Adósságátvállalás: Csepel végül 70%-ot kapott

Csepel.info

Budapesten egyedülálló módon Csepel adósságállományának 70%-át vállalja át az állam. Az erről szóló megállapodást csütörtökön írta alá Németh Szilárd országgyűlési képviselő, Csepel polgármestere – értesült a Csepel.info.

A budapesti kerületek 40%-os és a fővárosi 60%-os adósságátvállalás arányát Csepelen 70%-os mértékre sikerült emelni. Ezzel a megállapodással 644.509.046 forint banki hitel visszafizetését vállalta fel az állam – jelentette be a csepeli polgármester az önkormányzat csütörtök esti ülésén, a költségvetés vitáján.

Megszűnt a rossz adósságszerkezet, a korrupció és a felelőtlen költekezés

Ahogy arról a média többször is beszámolt, igen nehéz gazdasági helyzetben vette át a Fidesz-KDNP Csepel vezetését. Budapest XXI. kerületét ekkor már 16 éve az MSZP irányította, és megszokott volt, hogy a vezetés minden évben jóval többet költ az önkormányzat működtetésére, mint amennyi bevételre szert tud tenni. Bár az évek során számos ingatlant adtak el a kiadások fedezése érdekében, a helyzet végül mégiscsak tarthatatlanná vált: a 76 ezer fős kerület költségvetési hiánya radikális beavatkozás nélkül ugyanis 2010 év végére elérte volna a 4,1 milliárd forintot, míg a hosszabb távú adósságállomány meghaladta 2,5 milliárd forintot. A folyószámla-hitelkeret korlátai miatt ez rövid távon már fizetésképtelenséggel fenyegetett.

– Csepel attól volt különleges hely, hogy az olcsó, rendkívül kedvező kamatozású fejlesztési hitelekből volt kevés – jellemzően ilyenekkel adósodtak el a jobban fejlődő magyar települések -, és a drága, működtetésre, felélésre használt hitelből volt sok. Ez persze egy csepelinek nem újdonság, hiszen jól lehetett látni, hogy a szomszédainkkal ellentétben 16 évig nem voltak komolyabb fejlesztések a kerületben. A Vörös Csepel című tényfeltáró könyvben pontosan leírtuk, hogyan volt lehetséges, hogy mégis súlyosan eladósodott a kerület. Finoman szólva minden sokkal rosszabbul és drágábban működött, mint más településeken. Mi a korrupció-gyanús szerződéseket azonnal felbontottuk, a túl drága megrendeléseket megszüntettük, a szolgáltatások minőségét pedig feljavítottuk. Bármilyen furcsa, a költségek csökkentésével és a szolgáltatások növelésével értük el, hogy 2012 végére több mint 2,5 milliárd forinttal tudtuk csökkenteni az MSZP-s vezetéstől megörökölt költségvetési hiányt – mondta el a Csepel.info kérdésére Borbély Lénárd országgyűlési képviselő, Csepel pénzügyekért felelős alpolgármestere.

– Csepel pénzintézetekkel szembeni adóssága az 2012. december 31-én valamivel több, mint 920 millió forint volt, a 644.509.046 forintos adósságátvállalás ennek 70%-át jelenti. Nem keveset tárgyaltunk, érveltünk ezért az egész fővárosban egyedülállóan kiemelkedő kormányzati támogatásért, de meggyőződésem, hogy a csepeliek ezt megérdemlik, az önkormányzat munkatársai pedig megdolgoztak érte az elmúlt években. Úgy érzem, hogy az adósságátvállalásnak eleve jó az üzenete, a csepelinek pedig különösen, hiszen az állam jelentős terhet vett le az itt lakók válláról. Nagyon köszönöm a döntéshozók hozzáállását és segítségét – hangsúlyozta lapunknak Németh Szilárd polgármester.

Csepel.info

73 hozzászólás “Adósságátvállalás: Csepel végül 70%-ot kapott” bejegyzésre

  1. felix szerint:

    Minden egyes csepeli lakos nagyobb terhet kapott a nyakába, mint amennyit levettek róla. Lehet örülni
    A XIII. kerületiek azért mert jól gazdálkodtak, most kaptak egy “kis” terhet a többiektől.
    Ez így igazságos.

  2. Bugi szerint:

    Hogy te mekkora segg vagy felix! Bezzeg ti mindent elloptatok, most meg hisztiztek, mert végre fejlődik Csepel, és még csak nem is megy csődbe, mint ahogy itt hagytátok.

  3. felix szerint:

    Bugi!
    Cáfold meg azt amit mondtam.
    A többi csak fing egy seggből.
    Tudod a választóknak is van felelőssége.
    A fideszes szavazóknak is és az MSZP szavazóinak is.
    A te elméleted szerint a fideszesek sokkal többet loptak, mert sokkal de sokkal nagyobb adósságokat hoztak össze.
    Ami a csepeli csődöt jelenti. Hasonlítsd már össze az állam által átvállalt tételeket.

  4. Bugi szerint:

    Felix! Te cáfold meg, amit írtam!

  5. felix szerint:

    Menjünk csak szépen sorba.
    Az én apukám meg tűzoltó. Ez a te stílusod.
    Maradnék a logikai sorrendnél.

  6. John Doe szerint:

    Bugi: Ön ezen a lejárt lemezen kívül nem tud mást írni? Szegénységi bizonyítvány. Szinte minden Önkormányzatnak van tartozása, pártszín függetlenül. A tartósan jobboldilaknak arányában több. ld.: Hódmezővásárhely és a becsődölt Esztergom.

  7. felix szerint:

    De tud, csak akkor admin a neve.
    Ugye képviselő úr.

  8. John Doe szerint:

    felix: amennyiben ő valóban választott képviselőnk, akkor külön lelki és szellemi szegénységre vall ez a monotonítás.

  9. Bugi szerint:

    John, ha olvasni sem tudsz, ne szólj hozzá. Felix kommancs elvtárs azt mondja, hogy rossz az, hogy Csepel végre fejlődni kezdett, és rossz, hogy nem az adósságunk 40%-át, hanem a 70%-át vállalja át az állam. Azaz neki az a baja, hogy kapunk 644.509.046 forintot az államtól.

    És tudod, hogy ez miért baj neki? Mert ha így megy tovább, 2014-ben nem tudnak visszajönni, és nem tudják Csepel szétrablását folytatni.

  10. felix szerint:

    Hogy is szokták mondani.
    Informátorom szerint itt a jobb oldalon egy két kivétellel mindenki választott képviselő.
    Informátorom eddig megbízhatónak bizonyult.

  11. Vátesz szerint:

    Gratulálok Csepel jelenlegi vezetőinek, hogy sikerült az adósságot jelentősen csökkenteni! Soha többet mszp-s vezetést!

  12. John Doe szerint:

    Bugi: vitázni arra érdemes személlyel szoktam, a jelzők nem szoktak megérinteni, esetleg a vitapartneremet jellemzi. Írjon nekem egekbe zengő fejlesztéseket, amik Csepel érdemei, az Ön által emlegetett “kommancs” korszak utáni 3 évben.

