Elvesztette pénztárcáját, de mindene meglett

Csepel.hu

A 72 éves Reichel László május 13-án délelőtt veszítette el a pénztárcáját valahol a csepeli piacon, de nem emlékezett rá pontosan, hogy hol. Benne volt hét darab igazolványa, a bankkártyája és 51 ezer forintja, mert éppen a csekkeket akarta befizetni.

Az idős ember érthetően kétségbe esett, mert majdnem egy havi nyugdíja veszett oda, nem beszélve a bankkártyájáról, amelyet azonnal letiltott. Az igazolványok cseréje is rendkívül sok talpalással és bosszúsággal járt volna, ha… Ha nem történik meg az a váratlan fordulat, hogy pár napra rá a lakására vitték fel a pénztárcáját hiánytalanul.

Az esett meg ugyanis, hogy a csepeli piac középső részén, közvetlenül a fedett csarnok mellett található vegyes élelmiszerbolt eladói a polcok között megtalálták az erszényt, s rögtön tudták, hogy az nem másé, mint Laci bácsié, aki rendszeresen vásárol náluk. Reichel Lászlót talán az idősebbek is ismerik, mert egykor a Csepel focicsapatában futballozott olyan ismert játékosokkal, mint Fatér, Kalmár, Vellai. A szerencsés történetnek azonban még nincs vége, de erről beszéljen maga az érintett, aki közkinccsé akarta tenni háláját.

A feleségemmel gyakran vásárolunk abban a kis boltban, tehát jól ismernek. Akkor is ott jártam, de nem emlékeztem rá, hogy ott hagytam volna el a pénztárcámat. Rettentően elkeseredtem, mert mindenem benne volt… Aztán eltelt egy-két nap, és telefonáltak, hogy megvan az erszényem. Maga a boltvezető hozta fel a lakásomra, és mindent visszakaptam, amiről már azt hittem, odalett. Mondták, hogy egy eladólány fedezte fel a tárcát egy polcon, az áruk takarásában egy nappal később. A becsületes megtalálóknak rögtön felajánlottam 20 ezer forintot, de nem fogadták el, utána mondtam, hogy legalább 10 ezer forint jár nekik. De visszautasították. Szinte könyörögtem, hogy akkor egy-egy tábla csokival hadd nyilvánítsam ki hálámat. Ebbe végül beleegyeztek, s én úgy örültem, hogy azt kifejezni sem tudom. Nagy dolog ám az, ami történt! Bevallom, sírtam.

Forrás: Csepel.hu

18 hozzászólás “Elvesztette pénztárcáját, de mindene meglett” bejegyzésre

  1. hajós szerint:

    Hát ez a normális, nem?

  2. Mangó szerint:

    A mai világban ez szinte hihetetlen! Megható.

  3. hajós szerint:

    Szerintem nem hihetetlen egyáltalán.

  4. hitetlen szerint:

    Köszönöm a többi becsületes ember nevében is a megtalálónak !

  5. Inci-finci szerint:

    Ez a Kínai bolt lenne ?

  6. Tóth Mária szerint:

    Szép gesztus, gratulálok! Bár mindig így lenne!

  7. Jeniszej szerint:

    “Elvesztette pénztárcáját, de mindene meglett”
    Végre van egy siker történet. – Ha igaz! – Szinte hihetetlen ez a mai világban.
    Lehet, hogy nem volt normális a megtaláló? 🙂

  8. Andy szerint:

    Szerintem is a kínai vegyeskereskedés lehetett a becsületes megtaláló. A mai világban ez egy rendkivül ritka és szép dolog volt részükről.

  9. kkk szerint:

    ez lenne a normális, én is találtam már egy nagyáruházban a bankautomata tetején pénztárcát, bele sem nézve leadtam az áruház ügyfélszolgálatán. remélem ők sem nyúltak bele és visszakapta a tulajdonosa.

  10. robi szerint:

    Jó érzés ilyen történeteket olvasni.
    Ráadásul az érintett urat jól ismerem a focipályákról.
    Köszönet a becsületes dolgozónak.

  11. hajós szerint:

    Nem tudom, miért mondja mindenki, hogy “a mai világban ez ritkaság”, stb. Miért? Ti elloptátok volna a pénztárcát? Vagy a tiéteket elvesztettétek és nem hozták vissza? Vagy egyszerűen szerintetek mindenki tolvaj, csak ti nem?

    Egyáltalán nem hihetetlen, egyáltalán nem ritkaság, állítom, hogy az emberek többsége visszavitte volna a pénztárcát. Én is egyszer ottfelejtettem a bankkártyámat egy boltban, egy hét múlva visszamentem és megvolt, ott őrizték egy kis zacskóban, hogy hátha majd visszajön érte a tulajdonosa.

  12. Mari nénye szerint:

    Én biztosan visszaadtam volna! Hogy miért? Mert ilyen a neveltetésem!

  13. Té-Gé szerint:

    Esetleg nem a kínai vegyesboltos találja meg? Hmmm? 🙂

  14. duplaikszpluszegy szerint:

    Tényleg furcsa a mai világban hogy vannak még becsületes emberek. De jó is lenne ha mindenki ilyen lenne, hogy visszaadják a talált dolgokat. Édesapám pénztárcáját is egyszer visszahozta egy hajléktalan. de persze pénz az már nem volt benne, csak az iratok. Biztos volt egy jó estéje…
    Büszke lehet magára a boltos 🙂

  15. Mari nénye szerint:

    Szerintem pont azért vitte vissza mert kínai 😀

  16. Burián Mária szerint:

    Nemrég én is találtam és csak egy kilógó igazolványt néztem meg benne . Azon a név , s annak alapján visszaadtam.A tulajdonos nem hitte el , hogy bele se néztem. Nagyon boldog volt ennek ellenére. A kis unokám megkérdezte néhány nap múlva. visszaadtad a bácsinak a pénztartóját? Mindenki megnyugvására jól végződött az esemény, bár kicsit izgatott voltam napokig- mi van ha később követelőzik az illető. Ez azonban nem történt meg. Mindenki érezze át a felelősséget. Sok félék vagyunk !!!!

  17. Szianti szerint:

    Nagyon régóta ez volt az egyetlen JÓ HÍR amit olvashattam……köszönöm a “boltosoknak”

  18. szigetország szerint:

    Laci bácsinak életre szóló boldog napja volt ez. Dicséret a boltosoknak. Dicséret azoknak is, akikkel hasonló történt már, de magukban tartották.

Itt lehet hozzászólni !