Egy kis hazai Csepelről – Pálffy István útikalauza

“Körültekintéssel végigjárta Csepel kocsmáit”

Csepel.hu, Index

Egy kis hazai. Ez a sorozatcíme azoknak az útikönyveknek, melyek 10. darabja jelent meg a napokban. Pálffy István legújabb kötete Csepelről szól: a kerület történetéről, látnivalóiról, érdekes helyeiről, az itt élő emberekről, helyi legendákról olvashatunk személyes élményekkel is átszőtt beszámolót.

Ahogy a könyvbemutatón (a helyszínen készült fotók elérhetők ide kattintva) a szerző elmondta, közel egy évig járt Csepelre, legalább ezer emberrel beszélgetett, vendéglőkben, büfékben kóstolta a helyi ízeket, különböző évszakokban fotózta a csepeli látnivalókat.

Borbély Lénárd alpolgármester köszöntőjében kitért arra, hogy a Csepelt bemutató könyv – melynek megjelenését az önkormányzat támogatta – ötlete Németh Szilárd polgármestertől származik. Az alpolgármester bevezetője után Csurka László színművész olvasott fel részleteket a kötetből. Az ízelítőt a következő idézettel kezdte: „Egyetlen magyar település nem adott annyi újat, erőt, kezdeményezést, vért és verítéket az országnak, mint Csepel. Elsők és legek ilyen számban sehol nem fordulnak elő. Csepel az iparban, a politikában, de még a sportban is kiemelkedő.”

A kötetben számos érdekességeket olvashatunk a kerületről, például azt is megtudhatjuk, hol találunk pénztárcakímélő vendéglőket, hol ihatunk házi sört, hol találunk finom süteményt, de a sétára csábító helyszínekkel is megismertet a könyv. „A főváros egyik legnapfényesebb, nyáron legmelegebb és legszárazabb kerülete. Itt bizony alföldi a klíma. 1500 órán át is süt a nap. (…) A vizek sokáig melegek, így kedvezőek a vízi sportok és a fürdőzés, no meg a kiskerti zöldség – és gyümölcstermesztés szempontjából”- olvasható a könyvben.

Forrás: Csepel.hu

Körültekintéssel végigjárta Csepel kocsmáit

Új kötete jelent meg Pálffy István belföldi útikönyvsorozatának. A kereszténydemokrata képviselő ezúttal Csepel nevezetességeit és helyi legendáriumát szedte össze, kiegészítve egy kocsma- és étteremkörképpel. A követhetetlenül szórakoztatóra sikerült csepeli bemutatón pedig kiderült, hogy nem sok igaz a vörös Csepel mítoszából, viszont sok helyen csapolnak Ászokat.

„Csepelre a belvárosban úgy tekintenek, mintha már a vidék része lenne” – panaszkodott nekünk az egyik vendég a könyvbemutató után. Ezt illusztrálta az is, hogy odafele még a rutinosnak tűnő taxisunk is eltévedt, végül némi késéssel sikerült csak beesnünk a rendezvényre. Szerencsére pont akkor, amikor Pálffy a tételmondatához ért. „Egyetlen település sem adott annyi vért, verítéket, lendületet, életet az országnak, mint Csepel” – idézte fel a könyv fülszövegét is indító mondatát a képviselő, akinek az volt a célja, hogy ismertebbé tegye ezt a városrészt.

Nem vörös, hanem sokszínű

Pálffy további beszámolójából pedig kiderült, igencsak megkedvelte a kerületet. Például azért, mert könyve készítésekor bárkivel is beszélt, mindenki nagyon barátságos volt. Mind a cekkerében almát hazacipelő idős néni, mind a divatos étterem előtt terepjárójában parkoló férfi, szemléltette Csepel sokszínűségét Pálffy.  „Ezek nem az udvariasság szavai” – sietett hangsúlyozni az udvarias szavak után. Hiszen ez már a tizenegyedik kötete belföldi útikönyv-sorozatának, sok helyen volt már lehetősége szétnézni, Csepelre mégis különösen szeretett visszajárni.

A képviselőnek az volt a célja, hogy olyan részét is megmutassa a városrésznek, amit a csepeliek sem feltétlenül ismernek. Ehhez a fényképeket is maga készítette, a kötetbe pedig a látnivalók, az éttermek és kocsmák leírásai mellé igyekezett kevésbé ismert városi legendákat és történeteket is összegyűjteni. Sőt, a történeti áttekintésben még arra is vállalkozott, hogy a vörös Csepel mítosza mögé nézzen. A rendezvény után Pálffy az Indexnek elmondta, hogy miközben a város történetét kutatta, a vörös helyett ő egy sokszínű Csepelt fedezett fel. Régen a kommunisták ugyan próbálták a vörös Csepel képét kialakítani, de a mögött sosem volt igazi tartalom. És bár a proletár öntudat mindig erősen jelen volt, éppen a csepeli munkások szólították fel egy gyűlésen Rákosit a lemondásra. Erejüket pedig az jelzi, hogy senkinek nem esett bántódása emiatt.

