Vezér Endre csepeli helytörténész felhívása

Csepel.info

Szent Imre tér

Szent Imre tér hajdanán (Vezér Endre fotóalbumából)

Tisztelt csepeli Polgárok!

Most egy körlevelet olvasnak. Mivel a Csepel újságban és a Helyi Témában megjelent felhívásra többen jelentkeztek, mint régi csepeli családok utódai, úgy gondolom, itt az ideje egy általános ismertetésben közreadni a felhívás okait. (Én személyesen nem kértem egyik újságtól sem a felhívás közlését de végső soron örülök, hogy ez megtörtént.) Eredetileg kb. augusztusra gondoltam a felhívás közreadását, de így már most látható az érdeklődés.

RCsCsK – Régi Csepeli Családok Kaszinója

Erre az elnevezésre gondoltam, amikor – többször is – beleolvastam a CSEPEL MONGRÁFIÁBA. A könyv által tárgyalt társadalmi szerveződések szívesen használták a „Kaszinó” megnevezést a kötetlenség érdekében.

Több érdeklődővel való beszélgetés folyamán úgy gondoltuk, hogy az idei ősz folyamán találkozhatnánk először. A helyszín és az időpont később jön.

Addig is javaslom a mellékletek megtekintését és a további kapcsolattartást

A www.v39endre.fotoalbum.hu honlapon sok Csepellel kapcsolatos régi fénykép látható. Egy most induló honlapon a magam és Édesapám írásait teszem közzé: www.endre39.hu címen.

Tisztelettel

Vezér Endre csepeli amatőr helytörténész
E-mail:
e.vezer@t-online.hu

Letölthető dokumentumok:

Felhívás

Dokumentumok megtekintése

2 hozzászólás “Vezér Endre csepeli helytörténész felhívása” bejegyzésre

  1. sztojanov szerint:

    linkeket javítsd ki mert hibás

  2. Vezér Endre szerint:

    Szervusz SZTOJANOV barátom !
    Köszönöm, hogy felhívtad a figyelmemet erre a hiányosságra.
    A teljes címek :
    http://www.v39endre.fotoalbum.hu
    http://www.endre39.hu
    Egyébként E-mail-ban küldve a www-kezdetű kifejezés is működőképes.
    A tényleges kijavítás a Szerkesztőség szabadságon-tartózkodása miatt vlószínűleg csak később fog történni ! Remélem, így ez működni fog.

    Endre

Itt lehet hozzászólni !