Békemenet fogadja az MSZP magyarellenes díszvendégét

Mno.hu

Tüntető tömeg fogadja majd a magyarellenes intézkedéseiről elhíresült Victor Ponta román miniszterelnököt március 9-én a Papp László Budapest Sportarénánál.

Székely és magyar zászlós tüntető tömeg fogadja majd a magyarellenes, soviniszta intézkedéseiről elhíresült Victor Ponta román miniszterelnököt március 9-én a Papp László Budapest Sportarénánál, ahová az MSZP évértékelő rendezvényének díszvendégeként érkezik. Amint azt a Magyar Nemzet Fricz Tamástól, a békemenet egyik alapítójától megtudta, azért szerveznek a Civil Összefogás Fórummal közösen ismét tüntetést, mert elfogadhatatlannak tartják az erdélyi–partiumi magyarság jogait lábbal tipró, a kisebbségeket sorozatosan sértegető Ponta magyarországi látogatását.

A civilek a nemzeti érdekek arculcsapásának tartják, hogy egy ilyen szélsőséges, gyűlölködő embert hív meg magához díszvendégnek az MSZP. Ismeretes, a román kormányfő hatalomra kerülése után kizárólag nemzetiségi alapon elküldte az erdélyi magyar prefektusokat, felszámolta a marosvásárhelyi orvosi egyetem magyar karát, tűzzel-vassal üldözi a székely zászlót, újabban pedig szét akarja zúzni a Székelyföld tömbmagyar régióját.

Ponta meghívása hitelteleníti Mesterházyékat

Fricz Tamás szerint Ponta meghívásával a szocialisták újfent bebizonyították, csak a szavazatszerzést célozta, és nem volt őszinte Mesterházy Attila pártelnök kolozsvári bocsánatkérése a 2004. december 5-ei kettős állampolgársági népszavazás MSZP-s ellenkampánya miatt. Bár ennek őszinteségét Szanyi Tibor határon túliakat lerománozó nyilatkozata és a miskolci szocialisták erdélyi magyarokat listázó akciója már eleve megkérdőjelezte – tette hozzá a békemenet társalapítója. Rámutatott: a szocialisták ugyanazt a politikát folytatják, amit Medgyessy Péter és Kovács László kezdett, akik 2002-ben Erdély–Partium elcsatolására koccintottak Adrian Nastase román kormányfővel, és akik „23 millió román munkavállalóval” riogattak a státustörvény kapcsán.

Fricz azt mondta: most is békésen, méltóságteljesen demonstrálnak – ezúttal a magyargyűlölet, az Erdélyben és Partiumban kisebbségként élő magyarok alkotmányos jogainak semmibevétele ellen. Mindenkit várnak itthonról és külhonból, azokat is, akiknek nemzeti érzéseit sértik Ponta magyarellenes intézkedései, kijelentései. „Minél több székely zászló lesz a tüntetésen, annál jobb” – vélekedett.

Az első, tavaly január 21-ei és az október 23-ai békemeneten is több százezren vettek részt, a közelmúltban Gyulán, a Fidesz-frakcióülés helyszínén szintén több ezren álltak ki az Orbán-kormány mellett.

A teljes cikket elolvashatja a Magyar Nemzet csütörtöki számában.

Forrás: Mno.hu

27 hozzászólás “Békemenet fogadja az MSZP magyarellenes díszvendégét” bejegyzésre

  1. Tóth Mária szerint:

    Ez az mszmp nagy melléfogása és nem az első. Akkor miért is kellett a bocs.kérés?

  2. Éva szerint:

    Egy gyűlöletpolitikust hív meg magához a gyűlöletkampányt folytató MSZP?

    Nem meglepő.

  3. Pompomgyerek szerint:

    Már a feje is olyan, mintha Gyurcsány seggéből jött volna ki.

  4. hajós szerint:

    Mesterházy Attila szocialista pártelnök és Victor Ponta román miniszterelnök jó kapcsolata megalapozhatja, hogy a jövőben eredményeket lehessen elérni az erdélyi magyarság érdekében – mondta az MSZP szóvivője az MTI-nek, megerősítve, hogy a szocialisták meghívták márciusi évértékelő rendezvényükre a román kormányfőt, aki várhatóan fel is szólal majd ott.

    Török Zsolt hangsúlyozta, hogy Mesterházy Attila jó kapcsolatot ápol a román Szociáldemokrata Párt elnöki tisztségét is betöltő Victor Pontával. Hozzátette: abban bíznak, hogy ez a későbbiekben alapot jelenthet ahhoz, hogy eredményeként érjenek el az erdélyi és partiumi magyarság érdekében.

    Az MSZP az állandó konfliktusok helyett a párbeszédben és a megegyezésben hisz – mondta Török Zsolt, megjegyezve, ezért is ápolnak jó viszonyt a szomszédos országok baloldali pártjaival.

  5. Bugi szerint:

    Szégyellje magát az MSZP!

  6. “Békemenet fogadja az MSZP magyarellenes díszvendégét”
    A résztvevők számából következtetéseket lehet levonni a meghívás helyességéről!
    Minél többen lesznek annál biztosabb, hogy jó irányba halad az ellenzék! 😛

  7. Nagyapó szerint:

    Megy a szoci nemzetárulás. Ficot is meg kellett volna hívni, meg Lendvait, hogy még tisztább legyen a kép, kik a magyarság ellenségei (Tudor is jön?)!

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét, lop

  8. hajós szerint:

    Menjenek csak a “békemenetesek” a háborúskodás mellett tüntetni! Itt az MSZP törekszik a békére.

