Takács Krisztián magánokirat-hamisítást követett el

Csepel.info

Takács Krisztián, Mesterházy Attila és Szenteczky János, aki egy másik bírósági ítélet szerint még az ügyvédjét is a csepeli adófizetők pénzéből fizettette ki

Takács Krisztiánt, a csepeli MSZP képviselőjét, aki ellen sikkasztás miatt nyújtott be az ügyészség vádiratot,  a bíróság magánokirat-hamisítás vétsége miatt 2010. január 19-én jogerős ítélettel egyszer már 1 év próbára bocsátotta – értesült a Csepel.info. Bár Takács ugyanabban az évben lett előbb az MSZP képviselő-jelöltje, majd később listás képviselő, a tényt, hogy magánokirat-hamisítás miatt jogerősen elítélték, ő és pártja is eltitkolták.

A Csepel.info megszerezte azt a vádiratot, melyben hanyag kezeléssel vádolják K. Istvánt, az önkormányzat Oktatási Szolgáltatási Intézményének (OSZI) korábbi igazgatóját valamint sikkasztással Takács Krisztiánt, a csepeli MSZP önkormányzati képviselőjét. A vádirat a gyanúsítottak előéletét is taglalja: e szerint K. Istvánt már 2008-ban jogerősen elítélték számvitel rendjének megsértése vétség és más bűncselekmények miatt, de – ahogy írtuk – Takács Krisztián előélete sem makulátlan. Mivel a vádiratban szereplő sikkasztás az egy év próbaidőn belül történt, az is lehet, hogy Takács Krisztián nem fogja megúszni fogház- vagy börtönbüntetés nélkül.

Vörös Csepel című tényfeltáró könyv egy kisebb fejezetben foglalkozott Takács Krisztián MSZP-s képviselő műfüves sportpályájának esetével. Információink szerint az ügyben két gyanúsított ellen nyújtott be az ügyészség vádiratot hanyag kezelés és sikkasztás bűncselekményének elkövetése miatt.

A könyvben leírtak szerint a csepeli önkormányzat Borka-Szász Tamás MSZP-s frakcióvezető segítségével 2007. októberében döntött úgy, hogy az iskolai sportudvarok korszerűsítésére külső beruházókat vonnak be. A Széchenyi István Iskola sportudvarára kiírt versenyeztetési eljárást az egyetlen induló, a V-Tel Kft. nyerte el. Akkoriban megszokott volt, hogy a pályázatok nyertesei a párthoz kötődő vállalkozók közül kerülnek ki, a feltételek pedig nem éppen a csepeli adófizetőknek kedveznek. Ezek után senkit nem lepett meg, hogy a V-tel tulajdonosai között Takács Krisztián, a csepeli MSZP tagja is ott volt.

A vádirat 1. oldala

A vádirat 2. oldala

A vádirat 3. oldala

A vádirat 4. oldala

A vagyonhasznosítási szerződés szerint a műfüves pályát palánkkal és labdafogó hálóval kellett körülvenni, és a tulajdonjog az átadás-átvételt követően az önkormányzathoz került. A beruházás ellenértékeként a pálya hasznosításának joga 10 évre a V-Tel Kft-t illette meg, ami busás hasznot ígért. Az átadás-átvétel során azonban már azt sem vették észre, hogy a kivitelezés nem is a kiírás és a szerződés szerint készült: a pálya két kapuja mögötti labdafogó hálók hiányoztak.

Mivel a pálya túl hangos volt, a palánkot leszerelték, hogy a helyére labdafogó hálót tegyenek. Bár a tulajdonjog az önkormányzaté volt, a leszerelt palánkot a V-TEL Kft. mégis eladta az önkormányzatnak 1.500.000 forintért, mintha csak a sajátja lett volna. A leszerelés költségeit is az önkormányzat állta. A V-TEL emellett vállalkozási szerződést kötött arra, hogy bruttó 360.000 forintos összegért megépítsék a pálya köré a labdafogó hálót. Azt az 5 méteres labdafogó hálót, amivel a szerződés szerint át kellett volna adniuk a pályát.

A Csepel.info által most megszerzett vádirat szerint a fenti ügyletek során összesen 2.260.000 forint értékben történtek indokolatlan kifizetések a műfüves pályánál. A vádirat kiemeli, hogy a palánk értékesítése során a V-Tel Kft-t képviselő Takács Krisztián II. rendű vádlott idegen, rábízott dolgokról rendelkezett, így a palánk értékesítésével 1.500.000 forint kárt okozott. Takács Krisztián 2010 ősze óta listás képviselőként tagja az önkormányzat MSZP-s frakciójának.

