Lehet Morbid a Politika?

Csepel.info

Kattints az LMP Facebook-oldalához!

Alig hunyta le szemét örökre a Kossuth-díjas Kemény Henrik bábművész, máris megjelent a haláláról az első vicc. És ez komoly. Lapunkat egy olvasónk kereste meg azzal, hogy az LMP újpesti szervezetének Facebook-oldalán máris Kemény Henrik halálával viccelődnek.

Szerintünk ugyan nem ezt érdemelte oly sokunk gyermekkori kedvence, de a Lehet Más a Politika újpesti szervezete kétségtelenül egyedien értelmezte pártjuk jelmondatát. Lehet Más a Politika, lehet morbid is?

Az LMP Facebook oldalán ez a mondat olvasható: “A Fideszben és Vitéz Lászlóban az a közös, hogy egy “kemény ököl” van az alfelében…!” Bár ezt egy elnézés-kérés követi, ugyebár írásban aligha kell olyasmiért elnézést kérni, amit lehetne korrigálni is, és ezzel meg nem történtté tenni. Érdekesnek tartjuk még az LMP jelmondatát, amely ismét sokat mondó: Tiszta Szívvel Kézzel Fejjel. Lehet, hogy meg kellett volna fogadni?

Csepel.info

Elhunyt Kemény Henrik

Nyolcvanhét éves korában elhunyt Kemény Henrik, a legendás bábos. Legismertebb bábja Vitéz László volt, de ő mozgatta Süsüt és Hakapeszi Makit is. A Népligetben álló színháza októberben porig égett.

Elhunyt a Kossuth-díjas Kemény Henrik, Vitéz László és Süsü, a sárkány bábfigurájának életre keltője – közölte a Vojtina bábszínház a Haon.hu-val.

Apja egy ideig New Yorkban a Metro-Goldwyn-Mayer stúdiónak dolgozott, majd 1912-ben hazatért és családi színházat alapított. Az 1930-as években hivatalosan Paprika Jancsi lett a fő figurájuk neve. A fiatal Kemény Henrik 1931-ben kapta első szerepét egy családi bábelőadáson, az iskolában pótvizsgázó Vitéz Lászlót kellett alakítania.

Amikor a népligeti vurstlit 1953-ban felszámolták, írja a Wikipedia szócikke, Kemény Henriket is “államosították” (bábjait egy ideig Bálint Endre festőművész műtermében “bújtatta”): ettől kezdve az Állami Bábszínházban lépett fel. 1992-ben, az Állami Bábszínház kettéválásakor a Kolibri Színházhoz csatlakozott.

Az általa elbábozott figurákat az egész ország ismerte, Vitéz Lászlón kívül köztük volt Hakapeszi Maki, Süsü, a sárkány, Furfangos Frigyes, Gyufa Gyuri és Sakk Matyi is.

2002-ben kiváló művész címet kapott. 2005-ben Kossuth-díjjal tüntették ki a hazai vásári bábjáték legtisztább hagyományainak őrzése és terjesztése érdekében végzett tevékenységéért, hét évtizedes, országszerte ismert és elismert legendás művészetéért. 2008-ban Prima-díjat kapott. Idén június 19-én Debrecenben Kemény Henrik tiszteletére Mutatványos Napot rendeztek. A 87 éves Mester is fellépett egy rövid produkcióval, a négerek táncával, ami jellegzetesen a Korngut Kemény-hagyomány része és nem is csinálta más, csak ő. A Vojtina Bábszínház rendezte az eseményt.

Forrás: HVG

34 hozzászólás “Lehet Morbid a Politika?” bejegyzésre

  1. Manitu szerint:

    Most már kezd jól láthatóan SZDSZ-esedni az LMP.

  2. Manitu szerint:

    Ja, Isten kis i-vel az LMP-s főprimitív írásában. Gratulálok.

  3. joságos. szerint:

    Egy nagy művésszel több van odaát,itt eggyel kevesebb!!
    Nyugodjék békében!

  4. Bolemann Lajos szerint:

    Haldoklót gyalázni embertelenebb.

  5. Vátesz szerint:

    A Fideszt lehet hogy gyalázta, de Kemény Henriket nem! Ugyanis, nem azt írta, hogy Kemény Henrik alfelében van a “kemény ököl”, azaz valamilyen homokosnak tűnő jelzővel illette, hanem a bábnak, Vitéz Lászlónak az alfelében van nyilvánvalóan Kemény Henrik keze, de nem lealacsonyító célból, hanem mert ez a bábozás módja!
    Lehet, hogy kicsit primitív a vicc alapja, de az is primitív aki ezt Kemény Henrikre érzi sértőnek! Ugyan mi célja lenne az LMP-nek egy művész dehonesztálásával, az meg világos hogy a Fidesz nem a szívük csücske! Gondolom viceversa!

