Haranglábat avattak Jerzy Popieluszko lengyel katolikus pap emlékére

Csepel.hu

Mától Jerzy Popieluszko lengyel római katolikus pap és vértanú emlékét őrzi az a harangláb, melyet ünnepélyes keretek között avattak fel a Csepeli Sport, Szabadidő és Rendezvényközpontban.

Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata, alig fél évvel ezelőtt 2012. március 22-én emléktáblát avatott a Lengyel-Magyar Barátság Napja alkalmából Bronisław Komorowski és Schmitt Pál elnök urak részvételével. Ugyanezen a napon került sor Jerzy Popieluszko plébánosnak emléket állító harangláb ünnepélyes alapkőletételére. Csepel önkormányzata elhatározta, hogy 2012. szeptember 14-én felállítja a haranglábat, mely annak a vértanúhalált halt Jerzy Popieluszko karizmatikus plébánosnak állít emléket, aki a kommunista rendszer áldozata lett.

Az ünnepségen köszöntötték Németh Szilárd országgyűlési képviselőt, Csepel polgármesterét, Borbély Lénárd országgyűlési képviselő, alpolgármestert, Ábel Attila és Morovik Attila alpolgármestereket, dr. Szeles Gábor jegyzőt, Andrzej Kalinowski, a Lengyel Köztársaság Nagykövetségének konzulját, Agata Zajega, a Lengyel Nagykövetség tanácsosát, Wojciech Lubawski Kielce polgármesterét, Ryszard Madziar Wolomin polgármesterét, valamint a kerületi önkormányzat megjelent képviselőit, a lengyel és magyar vendégeket.

Németh Szilárd beszédében a két nép barátságára emlékezett, mely közös történelmi viszontagságokban gyökerezik. „Magyarországnak és Lengyelországnak is meggyűlt a baja a keleti és nyugati hatalmakkal: a Habsburgokkal, az oroszokkal, a németekkel, a szovjet kommunistákkal” – hangoztatta beszédében. A polgármester a továbbiakban arra a rendkívüli emberre emlékeztetett, aki ma lenne 65 éves. Jerzy Popieluszko többször felemelte szavát a hatalom ellen, viszont példamutatóan képviselte egyháza erkölcsi és társadalmi tanításait. Megbecsülése nemcsak egyházában, hanem az egyszerű munkásemberek körében is népszerű volt. A katolikus papot – akinek Boldoggá avatása után ma Varsóban emlékmúzeuma is van – 1984-ben a kommunista politikai rendőrség parancsára ölették meg.

Kielce polgármestere emlékező beszédében olyan pillanatról szólt, amikor az államhatárok nem jelentenek túl sokat az emberek életében. Wojciech Lubawski megköszönte Csepel polgármesterének, hogy olyan tisztelettel övezik a mártírhalált halt plébánost, akinek emlékére haranglábat állítottak.

Wolomin polgármestere beszédében szintén megköszönte Németh Szilárdnak, hogy fellendítette a két nemzet barátságának emlékét. Ryszard Madziar emlékezésében utalt arra, hogy Jerzy Popieluszko nemcsak Lengyelország szabadságáért harcolt, hanem egész Kelet-Európa szabadságáért. Éppen ezért a lengyeleknek és magyaroknak ő vált a szabadság szimbólumává.

Ullrich Ágoston címzetes esperes emlékező szavaiban a boldoggá avatott Popieluszkot, mint a nemzet és egyház vértanúját példázta.

Az emlékező beszédeket követően a Csepeli Lelkészi Kör tagjai és Kozlowszki Imre atya, a Lengyel templom plébánosa szentelték fel a haranglábat, melyet Sárossy Tibor sárospataki szobrász alkotott.

A lengyel és magyar nyelven tartott ünnepségen a két ország előljárói kongatták meg először azt a harangot, mely egy igaz ember, Jerzy Popieluszko utolsó szentmiséjének üzenetét hirdeti: „Csak az képes legyőzni a rosszat, akiben magában is túlárad a jó.”