Csepel.info

Előzmény:

Elszámoltatás Csepelen: vádat emeltek a képviselő ellen

77 hozzászólás “Takács Krisztián magánokirat-hamisítást követett el” bejegyzésre

  1. géza szerint:

    deme gábor már várja…

  2. felix szerint:

    “Akkoriban megszokott volt, hogy a pályázatok nyertesei a párthoz kötődő vállalkozók közül kerültek ki.”
    Közgép!

  3. Bugi szerint:

    Ez a csepeli MSZP meg a környezete pont úgy néz ki, mint az olasz maffia.

  4. felix szerint:

    Bugi!
    Milyen hatalma van ennek a maffiának?
    Én “tudok” egy másikról amelynek van és az olaszok hozzájuk járnak továbbképzésre.

  5. ebihal szerint:

    Esetleg tud valaki érdemi infót arról a KDNP-s országgyűlési képviselőről, aki
    egyébként a költségvetési bizottság alelnöke, hogy milyen kapcsolatban volt/van
    azokkal az offshore cégekkel, amelyek most nyúlnak le 12 milliárdot?

  6. kkk szerint:

    Ilyen kezekben van a Csepel Fc??????????????????

  7. felix szerint:

    ebihal!
    Erről kussolnak a fideszes és jobbikos urak.
    Az úri szalonokban ilyen apró kiadásokról nem illik társalogni.
    Ez olyan Gordontalan lenne.

  8. Bugi szerint:

    Csepeli ügyekkel gyertek elvtársak. Takács, Csentecki Csepelen képviselők, mint ahogy Deme is itt volt a jövő embere. Ti tudtatok a hamisításáról?

  9. Lotyaláb szerint:

    Deme párját ritkító szocialista volt. De nem maradhat, egyedül, nem szereti, ha hideg a zárka egy kicsit.

  10. admin!
    Mi lenne ha szigorúan a befejezett tényekre szorítkoznánk és nem visszamenőleges találgatásokra?!
    Pld. Ezért és ezért a (pártoktól) független bíróság ennyit és ilyen büntetést szabott ki, esetleg (bűncselekmény vagy bizonyítottság hiányában) felmentette!
    Indítsatok esetleg emelt-díjas SMS szavazást! ))) 😛 (((

  11. felix szerint:

    Bugi!
    A csepeli ügyekkel hajlandó foglalkozni az igazságszolgáltatás azaz, ha a vádak igaznak bizonyulnak akkor nem marad el a méltó büntetés, ezért ezekkel nekem nincs mit foglalkozni.
    Egy választó polgárnak pl. nekem az a fontos, hogy a mindenkori hatalom ne tudjon meglopni. Erre lenne jó az ellenzék ami a szocik alatt Csepelen nem tette a feladatát most meg hörög.

  12. ebihal szerint:

    Bugi!
    Mivel ti sem mindig konkrét személyekre vonatkozóan írtok, hanem általánosítva
    a szocikról, így engedtessék meg, hogy általánosságban a Fidesz szennyesével
    foglalkozzunk!

  13. Manitu szerint:

    Ebihal: Szenteczky János, Takács Krisztián, Deme Gábor neked általánosítás? A kettős gyilkosság, a lakásmutyi-ügyek, a fiktív útfelújítások, Takács focipálya-ügye nem elég konkrét?

    Írjatok már le csak egyetlen olyan csepeli ügyet, ami a Fideszhez köthető és szerintetek gyanús. Egyetlen feljelentést sem tett a csepeli MSZP, egyetlen konkrét vád sem fogalmazódott meg még szóban sem a fideszes vezetés ellen. Nehéz ugyanis megfogalmazni, hogy kétmilliárdos megtakarítás mellett miért volt jobb a méregdrágán dolgozó MSZP-s vállalkozói kör, ami amúgy nem is csinált semmit.

  14. felix szerint:

    Manitu!
    Ha egy család 2012-ben, 19 millió forintért vett egy lakás.
    2013-ban, nem vett, akkor megtakarított 19 millió forintot?
    Ezen az alapon takarított meg a FIDESZ 2 milliárd forintot.

  15. felix szerint:

    Manitu!
    A Csepelen tisztakezű Német Szilárd és más csepeli fideszes képviselő átsétál a parlamentbe és nevét adja a 12 milliárdos offshore lenyúláshoz.
    Ezt hívom én profizmusnak.

  16. Manitu szerint:

    Ne hadobálj. Szerintem te adod a nevedet offshore-lenyúláshoz, amikor még párttag voltál. Csepelen egyedül az MSZP-nek volt köze offshore-ügyletekhez, amikor kijátszották a Munkásotthont meg a Csepel SC-t offshore-cégek kezére.

