Lukra futottak: ők vitték haza a tízmilliókat

Ön szerint mire költötték jutalmukat a csepeli politikusok?

Szenteczky János MSZP-elnök, frakcióvezető 11,5 milliót seperhetett be előprémium és prémium címen 2009-2010 között – ráadásul a munkáltatója engedélye nélkül

Azok költötték egymás jutalmazására a csepeli közpénzeket, akik a másikat éppen ezzel vádolták. Ráadásul jellemző módon pont az a politikus követeli a legjobban az elszámolást, aki a legtöbbet, 11,5 millió forintot markolt fel a fizetésén felül másfél év alatt – derült ki egy csepeli pengeváltásból. Meglepődtek?

“Könnyű a hazugság magvait elvetni, hiszen egymás megjutalmazása valóban szokás volt Csepelen, és valóban több, mint 100 millió forintot osztogattak el így a politikusok” – írta többek között Ábel Attila fideszes alpolgármester azokra a vádakra, melyeket Szenteczky János MSZP-elnök és frakcióvezető is megfogalmazott egy nyílt levélben. Mint kiderült azonban, az arcpirítóan sok közpénzt kivétel nélkül az MSZP-s kormányzás idején, 2010 októbere előtt fizették ki egymásnak jutalom formájában a politikusok. Az önkormányzati választások óta jóval alacsonyabbak a kerületi vezetők fizetései, jutalmazás pedig egyáltalán nem volt közöttük – hívta fel a tényekre az ellenzéki politikus figyelmét az alpolgármester.

A Csepel.info új szavazása: Ön szerint mire költötték jutalmukat a csepeli politikusok?

Adják jótékony célokra a jutalmakat!

Szenteczky János MSZP-frakcióvezető jutalmazásokat firtató nyílt levelére válaszolva az alpolgármester hangsúlyozta, hogy Tóth Mihály MSZP-s polgármester 2002-2010 között a fizetésén felül csak jutalmak formájában 16,8 millió forintot, Orosz Ferenc alpolgármester 36,7 millió forintot, Horváth Gyula alpolgármester 17,3 millió forintot, Borsány György alpolgármester pedig 7,7 millió forintot kapott a csepeli adófizetők pénzéből. Még Polgár György politikai főtanácsadó, “kerületi cenzor” jutalmai is több mint tízmillió forintba kerültek ezalatt, pedig a munkáját hasznosnak minősíteni aligha lehetne. A járulékokat is beleszámítva 2002-2010 között csak az MSZP-s kerületi felsővezetés jutalmaira több, mint 100 millió forintot költöttek el a csepeli adófizetők pénzéből – emelte ki az alpolgármester válaszközleményében.

Ábel Attila érdeklődésünkre elmondta: meglepődött azon, hogy éppen Szenteczky János feszegeti a jutalmazások ügyét, hiszen az utolsó másfél évben ő is 11,5 millió forintot vett fel a munkabérén felül az általa vezetett Csepeli Vagyonkezelő (CSEVAK) Zrt-nél.

– Szenteczky János elvileg ugyan nem jutalmat, hanem prémiumot kapott, ami megfelelő minőségű munka esetén a munkaszerződésben is meghatározott juttatás. Na de hol van itt szó jó munkáról, amikor a CSEVAK gazdaságtalanul, veszteségekkel, kriminalizálódva, lakásmutyi-botrányoktól zengve működött, és haveroknak, pártbarátoknak szervezték ki a cég feladatkörébe tartozó munkákat? Ráadásul az előprémiumok és prémiumok kifizetését sem a CSEVAK felügyelőbizottsága, sem pedig a munkáltatói jogokat gyakorló önkormányzati képviselő-testület nem engedélyezte, nem hagyta jóvá, annak ellenére sem, hogy ezt törvény írja elő – hangsúlyozta lapunknak az alpolgármester.

– Mivel az MSZP politikusainak részéről követelményként jelent meg a jutalmak jótékony célra történő adományozása, Tóth Mihály polgármestertől, Horváth Gyula, Orosz Ferenc és Borsány György alpolgármesterektől, Polgár György politikai tanácsadótól és Szenteczky János frakcióvezető úrtól is elvárjuk a jutalmaik jótékony célú eladományozását bizonyító, hiteles dokumentumokat – emelte ki még az alpolgármester.

Arra a kérdésre, hogy voltak-e az elmúlt években közpénzből finanszírozott, pártpreferenciát vagy a kerületi vezetők népszerűségét mérő közvélemény-kutatások, Ábel Attila határozott nemmel válaszolt.

– Tudomásom szerint egy MSZP-hez igen közel álló újság készített néhány hónappal ezelőtt Csepelen is közvélemény-kutatásokat arról, hogy mennyit változott 2010 októbere óta a csepeliek és soroksáriak választási hajlandósága és pártszimpátiája. Csak annyit hallottunk erről, hogy az MSZP-sek nem örültek az eredményeknek. Azt viszont nagyon is tipikusnak tartom, hogy ezzel is bennünket vádoltak meg. Régi tapasztalat, hogy az MSZP ellenzékben mindig azzal vádolja a kormányzó pártokat, amit a kormányzáskor maga tesz. Így volt ez esetben a jutalmazásokkal de a közvélemény-kutatással is.

Csepel.info

Szenteczky János MSZP-frakcióvezető nyílt levele

Tisztelt Polgármester Úr! Tisztelt Jegyző Úr!

Az elmúlt hetekben a sajtóban számos, akár félreértésre is okot adó híresztelés jelent meg, amelyeknek lehet csepeli vonatkozása is. Ezek szerint Budapest XXI. kerületében, Csepelen több millió forintos prémium vagy jutalom került kifizetésre, illetve az elmúlt időszakban a kerületünkben is végeztek az önkormányzat megbízásából közvélemény-kutatást, illetve felmérést!

Szeretném Önöket, de még inkább a kerület jóhírét megóvni egy, például a zuglóihoz hasonló szituációtól, ezért a félreértések tisztázása és a tisztánlátás érdekében kérem Önöket, hogy az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvényben foglaltaknak megfelelően a közérdekű adatot részemre kiadni, valamint a jelenleg hatályos helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV törvény 19. § (2) bekezdés e) pontja értelmében a képviselői munkámhoz szükséges tájékoztatást számomra írásban megküldeni, valamint a válaszokat alátámasztó okiratokat számomra biztosítani szíveskedjenek.

Kérdéseim a következők:

1. Készített-e, vagy készíttetett-e az önkormányzat, vagy annak intézménye és/vagy gazdasági társasága 2010 októbere óta közvéleménykutatást? Mikor és milyen témában? Kivel végeztették és hogyan lett kiválasztva a megbízott (szerződés, megbízás másolatát kérem)?

2. A kutatásokat lezáró és értékelő dokumentumokat is kérem továbbá másolatban részemre megküldeni.

3. 2010. október 1-jétől került-e kifizetésre Budapest, XXI. kerület Csepel Önkormányzatánál, illetve az önkormányzat intézményeinél havi illetménynél felüli juttatás, milyen összegben (tételesen és összesen), kinek és milyen jogcímen, valamint ezen juttatás(ok) kinek a felhatalmazása, engedélye alapján történt(ek)?

