Megjelent a Trianoni Szemle dupla száma

Csepel.hu

Megjelent a Trianoni Szemle dupla száma, amelyet a Csepel Galériában mutattak be a közönségnek december 7-én. A folyóirat szerkesztőinek célja, hogy „tisztességes polémiát” indítsanak el közelmúltunk történelméről. A lap megjelenését a csepeli önkormányzat támogatta.

Németh Szilárd polgármester azt mondta: Csepelről sokan tévesen gondolják, hogy „vörös”, mivel a Kádár-korszakot megelőző időszakban egyáltalán nem használták ezt a jelzőt a kerületre. A Kádár-korszakban ragadt rá Csepelre a „vörös” szó, amely egy kitalált elnevezés. A Trianoni Szemle támogatásával az önkormányzat azt a törekvését fejezi ki, hogy megszabaduljon attól a múlttól, amely beárnyékolja a kerület történelmének közelmúltját. A polgármester szerint a közéletben még mindig nem sikerült teljes mértékben szakítani a régi rendszerrel, noha 22 év eltelt a rendszerváltás óta. Történészek kutatják a kerület közelmúltjának sötét éveit a levéltárakban, beleértve a III/III-as ügynökök tevékenységét is. Várhatóan februárban tárják a nyilvánosság elé, miféle ügynöki és besúgói hálózat működött Csepelen a kommunizmus évtizedeiben.

Fábián Gyula, a Trianoni Szemle szerkesztőbizottságának elnöke arról beszélt: szerkesztőtársaival együtt arra törekedett, hogy tisztességes polémiát indítsanak el a II. világháború előtti Magyarország történelméről. A folyóiratban összegyűjtötték azokat a kiadványokat, tanulmányokat, amelyek a korszakról szólnak. „Adósságot” törlesztenek, mert korábban nem jelenhettek meg ezek az írások. „Hitelesen, őszintén kell feltárni a múltat, és szembe kell nézni a Trianon-szindrómával” – mondta.

Szidiropulosz Archimédesz főszerkesztő azt emelte ki, hogy a folyóiratban megjelenő cikkek a korábbi hivatalos véleményekhez képest új megvilágításban mutatják be a korszakot és legjelentősebb szereplőit. Az egyik cikk Csepelről és a Szent Imre téren álló korabeli országzászlóról szól.

Forrás: Csepel.hu

38 hozzászólás “Megjelent a Trianoni Szemle dupla száma” bejegyzésre

  1. hajós szerint:

    A Trianoni Szemle támogatásával az önkormányzat azt a törekvését fejezi ki, hogy megmutassa, hogy Németh Szilárd egy szélsőjobboldali, irredenta beállítottságú pasas, akinek leginkább a Jobbikban volna a helye.

  2. Doki szerint:

    „Magyar az, akinek fáj Trianon”
    (Illyés Gyula)

  3. hitetlen szerint:

    Miért? Most a Rosszabik-ban van ?

  4. szigetország szerint:

    Hoppá!

    “Várhatóan februárban tárják a nyilvánosság elé, miféle ügynöki és besúgói hálózat működött Csepelen a kommunizmus évtizedeiben.”

    Lesznek itt még szép nevek…

    A szélsőbal, ugye, háboríthatatlanul működhetett évtizedeken át.

  5. ebihal szerint:

    szigetország!
    Ne örülj! Az, hogy Szilárdból egyre jobban dől a hülyeség, még nem jelenti a valóság
    megtestesítését!

  6. Dr. grün szerint:

    szigetország!
    Előrehozott választások amiatt talán nem tartanak!
    Kell legyen néhány tiszta ember is azért! 😛

  7. robi szerint:

    A lista olyan lesz, mint a Terror Háza múzeum arcképcsarnoka?

    Onnan ugyanis megnyitás előtt kiemelték egy-két egykori ÁVO-s anyagát, az aktuális hatalomhoz fűződő rokonsági kapcsolata miatt.

    A mi kutyánk ősei nehogy má’ ki legyenek állítva!

  8. felix szerint:

    “A történelem, egy sereg hazugság a holtak körűül, az élők egy csoportjának érdekében.”