  13. felix szerint:

    Bugi
    Idézd már azt a részt ahol én bármit is mondtam abból amit itt összehazudsz.
    Azt mondtam, hogy a csepeliek több terhet kaptak a nyakukba mint amennyit levettek róla.
    Ezt kéne cáfolnod.
    Elég magas a betöltött tisztséged ahhoz, hogy ezt értelmesen meg tudd tenni.
    Amennyiben nem megy………………

  14. nagyapó szerint:

    1/2eszű1/2x szokása szerint összezagyvál mindent. Török et. kicsiben.
    Meg kell nézni az éves költségvetéseket. Csepel, akárcsak az ország kezd kilábalni a szocik általi mocsárból.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét, lop

  15. felix szerint:

    Bugi.
    Az utóbbi napirendi pontjaitokban benne volt a lényeg.
    Kell pénz a homlokzatok átfestésére, ezért jó az átvállalás.
    Az átfestett homlokzat mögött meg nö a nyomor, mert a megszavazott pénzt nekik kell kifizetni.
    ERRŐL VAN SZÓ.

  16. felix szerint:

    Szemétláda.
    Már vártalak mert kezdtem elakadni.
    Meséld már el, hogy milyen hozzáadott érték volt a “kilábalás” alapja.
    Csak olyat mondj amit nem a szociktól vettetek át.

  17. John Doe szerint:

    felix: a fővárosban van-e még olyan kerület, ahol semmiféle pályázat nincs a társasházakra kiírva? Ugyanis a főváros adna, csak itt a kerület nem tesz hozzá, így csak egy példa a “fejlődésre”. Ez akár a szószólókhoz is címzett költői is lehet.

  18. felix szerint:

    John Doe.
    Ami fejlődést látni azt a kerületet kifosztó szocik hozták tető alá. A főváros töketlenkedésének köszönhetően a kivitelezés a fideszre maradt, így lett a “fidesz kizárólagos érdeme”.

  19. felix szerint:

    John Doe.
    Viszont lesz homlokzat festés.

  20. John Doe szerint:

    Nem a csatornára gondoltam, annak a teljes anyaga megtalálható a neten. Akik megették, egészségükre. Erre jó a Brüsszel? A továbbiakat meg mindketten tudjuk, látjuk, értjük. Jelenleg nincs semmiféle pályázat kiírva a kerületben, én ezen bosszankodom, mert amit itt nem adnak oda, azt majd többedmagammal kifizethetem.

  21. felix szerint:

    Jon Doe.
    Majd a választások előtt, rádöntik Csepelre azokat a milliárdokat /minimum 6 milliárd/amit sikerült megspórolniuk.

  22. John Doe szerint:

    A vagyonkezelő házain, tudom. A többi meg amortizál, vagy zsebbe nyúlunk.

  23. replikázó szerint:

    Az itt leírt hozzászólásoknak nincs értelmük.
    Jó lenne, ha ADMIN táblázatokba foglaltan bemutatná az előző évek és a mostani évek pénzügyi vonatkozásait. Továbbá az átvállalt adósság összetételét és keletkezését. Mert e-nélkül csak felesleges szövegelés megy, fűszerezve a megszokott becsmérlő jelzőkkel.

  24. John Doe szerint:

    replikázó: érvek?

  25. Manitu szerint:

    Kár mellébeszélni. A független könyvvizsgálótól Borka-Szász Tamásig hosszú a sora azoknak, akik elismerték, hogy Csepel költségvetése, pézügyi helyzete tarthatatlan volt. Aki ezek után pénzügyi sorokat kér, nem itt lakik, mert akkor nem látott nem hallott az elmúlt húsz évben semmit.

    Szóval Németh Szilárd megint csak bizonyította, hogy jól tud lobbizni a csepeliekért, és nem csak abban jó, hogy gatyába rázta az alpolgármesterekkel ezt a szétlopott, lepusztított önkormányzatot.

  26. John Doe szerint:

    Manitu: Egy része rendben, vannak felesleges kőrítések, a költőire nem érkeznek Önöktől válaszok, hogy miért nincsenek pályázati pénzek, mikor a fővárosnál van? Így kell megtakarítani, vagy az önerős épületfelújításokkal is Önök kívánnak ékeskedni?

  27. felix szerint:

    Nem akarjátok megérteni a lényeget.
    Ez az adósság átvállalás ma annyit bizonyít, hogy hülyeség volt “rendbe” tenni Csepel pénzügyi helyzetét és nem megvalósítani sok mindent, mert az állam most a megkoplaltat is átvállalta volna.
    Most a böjtölőkre ráverték a tobzódók adósságát.

  28. nagyapó szerint:

    John Doe! Némi félreértés van. A költői kérdés az, amire nincs válasz. Ez a kisebbik probléma. A nagyobb, hogy miért gondolja azt, hogy az önkormányzat indít pályázatot? A házak magántulajdonban vannak. Nekik kell pályázni, amit majd az önkormányzat támogat. Erre a támogatásra a javuló mérleg és a 70% adósságátvállalással megnő a lehetőség.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét, lop

  29. John Doe szerint:

    A pályázati lehetőségeket az önkormányzatok teszik közzé. A fővárosi önkormányzatnál vannak kiírt lehetőségek, de ehhez a kerületnek is hozzá kell(ene) tenni a részét és marad az önrész is, ezt nem kell elmagyarázni. A feltett kérdéseimre nem kapok válaszokat, azért költőiek, nagyapó.

  30. "?!" szerint:

    “Bugi”, “Manitu”! Noé s “nagyapó”!

    Hogy van képetek kinyitni pofátokat azok után, hogy már a 2010-es választást is azzal a hazugsággal nyerte meg a Csepelen a Fidesz és Németh szilárd polgármester, hogy az “ÉSSZEL, SZÍVVEL, TISZTESSÉGGEL CSEPELÉRT ÉS A CSEPELIEKÉRT” jelmondattal ellátott választási szórólapon azt a hazugságot terjesztettétek, hogy “senki nem tudja megmondani, hogy hová lett az Észak-Csepel eladásakor befolyt 11 milliárd forint”!

    Ezt követően két éven keresztül éjjel nappal ugyanezt hazudoztátok, pedig tudnotok kellett, hogy a bruttó 11 milliárd Ft után fizetendő ÁFA miatt, az önkormányzat nettó bevétele csak 9,1 milliárd Ft volt.

    Azt is tudnotok kellett, hogy a Városgazdálkodási Ágazat vezetője (Halmos Istvánné, akinek éppen ma ítélte oda a képviselő-testület a “Csepel Szolgálatáért” kitüntetést) az utolsó forint északi pénzzel is el tud számolni , mert az északi pénzt a költségvetéstől elkülönítve kezelték.

