Celpont – Fűnyíró elv és a csepeli Görgey Iskola

Hír TV

A Hír TV pénteki műsora, benne a Görgey Artúr Általános Iskola sorsa. A tulajdonos egy MSZP-s vezetéssel kötött megállapodásra hivatkozva egymilliárd forintot akar, Orosz Ferenc korábbi MSZP-s alpolgármester azonban nem emlékszik semmire.

41 hozzászólás “Celpont – Fűnyíró elv és a csepeli Görgey Iskola” bejegyzésre

  1. Tóth Kati szerint:

    Persze Orosz elvti nem emlékezett semmire.Észak Csepellel is ezt csinálták az elvtársak.Eladták 11 milliárdért,a pénznek lába kelt,kis Manhattan helyett lett hajléktalan tanya,gyilkosságok helyszíne.Erre képesek,és persze semmire nem emlékeznek.De mi igen,és nem felejtünk!

  2. Jeniszej szerint:

    Nem értem mit szarakodik a városvezetés ezen az iskolán, amely ma rontja a városképet és a környék közbiztonságát.
    A Csepel Népének vissza kell vennie ezt a “vagyont” amelyért Ők dolgoztak meg.
    Akik áldásukat adták arra, hogy enyészet martalékává váljon egy ilyen intézmény szigorúan meg kell büntetni.
    A “kamu lóvét” a terhet meg el kell felejteni. ))) 😀 (((
    t.

  3. nagyapó szerint:

    Jeniszej. Bár ilyen egyszerű lenne.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  4. MR szerint:

    Egy korábbi bejegyzésnél egy kibontakozott vita már lefolytatódott az épület vonzáskörzetében élők között, illetve a csepeli lakosok között, mi szerint igazán vehetnék a fáradtságot és egy sport és kulturális központot újítani az egykori leépülő intézményből!

  5. Bugi szerint:

    Ezt beszéld le az izraeli céggel MR, amelyiknek Oroszék úgy adták el az iskolát, hogy lakóparkot építhetnek a helyén. Szerinted melyik éri meg jobban, a lakópark vagy egy sport- és kulturális központ? És szerinted ki lesz a hibás, ha esetleg a cég még meg is nyeri a pert, és az önkormányzatnak egymilliárd forintot kell kipengetnie?

    Az MSZP bűnt és mocskot hagyott maga után.

  6. túróscsusza szerint:

    Nem hiszem, hogy a korábbi diákok és tanárok szívesen járnának vissza nosztalgiázni egykori iskolájukba, nem úgy néz ki, mint ahova túl sok osztálytalálkozót szerveztek volna az utóbbi 10 évben…

  7. Bugi!
    De Ti megígértétek, hogy eltakarítjátok!
    Mégse?! ))) 😛 (((

  8. felix szerint:

    Nem ártana megnézni és itt bemutatni, azt a dokumentumot ami alapján a milliárdot perelik.
    Kíváncsi lennék arra is, hogy kik szavazták meg a szerződéseket, tehát azt, hogy a döntést az MSZP erőből szavaztatta meg, vagy egyetértés volt az ügyben.
    Nagy a sumák eddig.
    Amennyiben jól emlékszem a telek ügyben egy helyi népszavazás is be lett ígérve anno.

  9. mind_the_gap szerint:

    Nincs másik, önkis terület amire el lehetne cserélni? Ahol aztán építkezhetnek ha akarnak?

  10. Gordon szerint:

    Lehet, hogy a szocibarát nagytőkések kifejezetten a Kis-Duna partot akarják tönkretenni, mert ott lenne a legnagyobb a profitjuk. A csepeli etánsak pedig ehhez asszisztáltak.
    Többek között ezért is kerültek a csepeli politikai élet szemétdombjára.

  11. felix szerint:

    Hazudsz, de már megszoktuk.
    Hozd a formádat.

  12. Perspektíva? szerint:

    A lakosság szondázása teljes gőzzel folyik. (ki mit tud?)
    Valami, igen komoly ügy lehet a háttérben, vagy akarnak csinálni, netán kreálni.