Forrás: Csepel.hu

Németh Szilárd polgármester harangláb avatáskor elhangzott ünnepi avatóbeszéde

Tisztelt Konzul úr! Tisztelt Polgármester urak!

Kedves Lengyel Vendégeink!

Tisztelt Ünneplő Közösség!

Lengyel – magyar két jó barát – Polak, Węgier, dwa bratanki, a kezdősora annak a rímbe szedett közmondásnak, amelyet Lengyelországban és Magyarországon csaknem mindenki ismer, és amely a két nép történelmi barátságát példázza.

A barátság a közös történelmi viszontagságokban gyökerezik. Magyarországnak és Lengyelországnak is meggyűlt a baja a keleti és nyugati hatalmakkal: a Habsburgokkal, az oroszokkal, a németekkel, a szovjet kommunistákkal.

Lengyelország a mai napig kitüntetett és pozitív szerepet tölt be a magyar közgondolkodásban.

Tisztelt Egybegyűltek!

Már a magyar Árpád-ház és lengyelországi Piast-ház története is szinte párhuzamos. Az első, nemcsak legendákban létező uralkodóként számon tartott I. Mieszko – ő volt a lengyelek Szent Istvánja. 966-ban tért át a kereszténységre, nevéhez fűződik a Poznańban felépített első lengyel katedrális is.

A történelem későbbi időszakaiban számos közös pont, történelmi személyiség fonja át a két nép történetét: IV. Béla lánya, Árpád-házi Szent Kinga, akit 1999-ben II. János Pál avatott szentté, aki magyar királylányból lett Lengyelország és a sóbányászok védőszentje. 1370-ben Nagy Lajos magyar király vezetésével létrejött a közös lengyel-magyar királyság. Báthory István erdélyi fejedelem, akit 1576 koronáztak lengyel királlyá Krakkóban.

Szabadságszerető népként tiszteli egymást a magyar és a lengyel. Ez a jelző II. Rákóczi Ferenc személyében kapcsolódik először össze a két ország történelmében. A fejedelem a bécsújhelyi börtönből, a halálbüntetés elől megszökve két évig élt Krakkóban és Varsóban.

Majd 1711-es bukás után Rákóczi fejedelem ismét Lengyelországba költözött, és Sárosi gróf néven élt Gdańskban, mielőtt megkezdődtek volna a törökországi bujdosás keserű évei.

Rákóczi Ferencet kevesen ismerik Sárosi grófként, de tudják-e ki volt Murat pasa, Petőfi Sándor barátja és példaképe, a magyar nemzet védelmezője?

Ezt a nevet vette föl a lengyel származású Jozef Bem, a mi Bem apónk, amikor Törökországban bujdosott. Az 1848-49-es forradalom és szabadságharcban Bem, mint az erdélyi hadsereg főparancsnoka vett részt. Együtt harcolt a költővel is, aki a magyarok iránti szenvedélyes elkötelezettségéért és lelki erejéért lett odaadó híve Bem tábornoknak.

A II. világháborúban Lengyelország szenvedte el a legnagyobb veszteséget az ország lakosságszámához viszonyítva: Hatmillió állampolgár (ebből hárommillió zsidó) lelte halálát a harcokban a bombázásokban vagy gázkamrákban. Lengyelek százezrei menekültek a németek és szovjetek által megszállt országból, ezt leginkább Magyarországon keresztül tehették.

Ma a Holokauszt Emlékközpontban – velünk egy időben – éppen Henryk Sławik Emlékkonferenciát tartanak. Henryk Slawik volt az a  lengyel politikus, aki a Lengyel Polgári Bizottság vezetőjeként már 1939-től folyamatosan együttműködött a magyar menekültügyi kormánybiztossal, id. Antall Józseffel. Sok ezer ember, köztük ötezer lengyel zsidó életét mentette meg.

