Már a “vörösök” is reklámozzák a Vörös Csepelt

Nem érdekli őket, de viszik mint a cukrot

Csepel.info

A Facebook-on indított a “Nem érdekel a Vörös Csepel című könyv” oldallal a csepeli MSZP és a Demokratikus Koalíció párttagsága és holdudvara negatív reklámot a közelmúltban kiadott könyv ellen – értesült a Csepel.info. Ábel Attila alpolgármester, a kiadvány szerkesztője lapunknak úgy reagált: mivel az ilyen tényfeltáró könyveknél a negatív reklám “duplán számít”, örül a kezdeményezésnek.

A tervek szerint a hónap végéig befejeződik a Vörös Csepel című könyv terjesztése: az MSZP-s kerületi vezetés körül kialakult visszásságokról, korrupciós ügyekről és a kettős gyilkosságról szóló kiadvány 35 ezer példányban kerül a csepeli postaládákba és a könyvesboltokba. A könyv előszavában Németh Szilárd csepeli polgármester arra hívta fel a figyelmet: éves szinten kétmilliárd forintjába került a csepeli adófizetőknek az MSZP-s városvezetés, azaz minden évben ennyi pénz tűnt el a “mutyivilág” különböző csatornáiban. Információink szerint akik nem tudják kivárni, hogy a könyvterjesztők eljussanak a postaládáig, lakcímkártyával az önkormányzat portáján is felvehetik a kiadványt.

Nem érdekli őket, de viszik mint a cukrot

Örülök a kezdeményezésnek, de hamarabb vártam – reagált Ábel Attila alpolgármester arra, hogy a csepeli MSZP-hez és a Demokratikus Koalícióhoz kapcsolódó holdudvar “Nem érdekel a Vörös Csepel című könyv” címmel hozott létre egy tiltakozó oldalt a Facebookon.

– A mondás szerint a negatív reklám is reklám. Ez esetben pedig duplán az, hiszen az MSZP-hez kötődő korrupció-gyanús ügyekről megjelentetett tényfeltáró könyvről hiába írt minden jobboldali médium, a balliberális médiában csak a Népszabadság internetes változatán jelent meg egy cikk. A Facebook-os “ellenoldal” tagsága is beszédes, hiszen többüknek volt közük a könyvben említett valamelyik “mutyiügyhöz”, a moderátor pedig a pártban és a Csevakban is egyszerre dolgozott. Csak hab a tortán, hogy az oldal nevével ellentétben jónéhányan az utolsó szóig végigolvasták a kiadványt, és még csak nem is egyszer – állítja az alpolgármester.

Ábel Attila megjegyezte: csak az MSZP-frakció háromszor annyi “Vörös Csepel” könyvet kért el eddig, mint a frakció létszáma, és nagyon sok korábbi és jelenlegi MSZP vagy DK-tag kérte, hogy külön is kaphasson a kiadványból.

– Ezt egyébként teljesen természetesnek tartom, és még akkor sem lepődtem meg, amikor néhányan kifejezetten dedikált példányt kértek. A baloldaliak közül sokan elítélték a “mutyivilágot” és többen fejezték ki reményüket, hogy a könyv hozzájárul a csepeli baloldal megtisztulásához. Amikor a könyvet bemutattuk, én külön hangsúlyoztam, hogy ez a pártállástól függetlenül mindazoknak szól, akik politikával foglalkoznak. Amit ugyanis bemutat, az nem más, hogyan juthat egy politikai közösség, érdekcsoport a kis kompromisszumoktól, a kis pecsenye-sütögetéstől addig, hogy a párt egyik tagját – és pont azt, aki kiáll a sikkasztás ellen – agyonlövik.  Ami a “Vörös Csepel” című könyvben van, mindenkinek felkiáltójel kell, hogy legyen, hogy Csepelen ne történhessen többet hasonló. Én már csak ezért is javaslom, hogy ennek a Facebook-közösségnek a tagjaihoz hasonlóan mindenki olvassa el a könyvet – hangsúlyozta az alpolgármester.

Csepel.info

196 hozzászólás “Már a “vörösök” is reklámozzák a Vörös Csepelt” bejegyzésre

  1. "?!" szerint:

    “Akik nem tudják kivárni, hogy a könyvterjesztők eljussanak a postaládáig, lakcímkártyával az önkormányzat portáján is felvehetik a kiadványt.”

  2. Vátesz szerint:

    “Spekulál, mint zsidó az üres boltban.”
    Na ezt csinálta ma este Kálmán Olga az Egyenes beszédben az ATV-n, amikor Bajnai Gordont faggatta a jövő lehetséges mozzanatairól. Hát a ballibek szemefénye, az állítólag nagyon tehetséges, volt miniszterelnök Bajnai Gordon nem tudta megmondani kiknek lehet esélye legyőzni a Fideszt 2014-ben, mely erő lesz a legnagyobb riválisa a jelenlegi kormányerőnek, a jelenlegiek közül erősödik meg valamelyik vagy egy teljesen új erő lesz. Hiába próbálta Olga kimasszírozni belőle valami konkrétumot, a dodonai válaszoknál többet nem kapott. Arra sem tudott válaszolni, vajon ő lesz-e miniszterelnök-jelölt, Bajnai szerint őt még senki sem kereste meg.
    Na kedves elvtársak, ideje felhagyni a győzelmi reményekkel, se szervezett pártotok, se népszerű vezetőtök, se országmegmentő elképzeléseitek! Járjatok inkább kocsmába, ott néhány sör mellett jól lehet nosztalgiázni a “dicső” múlton!

  3. Bolemann Lajos szerint:

    Szerintem ti be vagytok szarva. Egyre inkább látszik rajtatok.

  4. szigetország szerint:

    Bólé!

  5. szigetország szerint:

    Bólé!

    Csak nem szagot fogtál?

  6. grün szerint:

    Ezt a fideszt már most legyőzhetnék, de várják meg amíg a saját dugájába dől!

  7. Manitu szerint:

    Bólé szagot fogott, mert nem vette észre, hogy a hálósipka helyett a gatyáját húzta fel.

  8. hajós szerint:

    Ez a könyv csak pótcselekvés. A kerület ügyeivel kéne foglalkozni, ehelyett még másfél évvel a választások után is azzal foglalkoznak, hogy az előző vezetést szapulják. Ugyan ki a fenét érdekel?

  9. Manitu szerint:

    Hajós, szerinted mikor nem foglalkoznak a kerület ügyeivel? Te meg tudtál volna spórolni kétmilliárd forintot, te meg tudtad volna menteni a kerületet a csődtől? Aligha.

    Bármibe lefogadom, hogy te az egyike voltál azoknak, akik ezt az évente mutyiba vágott kétmilliárdot élvezték.

  10. hajós szerint:

    Ugyan már, manitu, ez a kétmilliárd egy blöff. Én ebből egy árva szót sem hiszek.

  11. Manitu szerint:

    Menj be az önkormányzatba és kérd ki az adatokat. Jogod van hozzá. Addig meg ne hazudozz.

  12. Zoli049 szerint:

    hajós!

    A 2 mrd HUF még mindíg az a pénz, amit a lekötött, Szigetcsúcs eladási számláról bedobtak a kalapba.
    A másik fele az, ha semmit nem csinálnak, (beruházás) úgy lehet megtakarítani, csak a sz@r megeszi az utcákat, amit takarítanak, (FKFV) azt meg Tarlós fizeti, azaz a főváros.
    Más farkával való csalánverés esete. 😉

  13. grün szerint:

    “Már a “vörösök” is reklámozzák a Vörös Csepelt”
    Az is a lejáratás egyik formája!
    Megveszi, elolvassa, csalódik. kidobja!
    De ezzel is fogy! ))) 🙂 (((

  14. Zoli049 szerint:

    grün!

    Nem tudom, jársz-e nagy panelokban?
    A múltkor az egyikben, olyan kis 330 lakásosban, úgy sacc 100-at szedtek össze az
    ügyeletes papírgyűjtők. Riszájkling. 🙂

  15. maminti szerint:

    Fölösleges pénzkidobás volt szerintem is ezt a könyvet kinyomtatni, terjeszteni. Tudjuk, hogy mi volt. És akkor mi van, ha ezt leírva is látjuk? Mi változik ezáltal? Ezt a pénzt okosabban is el lehetett volna költeni.
    A spórolás kapcsán Zoli049 véleményét osztom. Spórolás van, (bár ebbe nem tudom hogy fér bele ez a fölösleges kiadvány) egyéb nincs. Mire spórolnak, arra, hogy a következő ciklusban Csepel visszaszavazza az MSZP-t és legyen mit megint ellopniuk? Nem látok előrevivő fejlesztéseket a kerületben. Ha a spórolásból nem lesz a lakosság számára kézzelfogható pozitív változtatás, akkor ne rendezkedjenek be hosszú időre a jelenlegi vezetők. A rendszerváltás óta azt halljuk, hogy spórolni kell, még egy kicsit tűrni kell, még muszáj egy kis áldozatot hozni, de majd jövőre jobb lesz. Aztán minden évben rosszabb. Unalmas és fárasztó. Változást szeretnénk, nem olvasnivalót meg bankszámlán tartott megspórolt pénzeket.

  16. Vica szerint:

    Nem gondolják fölösleges pénzkidobásnak, hiszen ezzel lehet terjeszteni az igét. Pontosabban úgy látom, hogy mindenki agyába mélyen bele kell vésni, hogy a legnagyobb ellenzéki párt mind tolvajok, csalók, gyilkosok gyülekezete, és hogy jó érzésű embernek eszébe ne jusson a következő választásokon rájuk szavazni. Ellenben itt vannak a mi jótevőink, akik fölfedik előttünk ezeket a “titkokat”, akiknek a szíve, lelke aranyból van, akik egyik kezükkel megsimogatják a jókat (akik az ő táborukat hajlandóak erősíteni), a másikkal pedig agyoncsapják a gonosz sátánfajzatokat, mindenkit, aki nem szó szerint és pontosan azt szajkózza, ami a mai vezetés álláspontja.

    Tévednék?

  17. Vátesz szerint:

    Legyünk pontosak, a volt legnagyobb ellenzéki párt! Amióta a Hetedik utas, a DK kibújt az MSZP-ből, azóta a Jobbik a legnagyobb ellenzéki párt!

  18. Öreg halász szerint:

    Egyáltalán nem tartom felesleges pénzkidobásnak, hogy az önkormányzat új vezetése már az első évben kétmilliárd forintot tudott megspórolni, és erről hírt adott. A legtöbb ismerősömet erősen érdekli, hogyan tudtak évente ennyi pénzt ellopni, elmutyizni, elszórni. Az önkormányzatnak meg törvényben is megszabott kötelessége a tájékoztatás.

    Bármilyen bírálat akkor lenne jogos, ha nem lenne ott kétmilliárd forint megtakarítás.

  19. Vica szerint:

    Bizonyára van 2 milliárd Ft megtakarítás, és közben nem is volt olyan nagy beruházás, mint az elmúlt időszakban, amikor az SZTK teljes felújítása, a gyerekrendelő felépítése, a piac korszerűsítése megtörtént. Azért lássuk be, ezek mind pénzbe kerültek, javították az összes csepeli lakos életét.
    Most is történik valami. Épül a gerincút. Tény ugyan, hogy a vasút keresztül megy rajta, hogy nem csatlakozik a szigetszentmiklósi elkerülő úthoz, mindkét végén torlódás várható, így egyenlőre nem sok mindent fog megoldani, de épül, és ez a fontos…

  20. Valaki szerint:

    És miből spórolta meg?, hogy a 3 Népszava előfizetésből már egy sem jár az önkorinak? Ugyan már, parasztvakítás az egész !!!!Az előző vezetés sem volt makulátlan, de ez a mostani még gusztustalanabb. Egyik kutya, másik eb!

  21. Vica szerint:

    “Nem érdekli őket, de viszik mint a cukrot”

    Ha ez így van, bizonyára oka van. Talán a MÉH-be viszik, vagy tüzelőnek… Sok szegény ember él itt Csepelen, s ahhoz, hogy meglássátok, nyitott szemmel kellene járni, időnként leereszkedni a nép fiaihoz, szóba elegyedni velük… Nem is gondolnátok, mennyi mindent megtudhatnátok ilyen egyszerű módszerekkel.

  22. Öreg halász szerint:

    Vica te hol élsz? Az SZTK-beruházás mellé miért nem tetted a kórház megszüntetését? A gerincutat miért csak ígérgették 17 évig? A gerincút, a kerékpárút a csatornázás mostani beruházások: te most felhoztad az SZTK-t, az egyetlent, ami 16 év alatt megújult – no de a kórház árán.

    A kétmilliárd forint megtakarítás meg tény. Ha vitatni akarjátok, megtehetitek, de tényadatokkal. Tessék. Minden gazdasági adat nyilvános, mi gátol meg benneteket?

  23. grün szerint:

    Hamarosan megjelenhet a Vörös Könyv újrahasznosított papírjából Ábel Attila szerkesztésében a:
    Az igaz Isteni szeretetnek harmattyábúl nevekedett drága kövekkel kirakott ARANY KORONA az-az,
    Külömb-külömbféle válogatott ájtatos szép imádságokból, lelki fohászkodásokból, elmélkedésekből, ditséretekből és szívbéli indulatokbúl mintegy mennyei világossággal ragyogó IMÁDSÁGOS KÖNYV!
    Mellyet a Keresztény Híveknek buzgó lelkek javára és a jó pályafutásának boldog végezete koronájának elnyerésére, szorgalmas munkájával szerzett, és költségével kinyomattatott Tekéntetes és nemzetes Tssepel-sziget önkormányzatának jóságábul!
    A mindennapi ima segíccsen rajtatok! ))) 🙂 (((

  24. maminti szerint:

    Könyvekről és megtakarításokról: ha nekem pereg a vakolat a házamról, lyukas a tetőm, feláznak a falaim, tönkrement a vízvezeték, és bedőlt a kerítésem, akkor nem könyveket vásárolok, meg bankszámlamegtakarításkat eszközlök, mert megeshet hogy közben a fejemre dől a ház.
    Az nagyon dícséretes, hogy fölösleges kiadásokon meg tudtak spórolni valamennyi pénzt, de jó lenne ezeket a megtakarításokat a házunk tájának rendbetételére fordítani, mert ha a lakosság nem fogja ennek érezni a pozitív hatásait a saját bőrén, akkor ezzel nehéz lesz kampányolni a következő választások előtt.

  25. Manitu szerint:

    Maminti: kétmilliárd forintot lopott és szórt el az elvtársi banda évente. Egy jó önkormányzat nemcsak kijavítja a hibát, nemcsak megszünteti a korrupciót, hanem gondoskodik arról is, hogy minden ember tudja, miért volt rossz, hogy évente kétmilliárd forintot elloptak.

    Különben még az olyanok mint te, megint azokra szavaznak, akik csak lopni tudtak.

  26. grün szerint:

    Öreg halász!
    “A gerincút, a kerékpárút a csatornázás mostani beruházások”
    Amíg nem volt legalább azon mérgelődtünk, hogy nincs!
    Most meg azon, hogy van, de még sincs! ))) 🙂 (((

  27. Rend szerint:

    Azt javaslom imádkozzunk azért, hogy drága Viktorunk ebben az ügyben is nevezzen ki kormány biztost, kapjon 2 milliós fizetést egy 6-éves Audi A6-ost, hogy eggyel több lújzer legyen az országban. /RTL Házon kívül tegnapi adása/

  28. Vátesz szerint:

    Az SZTK-t az északi terület aladásáért kapott nettó 9.1Milliárdból újították fel 2.5Milliárdos kötségvetéssel. Egy jó szakértő azt is megkapirgálhatná, mennyi volt annak a valós bekerülési költsége! A gyermekszakrendelőt is valószinűleg szintén az “északi pénzből” építették, talán mégis ideje lenne utánnajárni, pontosan mire költötték el azokat a pénzeket, s jól költötték-e el!
    A költségvetés csökkentése azért volt lehetséges, mert elzárták azokat a csapokat, ahol dőlt kifelé a pénz a klientúrának. Remek példa volt a 2004. június 4-i nagy vihar, ami után egy vállalkozó 12 iskolában végzett kárelhárítást néhány napon belül sok-sok millióért. Mondjuk 3 emberével hogyan tudta elvégezni, kivágni, feldarabolni, elszállítani, továbbá hogy volt pofája néhány emberes, néhány napos munkáért sok milliót leszámlázni! Mekkora rezsióradíjjal dolgozik, vagy szóltak neki, írjad csak nyugodtan majd megbeszéljük. Ez akkor csak nekem szúrta a szemem, pedig volt a bizottságban más ellenzéki is.

  29. ebihal szerint:

    A csatornázás nem kerületi beruházás, és valószínűleg a gerincút sem. A kerékpárút
    kihasználtsága még kérdéses. Aki le akarja váltani a mostani vezetést, jól teszi, ha
    már most elkezdi gyűjteni az adatokat ezekről a “megtakarításokról”. Szerintem a
    szocikat azért lökték ki a bizottságokból, hogy ne lássanak bele a lapjaikba.

  30. maminti szerint:

    Ne szépítsük a dolgot, ócska propaganda a könyv, a mi pénzünkből, anélkül, hogy kértük volna. Az mszp fabatikusok pedig akkor is az mszp-re fogan szavazni, ha minden hónapban emlékeztetik őket egy kiadvánnyal. Lássuk a terveket, aztán a megvalósítást, a többi nem érdekel.

  31. Manitu szerint:

    Ne szépítsük a dolgot, mert nem lehet: évente kettőmilliárd forint ellopása bűn.

  32. Manitu szerint:

    Egyébként Vátesznek igaza van az SZTK felújításával kapcsolatban. Menjetek be nyáron az SZTK-ba, meg lehet főni. Ez a XXI. kerület a XXI. században: maga a szocialista középkor: milliárdok a “felújításra”… na de mindek a felújítására, az elvtársi családi házakéra?

  33. "?!" szerint:

    Kedves Fórumozók!

    Tegnap este beszélgettem, egy nem csepeli barátommal aki a Vörös Csepel könyvvel kapcsolatban megjegyezte, hogy: Csepelen csak hülyék laknak, és azért vettétek észre, hogy évente kétmilliárd forintot eltüntetnek az mszp-sek.

    Ezután az ugratásnak szánt megjegyzés után, azt kérdezte tőlem, hogy: miféle hülye ellenzéki politikusaitok voltak nektek az előző képviselő-testületben, hogy a mindenre kiterjedő ellenőrzési jogaik ellenére éveken keresztül nem vették észre ezeket az anomáliákat?
    Azt is megkérdezte, hogy: ugye nem azokat a hülyéket választottátok be a jelenlegi testületbe, és jelenleg nem azok vezetik a kerületet, akik orra előtt évente kétmilliárd forintot el lehetett lopni annak ellenére, hogy képviselőként mindenbe betekinthettek ami érdekelte őket?

    Kérdezem, hogy a helyemben Ti mit válaszoltatok volna a barátom kérdéseire!

    Kérdezem továbbá azt is, hogy a “Manitu”-hoz hasonló barmok által az évenkénti kétmilliárd forint ellopásáról szajkózott, de semmivel nem bizonyított duma, nem járatja-e le legalább olyan mértékben az állítólagos lopások időszakában ellenzéki szerepben lévő fideszes csapatot, mint az akkor hatalomban lévő mszp-seket?