  13. hajós szerint:

    Jó kis szerkesztés, a műsor lényege Juhász Péter fikázása volt, Orosz Ferenctől meg ügyesen bevágtak egy félmondatot, az is gyakorlatilag érthetetlen a hangminőség miatt.
    Objektív tájékoztatás HírTV módra.

  14. hajós szerint:

    Egyébként a tulajdonost meg lehet érteni. Ott van az épület. Bontásra engedélyt nem kap, építésre engedélyt nem kap, mi a lószart csináljon. Hát hagyja szétrohadni.

  15. felix szerint:

    Nem hiszem ,hogy nagyot tévedek, akikor azt feltételezem, hogy a csere szerződést a fidesz is megszavazta, minden pontjával együtt és azt saját győzelmének könyvelte el.

  16. Bugi szerint:

    Pedig nem tévedsz felix, csak szándékosan hazudsz. Ezt az egész katasztrófát, dilettáns történetet az MSZP-s vezetés okozta, méghozzá teljes egészében. Ja, és ezt az iskolát is ők zárták be, miközben a Fideszt vádolják iskolabezárással.

  17. felix!
    Látod már Bugi is elismeri, hogy nem tévedsz!
    Azért ez, már nem semmi egy fityuszostúl! 😛

  18. felix szerint:

    Bugi!
    Megszavazta a fidesz a cserét vagy nem?

  19. nagyapó szerint:

    Idióta Dr. grün t.t., 1/2eszű1/2x, Megszavazta a Fidesz, vagy nem vett részt a szavazáson? Kérem a választ (hátha írta a Népszava)!
    A többség a szociké volt, a felelősség az övék.
    De mi van a CSEPEL SC-vel, a Munkásotthonnal?

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  20. felix szerint:

    Szemétláda!
    Képtelenek vagytok egy egyenes válaszra.
    Sajnállak, mert ráadásul még azt is elismerted, hogy felelősség nélküli az felelőtlen ellenzék voltatok. Akkor miért húztatok bért?

  21. robi szerint:

    Most akkor van aláírt dokumentum, testületi döntéssel, név szerinti szavazással?

    Vagy annyit látunk belőle, mint a februárra beígért munkásőr listából?

  22. felix szerint:

    Gondolod, hogy éppen a FIDESZ nem szavazta meg azt a telekcserét amit szerintük nekik sikerült kiharcolniuk a Duna part megvédése érdekében.
    Amikor szemétláda/nagyapó/ hazugozni kezd akkor”bajt” szimatol.

  23. John Doe szerint:

    Gordon szerint:
    2013. március 30., szombat – 13:21
    “Lehet, hogy a szocibarát “nagytőkések””
    Akikből tetszik élni?

    Bugi, Ön szerint egy telekadásra, az akkoriban ellenzékben lévő Fidesz nem látott és bólintott rá? Amennyiben nem, akkor lehet dokumentumokkal igazolni, közadat! Abban az esetben, ha ilyen nincs, akkor az Önkormányzattal kötött szerződése – követelése a befektetőnek jogfolytonos. A 12 milliárdos jelzálog – ha igaz – az már egy érdekes kérdés, ebben igazuk van, csak közük nincs hozzá.

  24. Gordon szerint:

    Etánsak!

    Vigyázzatok, mert a Kis-Duna parthoz közel élők és a partot kedvelők nem felejtenek!

  25. felix szerint:

    Mit nem felejtenek?

  26. Tóth Kati szerint:

    Azért az mégiscsak felháborító,hogy tizenhat évig uralkodtak Csepelen,itt hagytak egy kifosztott,lerabolt kerületet és egyfolytában szét akarják kenni egyes szoci nyaloncok a sz..rt.Miért nem lehet néha elvállalni,igen ezt bírtuk csinálni.Nem,mutogatnak,mint az oviban.Szánalmas.És észak Csepellel hogy is volt?Ugyanaz a történet.Ugyanaz a módszer.Azért is a mostani vezetés a felelős?Miért nem lehet egyszer valamiért tökösen vállalni a felelősséget?

