Gyorsan elfogták a benzinkúti tolvajt és a garázdát

Csepel.hu

Másfél óra alatt elfogtak a csepeli rendőrök egy tolvajt és néhány perc alatt kézre kerítettek egy garázdát július 30-án az éjszakai-hajnali órákban – számol be a Csepel.hu. 

A XXI. kerületi kapitányság tájékoztatása szerint július 30-án éjszaka az AGIP-benzinkútnál az egyik kútkezelő meglopta társait. Az 55 éves férfi 1,2 millió forintot vitt el a kasszából. A kútkezelők gyorsan felfedezték a lopást, értesítették a rendőrséget. A csepeli kapitányság rendőrei a tanúktól kapott adatok alapján forró nyomon indultak a tolvaj felkutatására. Másfél óra múlva Csepelen egy lakásban el is fogták a keresett férfit. Bár a gyanúsított nem nyitott ajtót a rendőröknek, ők az erkélyen keresztül bejutottak a lakásba, ahol a keresett személyt megbilincselték. A lopott pénzt 80 ezer forint híján előkerült, lefoglalták. A lopással alaposan gyanúsítható férfi ellen a csepeli rendőrök folytatják a vizsgálatot.

A másik eset szintén éjszaka, a II. Rákóczi Ferenc úton lévő OMV-benzinkútnál történt. Ott négy férfi egy ötödiktől 150 ezer forintos tartozás megtérítését követelte. A behajtók egyike tettleg bántalmazta az adóst, aki súlyos sérüléseket szenvedett, majd a társaság távozott a helyszínről. A csepeli rendőrök az összevert embertől és a tanúktól kapott személyleírás alapján a benzinkút közelében néhány perc múlva elfogták a bántalmazót. A Bűncselekmény részleteit szintén a XXI. kerületi Rendőrkapitányságon vizsgálják.

Forrás: Csepel.hu

6 hozzászólás “Gyorsan elfogták a benzinkúti tolvajt és a garázdát” bejegyzésre

  1. topikfan szerint:

    Nagyon helyes! A csepeli rendőrség jól végzi munkáját!

  2. admin szerint:

    topikfan, mivel a jelek szerint megint megpróbáltál visszaélni mások nevével, letiltottunk.

  3. miska72 szerint:

    Ez a topikfan nem tudom, hogy melyik párthoz vagy szervezethez tartozik, és hogy miért jó neki, ha mások nevével visszaél. Mondta volna el a véleményét a saját regisztrált neve alatt.
    Ennél a cikknél is meg tudta tenni? Igen. Kifejtette, hogy a Csepeli rendőrség jól végzi a munkáját. Nekem más a véleményem de mindegy. De minek kel más nevével visszaélni?
    Ennek a fórumozásnak az a lényege, szerintem: hogy megbeszéljük, tájékoztassuk egymást kinek mi a meglátása az adott cikkel kapcsolatban. Én nagyon szeretném, ha a csepel.infot még több csepeli olvasná. Mert ugye a Csepel újságban csak a Csepeli vezetés által jóváhagyott hírek szerepelnek. Arról hogy milyen hibákat ejtett a vezetés, arról sehol nem lehet olvasni. Biztos több kerületi lakosnak volt problémája a kerület vezetésének ügyintézésével. Biztosan sokan feladták, mert rájöttek széllel szemben, nem lehet ……! Én nem vagyok ilyen. Sok embernek akit a kerület vezetése hülyének nézett, lehet hogy nincs is intenetje. Nem tud tájékozódni a hatályos törvényekről. Ugye az ügyvéd meg sokba kerül. Ki tud a mai világban ügyvédet fogadni? Így hát a Köztisztviselők nem félnek a kisembertől. Engem hamis adatok alapján jelentettek fel a rendőrök! A hamis adatokat az Önkormányzat szolgáltatta. Ha a pert megnyerem, bukik az Önkormányzat. Ha a pert megnyerem, akkor hamis adatok alapján jelentettek fel a rendőrök. Már egy Közigazgatási pert megnyertem ÜGYVÉD NÉLKÜL! Csak annyit mondok, megint nyerni fogok

  4. Lexon szerint:

    Azért én bírlak, miska72… 🙂
    Minden posthoz hozzá tudsz szólni úgy, hogy a saját, személyes sérelmeidhez is eljuss. Jó politikus lehetne belôled… 😀

  5. miska72 szerint:

    Nem ez a helyzet, de jól látod. Az igazság az, hogy a rendőrség is belenyúlt a darázsfészekbe. Ha én politikus lennék, akkor rendet tennék ebben a „K országban. Politikus nem vagyok, de civilszervezeti tag igen, és harcolunk a kerületünk szebbé és jobbá tétele érdekében.

  6. miska72 szerint:

    Tisztelt Lexon

    Egyébként ezek NEM csal személyes sérelmek. Több emberről tudok, akit a kerület vezetése HÜLYÉNEK NÉZETT! Csak Ők feladták! Beletörődtek, hogy széllel szemben nem lehet! De én bebizonyítom, hogy igen is lehet! Csak kitartóan kell küzdeni a hatóságok ellen, egyszer csak kiborul a bili. Egy bilit már kiborítottam. Tehát egy Közigazgatási tárgyalást, már MEGNYERTEM, ÜGYVÉD NÉLKÜL! Tehát megdőlt a Szomszédom, a szomszédom okl. építészmérnöke, Csepel Önkormányzat, az Önkormányzat által kirendelt okl. építészmérnök igazságügyi szakértő, a Közigazgatási Hivatal. Ha a Következő tárgyalást is megnyerem, akkor bukik: a szomszédom, a szomszédom okl. építészmérnöke, a Csepel Önkormányzat, az Önkormányzat által kirendelt okl. építészmérnök igazságügyi szakértő, a Csepeli rendőrség, a XX, XXI, XXIII. kerületi ügyészség! A rendőrségnek a hamis adatokat Csepel Önkormányzata szolgáltatta! Ezeket az a adatokat, a rendőrség továbbította az ügyészségnek, az ügyészség meg a XX, XXI, XXIII. kerületi bíróságnak! Tehát ha NYEREK NAGY BUKTA LESZ! És hidd el NYERNI FOGOK! Ha nyerek akkor kiderül, hogy ez egy NAGY BÜNSZERVEZET!

Itt lehet hozzászólni !