Elutasították a Fidesz népszavazási kezdeményezését

csepel.hu, csepel.info

Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzatának hivatalos honlapján az alábbi közlemény olvasható:

A három aláírásgyűjtő ív mintapéldányainak hitelesítését a HVI vezetője megtagadta. Kifogást a határozat kézhezvételétől számított 15 napon belül a Pesti Központi Kerületi Bírósághoz lehet benyújtani.

Miként korábban (június 12-én) jeleztük, a Csepeli Önkormányzat Fidesz-KDNP frakciójának vezetője, Németh Szilárd három, helyi népszavazási kezdeményezést adott át dr. Szeles Gábor csepeli jegyzőnek, a Helyi Választási Iroda (HVI) vezetőjének. A HVI vezetője a feltett három kérdéssel kapcsolatban meghozta döntéseit: A helyi népszavazás kezdeményezéseként benyújtott három aláírásgyűjtő ív mintapéldányainak hitelesítését a HVI vezetője – részletes jogi indoklással – megtagadta. A határozat kézhezvételétől számított 15 napon belül a Pesti Központi Kerületi Bírósághoz (1055 Budapest, Markó u. 25.) illetékmentes kifogást lehet benyújtani.

A három határozat a következő:

1. A Csepel SC-vel kapcsolatos határozat

2. A Weiss Manfréd Kórházat érintő határozat

3. A Kis-Duna-parttal kapcsolatos határozat

Hivatalos értesítés még nem történt

A Csepel.info megkereste Németh Szilárdot, aki elmondta, hogy a hivatalosnak tekinthető határozatokat a Helyi Választási Iroda vezetője még nem küldte meg a részére, ezért érdemben majd csak azoknak a kézhezvétele után tud nyilatkozni.

Csepel.info

23 hozzászólás “Elutasították a Fidesz népszavazási kezdeményezését” bejegyzésre

  1. Kovács Ernő szerint:

    Amelyik önkormányzat nem kiváncsi a kerület lakosainak véleményére, az húzzon, de villám gyorsan a fenébe!

  2. leslie szerint:

    A csepelen.hu szerint a lakosság véleményére alapozva döntenek az SC sorsáról. Ennyit a szavahihetőségről. Ez pont olyan közvéleménykutatás, mint amilyen a pénztártörvény kérdésében történt. Jó a demokrácia, csak az emberek ne szóljanak bele. Szilárdékat ismerve, reméljük, ennek még nincs vége.

  3. zzz szerint:

    Többek között a 71-es buszról is megkérdezték a lakosság véleményét…

  4. miska72 szerint:

    Cepeli Önkormányzati MAFFIA! Gazemberek vezetik a kerületet!

  5. miska72 szerint:

    Mi újság a TESCÓ botránnyal? Meg van az 560 millió? Hól tart a gazemberek felelősségre vonása? Erről nagy csend van most! Ki van már tűzve a per?

  6. Papi szerint:

    T! Kovács Ernő!
    Végre valamiben tökéletesen egyetértünk. Ezek nem baloldali nem jobboldali és ami a legszomorúbb nem is magyarok. Egy visszont biztos, nem csepeliek.

  7. Laja szerint:

    Éljen a demokrácia! Az önkormányzat vezetői nagyon be lehetnek tojva.

  8. zzz szerint:

    Ködösen csepelért:

    a “…Program célja, hogy bemutassa a gazdasági programban megfogalmazott terveket és kölcsönös kommunikáció segítségével, valamint a kerületi polgárok aktív szerepvállalásával, közösen és gyorsan találjunk megoldásokat a kerület problémáira.”

    “Ön min változtatna? Ossza meg velünk ötleteit, észrevételeit, tegye fel kérdéseit!”

    Ezek szerint annyira mégsem érdekli őket a lakosság véleménye.
    Bár már ezt korábban is bebizonyították rengeteg alkalommal.

    Ideje menniük!

  9. zzz szerint:

    még egy kis apróság:
    Ön szerint fontos, hogy egy önkormányzat, a közügyekkel kapcsolatos döntéseinek meghozatala előtt megkérdezze a lakosság véleményét?

    Igen, de csak akkor, ha valóban figyelembe veszik döntéseik meghozatalakor, amit a kerület lakói szeretnének 62% (126 szavazat)
    Igen, mindenképpen 30% (60 szavazat)
    Nem, mert így is-úgy is a politikusok döntenek mindig mindenről 4% (9 szavazat)
    Nem, mert a lakosságnak nem kell foglalkoznia ilyen kérdésekkel 2% (5 szavazat)
    Teljesen mindegy 1% (2 szavazat)
    Összes szavazat: 202

    ez a pillanatnyi állapot a ködösen csepelért szavazásán.
    (amennyiben került az a portál igazán lehetett volna a szavazati számoknak megfelelő sorrendben megjeleníteni az eredményt, hogy ne kézzel kelljen átrendezni… ja, hogy valamit csinálni kellett, hogy lehessen rá kiadni egy halom pénzt, de hogy minőségi munka legyen, az már nem volt feltétel)

  10. Nándi szerint:

    zzz,

    http://www.kormanyszovivo.hu... 200 millióért

    kozosencsepelert.hu… hány millió is volt?