  17. felix szerint:

    Manitu!
    Láss már tovább Csepelnél.
    Te szerencsétlen azt hiszed, hogy taggyűlés elé kerülnek kerültek az önkormányzat gazdasági döntései és azt a tagságnak jóvá kell hagynia.
    Ennyire nem lehetsz hülye.
    Melyik taggyűlésén hagyta jóvá a fidesz tagsága pl. a medence befedést uszoda helyett.
    Viritsd az erről szóló jegyzőkönyvet.
    Az önkormányzat és a uralkodó párt két külön intézmény.

  18. Manitu szerint:

    Felix: úgy néz ki ez az egész csepeli MSZP, mint egy bűnbanda. Te is a tagjuk voltál, és te most is rájuk szavaznál.

    Te támogattad a lakásmutyit? És a fiktív útépítéseket? És a kettős gyilkosságot vagy a hozzá vezető sikkasztást? Azt is, hogy úgy elszigetelték Takács Józsefet, hogy az teljesen egyedül maradt, és Deme úgy érezte, hogy akár meg is ölheti? És Takács műfüves ügyéről mi a véleményed, támogattad? A kórházbezárást is?

    Nyugodtan leírhatod a véleményedet. Attól, hogy neked Szenteczky nem volt szimpatikus, még ott álltál és jelenleg is ott állsz az MSZP mögött.

  19. Gordon szerint:

    A lényeg:

    “Takács Krisztiánt, a csepeli MSZP képviselőjét, aki ellen sikkasztás miatt nyújtott be az ügyészség vádiratot, a bíróság magánokirat-hamisítás vétsége miatt 2010. január 19-én jogerős ítélettel egyszer már 1 év próbára bocsátotta”

    Krisztiánnak tisztáznia kell magát vagy nincs helye a csepeli közéletben és a csepeli sport körül.

  20. felix szerint:

    Manitu!
    Szerinted hány tagja lehetett a csepeli MSZP-nek, és hány tagból állhat egy bűnbanda, ha nem akar pillanatokon belül megbukni?
    Kérjél már kölcsön egy kis észt valakitől.
    Amit meg Takács Józsi elszigeteléséről írsz az az első szótól az utolsóig hülyeség.
    A dolgok mai állása szerint az a szemétláda deme pl nem ölt.
    Marad a tényeknél, mert a fantázia betegessé is válhat.
    Mennek kell.

  21. Manitu szerint:

    A dolgok mai állása szerint sem kellene még mindig védened Deme Gábort, mivel emberölésért, társtettesként ítélték el. Szerinted ti nem vagytok felelősek még a saját bandátokért sem, pedig te most is őket véded, viszont szerinted mindenki más minden olyan bűnért felelős, amiről még csak vádaskodás volt, sem feljelentés, sem vádira, sem ítélet nem született.

    Logikus kommunista gondolkozás: az MSZP semmiért sem felelős, a Fidesz mindenért.

    És azt nem gondolod, hogy a Takácsnak illene elmondania, hogy miért állt a bíróság elé? Legalább valami könnyes, megható magyarázatot adnia kellene, nem? Vagy te tudod mit csinált?

  22. Fingagyú!
    Egy jogerős ítéletet már nem kell magyarázni!
    Legfeljebb a zilyeneknek mint Te! 😛

  23. Manitu szerint:

    Vitéz doktor bihari:

    1. édesanyádat szólítsd így, hátha elmondja majd, honnan bukkantál elő.

    2. én az ítéletből nem tudom, hogy Takács mit csinált, mivel az ítéletet nem láttam. Te láttad, vagy elmondta neked Takács, hogy mit csinált?

  24. Manitu szerint:

    Takács Kriszián: nem kellene előállnod azzal, hogy miért álltál a bíróság előtt?

  25. vitéz bihari Grün szerint:

    Fingagyú!
    A zítéletnek kell legyen egy indokló része! Már persze írástudóknak!
    Nekem nem volt anyám! Csak apám mint Ádámnak! ))) 😛 (((

  26. vitéz bihari Grün szerint:

    “Demján Sándor üzlettársa, Nyúl Sándor, ciprusi üzletemberek, valamint Leisztinger Tamás üzlettársa, Albrecht Ottó is megtalálható azoknak a friss alapítású cégeknek a hátterében, amelyek nemrég 12,5 milliárd forintot nyertek a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) egyik pályázatán” – írja az Átlátszó.
    .
    Fityeszes offshore?! Olyan nincs is! ))) 😛 (((
    .
    http://hvg.hu/gazdasag/20130211_Sesztakugy_Demjanhoz_es_ciprusi_uzletemb#rss

  27. yoda szerint:

    Amondó vagyok, hogy Krisztiánnak valóban tisztáznia kellene magát, elsősorban a csepeli közélet megmaradt becsületéért, másrészt pedig a választói érdekében.
    Az, hogy valakit jogerősen elítélnek okirathamisításért nem pite, joggal vagyunk mi csepeliek erre kiváncsiak!

