Az SZDSZ és az MDF nem kér Gyurcsány programjából – a többség sem hisz neki

Inforadio.hu, Index.hu

Fodor Gábor

Az SZDSZ elnöke az Indexnek interjút is adott

Az SZDSZ elutasítja Gyurcsány Ferenc cselekvési programját – jelentette ki a párt elnöke az ügyvivői testület Rácalmáson tartott kétnapos ülését követően. Az MDF szintén azt közölte: összességében nem támogatható a koncepció.

Fodor Gábor közölte: pártja szerint a program nem az ország, hanem Gyurcsány Ferenc túlélését szolgálja.

A pártelnök ugyanakkor hozzátette: az SZDSZ nyugtázta, hogy a kormány benyújtott egy cselekvési programot, ami előrelépés ahhoz képest, hogy közel 120 napig semmit sem lehetett tudni a kisebbségi kabinet elképzeléseiről.

Fodor Gábor hangsúlyozta: a tervezetet nem tartják alkalmasnak arra, hogy az ország előtt álló problémákat megoldja.

Az egész cselekvési tervet áthatja az államközpontúság; a gazdaság és a polgárok szabadságának növelésével szemben az állami szerepvállalás mértékének növelése elfogadhatatlan a liberálisok számára – tette hozzá az SZDSZ elnöke.

A miniszterelnök adóreformmal kapcsolatos elképzelése, jelentős pénzek átcsoportosítása a gazdaság fehérítésével Fodor Gábor szerint “teljes egészében megalapozatlan”.

Az ügyvivői testület állásfoglalását részletezve kifogásként említette a költségvetés kiadási oldalának érintetlenül hagyását, a segélyezés átalakítási elképzelését, mint kizárólagos kiadási tétel csökkentését. Hiányolta a testület a programból a környezettudatosságot, de a kirekesztés elleni küzdelem megemlítését, a magyarországi romák helyzetének megoldási javaslatát is.

A tartalmi kifogások mellett felmerültek hitelességi problémák is a pártelnök szerint, merta program három évre szól, miközben a kormány normál esetben másfél évig van hivatalában.

Részelemeket – mint az oktatáspolitika, vagy egyes adófajták eltörlése, illetve a költségvetési egyensúly szigorú megtartására törekvést – helyeselhető elemként említett meg Fodor Gábor.

A költségvetés parlamenti megszavazására vonatkozó kérdésre Fodor Gábor kitérő választ adott, arra hivatkozva, hogy a büdzsét ezután fogja a parlament elé terjeszteni a miniszterelnök.

Katona Kálmán, az MDF választámyának elnöke az InfoRádióban azt mondta: pártja számára összességében nem támogatható Gyurcsány Ferenc koncepciója.

Biztos volt benne

A kormányfő szerdán megjelent, többéves programjában összesen 1.000-1.200 milliárd forintos adócsökkentésre tett javaslatot. A tervek szerint már jövőre eltörölnék a 4 százalékos vállalati különadót, ezzel egyidőben azonban a jelenlegi 16-ról 18 százalékra emelkedne a társasági adó.

A személyi jövedelemadót úgy csökkentenék, hogy a jelenlegi 1,7 millió forint helyett 2 millió forint éves jövedelemig kellene 18 százalékos adót fizetni, a 36 százalékos kulcs csak az a fölötti részre lenne érvényes.

Gyurcsány Ferenc csütörtökön azt nyilatkozta: biztos benne, hogy meglesz a parlamenti többség az adóprogram és a költségvetés elfogadásához.

Forrás: Inforadio.hu

Óriási probléma a miniszterelnök hitelvesztése

Az SZDSZ elfogadhatatlan cselekvési programot kapott az MSZP-től, ezért mondott nemet – fogalmazott Fodor Gábor az Indexnek adott interjúban. A liberálisok számoltak azzal, hogy Gyurcsány esetleg lemond. Arra a kérdésünkre, hogy az elutasítás üzenet-e az MSZP-nek, cseréljenek miniszterelnököt, azt válaszolta: “ezt a kérdést az MSZP-nek kell rendeznie”. Óriási problémának tartják ugyanakkor, hogy a kormány hitelvesztése már nem választható el a miniszterelnök hitelvesztésétől.

Nemet mondtak a miniszterelnöknek, aki az adócsomagja elfogadásához kötötte a saját politikai jövőjét. Mennyiben tekinthető az SZDSZ döntése újabb szögnek Gyurcsány Ferenc politikai koporsójában?

Tudjuk, mit mondott a miniszterelnök arra az esetre, ha nem fogadják el az adótörvényeket: ezt belekalkuláltuk a döntésünkbe. Ma már egy óriási probléma, hogy a kormány hitelvesztése már nem választható el a miniszterelnök hitelvesztésétől.