Pálffy egy év alatt készült el a vékony kötettel, nem is csinált titkot abból, hogy a parlamenti munka lassította. „Ma közös dolgaink vannak, melyeket önökért végzünk, kevesebb idő jut erre” – fordult a nagyjából ötven fős közönségéhez. Egy ilyen könyvet pedig csak úgy lehet elkészíteni, ha sok időt tölt a helyszínen. „Az a lényeg, hogy folyamatosan ízlelni, tesztelni, érzékelni, tapasztalni kell” – foglalta össze munkamódszerét a politikus. A képviselő persze nem állta meg, hogy kicsit ne tekintsen ki belpolitikai kérdésekre is. Mint mondta, a 25-ik órában vagyunk, hogy megmentsük azt a Csepelt, amit ismerünk. De a jelenleg zajló folyamatok, azaz a magyar ipar visszaépítése és a munkahelyek teremtése mind sokat segíthet Csepelnek.

Poci büfé

Pálffy rövid felvezetője után Csurka László színművész próbálta bemutatni a kötetet a közönségnek. Ehhez azt a módszert választotta, hogy véletlenszerűen fellapozva innen-onnan kisebb részleteket olvasott fel, ezeket néha kommentálta, sokszor pedig inkább egy mondat közepén döntött úgy, hogy mégis inkább máshonnan olvasna fel tovább. Ennek eredménye egy teljesen követhetetlen, de nagyon szórakoztató produkció lett, mely során a zengő orgánumú színművész gyakorlatilag lóugrásban végigszaladt a könyvön.

Mielőtt mindezt elkezdte volna, még köszöntötte a politikust. Mint mondta, “körültekintéssel és ízlésvilággal járta körül Pista Csepel kocsmáit, le a kalappal előtte”, majd pedig elkezdett felolvasni egy szakaszt, ahol Pálffy Csepel öt történeti korszakáról írt. Ezután Csurka közölte, hogy a gasztronómiai részekre szeretne áttérni, ezért az étteremajánlók irányába kezdett el lapozni. Ahogy pörgette a könyvet, több szöveghelyről is megjegyezte, hogy azt bizony nagyon szereti. De még mielőtt kiderülhetett volna, mit látott, már lapozott is tovább. Egy ponton közölte, hogy épp egy gyönyörű szakaszt talált Mansfeld Péterről, de inkább nem olvasná fel, hanem visszatérne a gasztronómiai részhez.

További kanyarok után “Kövér Lacinak” a csepeli zászlóavató ünnepségen elmondott beszédéből következett egy rövid idézet, utána viszont tényleg átlapozott az éttermeket bemutató fejezethez. Itt több étterem kritikájából is kiemelt mondatokat, néha csak egy egy szót, de volt olyan is, amikor csak a kritikáról mondott véleményt. “Poci büfé, igen, nagyszerű dolgokat kap a Poci büfé is a szerzőtől” –  lelkendezett végig Csurka. Akinek ráadásul alighanem a félhomály miatt nem is volt könnyű dolga, többször is félreolvasott szavakat, még nehezebbé téve a felolvasás követését. .

Alternatív progresszió

Csurka blokkja után lehetett volna kérdezni Pálffytól, de a közönség soraiból senki nem jelentkezett, ezért elkezdték felszolgálni a böjti falatokat, ami mellé mindenkinek járt egy ajándék példány is a könyvből. A kötetet átpörgetve pedig kiderült, hogy Pálffy alapos munkát végzett, látszik, hogy régóta foglalkozik útikönyvek szerkesztésével. Helytörténeti nevezetességek mellett ismert csepeliek és ismeretlen anekdoták bemutatására is jutott hely. Az mondjuk érződött, hogy nem minden kocsmát sikerült ugyanolyan alaposan megnéznie Pálffynak, a részletes leírások mellett van három hely is, aminek összes ismérve annyi, hogy csapolnak benne Ászokat.

A legváratlanabb fordulat mégis akkor jön szembe a könyvben, amikor Pálffy a blogkedvenc, de azért nem túl ismert Wormkids zenekart hozza szóba. Ráadásul dicsérve: mint írja, alternatív progresszióként ez folyik Csepelen, majd pedig hosszan idézi a quart.hu egy korábbi kritikáját.