  28. Manitu szerint:

    Grün: sajnos ez azt mutatja, hogy rés van a rendszerben. Leisztinger Tamás az MSZP üzleti köreibe tartozik, ha ezt sem tudtad, nagyon buta vagy. Legközelebb Puch Lászlót is fideszesként mutatod be?

    Takács Krisztiánnak pedig ki kell állnia, és el kell mondania, amit 2010 októbere előtt kellett volna elmondania.

  29. felix szerint:

    Manitu!
    Te tényleg ekkora vagy.
    Tettes társ és a bűnsegéd között van akkora különbség, hogy ne keljen hülyeséget beszélned.
    Azért mert a tényekhez ragaszkodom még nem védem demét, kár ezt hazudnod.
    Az igaz, hogy máskor sem jeleskedsz az igazság kifejtésében, de hát a pénz az pénz-
    Megértelek.

  30. vitéz bihari Grün szerint:

    Sajnos ez nem a pártállástól függő rést, hanem azt a zörök dakota bölcsességet bizonyítja, hogy:
    “Egyik szemét nem vájja ki a másik szemétnek a szemét!”
    Itt nem rongyos évi két milliárd virtuálisan el nem költött (nem bizonyítható) megtakarításról vagy pár milliós jutalmakról van szó!
    Ne keverd őket a Ti kisstílű seggnyalásotokkal! ))) 😛 (((

  31. Manitu szerint:

    Te komolyan azt gondolod, hogy Deme csak ott volt? Felix, és még én beszélek hülyeségeket?

    Ugyan. Te nem gondolsz bele.

    Takács Krisztiánnak pedig ki kell állnia, és el kell mondania, amit 2010 októbere előtt kellett volna elmondania.

  32. felix szerint:

    Manitu!
    Vitatkozz a vádat képviselő ügyésszel, mert az ő minősítését idéztem.
    Persze te nála is okosabb vagy.
    Másokat minősítesz minden tudás nélkül.
    Akkor most szerinted ki a hülye?
    Nem csak Takács Krisztiánnak kell kiállnia hanem annak is aki a felvételénél az ajánlója volt.

  33. Királyerdei szerint:

    “hull az elvtárs mint a légy….”

    Vádat emeltek három egykori főrendőr ellen

    hir24.hu 2013.02.11. 13:05:00

    A Központi Nyomozó Főügyészség 14 jelenlegi, illetve egykori rendőr ellen nyújtott be vádiratot a Fővárosi Törvényszék Katonai Tanácsához. Bene László, Gergényi Péter és Dobozi József is bíróság elé áll.

    A Központi Nyomozó Főügyészség Debreceni Regionális Osztálya az Országgyűlés Emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottságának a 2002 és 2010 között, és különösen 2006 őszén az állam részéről a politikai szabadságjogokkal összefüggésben elkövetett jogsértéseket vizsgáló albizottság elnökének, illetve a nyomozás során több magánszemély feljelentése alapján folytatott vizsgálatot befejezte.

    Ennek eredményeként 14, a rendőrség hivatásos állományába tartozott, illetve jelenleg is tartozó személlyel szemben 2013. február 8-án, pénteken vádiratot nyújtott be a Fővárosi Törvényszék Katonai Tanácsához.

    A Magyar Televízió Szabadság téri székházánál 2006. szeptember 18-án késő este megjelent demonstrálók közül néhány százfős tömeg megtámadta az épületet és a védelmére rendelt, a főbejárat előtti lépcsősoron sorfalszolgálatot teljesítő Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság csapatszolgálati századát. A fővárosba rendelt megyei csapatszolgálati század hiányos védőfelszerelésekkel érkezett, többeknek nem volt pajzsa, sisakja vagy akár mindkettő. Annak ellenére, hogy a hiányokról a századparancsnok már érkezésükkor, majd pedig több órával később, bevetésre kiindulásukkor M. Z. rendőr alezredesnek a Rendészeti Biztonsági Szolgálat műveletirányítójának jelentett, az elöljáró azok pótlására – amire egyébként minden feltétel adott volt – mégsem intézkedett.

    Emiatt M. Z. – jelenlegi rendfokozata szerint – nyugállományú rendőr ezredessel szemben elöljárói gondoskodás bűntette miatt történt vádemelés. Az egyre kiszélesedő támadás miatt Gergényi Péter rendőr vezérőrnagy (felső képen), Budapest rendőrfőkapitánya Dr. M. G. rendőr alezredest, a Budapesti Rendőr-főkapitányság Közrendvédelmi Főosztály Biztosítási Osztályának vezetőjét az épület és környéke helyszínparancsnokának kijelölte. A helyszínparancsnok azonban az ebből adódó feladatköreit nem végezte el, de az esetleg őt akadályozó körülményekről sem jelentett elöljárójának. A rendőr főtiszt a kapott paranccsal szemben a székházban lévő rendőri erőket nem irányította, nem koordinálta, emiatt az alegységparancsnokok belátásaik szerint, egymástól függetlenül adtak alárendeltjeiknek parancsokat.

