20 millió forintos felajánlást kapott az önkormányzat a Hároson csatornát építő konzorciumtól

Csepel.hu

2012. november 30-án Németh Szilárd polgármester a COL4 A-H Konzorcium képviselőivel találkozott. Az előző napi testületi döntés nyomán az önkormányzat elfogadta a konzorciumot alkotó két vállalkozó cég (A-HÍD Zrt. és a Hajdú és Társai Kft.) felajánlását helyi közutak és közterületek felújítására, korszerűsítésére.

Ezt a megállapodást pecsételték meg aláírásukkal és kézfogásukkal a polgármesteri hivatalban. Csepel Önkormányzata nevében Németh Szilárd polgármester, az A-HÍD Zrt. részéről Nagy-Mélykuti Bence és Orosz Károly vezérigazgató-helyettesek, a Hajdú és Társai Kft. részéről Hajdú Zsolt ügyvezető igazgató szignálta alá a megállapodásról szóló dokumentumokat, majd koccintással ért véget a hivatalos esemény.

A csepeli szennyvíz-csatornázásban részt vevő vállalkozók adományként ajánlották fel a szóban forgó 20 millió forintot Csepel Önkormányzatának – az A-HÍD Zrt. 13, míg a Hajdú és Társai 7 millió forinttal járult hozzá a csepeliek komfortérzetének javításához.

A közérdekű kötelezettségvállalás aláírása azt hivatott kifejezni, hogy a csepeli szennyvíz-csatorna beruházásban a vállalkozók pluszfeladatok, kérések teljesítésében az önkormányzat partnerének bizonyultak és az önkormányzat ezt a szándékot transzparens, átlátható módon Csepel javára kívánja fordítani.

Forrás: Csepel.hu

39 hozzászólás “20 millió forintos felajánlást kapott az önkormányzat a Hároson csatornát építő konzorciumtól” bejegyzésre

  1. Dr. grün szerint:

    “Az előző napi testületi döntés nyomán az önkormányzat elfogadta a konzorciumot alkotó két vállalkozó cég (A-HÍD Zrt. és a Hajdú és Társai Kft.) felajánlását”

    “Azért ha hozzánk vágnának egy nagyobb összeget nem ugranánk el!”
    Ismerős?! ))) 😛 (((

  2. felix szerint:

    Ügyes.

  3. nemahaverod szerint:

    Lefordítom azoknak, akik nem értik a cikket:

    Az önkormányzatnak jelenleg dolgozó vállalkozások olyan árréssel dolgoznak, ami megengedi részükről ezt a 20 millió forint értékű “gesztust”, a polgármester meg fel tud mutatni valamit, ami nem kerül semmibe, de jól hangzik.

  4. Dr. grün szerint:

    Ha jól emlékszek Ballának hívták azt a vállalkozót aki a Gellért parkolójában átvett valakitől “húsz dokumentum”-ot!
    Azt hiszem 7 évet kapott! ))) 😛 (((

  5. Bugi szerint:

    Én is lefordítom: ezeket a pénzeket nyomták az MSZP-korszakban a politikusok zsebébe. Most nem kell, így adakozhatnak a cégek.

  6. Jeniszej szerint:

    Ejha!
    Mi szükség van erre a lóvéra?
    Vajon miért?
    Azt monya a Fater öt is segíthetné valamelyik vállalkozó.
    🙂

  7. Jeniszej szerint:

    Azt monya a Fater, hogy majd meggyanúsítják a kedvenc csepeli polgármesterét, hogy lóvékat vesz át különböző célra.
    Nem helyes ez!
    Az adófizető állampolgárok befizetett lóvéjának és a közteresek által beszedett büntetéseknek elégnek kellene lennie mindenre, ami nem is kevés.