A bemutató legvégére befutott még Németh Szilárd polgármester is, aki már a tányércsörgések közepette kezdte el ismertetni a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésének Csepelt érintő döntéseit, de ez annyira lelombozónak tűnt az addigi eseményekhez képest, hogy inkább hazaindultunk. Pálffy István következő állomása Komárom lesz, elmondása szerint idén szeretne elkészülni a várost bemutató kötettel.

Forrás: Index

10 hozzászólás “Egy kis hazai Csepelről – Pálffy István útikalauza” bejegyzésre

  1. "?!" szerint:

    EMLÉKEZTETŐ A HOLNAPI KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ÜLÉSRE:

    Meghívó

    Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Képviselő-testülete 2013. február 28-án (csütörtök) 17.00 órai kezdettel tartandó rendes ülésére, melynek helyszíne a
    Polgármesteri Hivatal Nagytanácsterme (1211 Budapest, Szent Imre tér 10. földszint 5.)

    Napirend előtt:

    Tájékoztató a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Dél-budai Katasztrófavédelmi Kirendeltség, XXI. kerületi Hivatásos Tűzoltóparancsnokság, 2012. évben végzett tűzoltási és műszaki mentési tevékenységéről (T-2 )
    Előterjesztő: Galgócz Deák Antal tűzoltó ezredes, tűzoltóparancsnok

    Tájékozató a járási hivatalok működésének megkezdésével, az átadott ingatlanokkal és ingóságokkal kapcsolatban (T-4 )
    Előterjesztő: Németh Szilárd polgármester

    Tájékozató a településrendezés és településfejlesztés kérdéseivel kapcsolatos jogszabályi háttérről (T-5 )
    Előterjesztő: Németh Szilárd polgármester

    Tájékozató a hárosi biztos február havi tevékenységéről (T-3 )
    Előterjesztő: Balogh Ernő hárosi biztos

    Tájékozató az előző Képviselő-testületi ülés óta végzett munkáról (T- )
    Előterjesztő: Németh Szilárd polgármester

    Nyílt ülés:

    Napirend-tervezet 1. pontja: (24. sz. előterjesztés ) + egységes szerkezet
    Rendelettervezet az Önkormányzat által alapított kitüntetésekről és azok adományozásának rendjéről szóló 26/2011. (VII.18.) önkormányzati rendelet módosításáról
    Előterjesztő: Németh Szilárd polgármester

    Zárt ülés:

    Napirend-tervezet 2. pontja:( . sz. előterjesztés) – helyszíni kiosztás
    Javaslat ”CSEPEL SZOLGÁLATÁÉRT” díj adományozására
    Előterjesztő: Németh Szilárd polgármester

    Napirend-tervezet 3. pontja: (29. sz. előterjesztés)
    Javaslat szociális támogatás ügyekben benyújtott fellebbezések tárgyában
    Előterjesztő: Morovik Attila alpolgármester

    Nyílt ülés:

    Napirend-tervezet 4. pontja: (33. sz. előterjesztés ) + melléklet
    Rendelettervezet a Csepeli Önkormányzati Környezetvédelmi Alap létrehozásáról szóló 9/1997. (IV.22.) Kt. rendelet módosításáról
    Előterjesztő: Németh Szilárd polgármester

    Napirend-tervezet 5. pontja: (39. sz. előterjesztés ) + kiegészítés
    Rendelettervezet Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata és Szervei Szervezeti és Működési Szabályzatának elfogadásáról
    Előterjesztő: Németh Szilárd polgármester

    Napirend-tervezet 6. pontja: (47. sz. előterjesztés ) + kiegészítés
    Javaslat a Polgármesteri Hivatal Alapító Okiratának módosítására, valamint a Szervezeti és Működési Szabályzatának elfogadására
    Előterjesztő: Németh Szilárd polgármester

    Napirend-tervezet 7. pontja: (26. sz. előterjesztés ) + kiegészítés
    Rendelettervezet a közösségi együttélés alapvető szabályairól és ezek elmulasztásának jogkövetkezményeiről (50 ezer Ft-os helyszíni bírságok, és 150 ezer Ft-os közigazgatási bírságok kiszabását lehetővé tevő szabályok) ?????!!!!!
    Előterjesztő: Németh Szilárd polgármester

    Napirend-tervezet 8. pontja: (28. sz. előterjesztés ) + egységes szerkezet + kiegészítés
    Rendelettervezet a közterületek rendjéről és használatáról szóló 29/2011. (IX.29.) önkormányzati rendelet módosításáról
    Előterjesztő: Németh Szilárd polgármester