  6. Zoli049 szerint:

    Vátesz!

    Ez a rossz időben és rossz helyen esete. Mindenki másképp érti, tudod vannak, akik tolják a tutit, de a szövegértéssel már gond van.

  7. grün szerint:

    Zoli 049!
    Szövegértés hiányának súlyosabb esete!
    Eddig tudtuk, hogy a zEmberek Zembere helyesírása kívánni valókat hagy maga után, de hogy csak úgy egyensúlyilag legalább elolvashatná amit aláír!
    Pedig mint a zábra mutatja egy vesszőn sok is múlhat!
    Egy klasszikus:
    “Ne keverjük a szárnyalást a szarnyalással!”
    http://vallalkozoi.negyed.hu/vnegyed/20111130-meretes-baki-az-adotorvenyben-elobb-leptek-eletbe-adoemelesek.html 🙂

  8. Zoli049 szerint:

    Szerintem a főember csak “dedikál” és más teendője nincs. Ha lenne agya, akkor az eddigiek után megtanulhatta volna, hogy át kell olvasni. 🙂

  9. grün szerint:

    Zoli049!
    “A közlönykiadó szerint “tördelési hiba történt”, de gyorsan kijavítják”
    A sógoromtól, aki jó kezű kőfaragó volt, valami évfordulóra rendeltek egy gránittáblát pár száz cirill betűs névvel
    Először lefestette krétával, majd ceruzával berajzolta a neveket!
    Ekkor jött valaki a követségről aki tudott oroszul, megnézte, néhol javította! Kőben igen nehéz radírozni!
    Utána jött a gyémánttal karcolás, újabb kontroll, jóváhagyás után a kopogtatás a spicc vésővel!
    A nyomdában is van Korrektor, olvasó-, tördelőszerkesztő!
    Mert politikust kár lett volna hívni, ők nem értelmezik a törvényeket hanem csak megszavazzák és Elnökük szignálja, ezek szerint olvasatlanul!

  10. Zoli049 szerint:

    grün!

    A mai szövegszerkesztők, főleg egy állami hivatalnál már tudtommal az Akadémia általi, teljes magyar nyelvezetet tartalmazzák. Igaz ezek ott Ipad-ot használnak, minek nincs semmiféle “magyarítása”, így elképzelhető a hiba.
    De “tördelésről” beszélünk, ott csak a sorkitöltés szorul igazításra, de karakter nem vész el és át sem alakul. 🙂

    Ezt kontrollálatlanul a nyomdába dobták és gyorsan tették a gépre. Kapkodás megy mindenhol, semmi kontroll, lásd a Parlamentet. Ma nem tudom milyen móka lesz, de remélem, hogy ismét a levesbe köpés esete fenn fog forogni! 🙂

  11. Jobb Csepelért szerint:

    Vátesz! Te annyira utálod a Fideszt, hogy (volt MIÉP-es létedre) még az LMP-nek is kezet csókolnál.

  12. Vátesz szerint:

    Itt az LMP és a Fidesz viszonyáról van szó, nem én rólam! A Fideszt pedig én húztam ki a maga ásta gödörből 2002-ben. A szarháziak azóta is adósaim, Kövér, akit ugye személyesen ismerek, a házelnöki székben pöffeszkedik, s eszébe sem jut, hogy a hálát kézzelfoghatóan is ki kellene mutatni! Nincs is mit csodálkozni ezen, hiszen a 2010-es választások előtt tömegével oszlatta fel a Fidesz-alapszervezeteket, mert helyi embert akartak indítani, az országos vezetés által erőltetett mamelukok helyett! Persze a politika itt is a pénzről szól, nem mindegy hogy kinek a zsebében landolnak a képviselői jövedelmek! Csepelen is azért volt balhé, mert Németh Szilárd lecserélte Horváth Józsefet a saját maga által mozgatott Borbély Lénárdra!
    Kedves fideszesek, kár próbálkozni velem, akármilyen jelzőt illettek rám, én úgyis a visszájára fordítom, másrészt Csepelen még nem termett a Fidesz soraiban olyan személy, aki engem le tudna győzni szópárbajban. Majd ha egyszer lenne is, azt Németh Szilárd időben megakadályozza, mert hova lenne az ő NAGYSÁGA, ha nála lenne jobb képességű ember a csepeli fideszben. Vakok között a király a félszemű!
    Németh Szilárd meg ahhoz is gyáva, hogy elmondja miért járt a lakásomon 2009. szeptember 5-én!
    Ajánlom, vegyenek egy szép míves díszláncot, amelyet a csepeli polgármester nyilvános eseményeken a nyakában viselhet! Azért, hogy ha már az embernek nem tudom megadni a tiszteletet, legalább a poziciót jelző láncnak megtehessem!!!