  8. Dr. grün szerint:

    Bugi!
    Valamint így is adakozhatnak!
    Nevezhetjük esetleg nyílt fidi-mutyinak?!
    Hofi mondta anno:
    “Mindenki belehugyozik a zuszodába, de mégsem a trambulinról! ))) 😛 (((
    “MISKOLC – Vadonatúj aszfaltutat hozott a Mikulás az alpolgármesternek. A kettős költségtérítéséről és a „havi 47 ezer forintból meg lehet élni” kijelentéséről elhíresült fideszes honatya, Zsiga Marcell nemrég vett egy családi házat a Miskolc Rózsadombjának számító Miskolctapolcán. A festői környezetben lévő ingatlannal egy gond volt csupán: rossz minőségű volt az utcájának az útburkolata. ”
    http://www.blikk.hu/blikk_aktualis/csak-a-honatya-utcajaban-aszfaltoztak-2122517

  9. november szerint:

    Buginál a pont.

  10. ebihal szerint:

    Milyen pont , a fekete?
    Na ne hülyéskedjünk! Egy cég akkor tud ilyen felajánlást tenni, ha a bevételei utáni
    haszon ezt megengedi. Ezek szerint jó üzlet volt a csepeli munka! Valaki itt arról pofázott,
    hogy a szocik alatt túl sokat számláztak!

  11. "?!" szerint:

    “Bugi” írta ma 09:00-kor:

    “Én is lefordítom: ezeket a pénzeket nyomták az MSZP-korszakban a politikusok zsebébe. Most nem kell, így adakozhatnak a cégek.”

    “Bugi” fenti szokás szerint rágalmazó szövegéhez van néhány megjegyzésem!

    1.) A Hároson csatornázást végző konzorcium munkájáról Balogh Ernő úr, Háros önkormányzati képviselője (és az önkormányzat által megbízott “hárosi biztosa) a terület bejárása során látottakra alapozva úgy nyilatkozott, hogy “Hároson a csatornázást végző konzorcium, a Királyerdő területén tapasztalt minőséghez viszonyítva, csapnivaló silány minőségű munkát végzett!
    (Ezt a véleményét magam is meg tudom erősíteni.)

    2.) A képviselő úr szerint silány minőségű munkát a kivitelező konzorcium csillagászati áron végezte.
    Egy folyóméter csatornázást (a járulékos munkákkal együtt) közel 200 ezer Ft-ért végzett, és így közel 2.000 millió Ft-ot kaszálhat a képviselő úr szerint silány minőségben elvégzett munkáért!
    Ebből a 2.000 millió Ft-ból, könnyen adhatott ez a konzorcium 20 millió Ft-ot a kerületi önkormányzatnak azért, hogy az önkormányzatunk vezetői erkölcsi elmarasztalás helyett, felmagasztalják a céget a lakosság előtt! (Ahogy ez itt és most történik!)

    3.) A hárosi (fideszes) önkormányzati képviselő szerint silány minőségű fővárosi beruházásként megvalósuló csatornázás kivitelezését, a beruházó részéről ellenőrzéssel megbízott személyek közismerten lazán ellenőrizték, majd a silány minőség ellenére, szerződés szerinti I. osztályú teljesítésként átvették!
    A korábban is, és jelenleg is szokásos korrupciós gyakorlatot (a műszaki ellenőrök lefizetését) ismerők részéről ebben az esetben is joggal merülhet fel a gyanú, hogy a hárosi csatornázás ellenőrzésével megbízott személyek is a kivitelező konzorcium lekötelezettjeivé váltak, és ezért hunyt szemet a minőséget illetően!

    4.) Tehát a bejegyzés tárgyát képező 20 millió Ft aprópénz csak szerény vigaszdíj, a közel 2.000 millió Ft-ot kaszáló konzorcium részéről, és csak arra szolgál, hogy a területileg illetékes, de a csatornázás megvalósításában illetéktelen csepeli önkormányzat erkölcsi támogatását megvásárolják a silány minőség lakossági elfogadtatása érdekében!

  12. nagyapó szerint:

    Eetásak! Ki a beruházó? Milyen pénzből épül? Ki az átvevő?
    Eetásak! Megint a kábítás! Talán emlékeznek arra, amikor az erőművet “kaptuk”. A beruházó cég 100 milliót ajánlott Csepelnek. Az eetásak a Csepeli út építésére költötték, amelyik út egy lakótelepre vezeti a forgalmat, na de nem ez volt a fontos, hanem a frissen privatizált Duna Tsz területéről elérni az M0-t. Akkor hallgattak, mint a sír a fűben!
    Idióta Dr. grün t.t. Az ikes igék ragozásával illik tisztában lenni!