    Ennek ellenére még ahhoz is volt pofája a cinikus bandátoknak, hogy a 11 milliárd Ft eltűnéséről híresztelt hazugságotokat a 8 millió Ft közpénz ráfordítással előállított Vörös Csepel című hazugsággyűjteményben leírva minden csepeli háztartásba eljuttattátok.

    Azonban 2012. október 27-én eljött az igazság első pillanata azzal, hogy Borbély Lénárd alpolgármester a képviselő-testület elé terjesztette a Halmos Istvánné ágazatvezető által készített 36 oldal terjedelmű T-25 számú tájékoztatót, amely hivatalos tájékoztató részletesen bizonyítja, hogy a nettó 9,1 milliárd Ft-ból nem tűnt el egyetlen Ft sem, továbbá azt is bizonyítja, hogy a hazug bandátok 2010. októberben 3, 6 milliárd Ft északi pénzmaradványt vett át az mszp-s vezetéstől, valamint azt is bizonyítja, hogy még 2012. augusztus 31-én is 2,6 milliárd Ft északi pénz volt az önkormányzat számláin!

    A T- 25 számú tájékoztató nyilvánosságra hozatalával bebizonyosodott, hogy a bruttó 11 milliárd Ft eltüntetésével teljesen alaptalanul rágalmaztátok meg az mszp-seket, továbbá világossá vált, hogy nyilvánvalóan azért tagadtátok le a 3,6 milliárd Ft átvételét, mert azt a Ti tolvaj bandátok akarta ellopni!

    Már a 2012. szeptember 27-én megtörtént lelepleződés miatt is teljesen romba dőlt a szavahihetőségetek, de Ti vagytok annyira pofátlanok, hogy nem elégedtetek meg az északi pénzek eltűnéséről szóló hazugságotokkal, hanem halmoztátok a hazugságokat, amelyeket külön részletekben fogok nektek felidézni, mert a csökött agyatokkal nem lennétek képesek egyszerre felfogni!

    Tehát pofa súlyba, és ne röfögjetek!

  31. "?!" szerint:

    Még egy megjegyzés mindenkinek!

    A mai képviselő-testületi ülésen Németh Szilárd maga mondta el, hogy megállapodás aláíráskor Őt is meglepte, hogy a korábban bejelentett és február 25.-én a képviselő-testülettel megszavaztatott 40 % helyett, 70 %-ról szólt az aláírásra előkészített megállapodás!

    Tehát nem lobbizás eredményeként, hanem azért kapta meg a legkevésbé eladósodott fővárosi önkormányzatok között 2. helyen álló Csepel a 30 %-nak megfelelő összeget, mert nagyon kilógott volna a lóláb, ha a nagyon visszafogottan költekező Csepel nagyon sokkal kevesebb támogatást kapott volna az adósság átvállalással, mint azok az önkormányzatok akik gátlás nélkül vették fel a hiteleket a fejlesztéseikhez!

  32. hajós szerint:

    Csepelnek a második legkevesebb adóssága van Budapesten:
    http://22.kerulet.ittlakunk.hu/files/ittlakunk/styles/large/public/upload/article/8/keruleti-adossag_0_1.png

    Nyilván azért vállalnak át 70%-ot, hogy ne legyen már olyan kicsi az összeg.

  33. Bugi szerint:

    Már az is baj, hogy a Fidesz annyira jól dolgozott, hogy két és fél év után alig maradt adósság? Eddig azt mondtátok, hogy nem igaz az évi kétmilliárdos megtakarítás.

    Ebből is látszik, hogy nagyapónak igaza van.

  34. John Doe szerint:

    Bugi: úgy lehet a legjobban megtakarítást elérni, ha nem költ valaki semmire. A semmi persze nem igaz, de nagyon sok minden leállt a kerületben. Többek közt a pályázatok kiírása, mint azt már sokadszor írom. Pályázat alatt nem a parkgondozásra elnyerhető “fűmagpénzekre” gondoltam.

  35. felix szerint:

    Bugi!
    Mennyi volt az adósság amikor átvettétek Csepelt és mennyi volt az elhazudott meglévő pénz?

  36. Gordon szerint:

    A megállapodás lényege, hogy az állam kifizeti a szocialisták által felvett csepeli adósság jelentős részét.

    A szoci politikusok minden politikai logika szerint egy dolgot tehetnének ez ügyben:
    Mély hallgatásba süllyednek.

    /Bűntudatuk nem lesz, mert nincs lelkiismeretük./

  37. Manitu szerint:

    A cikkben ott van minden lényeges.

    1. Csepel csődközelben, a fizetésképtelenség határán volt 2010 októberében.
    2. Az új vezetés a lopások leállításával megakadályozta a csődöt, feljelentést tett a tolvajok ellen, és több szolgáltatást nyújt, mint korábban, de ezt kevesebből.
    3. Aki szerint leálltak a ejlesztések, az nézzen az önkormányzati fejlesztésű útépítésekre (Királyerdő úttól a Petőfi utcáig van pár), a járdaépítésekre, az iskolai felújításokra és programokra (pl. Jedlik), a rendelőintézeti új felszerelésekre.
    4. Aki pedig arra kíváncsi, hogy mit tud ez az önkormányzat elérni a régihez képest, nézze meg az MSZP által 16 évig csak ígérgetett, de meg nem épített gerincútra, bicikliutakra, szennyvízátemelőre, csatornázásra, városrehabilitációs programokra, amiből már három van, adósságátvételre stb.

    Az tehát, hogy nincs panelprogram, meg városrehabilitáció, akkora hazugság, hogy soha ennyi pénz még nem ment erre.

  38. felix szerint:

    Manitu.
    Duma duma.
    Két számot írjatok le.
    ennyi.

  39. felix szerint:

    Gordon.
    Az állam nem fizet ki semmit, mert az állam eltartott.
    Megy a hülyítés ezerrel.
    Az intézkedés lényege az, hogy megint lehet hiteleke felvenni.

  40. felix szerint:

    Manitu!
    Az sem rossz, ha leírjátok, hogy mikor mennyi adósságot fizettetek vissza.
    Dátum? Forint?

  41. Pompomgyerek szerint:

    Az a baj felix, hogy az új vezetés látványosan jobb a réginél, ti pedig nem tudjátok ezt elfogadni.

  42. "?!" szerint:

    Figyeljetek, Ti szánalmasan idióta szerencsétlen bértollnokok!

    Én figyelemmel kísérhettem a szocializmusnak nevezett időszakot, majd a gengszterváltás utáni 20 évet, de ezalatt a hosszú idő alatt, soha ilyen arcátlan és gátlástalan hazudozást nem tapasztaltam, mint amilyen minden alapot nélkülöző és konkrétumok nélküli hazudozást az utóbbi kettő és fél évben a csepeli fideszesek (tisztelet a kivételnek) minden fórumon éjjel és nappal folytatnak!

