Nyert a Hagyó-klientúra: ismét Mesterházy az MSZP elnöke

Csepel.info, Origo.hu

Ismét Mesterházy Attilát választották az MSZP elnökének a szocialisták tisztújító kongresszusán szombaton. Ellenfele, Szanyi Tibor a szavazatok mintegy 30 százalékát szerezte meg.

Mesterházy két év alatt elfoglalta az MSZP-t – ám a pártfoglalást Hagyó Miklós egykori kádereire valamint Puch Lászlóra támaszkodva tette. “A szocialisták március 31-i kongresszusa bebetonozhatja a volt Hagyó-stábot” – írta erről legfrissebb Heti Válasz. A pártelnök a megválasztása után tartott beszédében a szocialista kormányok hibáit sorolta, és elsősorban Gyurcsány Ferenc kormányzását és a 2006. októberi események kezelését kritizálta. Mesterházy szerint a legfontosabb cél, hogy 2014-ben a többség azt mondja, hogy “újra MSZP”, és megígérte, hogy olyan kormányfőjelöltet választ a párt, akivel lehet nyerni. Az alábbiakban az Origo tudósítását olvashatják.

“Álljatok mellém, ne mögém, hanem mellém” – kezdte beszédét Mesterházy Attila, miután az MSZP kongresszusa szombat délután úgy döntött, hogy újabb két évig irányíthatja a Magyar Szocialista Pártot. A 373 érvényes szavazatból Mesterházy 258-at (69 százalék) kapott, míg Szanyi Tibor parlamenti képviselőre 115-en szavaztak (31 százalék).

Mesterházy Attila beszédében köszönetet mondott Horn Gyulának, “hogy erős, jól szervezett, győztes pártot csinált az MSZP-ből” 1994-ben. Szerinte a Horn Gyula által vezetett párt sikerrel képviselte a szegényeket, a munkájukból élőket, a nyugdíjasokat, az értelmiséget. Mesterházy nagy tapsot kapott, amikor kijelentette, hogy “újra ilyen párttá kell tennünk az MSZP-t”.

Gyurcsány kapkodását is hibának nevezte Mesterházy

Ezután az újraválasztott elnök hosszan sorolta a 2002 és 2010 között kormányzó szocialisták hibáit. Hibának nevezte, hogy a Medgyessy-kormány túlígérte magát a 2002-es kampányban, és a hibák között említette Szili Katalin államfői jelölését. A leghosszabban azonban a Gyurcsány-kormány hibáiról beszélt. (Gyurcsány Ferenc tavaly kilépett az MSZP-ből, és egy új pártot, a Demokratikus Koalíciót vezeti.)

Mesterházy kritizálta a 2006-os kampányt: “választási és kormányprogram között nem lehet akkora különbség, mint 2006-ban volt” – fogalmazott a pártelnök, aki megemlítette, hogy mindig őszintén kell beszélni, “zárt körben is”. Mesterházy ezután a 2006-os októberi eseményekről azt mondta, hogy szerinte felkészületlenül érték az országot az akkori tüntetések, és “ez vezetett rendőri vezetők szakmai hibájához és egyes rendőrök jogsértéséhez”. Mesterházy kijelentette, hogy “aki jogsértést követ el, büntetést érdemel, akkor is ha fekete kapucniban, akkor is ha egyenruhában van”. A szocialista küldöttektől ez a kijelentése elég kis tapsot kapott.

Mesterházy emellett hibának nevezte Gyurcsány Ferenc nevének kimondása nélkül, hogy “nem egyszer kapkodás, rögtönzés jellemezte a kormányzást, nem készítettük elő a reformokat, és nem készítettük fel erre az embereket”. Az elnök nevek említése nélkül az elmúlt évek hibái között említette, hogy “a nyerészkedő politikusokat nem tudta kivetni magából a párt, amely tisztességes emberekből áll”. Mesterházy szerint ezek a legfontosabb hibák, amelyek a 2010-es választási vereséghez vezettek, “ezeknek is köszönheti a jobboldal a kétharmadát”.

“2014-ben az lesz a jelölt, akivel nyerni tudunk”

Mesterházy lényegesen rövidebben beszélt a szocialista kormány eredményeiről. Megemlítette, hogy a nyolcéves kormányzás alatt autópályák épültek, megduplázódott az átlagbér és az átlagnyugdíj összege, háromszorosára emelkedett a családi pótlék összege, “háborítatlanul működött az AB, nem adtunk megrendelést az ügyészségnek, és eredményesen kezelte a válságot az MSZP”.