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  13. gyula szerint:

    Lajosunknak mostanában nagyon savanyú a szőlő. Egyébként mindenki saját magából indul ki, ugye, te kis kételkedő felkiáltás! Vagy, nem?

  14. Dr. grün szerint:

    Öreg Pöcs!
    “Idióta Dr. grün t.t. Az ikes igék ragozásával illik tisztában lenni!”
    Például?! ))) 😛 (((

  15. beluska szerint:

    Szokás szerinte ilyenkor nem a jelenlegi cikket magyarázzák a hozzászóló orangeutánok, hanem azt szajkózzák hogy mi volt az ókorban. A helyzethez mértem a lehető legjobban kijönni abból sz@rból amit ti írtatok le. Ezt tudjátok.

  16. felix szerint:

    Lefordítom.
    Uniós pénzből ügyes lenyúlás.

  17. szigetország szerint:

    grün!

    Az “emlékszik” ige ikes ragozású, ezért egyes szám első személyben többniyre így használandó: “emlékszem”.

    Hozzáteszem, hogy a nyelvészek elfogadhatónak tartják az ikes igék köznyelvben terjedő ragozását egyes szám első személyben így is: “emlékszek”, “eszek”, “iszok”, “fürdök” stb. (lásd: Oziris, Helyesírás, 2004)

  18. Dr. grün szerint:

    szigetország!
    Akkor folytasd!
    Én emlékszem
    Te emlékszed…….! 😛

  19. "?!" szerint:

    Hát szervusz kedves “gyula”!

    Majdnem félperces fejtörés után jöttem rá arra, hogy ki lehet a kedves ismerőseim körében az a rejtőzködő “gyula”, aki abban a tévedésben van, hogy “nekem mostanában nagyon savanyú a szőlő”.

    Szerencsére gyorsan rájöttem, és már tudom, hogy Te vagy az a “gyula”, akinek az agyalágyula, ezért nem is csodálkozom azon, hogy a szellemi képességedből, csak a 12:25-kor elküldött másfél sor leírására futotta!

    A szőlőre visszatérve közlöm, hogy nagy cukortartalmú és olyan bőséges volt az idei szőlőtermésünk, hogy abból kb. 150 kilót ingyen a szomszédomnak ajándékoztam, aki ezért azt ígérte, hogy karácsony előtt ad cserébe egy demizson bort a családomnak.
    Tehát szőlő ügyben nagyon mellé fogtál kedves gyula, akinek az agyalágyula!

    Ha viszont a lágyult agyadból kiszorított másfél sorban leírtakkal nem a szőlőmre, hanem a sorozatos hazugságokkal és baklövésekkel kapcsolatos vélemény nyilvánításaimra céloztál, akkor emlékeztetlek arra, hogy a hazugságok ellen mindig felléptem, és a hibákat mindig szóvá tettem, a rendszerváltás előtt is, és azóta is!

    Ezzel a magatartással sikerült elérnem azt, hogy a véleményem kimondása miatt, egyes hozzád hasonló húgyagyúak, engem nem a hibák és hazugságok ellenségének, hanem az akkori rendszer ellenségének teintettek, és az akkor szokásos “elvtárs” megszólítás helyett, az elvtársi körből való kirekesztés érzékeltetése céljából, “úr” megszólítással illettek!

    Most viszont úgy fordult a világ, hogy az engem akkor “úr”-nak szólító, hozzád hasonló köpönyegforgatók olyanoknak a seggét nyalják, akik az előző vezetőknél is többet hazudnak és hibáznak.
    Engem pedig ezek a hozzád hasonló köpönyegforgató seggnyalók (pl.: a “nagyapó” fedőnevű kalaptartó) “le elvtársoznak” csak azért, mert most is szót emelek a hazugságok és a hibák ellen, továbbá azért, mert nem állok be közéjük segget nyalni!
    (Sőt, egyes hülyék azt állítják, hogy “nekem savanyú a szőlő mostanában”!)

    Üdv.: kedves “gyula”, akinek az agyalágyula!

  20. szigetország szerint:

    grün, te idióta!