    Érdeklődéssel várom a válaszokat!

    A barátomnak adott válaszaimat, ha lesz időm, később ismertetem.

  34. "?!" szerint:

    Helyesbítés a 10:27-es hozzászóláshoz:

    A barátomnak az első bekezdésben leírt megjegyzése helyesen úgy szólt, hogy:
    Csepelen csak hülyék laknak, és azért NEM vettétek észre, hogy évente kétmilliárd forintot eltüntetnek az mszp-sek. (Tehát a “NEM” szóval kiegészítve értendő!)

  35. Manitu szerint:

    Tudathasadós írásjel, ugye máma már nem hasadsz tovább?

    Remélem, mert már arra sem emlékszel, milyen ádázul védte Szenteczky János a nyilvános adatokat, szerződéseket a Csevakban, vagy hogy szó szerint eltűntek dokumentumok.

  36. ebihal szerint:

    Manitu! Nem kellene hülyének nézni az embereket! Amikor a vörös könyv még meg
    sem jelent, már többen azt kérdeztük, hogy mi a …. csináltak a korábbi fideszes
    képviselők? Erre azóta sem válaszolt senki! Pedig, ha az első simlinél kiborítják a
    bilit jobban jártunk volna!

  37. Manitu szerint:

    Ebihal, szerinted a lakásmutyi, a galvániszap-botrány a költségvetés tarthatatlansága, a gyilkosságig húzódó korrupció 2010 előtt nem volt téma?

    Nem kellene hülyének nézni az embereket.

  38. Manitu szerint:

    Mi van abban meglepő, hogy az eltitkolt számlák, teljesítési igazolások megismerése után lehetett más ügyekben feljelentést tenni? Az lenne a meglepő, ha nem történt volna semmi. Nem is beszélve arról, hogy az önkormányzat kapásból kétmilliárd forintot tudott megspórolni: nincs ennél jobb bizonyíték arra, hogy ezt a pénzt korábban ellopták.

  39. grün szerint:

    Manitu!
    Egy vasárnap mise előtt tegyétek már közszemlére a zImre téri templomnál azt a megtakarított két milliárdot!
    Mert ha nem lett kiadva meg kell legyen! ))) 🙂 (((
    Már persze ha ti nem dobtátok szét egymás között mint talált pézt!

  40. hajós szerint:

    Az a gusztustalan, hogy az önkormányzat a honlapján pártpropagandát folytat. Megnyitja az ember a honlapot, rögtön egy bazi nagy Vörös Könyv-reklám jön be, amire rá kell kattintani. Ezután válik csak láthatóvá a honlap, aminek a közepén mi van? Áldó ima Orbán Viktorért! A csepeli Fidesz teljesen eszét vesztette, belebolondult az MSZP-gyűlöletbe. A múltkor olvastam, hogy volt valami lakossági fórum, Németh Szilárd sokat beszélt, de minden válaszát azzal kezdte, hogy mszp így, mszp úgy, mszp jobbra-balra. Teljesen rá vagytok fixírozódva az mszp-re, az mszp nélkül nem tudnátok az életeteknek értelmet adni.

  41. hajós szerint:

    Egyébként meg ami a kétmilliárdot illeti, biztosan voltak megtakarítások, de érdekes módon sohasem bírjátok felsorolni tételesen, hogy miből jön össze a kétmilliárd. Csak mindig egyetlen számot hallunk: kétmilliárd, merthogy ennyit loptak a szocik, és ezt kéne elhinni. Na ez nem megy! Tessék felsorolni tételesen, mire mennyivel költ kevesebbet az önkormányzat. Pl. oktatásra ennyi millióval kevesebbet, egészségügyre ennyi millióval kevesebbet, útjavításra annyi millióval kevesebbet, stb. Ezeket szépen egymás alá írni, és a végén jöjjön ki a kétmilliárdos végösszeg.

  42. Manitu szerint:

    Hajós, az önkormányzat mai vezetése azért dolgozik, hogy rendbe tegye a korábban elkövetett hibákat, megszüntesse a korrupciót stb. Csak nem gondolod, hogy Németh Szilárd, akinek rendbe kell tenni mindezt, nem beszélhet arról, ami munkát hátrahagytak neki az elvtársak, nem beszélhet arról, ami pénzt kiszivattyúztak, almutyiztak, kiloptak az önkormányzatból???

    Ugyan már.

  43. hajós szerint:

    Manitu: észre kéne venni végre, hogy megnyertétek a választásokat. Ti még mindig kampány üzemmódban dolgoztok, mintha még most is MSZP-vezetés lenne!

  44. "?!" szerint:

    Kedves hazug “Manitu”, Te Minden Indiánok Nagy Büdös Szellentése!

    Az “Igék mindennapra” januári programban, az Ullrich Ágoston atya által felolvasott “Ókeresztény áldás” után az alábbi két rád jellemző “ige” olvasható:
    – “Aki az igazságot gyűlöli, az annak szószólóját is gyűlöli.”
    – “Aki nem fogadja el az igazságot, az azt várja, hogy hazudjanak neki.”

    A 10:48-as hozzászólásodban írtad:
    “már arra sem emlékszel, milyen ádázul védte Szenteczky János a nyilvános adatokat, szerződéseket a Csevakban, vagy hogy szó szerint eltűntek dokumentumok.”

    Emlékeztetlek arra, hogy a dokumentumokat másolási díj ellenében kiadták a fideszeseknek, továbbá arra is, hogy azok a dokumentumok nem pénzek ellopását, hanem szabálytalan lakáskiutalásokat, és olyan lakáseladásokat bizonyítanak amelyek szokványos árát a megvásárlásra nem jogosult új tulajdonosok megfizették.
    Ráadásul ezek összértéke csak is csak néhány tízmillió forint, amely csak töredéke lenne az általad emlegetett évenként ellopott kétmilliárd Ft-nak.
    A dokumentumok hiánya pedig nem lopást igazol, hanem csak a kiutalások szabályosságát kérdőjelezi meg.

    A 11:04-es hozzászólásodban írtad:
    “Ebihal, szerinted a lakásmutyi, a galvániszap-botrány a költségvetés tarthatatlansága, a gyilkosságig húzódó korrupció 2010 előtt nem volt téma?”

    Emlékeztetlek, hogy az általad itt hivatkozott eseteknek semmi köze nincs az általad papagájként ismételgetett évenkénti kétmilliárd forintos pénzlopáshoz, mert a “lakásmutyi”-nál a jogosulatlan vevők megfizették az önkormányzati lakások szokványos árát, a galvániszap elszállítását pedig nem az önkormányzat költségére végezték, a kettős gyilkossággal érintett alapítványi iskolában elkövetett korrupció és sikkasztás sem érinti az önkormányzat kasszáját.

    A 11:06-os hozzászólásodban írtad:
    “Mi van abban meglepő, hogy az eltitkolt számlák, teljesítési igazolások megismerése után lehetett más ügyekben feljelentést tenni? Az lenne a meglepő, ha nem történt volna semmi. Nem is beszélve arról, hogy az önkormányzat kapásból kétmilliárd forintot tudott megspórolni: nincs ennél jobb bizonyíték arra, hogy ezt a pénzt korábban ellopták.”

    Azon csak Te lepődhetsz meg Te gátlástalanul hazudozó majom, hogy az mszp-s önkormányzat 16 éves regnálása alatt szerinted évente ellopott kétmilliárd forinttal (összesen 32 milliárd forinttal) szemben, a 100 millió forintos értéket sem haladja meg a feljelentések tárgyát képező “gyanús” kifizetések összege, és a gyanú megalapozottságát nem Te, hanem Bíróság hivatott eldönteni.

    Azt állítod, hogy “a jelenlegi önkormányzat kapásból kétmilliárdot tudott megspórolni, és ez a bizonyíték arra, hogy ezt a pénzt korábban ellopták”.
    Ez a kijelentésed reprezentálja legjobban az agyadban lévő sötétséget, mert azt bizonyítja, hogy azt sem vagy képes felfogni, hogy az nem spórolás, hanem semmittevés, ha valaki a korábbi időszakban végzett önkormányzati felújításokhoz és beruházásokhoz viszonyítva nem csinál semmit és ezért nem keletkezik kiadása.
    Ezzel nem a pénzek ellopását, hanem csak a hülyeségedet tudod bizonyítani.

    Ráadásul még azért is korai a kétmilliárd forint megtakarítására vonatkozó állításod, mert csak az önkormányzat éves mérlegének az elkészülte után derül ki, hogy az általad emlegetett kétmilliárd forinttal szemben mennyi a tényleg megspórolt összeg.

    A fentiekből magad is láthatod, hogy még hihető hazudozáshoz is hülye vagy, ezért ajánlom, hogy ne nézd hülyének az embereket és ne hazudozz tovább, hanem olyasmivel érvelj, amit bizonyítani is tudsz!

  45. Vátesz szerint:

    Ebihal: “Amikor a vörös könyv még meg
    sem jelent, már többen azt kérdeztük, hogy mi a …. csináltak a korábbi fideszes
    képviselők? Erre azóta sem válaszolt senki! Pedig, ha az első simlinél kiborítják a
    bilit jobban jártunk volna!”

    Valószinűleg a munkahelyükön dolgoztak a megélhetésükért, mert akkor még nem voltak főállású politikusok. És mit csinálnak ma az mszp-s képviselők? Ugyanazt, valahol dolgoznak a megélhetésükért. Ebben az országban a tiszteletdíjat valamiféle járandóságnak tekintik a választási eredmények alapján, nem kell megdolgozni érte, viszont a pártoknál öldöklő harc folyik a pozíciókért ezen ok miatt. Tisztelet a kivételnek!
    Amikor bizottsági tag voltam, úgy éreztem, hogy kilógok a sorból, hogy elolvastam az előterjesztéseket, a többiek legszívesebben vita nélkül megszavazták volna ami a napirenden volt, s hazamentek volna. Amennyiben én is ezt tettem volna, a Wallis szerződést nem bontották volna fel, s a 11.3Milliárdból 4Milliárdot megkapott volna.

  46. Valaki szerint:

    Teljesen egyetértek “?!” szerint-el!!
    Ki ez a Manitu egyáltalán?????????????, hogy ráér a nap bármely szakában kommentelni ahelyett, hogy dolgozna. Ja, és honnan ilyen jól értesült?????

  47. Vica szerint:

    Kedves FIDESZ-es politikusok!
    Mint választó polgárotok magyarázatot kérek a következőre: http://hvg.hu/itthon/20120110_hadkotelezettek_osszeirasa
    Mi értelme van annak, hogy Magyarországon visszaállítsák a hadkötelezettséget? Tudtok esetleg valamit, amiről tudnunk kellene???
    Olyan sok fölösleges pénze van ennek az országnak, hogy képes lesz esetleg megfinanszírozni az esetleg eljövendő magyar hadsereget? Minek nekünk saját hadsereg, ha a NATO tagjai vagyunk? Esetleg lemaradtam valamiről…?

  48. Manitu szerint:

    Vica, téged az nem zavar, hogy a lakóhelyeden évente kétmilliárdot nyelt el az MSZP, de amikor válság van és mindenki azzal számol, hogy ez előbb-utóbb éppen úgy háborúkba torkollik mint 1929 után, azt kéred számon, hogy előrelátó a kormány.

    Igen, lemaradtál valamiről, a 8. osztályos történelemórákról.

  49. Vica szerint:

    Ez komoly, Manitu?
    A mostani kormány politikájának köszönhetően egy FIDESZ-es azt állítja, hogy az országot Orbán Viktor kormánya olyan komoly háborús helyzetbe sodorta, hogy talán föl kell áldoznunk miatta a fiainkat és férjeinket? Melyik Európai Uniós ország került hasonló helyzetbe mostanában? Kit akar még kivetni magából a NATO azért, mert megsértik a demokráciát, az emberi jogokat? Nem szégyelltél leírni ekkora aljasságot???
    Egyébként pedig nem kell a rizsa az évi két milliárdról. Mi a fészkes fenéért engedtétek ellenzékben, ha ez tényleg így voltl??? Hol a fészkes fenében meresztgettétek a valagatokat akkor???

    Szégyelljétek magatokat!!!

  50. Vátesz szerint:

    Kedves Vica! Ez a katonásdi férfidolog! Hajdanán a férfiak bánatosak voltak, ha háború esetén otthonhagyták őket! Mert a családot, a nagycsaládot, a nemzetséget, a törzset, az országot megvédeni férfimunka volt, méghozzá a javából! Volt abban valami gyögyörű, amikor egyszerre röppent ki ezer nyíl!
    Bevallom, annak idején, előfelvételis koromban én sem szerettem katona lenni, de a korral megjön a felismerés, senki sem véd meg bennünket, ha magunk nem! Lásd délszláv háború, Szentlászlón a fiatalokat átküldték Magyarországra, de a negyvenesek ott maradtak, s védték a falujukat, a házukat, az életük során a két kezükkel létrehozott vagyonukat! Kedves Vica, rám már 57 éves korom miatt nem vonatkozik ez a hadkötelezettség, a betegségem is akadályozna, de egy bunkerbe a haza engem is odaállíthatna szükség esetén, az utolsó töltényig harcolni én is tudnék, ez egy magyarnál becsületbeli ügy.
    A magyar érdek a Kárpátok vízválasztójáig tart, odáig “a hazáért mindhalálig!”

  51. Vica szerint:

    Kedves Vátesz!
    Ha Te szívesen feláldoznád magad Orbán Viktor politikája mellett kiállva, hát tedd azt.

  52. Vátesz szerint:

    Kedves Vica! Látom, hogy írni tudsz, talán olvasni is! “a hazáért mindhalálig!”

  53. Vica szerint:

    Kedves Vátesz!
    Itt nem erről van szó!!! Itt egy pocsék vezetés hibái miatt talán háborús helyzetbe sodort országról van szó! Ha Neked olyan fontos Orbán Viktor, és egyetértesz a politikájával, hát áldozd fel magad, és ne azon örvendezz, hogy korhatár fölötti és egészségkárosult vagy!
    Az én hazámat ugyanis – szerintem – egyáltalán nem fenyegeti külső ellenség.

  54. grün szerint:

    Csak nem arra készül a Vezír, hogy megtámadjuk Svájcot?!
    Ha mi nyerünk és leigázzuk őket megoldódik a devizaproblémánk!
    Ha ők nyernek bekebelezik országunkat és csak nem hagynának bennünket szégyenszemre nyomorogni?!
    Tehát így is, úgy is megoldódna a problémánk!
    Gondoljátok meg proletárok! ))) 🙂 (((

  55. ebihal szerint:

    Manitu! Azt állítod, hogy az általad felsorolt cselekmények 2010 előtt is ismertek voltak,
    és ti beszéltetek róla. Na már most, ha 2010 előtt bármelyik képviselő tudott ezekről a
    cselekményekről akkor a következő lehetőségek vannak:
    – elhallgatta, mert ő is részesült a bizniszbő
    – elhallgatta, mert nem érdekelte
    – elhallgatta, mert az információkat eltette egy későbbi időpontra
    Mindhárom esetben méltatlanná vált a képviselői mandátumra, ez ilyen egyszerű!
    Természetesen pártállástól függetlenül.

  56. ebihal szerint:

    Vátesz! Ha valaki a munkája mellett vállalta a képviselőséget, nagyon hamar tisztába
    kellett jönni azzal, hogy tudja csinálni, vagy sem! Nem volt kötelező!

  57. Vátesz szerint:

    Még nincs háborús helyzet, de minden időben felkészültnek kell lenni! Svájc évszázadok óta nem viselt háborút, s mégis minden hadköteles férfi otthon tartja a fegyverét, még az ágyút is!
    Háborús helyzet majd akkor lesz, amikor a hajdani muszkavezetők behívják az amerikaiakat, nem kell ahhoz atom-, vegyi- vagy biológiai fegyver, hogy idejöjenek, Szaddám Husszeinnek sem volt! Bezzeg 56-ban pofonvágtak néhány zsidó ÁVO-st, s a zsidó Eisenhoover elnök nem is küldött ide egyetlen katonát sem, hanem átadott bennünket a Szovjet bosszújának.

    Egyébként “a hazáért mindhalálig!” a magyar fegyveres testületek egységes csatakiáltása.

    Orbán Viktornak pedig nem vagyok a híve, annál inkább a hazámnak, amelynek éppen most Orbán Viktor a jelenlegi törvényes miniszterelnöke. Ő legalább nem kurvaországozza a hazámat!

  58. Vica szerint:

    Tényleg Grün! Kinek üzennénk hadat, amikor gazdaságilag úgy kicsináltatjuk magunkat, hogy hideg vízre sem marad egy fityingünk sem, nem hogy fegyverekre.
    Háborúzunk az egész világgal? Azzal a sok idiótával, akik mind szembe jönnek velünk az autópályán? Egyébként tényleg… minek is fegyver? Lehet fegyver nélkül is harcolni, biztosan karatézni fognak tanulni a katonák. No, meg ha nem leszünk képesek benzint tölteni a hadsereg járműveibe, hát ott a bringa. Gyakorlatunk is van már benne…
    Ostobaság ez az egész.

  59. grün szerint:

    Vica!
    Elképzeltem, ahogy este zseblámpa fénye mellett szednénk össze a kilőtt töltényeket, hogy reggel legyen mivel kezdeni a zütközetet!
    El tudom magam képzelni a Vátesszal együtt mint a vén zászlótartókat!
    Habár én is békében alkalmatlan, háború esetén túsznak alkalmas minősítéssel rendelkezek!
    Nekem még jármű gondjaim sem lennénk, frankó kézihajtányos rokikocsim van!
    Célzásnál meg határozottan előny a zegy szem, mert nem kell hunyorogni!
    Az ilyen előre gyártott rokkantakra is szükség lehet pártunknak és hazánknak! ))) 🙂 (((

  60. Vátesz szerint:

    A nőnek macskája van, a férfinek kutyája.
    A nőnek családja van, a férfinek hazája!
    Nyilván ezért járnak a kocsmába, hogy a haza dolgait megbeszéljék! 😉

  61. Vica szerint:

    Kedves Vátesz!
    Ezeket a magvas gondolatokat Te ötlötted ki, vagy segített valaki :).

  62. GONDOLKODÓ! szerint:

    Maó, Henry és barátnője találkozásakor……. ismeretes a nagy kérdése Maónak?
    Sokat mondó!

  63. Vátesz szerint:

    Attól hogy most nem kopirájtoltam, teljes mértékben tőlem származik! Én sohasem megyek ötletekért a szomszédba, még bon mot-ért sem!

    Növelem a tétet!
    A nő OTTHON van, a férfi HAZA megy!

    Tetszik érteni, HAZA, nekünk ez rendkívül fontos! A németek ezt így mondják, VATERLAND, azaz APÁK FÖLDJE! Ez semmi ellentmondásban nincs azzal, hogy az ÉDESANYANYELVÜNKET az édesanyánktól tanuljuk! A szokásokat meg a nagyszüleinktől, ez a három, a haza, az anyanyelv, a magyar hagyomány és kultúra az ami minket, magyarokat összeköt!