Előrehozott választásokkal számolnak ezután, vagy azzal, hogy az MSZP lecseréli Gyurcsány Ferencet?

Amikor átvettem a párt vezetését, párbeszédet kezdtem a pártok vezetőivel és világossá tettem, cselekvési programot várok a szocialistáktól. Ha elfogadható lett volna, tárgyalnánk róla, ha nem elfogadható, megyünk tovább, és jöhet a szakértői kormány kérdése. Ha azzal sem tudunk előre jutni, csak akkor jöhet az előrehozott választás. Ez a cselekvési program nem elfogadható.

Benyújthat a regnáló kormány – melynek személyi összetételét hiteltelennek nevezte – egy olyan adócsomagot, amiről hajlandóak volnának tárgyalni?

Mi ezt a mostani programot sem indulatból és helyből utasítottuk el, hanem alaposan megvitattuk. Elvileg elképzelhető olyan program, ami rendben van, de akkor fel fog vetődni a következő kérdésként, hogy ez a kormány megtudja-e valósítani. Emlékeztetőül: az SZDSZ éppen azért lépett ki a koalícióból, mert a miniszterelnök elfordult a közösen elfogadott programtól.

Elutasításuk üzenet a szociknak: tessenek miniszterelnököt cserélni?

Ezt a kérdést az MSZP-nek kell rendeznie.

Elnöki kampányának legfontosabb üzenete az volt, hogy vissza kell állítani az SZDSZ hitelességét. Sikerült?

A hitelességet nem lehet egyik napról a másikra visszaszerezni. Legalább 10-14 éves ez a történet. De elindultunk egy úton, ami jó irányba vezet.

Híreink szerint felmerült újra a frakcióvezetői poszt kérdése: jutottak-e előrébb most ebben az ügyben?

Nem merült fel személyi kérdés, szeretném határozottan cáfolni ezt az információt. Kóka János minden döntéssel egyetértett. A konkrét viták nem tartoznak a nyilvánosságra, de a meghozott döntésekhez mindenki tartja magát, ebben megállapodtunk.

Azt mondta, hiányzott Gyurcsány Ferenc bátorsága ahhoz, hogy a kormány hozzányúljon a jóléti újraelosztás struktúrájához. Önök mihez nyúlnának hozzá?

Vállalható cél például, hogy az emberek a boldogulásukat a munkára alapozzák. Az alapvitánk ott van, hogy azt mondjuk, nem lehet a társadalom legkiszolgáltatottabb részével további megszorításokat alkalmazni. Nem a segélyeken kell takarékoskodni, hanem a munkahelyteremtő programok hatékonyságát kellene növelni.

De a miniszterelnöki programban szó sincs a segélyek csökkentésértől.

Egy másfajta segélyezési struktúrát alakítana ki az elképzelés azzal, hogy a rendszeres szociális segélyben részesülők körét szűkítené. Márpedig ez a társadalmi szolidaritás legalapvetőbb eszköze. Gyurcsány Ferenc szűkíteni kívánja a segélyezetti kört, elfogadva azt a hibás világképet, miszerint a segélyezett hibája saját szorult helyzete.

A monoki probléma lényege, hogy közmunkához kötnék a segélyjogosultságot. Arra utal, hogy ez a gondolkodás jelent meg a miniszterelnök programjában?

Az ideális az volna, ha minden munkaképes korú állampolgár találna munkát. De tudjuk, hogy ez – nem csak és nem is elsősorban a segélyezettek hibájából – nem így van Magyarországon. A legrászorultabbak támogatási körének szűkítése rossz, szolidaritás-ellenes irány. Az állami közfoglalkoztatás nem jelent kilépést a valódi munkaerőpiacra, erre csodafegyverként tekinteni botorság.

Ha a rászorultsági elvhez ragaszkodnak, akkor ez csak azt jelentheti, hogy a dolgozni képes és lehetőséggel is rendelkező milliós csoportokat a jóléti juttatások leépítésével a munka világa felé terelnék.

A munka felé terelést helyesnek tartjuk. A családi pótlék ügyében például lehetne lépni, hiszen ma a tehetősebbek is részesülnek e juttatásban. Helyes a rokkantnyugdíj-jogosultságok felülvizsgálata is. De van egy olyan kör, amelyiknek az életfeltételeit teremti meg a segély, és ezt nem lehet elvonni.

Forrás: Index.hu

Fidesz: szimpla beetetés Gyurcsány új adócsomagja 

A miniszterelnök egy kényszeres programalkotó – mutatott rá szerdán Varga Mihály, utalva arra, hogy Gyurcsány Ferenc nyilvánosságra hozta legújabb, immár hetedik programját.