    Az “emlékszik” ige helyes paradigmája így néz ki:

    emlékszem, emlékszel, emlékszik, emlékszünk, emlékesztek, emlékeznek

    Az ikes igék a magyar nyelv ritkaságai közé tartoznak, érdemes rájuk vigyázni, mert általuk gazdagabb a magyar nyelv! Alanyi ragozásúak, tehát olyan nincs, hogy “emlékszed…” (Ó, te idióta grün!)

  21. szigetország szerint:

    A magyar nyelvet nem kellően ismerő idióta grün okulására írom még, hogy vannak igék, amelyek egyszerre lehetnek ikesek és iktelenek. Pl.: hull és hullik, bomol és bomlik, haldokol és haldoklik, cigarettáz és cigarettázik stb. Ragozásuknál figyelmesnek kell lenni.

    Aztán van olyan ige is, amelyet tévedésből ragoznak ikes igeként, ilyen a “könyörgöm”, mert olyan alak nem létezik, hogy “konyörgik”. Ám a “könyörgöm” szóalak mégis helyes. Vajon miért? Nem árulom el, grün járjon utána! (legalább csiszolja a megrozsdásodott magyar nyelv tudását)

  22. Dr. grün szerint:

    szigetország!
    Nem óhajtok vitába szállni egy élet tapasztalatával Veled!
    “emlékszem, emlékszel, emlékszik, emlékszünk, emlékesztek, emlékeznek”
    Nagyon kilógik a sorból a z”emlékesztek”!
    Én trafolok
    Te trafolsz
    Ő trafik……..!
    Múltidőben: Dohánybolt
    Jelenidőben: Nemzeti Dohánybolt!
    Egyesszám második személy: Ezt eltrafáltad! Ülj le Fiam! Egyes! ))) 😛 (((

  23. Tóth Kati szerint:

    Az a baj szocik,hogy nem zsebbe kapta?Így is tudtok köpködni a tényeket kifordítva,mindig a saját elvtársaitok tetteiből tudtok csak kiindulni.El sem tudjátok képzelni,hogy másképp is lehet.Az a legnagyobb baj,hogy nem is akarjátok.Így lehet legalább fröcsögni és mindenkire rákenni a sz..rt és akkor lehet örülni,hogy a másik sem jobb.Tulajdonképpen ti nem is érdemeltek mást!

  24. ugró mókus szerint:

    Tóth Kati!
    A jelenlegi Miniszterelnök úr(áldasék a neve)azt ígérte megőrzik a magánnyugdíj pénztárak függetlenségét sikerült.Ez 3500 milliárd forint volt.Na most hol a lové?Gondolod,hogy Nemzeti Dohányboltok(Trafikok)és Nemzeti Ital boltok nem haveri kézbe fognak kerülni?A mezőgazdasági termőföldek körüli botrányok azt hiszem jól szemléltetik mi fog történni.

  25. Dr. grün szerint:

    ugró mókus!
    Erre gondoltál?!
    Garancialevél
    A Fidesz – Magyar Polgári Szövetség minden magyar nyugdíjas biztonsága érdekében garantálja a következőket:
    1: Garanciát vállalunk arra, hogy kormányzásunk alatt megvédjük a nyugdíjakat.
    2: Garanciát vállalunk arra, hogy törvényben fogjuk megtiltani a nyugdíjpénztárak privatizációját.
    3: Garanciát vállalunk arra, hogy kormányzásunk alatt a nyugdíjak reálértékét megőrizzük.
    Vagy erre?! 😛
    Tisztelt Nyugdíjas!
    Azért keresem fel levelemmel Önt, mert úgy látom, hogy Magyarországon komoly veszélybe kerültek a nyugdíjak. Miután az MSZP kormány elvette a nyugdíjasoktól a 13. havi nyugdíjat, Gyurcsány Ferenc és Mesterházy Attila immár nyíltan arra készülnek, hogy privatizálják a nyugdíjakat. Egy új törvénnyel magánkézbe akarják adni a nyugdíjpénztárakat. Ha ez megtörténik, a nyugdíjasok akár a nyugdíjuk felét is elveszíthetik, mivel a privatizáció révén külföldi cégekhez vándorolhat a befizetett nyugdíjjárulékok jelentős része.
    A Fidesz szerint a nyugdíjasoknak garanciára van szükségük. Biztosítanunk kell, hogy mindenki, aki ma nyugdíjat kap, a jövőben is hiánytalanul megkapja a nyugdíját. Meg kell akadályoznunk a nyugdíjpénztárak privatizációját, és minden körülmények között meg kell őriznünk a nyugdíjak értékét. Szeretném Önt is tájékoztatni, hogy a Fidesz – Magyar Polgári Szövetség, kormányra kerülése esetén, mindezeket garantálja a nyugdíjasok számára. Az erről szóló Fidesz nyilatkozatot alul olvashatja. Kérem, vágja le, és őrizze meg garancia-nyilatkozatunkat!
    Itt az idő, hogy lezárjuk a Gyurcsány-korszakot.
    Itt az idő, hogy megvédjük az MSZP-től a nyugdíjasokat!
    Tisztelettel:
    Schmitt Pál
    A Fidesz európai parlamenti képviselője,
    az Európai Parlament alelnöke