A második világháború után mind a két országban a kommunista forgatókönyv szerint zajlottak az események. A lengyelek is elszenvedték a választási csalásokat, a padlássöpréseket, a sztálini terrort. A kommunista blokkon belül a szabadságszeretet is a két legnagyobb történelmi hagyományú országban jelentkezett a leghamarabb.

1956 júniusában kitört poznańi munkásfelkelés, és az azt követő lengyelek melletti budapesti szimpátiatüntetés, az 1956-os forradalom folyamává nőtte ki magát, végleges sebet ejtve az embertelen kommunizmuson.

Kedves Lengyel és Magyar Barátaim!

A lengyel nép történelmének egyik legsötétebb napja 1981. december 13-a. Egy magyar költő által csak „rosszarcú temetőőrként” jellemzett Jaruzelski ekkor jelentette be a rendkívüli- és hadi állapot bevezetését, a katonai puccsot. A bolsevik diktátor bérencei ezreket tartóztattak le, tízezreket internáltak, milliókat indexáltak.

Az állampárt által csődbe vitt országban tízmilliók álltak össze az állampárttól független szabad szakszervezetekbe. Ezek közül az igazi zászlóbontó a Gdańskban alapított Szolidaritás, amelynek vezetője a Nobel békedíjas Lech Walesa volt, aki 1990-ben már egy szabad Lengyelország köztársasági elnöke lett.

Ezekben a vészterhes időkben a lengyel nép legnagyobb támasza és ereje hite, a katolikus hite volt. Az egyház helyzete a szocializmus idején rendkívül nehéz volt, a kommunisták minden eszközzel igyekeztek megfélemlíteni az egyház papjait és híveit.

Tisztelt Emlékezők!

Miután tavaly már egy csepeli utcát neveztünk el róla, Lengyelországon kívül egyedüliként, ma egy rendkívüli ember, egy karizmatikus pap emlékére állítunk haranglábat itt, Csepelen. Az 1947. szeptember 14-én született Jerzy Popiełuszko ma lenne 65 éves. Életében prédikációi és népszerűsége miatt veszélyessé vált a rendszerre. Popiełuszko többször felemelte szavát a hatalom ellen és példamutatóan képviselte egyháza erkölcsi és társadalmi tanításait, a Szolidaritás elkötelezett híve volt. S a legfélelmetesebb az volt benne, hogy mindig a munkások oldalán állt, az egyszerű munkásemberek anyagi és szellemi megbecsülésért, földi és mennyei üdvösségéért dolgozott.

Ma már bizonyos, hogy a kommunista politikai rendőrség parancsára ölették meg 1984-ben. Popiełuszko a rendszer elleni megmozdulás jelképévé vált. Varsóban 2010. június 6-án avatták Boldoggá. Ott van emlékmúzeuma is, amelyben megtalálható az a magyar nemzeti színű szalag, amelyet Popieluszko atya az íróasztala mögött tartott, továbbá a temetésén magyar transzparenst felmutató Molnár Imre által írt szamizdat életrajzi könyve is.

Kedves Lengyelek és Magyarok!

Gránit, fa és vas… Három ősi anyag, amellyel építkeztek elődeink is, és építkezünk napjainkban. És „amellyel” emlékezünk és emlékeztetünk! Csepel önkormányzatának falán egy aranybetűkkel ékesített tábla „tolmácsolja” a lengyel nép köszönetét a Weiss Manfréd gyár dolgozóinak a lőszerszállítmányért, amelynek segítségével vehették fel a harcot a szovjet agresszorok ellen. A varsói tábla pontos mását itt, Csepelen Schmitt Pál és Bronisław Komorowski köztársasági elnökök avatták fel. Az elnök urak látogatása igazi ünnepnap volt kerületünk életében.

És most a fenyőből és tölgyből, Sárossy Tibor sárospataki szobrász által készített harangláb avatásán állunk itt, kedves lengyel vendégeink jelenlétében. A mű alapkövét 2012. március 22-én Bronisław Komorowski elnök úr látogatása napján helyeztük a földbe, ma pedig Jerzy Popiłuszko atya születésének napján avatjuk fel.