  9. bonifác szerint:

    Ugye, Uraim! (pardon, drága elvtársak!
    Szorul a gatyamadzag véresszájú blogolóink nyakán…Szilárd a szemét, mert kíváncsi a
    “sötétben bujkáló” spiclik neveire.Mellékesen azokra a volt munkásőrökre is, akik
    ÁVH-s elődjeikhez hasonlóan szívesen lőttek volna akár saját testvéreikre is. Mellesleg én
    beszéltem ilyennel. Köztetek hány ilyen van?! –Sok-sok fogatlan oroszlán, aki még szívesen üvölt. Ugye remélitek,hogy Clintonné nemcsak szövegel, de fegyvert is küld?
    Csakúgy mint ’56-ban? Jelszó: fület – farkat behúzni.

  10. robi szerint:

    bonifác, szegény elfelejtette, hogy a Parlamentben melyik politikai erőnek fűződött a legnagyobb érdeke az ügynök kérdés szőnyeg alá sepréséhez, további titkosításához?

    Azoknak,akik kifelé szeretnék megjátszani – a hülye gyerekeknek – a makulátlant, miközben van bőven titkolni valójuk. Részint a maguk múltjából, másrészt tartoznak annyival az egykori ÁVH-s apuka emlékének, hogy ne derüljön ki a múlt.

  11. felix szerint:

    Szegény Bonifác. Te még hiszel a mesékben.

  12. nagyapó szerint:

    robi! Ennyire aljas, vagy tudatlan nem lehet! Ki az ügynök? Akinek tökeit szétverték, hogy jelentsen, vagy aki szétverte? Ki melyik pártban van? A komcsi iratokat most menti a biztos, nehogy napvilágra kerüljenek.
    Gondolkozzon! Kinek lehet eltitkolni valója? Rogánnak, vagy Lendvainak? Lehet folytatni!

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  13. felix szerint:

    Szemétláda!
    Te valóban ennyire tájékozatlan vagy?
    A pártagokat nem szervezték be, ezért a kérdésedre az a válasz, hogy jó eséllyel a Rogán családnak lehetne több titkolni valója.
    Mi a fenének szólalsz meg, ennyi ésszel?

  14. nagyapó szerint:

    1/2eszű1/2x! néha, mint Ságvári et megbízottja! Tudja mit ír?

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  15. ebihal szerint:

    félix!
    Lehet, hogy tévedsz! Ha Rogán KISZ titkár volt /márpedig az önéletrajza szerint az
    volt/, akkor a szülők lehettek párttagok!

  16. hajós szerint:

    Csak hogy tudjuk, mennyibe is került Csepel lakosságának a “Trianoni Szemle” dupla száma (merthogy erről a csepel.info sajnos elmulasztotta tájékoztatni az olvasókat):

    “584/2012. (X.25.) Kt. H A T Á R O Z A T
    Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Képviselő-testülete úgy dönt, hogy a
    2012. évi költségvetésről szóló 3/2012. (II.23.) önkormányzati rendelete 2/a számú
    mellékletében foglalt céltartalékok között 3923. sorszámon szereplő „Civil szervezetek
    pályázatára” keret terhére bruttó 875.000 Ft, azaz nyolcszázhetvenötezer forint vissza
    nem térítendő támogatást nyújt a Trianon Kutatóintézet Közhasznú Alapítvány (1038
    Budapest, Ibolya utca 14.) által megjelentetni kívánt Trianoni Szemle dupla
    számának kiadási költségeire, amelyben Csepelnek is megjelenési felületet biztosít.
    A támogatásért cserébe az Alapítvány 500 db dupla számú Trianoni Szemle
    folyóiratot ad át az Önkormányzat részére.”

  17. ebihal szerint:

    És még azt mondják nincs pénz! Szemét egy társaság!

  18. robi szerint:

    nagyapó 20:45-ös mellébeszéléséhez:
    folytatom:
    Azoknak van eltitkolni valójuk, akik nem szavazták mg a Parlamentben az ügynök dossziék kinyitását. Neveket nem mondanék. Nyilván, alapos okok volt rá.
    Egyébként a felhozott példa sántít: aligha Rogánnak van a kormányoldalon a legsötétebb múltja, ami miatt az egész brancs a szőnyeg alá söprést választotta.

  19. szigetország szerint:

    Nyilvánossá lesz téve, kik voltak a munkásőrök Csepelen, ezek a legelvetemültebb gazemberek, akik készen álltak arra, hogy a tömegbe lőjenek.

    Nyilvános lesz a besúgók, spiclik, ügynökök névsora.

    Téves az a nézet, hogy a párttagokat nem szervezték be. De bizony beszervezték őket, pontosabban önként jelentkeztek arra, hogy családokat, emebreket tegyenek tönkre!