  26. december szerint:

    Hol mondta ezt Balogh Ernő? A hárosi biztos novemberi beszámolójában ugyanis nem látom…

  27. ugró mókus szerint:

    Dr.Grün!
    Ami a fentiekben le van írva azt be is tartották mint tudjuk.

  28. felix szerint:

    Arról se felejtkezzünk meg, hogy ma már minden járulékot fizetőnek külön vezetett Tb. számlája van. Az abban szereplő összeget tuti, hogy megkapják amikor eljön az ideje.

  29. Dr. grün szerint:

    ugró mókus!
    “A politikusok szava nem úri becsületszó”
    De azért kiszögeltem a zülésteremben az ajtóra a NENYI-vel és az alaptákolmánnyal együtt és besz.rok a röhögéstől időnként! ))) 😛 (((

  30. ugró mókus szerint:

    felix!
    Igaz amit írsz én ki akartam kérni,de még nincs.Igaz ígéret van.Továbbá a két lányomról is lenyúltak lazán 2,5 millát amit soha nem kapnak meg.A kisebbik lányom a legnagyobb magyar banknál az OTP-nél volt pénztár tag és derék Csányi Sanyinktól kapott 376.-Ft hozamot.A többit ez a szemét bank lenyelte amikor rá kérdezett a lányom a válasz az volt”Járna több csak nem jutott”.Ja kérem 2/3 az 2/3 hiába kell tolni a pénzt a fociba onnan meg a pártba.

  31. Tóth Kati szerint:

    T.ugró mókus!Örüljünk,hogy a magánnyugdíj pénztárakat felszámolták.Igen elcsodálkoztál volna,ha megláttad volna,mikor nyugdíjba mész mennyivel szúrták volna ki a szemed.Egyedül Argentínában volt ilyen rendszer,rögtön az első kifizetések után összeomlott.Szerinted ez lett volna a jó megoldás?Nem hiszem.

  32. ugró mókus szerint:

    Tóth Kati!
    Engem ez a történet nem érintett csak a lányaimat és ez nekem, sokkal jobban fáj.Az meg még jobban,hogy a mi Gyurink a Gazdasági Bizottság előtt beismerte ebből a 3500 milliárdból 1000 milliárdot magyar gazdasági vállalkozások felvirágoztatására fordítottak.Érdekes a gazdaság valahogy nem akar mozdulni.Persze majd jövőre aztán megint jövőre.Na most tisztelettel hol a pénz?Az a pénzt ami akár tetszik akár nem a lányaimtól elvettek az az Övék volt.Ezt tudod közönséges lopásnak hívják.Ezt Ők már soha nem fogják vissza kapni. Tudod úgy kezdeni a nagy betűst,hogy mindjárt becsapják Őket(nem is akár hogy)ez szemétség.Tehát a fijjug semmiben nem különböznek elődeiktől.

  33. ebihal szerint:

    ugró mókus!
    Tóth Katinak hiába beszélsz! Ő tapsol, mert könnyítéssel visszafizette a devizahitelét,
    nagy ívben szarik arra, hogy ezzel másoknak okozott kárt! Lehet, hogy a kormány a
    lenyúlt manyup pénzt használta fel a csókosainak a megtámogatására!

