„A taps a magyar kultúrának is szólt” – csepeli bravúr Törökországban

Csepel.hu

Fotók: Kitzinger Adrienn és Zarándi Bence

Ötödik alkalommal képviselte hazánkat a Csepp-Csepel Néptáncegyüttes a törökországi Intervíziós Fesztiválon. A minden évben Atatürk vezér tiszteletére rendezett nagyszabású ünnepséget idén Konya városában rendezték meg április 15-e és 25-e között.

A Csepp-Csepel tíz táncosa 42 ország meghívott fellépőiből álló mezőnyben adott ízelítőt a magyar tánckultúrából. A májusi ülésen a képviselő-testületet is elkápráztatta a néptáncegyüttes két tagja, akik rögtönzött műsort adtak. (A fotók itt készültek.)

A változatos kalocsai koreográfia, az eredeti hímzett ruhák, párták, papucsok és a magyar ritmus nem csak a török nézőket varázsolta el, hanem a többi fellépőt is. „A kalocsai tánc bonyolult lépéseivel, összetett koreográfiájával hihetetlen sikert aratott. Fantasztikus volt megélni azt az ovációt, amit Konya óriási, zsúfolásig telt arénájában hallottunk a fellépés után. A népviseletünk különleges elismerésben részesült: a finálén a török gyerekek után 42 ország közül minket szólítottak a színpadra” – meséli Kreiszné dr. Paál Sára, az együttes vezetője.

Keresztény Csenge harmadik alkalommal lépett az Intervíziós Fesztivál színpadára: „Minden alkalommal nagyon kedvesen fogadtak minket, szó szerint minden kívánságunkat lesték, rengeteg szeretetet és ajándékot kaptunk.”

A fellépőket családoknál szállásolták el, ami minden fél számára hasznos tapasztalatokkal szolgált. Csenge az élmények mellett új barátokat is szerzett: „A befogadó családommal nagyon jó viszony alakult ki köztünk, az interneten keresztül tartjuk a kapcsolatot, nyárra pedig meghívtak egy hónapra magukhoz. Sokat kérdeztek Magyarországról, a népművészetről. Jó érzés volt, hogy megmutathattam egy kis részét annak, kik is vagyunk mi.”

A csepeli táncosoknak lett volna okuk a lámpalázra: az egész Törökország figyelmét felkeltő műsort nemcsak élőben látták rengetegen, hanem az egész világon fogható TRT csatorna is közvetítette.

Így emlékszik a fellépésre Dobosné Varga Orsolya, aki szülőként és tolmácsként volt jelen: „Leírhatatlan érzés volt a színpadon látni a gyerekeket. Öröm, büszkeség, izgalom egyszerre. Láttam, hogy nyugodtak, jól érzik magukat, örömmel táncolnak. Csak akkor sírtam el magam, amikor a barátaink elküldték nekünk a rögzített élő adást, akkor tudatosult bennem: az egész világ láthatta a mi csepeli gyerekeinket.” Fia megerősíti: örömtáncot adtak elő Törökországban. „Nem aggódtam se a sok ember, se a kamerák miatt. Nagyon jó volt egy ekkora színpadon táncolni. Megismerkedtünk sok emberrel, sokféle nyelvet hallottam. Láttam amerikai, japán, szenegáli és grúz táncosokat is. A grúzok műsora tetszett a legjobban.”

Az együttes képviselői a protokolláris programok keretében több magas rangú politikussal is találkoztak, köztük Konya polgármesterével és kormányzójával is.

Az együttes vezetője még hozzáteszi: „Az elismerés, a taps nemcsak a gyerekeknek, a műsornak szólt, hanem a magyar kultúrának, zenének, népművészetnek. A magyarság iránti szeretetet és tiszteletet ilyen intenzíven átélni fantasztikus érzés.”

Tánctábor a Balatonnál

Június 25-e és július 2-a között Balatonbogláron tánctábort szerveznek alsó tagozatos gyerekek és szüleik számára. A gyerekeknek 27600, a felnőtteknek 31150 forintot kell fizetni a nyolc napért. (Hatéves korig a szállás ingyenes.) Az ár – a szálláson kívül – az ebédet és vacsorát is tartalmazza. A családok úgy is megoldhatják az étkezést, hogy igénybe veszik a főzőkonyhát: ebben az esetben csak a szállásért kell fizetni. A szülők nélkül érkező gyerekek felügyeletét megoldják.

Délelőtt és délután tánctanítás, este pedig különféle programok várják a táborlakókat.

Jelentkezni június 2-áig, minden kedden, 17 és 18 óra között lehet a Munkásotthonban. (Fizetési határidő: június 10-e). További információt a paal.sara@gmail.com e-mail címen kaphatnak.

Angel Marianna- csepel.hu

Itt lehet hozzászólni !