    Gergényi Péter rendőr vezérőrnagy a vezetési pontra beérkezett adatokból, információkból tudta, hogy a televízió székházánál szolgáló rendőri egységek irányítatlansága folytán teljes zűrzavar alakult ki. Tisztában volt azzal, hogy az általa kijelölt, a védekezésre odairányított rendőri kötelékek koordinálását a helyszín­parancsnokot terhelő kötelezettségeit Dr. M. G. rendőr alezredes nem teljesítette. Az alkalmatlanná vált helyszínparancsnok leváltására, illetve helyette más, a rendőri erőket összefogni képes helyszínparancsnok kijelölésére nem intézkedett. Gergényi Péter rendőr vezérőrnagy mulasztása következményeként, mert a helyszínparancsnoki intézkedések elmaradásával a helyszínre vezényelt rendőri kötelékek túlnyomórészt felmorzsolódtak, több rendőr megsérült, a szolgálatra jelentős hátrány bekövetkezett.

    Ezek miatt Dr. M. G. immár volt rendőr alezredessel szemben parancs iránti, jelentős hátrány veszélyével járó engedetlenség bűntette, Gergényi Péter nyugállományú rendőr vezérőrnaggyal szemben pedig elöljárói intézkedés elmulasztásának bűntette miatt történt vádemelés.

    Dr. Bene László nyugállományú rendőr altábornagy, volt országos rendőrfőkapitánnyal szemben 2 rendbeli elöljárói intézkedés elmulasztásának bűntette miatt került sor vádemelésre. Egyrészről azért, mert azzal, hogy az általa létrehozott vizsgáló­bizottságok jelentéseiben körvonalazott megállapítások ellenére elmulasztotta a felelősségre vonásra irányuló eljárások megindítását, nem intézkedett parancsnoki tényfeltáró vizsgálat lefolytatására sem, holott az időben végzett vizsgálat akár katonai bűncselekmény megalapozott gyanúját is feltárhatta volna. Másrészről 2006. október 23-át követően a közvélemény a rendőrök azonosíthatatlanságára vonatkozó kifogásai ellenére eltűrte, hogy a Rendészeti Biztonsági Szolgálat ünnepnapon szolgálatot teljesített állománya a korábbi határozott utasításával is szemben nem viselte szolgálati azonosító jelvényét. A mulasztások kivizsgálására, az esetleges felelősségvonásra intézkedéseket nem tett.

    A Rendészeti Biztonsági Szolgálat volt parancsnoka, Dr. Dobozi József – korábbi rendfokozata szerint – rendőr dandártábornok a szolgálati jelvények viselésének elmaradása tárgykörben érdemi vizsgálatot nem rendelt el. Azzal, hogy eltűrte, amint a bevetésben részt vettek ruházatukon az országos rendőrfőkapitány utasítása ellenére nem viselték az ünnepnapon a szolgálati jelvényt, az erre vonatkozó érdemi tényfeltáró vizsgálat és az esetleges felelősségre vonás elmaradása nemcsak a szolgálati, de a közérdek jelentős hátrányát idézte elő.

    Dr. Dobozi József rendőr dandártábornok a televízió székházának „ostromakor” a rendőri erők, technikai eszközök igénybe vételére vonatkozó késedelmes jelentések miatt elöljárói kötelességét megszegve az esemény után nem intézkedett mulasztó alárendeltjei felelősségre vonására, a jelentéstétel elmaradása okainak feltárására.

    A Rendészeti Biztonsági Szolgálatnál azokban az ügyekben, amelyekben a gyanúsítotti idézést kibocsátották, de a nyomozás később megszüntetésre került, fegyelmi eljárás elrendelésére parancsnoki döntés folytán intézkedések nem történtek. Fegyelmi eljárás elrendelését csak azok a 2006-os őszi eseményekkel kapcsolatos esetek képezték, amelyekben az eljáró ügyészség a vádemelésről tájékoztatta az alakulatot. Dr. Dobozi József rendőr dandártábornok 2006. október 23-án használt kényszerítőeszközök alkalmazási körülményei, az egyes helyszíneken felhasznált gumilövedékek, könnygázgránátok mennyisége, a feladat végrehajtáshoz igazodó arányosság tárgyában vizsgálatot nem indított, így utóbb azok alkalmazásának jog- és szakszerűsége már egyáltalán nem, vagy nehezen igazolható.

