Ferencváros folytatja a romák kitelepítését?

Csepel.info

Beköltöztek

Egy érintett csepeli társasház

A ferencvárosi önkormányzat folytatja a városrehabilitáció árnyékában elkezdett kitelepítéseket, így hamarosan újabb öt csepeli lakásba költöztethetnek ferencvárosi, jó eséllyel roma származású bérlőket – értesült a Csepel.info. Gegesy Ferenc polgármester a Csepp TV-nek adott nyilatkozatában azt állította, hogy kerületében nem lehet hasonló lakásokat, hasonló feltételek mellett megvásárolni, ezért választják a szomszédos kerületeket. A Csepel.info utánanézett: a polgármester nem mondott igazat.

Egy 17 fős ferencvárosi roma család XXI. kerületbe, 52 m2-es lakásba történő kitelepítésére a Csepel.info hívta fel a figyelmet még augusztus 6-án. A csepeli önkormányzat ez után már nem tudta elhallgatni a kitelepítések tényét, pedig úgy tűnik igyekezett. Tóth Mihály polgármester ugyanis nem csak a sajtót, de még a csepeli önkormányzat képviselőit és az önkormányzat lakásügyi bizottságát sem értesítette a problémáról. (Csepelen ez sajnos bevett gyakorlat, a közelmúltban egy Duna öböl egymillió köbméter sittel való feltöltését hallgatta el az MSZP-s vezetés a képviselők és a lakosok elől.)

A romák otthonukba, Ferencvárosba való visszaköltözését a fővárosi MSZP és az SZDSZ megakadályozta. A Németh Szilárd által előterjesztett, a Fővárosi Közgyűlés ülésén is tárgyalt javaslat elutasítása egyetlen szavazaton múlott. Így gyakorlatilag Horváth Gyula fővárosi képviselő – aki korántsem mellékesen csepeli alpolgármester – voksa döntött a kérdésben, aki tartózkodott a szavazásnál. John Emese képviselőasszony még erre is rátett egy lapáttal, amikor gyakorlatilag lerasszistázta Németh Szilárdot, az előterjesztés benyújtóját. Az SZDSZ-es képviselőnőt ebben még az sem zavartatta, hogy Németh Szilárd javaslatát nemcsak a kitelepített roma család, de Makai István, a Fővárosi Cigány Kisebbségi Önkormányzat vezetője is támogatta.

Újabb öt csepeli lakás következik

Tavaly egyet, idén pedig eddig újabb öt lakást vásárolt a ferencvárosi önkormányzat Csepelen, ahová a városrehabilitáció során bérlakás nélkül maradókat költöztetik – árulta el újságírói kérdésre Gegesy Ferenc a Csepp TV-nek. A XXI. kerületi televízió szeptember 1-jei Szigetelő című adásában adta le a polgármesterrel készült riportot. (Az interjú a Szigetelő adásának 12. percénél kezdődik.)

Mi Ferencvároshoz közel veszünk lakásokat, mert a ferencvárosiak nem szeretnének messzire költözni – monda el az interjúban Gegesy Ferenc, aki hangsúlyozta: csak olyan ingatlanokat vásárolnak, amelyeknek kisebb lakások esetén 260, a nagyobbaknál 250 ezer forint alatt van a négyzetméteráruk. Ha tud ilyen lakásokat a IX. kerületben, akkor örömmel veszem a javaslatait – adta fel a magas labdát Vida Istvánnak, a Csepp TV riporterének arra a felvetésre, miért nem a kerületen belül talál új otthont a városrehabilitáció miatt otthon nélkül maradó szegényebb ferencvárosi családoknak az önkormányzat.

