna a valósághoz: amíg a Fidesz beszél a néppel, addig az MSZP a javát akarja. MINDEN javát, ingót és ingatlant egyaránt…

  56. Borbán Viktor szerint:

    Jaj de vicces vagy.. Kár,hogy ezt már Orbánanl elsütötték 2002-ben,amikor az alcsúti törpemakákó még vergődött a két forduló között…

  57. Bubus szerint:

    Az valóban nem lényegtelen, hogy mit hazudott az MSZP. Utána megmutatták, hogy ők valóban azt teszik amit a Fideszre mondtak.

  58. Csaba szerint:

    Fölösleges ilyen elánnal védeni a komunista haverokat, és a Fideszt szídni barátocskám. A Ferikéd már elkúrt itt mindent, ezt nehéz magyarázni. De támadni könnyebb te kis bugris.

  59. admin szerint:

    A fórum arra való, hogy a véleményeteket elmondhassátok. Ez az első és utolsó kérésem, hogy erre is használjátok.

  60. DFK szerint:

    Látom, összenőtt, ami összetartozik: az alpári Munkásőrséget alpári stílusú baloldaliak védik. Nem értik, hogy a Munkásőr utca név sérti azokat az embereket, valamint leszármatottaikat (pl az én családomat) akik súlyos sérelmeket, hátrányt szenvedtek abban a rendszerben. Felteszem, kedves munkásőr pártiak (azaz az összes csepeli MSZP-s), a Hitlerjugend, Waffen SS (stb) utcanév egyértelműen vállalhatalan volna, ugye? Az bizony, és a másik oldali erőszakszervekről, bűnözőkről történő utca elnevezés is az.
    Egyúttal köszönet, az itt nevüket vállaló (nem úgy mint a “vitapartnerek”) és hangnemből példátmutató fideszeseknek.

  61. Borbán Viktor szerint:

    DFK! Te mersz bárkit kioktatni?! Milyen alapon?! Nézd meg az agyhalott Csaba fiút.. Mindenkit szidalmaz,gyaláz-nem csak itt, másik témában is.. Őt miért nem b..tod?? Vagy egy az akol,egy a birka?

  62. Csaba szerint:

    Ne magyarázzál Borbán. Próbáld már meg felfogni, amit DFK ír. Megértem, hogy te munkásőr párti vagy, de másban nem ugyan azok az emlékek maradtak, mint benned. Godolom te nem azon az oldalon álltál régen, akit sérelem ért, hanem azon, aki sérelmet okozott. Úgyhogy munkásőr pajtika szépen csitulj el.

  63. DFK szerint:

    Kedves Borbán Viktor!

    Jobban szerettem volna, ha érdemben reagálsz. Pl szerinted helyes lenne-e a Waffen SS utca (Indoklással egybekötve).

  64. […] A Témához kapcsolódó cikkek: A munkásőrségről neveztek el utcát Csepelen Munkásőr-nosztalgia Csepeli MSZP: a szájhagyomány lehet a bűnös Hosszú a (gyalog)út Ságváritól a Munkásőrig BKV-val A Munkásőrséget védik Csepelen (frissítve) […]

  65. […] A Témához kapcsolódó cikkek: A munkásőrségről neveztek el utcát Csepelen Munkásőr-nosztalgia Csepeli MSZP: a szájhagyomány lehet a bűnös Hosszú a (gyalog)út Ságváritól a Munkásőrig BKV-val A Munkásőrséget védik Csepelen (frissítve) […]

Itt lehet hozzászólni !