Orbán: Súlyos nemzetstratégiai hiba volt a MÁV-Cargo eladása

Ötmilliárd forintot ad a vasutasoknak a kormány

Magyar Nemzet, Csepel.info

A kormány kifizeti a MÁV-Cargo eladásából a vasutasoknak járó privatizációs bevételt – erről írt alá nyilatkozatot Orbán Viktor miniszterelnök és Gaskó István, a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) elnöke szerdán, Budapesten a MÁV-Gépészet kocsijavító műhelyében.

Orbán Viktor miniszterelnök az aláírás alkalmából kiemelte: súlyos nemzetstratégiai hiba volt, hogy az előző kormány eladta a MÁV-Cargót, hiszen a vasúti teherszállítás jövedelmező üzletág. A miniszterelnök kijelentette: előbb-utóbb a MÁV-nak ismét lesz teherszállítása, mert enélkül nehéz elképzelni, hogyan lehet talpra állítani a nyakig eladósodott vállalatot.

Gaskó István elmondta, hosszú küzdelem eredményesen zárult le a megállapodással, az Orbán-kormány biztosítja a kifizetés fedezetét. Az idén egymilliárd forintot, 2012-ben és 2013-ban négymilliárd forintot ad a vasutasoknak járó kifizetésre.

Három év alatt

Beszédében Orbán Viktor hibának nevezte azt is, hogy a MÁV Cargo eladásakor az előző kormány lesöpörte az asztalról a jogos munkásigényeket. Lépésről lépésre, szívós munkával nyílik esély ennek teljesítésére, a magyar kormány nem tudja egy összegben kifizetni a vasutasoknak a privatizációból járó összeget, a megállapodás alapján három év alatt adja oda garantáltan a forrást, és az erre vonatkozó jogszabály már megjelent.

A miniszterelnök szólt arról is, nincs illúziója, a Gaskó István vezette szakszervezet fog még sztrájkolni a mostani kormány ellen is, ami az élet természetes része. Utalt arra, hogy 1988 óta együtt harcoltak azért, hogy a munkásoknak legyen lehetőségük véleményt mondani, és sztrájkolhassanak is. Orbán Viktor szerint fontos, hogy a munkások elmondják a véleményüket, kifejezzék szándékukat, és szükség esetén nyomatékot adjanak szavuknak.

Szívós munkára van szükség

Orbán Viktor arra kérte a szakszervezet vezetőit, hogy csak abban az esetben nyúljanak a sztrájk eszközéhez, a tiltakozás nyílt formáihoz, ha már nincs esély a megállapodásra. A miniszterelnök kijelentette: a kormány számára fontos a vasút, de be kell látni, hogy az egész ország érdekeiért kell felelősséget viselnie.

Az ország állapotával kapcsolatban Orbán Viktor elmondta: hogy nyakig eladósodott országot örököltek az előző kormánytól, és ezt közösen kell kijavítani. Az óriási adóssághegyet nem lehet eltakarítani egyik napról a másikra, csak szívós munkával, és kérte a miniszterelnök, hogy a vasutasok is támogassák Magyarország újjáépítését.

Gaskó István utalt arra, hogy éveken át gördülő sztrájkkal harcoltak a MÁV-Cargo privatizációjából eredő jogos és reális követelésükért. A vasutasok az egészségbiztosítás privatizációja ellen folyó harcban megmutatták azt is, hogy szolidárisak más társadalmi csoporttal. A VDSZSZ elnöke kijelentette, bízik abban, hogy a MÁV konszolidációja és modernizációja megvalósul. A nyilatkozat aláírásával a VDSZSZ a 2007 végén kirobbant konfliktust lezártnak tekinti, és egyidejűleg visszavonja a sztrájkfelhívását – olvasható a nyilatkozatban.

mno.hu

77 hozzászólás “Orbán: Súlyos nemzetstratégiai hiba volt a MÁV-Cargo eladása” bejegyzésre

  1. nagyapó szerint:

    Szeretem Gaskót, vagy nem szeretem, de kiharcolta jussukat. A szocik inkább vállalták a sztrájkok okozta károkat, ahelyett, hogy fizettek volna.
    Itt vannak a szocik által elhelyezett aknák. A MÁV-Cargo, a tűzoltók járandósága, a jogtalan ÁFA visszafizetése, stb.
    Most a polgári kormány visszafizeti a kisemberek jogos követelését, amit a szocik elloptak.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét lop

  2. Jeniszej szerint:

    Jó nagy baromság szétszórni a pénzt, ötmilliárd forintot.
    Inkább arra kellene fordítani a lóvét, hogy ismét az állam tulajdonába kerüljön minél hamarabb ez a jövedelmező üzletág.
    Akik meg eladták, a különbözetet velük fizetetném meg a visszavásárlásra.
    A vasutas szakszervezet miért nem tiltakozott az ilyen előnytelen állami vagyon szétszórása miatt.
    Igaz a szakszervezeti vezetők busásan meg vannak fizetve, lehet, hogy nem volt érdekük a MÁV vagyon egyben tartása.

  3. Jeniszej szerint:

    Csak a szemellenzős ember nem látja, hogy ez nem más, mint nesze semmi fogd meg jól!” A problémát ez nem oldja meg.
    Legfeljebb a szakszervezeti vezetők által keltett pattanásig feszített sztrájk hangulat csillapítására lesz elegendő.

  4. belekotkot szerint:

    Azt nem értem miért volt “jogos és reális” a követelésük. Övék volt a MÁV-Cargo?
    Mert akkor minden eladott állami vállat után járt volna a dolgozóknak. Ja hogy azok nem tudták megbénítani az egész országot. Most tulajdonképpen megfizették őket hogy a Gyurcsány alatt sztrájkoltak. Most egy darabig nem nagyon fognak.

  5. Jeniszej szerint:

    A csepeli gyár széthordásából származó lóvé hová lett. A Csepeli munkásoknak is járna az állam szélhámosai által lenyúlt lóvé.
    Orbán úr a Csepeli Munkások helyzetét is kifürkészhetné!
    Vagy még időben szétkergették a Csepeli szervezett munkásokat, hogy az állami álca mögé bujt szélhámosok nyugodtan végre, tudják hajtani a „mocskos privatizációjukat.”

  6. gte szerint:

    nagyapó, téged ezért fizetnek?

  7. nagyapó szerint:

    Jeniszej! Járna, csak nem jut, mint a banda bőgősének. A CSM-ben a vasasok működtek. A főszakszervezeti Paszternák et. első dolga volt a balatoni Vasas üdülő megszerzése, akkor mit vártak tőlük a csepeli zemberek?

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét lop

  8. Lexon szerint:

    belekotkot leírta a lényeget. És még valami: nem a kormány fizeti ki az ötmilliárdot. Hanem mi. Te is, nagyapó.

  9. Jeniszej szerint:

    Az ötmilliárdból arra kellene törekedni, hogy hosszú távon munkahelyek teremtődjenek. Nem elosztogatni a vagyont, továbbra is, mint egy “joságos” cukros bácsi. A Szakszervezeteknek a munkahely teremtés volna inkább az érdeke, nem pedig a látványos tűz oltás.

  10. Vátesz szerint:

    Rosszul jönne ki a képviselőknek egy vasutassztrájk, mert akkor nem tudnának élni azzal a jogukkal, hogy ingyen utazhatnak a közforgalmú járműveken! 😀

  11. Jeniszej szerint:

    Demokrácia megszégyenítése, hogy a gyárak kigolyózott munkásairól csak úgy megfeledkezik az állam. Csak, azért mert ők nem tudják megbénítani az országot, mint teszik ezt szemét módon a mávos szagszervezetek. 🙂

  12. islander szerint:

    én kérnék a Szigetcsúcs eladásából származó pénzből!

  13. csöves szerint:

    Súlyos nemzetstratégiai hiba volt Orbán Viktort hatalomra juttatni.