  9. Pompomgyerek szerint:

    Természetesen minden piros-fehér-zöld trikolórt eltüntetnek majd a teremből, nehogy megsértsék a magyarellenes politikust, és csak a régi budapesti zászlót teszik ki, ami úgyis pont olyan, mint a román. Lehet, hogy a magyar nyelvű megszólalásokat is letiltják és csak franciául meg románul lehet majd megszólalni?

  10. felix szerint:

    Nem tudom, ezért csak kérdezem.
    Ponta részese volt e annak az összefogásnak amely réven Magyarországnak sikerült jobb pozíciókat elérnie az Uniós költségvetési tárgyalásokon?

  11. Absolut Dexter szerint:

    Mehetnek újra bocsánatot kérni!

  12. Jeniszej szerint:

    Miért fogadják?
    Másokat már a Duna hídon visszafordították, – máskor. 🙂

  13. vitéz bihari Grün szerint:

    Jeniszej!
    Romániával van közös Duna hídunk?! 😛

  14. Jeniszej szerint:

    Kedves tekintetes vitéz bihari Grün!
    Ezt senki nem állította, hogy van velük közös Duna hidunk.
    Viszont, hogy ” másokat” – mások már a hídon vissza fordították, így járt egy dicső köztársasági elnök is a Szlovák határon. 🙂

  15. Jeniszej!
    Valamit félre értettél!
    A Madárnevű magától fordult vissza! 🙂

  16. felix szerint:

    A végeredmény a Ponta megerősödése lesz.
    Ő eljött “békülni”, de a magyarok kivonultak ellene.
    Így kell megerősíteni a magyar elleneseket.
    Egyik hülyébb mint a másik.

  17. Tóth Mária szerint:

    Itt a hülye az mszp. Már előre hallom, hogy csak ők tudnak” békülni”, a nemzeti oldal meg nem. Ez csak azért álságos, mert ők immáron 100 éve árulják az országot és ezt mindenki tudja, kivéve: a szoci szavazókat! / na, nem mindegyik lett megvezetve/.

  18. felix szerint:

    Mária.
    100 éve árulják és a kutyának sem kell, mert még mindig megvan.
    Korábban sem jártak sikerrel, pedig hívtak töröket németet, tatárt…………

  19. John Doe szerint:

    Az ottani magyarok meg isszák a békemenet levét. De itthon jópofa dolognak tűnik.

  20. felix szerint:

    John Doe!
    Akkor most ki harcol kiért és ki, ki ellen.?
    A kérdés költői.

  21. Vátesz szerint:

    GRATULÁLOK AZ MSZP-NEK PONTA, A ROMÁN GYURCSÁNY MEGHÍVÁSÁHOZ, PLÁGIUMMAL SZEREZTE A DIPLOMÁJÁT, A MASTERI FOKOZATOT MEG HAZUDTA!!!

    http://csepel.info/?p=20961#comment-131995 “Orbán Viktor Tusnádfürdőn: A hazafiak jobban meg tudnak egyezni egymással, mint az internacionalisták”
    Vátesz szerint:
    2012. július 30., hétfő – 22:41
    Az előző román miniszterelnök, Ungureanu tudott magyarul, s értette is a problémáinkat. A Nyírő temetést is már egy éve egyeztette a magyar és a román kormány, nem volt ellenvetés. Ebbe köpött bele az új miniszterelnök, Victor Ponta, akinek zsidó létére persze hogy ennie kell a magyarokat. Egy szarházi, aki a diplomáját is plágiummal szerezte, ezt ki is mondta a román tudományos akadémia. A masteri fokozatát pedig egy olasz egyetemen szerezte, saját hazugsága szerint, amely szerint Ponta soha nem volt a hallgatójuk. Ez a hazug, szarházi magyarfaló, szociál-liberális kormányfő a román Gyurcsány. Ez akarta megbuktatni Basescu elnököt. Ungureanu egy úriember volt hozzá képest, a hebraisztikai tudományok doktora, hogy zsidó-e, azt bizony én nem tudom, ellentétben Pontával, aki bizony az. Remélem Ponta és pártja majd jó nagyot bukik a téleleji választáson, mert hogy most is csak Ungureanu megbuktatásával került hatalomba. Úgy látszik, goj ott sem rúghat labdába a hatalomért, beleértve az RMDSZ vezetőit is (!).

  22. felix szerint:

    Képviselő úr.
    Ne igyál, mert még elvágod a tököd végét és átsorolnak. 🙂

  23. vitéz bihari Grün szerint:

    Lefújták a március 9-i békemenetet
    “Szervezett csoportok meg akarták zavarni a március 9-re meghirdetett békemenetet, ezért a civilek úgy döntöttek, nem tüntetnek az MSZP által meghívott, magyarellenes román kormányfő látogatásakor. A Magyar Nemzet információi szerint a titkosszolgálatok jelzése miatt marad el a demonstráció.”
    Beszarás?! 😛
    http://mno.hu/magyar_nemzet_belfoldi_hirei/lefujtak-a-marcius-9-i-bekemenetet-1142006

  24. frappáns visszavágások nagymestere szerint:

    gyerünk jobbikosok akkor legalább mi zavarjuk haza a férget !!!

  25. Tóth Kati szerint:

    Hol voltak ezek a nagy összeborulók 2004 decemberében?Kellenének a határon túliak szavazatai?Gusztustalan.Ha nem kaptak volna állampolgárságot és szavazati jogot Mesterházy azt se tudná hol van Erdély.

  26. Gordon szerint:

    Most kellenének, de kiismerték már a szocialistákat.

Itt lehet hozzászólni !