  13. Manitu szerint:

    Itt Vátesz és az LMP viszonyáról van szó szerintem. Vátesz egy sértett ember, aki azért bírál mindent, mert a Fidesztől nem kapott pénzt (lásd még Menyhért urat). Látszólag ugyan utálja az LMP-t és az MSZP-t, de hajlandó a fenekük alá feküdni és kipaskolni szorgos nyelével az elvtársak és a liberálisok minden gégtermékét, amennyiben azok a Fideszt bírálják.

    Ezért van az, hogy neki egy elhunyt ember emlékének politikai viccé nyomorítása nem gusztustalan. Na ennyit a Vátesz-féle etikáról.

  14. Vátesz szerint:

    Hülye vagy fiam, Manitu!
    “ami jellegzetesen a Korngut Kemény-hagyomány része és nem is csinálta más, csak ő”

    Egy LMP-s nem csinál viccet egy Korngutból, csak ti értitek félre, mert így könnyebb visszautasítani a Fideszt ért inszinuációt!!!

  15. Menyhért Péter szerint:

    Tisztelt Admin!

    Ezúton szólítom fel Önt, mint a csepelinfon megjelent hozzászólások moderátorát, hogy a mail címemre küldje el – bírósági eljárás kezdeményezése céljából – a Manitu nick nevű hozzászóló Email címét.

    Ez az ember a névtelenség homályába bújva rendszeresen rágalmaz engem; valótlan és hazug állításokat közöl rólam annak ellenére, hogy cca fél éve kizárólag dokumentumok közlésére szorítkozom ezeken az oldalakon.

    Segítségét előre is köszönöm.
    Üdv menyus

  16. Lakó1214 szerint:

    Kicsit hülyén jött ki a két összemosott komment, nem több.
    Valaki megnézte, hogy nem összevágott-e a szöveg? Nem lepne meg!

  17. pityu szerint:

    Vörös Zoli049 és barna Vátesz kontráznak egymásnak. Egyébként nem meglepő: Kissé furcsa volt látni a parlamenti közvetítésben, amikor a Jobbik tapsolt az MSZP-nek, majd az LMP a Jobbiknak! Hataloméhes bandák!

  18. abcd szerint:

    Vátesz egy bukott kommunista, nem több.

    LMP pedig semmi újdonság, pénzéhesek klubbja.

  19. Vátesz szerint:

    Pityu és abcd! Barna és komcsi Vátesz, ahogy ti neveztek, húzta ki a szarból a Fideszt 2002-ben a gázár-kampányötletével, továbbá kimosdatta a szarból Csepelt, amibe az MSZP és a Fidesz, azaz Tóth Mihály és Németh Szilárd összeborulásával létrehozott Wallis-Észak-Csepel szindikátusi szerződés juttatta! Micsoda kontraszelekció, hogy ilyen tehetségtelen emberek vezetik Magyarországot és Csepelt, hogy egy barnainges, komcsi Vátesznek kell helyettük gondolkodni!

  20. Zoli049 szerint:

    “Hataloméhes bandák!”
    – írja pityu. TI akkor kik vagytok? Nem itt élsz, vagy esetleg söröcske, borocska és egy kis házipálesz is becsusszant? Nincs ebben semmi kivetnivaló, ameddig ebben a dimenzióban tudsz maradni.

  21. Vátesz szerint:

    Pityu és abcd jól teszi, ha megnézi azt a videót, amelyen Bárándy Gergely a parlamentben elmondja, kik voltak a Fidesz vezetői közül MSZMP-tagok illetve vezetők, továbbá KISZ-titkárok, bizony kedves fideszesek a kedvencetek, Orbán Viktor is az volt!
    Ezek után annak nevezhettek, aminek akartok, bizony Vátesz egyik sem volt! Én igazi, tősgyökeres kulákgyerek vagyok! Ráadásul turáni!

  22. islander szerint:

    ajjajj….

    Manitu

    Ha van benned puca, akkor most felveszed a kesztyűt Menyhérttel. Lássuk!

  23. noname szerint:

    Ejnye Menyus! Komolyan gondolod, hogy az Ábel admin-alpolgármester úr kiadja neked a Noé, vagy a Gárday tanácsnok úr mail címét?
    Kis naív civil, nem jöttél még rá a politika működésére? 🙂

    Az urak lesz…k, hogy hogyan vergődik itt bárki is, hiszen a mocskosszájú képviselők álnéven semmit sem szégyellnek!

  24. Vátesz szerint:

    Ha Manitu ilyen gyáva, hogy nem mer kiállni Menyhért Péter elé, akkor kénytelen lesz új nicknevet választani, amíg azzal is le nem bukik a porbapisilés részletezésével! 😀

  25. J szerint:

    noname: ha ki is adná, azt a nyomorék emailt, mit kezdene vele?:)))))) LOL! :D:D:D

    Nyomna rá egy DDoS-t?:) Még az IP-vel sem menne valószínűleg nagyon sokra!:)))

  26. noname szerint:

    Az admin tisztessége múlik azon, hogy a rágalmazó névtelent védi, vagy kiadja a nyilvánosság számára.