    A bugris “Bugi” írta, ma 07:08-kor:
    “Már az is baj, hogy a Fidesz annyira jól dolgozott, hogy két és fél év után alig maradt adósság? Eddig azt mondtátok, hogy nem igaz az évi kétmilliárdos megtakarítás.”

    Akkor lássuk a medvét!

    1. ) Senkinek nem lenne baj, ha a csepeli fideszesek tényleg jól dolgoztak volna, de az a baj, hogy csak hazudoztak és pótcselekvéseket (városkapuk, országzászló, új kerületi zászló és címer, utcaátnevezés, haranglábállítás, harangvásárlás más településnek, stb.-t) végeztek, miközben minden korábbi évben teljesítettnél kevesebb kerületi felújítást és kerületi beruházást valósítottak meg!

    2.) Az sem baj senkinek, hogy az adósságátvállalás eredményeként jelentősen csökkent Csepel adósságállománya, de az nagy baj, hogy Ti mindenkit olyan hülyének néztek mint amilyenek Ti vagytok, és pofátlanul még azután is van pofátok “évi kétmilliárdos megtakarításról hazudozni, hogy már számtalanszor bebizonyítottam részetekre, hogy a “kétmilliárdos megtakarítás” is csak egy nagy hazugság!

    Azt nevezi a hazug bandátok megtakarításnak, hogy szociktól átvett északi-pénzeket, 2011-ben és 2012-ben is, fiktív kerületi felújítási és kerületi beruházási, valamint településfejlesztési feladatokhoz rendelten minden évben betervezték az önkormányzat évenkénti költségvetésbe, de mivel a betervezett fiktív feladatokat nem hajtották végre, a betervezett pénzek nem lettek elköltve, és ezeket nevezik megtakarításnak!
    Például:
    Ilyen fiktív feladatként lett betervezve 2011-ben is, és 2012-ben is:
    – 547 millió Ft, a “Csepel Szigeti Észak-déli Regionális Főközlekedési út” építésére;
    – 90 millió Ft Csepel-Háros szabályozási tervére és közterületek kiszabályozására!

    Ezeken felül különböző összegeket terveztek be, de egy forintot sem költöttek el útépítésre az alábbi utcákban: (csak a 2o11-es listát sorolom)
    Komáromi utca, Repkény utca, Temesvári utca, Sás utca, Arany J. utca, Csónak utca, Evezős utca, Gondolás utca, Harmatos utca, Tigris utca, Csipkerózsa utca, Mályva utca, Repkény utca, Hóvirág utca, Harmatos utca, Olt utca, Virágos utca, Sáfár P. utca, Varjú utca, Erőmű utca, Acélmű utca, Zerge utca, Szigethalom utca, Szigetbecse utca, Nagykalapács utca, Kiss J. alt. utca, Damjanich J. utca, Gerle utca, Rév utca, Szigony utca, Szökőár utca, Csáklya utca, Kormányos utca, Kormányos utca, Muskátli utca, Százszorszép utca, Jegenye utca, Pálma utca, és még sorolhatnám!
    (Csak a 2o11-es listából soroltam, pedig 2012-ben is hosszú listát sorolhatnék.)

    A fentiekből minden értelmes ember láthatja, hogy úgy könnyű megtakarítást kimutatni, hogy betervezik a feladatokat, de nem csinálják meg, majd a megtakarításról való hazudozás mellett, a most induló lakossági konzultáció felhívásában pofátlanul még meg is vádolják az elődeiket vazért, mert 2013-ban még mindig nincs szilárd burkolat a fent felsorolt utcákban!
    Hogy nem ég le ezért a pofátokról a bőr kedves narancsosok?!

    3.) “Bugi” kérdezte azt is, hogy “Már az is baj, hogy két és fél év után alig maradt adósság?”

    A rövid memóriátok frissítése céljából, röviden felidézem az mszp-sektől a fideszesek által 2010. őszén megörökölt pénzintézetekkel szemben fennálló adósság szerkezetét és adatait, amelyhez viszonyítani lehet a mostani adatokat:

    Az Önkormányzat 2010. őszén 1 milliárd 392 millió Ft hosszúlejáratú hitelállománnyal rendelkezett.
    Ebből:
    547 millió Ft, 2002-ben felvett fejlesztési célhitel;
    306 millió Ft, a II. Rákóczi Ferenc úton látható vörös házakban lévő 116 db önkormányzati bérlakás építéséhez 2002-ben felvett lakásépítési hitel;
    229 millió Ft, 2006-ban felvett környezetvédelmi célú beruházási hitel;
    310 millió Ft, szintén 2006-ban felvett általános beruházási hitel volt.

    A fenti, összesen 1 milliárd 392 millió Ft hosszúlejáratú hitel után az évenkénti törlesztési kötelezettség kb. 225 millió Ft volt, és ezek a számok – valamint az adósságátvállalásnál figyelembe vett 921 milió Ft – azt bizonyítják, hogy a jelenlegi fideszes önkormányzat semmiféle előtörlesztést nem teljesített az ütemezett részleteken felül, ezért hazugság az az állítás, hogy a fideszesek valami rendkívülit tettek az adósság csökkentése érdekében!

    A fentikhez tudni kell még a következőket:
    A rövidlejáratú folyószámla hitelekről azért nem írtam, mert azokat az adósság átvállalásnál sem veszik figyelembe (pedig van belőlük most is rendesen).

    Most Ti jöttök tetves hazugládák!

    Soroljátok fel, hogy szerintetek milyen költségvetési tételeknél takarította meg a jelenlegi vezetés az évenkénti két milliárd Ft-ot, és hogy milyen soron kívüli törlesztések eredményeként csökkent Csepel adóssága a jelenlegi szintre, a 2010. év végén fennálló állapothoz viszonyítva?!

  43. “A hódmezővásárhelyi önkormányzat teljes adóssága 22,358 milliárd forint volt, ebből 15,651 milliárdot vállal át az állam, a fennmaradó hitelállomány pedig 6,707 milliárd forint”

    Mire vágtok fel?! Ki járt akkor jobban?! 😛

    http://szegedma.hu/hir/szeged/2013/03/hodmezovasarhely-adossaganak-70-szazalekat-vette-at-az-allam.html

  44. felix szerint:

    Pompomgyerek!
    Lássuk a nagy látványt.
    Vezess elő valami konkrétumot.
    Úgy ahogy azt “?!” teszi.
    Számok dátumok.
    Nem duma, adatok.

  45. agytröszt szerint:

    felix – érteni vélem, hogy mire gondolsz, de az demagógia.

    végső soron az önkormányzatok adóssága is az állam, azaz mindannyiunk adóssága, nem csak az adott településen lakóké.

    amire te gondolsz, az sokkal inkább mutatkozik meg az olyan dolgokban, mint az egységes távhődíj. ahol hatékonyan, olcsón állítanak elő távhőt, ott is annyit fizetnek, amennyit az elavult, rossz hatásfokkal előállított távhőt hasznosító hálózatokon lévő fogyasztók.

    pedig csak pár tollvonás, hogy a műszakilag szigetüzemben működő csepeli rendszer ne fővárosi, hanem csepeli tulajdonba kerüljön. jelentősen olcsóbb lehetne a kerületben a távhő, bebizonyítva azt, hogy igenis alternatíva.
    ma a távhő szitokszóvá degradálódott, és egyátalán nem vonzó lehetőség, pedig az lehetne, főleg olyan helyeken, mint csepel, ahol egy helyi erőmű szolgáltatja olcsón, és hatékonyan a távhőt.