  64. Tóth Kati szerint:

    Idéznék a könyvből:Deme Gábor mondja a bíróságon tett vallomásában:a Sziget iskolában a hátrányos helyzetű gyerekek pénzét loptuk el…Ez olyan aljas cselekedet volt az elvtársak részéről,amit egy szoci szimpatizáns se tud megmagyarázni.Ez egy gusztustalan,undorító tett volt.Ha csak ez az egy bűnük lett volna,már ezért is megérdemelnék a börtönt és,hogy soha többé senki ne szavazzon rájuk.
    Egyébként kizárólag csak az írjon véleményt a könyvről,aki el is olvasta!

  65. "?!" szerint:

    Kedves Tóth Kati!

    Érdekesnek tartom, hogy miközben azt állítjátok, hogy Demének a gyilkossággal kapcsolatban a bíróság előtt elmondott minden szava hazugság, továbbá Demének a Takács Józsefre tett terhelő vallomását is hazugságnak nevezitek, Te azt cáfolhatatlan igazságnak tekinted, hogy Deme azt mondta, hogy “a Sziget iskolában a hátrányos helyzetű gyerekek pénzét loptuk el…”.
    A fentiekre alapozva jelentetted ki, hogy “Ha csak ez az egy bűnük lett volna, már ezért is megérdemelnék a börtönt és, hogy soha többé senki ne szavazzon rájuk.”
    Kérdezem Tőled, hogy kiket értesz a “rájuk” többes száma alatt?
    Hirtelen felindulásod eredményeként kiket börtönöznél be bírói ítélet nélkül?
    Csak az mszp-s képviselőket, vagy az összes mszp-tagot, esetleg az mszp-sek összes szimpatizánsait is?
    Kiterjesztenéd-e a bebörtönzést az előbb felsoroltak szomszédaira és rokonara is?

    Azt írtad, hogy “idéznék a könyvből”, majd pofátlanul leírtad azt a könyvben sehol nem található hazugságot, hogy “a Sziget iskolában a hátrányos helyzetű gyerekek pénzét loptuk el…”.
    Felhívom a figyelmedet, hogy ez a mondat ebben a formában sem Deme vallomásában, sem a Vörös Csepel című könyvben nem szerepel, ezért mint másokat válogatás nélkül bebörtönözni szándékozó vérszomjas népbíró, igazán a tükör elé állhatnál és leköphetnéd magadat! (Ha többször nem is, legalább egyszer, de akkor alaposan.)

    Ha nem értesz egyet a fentiekkel, akkor írd meg, hogy a könyv hányadik oldalának, hányadik bekezdéséből idézted az általad leírt mondatot!

  66. Királyerdei szerint:


    Az MNO úgy értesült, hogy Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztossal is találkozót kezdeményezett az amerikai nagykövetség, hogy tájékozódjon a korrupciógyanús ügyekkel, de legfőképpen Gyurcsány Ferencnek a sukorói kaszinóberuházásban játszott szerepével kapcsolatban.

    Budai elmondta: tavaly májusban hívták meg az „informális beszélgetésre” . Úgy véli, a találkozó célja egyértelműen az információgyűjtés volt, „egyszerűen meg szerették volna tudni, milyen muníció van a kezünkben. Más ügyekről is szót váltottunk, de az egész Gyurcsányra volt kihegyezve”. A mintegy két órán át tartó, a kormánybiztos véleménye szerint számonkérő jellegű beszélgetés során a nagykövet első titkára elsősorban eljárásjogi aggályokat fogalmazott meg. A kormánybiztosi hatáskör kiterjedése, működése és a társszervekkel összehangolt tevékenység mellett az első titkár azt is megkérdezte, miért folyik politikai üldözés Gyurcsány Ferenc ellen.

    – Fontos hangsúlyozni, hogy a beszélgetést megelőzően sor került egy munkamegbeszélésre is, ahol tíz nagykövet is jelen volt. Eleni Tsakopoulos Kounalakis már itt is nekem szegezett néhány kérdést a tervezett sukorói kaszinóépítés ügyében, pedig Gyurcsány Ferenc mentelmi jogának felfüggesztéséről ekkor még szó sem volt. Az amerikai mellett az izraeli nagykövet is aggályait fejezte ki az elszámoltatási kormánybiztosság munkájával és az eljárással kapcsolatban. Itt és az áprilisi informális találkozón is kiemeltem: Magyarország jogállam, és az ügyben nem a kormánybiztosság, hanem a nyomozó hatóságok járnak el a hatályos jogszabályoknak megfelelően. Arról nincs tudomásom, hogy a Legfőbb Ügyészségtől milyen jellegű információt szeretett volna megszerezni a diplomáciai testület, de náluk is érdeklődtek. Szomorúan veszem tudomásul, hogy a nagykövetség ilyen szerepet kíván betölteni ebben az ügyben, vélte a kormánybiztos.

    Budai Gyula hozzátette: a sajtót eddig azért nem értesítették az „informális megbeszélésről”, mert nem gondolták volna, hogy ilyen jelentőségű ügy kerekedik majd belőle. „Ezután viszont másképp kommunikálunk.”

    A Magyar Nemzet szerdai számában arról írt, hogy az amerikai nagykövetség statisztikai adatszolgáltatás címén az elmúlt időszakban rendszeresen kért információkat a Legfőbb Ügyészségtől. Arra voltak kíváncsiak, hogy név szerint mely szocialista politikussal szemben folyik büntetőeljárás, és milyen stádiumban van a nyomozás. Eleni Tsakopoulos Kounalakis amerikai nagykövet korábban a Legfelsőbb Bíróság elnökével és a Magyar Bírói Egyesület első emberével is megbeszéléseket folytatott a magyar igazságszolgáltatás munkájáról.

    Az üggyel kapcsolatban a Hír TV-nek Budai Gyula elmondta: „A mostani történések tükrében egyértelműen azt tudom mondani, hogy az amerikai nagykövet nyíltan beleavatkozik a magyarországi belpolitikába, illetőleg azok a kérdések, amik ott elhangzottak, mind a nyomozó hatóság, mind a jogállamiság alapjait kérdőjelezték meg. Én úgy gondolom, hogy sem én, sem más soha nem tett fel olyan kérdéseket, hogy az Amerikai Egyesült Államokban milyen jellegű büntetőeljárások folynak politikusok ellen. És ha a hír igaz, ami itt elhangzott, hogy a legfőbb ügyész úrtól szocialista politikusokra vonatkozóan konkrét adatokat kértek, akkor ennek a tükrében úgy gondolom, hogy a velem folytatott beszélgetés teljes mértékben illeszkedik abba az információgyűjtésbe, ami az előző kormány tagjai ellen indult eljárások tekintetében információgyűjtésnek hívható.”

    Retkes,akasztófáravaló komcsik!
    Pofa be!!!!!!

  67. Borka-Szász Tamás szerint:

    “…Amit ugyanis bemutat, az nem más, hogyan juthat egy politikai közösség, érdekcsoport a kis kompromisszumoktól, a kis pecsenye-sütögetéstől addig, hogy a párt egyik tagját – és pont azt, aki kiáll a sikkasztás ellen – agyonlövik….”

    Üzenem a könyv “jól tájékozott, felkészült, objektív” írójának, hogy Takács József soha nem volt az MSZP párttagja. Képviselője volt, elkötelezettje volt, de tagja sohasem. Elhangzott elégszer, ennyit már illett volna megjegyezni 2008 óta….

    Körülbelül ilyen szintű kis csúsztatásokkal, tárgyi tévedésekkel van tele a könyv is. Hiába no, éjszakánként lámpafény alatt görnyedve sokat hibázott az író.
    Tiszteletdíjat ugyan nem kapott érte, csupán egy alpolgármesteri széket 4 évre. A tiszteletdíj kevesebbe került volna az adófizetőknek….

  68. Vátesz szerint:

    Eleni Tsakopoulos Kounalakis amerikai nagykövet pályázik a magyarországi helytartó címre! 1956-ban bezzeg nem tolták ide a pofájukat! Még jó hogy az Unió nem kérdezi meg, hogy mertünk 1956-ban felkelni a Szovjetunió ellen!
    (Hagyományosan, minden év január utolsó szerdáján, az USA elnöke szól a szenátorokhoz, ami a XX. században egy ünnepi beszéd az Unió helyzetéről. ( The State of the Union).)

  69. Zoli049 szerint:

    Kati!

    Kérdés:

    -te és a férjed, mielőtt a fidesz oldalára álltatok, amitől zeng a lakótelep, de ezzel semmi baj, csak az azelőtti cca. 30 évben mi a bánatot csináltatok? Kiknél tanultatok? A szüleitek milyen érában nőttek fel? Hogy kaptatok lakást? Ha ezekre válaszolsz, akkor te is belecsúsztál a “kollektív bűnösök baráti társaságába”! 😉

  70. Zoli049 szerint:

    “Budai elmondta: tavaly májusban hívták meg az „informális beszélgetésre” .”

    A nagykövetség is tud róla? 😉 Eltelt 1-2 hét…

  71. Ábel Attila szerint:

    Ugyan már Tamás, ne nevettesd ki magad. Egy kimaradt szó még nem jelenti, hogy egy könyv hamis. És még te beszélsz csúsztatásról. Takács József természetesen a párt frakciójának volt a tagja.

    Csak nem azt akarod most majd te is sejtetni, hogy Takács József nem az MSZP képviselője és alpolgármestere volt? Miért mindig Takács Józsefet akarjátok letagadni? Mert ő nem tűrte, hogy valaki sikkasztott?

    Az általad idézett mondat pedig éppen arról szól, hogy nem gondolom, hogy ez a jelenség csak nálatok, az MSZP-ben fordulhat elő. Ezért kell különösen vigyázni rá, hogy ne induljon el egy politikai közösség azon a lejtőn, amin ti végigmentetek. Magyarán rólunk is szólt ez a mondat. Olyan szerencsétlen vagy, hogy értelmezni sem tudsz egy ilyen rövid szöveget!

  72. nagyapó szerint:

    Nagyon tetszik a cikk címe. Tényleg, a vörösök a legnagyobb olvasók. Egyik azért, benne van-e, a másik, ki van benne (későbbi pozícióharc miatt)?
    Borka-Szász Tamás! Takács József sajnálta a pénzét tagdíjra, hogy nem volt tag?

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját hazudik, ha kinyújtja kezét lop.

  73. Zoli049 szerint:

    A magyar politikai közélet! 🙂 LIKE!!!

  74. Zoli049 szerint:

    nagyapó!

    Te egy roppant gusztustalan egy állat vagy, tudod?
    Egy elhunyt emberrel gúnyolódsz?
    Igazi köcsög!!!

  75. Vátesz szerint:

    Csókoltatom a komcsi nosztalgiázókat! Éppen most megy az m1-en egy orosz dokumentumfilm a Szovjetunióbeli kommunista terrorról, ahol orosz emberek mondják el a sorsukat. Hogy van még pofátok éltetni itt azt a rendszert! Örök mocsok a kommunizmus talmudista kitalálóira!

  76. Doki szerint:

    Vátesz! Éltetik, mert nem telepítették ki őket és nem vitték őket sem az Andrássy út 60-ba, sem Recskre, sem pedig Szibériába. A kommunista két okból élteti ezt az ördögi eszmét:
    1. Vagy annyira hülye, hogy nem tudja miről beszél
    2. Vagy pedig annyi benne a gyűlölet és gonoszság, hogy élvezi, ha másoknak árthat

  77. Doki szerint:

    Kívánom az összes kommunistának, hogy jöjjön el újra a vörös diktatúrájuk és a saját elvtársaik telepítsék ki őket a Hortobágyra, majd szintén a saját elvtársaik szaggassák le a körmeiket… Utána már nem lesznek olyan bátor “osztályharcosok”…

    Egy volt tanárom mesélte, hogy a nagyapja elvhű kommunista volt, egészen addig, míg el nem vitték málenkij robotra…

  78. hajós szerint:

    Doki! Már késő, a bolsevikok itt vannak újra. Fideszeseknek hívják őket.

  79. Vátesz szerint:

    Na ezt már itt a talmudisták terjesztik, köztük te is Hajós!

  80. Doki szerint:

    Hajós! Igazad van, a bolsevikok itt vannak A FÓRUMON Zoli, grün, csapos, baniko és a te személyedben. Komcsik kifelé!

  81. Vátesz szerint:

    Á, Hajós csak németül ért: Roten raus!

  82. hajós szerint:

    Nácik kifelé!

  83. Doki szerint:

    Hajós! Látsz itt valahol nácikat?
    Szedd fel a horgonyt és evezz más vizekre, hidd el, nem fogsz nekünk hiányozni, de vidd magaddal az elvtársaidat is és soha ne térjetek vissza nem hogy a fórumra, de még az országba se!!

  84. Vátesz szerint:

    Tévedtem, ha tudna németül, akkor azt írná: Nazis raus! Ő csak jiddisül ért! Baszki, tanulj meg ívritül!

  85. Doki szerint:

    Vátesz! Kár, hogy ez sötét nem volt a Titanicon 1912-ben… Amúgy az emberiség nagy sajnálatára a Titanic süllyedt el és nem az Aurora…

  86. Lakó1214 szerint:

    Doki!
    Egyszerű és könnyelmű, provokáló kijelentéseid vannak! Amennyiben emberek sokasága hagyja el továbbra is a hazáját, – Gyorcsányi ige – akkor kik vizetik ki az adósságokat? Gondolkozz, egy kicsit, mielőtt provokáló soraid megírod!

  87. ebihal szerint:

    Vátesz! Te milyen rendszerben tanultál, tanulhattál? Ha igaz amit írtál magadról,
    akkor egy időben koptattuk az iskolapadot, s nem csak te emlékezel arra, hogy mi volt és mi nem volt. Fölösleges tépned a szád, te ugyan annak a kornak a
    gyereke vagy!

  88. Vátesz szerint:

    Magyarországon az első iskolát Szent Márton hegyén 996-ban bencés szerzetesek alapították, így aztán a magyaroknak nem kellett bután várakozniuk, amíg a kommunisták iskolát nem alapítottak!

  89. Doki szerint:

    Lakó1214!

    Azt “díjazom” bennetek, hogy semmi értelmes érvetek, semmi épkézláb közölnivalótok nincsen, csak feljártok ide fröcsögni… A provokáló kijelentéseimre pedig büszke vagyok, mert kommunistákkal szemben nálam minden megengedett.

    Csak nem gondolod hogy Attila-Álmos-Árpád szabad népe, majd kikéri azok véleményét, akik 1919-ben és 1945-ben odadobták Mária Országát a csőcseléknek?

  90. baniko21 szerint:

    Vátesz!
    Hozzád méltó választ adtál Lakó1214-nek. Próbálj meg egyszer arra válaszolni
    amit kérdeznek. A sablonos dumából már sok embernek elege van. Javaslom, inkább
    olvass, mint mellébeszélj.

  91. Doki szerint:

    Baniko!
    Lakónak én válaszoltam és nem Vátesz 😀 Vátesz a bébibékának írt vissza 😉 Az általad említett sablonos dumából pedig volt része a magyarságnak 1919-ben, 1945-től 1990-ig, 1994-től 1998-ig és 2002-től 2010-ig…
    Nálatok mit jelent az, hogy ,,A múltat végképp eltörölni”? Ja már tudom… Elfeledni az ezer éves magyar államiságot. Ti mindent meg is tettetek azért, hogy az emberek fejéből kitöröljétek a nemzeti öntudatot.

    Egy kommunista két okból élteti ördögi eszméjét:
    1. Vagy annyira hülye, hogy nem tudja miről beszél
    2. Vagy pedig annyi benne a gyűlölet és gonoszság, hogy élvezi, ha másoknak árthat

  92. ebihal szerint:

    Doki! Úgy látszik nehéz gyerekkorod volt, sok minden, főleg az ismeretszerzés
    kimaradt az életedből. Még bármi lehet, meg kell próbálni.

  93. baniko21 szerint:

    Doki!
    Szerinted egy 30éves embernek mikor jön meg az esze? Mikor hagyjátok már abba
    az elmult 40 év gyalázását,-mely egyben a szüleid, nagyszüleid meggyalázása is-
    , mert ne felejtsd el, hogy az agymosásotok ellenére is élnek még azok az emberek
    akik akkor megbecsült dolgozók voltak, szemben a ti nyomorbadöntésétekkel.
    Milyen az olyan fiatal lehetősége akár 1-2 diplomával is, aki nem tapsikol nektek,
    és a nyelve senki seggéig nem ér , csak becsülettel dolgozni szeretné. Ja, hogy nincs
    munkahely? Ja, hogy nincs magyar mezőgazdaság? Ja, hogy nincs magyar ipar?
    Lassan a föld sem a mienk amin állunk. Téged ez nem zavar. A komcsik nem her-
    dálták el a nemzeti vagyont. Ez a dicső rendszerváltásátok után nektek sikerült.
    Szemérmetlen módon megvagyonosodtatok. De miből is? Netán a tisztességes
    munkátokból? Magyarkodhattok, rángathatjátok a Horty kor relikviáit, de ez raj-
    tatok kivül senkit nem érdekel. Ami érdekli az embereket az az, hogy emberhez
    méltó módon, tisztességben éljék le az életüket. Na ez az ami egyre távolodik
    tőlük. Erre lehettek büszkék. Lelketek rajta. Csak meg kívánom jegyezni, mivel
    nekem szántak, hogy kommunista, meg ördögi eszme, hogy én 89 elött nem
    voltam párttag, szemben a sok akkori pártvezetővel, aki most ördöginek tilulálja
    az akkori énjét is. Persze csak magában, mert most letagadja.
    A ti dicső rendszerváltásotok csinált belőlem kommunistát, akik nem szégyelnek
    lopni, hazudni, csalni, rágalmazni. Remélem még vallásos is vagy?

  94. Tóth Kati szerint:

    T.”?!”Nálad van a könyv?Akkor nyisd ki a 21.oldalon.Deme:esetenként 1-1,5 milliót loptak a hátrányos helyzetű gyerekektől az mszp-nek. Egyébként nagyon buta következtetéseket vontál le abból amit írtam.Azt kell lecsukni aki ilyeneket tett .Az egész bandát,a szomszédokkal nem tudom mik a terveid.Az egy demagóg duma volt a részedről.Nem a becsületes embereket kell lecsukni,mint azt tették a kommunista diktatrúában/a Kádár rendszerben/,hanem a gyilkosokat és a tolvajokat.De azt mind.Akkor is ha elvtárs az istenadta.Érted?Vagy nem akarod érteni?Az a baj veletek nem vitatkoztok,csak demagóg szöveget nyomtok.Értelmes érveket hozzál fel.Persze egy gyilkost akkor sem kellene védelmezned akármilyen szinten állsz is.

  95. baniko21 szerint:

    Katika drága!
    Ha a Kádár rendszer annyira rossz volt, ez sok a mai politikai majom hol szerezte
    ingyen a diplomáját? Annyira öldözték őket, egész a diplomáig? Sőt amikor végeztek
    nem kellett tartaniuk a munkanélküliségtől, rögtön volt állásuk? Szegény sanyarga-
    tottak!

  96. robi szerint:

    Tóth Kati
    Ostoba vagy.
    1. Nincs olyan parlamenti párt, akit még nem vádoltak meg pártpénzekkel. Bizonyítani senki sem tudta, csak a levegőbe beszélt, mint te.
    2. Majd nyisd jól ki a füled, ha a tárgyalásra sor kerül. Előre megmondom, senkit nem fognak azért felelősségre vonni, mert az iskolából ellopott pénzből a pártkasszát gyarapította.
    3. Javaslom, hogy az idézett könyv azon fejezeteit vedd készpénznek, amelyben bizonyítást nyertek a vádak. Inkább olvass krimit!