Szerinte a jövőben az MSZP-nek nem szabad a múlttal foglalkoznia, hanem arra a kérdésre kell választ keresnie, hogy “mi legyen a kormányváltás után, hogyan javítsuk ki a jelenlegi kormány hibáit”. A szocialistáknak szerinte három dolog a legfontosabb: mindenki tanulhasson, hogy esélyt és lehetőséget kapjon az életre; mindenki dolgozhasson, hogy eltartsa a családját; illetve mindenki megőrizhesse az egészségét, és meggyógyulhasson, ha beteg.

Mesterházy szerint az MSZP ma már nem ugyanaz a párt, mint két éve volt, ami szerinte abból is látszik, hogy “sokan kérdezik, hogy ki lesz a miniszterelnök-jelölt. A pártelnök azt mondta, hogy örül ennek a kérdésnek, mert “ez azt jelenti, hogy számít a válasz”. A jelölt személyéről azt mondta, hogy még senki nem tudja, kit jelöl majd kormányfőnek az MSZP: “lehet, hogy ez a személy itt van a teremben, lehet, hogy nem, de itt ülnek azok, akik erről dönteni fognak az ország érdekét szem előtt tartva”. Hozzátette: “2014-ben az lesz a jelölt, akivel nyerni tudunk”. Mesterházy azzal zárta beszédét: “a cél, hogy 2014-ben az ország többsége mondja azt, hogy újra MSZP”.

Nem vártak meglepetést

Mint arról korábban beszámoltunk, az [origo] által megkérdezett szocialisták nem is vártak meglepetést a kongresszustól, és azt mondták, hogy Mesterházy Attila biztosan legyőzi az elnökségre szintén pályázó Szanyi Tibort. A megkérdezett MSZP-sek többsége ugyanakkor úgy látja, hogy ez aligha javít hosszú távon a párt népszerűségén. Az MSZP régi vezetői, akik korábban bíztak Mesterházyban, már nem örülnek a pártban megjelenő “felkészületlen fiataloknak”, a pártelnök egyik támogatója pedig azt mondta korábban, hogy az érdemi munka csak most kezdődhet, miután Mesterházy “partvonalra tette az öregeket”.

A további tisztségekről később szavaznak a kongresszusi küldöttek, délután három órára ígérnek tájékoztatást a további posztokért folyó verseny eredményéről. Az [origo]-nak nyilatkozó képviselők szerint Simon Gábor lehet az elnökhelyettes, Horváth Csaba fővárosi frakcióvezető és Gúr Nándor Borsod megyei elnök lehet a két alelnök, a választmányi elnök pedig Simon Gábor visszalépése után biztosan Botka László szegedi polgármester lesz.

Forrás: Origo

7 hozzászólás “Nyert a Hagyó-klientúra: ismét Mesterházy az MSZP elnöke” bejegyzésre

  1. robi szerint:

    A Hagyó klientúra győzelme jó hír a kormányoldalnak. Még nem nyertek választást, sőt ők voltak rossz választás a sajátjaiknak.
    Jogilag Hagyóval és embereivel a jogerős ítéletig minden rendben: legfeljebb azok fanyalognak, akiket zavar, hogy a gyorsan szerzett vagyon biztonságba helyezése megtörténhetett.

    Ezen viszont a morális helyzetet ismerők nem csodálkoznak.

  2. Tóth Mária szerint:

    A becsületes emberekből álló párt, becsületes főnöke! Hát, ezen is lehet mosolyogni!

    Ismételt megújulás, a régi emberekkel!

  3. CsepeliNo1 szerint:

    Nyert a Hagyó-klientúra: ismét Mesterházy az MSZP elnöke.
    EZ PONTOSAN ÍGY VAN! Az Mszp még mindíg Hagyó markában van!

    “a nyerészkedő politikusokat nem tudta kivetni magából a párt, amely tisztességes emberekből áll”.
    Nagyon szép. Mély sötétségre utal!

  4. Doki szerint:

    Mit keres az MSZ(M)P gyűlésén a Kossuth-címer? Hozzájuk sokkal közelebb áll a vörös csillag.

  5. Narancsvírus szerint:

    Fordult a kocka

  6. prof. em. Dr. islander szerint:

    hm.

    Szanyi kapitány jobb lett volna?

Itt lehet hozzászólni !