  46. felix szerint:

    agytröszt.
    Az igaz, hogy egy önkormányzat adóssága beleszámít az állam adósságába, de nem mindegy, hogy kinek kell kigazdálkodnia.
    Egy társasházra vetítve, ha egy almérővel rendelkező fogyasztó nem fizet, akkor a vagy rajta hajtják be, vagy a többieken elosztva. Nem mindegy.
    A főmérő minden esetben ugyanakkora “összeget” mutat.

  47. Tóth Kati szerint:

    Szeretném,ha valamelyik szoci bennfentes elmesélné,hová tűnt az észak Csepelért kapott kilenc milliárd forint!Meg azt is szívesen elolvasnám ,ha leírnák,mit épített,fejlesztett a szoci vezetés tizenhat év alatt!És arra is kíváncsi lennék,mennyit loptak el az elvtársak ez idő alatt!Mit tett pl. Avarkeszi Csepelért a húsz év alatt,míg a kerület képviselője volt?Lehet felsorolni,de csak az igazat!

  48. Gordon szerint:

    Kellett a pénz az elvtársi dácsákra!?

  49. felix szerint:

    Tóht Kati.
    “?!” már jó párszor éves bontásban hosszú oldalakon leírta, hogy mi történt Csepelen a szocik alatt.
    Ti fél oldalt nem tudtatok eddig összehozni a teljes működésetekről.

  50. lolka szerint:

    Tóth Kati szerint:
    2013. március 01., péntek – 20:00
    -Igaz, hogy már március van és a napocska később nyugszik, de este nyolckor már sötétség van, úgy gondolom nem ártana valamicske kis fényt gyújtani, egy kis derengés had alakuljon ki körülötted…Ha pedig éppen egy kiskanál van a szád előtt, ne csücsöríts, mert mindig a “szoci és a nyoc év” szalad ki…
    -“Gordon” te az elmúlt hónapokban halhattál valamit, mert a dácsát nem az elvtársak vették, hanem Orbán Viktor (áldassék a neve) ahova a neje be is bútorozott szólt a hír…vagy valami összekuszálódott?-mint “Manitu”-l a kis cetlik sokasága, amiről nézi mikor mit kell írni?- tegyetek már egy kis rendet…figyeljetek és olvassatok, van kire figyelni és van mit olvasni…

  51. ebihal szerint:

    Ha, és amennyiben az állam átvállalja az adósságok nagy részét, és mint tudjuk az
    állam mi vagyunk, már csak egy kérdés marad : Miért kell nekem fizetnem Lázár,
    Kósa vagy az esztergomi fideszes faszok ámokfutásáért?

  52. "?!" szerint:

    Kedves Tóth Kati, Te butaságban világbajnok libuska!

    Annak ellenére, hogy nem vagyok szoci bennfentes, a tegnap 20:00-kor megjelent kérésednek eleget téve, a megismétlem a kedvedért a “Bugi”, “Manitu”! Noé s “nagyapó” trió részére csütörtökön 23:38-kor fentebb közölt írásomat, amelyből megtudhatod, hogy “hová tűnt el, illetve: el tűnt-e az észak Csepelért kapott kilenc milliárd forint”.
    Azt külön részletekben fogom neked felsorolni, hogy “mit épített, fejlesztett a szoci vezetés tizenhat év alatt”. (Ne tojjál be, nem sorolom fel mind a 16 évet, mert neked azt évekig tartana elolvasni!)
    ——————————————–
    2013. február 28., csütörtök – 23:38

    “Bugi”, “Manitu”! Noé s “nagyapó”!

    Hogy van képetek kinyitni pofátokat azok után, hogy már a 2010-es választást is azzal a hazugsággal nyerte meg a Csepelen a Fidesz és Németh szilárd polgármester, hogy az “ÉSSZEL, SZÍVVEL, TISZTESSÉGGEL CSEPELÉRT ÉS A CSEPELIEKÉRT” jelmondattal ellátott választási szórólapon azt a hazugságot terjesztettétek, hogy “senki nem tudja megmondani, hogy hová lett az Észak-Csepel eladásakor befolyt 11 milliárd forint”!

    Ezt követően két éven keresztül éjjel nappal ugyanezt hazudoztátok, pedig tudnotok kellett, hogy a bruttó 11 milliárd Ft után fizetendő ÁFA miatt, az önkormányzat nettó bevétele csak 9,1 milliárd Ft volt.

    Azt is tudnotok kellett, hogy a Városgazdálkodási Ágazat vezetője (Halmos Istvánné, akinek éppen ma ítélte oda a képviselő-testület a “Csepel Szolgálatáért” kitüntetést) az utolsó forint északi pénzzel is el tud számolni , mert az északi pénzt a költségvetéstől elkülönítve kezelték.

    Ennek ellenére még ahhoz is volt pofája a cinikus bandátoknak, hogy a 11 milliárd Ft eltűnéséről híresztelt hazugságotokat a 8 millió Ft közpénz ráfordítással előállított Vörös Csepel című hazugsággyűjteményben leírva minden csepeli háztartásba eljuttattátok.

    2012. október 27-én azonban eljött az igazság első pillanata azzal, hogy Borbély Lénárd alpolgármester a képviselő-testület elé terjesztette a Halmos Istvánné ágazatvezető által készített 36 oldal terjedelmű T-25 számú tájékoztatót, amely hivatalos tájékoztató részletesen bizonyítja, hogy a nettó 9,1 milliárd Ft-ból nem tűnt el egyetlen Ft sem, továbbá azt is bizonyítja, hogy a hazug bandátok 2010. októberben 3, 6 milliárd Ft északi pénzmaradványt vett át az mszp-s vezetéstől, valamint azt is bizonyítja, hogy még 2012. augusztus 31-én is 2,6 milliárd Ft északi pénz volt az önkormányzat számláin!

    A T- 25 számú tájékoztató nyilvánosságra hozatalával bebizonyosodott, hogy a bruttó 11 milliárd Ft eltüntetésével teljesen alaptalanul rágalmaztátok meg az mszp-seket, továbbá világossá vált, hogy nyilvánvalóan azért tagadtátok le a 3,6 milliárd Ft átvételét, mert azt a Ti tolvaj bandátok akarta ellopni!