  14. Katka szerint:

    Ugye az Orbán kormány bukása után privatizált 12 állami gazdaság eladása az nemzetstratégiai hőstett volt a fidesz részéről, ha már nemzetstratégiát emleget ez a szemétláda.

  15. szigeti szerint:

    Igazatok van,de csak egy kicsit örülnétek neki,hogy életében először beváltotta ígéretét!

  16. csöves szerint:

    Azt is ígérte ,hogy megy ha jön az IMF.

  17. meghát.... szerint:

    ” Utalt arra, hogy 1988 óta együtt harcoltak azért, hogy a munkásoknak legyen lehetőségük véleményt mondani ” – Ezt a szót,hogy munkás sosem ejtette ki a pofáján,mert félt,hogy herpeszt kap. Úgy harcol 1988 óta, mint az elmúlt pár napban! Nem harcolni kéne ,hanem a munkának kellene vissza adni a becsületét.

  18. grün szerint:

    csöves!
    Talán jön a zIMF?!
    Nem mi megyünk hozzájuk?! Valami kanossza-járás ugrik be erről nekem!
    Esetleg, hogy a miniszterelnökség megér egy misét?! ))) 🙂 (((

  19. Vátesz szerint:

    Persze hogy nem ejtette ki a munkás szó, hiszen a Magyar Polgári Párt elnöke. Polgár, bürger, burgeois, burzsuj, burzsoá.

  20. fütyesz szerint:

    Sötét, sötétebb, legsötétebb, Vátesz.

  21. bugi szerint:

    Gratulálok a hülye hozzászólásokhoz ebben a komoly témában.

  22. bugi szerint:

    Vátesz egy pénzéhes, sértődött kis núdli.

  23. Vátesz szerint:

    Nem kis nudli, hanem nagy nudli! Te lehet hogy akkora vagy mint egy pöcs! Pénzéhes meg nem vagyok, én csak azt kérem, amiért megdolgoztam (Wallis-Észak-Csepel, továbbá gázár-kampány)! Miért nem kérdezed meg a Nagyfőnököt, jó-e neki, hogy a 2.6milliós bruttójából most nettő 500ezerrel többet visz haza! Az se kutya, amit Németh Szilárd a polgármesteri, a fővárosi képviselői, az országgyűlési képviselői pozícióból következően hazavisz? Kérdem én, ebből mennyi az ami nem közpénzből, azaz adóból származik!

  24. Toth Kati szerint:

    Azt egyik sötétagyu mszp szimpatizáns sem kérdezi meg,hogy miért is kellett eladni a MÁV Cargot és,hogy hová lett az a pénz?Csak köpködtök,hogy miért kaptak a vasutasok pénzt.Ti kiknek az oldalán álltok?A disznófejű komcsi nagyurak oldalán?Ti biztos a tűzoltók pénzét is irigylitek.Csak a kommunista nagyuraktól nem irigyeltetek semmit.Na ezért áll ott az ország ahol ,mert háromszor is visszaszavaztátok a tolvaj kommunista bandát,sőt Csepelen négyszer is.Na ezért nem jár a csepeli munkásnak semmi.Egyébként a nagy gyár árát kérjétek vissza Tóth és Avarkeszi,no meg Podolák eltársaktól.

  25. Zoli049 szerint:

    Iskolázott hozzászólás. 🙂

    A lényeg, hogy ha a miénk lenne a MÁV cargo, akkor azt is deficitre rakná a kormány, már nem mindegy?
    Igaz, jobb lenne, ha még meglenne!

  26. Manitu szerint:

    Egyetértek Orbánnal. Zolika, te meg olyan setét vagy, hogy az a csoda, ha írni tudsz.

  27. Zoli049 szerint:

    Mit nem értettél meg, baromarcú bértollnok?

  28. Manitu szerint:

    Az Egyenlítő közismerten olyan blog, amely nem pusztán MSZP-s, de szimplán hazudnak is benne. Egy rakás hamis cikket olvastam ott, hamis vagy meghamisított, manipulált bizonyítékokkal.

    Persze Zoltán elvtárs ebben akar hinni, így ebben is hisz.