    érdekes, valahogy mindig van párhuzam a kormányzati és a kerületi “pénzmozgásokkal” kapcsolatban

    Egyébként pedig természetesen csak duma, hogy érdekli a szocikat a kerületi lakosság véleménye. Most megvillantak újból…

  11. miska72 szerint:

    A Csepeli Önkormányzati MAFFIA MEG FOG BUKNI! Dr Szélhámos Gábor jegyzővel együtt! Az idő ketyeg!

  12. miska72 szerint:

    A törvényekkel írtom a MAFFIÁT! Itt olyan összefonódsok vannak hogy caak na! Önkormányzat, Közigazgatási Hivatal, Önkormányzat, Rendőrség, Önkormányzat KORUPT igazságügyi szakértő, Rendőrség, alkalmatlan emberek! Ez az igazság! Mindenki hibázott! NEM MICSI! NAGYON! MAFFIA AZ ÁLAM!

  13. miska72 szerint:

    Állítonag a törvény szrint a polgármesterek a helyi rendőrkapitányok főnökei. Én ezt hallottam. Hogy mi ebben az igazság nem tudom, de ha igaz itt nagy bajok vanak,mert az Önkormányzat BÁRMIT MEGTEHET BŰNTETLENÜL!

  14. miska72 szerint:

    Mit várunk a kerület MSZP-s vezetés alatt van. A helyi HVI vezető Dr. Szélhámos Gábor Jegyző aki szintén MSZPS! Gezember a gazembert NEM bántja!

  15. Bubus szerint:

    Szerintem senki nem lepődött meg a döntésen. Én azon lepődtem volna meg, ha nem ez az eredmény születik.

    Amíg a képviselők elé kerülnek ilyen határozatok, addig nincs kritika, bármiről lehet szavazni – lásd tíz perc alatt kellett dönteni Észak-Csepel eladásáról – amikor az “Istenadta Nép” dönthetne, rögtön kényes lesz mindenki, és a legkisebb hibát keresik.

    Én abban sem vagyok biztos, hogy hibát találtak a benyújtott kérdésekben, inkább kifogást találtak mint hibát. Kifogást, mert rettegnek.

  16. Bubus szerint:

    Tulajdonképpen az a furcsa, hogy ha a fideszesek újra benyújtják, akkor lehet, hogy már őszre csúszik az aláírásgyűjtés, ősszel meg sokkal könnyebb lesz összegyűjteni az aláírásokat, mint 38 fokos hőségben, brutális UV-B sugárzásban, a nyár közepén. De úgy tűnik, hogy a helyi szocik annyira rettegnek, hogy semmit sem akarnak a véletlenre (vagy inkább az “Istenadta Népre”) bízni.

  17. miska72 szerint:

    Retteghetnek is, mert ki fog derülni a bíróságon,(az ügyemmel kapcsolatban) hogy hamis adatokat szolgáltattak a Rendőrségnek, és akkor NEM lesz menekvés CSAK A FEELELŐSSÉG! MOST VARRASATOK RABRUHÁT GAZEMBEREK!

  18. Levente szerint:

    Közpénzt egyetlen formában lehet a szociknak juttatni: börtönbeli étkeztetés jogcímen. (persze ugyanannyit, mint amit mindenki kap bent. nem tendert kiírni a kajáltatásukra 🙂 )

    Bubus: valljuk be, szánalmas a jegyző (bocs, HVI vezető jelen esetben) magyarázkodása. minden épeszű ember arra gondolna, hogy a kis duna parti terület a kis duna partján van. ha még így be is van határolva, hogy gubacsi híd – királyerdő utca, még ha nem is ér ki a királyerdő utca a dunáig, azért feltételezhető, hogy annak a magasságáig (mellesleg vajon a jegyző hogyan határozná meg az említett terület déli határát?)

    Kelet-nyugat irányú határolók: barom. ha duna partról beszélünk, akkor az a dunáig tart. és hogy honnan kezdődik? mivel már mindhárom oldalról körül lett határolva a telektömb, elég egyértelmű, hogy hátulról nem a Damjanich J. utca határolja, hanem a Hollandi út.

    Látszik, hogy a jegyzőnek beígérték, hogy vagy kitalál valami ostoba dolgot, hogy miért nem lehet, vagy mehet a oda, ahová Ferinek kéne mennie Horn szerint a népszavazás után.

  19. miska72 szerint:

    Én az egész GAZEMBER BANDÁNAK beígértem valamit!

  20. Lora :) szerint:

    Lehetett tudni, hogy megtagadják a népszavazás-kezdeményezést, elborzadok, ha arra kell gondolni, hogy még 2 évet kell várni a változásra, két évig még szétrabolják Csepelt, és egész Budapestet, Magyarországot.

    A Nyugat Balkánja lettünk (közgazdászok az értelmezésben előnyben)

    de makroszinten;
    Magyarország Európa lábtörlője

  21. LB szerint:

    Ernő!

    Neked elment az eszed?

    Vagy most jött meg?! :)))

  22. morzsi szerint:

    Lora !

    Sajnos nem vagyok abban biztos, hogy “csak” 2 évet kell várnunk!
    Vörös Csepel sajnos csak egy picit fakult! Még 1-2 generáció kell a józan gondolkodáshoz!

  23. Borbán Viktor szerint:

    Lorácska, foglalkozzál inkább olyan dolgokkal,amikhez értesz…

Itt lehet hozzászólni !