A harang kondulása mindig és mindenkor emlékeztessen egy igaz emberre, Boldog Jerzy Popiełuszko atyára!

„A rosszat jóval győzd le!” „Zło dobrem zwyciężaj!” (Jerzy Popiełuszko)

Forrás: Csepel.hu

38 hozzászólás “Haranglábat avattak Jerzy Popieluszko lengyel katolikus pap emlékére” bejegyzésre

  1. ebihal szerint:

    Utcanév, harangláb már van. Mi lesz a következő?

  2. Manitu szerint:

    Meg van már két bicikliút, amit a kommancsok nem voltak hajlandóak megépíteni, gerincút, amit a komcsik 16 évig ígértek, de nem építettek meg, csatornázás, amit a komcsik 40 évig ígérgettek, utakat, járdákat épített a csepeli önkorányzat, megszüntette a korrupciót, ami 2 milliárd forintot vitt el évente, fizeti a komcsik által felvett hiteleket, stb. Egy harangláb szerintem belefér ezek után.

  3. hajós szerint:

    Manitu, mennyibe került a harangláb?

  4. hajós szerint:

    “szentelték fel a haranglábat, melyet Sárossy Tibor sárospataki szobrász alkotott”

    Vaze, így legyen ötösöm a lottón!

    Ez a Sárossy nevű giccsművész kurva jól megél Csepelből bazmeg. Wass Albert-szobor, Trianon-emlékmű, városkapu, és most harangláb!

  5. hajós szerint:

    Különben mi a lószar köze van Csepelnek ehhez a Popjeluskóhoz, hogy ennyire sztárolni kell?

  6. felix szerint:

    A harangláb az belefér, de a többi hülyeséged valahogy nem való ide.
    Lehet, hogy nem voltam elég figyelmes és ezért nem találkoztam az alkotó nevével.
    De az is lehet, hogy a nem tudni ki által köszöntöttek listája volt hosszú.

  7. felix szerint:

    Hajós:
    Valahogy bizonyítani kell, hogy Csepel soha nem volt vörös.

  8. Bugi szerint:

    Nyugodtan írjátok le, hogy teljesen mi történik Csepelen, az nektek rossz, mert nem benneteket választottak meg vezetőnek a csepeliek.

  9. shd3 szerint:

    Hogy egyesek mekkora bunkók. Én még emlékszem mikor megölték Popiełuszkót, a sírjánál is ott voltam. Nem tudom miért kell mindenből pénzt csinálni. Egy nagyszerű ünnepség volt. Én sem szeretem a Fideszt meg a kormányt, de ez most másról szól… A fél évvel ezelőtti emlékezés már kiesett a fejetekből??? A Csepel Művek szállította a lengyeleknek a lőszert az 1920-as háborúhoz. E nélkül nem lett volna visztulai csoda és a bolsevikok meg sem álltak volna Nyugat-Európáig. Akkor másképp íródott volna a történelem. Persze hogy hálásak a lengyelek, mi is azok lennénk fordított helyzetben. Tegnap is tök hálásak voltak. Most nem az önkormányzat gúnyolásával kellene foglalkozni. Az egy más téma hogy mit csinálnak jól és mit nem. Mellesleg Popiełuszko olyan két eszméért halt meg, amit mi ma 1) megvetünk 2) visszaélünk vele. Lehet találgatni…

  10. Gordon szerint:

    shd3!

    A hajlott gerincű “?!” szerint a Weiss Manfréd Művek semmit nem szállított a lengyeleknek.

    A balliberálisok még itt tartanak…

    Én csak sajnálni tudom őket.

