Meghívó – jótékonysági koncert a Csepp-Csepelért

Csepel.hu

Mi itt az Egressy Béni Zeneművészeti Szakközépiskola és Gimnáziumban különböző hangszereken tanulunk, de ének tanszakunk is van. Tanáraink nem csak a hangszer, a zene szeretetére nevelnek minket, hanem megismertetik velünk azokat az elméleti tudnivalókat is, amelyek sokat segítenek abban, hogy könnyebben tudjunk egy-egy művet megtanulni, vagy eljátszani. Sokat gyakorolunk otthon és a próbatermekben, versenyekre, fellépésekre járunk. Megfogjuk a hangszerünket, és megyünk.

De azt is látjuk –bár még gyerekek vagyunk-, hogy a kultúra fenntartása, ápolása, hagyományaink őrzése ma már nagyon sok pénzbe kerül!

Csepelen 35 éve működik a Csepp-Csepel Néptánc Együttes, melynek tagjai csepeli alsó tagozatos gyerekek. Néprajzi ismereteket sajátítanak el, rengeteget próbálnak, koreográfiákat tanulnak, és azokat gyakorolják, majd fellépésekre járnak azért, hogy Csepel jó hírét vigyék mindenfelé az országban.

A szüleik nagyon sokat segítenek ebben, mert azokat a csodálatos népviseleteket saját maguk tartják rendben, ha kell, toldozzák-foldozzák, mossák, keményítik, vasalják, és viszik a gyerekeket a fellépésekre. Nem kevés anyagi áldozatot hoznak azért, hogy a tőlünk messzebb élők a hagyományőrző oldaláról is megismerhessék kerületünket.

A ruhákra nagyon vigyáznak, de ezek idővel elöregszenek, és bizony a pótlásuk nagyon sokba kerül, amire jelenleg sajnos nincs lehetőségük!

Mi Egressysek összedugtuk a fejünket, és elhatároztuk, hogy a magunk „gyerek” módján megpróbálunk Nekik segíteni. Úgy gondoltuk, szervezünk egy Jótékonysági Koncertet, melynek műsorát mi adjuk, és a bevételt teljes egészében a Csepp-Csepelnek ajánljuk fel!

A koncertről:

„GYEREKEK A GYEREKEKÉRT”

Fővédnök: Németh Szilárd, Csepel polgármestere

Helye, ideje: 2012. április 04. (szerda), 18.00.

Egressy Béni Zeneművészeti Szakközépiskola és Gimnázium koncertterme

A belépőjegyeket 1000 Ft-os, a támogatójegyeket 500 Ft-os névértéken lehet iskolánkban megvásárolni. (Budapest, XXI. kerület, Rákóczi F. u. 121. – A HÉV Karácsony Sándor utcai megállójánál).

Kérjük jöjjenek el, és a jegyek megvásárlásával segítsék, hogy kezdeményezésünk sikeres lehessen!

Köszönjük segítségüket és várjuk szeretettel:

Egressy Béni Zeneművészeti Szakközépiskola és Gimnázium tanulói

Forrás: Csepel.hu

Itt lehet hozzászólni !