4. 2010. október 1-jétől került-e kifizetésre Budapest, XXI. kerület Csepel Önkormányzata tulajdonában álló gazdasági társaságoknál a havi béren felüli juttatás, milyen összegben (tételesen és összesen), kinek és milyen jogcímen, valamint ezen juttatás(ok) kinek a felhatalmazása, engedélye alapján történt(ek)?

Az elmúlt napokban arról is olvashattunk a hírekben, hogy a miniszterelnök úr rövid határidővel arra adott utasítást, hogy a felvett pénzt az érintettek vagy fizessék vissza, vagy fordítsák jótékonysági célra. Ezért a következő kérdésre is választ várok:

5. Amennyiben jótékonysági célra került átutalásra a felvett összeg, úgy ki volt a kedvezményezett, illetve mikor történt a felajánlás?

Budapest, 2013. január 29.

Megtisztelő és jogszabály által előírt válaszukat várva köszönettel:

Szenteczky János
önkormányzati képviselő,
MSZP frakcióvezető

Ábel Attila alpolgármester közleménye

Az MSZP mindig azzal vádol, amit kormányzáskor tesz

– Több mint 100 milliót osztogatott el jutalmakra az MSZP Csepelen-

Nem csitul Ron Werber MSZP-s gyűlöletkampánya Csepelen: ismételten és sokadjára érte  az a hazug vád a kerület fideszes vezetését, hogy sokmilliós jutalmakat vett fel és osztogatott el az elmúlt években. Könnyű a hazugság magvait elvetni, hiszen egymás megjutalmazása valóban szokás volt Csepelen, és valóban több, mint 100 millió forintot osztogattak el így a politikusok – csakhogy ez az MSZP-s vezetés idején történt. Azonban sem a kerület jelenlegi polgármestere, sem az alpolgármesterek, politikai munkatársak vagy önkormányzati cégvezetők nem részesültek 2010 októbere óta egyetlen fillér pénzjutalomban sem. Pedig az elmúlt két és fél év alatt sikerült a kerületet a katasztrofális MSZP-s kormányzás korrupciós és csődtömegéből kirángatni, a költségvetést rendbe tenni, és 16 éven keresztül ígérgetett fejlesztéseket befejezni!

Tóth Mihály MSZP-s polgármester 2002-2010 között a fizetésén felül csak jutalmak formájában 16,8 millió forintot, Orosz Ferenc alpolgármester 36,7 millió forintot, Horváth Gyula alpolgármester 17,3 millió forintot, Borsány György alpolgármester pedig 7,7 millió forintot kapott a csepeli adófizetők pénzéből. Még Polgár György politikai főtanácsadó, “kerületi cenzor” jutalmai is több mint tízmillió forintba kerültek ezalatt, pedig a munkáját hasznosnak minősíteni aligha lehetne. A járulékokat is beleszámítva 2002-2010 között csak az MSZP-s kerületi felsővezetés jutalmaira több, mint 100 millió forintot költöttek el a csepeli adófizetők pénzéből.

De pörögtek a pluszpénzek az önkormányzati cégeknél is. Szenteczky János jelenlegi MSZP-pártelnök, frakcióvezető és polgármester-jelölt, a Csepeli Vagyonkezelő vezérigazgatója csak 2009-2010 októbere között 11,5 millió forintot vett fel úgy prémiumként és prémium-előlegként, hogy azt sem a cég felügyelőbizottsága, sem pedig a munkáltatói jogokat gyakorló önkormányzati képviselő-testület  nem engedélyezte, nem hagyta jóvá – holott ezt törvény írja elő. Ugyanez a politikus most a werberi gyűlöletparancsra ugorva kéri számon a jutalmakat, és azt, hogy milyen jótékony célra fordították azokat a jutalmak átvevői.

De mi az a csodatett, amiért e közpénz-hegyet az MSZP-s politikusok hazalapátolták? Nem fogják elhinni: a kerület eladósítása, a vagyontárgyak, köztük Észak-Csepel kiárusítása és a mindent lerohasztó mutyivilág, ami miatt Csepelen embereket öltek, és ami miatt ma is számos rendőrségi nyomozás folyik.

Csepel mai vezetése büszke arra, hogy az MSZP-s mutyivilág felszámolásával évi kétmilliárd forinttal kevesebből, de jóval szélesebb és jobb szolgáltatásokkal tudja a kerületet irányítani. És még csak több fizetés meg százmilliós jutalmak sem kellenek hozzá.

A polgármesteri és alpolgármesteri fizetések ugyanis 2010 októbere óta jóval alacsonyabbak Csepelen, mint azt megelőzően voltak: a törvény által adható minimumon lettek megállapítva. Németh Szilárd fideszes polgármester nem csak elődjénél, de a „legszerényebben” kereső korábbi MSZP-s alpolgármesternél is kevesebbet keres. A fideszes alpolgármesterek havonta több, mint 150 ezer forinttal keresnek kevesebbet, mint amennyit az MSZP-s alpolgármesterek vihettek haza – a jutalmakat és az inflációt nem is számítva.

Természetesen, mivel az MSZP politikusainak részéről mint követelmény jelent meg a jutalmak jótékony célra történő adományozása, Tóth Mihály polgármestertől, Horváth Gyula, Orosz Ferenc és Borsány György alpolgármesterektől, Polgár György politikai tanácsadótól és Szenteczky János frakcióvezető úrtól is várjuk a jutalmaik jótékony célú eladományozását bizonyító, hiteles dokumentumokat!

Budapest, 2013. január 30.

Ábel Attila
alpolgármester
Budapest XXI. kerület Csepel Önkormányzata

Korábbi cikkeink:

Az ember, aki ott se volt

Szenteczky a kompember: közpénzre éhes a pártvezér?

Gyanúsított lett Juhász Ferenc MSZP-s vállalkozó

124 hozzászólás “Lukra futottak: ők vitték haza a tízmilliókat” bejegyzésre

  1. Bugi szerint:

    Új laptopra, órára meg szekrénysorra futotta, azt látom. Ez a Csenteczky szereti az elegáns cuccokat.

  2. Anikó (Krizantém utcából) szerint:

    Szépen osztogatták az elvtársak egymásnak a közpénzt, azért kíváncsi lennék a hiteles magyarázatukra. Kedves Bugi szerint-nek: volt neki miből a szép és elegáns cuccokra, bútorokra a KÖZPÉNZBŐL !!! ugye !

  3. Anikó!
    Kvittek vagyunk!
    Én is kíváncsi lennék a képviselő úr által a feltett kérdésekre adott hiteles válaszokra! 😛

  4. Szabadságharcosok útja mindig rögös szerint:

    Utazgattak egzotikus országokba, Csepel és a Belváros legdrágább éttermeiben ettek, kávézókban üzleteltek, befektették a pénzt, luxus kocsikat vettek, gyerekeket elindították, beszálltak a lakásárakba, unokák, minden….telefonszámlákat fizettek belőle, és még több hitelt vettek fel fedezet gyanánt, majd csődbe húzták saját vállalkozásaikat…. valami ilyet tudok elképzelni, amivel még további milliókat mostak ki….barátoknak, cimboráknak játszottak ki, fizettek le belőle embereket, lakást szereztek minden vidékinek…

  5. Szabadságharcosok útja mindig rögös szerint:

    ja és már OTI-ba is ciki volt bebattyogni, mentek ebből a lopott, sikasztott, hogy kell mondani rendesen, nem tudom szorri…szóval mentek magándokihoz, meg minden magán…havi 2 kiló….. nem nem zöldség apukám, kétszáz ezer pengettyű pintyőke…

  6. John Doe szerint:

    A sz@r dobálásán kívül nincs jobb dolga egyiknek sem? Ez az ország és lakóinak zöme ezzel kel és fekszik? Ez normális így?