  20. Dr. grün szerint:

    Nem volt sürgős?!
    Naná, hogy nem!
    Meg kellett várni míg a természet megteszi a dolgát! Milyen ember az, aki nagyszüleit, szüleit csak azért fosztotta volna meg a nyugdíjától mert komcsik voltak?!
    El tudod képzelni, hogy 19-es vöröskatona nagypapa vagy egy MSZMP titkár apuka az öregek napköziotthonában, rosszabb esetben a Teleki téri ingyen konyhán eszi az ünnepi kegyelem kaját, míg a volt KISZ titkár fiacskája családostól a Gundelnél cigánypecsenyézik?!
    Van egy ötletem!
    Ne várjuk meg, hogy nyugdíjasok legyenek!
    Itt a megoldás a mellékelt képen! ))) 😛 (((
    http://sphotos-a.xx.fbcdn.net/hphotos-ash3/532019_530774823601427_114288093_n.jpg

  21. hajós szerint:

    Mindezt egy olyan lapnak, ahonnét a jobb szakemberek már rég távoztak, s pénzügyileg is haldoklik:

    “Távozik a Trianoni Szemlétől Raffay Ernő, Takaró Mihály és Borbély Zsolt Attila
    2012. március 7. 01:31
    Történelemportál

    Azonnali hatállyal távozott a Trianoni Szemle szerkesztőségéből Raffay Ernő történész, Takaró Mihály irodalomtörténész és Borbély Zsolt Attila jogász-politológus – értesült a Történelemportál. Mindhárman a lap alapembereinek számítottak, a szerkesztőség, illetve a szerkesztőbizottság tagjai voltak. Úgy tudjuk, az érintettek a legutóbbi szerkesztőségi ülés után hozták meg döntésüket, amelynek hátteréről nem árultak el részleteket. Néhány hónappal ezelőtt a legnevesebb felvidéki történész, Popély Gyula is arra kérte Szidiropulosz Archimédesz főszerkesztőt, hogy a nevét töröljék az impresszumból, távozásának hátteréről ő sem nyilatkozott.

    A három éve alapított Trianoni Szemle tavaly decemberben bejelentette, hogy anyagi okok miatt ideiglenesen szünetelteti a megjelenést. A lap több forrásból is támogatáshoz jutott, ám úgy tűnik, az anyagi gondokat ez sem orvosolta. Értesüléseink szerint a kilépések nem hozhatók összefüggésbe a financiális problémákkal, már csak azért sem, mert a szerkesztőbizottság tagjai nem részesültek anyagi juttatásban, és tiszteletdíjat a jövőben sem vártak volna el. Úgy tudjuk, a Trianoni Szemle június 4-re, Trianon évfordulójára dupla számmal jelentkezik.”
    http://tortenelemportal.hu/2012/03/tavozik-a-trianoni-szemletol-raffay-erno-takaro-mihaly-es-borbely-zsolt-attila/

  22. Dr. grün szerint:

    szigetország!
    Megroppantanád a fityesz gerinchadát?! (Majdnem gerincet írtam!)
    Nem védem a többit sem, de nem sokan maradnának a pártokban! 😛

  23. nagyapó szerint:

    robi, ebihal A fene a mocskos szüleikbe! Álljanak a nyilvánosság elé! Vallják be szüleik ronda múltját!
    Mit tettek?

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  24. Dr. grün szerint:

    Öreg Pöcs!
    Ahogy a gyerekek nem felelnek szüleik tetteiért, úgy a gyerekekért sem a szülők!
    Pistikét kérdi a tanító az iskolában:
    Apukád mit dolgozik?!
    Boncmester a kórházban!
    Jól keres?!
    Nem kereshet rosszul, mert mindennap friss belsőségeket hoz haza!

  25. szigetország szerint:

    Idióta grün!

    Te magadtól találod ki ezeket az ízléstelen és idióta vicceket, vagy készülsz rá. Ezt tanultad a munkásőröknél?

    Egyébként tévedsz, hogy a szülők nem felelnek a gyerekek tettéért. Bizony ők fizetik a kártérítést, ha a hülye gyereke kárt okoz. Erkölcsi felelőséggel pedig annyiban tartózik, hogy hülye gyerekét ő nevelte hülyének.

  26. Dr. grün szerint:

    szigetország!
    Akkor Neked se volt a zapád egyetemi tanár! ))) 😛 (((
    Ha jól emlékszek 12 éves gyerek akár elzárásra is ítélhető!
    Ezeknek a politikusoknak a koruk meg van, csak a zeszük annyi mint egy gyereknek! 😛

  27. robi szerint:

    nagyapó!