Arra a kérdésre, mi történik, ha a kitelepített családok összeférhetetlen módon viselkednek, Gegesy elmondta, hogy az önkormányzatuk az ilyen esetekben felszólítja őket a megfelelő viselkedésre. Ha ennek nincs hatása, bírósági szakaszba kerülhet az ügy. Jelenleg két ilyen per is folyik a XIII. és a VIII. kerületben, mindkettőt megnyerte már a ferencvárosi önkormányzat, így csak pár hónap kell, hogy a végrehajtási eljárásnak is vége legyen – nyugtatgatta a csepeli nézőket – talán leendő szomszédokat – az SZDSZ-es polgármester.

Tavaly egy lakást, május végéig öt lakást vásárolt a ferencvárosi önkormányzat Csepelen, összességében pedig hatvan családot költöztettek a kerületen kívülre, attól függően, hogy hol találtak olcsóbb ingatlanokat. Ez a folyamat azonban 15 éve tart, a legtöbb lakást pedig a VII. kerületben vásárolták – hangsúlyozta Gegesy Ferenc.

Ha esetleg tudunk Ferencvárosban hasonló alapterületű, komfortfokozatú és négyzetméterárú lakást, jelezhetjük a hivatalnak? – kérdezte végül Vida István, a Csepp TV riportere. Gegesy Ferenc erre azt válaszolta, hogy tavaly hatvan lakást vettek más kerületekben, a saját kerületükben pedig ezen felül ötöt, ezért szükségük van még további ingatlanokra.

A Csepp TV az interjú után arra kérte az adás nézőit, hogy ha tudnak a Gegesy Ferenc által elmondottaknak megfelelő ferencvárosi lakásokról – 260 ezer forintos négyzetméterár alatti, eladó lakásokról van szó – értesítsék arról a televízió szerkesztőit a csepptv@csepptv.hu e-mail címen, hogy ezzel is segíteni tudjanak a ferencvárosi polgármester ingatlanproblémáin. (A Csepel.info utánanézett, és nem is kellett sokáig keresgélnünk az ilyen ferencvárosi ingatlanok után. Olvasóink is megtehetik, érdemes a gázfűtéses lakások árait a négyzetméterrel osztani: Gegesy bőven találhatna a saját kerületében is megfelelő lakásokat. Ajánljuk például ezt az internetes keresőt, ahol kerületenként válogathatunk az eladó lakások között.)

Ferencvárosi lakásárak

Gegesy úr, ezek miért nem jók?

Csillagtelep, végállomás?

A Csepel.info olvasói jelzés után ment ki ahhoz a csillagtelepi, Szabadság utcai ingatlanhoz, amelyet információink szerint szintén a ferencvárosi önkormányzat vásárolt meg A földszinti garzonlakást már felújították, de érdeklődésünkre az ott lakók azt is elmondták, hogy a házban ezen kívül még két további lakást is eladtak a közelmúltban, melyeket szintén most újítanak fel. Azt, hogy a második emeleti két lakást is a ferencvárosi önkormányzat vette-e meg, nem tudtuk kideríteni.

Egyáltalán nem biztos azonban, hogy csak Csillagtelepet szemelte ki a ferencvárosi önkormányzat az újabb kitelepítésekre. Az első, botrányt kavaró eset ugyanis a Szent László utcai lakótelepen volt, azaz csak azt lehet biztosan megmondani, hogy most elsősorban a téglaépítésű, gázfűtéses társasházi lakásokat keresi a ferencvárosi önkormányzat, amelyekből Csepelen is meglehetősen sok van, nem csak a Szent László úton vagy Csillagtelepen, hanem – többek között – az Erdősor utcánál és a sétányoknál is.

Németh Szilárd újabb lépéseket tesz

Németh Szilárd fővárosi képviselő, a Fidesz-KDNP csepeli frakcióvezetője a Csepel.info-nak elmondta: felháborítónak és elfogadhatatlannak tarja azt az etnikai színezetű kitelepítési gyakorlatot, amit Ferencváros SZDSZ-es polgármestere és MSZP-s alpolgármestere folytat, most már úgy látszik, hogy a csepeli vezetők tudtával és csendes beleegyezésével. „Felszólítom a ferencvárosi polgármester urat, hogy fejezze be a kerület szociális feszültségének Csepelre exportálását.” – fogalmazott.