  7. Vica szerint:

    Nem olvastam el a cikket, mert már a cím is gyomorforgató. Ki nem sz@rja le, hogy a másik ember mire költi a pénzét? Ki a fészkes fenét érdekel, hogy a FIDESZ-es politikusok mire költik a pénzüket? Miért kell mások pénztárcájában kotorászni? Ez olyan undorító…

  8. Bugi szerint:

    Vica, olvasd el a cikket: a kedvenc pártod vezetői írtak nyílt levelet. Arra válaszolt az alpolgármester, és kiderült, hogy a szocik csinálták azt, amivel a fideszeseket vádolták.

    És ez az egész valóban gyomorforgató. Olyan mint az MSZP, olyan mint Ron Werber.

  9. Bugi!
    Nem válaszolt!
    Pusztán viszont vádakat sorolt fel!
    A múltból felmelegítve! 😛

  10. Révész szerint:

    Mindíg, és mind ezt csinálja. Amíg a válsztókra hajtanak, mosoly, de az egyre soványabb husosfazéknál mind bevadul.

  11. Nemmondommeg szerint:

    Unalmas mindkét párt. UGYANAZ a két párt uralkodik és lop meg minket 89 óta !!!! Az egymásra mutogatás az megy mást nem tudnak felmutatni.

  12. Bugi szerint:

    Nembihari nemdoktor nemvitéz: mire nem válaszolt?

  13. Éva szerint:

    A szocik jól kifizették magukat.

  14. Gabike szerint:

    Tisztelt Csepel. info olvasói!
    Szeretettel meghívlak benneteket és a promines választott vezetőinket a csepeli Komáromi utca József A. u. és Széhenyi u. közötti szakaszra, lehetőleg saját autóval gyertek. Nem érdekel a múlt, az sem hogy ki lopott többet. A jelen érdekel, hogy lassan traktor kell, hogy kivontassák az itt lakókat az utcából. Ilyen állapotokkal 40 évvel ezelőtt találkoztam Szerepen. Ott már aszfalt van. XXI. század, Európai ország budapesti kerület, és megfulladunk a sárban. Mind ez azért, mert nem állították helyre az eredeti állapotot csatornázás után. Kiváncsi lennék rá ki vette át, ki volt a minőségi ellenőr és mennyit szakított. Mi meg szopunk, fulladunk meg a sártengerben, igaz itt sosem lakott prominens személy. A további hozzászoló elöbb jöjjön nézze meg az állapotokat és csak azután írjon és alkosson véleményt.

  15. felix szerint:

    Sajnos egyre inkább hiányzik a viszontválasz. 🙁

  16. CsepeliNo1 szerint:

    Nekem tudjátok mi a gyanús ebben?

    Az, hogy a drága Ábel Attila, hogyan ér rá erre, hogy ezeknek az adatoknak utánanézzen?Nem lesz (ezek szerint) Csepelen semmi fejlesztés már az Ő idejükben, az Ő tudásukkal?
    Ha ez így lesz, nagyon fogom sajnálni. Ugyanis nem ezért (erre) kapták a szavazatokat.

    Ez a mondat úgy ahogy van (alpolgármester Úr), HAZUGSÁG!
    Az önkormányzati választások óta jóval alacsonyabbak a kerületi vezetők fizetései, jutalmazás pedig egyáltalán nem volt közöttük – hívta fel a tényekre az ellenzéki politikus figyelmét az alpolgármester.

    De még eszembe jutott valami.
    Drága Ábel Úr, minden olyan Fideszes önkormányzati, és önkormányzati cégben jutalmat kapó embertől is visszavenné a jutalmat?
    Ha igen, miért nem tesz (tesznek) ellene? Önök miért adták, eddigi legnagyobb jutalmat? (5,8 millió)

    “pedig a munkáját hasznosnak minősíteni aligha lehetne”
    Na, ez már több a soknál!
    KINEK KÉPZELITEK TI MAGATOKAT? Nézzenek már maguk tükörbe! Nem köpött még vissza a kép? Majd fog… ;-)))))
    Ti kiabáltok, hogy ő, meg ő is mennyi pénzt vett fel, TI UGYANEZT CSINÁLJÁTOK (max. nem jutalom, meg prémium címen)!

    “Na de hol van itt szó jó munkáról, amikor a CSEVAK gazdaságtalanul, veszteségekkel, kriminalizálódva, lakásmutyi-botrányoktól zengve működött, és haveroknak, pártbarátoknak szervezték ki a cég feladatkörébe tartozó munkákat?”
    Drága Ábel Úr. IGEN? Most is haverok barátok, vannak ott, csak annyi különbséggel, hogy közük sincsen Csepelhez! GPS-el (sem) találnak ide!

    “Mivel az MSZP politikusainak részéről követelményként jelent meg a jutalmak jótékony célra történő adományozása, Tóth Mihály polgármestertől, Horváth Gyula, Orosz Ferenc és Borsány György alpolgármesterektől, Polgár György politikai tanácsadótól és Szenteczky János frakcióvezető úrtól is elvárjuk a jutalmaik jótékony célú eladományozását bizonyító, hiteles dokumentumokat – emelte ki még az alpolgármester.”
    Csak remélni tudom, hogy nem a CSUHÁSOKNAK adtak a jutalmakból!

    Alpolgármester Úr, azt hittem maga komolyabb! De ahogyan látom, ugyanannak az alomnak a kölyke! Én szégyellem magam, hogy maguk ilyen mélyre süllyedtek, és másra sincs idejük, csak a fröcsögésre!
    MAGUK NEM ERRE KAPTÁK A MANDÁTUMUKAT, hanem arra, hogy Csepel fejlődjön.
    Megmondjam, hogy hogyan?
    Uszodával (szerintem felesleges), de ezt maguk megígérték!
    Kórházzal, ezt is megígérték!
    A többit nem is írom, hiszen felesleges…

  17. szigetország szerint:

    Maradjunk a tényeknél!

    1. Igaz-e, hogy a korábbi MSZP-vezetés felvette azokat a pénzeket, amelyekről az alpolgármester szólt?
    2. Ha igen, akkor Szenteczky és társai felajánlják-e jótékony célokra a jutalmukat?

  18. Manitu szerint:

    CsepeliNo1, te mire költötted a 17,3 milliós jutalmadat?

  19. Éva szerint:

    CsepeliNo1 inkább kérdezze meg az elvtársait (és saját magát?), hogy mire vették fel a kb. 100 millió forintot.

    Ja, és ne dumáljon Csepel fejlődéséről, mert 41 éven át ígérték a csatornát, de NEM csinálták meg.

  20. Gabike szerint:

    Amire az a sok száz, rendszer váltás, óta tűzközeli honpolgár költötte. Mindegyik politikus azt nézte mi jut az Ő zsebébe, ennek álapján választott pártot és véleményt. Egy tőből fakadnak mindannyian.