    Már a 2012. szeptember 27-én megtörtént lelepleződés miatt is teljesen romba dőlt a szavahihetőségetek, de Ti vagytok annyira pofátlanok, hogy nem elégedtetek meg az északi pénzek eltűnéséről szóló hazugságotokkal, hanem halmoztátok a hazugságokat, amelyeket külön részletekben fogok nektek felidézni, mert a csökött agyatokkal nem lennétek képesek egyszerre felfogni!

    Tehát pofa súlyba, és ne röfögjetek!
    ——————————————–

    Kedves világbajnok libuska!

    Azt külön részletekben fogom neked felsorolni, hogy “mit épített, fejlesztett a szoci vezetés tizenhat év alatt”, de ne tojjál be, mert nem sorolom fel mind a 16 évet, hiszen neked azt évekig tartana elolvasni!

  53. "?!" szerint:

    Tájékoztatás Tóth Katinak arról, hogy “mit épített, fejlesztett a szoci vezetés tizenhat év alatt”, de egyelőre csak a 206. és 2007. évekre vonatkozóan:

    ——————————-

    2006-ban végzett kerületi finanszírozású fejlesztések:

    Útépítés: (18672 m2, 5411 fm)

    Tinódi utca (Madách u. – Klapka u között);
    Cinege utca;
    Ungvári utca (Toportyán u. – Szent István út között);
    Királyhágó utca (Máramarosi u. – Csorbatói u. között);
    Uzsoki utca (Szentmiklósi út – Mária királyné utca u. között);
    Tarpataki utca (Szentmiklósi út – Mária királyné u. között);
    Toportyán utca (Mátra u. – Ungvári u. között);
    Máramarosi utca (Királyerdő utca – Mária királyné u. között);
    Gyimesi utca (Máramarosi u. és Csorbatói u. között);
    Vihorlát utca (Csorbatói u. – Szentmiklósi út között);
    Iszalag utca;
    Deák Ferenc utca (Bajcsy-Zsilinszky E. u. – Ságvári E. u. között);
    Tölgyes utca (Juharos u. – Somos u. között).

    Járdaépítések: (12808 m2)

    Fagyöngy u.,
    Hínár u.,
    Evezős u.,
    Körmöci u.,
    Baross u.,
    Kórus u.,
    Vitorlás u.,
    Akácfa u.,
    Bagoly u.,
    Táncsics M. u.,
    II. Rákóczi F. u.,
    Kassai u.,
    Tinódi utca (Madách u. – Klapka u között),
    Cinege utca,
    Ungvári utca (Toportyán u. – Szent István út között),
    Királyhágó utca (Máramarosi u. – Csorbatói u. között),
    Uzsoki utca (Szentmiklósiút – Mária királyné utca u. között),
    Tarpataki utca (Szentmiklósi út – Mária királyné u. között),
    Toportyán utca (Mátra u. – Ungvári u. között),
    Máramarosi utca (Királyerdő utca – Mária királyné u. között),
    Gyimesi utca (Máramarosi u. és Csorbatói u. között),
    Vihorlát utca (Csorbatói u. – Szentmiklósi út között),
    Iszalag utca,
    Deák Ferenc utca (Bajcsy-Zsilinszky E. u. – Ságvári E. u. között),
    Tölgyes utca (Juharos u. – Somos u. között).

    Út- és járdahálózat fenntartása:

    6670 m2 szilárd burkolatú útfelületen kátyúzás,
    15592 m2 járdafelületen a fenntartási munka.

    Földút-karbantartási munkák 28347 m-en készültek.

    Parkolóépítés: (262 db)

    Kiss János alt. utca,
    Királymajor lakótelep,
    Rakéta u. 18.,
    Kossuth L. – Kiss János alt. utca lakóépületek,
    Mentőszolgálat előtti út mellett, Áruház tér.

    Víztelenítési munkák és ároképítés: (1485 fm)

    Szentmiklósi út,
    Gőz u. (Arany J. u. – Gőz u.),
    Szabadkai u. (Széchenyi u. – József A. u.),
    Arany J. u.,
    Határ u.

    Gyűjtőcsatorna építés: (160 fm)

    Szent István úti (Szent István út 232. sz. – Kökörcsin u. szakaszhatár között).

    Szennyvízcsatorna-építés: (4266 fm)

    Repkény u. (Szt. István út – Makkos u. között),
    Mária királyné u. (Tátra u. – Vércse u. között),
    Szentmiklósi u. (Mátra u. – Háromszéki u. között),
    Háromszéki u. (Szentmiklósi út – Kriván u. között),
    Vihorlát u. (Háromszéki u. – Vihorlát u. 9. között),
    Ungvári u. (Toportyán u. – Szt.István út között),
    Toportyán u. (Mátra u. – Szt.István út között),
    Uzsoki u. (Badacsonyi u. – Szentmiklósi út között),
    Szentmiklósi u. (Uzsoki u. – Tarpataki u. között),
    Bagoly u. (Vércse u. – Varjú u. között),
    Fecske u. (Keselyű u. – Szent István út között),
    Ölyv u. (Mária királyné útja – Varjú u. között),
    Badacsonyi u. (Kövecses u. – Tarpataki u. között),
    Máramarosi u. (Vadgalamb u. – Mária királyné útja között),
    Tarpataki u. (Királyerdő u. – Szentmiklósi út között),
    Erdélyi u. (Széchenyi u. – József A. u. között),
    József A. u. (Erdélyi u. – József A. 3. u. között),
    Kiss J. altb. u (Tanácsház u. – Koltói u. között),
    Temesvári u. (Határ út – Szebeni u. között),
    Petőfi u. (Karácsony S. u. – Posztógyár u. között),
    Cseh Mihály u. – Pakos M. u.

    Vízvezeték-építési munka:
    Szilvafa utca 379 fm.

    Csapadékvízcsatorna-építés: (733 fm)

    Határ út (Késmárki u. – Brassói u. között),
    Zsolnai utca (Határ u. – Szebeni u. között),
    Matróz utcai kivezetés.
    Közvilágítás 8 helyszínen:
    Martinász utca – Vesszősfia utca kereszteződés,
    CSM területén (Színesfém u., Duna u., Déli u.),
    Kozmosz sétány,
    Petz F. utca,
    Szt. Imre tér,
    Arany J. u. 3–5.,
    Csalitos u. 37–39.,
    Áruház tér.

    Díszvilágítás 7 helyszínen:

    Szent Imre téri római katolikus templom,
    Tanácsház utcai református templom,
    Deák téri evangélikus templom,
    Béke téri római katolikus templom,
    Rákóczi téri görög katolikus templom,
    Nepomuki Szent János szobor,
    Szent Imre téri zászlócsoport.

    Jelzőlámpa hangosítások:
    a kerület összes jelzőlámpás csomópontjában megtörtént.

    Hídépítés:
    Kis-Duna-öböl gyalogos híd (16,85 m hosszú, 2,25 m széles).

    Körforgalmi csomópont építés:
    Szent István u. – Hollandi út.