    Mindezek miatt Dr. Dobozi Józseffel szemben 4 rendbeli, részben folytatólagosan elkövetett elöljárói intézkedés elmulasztásának bűntette miatt történt vádemelés.

    Az eljáró ügyészség a feljelentések alapján a rendőri parancsnokokat terhelő esetleges büntetőjogi felelősség tisztázására megvizsgálta a Budapesti Nyomozó Ügyészségen a 2006. szeptember 19. és 21-e között, valamint a 2006. október 23-án elkövetett rendőri bántalmazás állítása miatt indult bűnügyeket. A Budapesti Nyomozó Ügyészség a szeptemberi cselekményekkel kapcsolatban 61, míg az októberi történéseket illetően 129 bűnügyi iratot küldött meg. Az iratok felülvizsgálata eredményeként 10 büntetőügyet érintően került sor elöljárói intézkedés elmulasztásának bűntette miatt vádemelésre.

    A Rendészeti Biztonsági Szolgálat állományában a rendőri bevetési egységek különböző szintű parancsnokai annak ellenére, hogy látták, amint alárendeltjeik közül egy vagy több rendőr az intézkedés alá vont személyt bántalmazta, sem cselekményében vagy cselekményeikben nem akadályozta meg, és a bűncselekmény gyanújára okot adó cselekményt utóbb sem jelentette.

    A 2006. szeptember 19-21. közötti eseményekkel összefüggésben B. S. rendőr őrnaggyal, K. A. rendőr főtörzszászlóssal, R. K. nyugállományú rendőr főtörzszászlóssal, L. S. rendőr őrnaggyal, D. J. rendőr főtörzszászlóssal, míg a 2006. október 23-án történt eseményekkel összefüggésben M. L. rendőr törzszászlóssal, B. A. rendőr főtörzszászlóssal, P. T. rendőr alezredessel szemben került sor vádemelésre. K. L. nyugállományú rendőr alezredes ellen, aki a Budapesti Rendőr-főkapitányság Központi Gépkocsizó Járőrszolgálati Osztály bevetési egységének volt parancsnoka, ugyancsak elöljárói intézkedés elmulasztásának bűntette miatt került sor vádemelésre.

    A feljelentések alapján az eljáró ügyészség vizsgálatot folytatott több más köztörvényi, illetve katonai bűncselekmény miatt is, amelyek a nyomozás megszüntetésével fejeződtek be, részben bűncselekmény, részben bizonyítottság hiányában.

  34. felix szerint:

    Királyerdei!
    Lehet, hogy neked már az ítéletet is elküldték?

  35. felix szerint:

    Lejárt a munkaidőtök?

  36. Királyerdei szerint:

    Elvtárs!
    Segítsd a lebukottakat! 🙂

  37. Királyerdei szerint:

    És ti,mocsok komcsik tudjátok,hogy kik voltak az azonosító nélküli wérebek?
    És milyen idegen nyelven beszéltek?

  38. felix szerint:

    Királyerdei!
    Ismét elérted a nulla szintet.

  39. Manitu szerint:

    Én ezt gondolom: Takács Krisztiánnak ki kell állnia, és el kell mondania, amit 2010 októbere előtt kellett volna elmondania.

  40. felix szerint:

    Manitu!
    Ebben egyetértünk.
    Amennyiben a vádak igazak akkor meg kell tennie. Sőt…..

  41. Manitu szerint:

    Milyen vádak? Nem olvastad a cikket? Őt már nem vádolják a magánokirat-hamisítással, hanem a bíróság elítélte érte.

  42. felix szerint:

    Olvastam a cikket, de az óvatosság soha sem árt.
    Mint azt 15:13 kor írtam másnak sem árt elgondolkodnia.

  43. poolka szerint:

    Ha bűnös, a bíróág elítéli. Ha nem bűnös, akkor felmenti. De bármelyik is lesz, remélem kiteszi kedves admin! Egy biztos. Ma nincs Csepelen felnőtt foci T.K. nélkül.

    HAJRÁ CSEPEL!

  44. Attila szerint:

    Vihar a biliben, hogy legyen megint valamiért egymásnak esni. Ti tényleg ennyire fontosnak találjátok ezeket a témákat? Mindent csak politikai, azon belül is fidesz-mszp oldalról tudtok nézni? És bevesztek mindent, és nem veszitek észre, hogy ezekkel a piti ügyekkel, feljelentgetéssel, a politikai ellenfelek bíróságra citálásával csak titeket etetnek, ti pedig elrágódtok a koncon, amíg a fejetek fölött döntenek rólatok.

