Lakihegy Rádió – Csepel rádiója akar lenni

Kreatív Online

Lakihegy

 Hagyományokra teremtik?

Lakihegy Rádió néven, szigetszentmiklósi telephellyel új helyi rádió indult el. Az adó zenei arculatát és műsorstruktúráját közvélemény-kutatásokra és a helyi lekérdezésekre alapozta.

Napi 24 órás hírszolgálat, közvélemény-kutatásokra alapozott zenei kínálat, Csepel-sziget első rádiója – ezekre a kulcsszavakra építette indulással kapcsolatos sajtóközleményét a Lakihegy Rádió.

A több magyar magánszemély tulajdonában lévő rádiót 35 millió forintos beruházással indították és körülbelül 2-3 év alatt várnak megtérülést – tudta meg a Kreatív Online Pintér Dániel Róberttől, a Lakihegy Rádió programigazgatójától.

Az adó alapvetően zenei kereskedelmi rádió, de komoly hangsúlyt fektetnek majd a hírekre is. „A közelben lévő legfontosabb autópályák miatt kiemelten foglalkozunk majd közlekedéssel kapcsolatos információkkal, de legalább ennyire fontosak a helyi hírek is, amelyre kifejezetten nagy szűkség van a kutatásaink szerint” – emelete ki Pintér Dániel Róbert.

A programigazgató a zenei arculattal kapcsolatban elmondta, a stílust szintén közvélemény-kutatások alapján állítják össze. A Lakihegy Rádió bevételeinek nagyjából húsz százalékát szeretné médiaügynökségeken keresztüli országos hirdetőktől megszerezni, a fennmaradó részt a helyi hirdetők reklámjai és szponzorációk tennék ki.

„Még el sem indultunk, de már több helyi hirdető érdeklődött, mert a nagy budapesti rádiók számukra megfizethetetlenek” – mondta Pintér Dániel Róbert.

A rádió első kísérleti adása május 19-én volt, a végleges indulás dátuma augusztus negyedike. A rádió elindulását a vételkörzetben elhelyezett kültéri médián futó hirdetések népszerűsítik majd, a kampányt készítő ügynökséggel most folynak a tárgyalások.

Forrás: Kreatív online

15 hozzászólás “Lakihegy Rádió – Csepel rádiója akar lenni” bejegyzésre

  1. miska72 szerint:

    Remélem, lesznek betelefonálós, beszélgetős műsorok is, mint a (Lánchíd rádión), ahol mindig más témát vetnek fel. Nálunk a kerület problémájáról szóló müsorrs gondolok. Kinek mi nem tetszik a kerületben? Ön szerint min kellene változtatni? Olyan műsorra gondolok, mint amit Szilvi Balázs vezet a lánchíd rádión. Remélem lesz ilyen is, ahol a hallgatók, (Csepeliek) elmondhatják a véleményüket, mi nem tetszik a kerület vezetése munkájában. Hiába írja meg az ember a problémát a kerület vezetésének HÜLYÉNEK nézik! Remélem indül ilyen müsor,a kerületi DIKTATURA, ÖNKORMÁNYZATI MAFFIA, nem fogja ilyen müsorok sugárzását betiltani. Majd ha a közvélemény a hallgatóság elöt kifejtheti véleményét, akkor talán elszégyelik magukat.

  2. Lexon szerint:

    Teljesen OFF:
    Hol vesznek át jó áron Csepelen fémhulladékot? Konkrétan két alu radiátorom van, hátha megéri elvinni valahova…

    Bocs az OFF-ért…

  3. miska72 szerint:

    Az Auchan felé van fémhulladékos. Azt hiszem a Tesco elött is van egy.

  4. Lexon szerint:

    Köszi.

  5. jani szerint:

    T. Lexon !
    Javaslom, hogy előbb tájékozódj ki mennyit ad érte !
    Általában alig akarnak valamit adni érte pedig, az aluminium, réz és ötvözeteinek, vas és acél féléknek manapság jó ára van. Csak az a gond hogy a kist tételben felvásárló nagyot akar szakítani ! Megéri utána nézni az árnak több helyen.

  6. Lexon szerint:

    Igen, jani, ezért kérdeztem, hogy merre érdeklôdjek. köszi.

  7. Bubus szerint:

    Jó lenne egy olyan média, amelyik nem a helyi MSZP szócsöve. Bár ez gondolom elsősorban zenei adó lesz, kíváncsi vagyok rá, hogy milyen híreket fog leadni. Csepel újságból egy is bőven elég.

  8. jani szerint:

    T. Lexon !
    Úgy tudom a Rózsa utcában / a végén /van egy nagyobb cég amely vásáról fémeket ezzel foglalkoznak. Ott is rákérdezhetsz, de anyag nélkül menj minden hova érdeklődni !! A mérlegelésre meg ügyelj mindenütt ha viszed bárhova / akár előzetesen lemérheted ha tudod valahol /. !! Jobb ha tudod megy az ügyeskedés mindenütt !!

  9. Pityuka szerint:

    Hello mindneki! Tudtok róla, hogy hol lehet őket utolérni?! Jó lenne egy két témát megszellőztetni, hátha vevők rá!? Vagy hülyeség?! Egyáltalán ezek a nagy médiások meghallgatják amiket mondunk nekik!?

  10. jani szerint:

    T.Pityuka !
    Nem tudni milyen beállítottságu lesz az új adó, mert attól nagyon sok minden függ. ! Gondolom tudod, hogy elég szelektiv a média. Nagyon jó lenne ha egy tényleg a közt szolgáló adó lenne!
    Majd elválik !

  11. laki szerint:

    A rádió elérhetőségei:

    FM. 107 MHz

    20-9595107
    akarom@lakihegyradio.hu
    http://www.lakihegyradio.u

  12. miska72 szerint:

    Elég siralmas a vétel csepelen. Ha Cepel rádiója akar lenni akr nagyobb térerővel kéne sugározni.

  13. laki szerint:

    A webcím hibásan íródott ki az előző hozzászólásomban.

    Újra a rádió elérhetőségei:
    Telefon: 20-9595107
    Telefax: 24-542311
    E-mail: info@lakihegyradio.hu
    Web: http://www.lakihegyradio.hu

  14. Kopasz 001 szerint:

    Szia Évinéni!
    Jól csinálod VAZEG …

Itt lehet hozzászólni !