    ————————————–

    2007-ben végzett kerületi finanszírozású fejlesztések:

    Útépítések: (10180 m2 = 2300 fm + kétoldali járdaépítés 5340 m2)

    Tárház u. (Arany J. u. – Kölcsey u. között),
    Gőz utca (Arany J. u. – Kölcsey u. között),
    Aradi vértanúk utca (Mátra u. – Fátra u. között),
    Kövecses u. (Szentmiklósi út – Királyerdő u. között),
    Füves u.,
    Szabadság köz (778. számú u.),
    Kórus u. (Szent István út – Égerfás u. között),
    Erdélyi utca (Széchenyi u. – József A. u.),
    Gyergyói u. (Tátra u. – Liptói u. között),
    Nyitrai utca (Szentmiklósi út – Vihorlát u. között),
    Vargánya utca (Bokros u. – Repkény u. között),
    Martinász utca.

    Csak járdaépítés: (4237 m2)
    Repkény utca,
    Tiborc utca,
    Daru utca,
    Medve utca,
    Pálma utca,
    7274 dűlő,
    Vénusz utca,

    Csepeli úton a járda és kerékpárút építés folytatása,

    Komáromi utca (Széchenyi u. – Szebeni u. között és Szebeni u. – Határ u. között) járda mindkét oldalon.

    Út- és járdahálózat fenntartása.

    3400 m2 szilárd burkolatú útfelületen történt meg a kátyúzás,
    15620 m2 járdafelületen a fenntartási munka.

    Földút-karbantartási munkák 33600 m2-en készültek.

    Víztelenítési munkák
    (földárok karbantartás, burkolt árok építés): 710 fm.

    Gyűjtőcsatorna építés: (3025 fm)

    Ady E. úttól Kiss J. alt. u. – Koltói A. – Táncsics M. u. – Deák F. u. a Bajcsy Zs. utcáig.
    Hollandi út (Horgász utca – Királyerdő út) 2 db szennyvízátemelővel,
    Királyerdő út nyomóvezeték (Hollandi út – Kövecses u.).

    Lakóutak szennyvícsatorna építése: (3204 fm9

    Toldy F. utca (Mikes K. – Murányi u. között),
    Komáromi utca (József A. – Katona J.u. között),
    Aradi Vértanúk útja (Tihanyi u. – Tátra u. között),
    Temesvári utca (Szebeni u. – Széchenyi u. között),
    Rákóczi tér (Széchenyi u. – József A. u.),
    Mókus utca (Szarka u. – Mókus u. 60.),
    Vasas utca (2. sz. – 6. sz. között),
    Gyopáros utca (Tölgyes u. – Damjanich u. között),
    Bajcsy Zs. Utca (Ív utca – Tanácsház u. között),
    Sáfár P. utca (Csepeli M. utca – Sáfár P. u. között),
    Magyarádi utca (Aradi V. útja – Mária K. u. között),
    Juharos utca (Damjanich u. – Gyopáros u. között),
    Martinász utca (Völgy u. – Szent István u. között),
    Varjú utca (Keselyű u. – Ölyv u. között),
    Rév utca (Rózsa u. – Nefelejcs u. között),
    Gerle utca (Mókus u. – Gerle u. 6. sz. között),
    Acélmű utca (Csapágy u. – Szentmiklósi u. között),
    Erőmű utca (Csapágy u. – Szentmiklósi u. között),
    Kriván utca (Háromszék u. – Mária K. u. között).

    Vízvezeték-építés: 41 fm. Vas Gereben közben

    Parkoló-felújítás: (126 db)
    Templom u. 29-33. előtt,
    Petz Ferenc utca 8–14. mögötti park részen,
    Baross u. (HÉV végállomás),
    Táncsics utca 65. épület mellett,
    II. Rákóczi F út (Temető bejáratával szemben),
    Kossuth L. utca 124–130.,
    Nyuszi sétány 5–7.

    Ívkorrekció. Ady E. u. – Táncsics M. u. csomópont.

    Jelzőlámpa-építés. Kossuth L. u. – Völgy u. – Baross u. csomópont.

    Körforgalmi csomópont. Késmárki utca – Határ utca.
    ————————————-

    Jelezd Kati, ha fentieket megemésztetted, és jelzés után küldöm a többi év listáját is!

  54. felix szerint:

    Tóth Kati!
    Nem gondolod, hogy már csak becsületből is illene két sort írni a nagyszerű fideszes teljesítményekről.
    Nem muszáj éves bontásba, mert úgy a minimum két sor, teljesíthetetlenül sok lenne.

  55. felix szerint:

    Na mi van Katika.
    Ugye, hogy nem könnyű????????

  56. lolka szerint:

    Mi újság “Tóth Kati”…kezd felgyulladni a villany?…dereng már valami?…egy lyukon minden…”szoci-nyocév”…úgy csücsörítve, nem nagy munka egy lyukon jön minden nem kell közben igazítani az ajkakon…

  57. felix szerint:

    lolka!
    Mentségére legyen mondva, hogy ezen a ponton, szemétláda/nagyapó/ és Gordon stb. is elakad.
    Brosúra vitézek.

  58. Tarjányi László szerint:

    Azért nem lenne ilyen nagy szátok, ha ?! beszerezné azt is, hogy mennyiért épültek méterenként ezek a beruházások és másutt mennyi volt az egységár! Én úgy tudom, Csepelen sokszor kétszerannyiba került minden mint másutt. Hja, a vállalkozóknak valamiből ki kellett termelni az üvegzsebekbe visszacsorgó pénzt! Csepelen nem is a polgármester volt a főnök, hanem akihez ezek az összeg folytak, s azt tovább osztotta. A beruházás nagy torta, érdemes oda felsorakozni! Vajon miért jajgat annyira az mszp-s bagázs, mert nincs befolyásuk a közmegrendelésekhez, így nem fontosak a vállakozóknak sem, ami persze a lé elapadását is jelenti.
    Jellemző példa ezekre a beruházásokra, hogy amikor előttünk a járdát építették, sárga kavicsot terítettek alá, ezt szóvá tettem a beruházási iroda vezetőjének, s az kijött az építésvezetővel együtt, közölték hogy szárazbetont tettek az aszfalt alá. Persze és továbbra is kötöttem az ebet a karóhoz, mire azt mondta, fizessek 20ezer forintot és akkor felbontatja egy négyzetméteren a járdát. – Hölgyem, miért én fizessek, nem az enyém a járda, az önkormányzat pénzét költik a járdára! Ezt már leközöltem itt a csepelinfón, mire Ábel Attila hozzátette, nemhiába küldték szabálytalanul előnyugdíjba az elvtársak! Az útépítesekhez meg csak annyit, választások előtt rohammunkában leaszfaltoztak nyolc keresztutcát a Széchenyi és Szebeni utca között, mindegyiket egy-egy saroknyit, s betették a Csepel Újságba, hogy a szoci városvezetés leburkoltatott nyolc utcát! Hülyének nézték a csepelieket, mert ezek a keresztező kertvárosi utcák szép hosszúak! Egyébként érdemes megnézni ?! listáját is, ugyanez a taktika érvényesült Királyerdőben is, sok utca csak egy utcaközön megépítve!