  29. Manitu szerint:

    A “baromarcú” meg lehetett a kedves édesanyád, kedves Zoli049, de olyanra csak nem illene mondanod, akit még nem láttál.

  30. Zoli049 szerint:

    Figyelj rám, te gyökér! A saját anyáddal foglakozz. Azért, mert egy szarházi provokátor vagy, az nem jogosít fel anyázásra, te tetves féreg!

  31. Zoli049 szerint:

    Olvass vincentet, piroslapokat, wazze! De akad ott sok picsanyaló blog is.

  32. grün szerint:

    http://vallalkozoi.negyed.hu/vnegyed/20111130-meretes-baki-az-adotorvenyben-elobb-leptek-eletbe-adoemelesek.html
    A zemberek emberéről eddig asszittem, hogy csak írni nem tud, de mint a mellékelt ábra mutatja olvasni sem!
    Pedig mint a zábra mutatja egy vesszőn sok is múlhat!
    Egy klasszikus:
    “Ne keverd a szárnyalást a szarnyalással!” ))) 🙂 (((

  33. Zoli049 szerint:

    grün!

    gondolatolvasol? 🙂 🙂

  34. J szerint:

    Az egész privatizáció nem szólt másról, mint az ország és a kisemberek kisemmizéséről. Illetve, hogy a féreg fejesek megszedjék magukat és a külföldi multik fillérekét gyarmatot csináljanak az országból.
    Soroljatok fel(ha tudtok) 5 privatizációt, amiből jól jöttünk ki.

    Ti pedig nyugodtan osszátok egymást, addig is rajtatok röhögnek, akik ebből, a ti munkátokból lettek milliárdosok.

  35. Bolemann Lajos szerint:

    Karácsonyi jutalom az évi 35-50 milliárd veszteséget termelő dinoszaurusz dolgozóinak. Bravo!

  36. Bolemann Lajos szerint:

    Azért kell magánosítani, mert az állam az aranyból is szart csinál.

  37. J szerint:

    Nem az állam, hanem az ott dolgozó emberek. Akiket végre jó seggbe kéne már rúgni és talán elkezdenének normálisan dolgozni. Érdekes az MPL tud működni, akkor a többi miért nem.

  38. Bolemann Lajos szerint:

    MPL? Magyar Paintball Liga?
    http://paintball-liga.hu/

  39. Zoli049 szerint:

    “Érdekes az MPL tud működni”

    Igen, azért az utolsó? Értem…

    A magáncégek valamiből megélnek, pedig vannak legalább 6-an? 🙂

  40. meghát.... szerint:

    T. Toth Kati !
    2011. november 30., szerda – 18:24 – Az Ön hozzászólásaiból süt a gyűlölet ,a rosszindulat,tanult,diplomás hölgy létére ,alpári szófordulatokkal él a legtöbb hozzászólásában….. Szíve joga,hogy miben ,kiben hisz .Elhiszem,hogy vannak kellemetlen,fájdalmas élményei az elmúlt 20 ,vagy 65 ,vagy akár mondhatnám 100 év eseményeit illetően,de kinek nincs? Szerintem nem találunk az országban olyan családot,( famíliát) akinek nincs valamilyen érintettsége a Don-kanyar ,Rákosi éra, 1956 , 1989 -2011-es időszakokban. Azt kérném Öntől próbáljon meg legalább egyszer, indulat mentessen írni egy hsz.-t. Kellemes békés estét kívánok! :Egy értelmiségi melós!

  41. Bolemann Lajos szerint:

    tanult, diplomás hölgy?

    Frusztrált, primitív nyugger!

  42. Zoli049 szerint:

    Nagyapó sorstársa? 🙂

  43. meghát.... szerint:

    T.Lajos, Zoltán! Nem írom le az első mondataimat oké. Oszt elővettem a radíromat,nagy levegőt vettem ,és adtam egy esély egy polgártársamnak. Sokszor egy kedves ,de csendesen bíráló szó többet ér,mint száz kurvanyád.

