Tavaszi vízikavalkád a csepeli kajak-kenu telepen

Csepel.hu

Hirtelen beköszöntött a nyárias meleg, és erre hamar „reagáltak” a vízisportok szerelmesei is, akik kerületünket sem hagyták „vizes sportrendezvény” nélkül a hosszú hétvégén. Május 1-jén ismét benépesült a Csepeli Kajak-Kenu Egyesület Hollandi úti bázisa, ami ismét nagyszabású programnak adott otthont.

Először a csepeliek korábbi sikeres edzőjének, Vass Istvánnak emlékére rendezett Masters kajak-kenu versenyre került sor, amelyre a korábbi évekhez hasonlóan ismét szép számmal neveztek az egykori bajnokok, és olyanok, akik az idő múlása ellenére is –szerencsére- gyakran ragadnak még evezőt.

A kitűnő időjárás és a csepeli kis-Duna part remek adottságainak lehetőségével sokan éltek, így nem csak a vízen volt nagyüzem, a parton is szép számú szurkoló és kíváncsiskodó nézte a versenyeket, melyek sokszor nagy csatákat is hoztak. A szárazföldön egyébként minden adva volt ahhoz, hogy a vendégek jól érezzék magukat: Valentin István, egykori hajóépítő mester bográcsban gulyást főzött, a büfé pedig – egy sörcsappal kiegészítve- teljes kapacitással üzemelt.

A hagyományos kajak-kenu versenyt követően a látványban sem utolsó sárkányhajósok vették át a terepet, akik Évadnyitó Sárkányhajó Kupa elnevezésű versenyükkel kezdték meg a 2012-es szezont. A Römi Kajak-Kenu és Sárkányhajó Klub, a Csepeli Kajak-Kenu Egyesület és a Magyar Kajak-Kenu Szövetség szervezésében létrejött eseményen 22 fős csapatok vették fel a versenyt egymással, 4 kilométeres távon.

A hat csapatot felvonultató megmérettetést megelőzően komoly bemelegítő procedúrákat is láthattunk a vízparton, majd a hajóba szállást követően a dobosok ritmusára elindultak a csapatok a csőhíd irányába, hogy onnan vágjanak neki a versenytávnak, ami 2000 méteres egyenesből, plusz 2x 1000 méteres körből állt, látványos fordulókkal a Csepeli KKE vízitelepe előtt. A szemre is tetszetős egyenruhákban versenyző csapatok nagy küzdelemre késztették egymást, és a versenyzők láthatóan az utolsó leheletükig, kiadtak magukból mindent.

A parton tartózkodók árgus szemekkel figyelték a vízben zajló eseményeket, ahol az alábbi eredmények születtek a nap folyamán:

Vass István Masters Emlékverseny

C-2 500 m 40-50 év között

1.       Fehér Imre – Viktor Endre

2.       Zala György – Klenyán Tamás

3.       Prohászka Péter – Bencsik Attila

C-2 500 m 50 év felett

1.       Foltán  László – Schreiter László

2.       Péter Iván – Szemán János

3.       Tóth János – Pataki András

C-2 500 m 40 év alatt

1.       Jakus Zoltán – Kéri Attila

2.       Végh Attila – Buzál Miklós

3.       Kozma Péter – Gönczöl János

K-1 férfi 500 m 50 év felett

1.       Arnold Péter

2.       Gröbl János

3.       Galambos Gábor

K-1 férfi 500 m 40 év alatt

1.       Márton Károly

2.       Szabó Balázs

3.       Monostori Ferenc

K-1 férfi 500 m 40-50 év között

1.       Gyenge Ferenc

2.       Metz László

3.       Révész Attila

Sárkányhajó Kupa

1.       Römi Sárkányhajó I. csapat

2.       Römi Sárkányhajó II. csapat

3.       Paks Sárkányhajó Csapat

4.       T-Mobile Sárkányhajó Csapat

5.       Kolónia Sárkányhajó Csapat

6.       A-Híd Sárkányhajó Csapat

Forrás: Csepel.hu

Egy hozzászólás “Tavaszi vízikavalkád a csepeli kajak-kenu telepen” bejegyzésre

  1. miska72 szerint:

    Megkérem a csepeli rendőrséget, hogy többet járőrözzön csepel királyerdőben, mert betörő vanda dolgozik csepelen! FÉNYES NAPPAL! Inkább ők találják meg őket mint én! Jobban járnak! Merrt ha én kapon el, a kert végéba el van főldelva, hogy ne csapja agyon az áram! No comment!

Itt lehet hozzászólni !