    Ideje lenne a magyar népnek menesztenie a teljes rendszerváltó politikai elitet, az új politikai szereplők meg kivizsgálnák az állami vagyon széthordásának folyamatát, a közpénzek felhasználását, meg minden egyes személy vagyonosodását megvizsgálnák! Én nyugodt vagyok, egy téglával sincs többem, mint ami a rendszerváltás előtt is megvolt! Jöjjenek a tiszták, az üvegzsebesek meg takarodjanak politikai hovatartozásra tekintet nélkül!

  59. felix szerint:

    Mégis, hogy képzelték a kapitalizmus kialakulását?

  60. Vátesz szerint:

    Hallgattam délután a Klubrádiót, s ott is arról beszéltek hogy a derivatívokkal folytatott kereskedelem 25-szörösen felülmúlja az anyagi javak kereskedelmét. Az előbbiek nem teremtenek új értéket, csak a pénzeszközöket osztják el újra. Viszont bedőlhet tőle a pénzvilág. Jó hallani, hogy már a zsidók is félnek a saját találmányuktól! A végén be kell tiltani a pénz használatát, s az árúforgalmat majd számítógépeken keresztül fogják elszámolni (mint régen a klíringelszámolás). Ha nincs pénz, nincs spekuláció sem! Meg a kereslet találkozik a kínálattal, mert előre le lehet adni a megrendeléseket, s akkor és annyit kell termelni, amire igény van! A termelőket nem lehet romlásba dönteni a spekulációval! Persze ha nincs pénz, nincs kamat sem! Akkor majd a zsidók is nézhetnek valamilyen anyagi javakat termelő foglalkozás után, mert szerencsére kereskedők sem lesznek, azt is el tudják végezni a számítógépek! A cigányok is rászokhatnak a munkára, mert pénz híján segély sem lesz! S nem lesz mit ellopni, mert minden mindenkinek testreszabottan jár az elvégzett munkájáért. Aki nem dolgozik, ne is egyék! Aki nem eszik, nem is szaporodik!

  61. ebihal szerint:

    Vátesz!
    Ezt úgy hívják: kommunizmus.

  62. lolka szerint:

    Tarjányi László szerint:
    2013. március 02., szombat – 20:14
    -Nem idézem az egészet, de ebben a részben van a lényeg:
    “Ideje lenne a magyar népnek menesztenie a teljes rendszerváltó politikai elitet, az új politikai szereplők meg kivizsgálnák az állami vagyon széthordásának folyamatát, a közpénzek felhasználását, meg minden egyes személy vagyonosodását megvizsgálnák! “

  63. felix szerint:

    Vátesz!
    Szép kommunista elméletet vezettél elő a pénzről.
    Szerinted a bank és a kommunista is zsidó.
    Most éppen melyik zsidóért lelkesedsz?
    Nevetséges vagy akárcsak Gordonod.

  64. felix szerint:

    lolka.
    Nem érdemes álmodozni.

  65. John Doe szerint:

    Felhívták a figyelmem egy, a Csepeli Hírmondó cikkére. Innen kimaradt valamiért. Nem szoktam a rossz szándékot látni semmiben, sőt a politikai csaták is hidegen hagynak, de ez megér néhány gondolatot.

    http://kepfeltoltes.hu/view/130303/h_rmond_cikk_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

    A Társasházak közös képviseletét sokak látják el Csepelen. Ki rosszul, ki jól. Lehet váltani, akár év közben is, rendkívüli közgyűléssel. Vélelmezem, hogy a többség becsülettel végzi a munkáját – a miénk igen – és van akik pedig nem így tesznek. A Társasházaknál “szokás” (mert kötelező) egy elszámolást negyed évente kiküldeni minden albetétre, évente pedig egy előző évet záró számadást tenni a tulajdonosok felé, illetve a jelen (következő) évi tervezetet a közgyűléssel elfogadtatni. Ahol ez így zajlik, ott biztosan rend van, ahol nem, ott érdemes gondolkodni, ebben van igazság.
    Én egytől tartok, hogy olyan társasházban, ahol nincs önkormányzati lakás, ott csak venni kell egyet és a fenti cikk átolvasása után mindenki fantáziájára bízom a többit.

  66. Vátesz szerint:

    Erről miért kussol a szoci bagázs? Egészen belelkesedtetek ?! listájától, hogy mik épültek a szocik alatt, az utánna következő hozzászólásra meg nem is mertetek válaszolni!!!

    Tarjányi László szerint:
    2013. március 02., szombat – 20:14
    Azért nem lenne ilyen nagy szátok, ha ?! beszerezné azt is, hogy mennyiért épültek méterenként ezek a beruházások és másutt mennyi volt az egységár! Én úgy tudom, Csepelen sokszor kétszerannyiba került minden mint másutt. Hja, a vállalkozóknak valamiből ki kellett termelni az üvegzsebekbe visszacsorgó pénzt! Csepelen nem is a polgármester volt a főnök, hanem akihez ezek az összeg folytak, s azt tovább osztotta.
    . . . folytatás ott

  67. felix szerint:

    John Doe!
    Az általad citált cikket már kitárgyaltuk itt.

  68. felix szerint:

    Vátesz!
    Talán először bizonyítási kísérletet kéne tenned.

  69. Vátesz szerint:

    A Fidesz illetve Csepel jelenlegi vezetői megtehetnék hogy a szoci korszak csatorna, járda és útépítési számláit összehasonlítanák más kerületek hasonló számláival, s akkor kiderülne, hogy azonos műszaki tartalom esetén hogyan alakulnak az egy méterre eső árak! Én ezt a kétszeres árat olyantól hallottam, aki járatos a mélyépítési munkákban s ismeri a szokásos árakat, miután ők is foglalkoznak földmunkákkal.

  70. Gordon szerint:

    A kétszeres ár a minimum. Talán az etánsak olyan utakat is elszámoltak, ahol munkagép vagy melós nem is járt!?
    Hallottunk sokat a Szenteczki – mszp – féle Csevak botrányairól.
    Bármire képesek lehettek az etánsak.

    Szégyenei ők Csepelnek.
    Talán ezért is költöztek részben Tárnokra.

  71. Vátesz szerint:

    Éppen azon gondolkodom, hogy az illetőt NSZ-ék figyelmébe ajánlom, hátha mégis érdekelné a jelenlegi vezetést, hogy mi mennyibe került a szoci 16 év a csepeli beruházásoknál.

  72. Gordon szerint:

    Minden jó, ami közelebb visz az igazsághoz és feltárja az etánsi bűnszervezet 40+16 évnyi mocskát.
    Tiszta vizet a pohárba!
    Az etánsakat meg a …….

    …. deme mellé a kóterba!

Itt lehet hozzászólni !