  27. felix szerint:

    Tóth Kati!
    Ne háborodj, inkább ismerkedj a tényekkel.
    Szeretnéd hazavinni azt ami a kirablás után a számlákon megmaradt.
    Debrecen valamivel rosszabbul állt mint Csepel és nem hallottalak ágálni.
    Igen voltak hibák talán még bűnök is, szerintem ezeket könnyebb lenne elismerni, ha az eredményeket nem lopnák el.
    Ellenkező esetben a dolog vállalhatatlanul féloldalas lenne.

  28. "?!" szerint:

    Memória frissítő az itt hőbörgő idióta narancsosoknak!

    Idézet az Európai Liberális Internacionálé alelnöki tisztségét betöltő Orbán Viktornak a Fidesz 1994-ben megtartott kongresszusán elmondott beszédéből:

    „Ennek az országnak a sorsát csak egy olyan polgári liberális kormány képes megoldani, amely.nem enged sem egy jobb-, sem egy baloldali etatista gazdaságpolitika csábításának.

    Csak egy ilyen liberális kormány látszik alkalmasnak arra, hogy megértesse a polgárokkal, hogy a privatizáció lehetőség, hogy meggyőzze őket arról, hogy minden olyannyira várt intézkedés – legyen szó nyugdíjról, gyedről, családi pótlékról, munkanélküli-segélyről – csak akkor lehetséges, ha előteremtjük hozzá a szükséges pénzt.

    Márpedig pénz csak piacgazdaságban terem, pénz és piac pedig nincs a pénzforgatáshoz értő vállalkozók, tőkések nélkül…

    Hangulatkeltés folyik a bankárok, a bankok, a pénztőke és a nemzetközi pénzügyi intézmények ellen…

    Egy liberális kormány képes lesz arra, hogy kíméletlenül szembeszálljon az… idegengyűlölettel.”

  29. John Doe szerint:

    Írás!

  30. John Doe szerint:

    Kifejtenéd Gordon?
    Ez egy lezárt ügy, megint csúsztatsz.

  31. "?!" szerint:

    Az amnéziában szenvedő hazug bértollnokok memóriájának a frissítése céljából, az alábbiakban felidézem a volt Görgey iskolát érintő telekcsere pénzügyi folyamatát és az önkormányzattal szemben folyamatban lévő eddig elhallgatott kártérítési per tényeit!

    Ismeretes, hogy az IBIZZA Építő és Ingatlanforgalmazó Kft. lakópark építése céljából vásárolta meg a fővárosi fürdőigazgatóságtól a Kis-Duna partján található 205806/1 hr.számú 15.760 m2 nagyságú és bruttó 473 millió Ft értékű telket.

    Ezért a telekért cserélte el a Csepeli Önkormányzat 2007. május 22.-i hatállyal, az akkor bruttó 358 millió Ft-ra értékelt 14.939 m2-es telken álló és bontásra ítélt volt Görgey Artúr általános iskolát úgy, hogy az iskolával együtt a átadta az IBIZZA Kft.-nek a 205803 hr. számú, 13.767 m2 nagyságú és bruttó 413 millió Ft értékű telket is.

    Az önkormányzat által átadott két ingatlan értéke összesen bruttó 771 millió Ft volt, ezért a 771 millió Ft és az IBIZZA telkének a bruttó 473 millió Ft összértéke közötti 298 millió Ft különbözetet az IBIZZA Kft. készpénzben fizette meg az Önkormányzatnak, abban reménykedve, hogy a Dunapart helyett, az iskola helyén építhetnek lakóparkot!

    Az IBIZZA Kft. az építkezés mielőbbi megkezdése érdekében még az Erdősor úti lakótelep szabályozási tervének a tervezési díját is átvállalta az Önkormányzattól, de Fidesz által támogatott lakossági nyomás eredményeként, az IBIZZA Kft. nem kapott engedélyt arra, hogy az iskola helyén megvalósítsa a lakópark-építési elképzeléseit!

    A fentiek ismerte esetén, normális emberek nem csodálkoznak azon, hogy az IBIZZA Kft. bírósági útra terelte az ügyet, és 1 milliárd Ft kártérítést követel a fafejűek által vezetett önkormányzatunktól.