  21. nagyapó szerint:

    Gabike Nem csak a Komáromi utca ilyen. Ugyanilyen a Határ utcától szinte az egész Királyerdő és még más utak. Bár a Komáromi utca előzőleg is hasonló volt, de a többinél még nagyobb a romlás. A csatornázás kezdetén közölték a “menetrendet”. Csatorna, átvétel, helyreállítás. Utat télen építeni, finoman szólva, nehézkes. Tavasztól lesz helyreállítás, de csak az eredeti állapoté.
    Bár, ha meggondolom a csepeli szocik által ellopott, elherdált pénzből jó néhány Komáromi utca aszfaltozását lehetett volna elvégezni.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  22. John Doe szerint:

    Éva szerint: A csatorna most is EU-s pénzekből lett kiépítve. Amennyiben 2010-ben az EU erre nem biztosít forrást, akkor most sem lenne. Tehát ez nem pártérdem. Azonban az ideiglenes útrekonstrukciót én is hiányolom, mert nem hiszem azt el, hogy így kell kinézni az utcáknak?!

  23. Éva szerint:

    “A csatorna most is EU-s pénzekből lett kiépítve. Amennyiben 2010-ben az EU erre nem biztosít forrást, akkor most sem lenne. Tehát ez nem pártérdem.”

    Egy párt 41 éven át minden kampány során megígérte a csatornázást és NEM csinálta meg. Ez a lényeg.
    De 100 milliós jutalom, az persze volt…
    Felesleges ezt védelmezni, mert védhetetlen.

  24. John Doe szerint:

    Éva! Ne dühöngj, nincs értelme. Normálisan írtam. Amennyiben azt a 100 milliót lehet, akkor valaki kérje vissza, én támogatom, legfőképp ha az jogilag is megáll. 100 millióból mennyi csatornát lehetett volna építeni? Esetleg két átemelőtelepet?

  25. felix szerint:

    A levél által felvetett vitába nem szállnék be, mert ha valakinek csak annyi esze van, hogy megírja az védje meg magát.
    Amit viszont jelezni szeretnék, hogy Csepel nem csak csatorna és gerinc út.
    “?!” Írásai alapján aki akart az képet kaphatott a korábbi vezetés munkájáról.

  26. szigetország szerint:

    Újra kérdem: az önkormányzat korábbi MSZP-s vezetői vajon felajánlják-e jótékony célokra a jutalmukat?

  27. Gabike szerint:

    Mit érek a megépített csatornával, amire még nem vagyok rákötve, és fizetek sokkal többet a vízkezelési díjként, mint a csat. használatért. Jól kigondolták, ez sem véletlen.

  28. Bugi szerint:

    Én is várom Szenteczky János, Tóth Mihály, Orosz Ferenc, Polgár György, Horváth Gyula Borsány György hozzászólásait és az átutalások bizonyítékait arról, hogy jótékony célra költötték azt a több, mint 100 millió forintot.

    Na mibe fogadjunk, hogy már megint olyasmit követeltek, amit ők nem tettek meg, és a smicig kommancs banda egy kibaszott fillért sem adott a csepeli rászorulóknak a 100 millióból?

    Ilyenek vagytok kommunisták: alávalók, nagy pofájúaj és hitványak!!!

  29. John Doe szerint:

    Bugi szerint: Ezt a nemzeti összetartozás és a keresztény elkölcs jegyében? Politikamentesen szóltam. 🙂

  30. Syme szerint:

    Gusztustalan ez a sárdobálás.

  31. Éva szerint:

    “100 millióból mennyi csatornát lehetett volna építeni? Esetleg két átemelőtelepet?”

    Nem ez a lényeg, hanem hogy az elvtársak megjutalmazták magukat a mostani polgármester és alpolgármesterek pedig nem vettek fel egy fillér jutalmat se.

    Világos és érthető összehasonlítás.

    Az elvtársak a csatornát pedig csak ígérték, de NEM csinálták meg (pedig volt rá 16+40 évük).

  32. John Doe szerint:

    Éva szerint: Fújod a magadét politikai alapon, ami engem nem érdekel. Amennyiben visszaolvasod az írásaimat, akkor nem ismétled Önmagad?!

  33. felix szerint:

    Dél Pest szennyvize nem ömlik már a Dunába.
    Talán ez is ér valamit mert, amennyiben ez nem történik meg akkor csatornázás sincs Csepelen fidesz ide vagy oda.

  34. Bugi szerint:

    100 millió nem sár. Nyugodtan visszadobhatják nekünk, csepelieknek!

  35. Bugi szerint:

    Ja, ez Syme-nek szólt.

  36. Gabike szerint:

    Nincsenek rákötve a csatornák, a lakosságra. Miről beszéltek?

  37. Gabike szerint:

    Olyan elfogultak vagytok, hogy a Komáromi utca összes sarát elétek tenném. Képtelenek vagytok a logikus tiszta gondolkodásra? Ki lopott többet? aki haza vágta a forintott vagy, aki jutalmakat vett fel. Csak úgy mellesleg kérdem: jellenleg mennyi jutalmat vettek fel a prominens, dilettáns méltóságok?

  38. Éva szerint:

    Gabike!

    Minden háztartás kapott egy beállást (ingyen). Addig nem lehet beleengedni az “anyagokat”, míg a rendszer nyitott. Terveztetni a házi hálózatot már sok utcában lehet, tavasszal pedig indulnak a rákötések (házi hálózat kiépítése).

    Sok ész, hová mész…

  39. felix szerint:

    Nem értek hozzá, de a geodéziai felmérések után rá lehet kötődni.
    Azt viszont nem értem, hogy mi van akkor ha a geodéziai felmérések eredményei alapján nem lehet rákötni.
    Becs szóra eddig azt hittem, hogy ezeket a felméréseket a csatorna megépítése előtt kell elvégezni.

  40. Éva szerint:

    “aki haza vágta a forintott”

    Az MSZP idején 315 forint is volt egy euró.
    A lakosság is az ő idejük alatt adósodott el devizában, mert nem voltak hajlandóak megrendszabályozni a pénzintézetek felelőtlen hitelkihelyezési politikáját.
    Az állam is az MSZP uralma idején adósodott el.
    Az alagutak is az MSZP idején épültek (nem fúrták őket, hanem építették, mert hegy nem volt).
    A 60 milliárd forintos indokolatlan völgyhíd is akkor épült.
    Abból hány vastüdőt lehetne venni???
    A gáz ára meg háromszorosára nőtt.

    Nem csak a királyerdei csatornát nem építette ki az MSZP, hanem az országot is tönkretette.

  41. Éva szerint:

    “Csak úgy mellesleg kérdem: jellenleg mennyi jutalmat vettek fel a prominens, dilettáns méltóságok?”

    Gabike! Fogd már fel, hogy a mostani polgármester és alpolgármesterek nulla forint jutalmat vett fel.
    Az elvtársak pedig kb. 100 milliót.
    Számoljanak el vele!

  42. felix szerint:

    Éva !
    Jelenleg a kormány és a csepeli FIDESZ is abból él amit a szocik kezdtek el vagy fejeztek be.
    Akár tetszik akár nem.