  97. grün szerint:

    baniko 21!
    Megszerzi a diplomát, utána elmegy köztársasági elnöknek!
    Most éppen üresedés van kilátásban! ))) 🙂 (((

  98. islander szerint:

    ajjjaj….

    lesz még ebből bukta, mint Pali bácsi doktorijából….

  99. Tóth Kati szerint:

    T robi szerint!A Vörös Csepel olyan,mint egy krimi.Csak sajnos az a baj vele,hogy valódi.Ha tudsz arról,hogy gyilkoltak is a pénz miatt más pártokban is,kérlek oszd meg velünk.Egyébként akkor is bűn amit tettek,ha más csinált már ilyet.Ez nem mentség.Sok gyilkost elítélnek,hiába ölt már más is.Ugye nem gondolod,hogy Deme elvtársnak sem kell bűnhődnie,hiszen olyat tett amit már más is.Történetesen lopott,csalt hazudott és a végén még gyilkolt is.Szerintem beszélgess el a meggyilkolt tanár ember hozzátartozóival,lehet,hogy megváltozik a véleményed.

  100. Tóth Kati szerint:

    Egyébként azért,mert lehetett tanulni az elmúlt rendszerben attól még nem biztos,hogy akkor minden rendben volt.Ha olyan rendben lett volna minden nem csináltak volna az elvtársak egy hazug rendszerváltást.Előbb államosítottak,aztán privatizáltak,persze maguknak.Így lett gyurcsányi is gyártulajdonos/MOTIM/,multimilliárdos szegénylegény,a nép nagy védelmezője,aki tudja mit jelent hajnalban munkába járni és minimálbérért dolgozni.A díszmunkás.

  101. Zoli049 szerint:

    Kati!

    Értelem szerű, hogy ennek nem lett volna szabad megtörténnie!
    Az, hogy a könyvetek megírja a fikciókat, még nem tények, csak az, hogy két ember áldozat lett egy bűncselekményben. Te, én és senki nem jogosult senkit bűnösnek kikiáltani, erre ott a bíróság, ami felett is lassan ti őrködtök. Akkor lehet ítélkezni, nosza! Ti vagytok hatalmon, lassan 2. éve.
    Továbbá hozzáteszem még, hogy az elhunytak hozzátartozói nem tudom, hogy mennyire veszik jó néven, hogy a szeretteik halálából kovácsoltok politikai tőkét?
    Ennyit tudsz te is és néha a nevedet rendesen leírni!

  102. grün szerint:

    Tóth Kati!
    Igen, olyan mint a krimi!
    Csak ezt egyelőre hiába olvassa végig a nyájas olvasó még csak a gyanúsítások vannak felsorolva és többé-kevésbé a szereplők!
    A türelmetlenje hiába lapoz hátra nem derül ki, hogy ki kit mennyit mennyiért miért stb.
    Talán majd a később megjelenő pótkötet?! ))) 🙂 (((

  103. hajós szerint:

    Doki, igen, látok itt nácikat, a folyamatosan zsidózó Vátesz pl. igencsak bűzlik.

  104. szigetország szerint:

    grün!

    A Vörös Csepelben nem csak gyanúsítások vannak!
    Két ember a vádlottak padján áll, őket vádlottaknak hívják! Elég erős a vád ellenük, maradjunk ennyiben.
    Az pedig külön érdekes, hogy eddig egyetlen gyanúba kevert ember sem tett rágalmazásért feljelentést az ellenük felhozott ügyekben! Vajon miért?

  105. Zoli049 szerint:

    “a vádlottak padján áll”

    Nem ülni szoktak ott? Mivel pad! 😉

  106. hajós szerint:

    Jogállamban alapvető, hogy mindenkit ártatlannak kell tekinteni mindaddig, amíg a bűnösségét bíróság nem mondja ki.

    No persze Magyarország sajnos már nem jogállam, a bíróságok sem függetlenek. Így ha ki is mondja valakiről a bíróság, hogy bűnös, annak sem lehet hitelt adni.

  107. szigetország szerint:

    Miközben mi azt hisszük szűk hazánkban, hogy Európa csak velünk foglalkozik, sokkal nagyobb hír Christian Wulff német államfő bukás előtti állapota. A derék német államfő nem bírrta megállni, hogy a sajtószabadságot semmibe vegye. Ezzel van teli a nyugati sajtó…

    A németeknek sem ártana előbb saját hazájukban rendet tenni sajtóügyileg, mielőtt a magyarokat ostorozzák…

  108. szigetország szerint:

    Kedves Zoli!

    Látom, nem ismered a magyar jogot. Tudod, amikor a bíró szót ad a vádlottnak, akkor annak úgy kell felpattannia a helyéről, mint a nikkel bolha… A vád tehát áll!

  109. szigetország szerint:

    Az amerikaikaknak sem kéne mástól számon kérni az emberi jogokat, a bátor amerikai katonák ugyanis simán levizelik az agyonlőtt ellenséget. Ezzel is tele van a nyugati sajtó…

    Hillary Cllinton pedig hallgat… és szégyellheti magát honfitársai miatt!

    “Das Video wird offiziell noch untersucht, doch kaum jemand zweifelt an seiner Echtheit. Ein Pentagon-Sprecher bezeichnete die Bilder, die US-Soldaten beim Urinieren auf Leichen mutmaßlicher Taliban-Kämpfer zeigen soll, als “ungeheuerlich”. Die Sicherheit von Soldaten in Afghanistan ist damit noch mehr gefährdet. Julia Hummelsiep berichtet.”

    (Tagesschau)

  110. Zoli049 szerint:

    Biztos!

    Nem járok bíróságra! 😉

  111. Vátesz szerint:

    Hajós! Te a Mahartnál voltál matróz vagy az osztrák DDSG-nél Schiffer? 😉

  112. szigetország szerint:

    Nem értem a magyar (baloldali) emberi jogi aktivistákat, hogy miért nem tiltakoznak az amerikaiak brutalitása ellen, akik az elemi emberi jogokat is felrúgják. Lásd a minapi mészárlást Afganisztánban és a holttestek meggyalázását.

    Egy idióta kommentező korábban azt írta, hogy mi “Amerika klubjához” tartozunk. Én nem! (Az a másik lehet.) Én nem kérek a hullagyalázásból és a demokráciának csúfolt embertelenségükből!

    A magyar sajtó erről persze hallgat…

  113. hajós szerint:

    szigetország, Hillary Clinton nem hallgat:

    “Secretary of State Hillary Rodham Clinton expressed “total dismay” at the video and said it was “absolutely inconsistent with the standards of behaviour that the vast majority of Marines hold themselves to.””

    Nem szükséges itt tiltakozni, az amerikai külügy már bejelentette, hogy ki fogja vizsgálni az esetet és a katonák megkapják a lehető legszigorúbb büntetést.

  114. Doki szerint:

    ebihal! Neked pedig most lehet nehéz, hogy még mindig nem fejlődtél varanggyá 😀

    baniko! És ti mikor hagyjátok abba az 1945 előtti rendszer gyalázását, mely egyben a nagyszüleid, dédszüleid meggyalázása is?
    Mondhatsz itt bármit, csak azzal nem vagy tisztába, hogy az általad annyira utált Orbán-kormány nem várja el, hogy megjelenj a miniszterelnök ünnepi beszédén és tapsolj, miközben az átkosban kötelező volt felvonulni… Az országot nem a Fidesz döntötte nyomorba, mert már a te szeretett Kádár elvtársad is vett fel hitelt! Igazad van, lassan alig van magyar ipar és mezőgazdaság… Mert az MSZP-SZDSZ kiárusította az országot, mert az EU ellehetetlenítette a magyar mezőgazdaságot! Engem nem zavar, hogy külföldi befektetők akarják a hazámat felvásárolni??? Ha most itt leírnám neked, hogy 2007 december melyik állam vezetője mondta azt, hogy ,,felvásároljuk Magyarországot”, akkor mindenféle antiszemita újnácinak lehordanál engem. Mert a baloldal ehhez ért a legjobban, elővenni az antiszemita kártyát és kitalált szélsőjobboldali terrorral rémisztgetni az embereket.
    Megvagyonosodtatok? Ugyan kik? Én kérlek szépen, hétfőtől péntekig dolgozok és BKV-val járok a munkahelyemre. És hogy leessen az állad, elmondom neked, hogy nem csepeli fideszes is BKV-val jár és nem egy csepeli fideszes társasházban lakik. Akkor milyen vagyonosodásról beszélsz? Tudod ki vagyonosodott meg? Az Apró-Dobrev klánba beházasodott Gyurcsány Ferenc, meg az MSZP vezérkara, akik 1989 előtt az MSZMP és a KISZ tagjai voltak, vagy minisztériumokban dolgoztak. Mert aztán a te elvtársaid lehetővé tették az átlag embernek a tisztességes életet, mikor kuláknak neveztétek a parasztot, elvettétek mindenét, majd kitelepítették. És a fekete autókról még nem is beszéltem. Ti meg azokra a több milliós áldozatokra lehettek büszkék, akik a kommunizmusban lelték halálukat… Egyszer menj el a katyini emlékműhöz és gondolkozz el azon, hogy Sztálin elvtársad miért gyilkoltatott meg annyi ártatlan embert… Egy volt tanárom mesélte, hogy a nagyapja elvhű kommunista volt, egészen addig, míg el nem vitték málenkij robotra…
    Tegnap késő este az m1-en ment egy dokumentumfilm a kommunista terrorról, ahol civil emberek mondták el a sorsukat. Hogy még van pofátok éltetni azt a rendszert…

  115. Zoli049 szerint:

    “A magyar sajtó erről persze hallgat…”

    Ezt meri írni szigetország…

    Én meg ezt üzenem neki:

    “Tálib halottakat gyaláztak az amerikai katonák?”

    http://atv.hu/kulfold/20120112_talib_halottakat_gyalaztak_az_amerikai_katonak

    MIÉRT HAZUDSZ???????????????

  116. Doki szerint:

    Mi van Zoli?! Miért lettél hirtelen ilyen pipa? 😀 Csapos haverod nem adott ingyen fröccsöt a krimójában? 😀

  117. hajós szerint:

    “Bajnai megelőzte Orbánt

    Bajnai Gordon népszerűbb lett januárban, mint Orbán Viktor – derül ki az Ipsos ma publikált közvélemény-kutatási adataiból. Sőt, a volt miniszterelnököt többen látnák szívesen fontos politikai pozícióban, mint bármelyik parlamenti párt vezetőjét.

    Bajnai Gordon népszerűsége a friss adatok szerint 28 százalékos, Orbán pedig 27 százalékon áll. A kormányváltás idején, 2010 májusában Orbánt még több, mint kétszer annyian támogatták, mint elődjét, akkor 53-26 volt kettejük népszerűségi mutatója.”
    http://vg.hu/gazdasag/gazdasagpolitika/bajnai-megelozte-orbant-366538

  118. szigetország szerint:

    hajós!

    Clintonnénak nem utólag kéne magyarázkodnia, hanem előbb kioktatnia katonáit az emberi jogokról! Ha volna Clintonnának becsülete, ezeket a katonákat kiadná a tálin bíróságnak, hogy ők ítélkezzenek…

    Szerinted a emberi jogi harcos Clintonné ezt megteszi?

  119. Zoli049 szerint:

    szigetország!

    Most akkor beszámolt róla a magyar sajtó, vagy sem?
    Az MTI-tek nem. Lám-lám… Az elkötelezett ballib tv meg igen?
    Érdekes…

  120. szigetország szerint:

    hajós!

    Az amerikai hatóságok semmit nem fognak kivizsgálni, erről nyugodt lehetsz!
    Clintonné szokása szerint mellébeszél.

    Még nem hallottam oylan esetről, hogy amerikai katonát életfogytiglanra ítéltek vagy kivégeztek volna emberiesség elleni bűncselekmények miatt.
    Ugye, Clintonné sem beszél errről?

  121. Doki szerint:

    Hajóssal van egy kis gond, mégpedig az, hogy:
    Baj van a részeg tengerésszel,
    Baj van a részeg tengerésszel,
    Baj van a részeg tengerésszel
    Minden áldott reggel. 😀
    Szegény azért ilyen zavaros elméjű 😉

  122. szigetország szerint:

    Zoli!

    A magyar sajtó csak szőrmentén számolt be az eseményről, s egyetlen magyar civil szervezet, emberi jogi aktivista, vagy párt, pl. az LMP nem tiltakozott az amerikai brutalitás ellen.

    Nyugaton az amnerikai külügyminiszter lemondását követelik! Mi miért nem állítjuk szégyenpadra Clintonnét?

  123. szigetország szerint:

    Zoli, hajós!

    Melyik magyar média közölte már, hogy Clintonnának az eset után távoznia kell? Az ATV beolvasta már a hírt?

  124. szigetország szerint:

    Miközben Amerikából osztják az észt demokráciából, mi magyarok nem lőttünk halomra civileket idegen országokban és nem gyaláztunk meg halottakat.

    Akkor most ki a demokratább?

    Legyen már bennünk egy kis tartás, és ne szidjuk magunkat olyasmiért, amiben mások százszorta bűnösebbek!

  125. hajós szerint:

    szigetország: ki az, aki Clinton lemondását követeli? Ilyen hírt külföldön sem találok.
    Nem gondolom, hogy le kéne mondania.
    Azt sem gondolom, hogy ilyen cselekményért életfogytiglan vagy kivégzés járna.

  126. hajós szerint:

    szigetország: mégis mi köze van a demokráciának a katonai bűncselekményekhez? meg vagy te huzatva?

  127. Zoli049 szerint:

    szigetország!

    Én sehová sem tartozom, sem egyház, sem pártszimpátia. A mindenkori hülyeség trolljának vallom magam. Szidom a balt és a jobbot is, ha arra van ok.
    Lényeg! Ha az ellenzék nem emeli fel a hangját az amerikai brutalítások ellen, akkor miért nem teszi ezt meg a 2/3, a nagyképűségével? Lehet nekik is, mint tüntetni 21-én a demagógia ellen.
    Egyet ne feledj, ha az ominózus csőd eljön, akkor mindenki, mármint a nép 99,99%-a a kárvallotja lesz! Azt lehet egyházkodni, meg jobb és balozni. Akkor már mindegy lesz.

  128. Zoli049 szerint:

    “demagógia ellen”
    *** demagógia mellett!

  129. Vátesz szerint:

    “Egy olyan kis ország számára, mint a miénk, igazán bámulatos, hogy mire vagyunk képesek, mert én azt látom, hogy felvásároljuk Manhattant, Magyarországot, Romániát, Lengyelországot, és én nem látok ebben semmi problémát.” – Peresz, izraeli államfő.

    Gyurcsány Ferenc meg az Apró család rablott zsidó vagyonban lakik, az Apró villát Sebestyén Aladár I. világháborús hős, az egyik Weiss Manfréd vállalat igazgatója építette. Először elvették tőle a nyilasok, másodszor meg a kommunisták!

    Annak idején az SZDSZ azt állította, hogy az állam rossz tulajdonos. Ők márcsak ismerték a saját fajtájukat! Nem kótyavetyélni kellett volna az állami vagyont, hanem felállítani a vezetőket, és kicserélni GOJOKRA!
    Az állam vagyonát a kommunisták és a zsidók privatizálták, azaz lopták el!

  130. szigetország szerint:

    hjós írta: “Nem gondolom, hogy le kéne mondania.”

    Inkább ki kéne tüntetni… Ez is egy erkölcsi megközelítés.

  131. hajós szerint:

    szigetország, ezen az alapon Pintér Sándor belügyminiszternek le kellene mondania, mert tegnap két fiatalkorú kirabolt egy közértet.

  132. szigetország szerint:

    hajós!

    1. Pintér nem szokott emberi jogi világbéke harcosként tetszelegni (nincs is oka rá), s nem küld kioktató leveleket Amerikába.
    2. gyilkosság plusz hullagyalázás és lopás között különbség van

    Clintonnéra jól illik a mondás: Bagoly mondja verébnek…

  133. hajós szerint:

    szigetország, sajnos nem tudom követni a “logikádat”. Nem Clintonné vizelt a holttestekre, ellenkezőleg, mélyen elítélte azt. Akkor miről beszélünk?

  134. Zoli049 szerint:

    szigetország!

    Én meg akarlak érteni és részben meg is értelek.
    Azonban az általam sem igen favorizált “júeszéj” európai szemmel, kissé kesze-kuszán működik? Nem, csak minden politikai tisztséget betöltő személynem meg van a “maga helye”! Ellenben velünk, ahol a vidéki álláshalmozó polgármesterek akarják megaszondani neked és nekem, hogy itt Budapestnek mi a jó?! Na ott ilyen nincs.

  135. baniko21 szerint:

    Vátesz!
    Szegény Antall József miniszterelnök úr szövegelésedre forog a sírjában. Méghogy
    ő izreaita, vagy kommunista! A privatizációnak nevezett szabadrablás már 1991-ben
    elkezdődött. Igaz a mai napig folytatódik, az is igaz, hogy a baloldalinak hazudott
    mszp is kivette belőle a részét alaposan.

  136. Valaki szerint:

    Érdekesség! I. rész

    Az Orbán-család és a közhatalom viszonya

    Granadinho1|2011-11-24 21:58|12 komment, szólj hozzá te is!
    Fidesz, Közhatalom, Orbán, Orbán család, OrbánGyőző, Simicska

    | Egyéb

    Az alábbiakban Debreczeni Józsefnek a Mozgó Világban megjelent tanulmányának egy részét közlöm, amely arról szól, hogy az Orbán-család hogyan állította a közhatalmat a magánvagyon növelésének szolgálatába. Debreczeni “A politika fertője” c. könyvét december 1-jén mutatják be a Pallas Páholyban.

    Orbán Viktor miniszterelnök jelentős vagyongyarapodáson ment keresztül 1998 és 2002 között, a hivatali évek alatt. A szűkebb család két fő ingatlanadatát nézve: 1. az 1998-ban már birtokolt 5,5 hektárnyi földterület négy év múltán a tizenegy és félszeresére: 63 hektárra növekedett; 2. a tulajdonukat képező (1994-ben 563 ezer forintért vett) belvárosi lakás helyett kertes sváb-hegyi villát vásároltak 2002-ben (75 millióért), amelynek (több tízmilliós) átépítéséhez azonnal hozzá is láttak. Ha a tágabb famíliát is idevesszük, akkor konstatálhatjuk, hogy a miniszterelnök apjának többségi tulajdonában lévő bányacég, a Dolomit Kft. saját vagyona meghétszereződött (98-ról 666 millióra nőtt); a másik vállalkozás, a kizárólagosan birtokolt Gánt-Kő Kft. nyeresége ugyanekkor a tízszeresére emelkedett (16 millióról 167-re).

    Már a családi vagyonszerzés kezdetén, a bányaprivatizációban is szerepet kapott közpénzből származó tőke. Simicska Lajos, Varga Tamás és Kövér Szilárd ugyanis azzal a Quality Invest Rt.-vel szálltak be Orbán Győző üzletébe, amelynek vagyonát a fideszes székházeladásból befolyt százmilliók adták. Simicskáék 4,75 millióért vettek részvényt a pártelnök apjától, amit aztán 1,2 millióért – tehát 3,55 milliót „ajándékként” hátrahagyva – adtak el újra neki. (Simicska: „Mindenkinek alkotmányos joga, hogy hülye legyen.”)