  45. nagyapó szerint:

    Elgondolkodom, milyen nehéz a dolga egy védőügyvédnek. Különösen, ha tudja, védence bűnös. A csepeli eetásak most éppen gyakorolnak, próbálkoznak, locsognak, pedig egy “kitűnő” jogász, Gulyás tudna segíteni!

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét, lop

  46. Attila szerint:

    Az egész arról szól, hogy az önkormányzat szeretné ingyen visszakapni a sporttelepet, mert értékes építési telek és nagyon kellene.

  47. Manitu szerint:

    Fordítva Attila. A jelenlegi tulajdonosok kapták meg ingyen, és ők szeretnék beépíteni. Bár ezt nyilván te is tudod, hiszen nekik dolgozol. Csepelen mindenki tudja, hogy mi zajlik a Csepel SC-ben, aki egy kicsit is odafigyel a közéletre.

  48. ebihal szerint:

    Az önkormányzat a csepeli építési szabályzatban rögzítheti, hogy azon a területen a
    sporton kívül más tevékenység nem folyhat, csak a sporthoz kapcsolódó létesítmény
    épülhet, és abban a pillanatban a gond letudva!

  49. Paul szerint:

    Manitu!

    Nem tulajdonosok, hanem rosszhiszemű bitorlok! Törvénytelen eszközökkel játszotta át Podolák, Avarkeszi segítségével, mert módosítottak az alapító okiratot, amihez meg az ügyészség nem járulhatott volna hozzá! Ehhez kellett az Avarkeszi! Milyen pozícióban volt akkor az elvtárs? Néz utána, de úgyis tudod.

  50. Paul szerint:

    Ebihal! Attól még nem kerül vissza a jogos tulajdonoshoz, a csepeli lakosokhoz!!

  51. ebihal szerint:

    Paul!
    A Fidesz azt állítja, és még az is lehet, hogy igaza van, hogy be akarják építeni. A
    hozzászólásom, mindössze erre ad megoldást. Az is lehet, hogy a fentebb nevezett
    személyek tényleg átjátszották a létesítményt, de mindaddig amíg nincs bizonyíték
    én csínján bánnék az ilyen megfogalmazással!

  52. Paul szerint:

    Az, hogy beépítenék az biztos.
    Hogy miért mondom ezt? Mert a 153 offshore cég, aki Jelinek által képviselt Indotek mögött van mind ingatlanberuházással, ill. forgalmazással foglalkozik. Semmi közük a sporthoz!!

  53. ebihal szerint:

    Paul!
    Mint mondtam, ha akarják, egy tollvonással el lehet intézni, és abban a pillanatban
    értéktelenné válik az ingatlan ilyen jellegű célra. Egyébként egy ingatlanberuházó
    cégnek az a dolga, hogy építsen, függetlenül attól, hogy offshore vagy sem.

  54. Paul szerint:

    ebihal!

    Igaza van, az a dolga, de az alapítvány módosított alapító okiratában nem az a vállalt kötelezettség, hogy lakóparkot építenek.

  55. Királyerdei szerint:

    Vagy romboljon.
    Hogy a megfelelő puszipajtások jó árban kapják meg a szajrét.
    Többezer példa van erre.

  56. ebihal szerint:

    Paul!
    Nem ismerem a részleteket, de biztos vagyok benne, hogy az önkormányzatnak
    van mozgástere. Arról nem is beszélve, hogy egyes rendeletekkel úgy el lehet
    értékteleníteni az ingatlant, hogy néhány év múlva már szabadulna tőle az alapítvány.

  57. Paul szerint:

    Nem tud szabadulni, csak úgy, hogy a bank viszi az ingatlant mert 8 milliárd teher van az ingatlanon.
    Sajnos ezek az ingatlanspekulánsok tudják,hogy hogy tegyék rá a kezüket a bankokkal összejátszva, a kiszemelt ingatlanra.

  58. ebihal szerint:

    Paul!
    Lehet, hogy rosszul fogalmaztam, de a lényeg, hogy és amennyiben csak sportolásra
    használható a terület, akkor a banknak sem éri meg.Különösen, ha még fenntartásra és
    állagmegóvásra is kényszerítik, akár veszteséges is lehet. Ekkor jelképes összegért
    vissza lehet szerezni. Mit gondolsz, a kormány nem ezt csinálja most a közműcégekkel?