  43. Bugi!
    “Na mibe fogadjunk, hogy már megint olyasmit követeltek, amit ők nem tettek meg, és a smicig kommancs banda egy kibaszott fillért sem adott a csepeli rászorulóknak a 100 millióból?”
    Senki nem követel semmit!
    Pusztán néhány közérdekű kérdésre kértek egyenes választ!
    Ennyivel el lehetne intézni az egészet és mis-másolás helyett megcáfolhatatlan tényekkel leégetni a Szenteczkyt!
    Bezzeg Ti ezt csináltátok helyett! ))):P (((

  44. John Doe szerint:

    Éva szerint: A csatorna egyes háztartásokban nem lesz soha hozzáférhető, mert “visszafelé” lejt, a többi gondolom ésszerű? Azt én is megkérdezem harmadszorra, hogy ideiglenesen miért nem lehetett az utcákat gödörmentesíteni? A listádra akadna ellentétel, de a vitához partner kell és nem feltétlen politikai alap.

  45. felix szerint:

    Erre számítani lehetett.
    A levélnek nem kellett volna nyíltnak lenni.

  46. Bugi szerint:

    Mocskos komcsik mellébeszélnek. Hol van a százmillió???

  47. szigetország szerint:

    Megint kérdem: az önkormányzat korábbi MSZP-s vezetői vajon felajánlják-e jótékony célokra a jutalmukat?

  48. Gabike szerint:

    Évikém! Most mellé trafáltál, mert nekünk ez a szakmánk, tervezés kivitelezés tudod, ahogy az illik. Sőt környezetvédelmi szakmérnőkség. Kérlek, ne vitázz!
    De most az átmeneti állapotban vizkezelésí díjért, akkor is iszonyatos árat fizetünk. És kedves honfi társaim, ha nem lesz azonos, az elszállított szennyvízetek a fel használt vízzel, akkor még, sokkal súlyosabb talajszennyezettségi díjat is fogtok fizetni velem együtt.

  49. Éva szerint:

    Lett volna bőven idejük arra, hogy a projektjeiket megvalósítsák, de elbaltázták, mert alkalmatlanok. Ezért – és az ügyeik miatt – menniük kellett.
    Leszerepeltek.

  50. Gabike szerint:

    Na, ehhez Évikém, mit szólsz?

  51. Bugi szerint:

    Én is várom Szenteczky János, Tóth Mihály, Orosz Ferenc, Polgár György, Horváth Gyula Borsány György hozzászólásait és az átutalások bizonyítékait arról, hogy jótékony célra költötték azt a több, mint 100 millió forintot. Adják csak vissza, hiszen másoktól pont ezt követelik!

    Na mibe fogadjunk, hogy már megint olyasmit követeltek, amit ők nem tettek meg, és a smucig kommancs banda egy kibaszott fillért sem adott a csepeli rászorulóknak a 100 millióból?

    Ilyenek vagytok kommunisták: alávalók, nagy pofájúaj és hitványak!!!

  52. polgi szerint:

    Ábel Attila megbazhatja a fasszopó kurva anyját, már csak másfél év és jön a Jobbik!!!

  53. Éva szerint:

    Gabike ne játszd meg magad, a dezinformálás nagymestere vagy, de ez itt nem jön át. A csatornára a tavasztól rá lehet kötni. Arra a csatornára, melyet a szocik 16+40 éven át NEM építettek meg, csak megígértek (de azt rendszeresen, mert elég vastag volt hozzá a képük).
    Most lesz csatornája a csepelieknek és ez a lényeg.

    Talajterhelési díjat pedig nem kell fizetni tavasszal, bőven lesz idő a házi rákötések megterveztetésére és kivitelezésére. Úgy tudom, hogy 2013 jelentős részében nem kell talajterhelésit fizetni, legfeljebb jövőre. Mindenkinek bőven lesz ideje rákötni.

    Nem sül le az arcodról a bőr, hogy így “dezinformálsz”?
    Ne riogasd Tárnokról a Csepelieket!!!

  54. John Doe szerint:

    Éva ! Nem érted meg, hogy első feltétel a BKSZT elkészülte volt, majd ezt követhette a csepeli csatorna. Azon meg felesleges vitázni, hogy 2010 óta kik baltáztak el és mit, hogy az utolsó pillanatban kellett a kerületet szétrobbantani. A határidőket nem tudom, hogy valahol sikerült-e egyáltalán teljesíteni?

  55. Éva szerint:

    “már csak másfél év és jön a Jobbik”

    Ha az elvtársakkal összefognak, akkor lehet, hogy jók lesznek kb. 30%-ra.
    De az édeskevés.

  56. szigetország szerint:

    Még mindig kérdem: az önkormányzat korábbi MSZP-s vezetői vajon felajánlják-e jótékony célokra a jutalmukat?

  57. Éva szerint:

    “első feltétel a BKSZT elkészülte volt”

    A BKSZT-ben eredetileg nem is volt benne a csepeli csatorna.
    Dél-Budára lett volna átvezetve majd sok-sok év, évtized múlva a csepeli szennyvíz.
    Miután az elvtársak elmutyiztak a BKSZT-nél némi pénzt az unió elvett kb. 8 milliárdot, abból lett később ez a beruházás, úgyhogy ne BKSZT-z, mert csak a tudatlanok veszik be a kamuzásotokat.

  58. Éva szerint:

    “az önkormányzat korábbi MSZP-s vezetői vajon felajánlják-e jótékony célokra a jutalmukat?”

    Na, erre én is kíváncsi vagyok!
    Hol a pénz!?
    Ez az emberek pénze!
    Adják vissza a csepelieknek, ami az övék!

  59. szigetország!
    Nagyon gyanús ez a vakarózás a kérdésre válaszolás helyett! 😛

  60. John Doe szerint:

    Éva! Tudok én is “tiszteletlen” lenni, ok? 2010-ben, mikor adott az EU a csatornára, akkor a BKSZT-hez való rácsatlakozással, mint feltétel adták a pénzt.

  61. hajós szerint:

    Lefordítom, mit is olvastam a fenti cikkben. Jancsika és Atilka kisiskolások beszélgetnek az iskolaudvaron. Jancsika megkérdezi: “Te Atilka, te kaptál ezen a héten zsebpénzt anyukádtól?” Mire Atilka szeme vérben kezd forogni, s üvöltve mondja: “Jancsika, te szemét! Engem mersz vádolni, hogy zsebpénzt kaptam? Te a kurva anyádtól 500 Ft zsebpénzt kaptál a múlt hónapban! Mire költötted, te rohadék?” Stb.

    Magyarán: Szenteczky nem vádaskodott, csak udvariasan feltett néhány kérdést. Erre Ábel a kérdésekre nem válaszolt, ellenben ráborított egy teherautóplatónyi fost Szenteczkyre.

    És még ő mondja, hogy a szocik gyűlölködnek? Világ röheje! Ábel a professzionális gyűlölködő.

  62. Gabike szerint:

    Éva!
    Nem akarok trágár lenni, de valami nem stimmel a kémhálózatóddal. Én itt születtem Csepelen, és azóta itt is lakom. Ez elég régen volt, úgy hogy kurvára tudom, hogy ki mit ír, legfeljebb nem reagálok, mert nem egészen vagytok méltok erre. Sajnos az értelmi színt ami ezen az oldalon folyik nekem “magas”. De az, hogy a sár elborít minket az utcában az tény. Tudod léteznek FOTÓK. És sajnos ez 2012. októberétől van!