A Fidesz gazdasági szakpolitikusa újságírók előtt emlékeztetett: 2005-ben a Száz lépéssel, 2006-ban az Új Magyarország kormányprogrammal, majd az Új Egyensúly konvergenciaprogrammal állt elő a miniszterelnök, majd 2007-ben jött a 48 pont, később megtoldva egy újabb 7 pontos csomaggal, 2008 februárjában pedig az Új polgárosodás programjával állt elő Gyurcsány Ferenc. Ez összesen hat program, amelynek az “eredményét” mindannyian jól ismerhetjük, ha megnézzük, milyen állapotban van az ország – fogalmazott Varga, s megjegyezte, mivel ezeknek mindig az ellenkezője valósult meg, a Fidesz tart tőle, hogy a tegnap este nyilvánosságra hozott, legújabb adóprogram is csak egy szimpla beetetés: semmilyen eredményt nem hoz majd.

Varga Mihály kiemelte: ehelyett a szakma által is erőtlennek és koncepciótlannak minősített tervezet helyett valódi programra lenne szükség, de erre egy kisebbségi kormány képtelen. Csak egy előrehozott választás hozhat megoldást – húzta alá a fideszes szakpolitikus.

A sajtótájékoztatón kiosztottak egy anyagot arról, hogy a médiában milyen vélemények jelentek meg Gyurcsány új programjáról. Az index.hu szerint a csomag egy-két év alatt kimúlhat, míg a portfolio.hu félénknek, elégtelennek, sőt pocséknak minősítette az adóelképzeléseket, s úgy véli, az intézkedések kizárólag a népszerűség növelését célozzák a közelgő választásokra való felkészülésben.

Forrás: Fidesz.hu

A választók sem bíznak a Gyurcsány-csomag sikerében

Kételyekkel fogadták a szavazók Gyurcsány Ferenc adó- és járulékcsökkentési elképzeléseit. A többség szerint ennek hatására nem fog csökkenni az adója – áll a Szonda Ipsos közvélemény-kutatásában, amelyet a Magyar Televízió Az Este című műsorának megbízásából készítettek.

A Népszabadság pénteki száma által is közölt felmérés szerint a miniszterelnök által szerdán bejelentett adó- és járulékcsökkentési elképzelések hatékonyságát illetően még a szocialista párt szavazói is szkeptikusak: csak 12 százalékuk szerint hoz érzékelhető adócsökkentést a program.

Gyurcsány Ferenc terveivel kapcsán “a megkérdezettek több mint fele úgy gondolja, nem fog csökkenni az adója, és mindössze öt százalék véli azt, hogy az adóteher érzékelhetően kevesebb lesz” – írja a napilap.

A válaszadók 56 százaléka nem tartja valószínűnek, hogy kisebb adók mellett többen fognak adót fizetni; 34 százalék valószínűsíti, 10 százalék pedig nem tudja.

Az intézkedés hatására a feketegazdaság esetleges visszaszorulását 66 százalék nevezte valószínűtlennek. A megkérdezettek 66 százaléka szerint Gyurcsány Ferenc nem mond le akkor sem, ha nem fogadják el az adó- és költségvetési törvényeket.

A Szonda Ipsos által megkérdezett ötszáz személy kevesebb mint fele (48 százaléka) válaszolta azt, hogy a miniszterelnök által kínált megegyezés létrejötte “nem igazán valószínű”.

Arra a kérdésre, hogy az SZDSZ megszavazza-e majd Gyurcsány Ferenc programját, 44 százalék azt mondta, “nem biztos, de valószínűleg meg fogja szavazni”, 21 százalék pedig valószínűsíti. A válaszadók tizede vélekedett úgy, hogy a liberálisok biztosan nem fogják megszavazni.

Forrás: Inforadio.hu

5 hozzászólás “Az SZDSZ és az MDF nem kér Gyurcsány programjából – a többség sem hisz neki” bejegyzésre

  1. Papi szerint:

    Bla bla bla sőt bla bla bla. Por híntés a javából.

  2. csollány szerint:

    Mister öt százalék (reméljük, csak múlt időben) már megint megmondta a tutit.

  3. Papi szerint:

    csollány remélem 0,5 – re gondoltál.

  4. leslie szerint:

    Hiányolta Fodor úr a programból a romakérdés megoldására tett javaslatot.

    A kérdéseim:
    1./ Mit tett a koalícióban az elmúlt 6 évben, a roma ügyben az SZDSZ, mikor a helyzet napról napra súlyosbodott ?
    2./ A Szent László u.-i “importot” melyik párt emberei szervezték, egy lakótelep nyugalmát felborítva?

  5. baniko21 szerint:

    leslie!
    Ne kérj olyat számon szegény SZDSZ-től, amire nem volt idejük. Nem
    érdekli őket sem a roma-ügy, sem a magyar-ügy. Ami érdekli a vagyon-
    szerzés mindenáron. Fodor úr valószinű nem tudta kicsikarni azt amit
    szeretett volna, igy hivatalosan nem állt helyre a koalíció.

Itt lehet hozzászólni !