    Ha nem adja ki, az az admin egyértelmű azonosulását jelzi a névtelen rágalmazókkal.

  27. Amikor “csepeli diák”-kal volt konfliktusom, amikor azt állította, hogy 2006-ban nem én javasoltam a 4 kivégzett katonát/nemzetőrt posztumusz Csepel Díszpolgára címre, s a csepelinfo szerkesztőségén keresztül kívántam neki továbbítatni az Emlékbizottság jegyzőkönyveit, az alábbi választ kaptam a szerkesztőségtől.

    “Sajnos az e-mail címmel nem tudunk mit tenni, hamis volt. Sokan fórumoznak így. Ha a hatóság kéri el az adatokat, akkor a szervert üzemeltető cég adja ki azokat. Nem számít az e-mail cím, akkor is csak az IP-cím és az időpont az, ami alapján ki lehet mutatni, hogy hol használták azt a gépet, ahonnan fórumoztak. Azt, hogy ki fórumozott, akkor se lehet megmondani.”

    Nincs mit tenni, legfeljebb Manitut kiközösíteni, ha nem vállalja önként a konfliktus rendezését! Az esztergomi Meggyesi-ügy tanulsága, az ilyen magatartás arra a pártra hull vissza, amelynek az érdekében a megnevezett személy tevékenykedik, ami bizony nem kétséges!

  28. J szerint:

    noname: Jó nagy marhaságot írtál tudod e?:)
    Miért adnák ki egy harmadik félnek, aki még igazolni sem tudja magát minden kétséget kizáró módon ezen a fórumon. Ráadásul törvény szerint ki sem adhatja harmadik félnek, kivétel, ha erre kötelezik. Jelen esetben a “Menyhért Péter” név mőgé bújt kommentelő kvázi törvénysértésre szólítja fel az admint!:)

    Ráadásul itt mindenki olyan emailt ír be(ergo nulla bizonyító ereje van), amit akar. Maximum az IP lehet kiinduló pont, de az a legtöbb esetben dinamikus, illetve egy nagyobb hálózat IP címe, ami mögött akár több ezren is ülhetnek!

  29. meghát.... szerint:

    Hogy mik derülnek ki……T. noname ! Elszomorító lenne számomra,ha a szűk látókörű, ” hugyozós ” Manitu a csepeli önkormányzatban tisztség viselő lenne .Hasonló kvalitásokkal bíró gordonka művész úrral együtt. Nagyon remélem ,(nem lenézve a Csepel. infó admin teendőket),Ábel úr nem evvel foglalkozik az önkormányzati teendői során.

  30. noname szerint:

    J: nem írtam marhaságot!
    Ha régebb óta olvasod a csepelinfot, akkor tudnád: a Menyhért gyakran hivatkozott a magyarorszag.hu fórumaira, ahol csak ügyfélkapuval lehet fórumozni.
    Az ügyfélkapu pedig, mint ismeretes csak személyi igazolvánnyal hitelesítve, személyesen kapható meg az önkormányzat ügyfélszolgálatán.
    Az elvárás tehát nem harmadik félnek való információ, hanem az érintett konkrét személyről szól.
    Persze, jogos, hogy a mail címmel nem fog semmit elérni, de ez az ő magánügye.
    Ha viszont az admin nem adja ki a rágalmazót, akkor az egyértelműen jelzi a fórum tisztességtelenségét.

  31. J szerint:

    De ez k.rvára nem az ügyfélkapu! Innentől kezdve marhaság amire hivatkozol. (Kedves MP?) És mivel magánügyre használná a NEM PUBLIKÁLT emailt, innentől kezdve az admin nem adhatja ki. Ennyi. Olvass CompLEX CD Jogtárt!!!

  32. J szerint:

    Más kérdés, hogyha kiadná, törvény sértés ide vagy oda, max egy ejnye bejnye lenne belőle.

  33. Menyhért Péter szerint:

    Tisztelt Admin!

    Tájékoztatom arról, hogy amennyiben 2011. december 3. vasárnap 14 óráig nem teszi közzé ezen az oldalon a rágalmazó Manitu nick névhez tartozó E mail címet, akkor a csepelinfo tulajdonosa-üzemeltetője ellen fogok beadvánnyal élni.
    Üdv menyus

  34. Minden Lében Fakanál szerint:

    Nevetséges Menyhért…….saját magát járatja le, teszi nevetségessé….csak az kiabál, akinek a háza ég….talán a lövedék, talált…..süllyedt!

Itt lehet hozzászólni !