  63. felix szerint:

    Gabike!
    Nyugalom, mert akár mekkora a sár csak a csatornáig tudsz elsüllyedni.
    Mi lenne ha nem lenne csatorna? 🙂

  64. Gabike szerint:

    Nem unjátok még párt síkra terelni, Csepel próblémáit. Persze a Polgáőri körökben biztos, ezt taníntják. A tények helyett a múltat felelőssé tenni. De múltnak, ezek az “elvtársúrai” is részesei. Talán jobb lenne, a valós problémával foglalkozni, mint mindig a az egy tőről fakadó polítikára terelni a dolgot.

  65. polgármester szerint:

    Degenerált Ábel eltévedt a rengetegben!
    A kis szerencsétlen buzi gyerek 2014 után. ki mer majd menni az utcára?

  66. Gabike szerint:

    Nagy Csepelt szerető őslakosság, lokálpatríóták! Egymást kezditek el fikázni pártállása miatt, ahelyett, hogy összefognánk Csepel megmentésért. A sportban mindíg elől jártunk, most megszünik a stadiónunk.( nincs fűtés, rohad minden) Másol meg újakat építenek. Nem ennek a megmentésére és a fiataljaink jövője és lehetősége miatt kéne összefognunk. Nem mindegy FIDESZ, MSZP, LMP, KDMP,SZDSZ mid úgyan abból csecsből szópott.

  67. macilaci szerint:

    Úgy látom, hogy a szociknak nagyon fáj ez a történet…

  68. Gabike szerint:

    Félix!
    Nagyon két értemű a válaszod. Talán politikus vagy? De talán a nevető kis figura, jóhiszemre sarkall……

  69. Bugi szerint:

    Na mi van elvtársak, visszaadjátok a pénzt? Nem kell a hiszi, a hőbörgés, vissza a jutalmakat!

  70. szigetország szerint:

    Várom a választ: az önkormányzat korábbi MSZP-s vezetői vajon felajánlják-e jótékony célokra a jutalmukat?

  71. szigetország szerint:

    hajós!

    Ábel a következőt válaszolta Szenteczky kérdésére:

    “Az önkormányzati választások óta jóval alacsonyabbak a kerületi vezetők fizetései, jutalmazás pedig egyáltalán nem volt közöttük.”

  72. szigetország szerint:

    Ceterum censeo… Az önkormányzat korábbi MSZP-s vezetői vajon felajánlják-e jótékony célokra a jutalmukat?

  73. felix szerint:

    Gabike.
    Viccnek szántam, amennyiben nem jött be akkor nehéz megmagyarázni.
    K. annyi lett volna a lényege, hogy ma még csak arra jó a csatorna, hogy megtartson, ha elsüllyedsz a sárban.

  74. felix szerint:

    k. = kb.

  75. szigetország!
    “Az önkormányzati választások óta jóval alacsonyabbak a kerületi vezetők fizetései, jutalmazás pedig egyáltalán nem volt közöttük.”
    Ezt példának okáért senki nem kérdezte! ))) 😛 (((

  76. szigetország szerint:

    grün!

    Szenteczky harmadik kérdése így szólt:

    “2010. október 1-jétől került-e kifizetésre Budapest, XXI. kerület Csepel “Önkormányzatánál, illetve az önkormányzat intézményeinél havi illetménynél felüli juttatás?”

    Erre felelte Ábel, hogy “jutalmazás pedig egyáltalán nem volt.”

  77. John Doe szerint:

    vitéz bihari Grün szerint: Vannak akiknek egy leírt mondat is komplikált, a szövegértés terén. Gyanítom erre rájöttél Te is, régebb óta vagy itt. Más fórumok sem egyszerűbbek, ez vigasztal.

  78. szigetország!
    Szenteczky harmadik kérdése így szól:
    “3. 2010. október 1-jétől került-e kifizetésre Budapest, XXI. kerület Csepel Önkormányzatánál, illetve az önkormányzat intézményeinél havi illetménynél felüli juttatás, milyen összegben (tételesen és összesen), kinek és milyen jogcímen, valamint ezen juttatás(ok) kinek a felhatalmazása, engedélye alapján történt(ek)?”
    .
    Erre felelte Ábel Attila, hogy “jutalmazás pedig egyáltalán nem volt.”
    És juttatás, amiről a kérdés szól?! ))) 😛 (((

  79. szigetország szerint:

    grün:

    Ábel felelete világos: sem jutalom, sem juttatás nem volt.

    Egyben megismétlem: Az önkormányzat korábbi MSZP-s vezetői vajon felajánlják-e jótékony célokra a jutalmukat

  80. hajós szerint:

    szigetország!

    Szenteczky kérdése ez volt (összevonom a 3. és 4. kérdését): 2010. október 1-jétől került-e kifizetésre Budapest, XXI. kerület Csepel Önkormányzatánál, illetve az önkormányzat intézményeinél, valamint az Önkormányzat tulajdonában álló gazdasági társaságoknál havi illetményen, ill. béren felüli juttatás, milyen összegben (tételesen és összesen), kinek és milyen jogcímen, valamint ezen juttatás(ok) kinek a felhatalmazása, engedélye alapján történt(ek)?

    Nos, erre Ábel azt felelte: “sem a kerület jelenlegi polgármestere, sem az alpolgármesterek, politikai munkatársak vagy önkormányzati cégvezetők nem részesültek 2010 októbere óta egyetlen fillér pénzjutalomban sem”.

    Nos, a kérdés nem csupán a polgármesterekre, alpolgármesterekre, politikai munkatársakra és cégvezetőkre vonatkozott, hanem általában az önkormányzatra, annak intézményeire, továbbá cégeire. Továbbá a kérdés nem csupán a “pénzjutalomra” vonatkozott, hanem bármiféle, a havi rendszeres illetményen, béren felüli juttatásra. Ábel Attila tehát csak részleges választ adott.

    Emellett Ábel Attila elhallgatta azt, hogy pl. Werner Péter, a Csevak vezérigazgatója nemrégiben kb. 6 millió Ft prémiumot kapott. Ezt az önkormányzat májusi ülésén ígérték oda neki határozatban, ha részt vesz a Csepel 300. évfordulója, valamint karácsony, advent, mifene rendezvények szervezésében. Részt vett, meg is kapta a prémiumot. Ez ugyanolyan prémium, mint amit Szenteczky kapott, amikor ő volt Csevak-vezér.

    Az persze igaz, hogy Szenteczky a kérdéseit nem Ábelnek tette föl, és Ábel sem válasznak szánta a közleményét, hanem politikai támadásnak. De ha már közleményt adott ki, esetleg válaszolhatott volna a kérdésekre is egy füst alatt.

  81. Etikus szerint:

    Ti valóban emberek vagytok, gyönyörűek, szépek és rendkívül értelmesek.
    Egy a nagy gond!
    Egyikőtök sem oldotta meg a valóságos rejtvényt, azaz a gyökerek eredőjét, annak motivációját.
    Lenin: ucsitsza, ucsitsza, ucsitsza (így magyarul, tanulni). Ismerős?

  82. robi szerint:

    Kíváncsian várom a bugiék által sértegetett korábbi vezetők jogi lépéseit, valamint a jogkövetkezmények nyilvánossá tételeit.
    Az biztos: ha nem történik semmi, az is beszédes lehet.