Miután az MSZP és az SZDSZ megakadályozta az akaratuk ellenére Csepelre kitelepített roma család hazaköltöztetését, jogászokat kértem fel, hogy vizsgálják meg, milyen lépéseket tehetünk az ügyben. Az általam vezetett fővárosi bizottság következő ülésén a cigány kisebbségi önkormányzat elnökével közösen vizsgálóbizottság felállítását fogjuk kezdeményezni. Ennek a bizottságnak a feladata lesz, hogy megvizsgálja a ferencvárosi intergrált városfejlesztési stratégia kisebbségi és esélyegyenlőségi fejezeteit.

Csepeli képviselőként nem fogom engedni, hogy a kerületünk lakosai bármilyen sérelmet és kárt szenvedjenek az ilyen típusú, rasszista színezetű és intoleráns döntések miatt. A ferencvárosi kitelepítések nagyon kényes kérdéseket vetettek fel. Úgy gondolom, hogy meg kell védeni azokat a cigány családokat is, akiket pusztán szociális problémáik miatt száműznek más kerületekbe.

A Szent László utcai eset is ilyen, hiszen az már bebizonyosodott, hogy egy dolgos, tiszta, minden tekintetben rendes családról van szó, akiknek talán egyetlen bűnük a szegénységük, és a sok gyerek lehetett. Ők, és a hozzájuk hasonló családok számíthatnak a segítségemre, amennyiben kénytelenek elszenvedni, hogy egyik napról a másikra megszokott környezetüktől kiszakítják őket – jelentette ki Németh Szilárd.

Csepel.info

A témában korábban megjelent cikkek időrendi sorrendben:

Titokban folyik a ferencvárosi romák kitelepítése?

A Csepel.info áttörte a hallgatás falát: megszólalt és tájékoztat az önkormányzat

Nyílt levél Tóth Mihálynak a ferencvárosi romák kitelepítése ügyében

Exportált szociális feszültség

Visszaköltöztetné a kitelepített romákat a fővárosi Fidesz

Csepelre száműzték a roma családot: támogatja az MSZP és az SZDSZ?

21 hozzászólás “Ferencváros folytatja a romák kitelepítését?” bejegyzésre

  1. leslie szerint:

    Döbbenet! Azért dolgoztak szorgos csepeli családok évtizedeken át, hogy mások eladhatatlanná tegyék egyetlen vagyonukat! Hová, kihez forduljanak a helybéliek? Demszkyék már megint átverték Csepelt. Gegesy sem lenne ilyen magabiztos, hátszél nélkül! Hol vannak választott tisztségviselőink? Kinek az érdekét szolgálják? Most már 2010-ig csak hallgatnak?

  2. Csaba szerint:

    Mindenesetre az beszédes, hogy az MSZP-SZDSZ közösen akadályozták meg a visszaköltöztetést.

    Éljen a csepeli érdekvédő: Tóth Mihály és bandája!

  3. lb szerint:

    Ez valóban érdekes.
    A fenti keresőt megnézve, jelenleg 12 db legalább 70m2-es, 3 szobás öröklakást kínálnak a IX. kerületben, emelyek ajánlati ára nem haladja meg a 20 millió forintot!

    Azaz Gegesy is csak azt csinálja mint egykori főnöke, a szemünkbe hazudik! Kerületünk felkent vezetői meg aszisztálnak hozzá!

  4. tibor szerint:

    Ki állítja meg a IX. kerületi ámokfutót?

  5. Bubus szerint:

    És vajon Horváth Gyula miért szavazott az ellen, hogy visszamehessen Ferencvárosba az ide kitelepített cigány család? És Tóth miért bojkottálta azt a bizottsági ülést, ahol megoldhatták volna ezt a problémát?

    Valami megint nagyon bűzlik!!!!!