    Kérésedre nyilvánosság elé állok. Be kell, hogy valljam, amit e is tudsz: mi veled együtt húztuk az igát a komcsi mozgalomban.
    Azóta te szolgának szegődtél mindenféle politikai szélkakasokhoz és oly nagyképű lettél, hogy a régi komcsi haverjaid is magázod.

    De nem baj, magázódjunk: olyan gerinctelen lakáj maga sem lehet, hogy elvakult seggnyalásában személyeskedik és mások önérzetébe gázol.

    Én persze nem veszem fel, mert sz@ros nyelvű emberek véleményére nem adok.

    További kellemes “szolgálatot” kívánok.

  28. robi szerint:

    nagyapó!
    folyt.
    Gyorsan intézkedjen, nehogy bekerüljön a februári listába. Most még nem késő: ki lehet húzni a névsorból a megtért birkákat.

  29. robi szerint:

    szigetország!

    Előre elfog a röhögés. Csepelen több ezer munkásőr múlttal rendelkező személy élhet. Aligha szavazott valamennyiük2010-ben a szocikra.

    Az egyik szomszédomról mindenki tudja, hogy országos fideszes.
    Azt már kevesen, hogy kb. 10 évig munkásőr volt a gyárban.
    Gondolom, örömmel várja listát. Azt a zrikát, amit tőlem kap, nem teszi zsebre.

    Persze én nem indulatból viszem neki az “örömhírt”, mint bugrisék.

  30. költő szerint:

    Hajós, Te ki lehetsz?

    Szenteczky, Borka-Szász, Takács, Dobák vagy Gergely?

  31. Csalódtam a Fideszben szerint:

    szigetország!

    Szeretném én azt látni, hogy Csepelen nyilvánossá lesznek téve azoknak a nevei, akik munkásőrök, besúgók, spiclik, ügynökök voltak, de Németh Szilárd és a csepeli Fidesz gyáva ahhoz, hogy ezt megtegye, te pedig naiv, hogy még 2 év után is elhiszed, hogy Németh elszámoltatja a kerület előző vezetését. A te Szilárdod csak felmarkolja a három helyről befolyó szép kis jövedelmét és csak hizlalja magát.

    2010 óta hol és mikor számoltatott el a Fidesz bárkit is?

  32. csaba péter szerint:

    Ha a CÖF CÖF CÖF nek ennyi fidesz pénze van mire ez a fasiszta lelkesedés? Már a fidesz is a jobbiknak kampányol.

  33. felix szerint:

    Ebihal!
    Párttag ügynök nem lehetett, mert nem szervezték be.
    Ez nem azt jelenti, hogy egy korábban ügynök később nem lehetett volna párttag.

  34. szigetország szerint:

    felix!

    A párttagok között szép számmal voltak ügynökök. Medgyessy vastagon ügynök volt és vastagon párttag is, csak hogy egy ismert nevet említsek.

  35. Dr. grün szerint:

    szigetország!
    “A párttagok között szép számmal voltak ügynökök”
    Nagyon igazad van!
    A zemeszpé, a fityesz, a DK, a Jobbik stb. tagjai között, a teljesség igénye nélkül! 😛

  36. felix szerint:

    Szigetország! Ne keverjük a III/2-tőt, a III/3.-mal,

  37. VS szerint:

    Jaj Istenem! Borzasztó a sötétség ezen az oldalon! (Gyűlölködés – Adventkor is!) “Fel kell kapcsolni a villanyt!” Mindenkinek javaslom a valós történelem megtanulását! Javaslom – Olvassátok el a Trianoni Szemle minden eddigi (13) számát!

  38. Vica szerint:

    Valós történelem??? Mit jelent a valós történelem? Hiszen a történelem folyamatosan változik :). A történelem igazsága attól függ, ki írja és ki olvassa… Vagy tévednék? Az igazságnak annyi oldala van, ahány oldalról fürkésszük. Ami az egyik ember számára valóság, az a másik számára álság, vagy hazugság. Trianont feszegetni pedig mi értelme? Az időt visszaforgatni nem lehet. Nem lehet továbbá meg nem történtté tenni azt, ami megtörtént, a sebeket tépkedni, lázítani és zavart kelteni pedig nem biztos, hogy helyes.

    Az ember pedig nem bújhat ki a bőréből még adventkor sem. Ha valaki másnak mutatja magát, mint amilyen csak azért, mert pl. advent van, akkor az illető hazudik. Szabad hazudni adventkor?

Itt lehet hozzászólni !