    Sruton mondta:

    “Az angol konzervatív filozófus egyébként azt állítja, hogy az értelmiségi baloldal mindig is a nemzeten kívül, azzal ellenzékben határozta meg magát. De ez nem áll az egyszerű baloldali emberre, aki egy debreceni gyárban vagy másutt dolgozik. Ez utóbbi számára továbbra is nagyon fontos, hogy ő magyar, ez az ő nyelve, történelme, családja – mondja Scruton a Mos Maiorum magyar blognak adott interjújában.”

    http://csepel.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=3721:roger-scruton-angol-filozofus-ugy-latja-a-magyar-kormanyfo-szereti-kozpontositani-a-hatalmat&catid=1:helyi-hirek

  11. felix szerint:

    Valóban szép ünnepség lehetett.
    Nekem csak az tűnt fel, hogy a csepeli polgármester állt az egész középpontjában, legalább is a két tudósításba szinte csak ő fért bele.
    Az ünnepeltről is csak úgy került be kép, hogy a polgármestert a poszterképpel fotózták le, az ünnepelt megmutatásához rossz szögből.
    A megemlékező sokaságot meg mindenki saját ízlése szerint képzelje oda.
    Egyébként lesz dádá, mert a polgármester úr egy képről lemaradt.
    Kérdezem!
    Kiről is szól a harangláb?

  12. lolka szerint:

    Nincs a haranglábbal semmi gond, csak azt nem tudom MÉG, hogy miért a Csepeli Sport, Szabadidő és Rendezvényközpontban lett felállítva…mert Csepelnek nincs egy olyan parkja, mint pl. Balatonfürednek a Tagor-sétány, pedig lehetne hely van…”Manitu”…tudsz valamit írni?

  13. "?!" szerint:

    “Gordon”, Te köpönyegforgató volt kommunista disznó!

    Velem kapcsolatban csak akkor röfögj, ha előzőleg megszólítottalak, továbbá azt sorold a balliberálisok közzé és azt sajnáld, aki téged a világra szart!

    Érted, Te gerinctelen büdös bunkó?!

  14. CsepeliNo1 szerint:

    Ki a f.sz ez a csuhás, a Jerzy Popieluszko?
    Mi olyat tett, hogy utcát kell róla elnevezni?
    Remélem 2 év múlva már emlékezni sem fogunk rá, ugyanúgy mint a Tóth Ilonára, stb…

    Gordon!
    Azért azon gondolkozz el, ki a hajlott gerincű!
    Orbánra mit mondasz?
    A polgármestereknek kiadta, hogy az Eu-s támogatásokat kell lehívniuk, és az ezért járó politikai sikert be kell kebelezniük, de azt is mondta, Magyarország azért nem fejlődik, mert Európa visszahúzza!
    EZEKET CSAK TI, FÉLESZŰEK ÉRTITEK, légyszíves próbáld meg velem is megértetni, megpróbálok erre a kis időre a TI szintetekre lemenni!

    Tudok olyan alpolit is mondani, aki először a szociknál kopogtatott, és mivel oda hülye volt, átment a Fideszhez. NEM ISMERITEK?

  15. felix szerint:

    Vajon ki ő és merre van hazája?

  16. nagyapó szerint:

    Miért van az, hogy a magukat baloldalinak vélő fórumozók mind trágárok és rendkívül primitívek?
    Csak ma: hajós 11:43, “?!” 18:15, CsepeliNo1 19:44
    Valami frusztráltság működik bennük, amit értek ideológiai és politikai vereségük miatt, de ez nem ok a bunkó viselkedésre.
    Egy válasz van a feltett kérdésre a proli csőcselék meghatározás.
    Akármi a téma, az írások lényege, mennél vadabbakat, durvábbakat írni.
    Sajnos ez a parlamentben is megmutatkozik.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját hazudik, ha kinyújtja kezét lop.

  17. felix szerint:

    A szép szájú Deutsh Tamáshoz vagy szokva, vagy a hosszútávú memóriáddal is baj van?
    Emlékszel? Lehazugoztál és elfelejtetted bizonyítani.
    Ez nem proli tempó, mert a proli ennél egyenesebb.
    A szemétláda nem.