  34. felix szerint:

    Tóth Kati!
    Aki ilyen tájékozatlan az ne beszéljen bele a nagyok dolgába.
    Több országban működnek nyugdíj biztosítok.
    A magyarnál, még komolyan jelentkeztek a alapítás költségei, a felszámoláson mindenki vesztett, hiába akarjátok másképpen bemutatni.

  35. Tóth Kati szerint:

    T.ugró mókus!Köszönd meg,hogy a lányaid nem lettek átvágva.Mire nyugdíjba mentek volna addigra már rég összeomlott volna az egész.Egyébként is amit a szocik ránk hoztak az minden gagyi volt,csak a külföldi disznófejű befektetők érdekeit nézték.

  36. ugró mókus szerint:

    Tóth Kati!
    Nagyon szépen köszönöm ez csak 2,5 millába került Nekik Ez kicsit sok hála pénz.Tudod nagyon sok és ezt a pénzt Ők már sosem fogják látni.Ez közönséges tolvajlás.Ezt a disznófejű kormánypártok csinálták.

  37. felix szerint:

    Tóth Kati!
    Azt nem vagy képes megérteni, hogy a lenyúlt pénzt soha sem kapja vissza az aki befizette.

  38. jaffa szerint:

    20 MILLIÓ 1 MILLIÁRDÉRT. NEM ROSSZ ÜZLET!!

    Azt hiszem,hogy az a 20 millió aprópénz azért amit a Fidesz cserébe nyújtani fog a A HÍD és a Hajdú és tsainak.
    Megalapozták a Kt.ülés egyik napirendi pontját ami az utcák aszfaltozásáról szól. Ingyen ebéd nincs!! Ezt már Kóka is megmondta.
    A népszavazás miről szólt volna? Uszoda vagy aszfalt.
    Borítékolom, hogy a néma Leventék az aszfaltot fogják ráerőltetni a lakosságra.
    Hogy miért?
    Mert 1milliárdból ha csak!!!!!! 10% kerül vissza a zsebekbe még akkor is nagyon jól jár a kivitelező, mert tudjuk már az előző időszakból, hogy Magyarországon aszfaltoznak a világon a legdrágábban.
    A kivitelezést a Hajdú és tsai valamint A Híd fogja elnyerni.
    Emlékezzenek majd ezekre a mondatokra.

  39. "?!" szerint:

    Azt remélve, hogy majdcsak leesik a tantusz valakiknél, itt is felteszem az alábbi találós kérdésemet:

    2012. szeptember 27.-én a Képviselő-testület jóváhagyta a Csepeli Strandfürdőnek a “bérlő” Csepeli Önkormányzat által történő bérbevételre megkötött bérleti szerződést, amely szerződés az alábbi “NAGYON FONTOS” pontot is tartalmazza:

    5.15. pont:
    “Bérlő tudomással bír arról, hogy az ingatlanon várhatóan 2015. december 31-ig uszoda felépítmény épül, amellyel összefüggésben az ingatlan 1. sz. mellékletben jelölt 1.600 m2-es területét Bérlő nem használhatja.
    Az uszoda felépítmény kivitelezésével kapcsolatos zavarás, vagy más körülmény miatt a Bérlő semmiféle kártérítési, jogvédelmi igénnyel nem léphet fel a BGYH Zrt.-vel szemben.”

    (Az idézett fenti rendelkezés azt bizonyítja, hogy a Csepeli Strandfürdőt bérbeadó BGYH Zrt. 2015. december 31.-ig a csepeli strand 1.600 m2-es területén fedett uszodát kíván építeni úgy, hogy az a csepelieknek nem kerül semmibe!!!!!!)

    Kérdés:
    Normálisak-e azok a személyek, akik a BGYH Zrt. szerződésben rözített szándékát figyelmen kívül hagyva, 1 milliárd Ft csepeli közpénzt akar költeni egy presztizs beruházásnak tekinthető fedett uszoda megvalósítására, miközben a BHGY Zrt.-től Csepel ezt ingyen is megkaphatja a Csepeli Strand területén?!

Itt lehet hozzászólni !