  59. Vátesz szerint:

    Nem tudom miért dicsőítik a komcsik örökké a Kádár-rendszert, ha az visszatérne, az itt a hozzászólók által említett ingatlanspekuláns, okírathamisító, a nép tulajdonát offshore cégekbe mentő urakat rögtön falhoz állítanák . . .
    Én nem lennék ellene, mert nekem ma sincs több, mint ami volt 1989-ben. 😉

  60. nagyapó szerint:

    Valamit világosan kell látni. Az ingatlantulajdonost nem érdekli a sport, nem érdekli a terület állaga. Nyugodtan hagyja teljesen lerohadni, akkor majd mindenki mondja, legalább építkezzenek ezen a lepusztult telken. És akkor megjön a befektetés ára (a felvett 8 milliárdot egyéb területen megforgatják).
    Nézzék az É-i területet. Kit érdekel, mi van ott. Az ára növekszik.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét, lop

  61. nagyapó szerint:

    Érdekeset álmodtam. A Csepel-Indotek focistái, veres dzsekiben (mint 2010-ben), élükön két hosszában csíkos (nem piros-kék) trikóban levő vezetővel vonulnak a Szent Imre térre, tiltakozni.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét, lop

  62. yoda szerint:

    Ha Takács nélkül nincs felnőtt foci Csepelen, akkor nagyobb a baj, mint gondoltam.
    Igaz, az egész Csepel SC egy undorító, gyomorforgató konglomerátum. A legtöbb sportvezető egy kis pénzért az anyját is eladná.

  63. Narancsvírus szerint:

    Simicska, Közgép, Felcsút, Nyerges, Lázár, Esztergom, Hódmezővásárhely, Debrecen stb
    Ti is loptok nem keveset!!!

  64. ebihal szerint:

    nagyapó!
    Így jár, akinek rossz a lelkiismerete!

  65. kukacka szerint:

    Manitu!

    Igazad van, Takács képviselő úrnak igenis ki kellene állnia, és elmondania az előéletéről az igazat.

    De mit vársz tőle valójában?

    Abban az emberben annyi gerinc sincs, mint egy éti csigában!

  66. […] miatt elmarasztalt, de fizetni elfelejtő Takács Krisztián. Takácsot a becsületsértés mellett magánokirat-hamisításért marasztalta el még a bíróság, de úgy tudjuk, hogy sikkasztás vádjával is folyik ellene […]

  67. […] csepeli, és Kunhalmi Ágnes budapesti MSZP-s politikusok fogalmazták meg elsőként, akiket magánokirat hamisítás illetve közokirat hamisítás miatt ítélt el a bíróság. Úgy tűnik, ők még mindig olyan […]

  68. […] következtében, illetve az után, hogy egyre több sikkasztási, korrupciós botrány és egyéb bűncselekmény derült ki a csepeli MSZP-s […]

  69. […] bűntársa 2,5 millió forintos kárt okozott a csepeli önkormányzatnak. Takácsot korábban magánokirat-hamisítás és becsületsértés miatt is elmarasztalták […]

  70. […] eljárás. Bangóné kampánycsapatának tagja az a Takács Krisztián MSZP-s képviselő is, akit magánokirat-hamisítás, becsületsértés és sikkasztás miatt ítélt el eddig a bíróság. Ha van alkalmas […]

  71. […] bírósági ügyéről is beszámolt. A politikust elmarasztalták korábban becsületsértési és magánokirat-hamisítási per során is. Az ítéletet egy évre felfüggesztették, de mivel a hűtlen kezelés az egy év próbaidőn […]

  72. […] Krisztiánnak nem ez az egyetlen “botlása”. Hűtlen kezelés, becsületsértés és magánokirat-hamisítás miatt marasztalta el eddig a bíróság. Ezzel a bűnlajstrommal azonban ő a csepeli MSZP-ben nem […]

  73. […] elnökét. Az MSZP-s Takács Krisztián sem marad ki a sorból, de őt a becsületsértés mellett magánokirat-hamisítás és hűtlen kezelés miatt is jogerősen elítélték. A politikus, akinek épp most esett ki a […]

  74. […] közül eddig gyilkosság, korrupció, pedofília, aljas indokból elkövetett rágalmazás, magánokirat-hamisítás miatt ítéltek el jogerősen politikusokat. De volt olyan “ügyvéd” is közöttük, akit a […]

  75. […] nem bűncselekmény. Ellentétben Takács korábbi ügyeivel: őt – eddig – magánokirat-hamisítás, becsületsértés, és korrupciós bűncselekmény során hűtlen kezelés miatt ítélték el. A […]

  76. […] Az MSZP-s Takács Krisztián sem marad ki a sorból, de őt a becsületsértés mellett magánokirat-hamisítás és hűtlen kezelés miatt is jogerősen elítélték. A politikus korábban azzal is címlapra […]

  77. […] ügyekben az újfent vezetőnek választott Takács Krisztián sem kezdő. Őt magánokirat-hamisítástól a becsületsértésen keresztül a hűtlen kezelésig ítélte el eddig jogerősen a bíróság. […]

Itt lehet hozzászólni !