    Napirend-tervezet 9. pontja: (53. sz. előterjesztés ) + KÉT vélemény
    Rendelettervezet Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata 2013. évi költségvetéséről (Ebből lesz Csepelen Teller Ede szobor, mert már csak ez hiányzott?!)
    Előterjesztő: Németh Szilárd polgármester

    Napirend-tervezet 10. pontja: (27. sz. előterjesztés ) + egységes szerkezet
    Rendelettervezet az önkormányzat vagyonáról és a vagyona feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 11/2012. (V.03.) önkormányzati rendelet módosításáról
    Előterjesztő: Németh Szilárd polgármester

    Napirend-tervezet 11. pontja: (23. sz. előterjesztés )
    Rendelettervezet az önkormányzat fenntartásában működő általános iskolákba való felvételi eljárás során sajátos helyzet meghatározásáról szóló 11/2007. (III.26.) Kt. számú rendelet hatályon kívül helyezéséről
    Előterjesztő: Morovik Attila alpolgármester

    Napirend-tervezet 12. pontja: (44. sz. előterjesztés )
    Rendelettervezet a személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról szóló 6/2012. (III.27.) Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Képviselő-testülete önkormányzati rendelete módosításáról
    Előterjesztő: Morovik Attila alpolgármester

    Napirend-tervezet 13. pontja: (25. sz. előterjesztés )
    Javaslat dupla üstös mozgó tábori főzőkészülék elfogadására
    Előterjesztő: Németh Szilárd polgármester

    Napirend-tervezet 14. pontja: (35. sz. előterjesztés )
    Javaslat a Csepel Kapuja – Szociális célú városrehabilitációs programmal kapcsolatos egyes határozatok visszavonására
    Előterjesztő: Németh Szilárd polgármester

    Napirend-tervezet 15. pontja: (34. sz. előterjesztés )
    Javaslat a Csepel Kapuja – Szociális célú városrehabilitációs program Konzorciumi Együttműködési Megállapodása módosulásának elfogadására
    Előterjesztő: Németh Szilárd polgármester

    Napirend-tervezet 16. pontja: (51. sz. előterjesztés )
    Javaslat a Csepel Kapuja – Szociális célú városrehabilitációs programban résztvevő társasház homlokzat színezési költségének támogatására
    Előterjesztő: Németh Szilárd polgármester

    Napirend-tervezet 17. pontja: (38. sz. előterjesztés )
    Javaslat Kiss János altb. u. 53-59. társasház felújításának önkormányzati tulajdoni hányadára jutó önrész biztosítására
    Előterjesztő: Werner Péter vezérigazgató

    Napirend-tervezet 18. pontja: (45. sz. előterjesztés )
    Javaslat a Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzat Közterület-felügyelet intézményvezetői (igazgatói) pályázatának kiírására
    Előterjesztő: Borbély Lénárd alpolgármester

    Napirend-tervezet 19. pontja: (54. sz. előterjesztés )
    Javaslat a Gazdasági Szolgáltató Igazgatóság szervezeti változásából adódó létszámcsökkentés finanszírozására
    Előterjesztő: Borbély Lénárd alpolgármester

    Napirend-tervezet 20. pontja: (32. sz. előterjesztés )
    Javaslat a Csepeli Városkép Kft. felügyelő bizottsági ügyrendjének elfogadására
    Előterjesztő: Borbély Lénárd alpolgármester

    Napirend-tervezet 21. pontja: (55. sz. előterjesztés )
    Javaslat a Csepeli Városgazda Közhasznú Nonprofit Zrt. Felügyelő Bizottsági tag kijelölésére, valamint Alapító Okirat módosítására
    Előterjesztő: Borbély Lénárd alpolgármester

    Napirend-tervezet 22. pontja: (48. sz. előterjesztés )
    Javaslat a Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata tulajdonában álló ingatlanok eladásáról (4 db beépítetlen belterületi önkormányzati ingatlan “dobraverése”???!!!)
    Előterjesztő: Borbély Lénárd alpolgármester

    Napirend-tervezet 23. pontja: (49. sz. előterjesztés )
    Javaslat tulajdonosi döntés a Budapest XXI. kerület Szent Imre tér átalakítása okán felépítendő pavilonsor megépítésének fedezetéül szolgáló, bérleti jogok értékesítésére vonatkozó pályázat kiírásának módjáról
    Előterjesztő: Borbély Lénárd alpolgármester