    Az IBIZZA Kft. által 2007. tavaszán beinvesztált 771 millió Ft az inflációt beszámítva már meghaladja a kártérítési perben követelt 1 milliárd Ft-ot, de Szilárdunk továbbra is szilárdan akadályozza, hogy az IBIZZA Kft. a tulajdonában lévő telket a 2007-ben létrejött megállapodásnak megfelelően hasznosítsa, pedig ha lehet még igazság ebben az országban, akkor az IBIZZA Kft. meg fogja nyerni a kártérítési pert!

    Az ugyanis viccnek is rossz lenne, ha ebben az ügyben is egy olyan kompromisszum képtelen ember akarata érvényesülne, aki az ésszerű kompromisszumok megkeresése helyett, csak az ellenfelei teljes ellehetetlenítését tekinti elfogadható eredménynek!

    Ez a Görgey iskolával kapcsolatos balhénak, és az 1 milliárd Ft-os kártérítési pernek az eddig elhallgatott igaz története!

  32. felix szerint:

    Egy milliárdba kerül a fidesz hőbörgése és a szocinak az a tévedése, hogy így még nyerhetnek.
    Mondom, hogy összehozták.

  33. "?!" szerint:

    Buta Kata, Te ostoba liba!

    Úgy látom, hogy ismét nagyon elszemtelenedtél és pofátlanul olyan hazugságok leírásával pofátlankodsz, amelyeket már számtalanszor megcáfoltam!

    A sötét agyad megvilágítása érdekében elsőként azokról a kerületi felújításokról és fejlesztésekről tájékoztatlak, amelyek egy részét éppen a Görgey iskolával kapcsolatos telekcsere alkalmával az IBIZZA Kft. által az önkormányzathoz 2007-ben befizetett pénzből finanszíroztak.

    ——————————

    A 2007. évben önkormányzati hatáskörben végzett közterületi munkák Csepelen:

    Útépítések: 10180 m2, 2300 fm + kétoldali járdaépítés 5340 m2.
    Tárház u. (Arany J. u. – Kölcsey u. között),
    Gőz utca (Arany J. u. – Kölcsey u. között),
    Aradi vértanúk utca (Mátra u. – Fátra u. között),
    Kövecses u. (Szentmiklósi út – Királyerdő u. között),
    Füves u.,
    Szabadság köz (778. számú u.),
    Kórus u. (Szent István út – Égerfás u. között),
    Erdélyi utca (Széchenyi u. – József A. u.),
    Gyergyói u. (Tátra u. – Liptói u. között),
    Nyitrai utca (Szentmiklósi út – Vihorlát u. között),
    Vargánya utca (Bokros u. – Repkény u. között),
    Martinász utca.
    Járdaépítés: 4237 m.
    Repkény utca,
    Tiborc utca,
    Daru utca,
    Medve utca,
    Pálma utca,
    7274 dűlő,
    Vénusz utca,
    Csepeli út járda és kerékpárút építés folytatása,
    Komáromi utca (Széchenyi u. – Szebeni u. között és Szebeni u. – Határ u. között) mindkét oldalon.

    Út- és járdahálózat fenntartása:

    Kátyúzás 3400 m2 szilárd burkolatú útfelületen.

    Fenntartási munkák 15620 m2 járdafelületen.

    Földút-karbantartási munkák 33600 m2-en.

    Víztelenítési munkák:
    (földárok karbantartás, burkolt árok építés): 710 fm.

    Gyűjtőcsatorna építés: 3025 fm.
    Ady E. úttól Kiss J. alt. u. – Koltói A. – Táncsics M. u. – Deák F. u. a Bajcsy Zs. utcáig.
    Hollandi út (Horgász utca – Királyerdő út) 2 db szennyvízátemelővel,
    Királyerdő út nyomóvezeték (Hollandi út – Kövecses u.).