  18. Gordon szerint:

    Nekem is feltűnt már a balliberálisok (“?!”, hajós, csaba péter, CsepeliNo1 stb.) frusztráltsága. A 2010-es elkalapáltattatásuk óta ez csak fokozódott.

  19. Gordon szerint:

    CsepeliNo1 szerint:
    2012. szeptember 15., szombat – 19:44

    “Ki a f.sz ez a csuhás, a Jerzy Popieluszko?”

    Link:

    http://hu.wikipedia.org/wiki/Jerzy_Popiełuszko

  20. Gordon szerint:

    CsepeliNo1 szerint:
    2012. szeptember 15., szombat – 19:44

    “Mi olyat tett, hogy utcát kell róla elnevezni?”

    Olvasd el a linken.

    “Remélem 2 év múlva már emlékezni sem fogunk rá, ugyanúgy mint a Tóth Ilonára, stb…”

    Tóth Ilonát se felejtettétek el soha, ezért is titkoltátok a múltat (mert féltetek tőle).

  21. Gordon szerint:

    CsepeliNo1 szerint:
    2012. szeptember 15., szombat – 19:44

    “Gordon!
    Azért azon gondolkozz el, ki a hajlott gerincű!”

    “?!” biztos az, de azért a többin még gondolkodom…Narancsvírus is esélyes, aki minden pártot megjárt már a Fideszen és a KDNP-n kívül.

    “Orbánra mit mondasz?”

    Ő nem az.

    “A polgármestereknek kiadta, hogy az Eu-s támogatásokat kell lehívniuk, és az ezért járó politikai sikert be kell kebelezniük, de azt is mondta, Magyarország azért nem fejlődik, mert Európa visszahúzza!”

    A fejlesztési lehetőségek adottak, a 2007-13 közti uniós költségvetésben lévő pénzeket pénzeket fel kell használni. Ennek nem sok köze van az EU jelen legi válságához, de az igaz, hogy 2010-ig a magyarországi balliberálisok inkább a korrupcióval voltak elfoglalva, mint a fejlesztések beindításával.

    “égyszíves próbáld meg velem is megértetni, megpróbálok erre a kis időre a TI szintetekre lemenni!”

    Rossz irányba indultál, az én szintem felfelé van. Gondban vagy, ha csak lefelé tudsz menni (van ahonnan már nincs lejjebb!?).

    “Tudok olyan alpolit is mondani, aki először a szociknál kopogtatott, és mivel oda hülye volt, átment a Fideszhez. NEM ISMERITEK?”

    Nem ismerek és ne üvölts mint egy fábaszorult “?!” (nagybetűk használata).

  22. Manitu szerint:

    Azért ilyen bunkók a “baloldali” fórumozók, mert elveszítették a hatalmat. Évi kétmilliárd forintot lapátoltak ki Csepelről: gondolhatjátok, hogy mennyire hiányzik ez nekik. A bárdolatlanság, bunkóság, agresszivitás meg a csepeli MSZP alapvető tulajdonsága lehet: elvégre Deme Gábort is ők nevelték ki.

  23. felix szerint:

    Jó lenne valami bizonyítékát látni ennek a két milliárdnak.
    Komolyan érdekelne a dolog.

  24. Manitu szerint:

    Nézd meg a csepeli költségvetést. Az önkormányzat ugyanazt a feladatot látja el mint 2010-ben, csak több mint kétmilliárddal kevesebből.

  25. felix szerint:

    Ez még még csak annyit jelent, hogy olcsóbban dolgoztattok, esetleg a tartalom más.
    A lopást kéne bizonyítani.
    Addig lehet, hogy igaz lehet, hogy nem.

  26. Gustavo Thoeni szerint:

    Hova tűnt Ábel Attila hozzászólása?

  27. admin szerint:

    A kérésére levettük.