  44. Bolemann Lajos szerint:

    Pislognának nagyokat, ha az aktív életük során befizetett nyugdíjjárulékuk inflációval arányosan megemelt részét hozná nekik csak a postás.

    Meg aztán vehetnének teljes árú vonatjegyet is, ha már olyan szolidárisak a bakterokkal.

  45. Zoli049 szerint:

    meghát…!

    Bocsáss meg, de az olvtárs anyázására nem igen tudok nyugodt és úriember maradni. A hülyézésig el lehet menni, de egyes jelzők nálam leoldják a túláram védelmet. 🙂

  46. kishorgász szerint:

    “a Gaskó István vezette szakszervezet fog még sztrájkolni a mostani kormány ellen is, ”
    Biztosan.

    Előre egyeztetett időpontban, előre egyeztetett módon.

  47. meghát.... szerint:

    T. Bolemann Lajos !
    2011. november 30., szerda – 20:27 Az agymosás több ezer éve folyik.Korunk mosodája ,felhasználja a tudomány eredményeit ,( nagyon kifinomult technikákat alkalmaznak ,és ezt nehezen veszik észre az emberek! Lusták a gondolkodásra,csak sodródnak,mindent befogadnak ,amit AZ ÚJSÁGOK írnak ,a politikusok mondanak stb….( Tisztelet a kivételnek) Ez nem Magyar sajátosság, a világ többi országának lakosságára is igaz.

  48. Bolemann Lajos szerint:

    Rendben. No és?

  49. meghát.... szerint:

    T.Zoli049 ! Nem,nem ,nem ,a hülyézésig sem lehet elmenni ! Viszont nem is szabad szó nélkül hagyni! Gordon művész urat elküldtem melegebb éghajlatra egy alkalommal,de nagyon finoman. Oka volt ! Nemvolt benne csúnya szó.Igaz ,ha beleszól valamilyen hsz-ba, nem válaszolok.Nálam ,csak egyszer játssza el valaki a becsületét. Vannak menthetetlenek.Rövid az élet, nem szabad pazarolni energiát ,időt .

  50. meghát.... szerint:

    “No és?” Nem értem.

  51. Bolemann Lajos szerint:

    “Az agymosás több ezer éve folyik.Korunk mosodája ,felhasználja a tudomány eredményeit…”
    Sok az általánosság. Ezért mondom: No és?

  52. grün szerint:

    Matolcsy kimarad az IMF-el tárgyaló delegációból!
    A nagy sortember Viktor nem tudja, a zörök igasságot?!
    “Győztes csapaton ne változtass”
    Vagy mégis kell az a pénz?!
    Első szövetségi kapitány lenne, aki akkor mond le amikor győz a csapata?!
    Minden ki emlékszik,
    “Ha az IMF jön én el!”
    Isten Önnel Elnök úr! Emlékét örökké megőrzi a hálás jelenkor! 🙂 🙂
    http://www.origo.hu/uzletinegyed/hirek/20111130-matolcsy-nincs-benne-az-imfes-targyalodelegacioban.html

  53. Zoli049 szerint:

    meghát…!
    Ha olvasol, akkor nekem a manitu és nagyapó mesterek, akik állandóan “kóstolgatnak”.
    Tegyék… 🙂

  54. Zoli049 szerint:

    Azt kérte az IMF, hogy ne menjen! 🙂

    Ez felkérés egy lemondásra! 😛

    Esztergomban, meg el lesz hajtva a Fidesz! 🙂

  55. Vátesz szerint:

    Kereshetnek valamilyen más pénzforrást a jelenlegi esztergomi fideszes képviselők, mert egyiküket sem fogják újraválasztani! Ami a szembenállókat illeti, érdemes megnézni Meggyes Tamás életrajzát, ugyan mi szól mellette a 25 évig főépítész Tétényi Évával szemben? Hogy a képzetlenségét erőszakossággal palástolja?!

    Ceterum censeo . . . Az a baj a fideszes suttyó képviselőkkel, hogy egynek sincs reálvégzettsége, vagy segédtanító/birkózó vagy jogász vagy semmilyen végzettséggel politikus!