    Utoljára a csepeli kórház bezáratásakor játszotta el Tóth és Horváth ezt a játékot. Tóth nem ért rá elmenni a közgyűlés ülésére, Horváth meg valami olyat mondott, hogy ha bezárják a kórházat, az hosszú távon csak jót tesz Csepelnek.

    Akkor a kórházat nem merték megvédeni, most a romák Csepelre való kitelepítésére nem mernek nemet mondani?

  6. csollány szerint:

    Gegesy Ferenc is tudja, van kiadható lakásuk nekik is.
    Ha megtisztítja a Ferencvárost, a új lakásokba költözők státusza a felemelkedés záloga. Esélyt kapnak egy fejlődő városrész kialakulásához.
    Ahová költöztetik bérlőiket, az ottaniak minden esélyüket most veszítik el. Ezen városrészek egyike Csepel lehet. Miskáék most láthatják, mi mindent megtesz kerülete boldogulásáért Gegesy Ferenc. Mi meg láthatjuk, mily tehetetlenek választott vezetőink.

  7. Politikamentesen szerint:

    Ezek az “átköltöztetések” mint már írtam, egy korábbi alku eredményei. Nem véletlen az, hogy nem igazán tiltakoznak az Önkormányzat vezetői.

  8. Kovács Ernő szerint:

    Szinesedik a kerület! Eddig sem volt szűrke!

  9. baniko21 szerint:

    Tibor!
    Nem a Gegesyék ámokfutók, ők nagyon is a szivükön viselik a kerületük
    lakósainak érdekeit. Inkább a csepeli önkormányzat aki nem akar a fize-
    tésükért megdolgozni. Nem érdekli őket hogyan züllik le a kerület.
    Hány képviselőnk fogja itthagyni (már amelyik még nem hagyta itt!)
    a kerületet? Azt mondják utánnuk az özönvíz.

  10. hollósi szerint:

    Legalább valahol tiltakoznának a Polgármester úrék, hogy ez a szörnyű történet nem igaz! Meg hogy nem lesz tömeges átköltöztetés, gondosan szervezve, hogy minden kulturált telepre jusson. Meg, hogy olyan hülye a csepeli polgár, a sok véletlent el is hiszi. Legalább a helyi képviselő mondhatna valamit az itt lakóknak, mire számíthatnak!

  11. leslie szerint:

    Újra elolvastam a csepelen.hu blogon kedvenc cikkíróm, “csavar” fenti témájú cikkét. Többször olvastam, hogy megértsem. Azt üzenek neki és kenyéradójának, hogy hadd döntsem el, kérek-e részt a népnevelésből. Ne kérdőjelezze meg semmilyen szervezet sem, kinek a szomszédja akarok lenni! Cikkének gondolataiból egyenesen következik a múlt heti sunnyogás a Városházán!

  12. LB szerint:

    Én csak beleolvastam, majd szerttem volna némi megjegyzést írni hozzá. De nem tudtam, mert nem találtam a helyét!!! 🙁
    Úgy látszik “odaát” semmi sem változott!
    Így innen üzenem a cikkírónak: Neki is ilyen rendes szomszédokat szállítson Gegesy úr! És utána próbálja meg eladni a lakását, házát!

    Ezt most hírdetik:
    IX. Ferencvárosban, az Üllői út Nagyvárad tér és Klinikák közötti szakaszán a Márton utcánál – a ház az Üllői útról nyílik -, rendezett, biztonságos, jó lakóközösséggel rendelkező társasház földszintjén eladó 100 m2-es, belső kétszintes – szintenként 50 m2 -, 3, 5 szobás, tágas étkezőkonyhás, gardróbos, frissen, magas színvonalon felújított, hangulatos, a ház saját belső része felé néző, világos, csendes öröklakás. A fürdőszoba sarokkádat, 2 mosdót, WC-t tartalmaz. Kkts. 11500.-/hó vízzel együtt. A vízóra be van szerelve, igény esetén ezt le lehet jelenteni, akkor természetesen csökken a kkts. díja.AZ INGATLAN KIVÁLÓ INFRASTRUKTURÁLIS KÖRNYEZETBEN HELYEZKEDIK EL, LAKÁSNAK, IRODÁNAK, BEFEKTETÉSRE EGYARÁNT KIVÁLÓ!