    Napirend-tervezet 24. pontja: (50. sz. előterjesztés )
    Javaslat a Gerincút szabályozási vonalába eső ingatlanok Fővárosi Önkormányzat tulajdonába adásáról szóló ajándékozási szerződés jóváhagyására
    Előterjesztő: Borbély Lénárd alpolgármester

    Napirend-tervezet 25. pontja: (52. sz. előterjesztés )
    Javaslat a 210147 helyrajzi számú ingatlanra feljegyzett perindítás tényének telekalakítás utáni átjegyzésére
    Előterjesztő: Borbély Lénárd alpolgármester

    Napirend-tervezet 26. pontja: (21. sz. előterjesztés ) + kiegészítés
    Javaslat a Budapesti Rendőr-főkapitányság részére bérlőkijelölési jog ismételt biztosítására
    Előterjesztő: Borbély Lénárd alpolgármester

    Napirend-tervezet 27. pontja: (40. sz. előterjesztés )
    Javaslat háromszoros bérlőkijelölési jog ismételt biztosítására a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság Dél-budai Katasztrófavédelmi Kirendeltség részére a Budapest XXI. Kerület Kossuth Lajos u. 114. VIII/49. szám alatti ingatlanra
    Előterjesztő: Borbély Lénárd alpolgármester

    Napirend-tervezet 28. pontja: (46. sz. előterjesztés )
    Javaslat a Páskom utca közvilágításának kiépítésére
    Előterjesztő: Borbély Lénárd alpolgármester

    Napirend-tervezet 29. pontja: (41. sz. előterjesztés )
    Javaslat a Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Képviselő-testülete 708/2012. (XII.13.) számú határozatának visszavonására
    Előterjesztő: Borbély Lénárd alpolgármester

    Napirend-tervezet 30. pontja: (56. sz. előterjesztés ) – Sürgősségi előterjesztés
    Javaslat az Erzsébet-program keretében kiírt „Mesés nyár vár ránk” című pályázaton történő részvételre
    Előterjesztő: Morovik Attila alpolgármester

    Napirend-tervezet 31. pontja: (43. sz. előterjesztés )
    Javaslat a Magyar Ökumenikus Segélyszervezettel kötött ellátási szerződés módosítására
    Előterjesztő: Morovik Attila alpolgármester

    Napirend-tervezet 32. pontja: (22. sz. előterjesztés )
    Javaslat óvodavezetői pályázatok meghirdetésére
    Előterjesztő: Morovik Attila alpolgármester

    Napirend-tervezet 33. pontja: (36. sz. előterjesztés )
    Javaslat óvodák önállóan működő költségvetési státuszának megszüntetésére
    Előterjesztő: Morovik Attila alpolgármester

    Napirend-tervezet 34. pontja: (42. sz. előterjesztés )
    Javaslat a bölcsődék nyári nyitva tartására
    Előterjesztő: Morovik Attila alpolgármester

    Napirend-tervezet 35. pontja: (37. sz. előterjesztés )
    Beszámoló a Képviselő-testület határozatainak végrehajtásáról
    Előterjesztő: Németh Szilárd polgármester

    Napirend-tervezet 36. pontja:
    Egyebek

    Budapest, 2013. február 27.

    Németh Szilárd
    polgármester

  2. Éva szerint:

    “de ez annyira lelombozónak tűnt az addigi eseményekhez képest, hogy inkább hazaindultunk”

    Ha az Index ilyen nagyon okos, akkor szóljon már az újságírójának, hogy ne lyukas gatyában jöjjön el egy helyszínre.

    Amikor már ez menni fog, akkor újrakezdhetik tanulni a szakmát.

  3. csapajev szerint:

    Pálffynak való munka!

  4. kekec szerint:

    Ez az alkesz biztosan élvezte a kocsmákat, látszik is rajta…

  5. felix szerint:

    Mi az, hogy a főváros csepeli ingatlanokat kap ajándékba??
    Herdálunk ?

  6. ugró mókus szerint:

    Jé egy alkoholista fasz!

  7. John Doe szerint:

    “Körültekintéssel végigjárta Csepel kocsmáit”
    Ebben mi a meglepő nála?

  8. nagyapó szerint:

    Pálffy tud enni, tud inni, tud írni, mint egy magyar úriember, ellentétben a csepeli prolival, aki csak inni tud (meg szitkozódni anélkül, hogy olvasta volna a könyvet).

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét, lop

  9. nagyapó szerint:

    Azért valamit nem értek. Mit jelent a “csapolnak Ászokat”? Melyikeket a zöld, vagy a pikk ászokat? Hogyan csapolják makk ászt?

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét, lop

Itt lehet hozzászólni !