  137. Valaki szerint:

    II. rész

    Azok a bizonyos „első milliók” tehát nem egyenes úton, hanem az állami pénz – pártpénz – magánpénz vargabetűjét leírva jutottak el a családhoz. De hogyan szaporodtak a későbbiek során? Tény, hogy Orbánék vagyona 1998 és 2002 között nőtt a sokszorosára. Az első miniszterelnökség éveiben. A néptől kapott közhatalmi mandátum birtoklása idején. A kérdés az, hogy a vagyongyarapodás a hatalom felhasználásával, azzal visszaélve történt-e.

    E kérdésre először a tokaji szőlők környékén keressük a választ. A szóban forgó ügy 2005 tavaszán került a közfigyelem fókuszába, Orbán szerencséjére ismét post festa (miként a bányaügy is): évekkel a történtek után. Amikor ő maga már nem volt hivatalban. Az Élet és Irodalom megdöbbentő részleteket közölt olyan üzleti tárgyalások jegyzőkönyveiből, amelyeken 2000-ben és 2001-ben Orbán Viktor miniszterelnök is részt vett.13 Mi több: a jegyzőkönyvek által következetesen taggyűlésnek nevezett összejövetelekre nemegyszer a kormányfői rezidencián került sor. A Magyar Köztársaság miniszterelnöke a szövegek tanúsága szerint (névleg a felesége révén) magántulajdonos üzletemberként tárgyalt többek között állami vagyontárgyak, illetve vissza nem térítendő állami támogatások megszerzésének lehetséges módozatairól s az ezek során követendő taktikáról.

    A szóban forgó cég, a Szárhegy Dűlő – Sárazsadány – Tokajhegyalja Kft. már puszta összetételénél fogva tipikus képlete volt a korrupciós összeférhetetlenségnek. Az Orbán házaspár üzletfelei ugyanis olyan állami pozíciókat töltöttek be – bizonyosan a kormányfő akaratából –, amelyek ab ovo magukban hordozták a szolgálat–viszontszolgálat mozzanatát. A társaság tagjai tudniillik – jobb esetben: a saját pénzük, tudásuk és kapcsolataik; rosszabb esetben: az Orbán jóvoltából elnyert állami tisztségek fölhasználásával – a hasznukra voltak Orbánéknak. Előmozdították az ő anyagi gyarapodásukat, amit a kormányfő a nekik osztott pozíciókkal (az azokkal járó hatalommal, presztízzsel, pénzzel) viszonzott. Vagy megfordítva: ők hálálták meg az Orbán révén elnyert pozíciókat és javakat: egyre megy. Hogy konkrétak legyünk: Szász Attila ügyvéd például állami cégek fb-tagjaként, továbbá állami felügyeletű cégek és intézmények jogi képviselőjeként csak 2000–2001-ben 50 millió körüli összeget vett föl – miközben a hátán vitte a Kft. üzleti ügyeit, különös tekintettel a kiszemelt földterületek megszerzésére. Az utóbbi cél számára aranyat ért, hogy a sátoraljaújhelyi földhivatalba – merő véletlenségből – Stumpf kancelláriaminiszter unokatestvérét nevezték ki akkoriban, így aztán Szász a sárazsadányi polgármesterhez intézett leveléhez pontos helyrajzi számokkal együtt csatolhatta azoknak az önkormányzati tulajdonban lévő parcelláknak a listáját, amelyeket Orbán és társai kinéztek maguknak. A polgármester igen készséges volt: Orbán (felesége) így vehette meg 2, azaz kettő Ft/m2-ért az első zsadányi területét, amelyre aztán szőlőültetvényt telepítenek majd – vissza nem térítendő állami támogatásból. Ezek után nem csodálkozhatunk azon, hogy 1988 és 2002 között Sárazsadány és környéke jó pár tízmilliót kapott különféle pályázatok megnyerését követően – ugyancsak viszsza nem térítendő állami támogatásként. A Kft. tagja volt még Kékessy Dezső tőkeerős üzletember, Orbán személyes barátja – majd 2002-től hazánk párizsi nagykövete. 2006-ban aztán (a veje nevén) volt szíves megvásárolni Orbánék pesti lakását. 63 millióért. A nyolc évvel korábbi vételár (563 ezer Ft) száztizenkétszereséért! Végül, de nem utolsósorban meg kell említenünk Madarász Lászlót, aki az Orbán által menesztett Princz Gábor helyét foglalhatta el a Postabank élén 1998-ban. Ezt követően (1999. december 29-én) nyújtott a Postabank Invest Rt. 145 millió forintos hitelt a Szárhegy Dűlő – Sárazsadány – Tokajhegyalja Kft.-nek: tehát a főnök (és a nagyfőnök) saját vállalkozásának.14 S hogy a történet kerek legyen: a következő évben a Postabank cégei részesültek 90 milliós állami támogatásban.15

  138. Valaki szerint:

    III. rész

    Ha ez az egész vircsaft nem lett volna súlyosan összeférhetetlen, akkor nem kellett volna titokban tartani. Márpedig titokban tartották: a közvélemény csak 2000-ben, a HVG jóvoltából szerzett tudomást arról, hogy a Magyar Köztársaság kormányfője (a felesége révén) miféle üzleti vállalkozásban vesz részt immáron bő két esztendeje. Ám hogy ezt mekkora odaadással és miféle eszközök igénybevételével tette, arra csak öt év elteltével derült fény, az Élet és Irodalom által prezentált taggyűlési jegyzőkönyvekből. Ezekből napnál világosabban kiderült, hogy a magyar miniszterelnök olyan üzleti megbeszélések aktív résztvevője volt, amelyeken egy magántársaság tagjai azt latolgatták, hogyan juthatnak minél könnyebben és jutányosabban állami javakhoz. Egyértelmű utalások estek a vállalkozásuk számára kulcsfontosságú állami cég vezető posztjaira kinevezett személyek közreműködésére. A miniszterelnök – mintegy a felvetődő igényekre válaszolva – elmondta: óvatosnak kell lenniük (ő többes szám első személyt használt), a szóban forgó állami javak megszerzésére csak darabonként, és csak a választásokat követően lesz módjuk – de akkor igen. Kiderült az is, hogy a társaság egyik tagja, a kormányfő nejének régi barátja – aki a zsákmányul kiszemelt állami cég jogi ügyeit is vitte – személyesen dolgozott a Hegyalja-törvényen. Eszerint tehát a parlamenti jogalkotás is igazodott olykor a kormányfő üzleti vállalkozásának igényeihez!

    „Ne nyerjünk annyit, amennyit kértünk, ne mi kapjuk a legtöbbet” – szólt Orbán elhíresült mondata, amit ő utóbb az államférfiúi mértéktartás megnyilvánulásaként próbált beállítani, mintha a fenti óhaj tényleg a kérésre és nem a kapásra: az állami támogatás – általa e szerint befolyásolható – odaítélésére vonatkozott volna. De mi történt valójában? Ha tetszik, a dolgok Orbán óhaja szerint alakultak: tényleg nem az ő cégük kapta a legnagyobb összeget. Csak a második legnagyobbat! 2001-ben 570-en részesültek vissza nem térítendő szőlőtelepítési támogatásban az adófizetők pénzéből. Ám 40 milliónál többet csupán két vállalkozás kapott: a Royal Tokaji Borászati Kft. 44 millió 636 ezret; a Szárhegy Dűlő–Sárazsadány–Tokajhegyalja Kft. pedig 41 millió 475 ezret. Sokaknak egyáltalán nem jutott a pénzből. Pedig Orbán a későbbi nyilatkozataival rendre azt a látszatot keltette, mintha olyan normatív juttatásról lett volna szó, amit igény esetén a Magyar Köztársaság minden polgára megkap, majd legvégül – és persze kevesebbet – kaphat belőle a kormányfő (neje) is. Holott az ellenkezője történt: a kormányfő (nejének cége) kistermelők tucatjai elől happolt el tízmilliókat úgy, hogy azoknak egy fillér sem jutott. Az illusztris tagokból álló korlátolt felelősségű (és erkölcsű) társaság – a 2001-ben elnyert bő 41 millión fölül – további két alkalommal részesült még szőlőtelepítésre és meliorációra fordítható ingyenes állami forrásból, mindösszesen 64,5 millió Ft értékben.

    Külön biznisz volt ezen fölül a szőlőfelvásárlási projekt.

    A miniszterelnöki pár cégének első teljes évi bevétele az állami Tokaj Kereskedőház Rt.-től származott 2000-ben, ami 2 703 000 forintot tett ki. Az összeg maga nem túl érdekes, az viszont annál inkább, hogy a tokaji állami cég – az egyéni termelőkön túl – egyedül ettől a társaságtól vett át szőlőt abban az évben. Ám még ennél is érdekesebb a felvásárlásra fordított pénz eredete. Azt ugyanis külön kormányhatározat biztosította: 1,5 milliárdos tőkeemelést elrendelve a Tokaj Kereskedőháznál. Az eset még nagyobb volumenben ismétlődött meg 2001-ben – a választások előtti utolsó szüret idején –, amikor is 2,5 milliárdos újabb állami tőkeemelés történt, egy újabb kormányhatározatot követően. Minden idők legnagyobb szőlőfelvásárlását bonyolította le abban az évben a Tokaj Kereskedőház. Csak aszúból hatszor annyit vett át, mint bármely más esztendőben. E célból „bevezettek egy új felvásárlási osztályt… amivel a gyengébb minőségű aszú megvételére is lehetőséget teremtettek.”16 2000-ben és 2001-ben a szóban forgó állami társaságnak juttatott négymilliárdos összeg jóval nagyobb volt, mint a teljes magyar borágazatnak nyújtott összes állami támogatás. Egész pontosan annak a 63 százaléka. Miközben Hegyalján az ország szőlőültetvényeinek csupán a 6 százaléka volt található. Ám ez a 6 százalék magába foglalta Orbánék szőlőjét is.

    A történet azonban még ezzel sem kerek. Az állami tőkeemelés indokaként ugyanis „a termelési biztonság megszilárdítása és a technológiai fejlesztésen keresztül történő piacépítés” szerepelt,17 csakhogy a Tokaj Kereskedőház korántsem erre fordította a pénzt! A 2000-es 1,5 milliárdból 1,2 szőlőfelvásárlásra ment el az amúgy értékesítési gondokkal küzdő vállalatnál, fejlesztésre az összeg töredékét költötték, alig 300 milliót. A következő évi 2,5 milliárdból pedig már csak 150 milliót fektettek a technológiai fejlesztésbe, a többit megint a felvásárlás vitte el. „A négymilliárdos állami tőkejuttatás… tehát távolról se szolgálta a cég technikai-technológiai felzárkózását; a borvidék jövője szempontjából pedig kifejezetten káros volt… konzerválta a… korábban kialakult termelési, felvásárlási viszonyokat… elmaradt a borvidék kistermelőinek felkészítése az új gazdasági környezethez való alkalmazkodásra, az uniós tagságra.”18

  139. Valaki szerint:

    IV. rész

    Ám a milliárdos állami források eltékozlásának okaként korántsem csak a felelőtlenség játszott szerepet. Tudnunk kell azt is, hogy Orbán kancelláriaminiszterének igen kiterjedt és népes famíliája is e vidéken lakik és gazdálkodik. A számok magukért beszélnek: a Fidesz kormányra kerülését megelőző évben a Stumpf család tagjai még ötmilliót se kaptak a Tokaj Kereskedőház által felvásárolt szőlőjükért. 2000-ben viszont – miután a kormány másfél milliárdot pumpált a cégbe – már 17,7 millió ütötte a markukat. Egy évre rá pedig – az újabb, immár 2,5 milliárdos tőkeemelés nyomán – 30,6 millió! És vajon ki volt a Tokaj Kereskedőház feltőkésítését elrendelő kormányhatározatok előterjesztője? Stumpf István kancelláriaminiszter, személyesen. (Zárójelben: a cég általános vezérigazgató-helyettesét Stumpf Miklósnak, a marketingigazgatót pedig Stumpf Andrásnak hívták.) Végezetül idekívánkozik még egy adalék: a Tokaj Kereskedőház Rt. a négymilliárdos állami többletforrás ellenére 2002-ben már 300 milliós veszteséggel zárta az évet.

    A szőlőfelvásárlási projektet ezzel lezárhatjuk, de van itt még egy apróság. 2005-ben a gazdasági minisztériumból ugyanis előkerült egy érdekes adat, miszerint „másfél kilométeres bekötőút építéséhez 12 és fél milliós támogatást nyert 2000-ben a sárazsadányi önkormányzat. A zártkerti bekötőút – amely a 087 és 089 helyrajzi számon szerepel, és a 37. számú főúthoz csatlakozik – vagyis Orbánék szőlőbirtokára vezet.”19

    Ezzel válik kerekké ez az émelyítő történet.

    Ám ha lehet, még ennél is émelyítőbb a felcsúti földek és a váli vízrendezés históriája. Nevezett földek magántulajdonúak, a beruházás viszont állami pénzből zajlott 1998 és 2002 között. Kell-e mondani: a magántulajdonos az akkori (s a mai) miniszterelnök hitvese. Kezdjük a földvásárlással. Orbán Viktor (papíron: Lévai Anikó) 2001. október 31-én 54 hektárnyi (539 380 négyzetméter) 762,98 aranykorona értékű Felcsút környéki földet vásárolt. Ez eddig rendben volna. A föld árát illetően azonban már van némi gond, mert a miniszterelnök(né) megint csak olcsón vásárolt. Aranykoronánként 8 ezer alatt, miközben a Fejér megyei illetékhivatal kimutatása szerint egy aranykorona akkori átlagára azon a vidéken elérte a 16 ezer forintot.20 De vajon ki adta el Orbánéknak fél áron (mindössze 6 millióért) az 54 hektárt? Bognár Sándor, a Herceghalmi Kísérleti Gazdaság Rt. vezérigazgatója. Akit két éve – már az Orbán-kormány alatt – neveztek ki a szóban forgó állami cég élére. A HKG Rt. ráadásul egyike volt annak a tizenkét állami gazdaságnak, amit Orbán pályázat nélkül privatizált 2001-ben. S vajon ki lett az immár magángazdaság többségi tulajdonosa? Bognár Sándor. Pontosan mikor? Két héttel azután, hogy Orbán(né) fél áron megvette tőle az 54 hektárt.

    Mondtam, émelyítő történet lesz – de még korántsem vagyunk a végén. Mert mindössze hat héttel ez után újabb érdekes dolog történt. December 11-én az Országgyűlés roppant magas: 2,7 milliárd forintos címzett állami céltámogatást szavazott meg Felcsútnak és további öt szomszédos falunak, belterületi vízrendezés céljára. (Már ahhoz törvénymódosítás kellett, hogy ezt egyáltalán megtehessék. 2001 előtt ugyanis a tárgyév március 31-ig nyújthatták be a címzett támogatásokra szóló pályázatokat a helyi önkormányzatoknak, és ezt követően döntött róluk a kormány, majd a parlament. Orbánék tehát előrehozták a határidőt, a választások elé, így aztán nem is pályázatok alapján döntöttek, hanem csak „beruházási koncepciók” alapján.)

    Ám most jön a java: „A Környezetvédelmi és Vízgazdálkodási Minisztérium a harmincadik helyre sorolta a beruházást az előterjesztésről szóló szakvéleményében. A Fidesz-többség azonban előbb titkosította a parlament szakbizottságában erről folyó vitát, majd a hivatalos előterjesztő, a Pintér Sándor vezette Belügyminisztérium az első helyre tette a váli-völgyi összefogást. Így kapta meg negyven nappal Orbánék felcsúti földvásárlása után az év legmagasabb céltámogatását… második helyre szorítva egy kórház-rekonstrukciót.”21

  140. Valaki szerint:

    V. rész

    Az Orbán család vagyonosodását vizsgáló parlamenti bizottság adata szerint: a felcsúti vízelvezetésre adott 2,7 milliárdos állami támogatás az abban az évben a költségvetésből hasonló célra fordított céltámogatási keret 90, azaz kilencven százaléka volt! A bizottság jelentésében olvasható ez is: „A támogatás, a vízjogi engedélyt kiadó Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság álláspontja szerint, szakmailag indokolatlan, az Állami Számvevőszék utólagos vizsgálata szerint pedig pénzügyileg erősen túlméretezett volt.”22

    S hogy teljes legyen a kép: „Az Orbán-kabinet ugyanakkor 38 önkormányzat hasonló kérelmének elutasítását javasolta, köztük olyan területekét, ahol az árvíz hatalmas károkat okozott. 2001 márciusában árvíz sújtotta beregi települések, Csaroda, Jánd és a többiek hiába kértek, egyetlen fillért sem kaptak belterületi vízelvezetésre. A víz az emlékezetes év tavaszán abban a térségben több ezer házat sodort el.”23

    Csupán a kormányfői lokálpatriotizmus kóros túltengéséről lenne szó?

    Dehogy! „Ebből a támogatásból vásároltak meg 2001. december 11-én [tehát még azon a napon, amelyiken az Országgyűlés megszavazta a pénzt – D. J.] Felcsút határában egy három hektárt valamivel meghaladó, 84,47 AK értékű földterületet a beruházáshoz tartozó záportározó céljára, mégpedig annak a két nővérnek az egyikétől, akiktől Bognár eredetileg vásárolta a Lévai Anikónak olcsón továbbadott földet. A vételár 10 millió Ft, azaz 118 385 Ft/AK, ami hétszerese az akkori felcsúti átlagos földárnak és tizenötszöröse annak a vételárnak (7864 Ft/AK), amennyiért másfél hónappal korábban Lévai Anikó vásárolta meg Bognár Sándortól az említett földterületet.”24 Ezek szerint a Magyar Köztársaság állami költségvetéséből (önkormányzati áttétellel) történt túlfizetéssel kompenzálták a kormányfő családjának potom áron nyélbe ütött földvásárlását!

    Mi jöhet még ezek után? Nézzük: „Csupán a kapubejárókra 1 milliárd 130 millió forint közpénzt költöttek Fejér megye hat településén a Váli-völgy vízelvezetése kapcsán. A térburkolati díszítőkövekkel és az árkok fölötti kocsi-behajtókkal együtt az Alcsútdobozon, Felcsúton, Kajászón, Óbarokon, Tabajdon és Válon megépült bejárók folyómétere átlag 110 ezer forintba került. »A címzett támogatás felhasználása, a pályázat indokoltsága és jogossága nem állapítható meg« – mondta ki az Állami Számvevőszék jelentése. A kapubejárók darabonként félmilliós átlagáron készültek (479 515 Ft), és összesen 2 357 darab van belőlük.