    Sajnálatra méltó szánalmas település az egykor szebb napokat látott Csepel. Mocskolódást és széthúzást kapnak az itt élők, összefogás helyett.
    Valószínűleg mások is gondolkodnak hozzám hasonlóan: középtávon – konkrét terveim szerint – elköltözöm innen, most is csak aludni járok haza. Addig meg marad az ingyencirkusz.

  83. Manitu szerint:

    Teljesen nyilvánvalóan ízig-vérig erkölcstelen dolog volt a válság idején jutalmakat felvenni. Tulajdonképpen Szenteczky javaslata nem rossz azon túl, hogy persze rövidlátó, átlátszó és egyoldalú.

    Mindenki fizesse vissza a jutalmát az önkormányzatnak, vagy ajánlja fel jótékony célra!

  84. Manitu szerint:

    Hajós!

    Ha Szenteczky nem csak a jutalmakad adatná vissza hanem a munkabért is, akkor nagyon barom. Ja, és kezdje akkor ismét magával, adja vissza azt a munkabért, amit 2004-től felvett a CSEVAK-nál!

    Mindannyian tudjuk, hogy amit a CSEVAK-ban ő munkavégzés címszóval tett, azért egyetlen fillért sem érdemelt volna.

  85. vitéz bihari Grün szerint:

    Fingocska!
    Semmit nem akar visszaadatni Szenteczky!
    Pusztán csak a jövedelmek kiáramlásáról szeretne tiszta képet kapni!
    Ne szarjál, a Te nyelvpótlékod nincs veszélyben! ))) 😛 (((

  86. Bugi szerint:

    Szerintem meg mindenkinek vissza kellene adni a jutalmakat, amiket érdemtelenül vagy akkor vett fel, amikor az országban válság volt.

    Szenteczk egyszer az életében tehetne valami tisztességes dolgot és visszaadhatná azt a 11,5 millió forintot. Na de persze ismerjük, nem fogja.

  87. szigetország szerint:

    Hajós!

    Az önkormányzat korábbi MSZP-s vezetői felajánlják-e jótékony célokra a fizetésükön felül kapott jutalmukat, juttatásukat?

  88. Etikus szerint:

    Változatlanul folyik az értelmetlen “gagyi duma.” Úgy látszik ez már (még) a génetekben van. Őszintén az ilyen szintű oda-vissza adok-kapok-ban kiélitek magatokat? S mondjátok mire, merre mentek vele, s mit értek el vele? Hát Tényleg nem értitek, hogy rendkivül rossz minőségű cirkusz az egész, eredménye soha sem lesz, csupán ne unatkozzatok!
    Robi, úgy látszik helyesen szeretne dönteni, de az ő személyére már korábban is lett utalva. Ő tudja, látja a folyamatok valótlanságait, valóságait, de kevesen vannak.
    “Sok az aratni való, kevés az arató” (Jézus)
    Ja, én már elköltöztem!
    Egyre inkább úgy tűnik, hogy nem elég messzire, pedig Istenem mennyi alkalmam volt, de soha eszembe nem jutott, mostanság úgy jó néhány éve, hát…………..?

  89. Bugi!
    Találgatásos és tisztességességre hivatkozva nem működik a dolog!
    Van arra egy jól szervezett bűnüldöző és igazságszolgáltató szervezet, amik megfelelő eljárási szabályok szerint kierőszakolhatják a dolgot!
    Tessék megadni hozzá a kezdő lökést!
    De sietve mert lassan elévül és akkor nagy lesz a bégetés! 😛

  90. Etikus szerint:

    Ugyan már!……………………

  91. vitéz bihari Grün szerint:

    No tessék!
    Már ijedtükben meg is változtatták a Btk.-t!
    “Péntektől szabálysértést követ el az, aki a valóságnak nem megfelelő statisztikai adatot szolgáltat vagy az adatszolgáltatással kapcsolatban a valóságnak meg nem felelő felvilágosítást ad, aki a közérdekű bejelentővel szemben bejelentése miatt hátrányos intézkedést tesz, illetve aki olyan sajtóterméket terjeszt, amelynek a lefoglalását vagy elkobzását rendelték el. Az ilyen jellegű tényállások korábban a Btk.-ban bűncselekményként voltak szabályozva.”
    .
    Mondtam siessetek! 😛
    .
    http://www.hirado.hu/Hirek/2013/01/31/08/Holnaptol_ezek_mar_nem_szamitanak_buncselekmenynek.aspx

  92. hajós szerint:

    szigetország!

    Miért kellene felajánlaniuk?

  93. Bugi szerint:

    Mert az MSZP-s Török Zsolt is erre szólította fel őket, és mert nem érdemeltek egy fillért sem.

  94. hajós szerint:

    Bugyi, mit mondott Török Zsolt?

  95. Ki emlékszik már arra, hogy mit mondott de nagyon keményen megmondta! 😛

  96. Szabadságharcosok útja mindig rögös szerint:

    Dehát mindegyik elmenekült Csepelről, Tóth Mihály a rózsadombon felépített kacsalábon forgó családi házában pihenget, biztos felesége könyvtárosi fizetése segítette hozzá…ilyen ügyekkel a fülek mögött nem csodálom hogy ennyien menekülőre fogták. Ott van az a György, már elfelejtettem a nevét, az bennevolt ebben a kettős gyilkosságban, van egy tesója aki bennevolt vagy még van a képviselőtestületben…huuu már totál kiestek a fejemből a nevek. hogy

    Mindegyik elmenekült mögött olyan dolgok voltak?????????????

    Legalább a Fidesz most helyreteszi a dolgokat, ami nem két hét….hanem legalább két évtized. Ezért kéne kicsit talán beállni a sorba, és segíteni a munkájukat, hogy ezek a söpredék alakok végleg elsüllyedjenek!!!!

    ezt a Szenteckit mindig látni a SZTK-nál, patikában vesz mindenféle immunerősítőt, meg vitamint. Őrá sosem köszön senki érdekes, vajon miért? talán mert antipatikus? Dehát patikába jár….. 🙂

  97. Bugi szerint:

    Török Zsolt azt mondta, hogy fel sem kellett volna venni a jutalmakat akkor, amikor gazdasági válság van. Nos 2006 óta gazdasági válság van, más kérdés, hogy miattuk, mert a világválság csak 2008-ben kezdődött.

  98. Szabadságharcosok útja mindig rögös szerint:

    Horváth Gyula….felvásárolta az összes üres béke téri lakást szinte, miből? a fia sztk-s fizetéséből? Gyula füle megett volt ám az a parkolós izé-botrány, de a pia egyik mellékhatása nálam, hogy elfelejtek dolgokat. elfelejtettem, de amikor nyilatkozott a tv-ben erről, mennyire lesült a gúnyos mosolyából ez a “kapjátok be” stílus

  99. csapajev szerint:

    Miért nem az önkormányzatnál,a” helyeteken”???—vitatkoztok????Miért….

  100. CsepeliNo1 szerint:

    Manitu szerint:
    2013. január 30., szerda – 20:36

    CsepeliNo1, te mire költötted a 17,3 milliós jutalmadat?

    Mi van, Manitu?
    Jobban örültem volna, ha cáfoltál volna.
    Akkor ezek szerint megint igazam van?
    :-)))))

  101. Bugi szerint:

    Elvtársak, lóvét vissza!

  102. Tóth Kati szerint:

    A kommunisták már csak ilyenek.Szétlopták az országot és ők kiáltanak tolvajt.Gusztustalan,undorító fajta.