    Lakóutak szennyvícsatorna építése: 3204 fm.
    Toldy F. utca (Mikes K. – Murányi u. között),
    Komáromi utca (József A. – Katona J.u. között),
    Aradi Vértanúk útja (Tihanyi u. – Tátra u. között),
    Temesvári utca (Szebeni u. – Széchenyi u. között),
    Rákóczi tér (Széchenyi u. – József A. u.),
    Mókus utca (Szarka u. – Mókus u. 60.),
    Vasas utca (2. sz. – 6. sz. között),
    Gyopáros utca (Tölgyes u. – Damjanich u. között),
    Bajcsy Zs. Utca (Ív utca – Tanácsház u. között),
    Sáfár P. utca (Csepeli M. utca – Sáfár P. u. között),
    Magyarádi utca (Aradi V. útja – Mária K. u. között),
    Juharos utca (Damjanich u. – Gyopáros u. között),
    Martinász utca (Völgy u. – Szent István u. között),
    Varjú utca (Keselyű u. – Ölyv u. között),
    Rév utca (Rózsa u. – Nefelejcs u. között),
    Gerle utca (Mókus u. – Gerle u. 6. sz. között),
    Acélmű utca (Csapágy u. – Szentmiklósi u. között),
    Erőmű utca (Csapágy u. – Szentmiklósi u. között),
    Kriván utca (Háromszék u. – Mária K. u. között).

    Vízvezeték-építés: 41 fm. Vas Gereben köz.

    Parkoló-felújítás: 126 db.
    Templom u. 29-33. előtt,
    Petz Ferenc utca 8–14. mögötti park részen,
    Baross u. (HÉV végállomás),
    Táncsics utca 65. épület mellett,
    II. Rákóczi F út (Temető bejáratával szemben),
    Kossuth L. utca 124–130.,
    Nyuszi sétány 5–7.

    Ívkorrekció. Ady E. u. – Táncsics M. u. csomópont.

    Jelzőlámpa-építés. Kossuth L. u. – Völgy u. – Baross u. csomópont.

    Körforgalmi csomópont. Késmárki utca – Határ utca.

    ————————————–

    Igyekezz a fenti listát bemagolni Buta Kata azért, hogy legyen valami fogalmad arról, hogy nem veletek kezdődött az élet Csepelen!

  34. Bugi szerint:

    Szegény írásjel. Nem az a baj, hogy megint sok bunkótablettát vett be, hanem az, rá is ivott.

  35. John Doe szerint:

    Bugi, Önnek sincsenek ész érvei, vagy Ön is rokona Gordonnak? Írásjelnek Önnel szemben érvei vannak, én szeretem Őt elolvasni. Van egy aranyköpés: “amilyen az adjon Isten, olyan a fogadj Isten” (ha Ön ezt érti?)

  36. felix szerint:

    Bugi!
    Bugi, ha igazad van akkor nagy a baj, mert így is százszor többet ér nálad.
    Próbálj meg bunkótablettára inni, hátha lesz tőle egy kis eszed.

    John Doe!
    Egy alom.

  37. John Doe szerint:

    felix, számomra karakter mindenki, de itt akad egy-kettő az “érdekesebbek” közül. 🙂

  38. großmutter szerint:

    ” Kátyúzás 3400 m2 szilárd burkolatú útfelületen. ” – Te csak szeretnéd, hogy Szilárd burkolatú útfelület legyen 😀

  39. Tóth Kati szerint:

    Na most akkor észak-csepellel mi is történt?Hol a tizenegy milliárd?Azt is megírná ide valaki?Az tizenegyszer nagyobb,mint az” iskolai” buli. Arról is tudjátok mire költötték Orosz elvtiék?

  40. "?!" szerint:

    Kedves „Tóth Kati”, Te kivételesen ostoba liba!

    Köszönöm, hogy a ma 08:34-kor feltett kérdésedre válaszolva, a nagyon sötét agyad megvilágítása mellett, más fórumozókat is tájékoztathatok arról, hogy „mi történt az Észak-Csepelért kapott 11 milliárd Ft-tal!

    Azzal kezdem, hogy Észak-Csepel eladását annak idején a csepeli fideszes képviselők is mind megszavazták, és Németh Szilárd még külön pénzzel járó megbízatást is kapott a terület eladásával kapcsolatos tevékenységéért!

    Ezek után, a 2010-es választást annak a hazugságnak a terjesztésével nyerte meg a narancsos bandátok, hogy “senki nem tudja megmondani, hogy hová lett az Észak-Csepel eladásakor befolyt 11 milliárd Ft”!