    A Váli-víz csekély vízhozamú, keskeny medrű, lassú folyású patak. Az ÁSZ-jelentés szerint mégis 57 kilométernyi burkolt árok épült meg 1 milliárd 182 millió forintnyi közpénzen. Zárt csapadékcsatornára közel 78 milliót (3,3 kilométer), földárokra közel 182 milliót (17,7 kilométer) fordított a kivitelező Viadom Rt.”25

    De hát miért ment végbe a magyar adófizetők milliárdjaiból ez az esztelen költekezés? A válasz: „A beruházást végző Viadom Rt. által a Magyar Államkincstárhoz benyújtott elszámolásból megállapítható, hogy a beruházáshoz az Orbán Viktor édesapjának többségi tulajdonában lévő Dolomit Kft. több tízmillió forint értékben szállított murvát, betont és a csapadék-levezető árkok kibélelésére szolgáló betonelemeket. A beruházás utólagos ellenőrzéséről szóló ÁSZ-jelentés rámutat, hogy a támogatás teljes összegének több mint 40 százalékát az árkok áthidalására szolgáló kapubejárók emésztették fel, amelyek ára az eredetileg tervezettet több mint ötszörösen haladta meg. Az Orbán Győző és családja tulajdonában álló Gánt-Kő Kft. honlapjáról pedig megtudható, hogy az e kapubejárókat burkoló… térkő szárított dolomitőrleményből készül.”26

    Végül a pont az i-re: „A beruházás befejezését követően a felcsúti földárak a Fejér megyei átlagnál mintegy kétszerte gyorsabb növekedésnek indultak. A Lévai Anikó által négy éve 6 millió forintért vásárolt földterület mai forgalmi értéke – a környékbeli termőföldek átlagárát alapul véve – 34,3 millió forintra becsülhető. Belterületbe vonásuk esetén pedig – amire elhelyezkedésük alkalmassá teszi őket, és amiről Orbán Viktor a bizottság előtt elismerte, hogy volt már rá kezdeményezés… – értékük mai áron elérheti a 400 milliót is.”27

  141. Valaki szerint:

    VI- rész

    Orbán Viktor apjának cégei, mint az elején láthattuk, ugrásszerű vagyongyarapodáson mentek keresztül fia hivatalviselése idején. A váli beruházás iménti részletein túl álljon itt még két adalék. Az egyik a Dunaferr-ügy. A dunaújvárosi állami vaskohászati cég megújított vezetése 1999-ben 5 évre szerződést kötött a Dolomit Kft. vezetőjével, Orbán Győzővel, évi 140 millió forint értékben. Pályáztatás nélkül. A beszállítóváltás hivatalos indoka az volt, hogy Orbán Győző olcsóbban szállított. Utóbb (megint csak utóbb!) kiderült, hogy a dolgot egy könyvelési trükkel lehetett így beállítani: a kormányfő apjának a köve azért volt papíron olcsóbb, mert az árába nem számították be a szállítás költségét: azt külön számlázták…

    A másik az autópálya-építés ügye. Szállított-e követ a miniszterelnök apja az állami nagyberuházásokhoz? A fia szerint nem. Mert ő lebeszélte erről: „Ez egy nagyon nehéz beszélgetés volt egyébként. Tehát ő nem értett ezzel egyet, de aztán végül azt mondta, hogy biztosan vannak olyan összefüggések, amiket én jobban látok, mint ő, és akkor ezt elfogadta. És onnantól kezdve ő nem vesz részt. Tehát minden, ami ezzel ellentétes hír, az légből kapott, üres vádaskodás” – jelentette ki a kormányfő 2001. augusztus 28-án a Magyar Televízióban.

    Nézzük, mi történt valójában. „Az autópálya-építésre felkészült az Orbán-bánya is. Az olcsó sztrádatöltő anyag beszállításához a szülők és a testvér bányacége, a Gánt-Kő Kft. megszerezte a bányászati jogot egy várpalotai… önkormányzati képviselő… földterületére. Ám a készülő botrányból a miniszterelnök kérésére kimenekültek [idáig stimmel]: a bányászati jogot 2001 februárjában átruházták a papa vezette bányacég kereskedelmi igazgatójának betéti társaságára [erről már nem beszélt a fiú]. Így a startpisztoly eldördülése után fergeteges tempóban kezdhette meg a kőbeszállítást az elsőként elindított nagyberuházás, az M7-es autópálya felújításához. A pályázat nélküli kiválasztással felkért Vegyépszer–Betonút páros alvállalkozójának, a felcsúti Femol Kft.-nek az alvállalkozójaként.”28
    Persze ez sem derült ki azonnal. „A Vegyépszer és a Betonút Rt. által alkotott Magyar Autópálya Konzorcium sokáig titkolta a sztrádaépítésben résztvevő 450 alvállalkozó névsorát… A Femol Kft. neve nem mondott semmit, egész addig, míg ki nem derült: a miniszterelnök a focimezén viseli a cég logóját…”29 És kiderült még valami. Az Orbán Győző alkalmazásában álló kollégának átpasszolt vállalkozás, a Bányaker 100 Bt. „az engedély jogerőre emelkedése előtt kezdte meg a beszállítást. Az engedélyezett mennyiséget idő előtt kitermelték. Amikor ez nyilvánosságra került, hetekig állt az építkezés! A szabályos engedélyre vártak, miközben az M7-es szájában tétlenül állt a konkurens cég kipróbált bányája Polgárdiban. Nem vették igénybe, inkább kivártak, míg a hivatalok soron kívül az orvbányászattal megkezdett kitermelésre nyomják a pecsétet.”30

    Folytathatnánk még egy ideig, de ennyi is bőven elég ahhoz, hogy határozott igennel felelhessünk a föltett kérdésre: az Orbán família 1998 és 2002 közötti intenzív vagyongyarapodása a miniszterelnöki pozíció gátlástalan fölhasználásával történt. A néptől kapott közhatalmi mandátummal súlyosan és nagyon tudatosan visszaélve. Olyan tudatos elvetemültséggel, amelyhez foghatót hiába keresünk a többi magyar kormányfő esetében.

    Félreértés ne essék: nem azt állítom, hogy Orbán Viktor korrupt miniszterelnök lett volna. A korrupció a fenti dolgokhoz képest szimpla ügy. Ott az történik, hogy a hatalom birtokosa részrehajló döntést hoz. Amellyel nem a köz érdekét szolgálja, hanem valakinek a magánérdekét, akitől cserébe ellenszolgáltatást fogad el. Nem tud ellenállni a hatalom környékén jelentkező kísértésnek, meginog egyszer, kétszer, háromszor – s aztán már maga is keresi az alkalmakat.

    Orbán esetében nyilván nem erről van szó.

    Hanem valami egészen másról: valami sokkal súlyosabb és sötétebb dologról.

    Hogy pontosabban miről, arra csak a fideszes pártfinanszírozás mechanizmusainak megismerése deríthet némi fényt.

    Jegyzetek:

    13 A botrányt Rajnai Attila: Tokaji borcsaták II. című írása robbantotta ki. Élet és Irodalom, 2005. március. 11.

    14 http://www.stop.hu/articles/article.php?id=
    103416

    15 Szabó Zoltán: Az ún. Orbán-bizottság munkája, 2005. In: Magyarország politikai évkönyve, 2006.

    16 Ferenczi Krisztina: Szüret. Budapest, 2006, Diario Kft. 69. o.

    17 Uo. 70. o.

    18 Uo.

    19 Uo.

    20 Szabó: i. m. 445. o.

    21 Ferenczi: i. m. 103. o.

    22 Szabó: i. m. 447. o.

    23 Ferenczi: i. m. 103. o.

    24 Szabó: i. m. 448.

    25 Ferenczi: i m. 105. o.

    26 Szabó: i. m. 448. o.

    27 Uo. 451. o.

    28 Ferenczi: 110. o.

    29 Uo. 118. o.

    30 Uo. 111. o.

  142. Vica szerint:

    Kedves Valaki!

    Végigolvastam az írásaidat. Tudod, ha mindez igaz, nagyon szomorú, mondhatni szégyen, főleg, ha egy ilyen ember akar másokat pellengérre állítani és a börtönbe juttatni…

    Mindegy. Végül is engem már egyáltalán nem érdekel, ki mit lop, csal és hazudik el a közösből saját érdekében… Az ember egy idő után belefásul, hogy mások élősködnek rajta… Szóval lépjünk túl rajta.

    Rendkívüli helyzetben van most az ország, és nagyon nehéz hinni abban, hogy a nagyvilággal, a pénzemberekkel szemben egy kicsi ország, melyet nem különösebben “szeretnek” a többiek, képesek lehetünk eredményeket elérni. Nehéz elhinni, hogy engednék számunkra a sikert, ugyanis azzal a többi egyre kilátástalanabb helyzetben lévő ország számára példát mutathatnánk, ami nagyon nagy károkat okozhat azoknak, akik nem szeretnének kárt szenvedni, és hatalmuknál fogva tenni is tudnak azért, hogy ne ők legyenek a vesztesek.

    Úgy látom viszont, hogy mégis szembe megyünk az árral, és bármi áron megpróbáljuk a lehetetlent. Szerintem nincs lehetőségünk arra, hogy akármin is változtassunk, a döntés már valószínűleg megszületett, így nem tehetünk mást, mint minden erőnkkel drukkolni azért, hogy sikerüljön. Biztos, hogy valami hamarosan történni fog, hát essünk túl rajta, aztán szedjük össze magunkat és álljunk fel mielőbb. Ha sikerül Orbán Viktornak amit szeretne, és tényleg kirángatja az országot a sz@rból, tőlem a világ leggazdagabb embere is lehet az ország vagyonának elsíbolásával, mert akkor megérdemli. Szóval inkább segítsük, mert talán vannak még csodák…

  143. Valaki szerint:

    Kedves Vica!

    Én nem tudom, hogy ez mind igaz-e, én is úgy kaptam ezt az írást. Csak már baromira elég abból, hogy minden párt és politikus egymásra kiabál holott ezek szerint egyik sem makulátlan. Én egyébként nem politizálok csak megfigyelek, de sajnos már a bőrömön nagyon is érzem a politika rossz hatásait.
    Ugyanakkor ép ésszel nem tudom felfogni, hogy miért jó a politikának, ha az átlag ember nem jól él és állandóan próbálják kihúzni a talajt a talpuk alól. Miért nem vesznek példát olyan országokról ahol nincs ekkora gazdasági és társadalmi probléma, miért nem lehet a mi életünket is kicsit javítani, miért csak a saját meggazdagodásuk fontos ? Mikor értik már meg, ha egy kicsivel többet hagynának a népnél mindjárt könnyebb lenne minden…. Elég szomorú, hogy szépen elcsatázgatnak a mi bőrünk kárára!!!!
    Nem értek hozzá, de véleményem szerint egy ilyen kis országban,amik vagyunk biztosan egyszerűbb lenne jó létet teremteni minden itt élő ember számára, mint ha 5x ekkorák lennénk. Ehhez viszont az kellene, hogy ne csak egy bizonyos rétegnek legyen minden a többinek meg semmi.

  144. meghát.... szerint:

    Vica,Vica ! ” Ha sikerül Orbán Viktornak amit szeretne, és tényleg kirángatja az országot a sz@rból, tőlem a világ leggazdagabb embere is lehet az ország vagyonának elsíbolásával, mert akkor megérdemli. ” – Én másképp fogalmazok: Ha nem loptak volna ezek a férgek,most nem itt állna az ország! Nehogy mártírt csinálj már ezekből a szarháziakból! Találkoztam olyan neve nincs emberekkel,akiknek szintén millióik,milliárdjaik vannak…..( Nem politikusok,csak közel voltak a tűzhöz.) Ezért fogalmaztam úgy fél évvel ezelőtt,hogy a szarháziak országa lettünk.

  145. Vica szerint:

    Kedves Valaki!
    Tudod, ha nem mentenék ki maguknak és családjuknak a lét, akkor ők is szerencsétlen, szegény emberek lennének, és senki sem élne jól. Az a “kis” zsé, amivel, mint jó családapák megteremtik a gyerekeiknek és rokonaiknak a jólétet, biztosan nagyon kevés lenne, ha sok százezer család között – akár szociális alapon is – lenne elosztva. Mi biztosan meg sem éreznénk, nekik meg legalább normális életük lehet. Jó, igaz, hogy egy szemernyi empatikus érzék nélkül nagyon nehéz lehet belegondolni abba, hogy nagyon sokan nyomorognak, hogy a gyereknek talán zsíros kenyeret sem tudnak adni reggelire. Miért fájna ez azoknak, akik nem képesek átérezni más fájdalmát…
    Most mondd/írd meg őszintén, kérlek! Mit tudnánk tenni? Pontosabban most, amikor gazdasági válság van, amikor talán hamarosan államcsőd lesz nálunk hogyan, miből lehetne a tömegeknek jobban élni?

  146. Vátesz szerint:

    Banikó21! Alapos tévedésben vagy, nem az privatizál aki eladja, hanem aki veszi! Antallnak elég volt a hatalom, az állami vagyont a rózsadombi villában történt háttéralkuban résztvevők és azok haverjai szerezték meg! Téged is jó megvezettek, hogy elhiszed, hogy azok kezébe került az állami vagyon, akik jobban működtetik azt! Működtetik a saját hasznukra, az adót ahol csak lehet elkerülik, a nép meg fizeti a felvett külföldi kölcsönöket, aminek a fedezete már rég mások kezében van. Nekem pontosan annyi vagyonom van, mint ami 1989-ben is megvolt, egy szöget el nem loptam, nem is lettem gazdag! Egyszerűen nem értem, miért az állítólagos jobboldalt utáljátok, amikor a gazdaság és a hatalom is húsz éve azok kezében van, akiknek az USA budapesti helytartója, Mark Palmer kézivezérlésével átjátszották! Ha nem hiszed, nézz utánna a rendszerváltás előtti MISZOT tagságának, fényképeken láthatod az egész mai politikai garnitúrát!
    Aztán meg győzz már meg róla légy szives, nekem miért kellene hálásnak lennem, én valóban az átkosban szereztem diplomát, de nem a Párt jóvoltából, mert az én családomban senki sem volt Szoc.Hazás, 56-os pufajkás, henem jóravaló parasztgazdák voltak, akiket keményen meghurcoltak a Rákosi-rendszerben! Én kérem, az egyik legjobb tanuló voltam a Műegyetemen, s az apám meg a többi szegényember által megtermelt állami adóbevételből tanultam, nem azon kommunisták kegyéből, akik az első adandó alkalommal nekiestek az állami vagyonnak, s már az előprivatizációnak nevezett szabadrablásban kimazsolázták a java állami vagyont!
    Majd ha az úgynevezett baloldaliak is megértik végre, mi egy nép vagyunk, sőt a politikai megosztottság is csak manipuláció eredménye, “Divide et impera! Oszd meg és uralkodj!” sőt “Szíts közöttük ellentétet, hogy uralkodhass felettük! Talmud”, akkor leszünk végre összetartó, egymás iránt szolidáris magyar nép!
    “Minden magyar felelős minden magyarért” Szabó Dezső”

  147. Valaki szerint:

    Kedves Vica!

    Én nem vagyok se politikus, se gazdasági szakember én nem ezt tanultam. De, akik ezt tanulták és ezért kaptak diplomát nekik kellene tudni, hogy mit kéne tenni….A FIDESZ kormányzásra(jó kormányzásra) kapott felhatalmazást amit olyan sokszor idézget is. Sajnos az eddigi intézkedéseiből nem ez jön le. Én azt se állítom, hogy az előző kormányok (egyik kutya-másik eb) alatt kánaán volt minden, de saját kis családom előmenetelén (azaz, hogy már csak próbálunk felszínen maradni) mérem le, hogy egyre rosszabb a helyzet. Megoldást sajnos nem tudok, ha tudnék talán politikusnak állnék bár egy fecske nem csinál nyarat. Véleményem szerint a pártoknak nem egymás ellen kellene csatát vívniuk, hanem közösen kellene dolgozniuk Magyarországért!

  148. Vica szerint:

    Egyetértek, Valaki.
    Őszintén szólva nem hiszem, hogy bármit is tudnánk tenni, főleg a mai gazdasági helyzetben. Most olvastam, hogy az IMF tárgyalni sem hajlandó Fellegivel, még a tárgyalásokat is feltételekhez köti. Eszükbe sincs segíteni egy olyan országnak, amelyik – ha sikerül szembeszállnia a pénzemberek uralmával – fenekestül felforgathatja a jól megépített világukat. Szerintem az a céljuk, hogy itt dögöljünk meg mindannyian olyan nyomorban, szegénységben, amilyen még Etiópiában sincs. Az UNIÓ sem hiszem, hogy sokáig tartogat minket, mint egy jókora kelést a fenekén. Egyszerűen szerződésszegésre hivatkozva kivet magából, és akkor ott rohadunk meg, ahol vagyunk. Mit lehet tenni? Elmenekülni sem egyszerű, mert aki nem akar csupasz fenékkel útnak indulni, az most fillérekért eladja az ingatlanát, ha képes rá, majd átváltja a “jó magyar forintot” valutára, és útnak indul. Ha pedig már nem leszünk UNIÓS-ok, szépen hazaküldik a szerencsétleneket a semmibe nyomorogni, mert akkor már nem tartózkodhatnak, dolgozhatnak majd szabadon a magyarok az UNIÓS országokban. (OK. Talán a dokikat megtartják, de a slepp hazakerül…)
    Miért nem fognak össze? Mert ellenségként kezelik egymást. Tudod, a hatalom nagyon fontos, hiszen aki a tűz közelében van, az kapja a zsíros megbízásokat, annál landol a lóvé. Hogy ölelhetne keblére egy FIDESZ-es egy MSZP-st (hacsak nem lépett már át hozzájuk) vagy fordítva? Minden a pénzről szól, ebben biztos vagyok, mert az ember telhetetlen. Minél több van neki, annál többet akar még szerezni, és mindegy, milyen áron. Tudod, oszd meg, és uralkodj! Hát szerintem ez van, a többi csak rizsa habbal…

  149. grün szerint:

    Vica!
    Nem tudom kitől ered a mondás, hogy a magyarok keverik a dolgot, mert a politikából szeretnének pénzt csinálni, holott a világ nagy részén a pénz csinálja a politikát!
    Fellegi sem vette észre a táblát a zIMF-nél
    “Házalók és koldusok a hátsó bejáratnál! Csak hívásra!”
    Szép lett volna ha IV. Henrik beüzen Canossa várába VII. Gergely pápának, hogy:
    Gyere ki szoknyás, mert bocsánatot akarok kérni! ))) 🙂 (((

  150. hajós szerint:

    Vica!

    Sajnos úgy látom, te is megetted az ostoba Fidesz-propagandát! Semmiféle “pénzemberek” nincsenek Magyarország ellen, ez egy baromság úgy, ahogy van. A “pénzemberek” a befektetők, akik szeretnék a pénzüket Magyarországra hozni, csak éppen azt látják, hogy itt nincs kiszámíthatóság, nincs jogbiztonság, nem érdemes itt befektetni, mert a Fidesz-kormány bármikor gondolhat egyet és kivethet visszamenőlegesen is valami elképesztő nagy adót arra az iparágra, amiben úgy látja, hogy pénz van. Az IMF-et, EU-t meg ne keverd össze a “pénzemberekkel”! Ezek az államok nemzetközi szervezetei. A hitelezők úgy látják, Magyarországnak kockázatos hitelt adni, mert a Fidesz-kormány kiszámíthatatlan, megbízhatatlan, szétveri a jogállamot, önkényuralom felé halad, és nincs garancia, hogy valaha is visszafizeti a hitelt! Ezért kerültünk háromszorosan is bóvliba, és ezért rohantunk az IMF-hez, aki épp azoknak az államoknak segít, akiktől már elfordultak a “pénzemberek” – de ezt feltételekhez köti, méghozzá olyan feltételekhez, amelyek biztosítják, hogy az adott ország végre normális gazdaságpolitikát csináljon.