  103. ebihal szerint:

    Na de Kati! És a gyűlölet beszéd?

  104. szigetország szerint:

    ebihal!

    Ha a tolvajra azt mondják, hogy tolvaj — az gyűlöletbeszéd?

    Ha a gusztustalanra azt mondják, hogy gusztustalan — az gyűlöletbeszéd?

  105. Gordon szerint:

    A szoci potentátok szépen tegyék vissza azokat a különpénzeket, amiket felszedegettek. Ha igazi csepeliek lennének, akkor nem tolják haza talicskával a csepeliek pénzét.

    Vissza!
    Vissza!
    Mindent vissza!
    + Pofa súlyba!

  106. Röfike!
    A csepeli impotens fityeszesek után közvetlenül!
    Vissza a pofát a moslékba! ))) 😛 (((

  107. Gordon szerint:

    Elég volt az ingyenélőkből!
    Vissza a különpénzt, amit kivettek a kasszából!

    MSZP!
    Vissza!
    Vissza!
    Mindent vissza!
    + Pofa súlyba!

  108. hajós szerint:

    Akkor kérem vissza a magánnyugdíjpénztári megtakarításomat is, amit Orbán Viktor lopott el tőlem.

  109. robi szerint:

    Mi újság, kedves rászedett Gordon és Bugi?

    Tán elégedetlenek vagytok a korábban annyiszor ajnározott Budai Gyula fantasztikus elszámoltatásával?
    Nevetséges, pojáca banda.

  110. Bugi szerint:

    Hajósrobi: nem kell remegni az idegességtől, a nyugdíjkasszánál is hazudtatok.
    http://hir6.hu/cikk/76705/strasbourg_nem_sertett_magantulajdont_a_nyugdijallamositas

    Az elszámoltatás pedig utol fogja érni a csepeli kommancsokat is, csak nyugi.

  111. ebihal szerint:

    szigetország!
    Úgy látom, megint értelmezési problémád van.

  112. felix szerint:

    Gordon!
    Az ellenzéki képviselők mennyi jutalmat vettek fel a szocik alatt?
    Gondolom nem ingyen maradtak akkoriban csendben.

  113. Ábel Attila szerint:

    Semennyit felix. Ugyanúgy semmit, mint 2010 októbere óta. És nem maradtunk volna csendben, ha kiderülnek a jutalmazások, csakhogy – mint annyi mást is – a jutalmazások többségét is elhallgatták.

  114. felix szerint:

    Amennyiben így volt akkor az nagy baj.
    Nem ismerem egy önkormányzat belső életét, de gondolom, hogy azért voltak évente beszámolók a kerület költségvetésének teljesüléséről amit az ellenzék megkapott és általában nem fogadott el.
    A mennyiben a benne szereplő számok igazak voltak akkor legalább abból ki derülhettek a jutalmazások.
    Az a baj, hogy vagy van értelme az ellenzéki képviselői létnek vagy nincs. Amennyiben nincs akkor a jövedelmüket tekintsék “jutalomnak” mert fizetség csak az eredménye munkáért jár. Ezt pátállástól függetlenül mondom.
    Az megint egy más kérdés, hogy ez az állapot a hatalom vagy az ellenzék hibájából adódik.
    Egy partvonalon lévő képviselő képtelen a képviselet ellátására ezért nincs miért felvennie az illetményét. Nem vagyok oktalan tudom, hogy a politika sajnos nem így működik, mert a képviselők elsősorban a pártjukat képviselik. Amelyik önkormányzatban ez így van annak a körzetén ez meg is látszik

  115. Gordon szerint:

    “Egy partvonalon lévő képviselő képtelen a képviselet ellátására ezért nincs miért felvennie az illetményét.” – írja felix.

    Ez jó nagy marhaság. Majd olvasson utána a vonatkozó szakirodalomban, hogy mi az ellenzék feladata.

    “Az a baj, hogy vagy van értelme az ellenzéki képviselői létnek vagy nincs. Amennyiben nincs akkor a jövedelmüket tekintsék >jutalomnak< ". – írja felix.

    Édes Istenem.
    A szocik hazudtak.
    A szocik lebuktak a jutalmaikkal.
    A szocik most kiforgatnak.

    A csepeli emberek tudják már rég: az iskolában történtek után semmi jóra nem számíthatnak a mostani csepeli ellenzéktől (melynek egy része nem is Csepelen él)…

    MSZP!
    Vissza!
    Vissza!
    Mindent vissza!
    + Pofa súlyba!

  116. felix szerint:

    Az a baj veled Gordon, hogy az IQ-d, nem a pozitív tartományban van.
    Különben tudnád értelmezni azt amit leírtam.
    Igaz akkor nem írnál ilyen ostobaságokat.
    “Ne fogjon senki könnyelműen a húrok pengetésihez……”
    Amennyiben a fideszes képviselők is ezen a szinten vannak akkor Csepelnek annyi.

  117. Gordon szerint:

    Felix te azzal foglalkozzá’, hogy az elvtársaid az utolsó fillérig fizessék vissza a felvett jutalmaikat (méghozzá kamatostul).

  118. felix szerint:

    Figyelj nagyokos!
    Mi legyen a törvényesen alátámasztott jog cím?

  119. Gordon szerint:

    Ne dumálj!
    Fizesd vissza!

    Na.

  120. felix szerint:

    Gorodn!
    Tiszta szívemből kívánom neked, hogy annyiból éljetek meg havonta amennyi pénzt én a csepeli adófizetők pénzéből valaha is felvettem.
    Nem tudom, hogy fogtok megélni egy fillér nélkül.
    Egyébként ne erőlködj mert neked már nincs lejjebb.

  121. ebihal szerint:

    Azt mondja Ábel Attila, hogy a jutalmazásokat is elhallgatták, s ők semmiről sem
    tudtak. Ha jól kutakodtam, a költségvetési és pénzügyi bizottság elnöke fideszes volt.
    Azért azt hadd ne higgyem , hogy 100 milliót ki lehet fizetni az ő tudta nélkül! És azt
    se felejtsük el, hogy a kifizetés csak a dolog vége, a játékszabályok korábbiak, azokat
    kellett volna felülvizsgálni!

  122. Bugi szerint:

    Ebihal: azt mondd meg inkább, hogy miért véded ezt a kommunista bandát? Egyetértesz azzal, hogy a komcsik adják vissza a jutalmukat, mert nem érdemelték meg?

  123. ebihal szerint:

    Bugi!
    Ha megnyugtat, egyetértek azzal, hogy nem érdemeltek jutalmat, sőt a jutalmat és a
    prémiumot én megtiltanám. Legyen korrekt, megfelelő munkabér! Megtiltanám továbbá,
    hogy emberek állásokat, pozíciókat halmozzanak, nem is a pénz miatt, hanem mert
    fizikai képtelenség 5-6 helyen jól teljesíteni. És mindezek mellett sem vagyok hajlandó
    az Ábel féle csúsztatást elfogadni.

  124. Bugi!
    Nagyon egyszerű, hogy miért védik őket!
    Még akkor nem tudták, hogy mire cserélték őket!
    Ősi dakota bölcsesség:
    “Az utódok teszik naggyá az elődöket!” ))) 😛 (((

Itt lehet hozzászólni !