    A választás megnyerése után, két éven keresztül éjjel nappal állandóan az Észak-Csepel eladásakor befolyt 11 milliárd Ft eltűnéséről hazudoztátok, pedig tudnotok kellett, hogy a bruttó 11 milliárd Ft-ből az államkasszába befizetett ÁFA miatt, az önkormányzat bevétele csak 9,1 milliárd Ft volt.

    Azt is tudtátok kellett (vagy tudnotok kellett volna), hogy a Városgazdálkodási Ágazat az utolsó forint északi pénzzel el tud számolni, mert Képviselő-testület határozata alapján az északi bevételt a költségvetéstől elkülönítve kezelték, és a felhasználására csak a Borbély Lénárd jelenlegi alpolgármester által vezetett Pénzügyi Ellenőrző Bizottság tudtával és a Képviselő-testület jóváhagyásával kerülhetett sor!

    Azt is tudtátok (vagy tudnotok kelett volna), hogy a választási kampányban az ősszes északi pénz eltűnéséről hazudozó Németh Szilárd, a választás után 3,6 milliárd Ft északi pénzmaradványt vett át Tóth Mihály mszp-s polgármestertől!
    (Ha Szilárdék a 3,6 milliárd Ft északi pénzmaradvány átvételét még a narancsos bandátok előtt is letagadták, akkor azt nyilván azért tették, mert ezt a 3,6 milliárd Ft-ot el akarták lopni!)

    A fentiek ellenére még is volt pofája a cinikus bandátoknak, hogy a 11 milliárd Ft eltűnéséről híresztelt hazugságot a 8 millió Ft közpénz ráfordítással 35.000 példányban előállított Vörös Csepel című könyvben minden csepeli háztartásba eljuttattátok.

    2012. október 27-én azonban eljött az igazság első pillanata azzal, hogy Borbély Lénárd alpolgármester hivatalosan a képviselő-testület elé terjesztette a 36 oldal terjedelmű T-25 számú tájékoztatót, amely részletesen bizonyítja, hogy az Észak-Csepelért kapott bruttó 11 milliárd, nettó 9,1 milliárd Ft-ból nem tűnt el nyomtalanul egyetlen Ft sem, továbbá azt is bizonyítja, hogy Németh Szilárd 2010. októberben 3, 6 milliárd Ft északi pénzt vett át az mszp-s Tóth Mihály polgármestertől, valamint azt is bizonyítja, hogy még 2012. augusztus 31-én is 2,6 milliárd Ft északi pénz volt az önkormányzat számláin!

    Az északi területért kapott 11 milliárd Ft eltűnéséről hazudozó főnökeid, a 2010. októberben Tóth Mihály polgármestertől átvett 3,6 milliárd Ft terhére szereztek be maguknak személyautókat (amelyeket az önkormányzat költségére üzemeltetnek), továbbá az örökségként 2010. őszén átvett 3,6 milliárd Ft terhére hírdették meg a „fedett uszoda, vagy útépítés” témájú, 8,5 miilió Ft közpénz kidobással most zajló „lakossági konzultációt”, amelyben “örökölt északi pénz” megnevezés helyett, „fejlesztésre elkülönített” 1 miliárd Ft-ról hazudoznak!

    Remélem Te ostoba liba, hogy húsvéti hidegvizes locsolás helyett megelégszel a fentebb leírt válaszommal?!

  41. mivanveled szerint:

    “?!” szerint:
    2013. március 30., szombat – 23:33

    te madár ezeket a munkákat már 77ben, vagy 87ben el kellett volna végezni…
    nehogy már arra verjétek magatokat, hogy nem loptatok el mindent, hanem néha valami épült is.

    tudod az az alapállapot, hogy a dolgok épülnek. folyamatosan. vmi extrát sikerült nyújtani? nem.

    hasonlítsd össze, hogy a külső üllőiből vagy a váciból mi lett, és csepelen a még mindig 2×1 sávos rákóczin mi van.

    9.1-3.6=5.5

    hova lett 5.5? történt-e ebből érdemi beruházás? nem választási látszatintézkedésekre gondolok, amit egyébként az éves költségvetés terhére szoktak csinálni.

Itt lehet hozzászólni !