    Orbán Viktor nem kirángatni akarja az országot a sz@rból, hanem éppen ő vitte bele, Matolcsy nevű haverjával együtt, sajnos sokkal-sokkal mélyebb kakiba!

    Ami meg a segítést illeti: amíg a saját vezetőink a legnagyobb tönkretevőink, addig kívülről aligha bírnak segíteni! Nekünk kellene megszabadulnunk attól a példátlanul ostoba bandától, amelyre rábíztuk az ország vezetését! De sajnos amíg az ország tele van hülyékkel, akik ebből semmit sem fognak fel, csak beszopják az idióta “szabadságharc” dumát, addig ez sem fog menni – így saját magunk sírásói leszünk, senki mást nem hibáztathatunk a bajainkért!

  151. Gordon szerint:

    “kivethet visszamenőlegesen is valami elképesztő nagy adót arra az iparágra, amiben úgy látja, hogy pénz van” – hajós.

    Jelentős adó a bankszektorra lett kivetve, mely a válság ellenére is nyereséget nyereségre halmozott.

    Azóta más EU-s államok is bevezették.

  152. hajós szerint:

    Gordon, amit te mondasz, az a Fidesz-propaganda, nem pedig a valóság.

  153. Gordon szerint:

    “Orbán Viktor nem kirángatni akarja az országot a sz@rból, hanem éppen ő vitte bele”

    Kihagy az emlékezeted, hiszen már 2009-ben 317 volt a HUF/euro árfolyam és ha jól ermlékszem itt volt az IMF is.

    Ma 11 órai adat szerint erősebb volt a forint az eurohoz képest, mint a Bajnaiék idején (317 is volt akkor).

    Forrás az árfolyamhoz:

    http://www.portfolio.hu/deviza_kotveny/deviza/

  154. hajós szerint:

    Gordon, bazmeg, 2010 májusában 265 Ft volt az euró!

  155. Gordon szerint:

    hajós szerint:
    2012. január 13., péntek – 11:08

    “Gordon, amit te mondasz, az a Fidesz-propaganda, nem pedig a valóság.”

    Tehát tagadod az egyéb uniós államok bankadóit. Ezek szerint nem olvasol gazdasági híreket, csak a “zemeszpéponthut”.

    Íme egy link az osztrák bankadóról:

    http://vg.hu/gazdasag/adozas/terjed-a-bankado-europaban-ausztria-is-hatarozott-idore-tervez-338609

    Olvass! Tájékozódj! Jelöld meg a forrásaidat!
    Akkor idővel hihetőbb lesz amit írogatsz.

  156. Gordon szerint:

    hajós szerint:
    2012. január 13., péntek – 11:10

    “Gordon, bazmeg, 2010 májusában 265 Ft volt az euró!”

    Nem 2010 májusáról beszélek, hanem a 2009-es 317-ről.
    Akkor nem beszéltél arról, hogy a Bajnaikék romba döntenek mindent.
    Miért nem?

    A hetvenes évek óta egyébként az árfolyamok fikciók (USA horgonyvaluta jellegének megszünése).

  157. Vica szerint:

    Nézd, Hajós, a pénzembereken nem egy ellenséges világméretű maffiát értettem, akik be akarják kebelezni a világot.
    Veled ellentétben azért nem vagyok biztos abban, hogy Orbán szándékosan nyomorba akarná dönteni a hazáját. Szerintem nagy politikus akar lenni, akiről századok múltán is dicsőséggel emlékszik majd meg a magyar nép. Úgy gondolom, valami nagyot szeretne alkotni…
    Szembeszálltunk a bankokkal. (Megjegyezném, hogy nálunk egészen másként viszonyulnak a betétesekhez és a hitelesekhez, mint másutt, pontosan lényegesen több bőrt nyúznak le rólunk, mert szabad.) Mi lett a vége…
    Az IMF-től hitelt szeretnénk koldulni, miközben nagy pofával verjük a mellünket és ordítunk, mint egy gorilla, hogy megvagyunk nélkülük, és hogy az IMF-nek van szüksége ránk, hogy kölcsönadhasson. Hát szépen tojnak ránk, és hagynak minket a magunk levében megfőni. Eszemben sem volt összekeverni az UNIÓ-val, de azért egyben eléggé hasonlatosak egymásra szerintem, hogy púp vagyunk a hátukon…
    Pénzt pedig pénzzel lehet csinálni. Az diktál, akinek pénze van, a többi pedig vagy szépen meghúzza magát, vagy egy lágy mozdulattal eltapossák, mint egy meztelen csigát. Azt gondoljuk, hogy olyan nagyon kellünk az UNIÓ-nak? Minek nekik egy gazdaságilag elmaradt ország? Ha nincs pénzünk megvásárolni a termékeiket, semmi hasznuk belőlünk. Mi meg hogyan akarunk itt Európa közepén elszigetelődve önellátóan élni, mikor még vizünk sincs, hiszen eladtuk. A mezőgazdasághoz, állattartáshoz is befektetés, pénz kell, és kellenek olyan fogyasztók, akik képesek megvenni az előállított termékeket. Közülünk pedig egyre kevesebben és egyre kevesebbet képesek vásárolni. Mindenhez pénz kell. Kik fognak befektetni? Talán a politikusok, akik megszedték magukat mások bőrén? Nem hiszem, hogy elég lenne. Aztán ott vannak az iskolák, óvodák, orvosi rendelők, kórházak, tömegközlekedés (bár ez utóbbinak azért bevételei is vannak), amik mind-mind nagyon sok pénzbe kerülnek. Hogyan és meddig fognak működni pénz nélkül?

  158. hajós szerint:

    Gordon!

    A magyar bankadó összehasonlíthatatlanul nagyobb mértékű!

    “Magyarországon a bankoktól beszedendő összeg a magyar GDP nagyjából 0,7-0,8 százalékának is megfelelhet, addig például Nagy-Britanniában a GDP maximum 0,1-0,2 százalékának.”

    ” Az osztrák adó háromkulcsos: 1 milliárd euró mérlegfőösszegig nincs adófizetési kötelezettség; 1 milliárd és 20 milliárd között az adókulcs az 1 milliárd feletti rész tekintetében 0,055%; 20 milliárd felett az előbbi adókulcs irányadó, a 20 milliárd fölé eső rész vonatkozásában pedig egy 0,085%-os adókulcs alkalmazandó. Magyarországon 50 milliárd forint adóalap alatt az adókulcs 0,15%, e felett pedig 0,53%.”

  159. Gordon szerint:

    Megjegyzem:
    Mivel is kampányol a zMSZP 2002 elején?

    Valami olyasmi ugrik be, hogy a “szemétZorbánmiatt túl erős a forint…fúúújlevele” (szabadon idéztem).

    Ez volt az üzenet. Hatalomra kerülésük után mindent megtettek azért, hogy ne legyen erős a forint (mert az exportcégek blablabla).

    No, akkor miről is beszélünk?

  160. Gordon szerint:

    “Mi meg hogyan akarunk itt Európa közepén elszigetelődve önellátóan élni, mikor még vizünk sincs, hiszen eladtuk.” – Vica.

    Mármint a szociszadi pol. elit. A jelenlegi csapat meg próbál visszaszedni ezt azt. Nem lesz egyszerű, államosításról visít a balliberális sajtó.

  161. hajós szerint:

    Gordon, basszus, a 317-es euró még Bajnai előtt volt, a válság csúcsán! Az összes régiós valuta hasonlóan leértékelődött.
    Most egész más helyzet van, a régiós valutákkal nincs baj, csak velünk.
    Bajnaiék gatyába rázták a pénzügyeket, 265-ös euróval adták át az országot! Utána jöttetek ti!

  162. Gordon szerint:

    “Azt gondoljuk, hogy olyan nagyon kellünk az UNIÓ-nak? Minek nekik egy gazdaságilag elmaradt ország?” – tesz fel a kérdést Vica.

    Többek között azért, amiért anno a nyolcvanas években felvették a portugálokat, a spanyolokat és a görögöket.

    Vagyis a béke és a stabilitás miatt (a jelenlegitől nagymértékben eltérő diktatórikus, féldiktatórikus államok voltak a ’60-as, ’70-es évek jelentős részében… ment a masírozás… katonai paprikajancsik adták egymásnak a kilincset és az oktondi vezényszavakat). Sokan elfelejtik már ezt.

    Több szempont is lehetséges abban a kérdésben, amit Vica felvetett.

  163. Gordon szerint:

    “Most egész más helyzet van, a régiós valutákkal nincs baj, csak velünk.”

    Romániában pl. csökkentették a nyugdíjakat. Persze hogy nem támadják annyira a valutájukat, mint Magyarországét hiszen itt nem a nyugdíjak lettek csökkentve, hanem bankok nyeresége.

    Két filozófia, két út.

    De ha a zMszp inkább a nyugdíjakat csökkentené, akkor álljon ki és jelentsék be!
    Hajrá!

  164. hajós szerint:

    Gordon, ilyen faszságokkal ne gyere már, hogy támadják a valutát. Barom!

  165. Gordon szerint:

    hajós szerint:
    2012. január 13., péntek – 11:34

    “Gordon, ilyen faszságokkal ne gyere már, hogy támadják a valutát. Barom!”

    1. Stílusod mutatja milyenségedet.

    2.
    Támadják azt a valutát, mely egyik nap még 300 aztán kis idő múlva már 324. Nyílvánvaló, hogy az ország gazdasági helyzete nem romlott közel 10 százalékot pár napon vagy pár héten belül.
    Ez nem más mint a politika legmocskosabbik része. Vagyis külpoltika.
    Amikor egy valuta ilyen rövid időintervallumokon belül ekkorát esik vagy erősödik ott napi politikai érdekek játszanak szerepet.

    Természetes, hogy egy külföldi poli elit Magyarországot támadja:
    Két oka -biztaosan – van (a többit most hagyjuk, mert nem látunk mindent):
    1. Ideiglenesen eltereli az otthoni gazdasági problémákról a figyelmet.
    2. Az adott ország bankjainak egy része jelen lehet Magyarországon és veszteségeket (kiesett nyereség ez esetben) könyvelet el mondjuk a bankadó miatt.

    Nyílván a külföldi pol elit tudja, hogy őt a saját országában és nem Magyaroszágon fogják leváltani, vagy hatalomra juttatni, ezért nyugodtan követelheti, hogy ne a bankok adózzanak, hanem a társadalom szenvedjen el nagyobb megszorításokat (pl.: nyugdíjcsökkentés – lásd. Románia).

    folyt.köv

  166. hajós szerint:

    Biztos Járai Zsigmond is egy rohadt komcsi:

    “Járai szerint új gazdaságpolitika kell

    Személyi és intézményi következményekkel járó váltásra van szükség a gazdaságpolitikában, mondta Járai Zsigmond, a Költségvetési Tanács volt elnöke a Világgazdaságnak adott interjújában. Meg kell felelni az EU elvárásainak, módosítani kell az adótörvényeket és a jegybanktörvényt is, mondta még Járai, aki nem szeretne miniszter lenni.

    “Magyarország csak gazdaságpolitikai fordulattal tud kilábalni a nehéz helyzetből” – jelentette ki Járai Zsigmond, a Költségvetési Tanács a héten lemondott elnöke a Világgazdaságnak adott interjújában. Járai szerint az új gazdaságpolitikának “150 százalékig” meg kell felelnie az európai uniós szabályoknak, így módosítani kell az adórendszert és a jegybanktörvényt is.”

    http://index.hu/gazdasag/magyar/2012/01/13/jarai_szerint_uj_gazdasagpolitika_kell/

  167. Gordon szerint:

    A magyar nemzeti kormány viszont deklarálta, hogy a válság terheit nem csak a magyar társadalomnak kell viselnie, hanem pl. a pénzügyi szektornak is ki kell vennie a válság “finanszírozásából” a szerepét.

    Ha a zMszp nem akar bankadót, akkor jelentse be hogy milyen megszorításokkal sújtaná – a kieső bankadó bevételek ellensúlyozására – pl. a kisnyugdíjasokat!

    Szeretném látni az MSZP javaslatait!

  168. Gordon szerint:

    “Meg kell felelni az EU elvárásainak, módosítani kell az adótörvényeket és a jegybanktörvényt is”

    Azt nem mondta, hogy milyen módosítások kellenek az adótörvényekben (pl.: nyugdíjak megadóztatása a bankadó helyett????) és a jegybanktörvényben?

  169. Királyerdei szerint:

    Barom komcsik!
    Több országban már felszólaltak,hogy a Magyarország ellen indított példa nélküli támadásnak nincs valós alapja.De az itteni belső ellenség,a komcsik tapsolnak a támadásoknak.
    Ide valók vagytok b…tok meg,nem egy polgári Európába:

    http://hirek.msn.mainap.hu/kulfold/megbuntetik-aki-nem-siratta-elegge-kim-dzsong-il-t-7586/

  170. hajós szerint:

    Gordon, a forint/euró árfolyamot elsősorban és leginkább a magyar kormány tudja befolyásolni. Egyetlen szó, egyetlen nyilatkozat a kormány részéről, és másodpercek alatt több forintot javul vagy romlik az árfolyam. Így ha valaki, akkor a kormány tagjai támadják a forintot!

  171. Vátesz szerint:

    Hajósnak ne higgyen senki, ő talmudista! Igenis a világot 300 család tartja a markában, azaz 6000 ember! Ez a pénzügyi háttérhatalom, a Trilaterális Bizottság és a Bildenberg Csoport! A a német, a francia, az angol, az amerikai és a zsidó világtőke összeállt és együtt ellenőrzi a világot, s szedi a hasznot. Jól megértik egymást, a pénznek nincs vallása! Amióta összeálltak nincs világháború, az ugyanis az érdekeik ütközése miatt következett be, most csak helyi háborúk vanna azok ellen, akik lázadoznak a világtőke globális uralma ellen! Milyen jól elvannak, még egymást is megsegítik a helyi háborúkban, mi meg álljuk a cehhet, lásd Irak és Afganisztán! Az Európai Unió sem a népek szövetsége, hanem a tőkéé! Hazugabb, mint a Szovjetunió, mert az is világhatalomra törekedett, de Sztálinnak köszönhetően nem tudott domináns lenni benne a zsidó elem! Jelcin alatt megint kézrekerítették Oroszországot, de aztán Putyin megfékezte őket, beutalta az oligarchákat az őket megillető cellákba, s azóta Oroszország felemelkedett! Ez kellene csinálni Orbánnak is, s Magyarország is virágzásnak indulna! Ezért van ellenünk ez kozmopolita nyálverés, nem engedhetnek ki bennünket a fejőstehén szerepkörből!

  172. hajós szerint:

    Gordon, te rosszabb vagy, mint Szíjjártó bazmeg.
    Mire mész a bankadóval, ha ettől leáll a hitelezés, nincs, aki finanszírozza a vállalkozásokat, recesszióba megy a gazdaság? Mi a lófaszból fogsz nyugdíjat fizetni, ha nincs gazdaság, ami kitermeli a GDP-t? 2012-re már 1-3%-os recessziót prognosztizálnak! Gondolkozzál már, ne csak az idióta szíjjártó szövegét nyomjad!

    Jobboldali vagy? Az összes valamirevaló jobboldali közgazdász, Mellár, Bod Péter, Járai, és még sorolhatnám, azt szajkózza hónapok óta, hogy teljesen elhibázott a Matolcsy-Orbán féle gazdaságpolitika, romlásba visz, és azonnal vissza kell fordulni. Akkor te miért ragaszkodsz az Orbán-Matolcsy-Szíjjártó-Selmeczi-féle eszement demagóg ökörségekhez? Kapjál már észbe!!!

    Nem kell nyugdíjat csökkenteni, ne hordjál össze ilyen baromságokat! Elég helyreállítani a többkulcsos szja-t, máris 500 milliárd! Elég helyreállítani a jogállamot, a kiszámíthatóságot, a megbízhatóságot, abba fejezni a hülye szabadságharcos dumát, és özönleni fognak a befektetők, nőhet a gazdaság és lesz miből nyugdíjat fizetni!

  173. Gordon szerint:

    Látható, hogy törvények és adott intézkedések körül zajlik a vita. Ezt maga hajós kopizta be (köszönet érte). Az események külpolitikai természetűek és semmi köze nincs a gazdaság állapotához.

    Azt írta hajós:

    “amíg a saját vezetőink a legnagyobb tönkretevőink, addig kívülről aligha bírnak segíteni! Nekünk kellene megszabadulnunk attól a példátlanul ostoba bandától, amelyre rábíztuk az ország vezetését! De sajnos amíg az ország tele van hülyékkel”

    Nos, rapidvitánk (remélhetőleg) végén Gordon bebizonyította, hogy hajós nem érti a folyamatok lényegét. Ha kell önmagának is ellentmond.

    A képlet a következő: a külföld azt szeretné ha a válság költségeit (plusz a mérhetelen mértékű államadósságunkét) kizárólag a magyar emberek (pl.: kisnyugdíjasok) fizetnék meg, míg a nemzeti kormány szeretné elérni ha a pl. bankszektor is kivenné a részét a költségekből (pl.: bankadó révén). Ezért követelik az adótörvények megváltoztatását a nemzeti kormány bíráló.

    A jegybank függetlensége megmaradt, de a nemzeti kormány nem szeretne trójai falovat az MNB-ből, aki esetleg külföldi érdekek szerint alakítja politikáját és intézkedései jelentős részét. Az MNB-nek együtt kell működnie a nemzeti kormánnyal (a magyar emberek és a fent általam leírt közös teherviselés – érdekében).

    A konfliktus egyik harctere a forint támadgatása (nyomásgyakorlás a kormányra). A forint bődületes és gyors ingadozásának nincs – mert logikusan nem is lehet – köze a magyar gazdaság valós állapotához. A gazdaságunk nem erősebb vagy gyengébb egyik héten 10%-kal egy korábbi héthez képest. Külpolitika ez vastagon.

    A műsorba az unio felsővezetése is beszállt azzal, hogy a támogatási alapok megvonásával fenyegetik az országot (NAPI 2 milliárd forintos forrás 2007 és 2013 között – 2013-tól még nincs infóm). Hivatkoznak egy olyan problémára, mely 2004 óta fennáll (deficiteljárás).

    Kedves Barroso!
    Most jutott eszetekbe, hogy a deficit miatt meg kell vonni a támogatásokat Magyarországtól?
    Mit csináltatok, hol votlatok 2004 óta!?
    Akkor ez miért nem lett felvetve.

    Megmondom a választ: mocskos külpoltika. Zsarolás. Nemzeti kormány derékba törése.

  174. Gordon szerint:

    “Mire mész a bankadóval, ha ettől leáll a hitelezés, nincs, aki finanszírozza a vállalkozásokat, recesszióba megy a gazdaság?” – sír Hajós.

    A magyar bankoknak még így marad elég forrásuk a hitelezésre.

    Beszéld meg a szeretett MNB-vel a kamatszintet.

  175. Gordon szerint:

    “Elég helyreállítani a többkulcsos szja-t, máris 500 milliárd!”

    Mitől igazságosabb a progresszív adózás?
    Igen 500 milliárd maradt az embereknél.
    Támogatom.