  28. nagyapó szerint:

    1/2eszű1/2x. Igaza van (bár a „hosszútávú” két szó). Nem emlékszem, ugyanis 1/2eszű1/2x mikor mond igazat?
    Igaz a szólás: „Jó napot, hazudta Kovács et.”

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját hazudik, ha kinyújtja kezét lop.

  29. felix szerint:

    Az a baj veled, hogy mindenkit kommunistának mondasz aki rájön, hogy bunkó vagy.
    Így aztán egyre többen lesznek a kommunisták.
    Azt sem veszed észre, hogy lejáratod a saját “oldaladat”.
    Én örülök neki, hogy vagy és főleg annak, hogy szorgalmas ostoba vagy.

  30. felix szerint:

    Nagyapó!
    Haranglábat avatnak pénteken bejegyzés. Szept. 13. 19:34.
    Akkor most döntsd el, hogy szenilis hülye vagy, vagy egy hazug ember.
    Csak azért nem írom, hogy a jobb oldal szégyene, mert nálatok erény.

  31. Dr. grün szerint:

    Öreg Pöcs!
    (bár a „hosszútávú” két szó)?!
    Segítek, bár egy lónak több esze van mint Neked!
    Erőltesd meg a túlzottan is rövidtávú emlékezőtehetségedet a közelmúlt eseményeivel kapcsolatban!
    Risztov Éva hosszútávúszó köszöntése!
    http://www.xlsport.hu/London-2012-hosszutavuszas-Szazak-koszontottek-Risztov-Evat-Debrecenben
    Ne vagdalkozz mert mindig tökön rúgod magadat!
    Itt az újabb feladvány:
    Miért külön a “tökön rúgod”, mikor a “tökönrúgás” meg egybe?! ))) 🙂 (((

  32. "?!" szerint:

    Mi történt veletek tegnap este, gerinctelen-, volt kommunista-, hazug tolvajbanda: Gordon, Nagyapó és Manitu?

    Mitől lendültetek a szokásosnál is agresszívebb támadásba, és kommunistáztátok le a szokásosnál is agresszívabban a más véleményen lévőket (közöttük a pártokhoz soha nem tartozó hozzám hasonló embereket is) Ti volt kommunista senkiháziak?

    Talán birkózó szart vacsoráztatok, vagy együtt drogoztatok az ökörkörben, vagy csak az történt veletek, hogy valamelyik főnökötök viagrát vett be, és a viagra hatására Ti álltatok fel?

    Vegyétek már észre nyomorultak, hogy az eddig leírt hazugságaitokkal, erkölcsileg teljesen lenulláztátok magatokat, és minden hitelességeteket elvesztettétek!

    Most csak annyit válaszolok az engem érintő tegnapesti írásaitokra, hogy ha egy kicsit javul az egészségem, a memóriátok frissítése céljából mindaddig folyamatosan emlékeztetni foglak titeket a hazugságaitokra, valamint az ígéretekektől elválló tettekre és hibákra, ameddig itt hazudoztok és mások munkájának az eredményével dicsekedve döngetitek a melleteket, miközben az lenne a tisztességes részetekről, ha úgy hallgatnátok mint a szar a fűben.

    Ceterum censeo… A volt kommunista fideszesek, ha kinyitják a szájukat, akkor hazudnak, ha kinyújtják kezüket, akkor lopnak.

  33. hajós szerint:

    ManituNagyapó! Szóval akkor mennyibe is került a harangláb?

  34. lolka szerint:

    “?!” szerint:
    2012. szeptember 16., vasárnap – 13:48-Jobbulást kívánok!…

  35. felix szerint:

    A pénz nem számít.
    A lényeg az, hogy a csepeliek többsége nap mint nap eljár mellette és emlékeyik.

  36. "?!" szerint:

    Köszönöm “lolka”!

  37. […] a Lengyel-Magyar Barátság Napján átadott emléktábla és harangláb őrzi a mártírhalált halt pap […]

Itt lehet hozzászólni !