    Irányára:19500000Ft

    Miért nem ezt vették meg és adták bérbe az ominózus roma családnak?

  13. Kriszta szerint:

    Sziasztok!

    Úgy tudom,20 éve a mi tóthmisink fejpénzt kapott a városból kirakott romák után.Úgy gondolom,most is erről lehet szó.

    Más.Jól tudom,hogy a csepeli polgármester nem Csepelen lakik?

  14. Csaba szerint:

    Én is így tudom. Legalább is egy-két szomszédja ezt már megerősítette. De nem ő van így ezzel egyedül.

  15. csollány szerint:

    T. Kriszta! Szerintem rosszul tudod! T. Mihály 14 éve polgármester.
    Az egykori XXI. kerületi tanácselnök volt a nagy “importőr”, még a rendszerváltás előtt.
    Neki és csapatának köszönhető, hogy több ezer őscsepelit szórtak szét a városban, a régi házak bontása során. Ez valószínűleg nem lehetett véletlen. Hogy kapott-e érte valamit, nem tudom.
    Az biztos, hogy elhúzott Csepelről.

  16. Politikamentesen szerint:

    Az alpolgármester, az Orosz költözött el a kerületből, nem a Tóth.

  17. Kriszta szerint:

    csollány,igazad lehet.20 éve vagyok csepeli,akkor rengeteg roma költözött ki.Aztán nem bírták a lakásokat fenn tartani és elmentek.
    Most ilyen problémájuk nincs,mert ha nem tudnak fizetni,az önk.kifizeti helyettük a számlákat.
    Próbáld meg ezt magyarként!

  18. munkásököl szerint:

    Az Ady E. u. ősidők óta úgy él emlékezetemben, mint ahol rengeteg az ún. “hátrányos helyzetű”. A 10 emeletes házakat sajnos mindenhol megtömték velük. Aztán a 90-es években, amikor a bérlakásokat meg lehetett venni, szép lassan elindult egy egészséges öntisztulási folyamat, de ez napjainkra mintha megtorpant volna. Sőt, az utóbbi időkben ismét nő a számuk. Elég körülnézni a volt Cservenka u., Zrínyi u., Nap u., illetve a Kossuth L. u. vagy az Ady E. u. szinte bármely 10 emeletes házában. Miközben a többi kerület igyekszik szabadulni tőlük, nálunk nyugodtan tanyát verhetnek… Még ott is, ahová azelőtt csak lomtalanításkor merészkedtek…

    Lassan új “jókívánság” van születőben: “Vegye meg a szomszédod lakását a IX. kerületi önkormányzat!” 🙁

  19. mrhenti szerint:

    Ennek a roma betelepítésnek talán egy előny lesz,hogy az eddig begyepesedett csepeliek akik eddig hittek a polgármesternek most végre észreveszi,hogy eddig hülyének nézték őket,és talán csepelen is megtörténik a rendszerváltás,nem egy tanácselnök fog a polgármesteri székben ülni!

  20. hazai balek szerint:

    Elég csak néhány lakást vennie a polgármester úrnak más kerületben és a környéken minden lakás 250000Ft alá kerül. Aztán úgy válokat ahogy akar.
    Azért megkérdeztem volna a polgármester urat, hogy miért nem épít a saját kerületében a rehabilitáció során olyan lakásokat, amilyeneket más kerületekben vesz?

  21. […] történő kitelepítést azzal indokolta, hogy ott olcsóbbak a lakásárak, ezt lapunk azonnal, tényekkel cáfolta. Ilyen méretű, jellemzően egy nemzeti-etnikai kisebbséget érintő kitelepítésekre ötven […]

Itt lehet hozzászólni !