  176. Gordon szerint:

    “Jobboldali vagy?”

    Inkább konzervatív és nemzeti.

    A “jobboldali” kifejezés leegyszerűsítése a dolgoknak.
    Anno pl. a ’48-asok, ’49-esek baloldaliak voltak.
    Vátozik mi a jobb és bal (bár a konzervativizmus is).
    Mégis: az egy számomra sokkal jobban körülírható kifejezés.

    De ez neked nyilván magas. 🙂

  177. hajós szerint:

    “A magyar bankoknak még így marad elég forrásuk a hitelezésre.”

    Sajnos nem! Jelentősen csökkent a hitelezés a bankadó miatt, és ez már látszik a gazdaság teljesítményén. Megfojtjátok a gazdasági növekedést!

    “Mitől igazságosabb a progresszív adózás?
    Igen 500 milliárd maradt az embereknél.
    Támogatom.”

    A gazdagoknál maradt, basszus. Azoknál, akiknek úgyis van!
    A szegényeknek meg kevesebb lett!
    És a fogyasztás nem nőtt, nem jött be Matolcsy-trükk!

  178. Vátesz szerint:

    Hajós kozmopolita léttére persze hogy nem tudja elviselni az ilyen parasztivadékokat mint én, mert a paraszt mindig jól elvolt zsidó nélkül, neki csak az időjárás és a Jóisten parancsol! Én tisztelek minden vallást, semmi bajom a Tóra valódi követőivel sem, de a pokoli Talmud tanait követőket szívesen kitakarítanám Magyarországról. A Tóra valódi követői megvetik a cionizmust is, katonáskodni sem hajlandók Izraelben, s nem ők törekednek világhatalomra, s a valóban vallásos zsidóknak még a hajuk szála sem görbül a síita Iránban, s eszük ágában sincs kivándorolni Izraelbe! A népek boldogulását és a világ békéjét a megvesszett talmudisták veszélyeztetik, eszeveszett hatalomvágyuk már odáig juttatta őket, hogy Izraelben és az USÁ-ban olyan kisérleteket folytatnak, hogy a népeket szelektíven pusztító, specifikus géneket azonosító biológiai fegyvert fejlesszenek ki! Hol van ehhez képest a németek síma barbarista, golyón és gázon alapuló népírtása!!!

  179. Gordon szerint:

    “Gordon, a forint/euró árfolyamot elsősorban és leginkább a magyar kormány tudja befolyásolni. Egyetlen szó, egyetlen nyilatkozat a kormány részéről, és másodpercek alatt több forintot javul vagy romlik az árfolyam.” – írja hajós.

    Erről beszélek én is. Ha a kormány olyat tesz vagy mond, ami tetszik egyes külföldi érdekcsoportosulásoknak akkor erősödik 20 forintot a nemzeti valuta, ha olyat tesz vagy mond (pl.: magyar kisnyugdíjasok védelmében) ami viszont nem tetszik külföldön (mert mint írtam őket OTT választják meg, vagy váltják le és nem itt a magyar kisnyugdíjasok), akkor gyengül 20 forintot a nemzeti valutánk.

    Ugyanarról beszélünk más megközelítésből. Örülök viszont, hogy az alapelvet te is leírtad (legitimizáltad).
    Viszont mostantól ne írogass olyat, hogy az ország gazdasága igy meg úgy és azért a forint…. Nem nem azért…. azért amit – más szemszögből – de te is leírtál.

  180. hajós szerint:

    Gordon, elárulnád, hogy honnét vetted azt a szemléletet, hogy ami a külföldnek jó, az nekünk rossz, és ami nekünk jó, az a külföldnek rossz?
    Csak mert ez kurvára nem így van.
    Ha jó a befektetési környezet, ha virágzik a gazdaság, az nekünk és a külföldnek is egyaránt jó. Ha rossz a befektetési környezet, romlik a gazdaság, az nekünk és a külföldnek is egyaránt rossz.
    Sajnos Magyarország érdekeit jelenleg nem a magyar kormány képviseli, hanem a külföld. Az Orbán-kormány tevékenysége Magyarország számára rendkívül ártalmas. A nemzeti érdeket jelenleg az IMF és az EU képviseli. Szomorú, de így van!

  181. Gordon szerint:

    “Sajnos nem! Jelentősen csökkent a hitelezés a bankadó miatt”

    Ez a te véleményed, én nem így látom és a szakember sem.

    Tőke van, igény nincs (…) “A bankrendszer az igényeket jóval meghaladó mértékben rendelkezik forrásokkal, keressük a kihelyezési lehetőségeket, de a kkv-k nagy része nem hitelképes.”

    /Dr. Tamás Gábor az UniCredit Bank vállalati üzletfejlesztésért felelős ügyvezető igazgató/

    http://www.piacesprofit.hu/kkv_cegblog/penz/nulla_vallalati_hitelezes_magyarorszagon_.html

    Mondjuk érdekes a cikk, mert alul mást ír (fonákság van benne…)
    Tegyük hozzá, hogy a válság előtt nyakló nélkül osztogattak boldog boldogtalannak hiteleket így a régi adatok lehet hogy nem lehetnek összehasonlítási alapok.

  182. Gordon szerint:

    “Ha jó a befektetési környezet, ha virágzik a gazdaság, az nekünk és a külföldnek is egyaránt jó.” – írja hajós.

    Ideális esetben ez igaz. De most válság van. Nemzetközi. Pénzügyi. A helyzet nem ideális. A válságot finanszírozni kell. Ez vezetett ahhoz a meglehetősen szokatlan gazdaságpoltikához, hogy az államok (ismétlem: már nem csak a mi hazánk) megadóztatják – elviselhető mértékben – a pénzügyi szektort, mely a válság ellenére is jelentős nyereségeket könyvelhetett el. A cél az volt, hogy ne kelljen minden költséget a társadalomra vagy mondjuk a kisnyugdíjasokra hárítani. Ez elmaradt nyereségként jelentkezik egyes külföldi eredetű bankoknál. Megérzik az anyacégeik is.

    A nagyok (USA, Nbr., Fro., Németország) rájöttek, hogy óóóóó, itt baj van… ezek ránk 8mármint a külföldi bankokra) akarják nyomni a válság finanszírozásának egy részét (ami ugye az USA-ból indult el). Erre beindult a gőzhenger. Nyomásgyakorlás, árfolyamjáték, uniós támogatások megvonásával való fenyegetőzés.

    Nyílván a magyarországi ellenzék kihasználja a problémákat arra, hogy megpróbáljon szimpatizánsokat szerezni. Főleg azok köréből, akik még nem fogták fel, hogy a nyugdíjuk azért nem lett mondjuk 15%-kal kevesebb, mert a magyar nemzeti kormány nem tette meg azt amit Románia megtett külföldi nyomásra (ők is egyezkednek az IMF-fel).

    A fenti kijelentésed tehát egy elméleti ideális helyzetet feltételez és kihagyja a számításból a valós helyzetet és érdekeket.

  183. hajós szerint:

    Gordon: én úgy látom, hogy ez a cikk is engem támaszt alá!
    “Tőke van, igény nincs” – de miért nincs igény? Mert olyan drága a hitel, és olyan szigorúak a feltételei, hogy senki nem tudja igénybe venni.

  184. hajós szerint:

    Gordon, már megint ezzel a nyugdíjcsökkentésről jössz, már mondtam, hogy baromság, bőven elég lett volna, ha nem vezetik be az egykulcsos szja-t – így 500 milliárdot dobtak ki az ablakon. A gazdaságot meg megfojtjátok egy olyan bankadóval, ami példátlanul magas.

    Ismét kérdezem: gazdaságpolitikai ügyekben miért a nyilvánvalóan dilettáns Matolcsy-Orbán-párosra hallgatsz, miért a Szíjjártó-Selmeczi-féle gyermeteg ostobaságokat ismételgeted, amikor vannak olyan hozzáértőbb közgazdászok, akik számodra is mértékadóak lehetnének: Mellár, Bod Péter, Járai? Legyél már picit igényesebb!

  185. Királyerdei szerint:

    Nem “érdekes”,hogy amikor Kósa elmondta a beszédét 2007-ben egy debreceni teremben,
    a Wall street és a világ tőzsdéi zuhanni kezdtek?Mindenki a magyarokat és Kósát okolta.
    (Az már más kérdés,hogy fogalmuk sem volt,hogy hol van Debrecen,vagy ki az a Kósa.):)
    Nyugdícsökkentés nem lesz,de megadóztatják a nyugdíjakat (is) plusz bevezetik az ingatlanadót.

  186. Gordon szerint:

    “Tőke van, igény nincs” – de miért nincs igény? Mert olyan drága a hitel, és olyan szigorúak a feltételei, hogy senki nem tudja igénybe venni.” – írja hajós.

    Már megbocs, de te a fentiekben azt írtad, hogy a bankoknak a bankadó miatt nincs forrásuk a hitelkihelyezésre. Most azt írod, hogy a feltételek túl szigorúak.

    Szó szerint: “Sajnos nem! Jelentősen csökkent a hitelezés a bankadó miatt, és ez már látszik a gazdaság teljesítményén.”

    Most mást mondasz.
    Legalább várj egy pár napot míg megváltoztatod a véleményedet. 🙂

    A “drága” hitelre meg írtam, hogy:
    “Tegyük hozzá, hogy a válság előtt nyakló nélkül osztogattak boldog boldogtalannak hiteleket így a régi adatok lehet hogy nem lehetnek összehasonlítási alapok.”

    De nem csak a vállalati, hanem a lakossági szektorban is. Pont ez volt az egyik oka az amerikai jelzálogválságnak, melyből igazándiból lendületet vett a válság. Nem megfelelő fedezet mellett, észnélkül osztogattak hiteleket. Azok bedőltek. Bank elvette az ingatlanokat. Kinyomta a piacra. A nagy kínálat miatt leestek az árak. Bankok nem jutottak hozzá a kihelyezett pénzük egy részéhez. Piac megtudta. Pánik. Mindenki elad. Cégek megborulnak. Válság. Recesszio közeli helyzet. Válság. Mindenki ideges. Válság. Ennyi.

    USA és nagyok gondolták majd a bankjaikon keresztül pl. velünk (a kicsikkel) kifizetteteik a válság költségeinek egy hányadát. 2010. Magyarország. II. zOrbán kormány. IMF (szocik hívták be mert csőd szélére vitték az országot). IMF követel. IMF húzzá haza! IMF el. Magyar döntések háttere: “Egy nagy lópikulát fogják a magyar nyugdíjasok megfizetni a válságot, inkább fizesenek a bankok”. Washington, NY, Brüsszel, London, Párizs, Frankfurt nagyon ideges. Támadás a forint ellen. Barrosonak is eszébe jut, hogy a 2004 óta zajló deficiteljárásra hivatkozva megzsarolható a magyar kormány (támogatások elvétele). 324 az euro, Nagy gáz (elszabadulhat az államadósság stb.) Ok. IMF vissza. Egyezkedjünk. Kemény tárgyalások és alkudozás (közben a csőcselék csapogat nyitogat az Andrássyn).

    Itt tartunk most.

    Folytatása következik.

    A lényeg: egyedül a nemzeti kormánynak köszönhető, hogy a bakok bepengettek egy rakás pénz és legalább azt nem a társadalomtól kellett elvenni, sőt! Még 500 milliárd ott maradt a középosztálynál. Vagyis: 500 milliárdos adócsökkentés. No meg némi állami vagyon növelés (ilyen is régen volt már kicsiny hazánkban!)

    Innen folytatjuk.

  187. Királyerdei szerint:

    NEMZETKÖZI SAJTÓSZEMLE

    2012-01-03

    LE NOUVEL OBSERVATEUR

    nouvelobs.com

    A francia szocialista lap követeli, hogy Magyarországot – a születő félben lévő „Nemzeti Front országot” – zárják ki az Európai Unióból.

    KNACK.be
    knack.be

    A belga internetes portál arról számol be, hogy Louis Michel (volt belga külügyminiszter, aki Magyarországon az SZDSZ lelkes tagja lett volna) tegnap az Európai Parlament emberjogi bizottságában intenzíven érvelt azért, hogy függesszék fel Magyarország szavazati jogát az Európai Tanácsban (ahol a kormány- és államfők döntenek az Európai Unió ügyeiről).

    AFP
    afp.com

    A francia hírügynökség arról számol be Washingtonból, hogy Christine Lagarde, az IMF vezetője kijelentette, kész támogatni Magyarországot, de ehhez a budapesti hatóságok jóakaratának „kézzelfogható bizonyságára” van szükség.

    NOS

    nos.nl

    A holland közszolgálati adó honlapján „régi ismerősünk”, Tijn Sadee jelentkezik, aki Konrád Györgyre és Bozóki Andrásra támaszkodva ismerteti a magyar helyzetet. De idézi az európai parlamenti liberálisok vezérének, Guy Verhofstadtnak a véleményét is, aki szerint „pusztai önkényuralommal” állunk szemben és kiépülőben van „Orbánisztán”. A Jobbik politikusai közül Gyöngyösi Mártont idézi, aki elmondta az újságírónak, hogy „hazánkat gyarmatosítják”. Sadee közbeveti, a korábbi KPMG tanácsadónak pedig tudnia kell, hogy a magyar gazdaság csaknem 90%-ban a külföldi beruházásoktól függ.

    BLOOMBERG

    bloomberg.com

    A Jobbik támogatja, hogy Magyarország lépjen ki az EU-ból, miután Brüsszel eljárás megindítását helyezte kilátásba Budapest ellen a központi bank, az igazságszolgáltatás és az adatvédelmi hatóság függetlenségének lehetséges megsértése miatt.

    INTERNATIONAL HERALD TRIBUNE

    iht.com

    A globális amerikai lap attól fél, hogy az IMF és az EU Magyarországnak nyújtandó segítsége sem segíti a csőd előtt álló országot és akkor az a benyomás ébred, hogy ezek az intézmények sem tudnak hathatós támogatást nyújtani.

    * * *

    Míg a kínai kormány nyilvánosan elutasította a Pekingben járt Timothy Geithner amerikai pénzügyminisztert, hogy csatlakozzon az iráni olajembargóhoz, körútja következő állomásán most a japán kormány már megértőnek mutatkozik.

    LA BUSSOLA QUOTIDIANA

    labussolaquotidiana.it

    Az olasz keresztény hírportál „Budapesten értünk is harcolnak” címmel két cikkben is pozitívan értékeli a magyarok harcát a nemzetközi nyomással szemben.

    LINKE ZEITUNG

    linkezeitung.de

    Kétharmados államcsíny Magyarországon; rasszista Jobbik, fasiszta Magyar Gárda… A lap csak azt sajnálja, hogy korábban túl sok figyelmet fordítottak a Jobbikra és sokkal kevesebb a jóval veszélyesebb Fideszre.

    FINANCIAL TIMES

    ft.com

    A Nyugatnak vissza kell térnie kapitalista alapjaihoz, írta cikkében Mahathir Mohamad, Malajzia 1981 és 2003 közötti miniszterelnöke. Lesújtó véleménye szerint Európa kettős mércét alkalmaz és azt hiszi értékei egyetemlegesen elfogadottak, míg az ázsiai értékeket elveti. Az 1998-as ázsiai válság nyomán az IMF és a Nyugat általában pontosan olyan megoldásokat javasolt a térség országainak, amelyeknek pontosan az ellenkezőjét teszi most, amikor maga került válságba. Malajzia akkor gyorsan kilábalt a válságból, miután azt tette, amit hatékonynak ítélt.

    HAARETZ

    haaretz.com

    Oroszország attól tart, hogy Izrael Amerikát Irán elleni háborúra készteti, állítja Nyikolaj Patrusev, a Kreml biztonsági tanácsának feje, akit az izraeli lap idéz.

  188. Gordon szerint:

    Köszi Királyerdei! Ez a sajtószemle érdekes volt.

  189. hajós szerint:

    “A lényeg: egyedül a nemzeti kormánynak köszönhető, hogy a bakok bepengettek egy rakás pénz és legalább azt nem a társadalomtól kellett elvenni”

    A bankok áthárították a lakosságra a terheket, a beruházások pedig elmaradtak.
    Ehhez nem kéne tapsikolni!

  190. hajós szerint:

    Az alábbi cikkel nem értek mindenben egyet, de szakmailag védhető, nem úgy, mint a Gordon-Szíjjártó-féle demagóg maszlag:
    http://fn.hir24.hu/vallalkozas/2011/12/01/ezert-hibas-a-kormany-gazdasagpolitikaja/

  191. Valaki szerint:

    “Gordon szerint:
    2012. január 13., péntek – 12:10

    “Elég helyreállítani a többkulcsos szja-t, máris 500 milliárd!”

    Mitől igazságosabb a progresszív adózás?
    Igen 500 milliárd maradt az embereknél.
    Támogatom.”

    Nem az embereknél csak egyes embereknél!

  192. Gordon szerint:

    Az embereknél – a középosztálynál – maradt 500 milliárd forint az adócsökkentésből kifolyólag.

  193. Gordon szerint:

    Gordon: “A magyar bankoknak még így marad elég forrásuk a hitelezésre.”

    hajós írja 12:15-kor: “Sajnos nem! Jelentősen csökkent a hitelezés a bankadó miatt, és ez már látszik a gazdaság teljesítményén.”

    13:06-kor viszont már azt írja, hogy: “A bankok áthárították a lakosságra a terheket”

    Akkor viszont nem értem, hogy hajós szerint 12:15-kor miért csökkent a hitelezés a bankadó miatt.
    Hisz ha a bankok “áthárították” azt a zemberekre, akkor nem is kerülhetett nekik semmibe.

    Az a baj a hajósokkal, hogy mindig azt mondják, ami épp eszükbe jut.
    Egy órán belül is képes önellentmondásba keveredni.
    Így lesz az egészből logikusan felépített érvelés helyett összefüggéstelen zagyvaság. 🙂

  194. ebihal szerint:

    Gordon! Kíváncsi lennék kit nevezel te középosztálynak! 100-200 ezer ember még
    nem osztály, kétlem, hogy többről lenne szó.
    Ma reggel Kovács Árpád a Költségvetési Tanács új elnöke azt mondta, hogy az
    egykulcsos adó nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket.
    A hitelkamatok 2-3 %-kal emelkedtek.
    A végtörlesztésben már csak az OTP maradt, s aki forinthitelre váltott nem járt
    jobban.
    A kormány védőhálót akar, de ezt a mindennapi életben úgy hívják, hogy KEZES!
    Ne mond azt, hogy mindezt az idegenek tették!

  195. "?!" szerint:

    Járai Zsigmond szerint csak gazdasági fordulattal lehet kilábalni a jelenlegi válságból!

    Járai Zsigmond, Kovács Árpád és sok más neves közgazdász véleménye azonban nem számít, mert nálunk most az a divat, hogy közgazdasági kérdésekben Fellegi Tamás jogász és “más” munkatapasztalattal nem rendelkező jogvégzett “emberkék” döntenek, a nemzeti fejlesztési tevékenységet pedig egy vietnami gyékény-lábtörlők importjában érdemeket szerzett, felsőfokú végzettséggel nem rendelkező kereskedő irányíthatja!

    Ez a magyarázata annak, hogy itt tart a gazdaságunk!

Itt lehet hozzászólni !