Nyílt levél a mentő-ügyben

Fidesz-KDNP csepeli frakció, Csepel.fidesz.hu

Csepeli mentőállomás

Mint azt a tegnapi napon írtuk, feltörték azt a csepeli mentőautót, amelyik a IX. kerületi Illatos úton teljesített szolgálatot. Az autóból ellopták a reanimációs táskát, amely az újraélesztésekhez szükséges. Németh Szilárd, a Fidesz-KDNP csepeli frakcióvezetője az eset után nyílt levélben fordult Tóth Mihály polgármesterhez. A nyílt levél az alábbiakban olvasható.

Tisztelt Polgármester úr! 

Önkormányzatunk adjon gyors segítséget
a csepeli (élet)mentőknek!

Megütközve olvastam az egyik internetes oldalon a „Segítsenek! – Feltörtek egy mentőautót: az újraélesztéshez szükséges táskával léptek meg” című írást, amely egy csepeli mentőautó kirablásáról szólt.

A lap szerint a kocsit ismeretlenek feltörték, majd ellopták az úgynevezett reanimációs táskát, amely az újraélesztésekhez szükséges. A táskában az intubáláshoz szükséges eszközök, vagyis a gyors életmentéshez elengedhetetlen felszerelések, valamint altatáshoz használt kábítószer volt. A táska értéke körülbelül 2-300 ezer forint lehet, pótolni azonban nehéz ezeket a felszereléseket.

A hír a közelmúlt csepeli tragédiáit nemhogy elfedné, de még fel is erősíti. A csepeli mentősöknek most már nemcsak hiányos felszereléssel kell életmentő útjaikat megtenni, hanem arra is ügyelniük kell, nehogy ismét bűncselekmény áldozataivá váljanak. Ez sajnos sokat elárul a mai budapesti, csepeli közállapotokról, az emberek biztonságérzetéről.

Mint, ahogy az is, amikor az egyik napilapnak adott interjújában Göndöcs Zsigmond összefüggésbe hozta a csepeli kenukirály, Kolonics György tragédiáját a Weiss Manfréd Kórház hiányával: „A csepeli mentőállomáson egyébként a tragédia idején egy mentőtisztes és két szakápolós kocsi volt szolgálatban. Mindhárom jármű feladatot látott el, amikor a sportoló rosszul lett. Miután Csepelen nincs kórház, az ottani lakosokat más kerületbe kell szállítani, ami több időt vesz igénybe.”

A csepeli kórház ügyét a helyi népszavazási kezdeményezésünk minden bizonnyal megoldja, amennyiben a hatalom részéről is kellő fogadtatása lesz a referendum megtartásának. Ez bizony hosszabb időt fog igénybe venni.

Azonban a tegnapi rablás következtében kialakult életmentő eszköz hiánya gyors és határozott cselekvést kíván. A Fidesz-KDNP Képviselő-csoport nevében arra kérem Polgármester urat, hogy önkormányzati költségvetésünk terhére a lehető leggyorsabban pótoljuk a mentőből ellopott életmentő felszereléseket.

Budapest, 2008. július 28.

Tisztelettel:

Németh Szilárd
frakcióvezető

Forrás: Csepel.fidesz.hu

2 hozzászólás “Nyílt levél a mentő-ügyben” bejegyzésre

  1. Bubus szerint:

    És a beígért mentőhelikopter-leszállóhely hol van, tessék mondani? Csak a kitüntetésekre volt energia?

    “Miután Csepelen nincs kórház, az ottani lakosokat más kerületbe kell szállítani, ami több időt vesz igénybe.”

    No igen…

  2. Politikamentesen szerint:

    Arról beszéltek a mentőállomás átadásakor, hogy 4 darab mentőautó telephelye a csepeli állomás. Hol van a másik három mentőautó?

Itt lehet hozzászólni !