  56. Zoli049 szerint:

    HÍRSTART:

    Képes lesz a jelenlegi kormány kivezetni a gazdasági válságból Magyarországot?

    17,4% Igen.
    6,2% Csak egy új nemzetgazdasági miniszterrel.
    76,4% Nem.

    Eddig 48170 beérkezett szavazat.

  57. Manitu szerint:

    Zoli, tartok tőle, hogy egyetlen internetes szavazás se tükrözi a valós véleményeket. Mellesleg úgy tűnik, hogy ez a válság kitart még évekig, akár 2014-ig is: röhöghetsz, mert máshol is. Ha neked ez tetszik, akkor röhögj Amerikán, Ázsián és Európán egyszerre. De ne lepődj meg, ha téged meg azért néznek hülyének, mert szerinted mindezért a magyar miniszterelnök a hibás.

    Egyébként Gyurcsányék idején háromszor minősítették le az országot, most pedig szintén azért, mert egy roncshalmazt hagytak hátra.

  58. Vátesz szerint:

    Az egész zsidó szisztéma rossz, Trilaterális Bizottságostól, Bildenberg Csoportostól! Ez az állandó növekedési mitosz, különben összedől a világgazdaság! Persze hogy összedől, hiszen többet vesznek ki belőle, mint amit lehetne, főleg a zsidók, akik mindenhová odatolják magukat, oda is ahol semmi dolguk, nekik is kell egy kis haszon, lásd IMF! Kölcsönad tetemes milliárd eurót nekünk 6% kamatra, hogy legyen biztosítékunk, amelyet mivel az MNB-nek így is van 17Milliárd eurónyi tartaléka, amely a bankban nem dolgozik, így az IMF pénzét betesszük a Dresdner Bankba 2% kamatra. Az meg biztos odaadja ismét az IMF-nek mondjuk 4%-ért, amelyet az meg egy másik országnak ismét 6%-ért! Mindenki fizeti a semmiért a kamatot, mivel az egész csak arra megy ki, hogy a hitelminősítők jó értékelést adjanak ki az adósról. Az jó is ameddig nem jön meg a tisztánlátásra, s hajlandó a zsidó pénzmágnásoknak tejelni! Ez lyan mint a védelmi pénz, nem kérsz tőlem kölcsön? Akkor elterjesztem rólad, hogy hitelképtelen vagy, s akkor a montani hitelezőid is azonnal kérni fogják vissza a pénzüket!

  59. Lakó1214 szerint:

    Vegyes a tál… 🙂

    Utólag is jobb mint soha! Gaskónak és a vasutasoknak be lett fogva a szájuk, aztán ennyi. Ez megért 5 milliárdot?

  60. Jeniszej szerint:

    Az ilyen tóthkatik teszik újból tönkre a munkásokat, az országot és a fityiszt! Az ilyenféle bértollnok képződmények nem ismerik az alkotó munka szépségét, és a velejáró fáradságot. Rühellik, és messze elkerülik a munkát és a valódi munkából élő embereket. A hideg rázza őket, ha dolgozó emberek közelébe kerülnek.
    Undorítóak ezek az elfajzott bérencek, miközben a fityisz álca mögé bújnak.
    Remélem ezek a férgesek lassan kihullanak a fityiszből!
    ))) 😀 (((

  61. aggódó szerint:

    Eddig azt hittem, hogy csak udvari beszállítók léteznek:
    http://nol.hu/belfold/munka_torvenykonyve__gasko_lefujta_az_ujabb__utonallast_

  62. Lakó1214 szerint:

    Azt mondja “magyar hangja” Péter, hogy évi 1-1 milliárd forinttal fuzetik ki a vasutasokat. Tehát nem egyben. A mézesmadzag?

  63. kilgore trout szerint:

    grün szerint:
    2011. november 30., szerda – 21:13

    “Matolcsy kimarad az IMF-el tárgyaló delegációból!”

    Ez része a szokásos “rákenősdinek”. Azért Fellegi vezeti, mert megy a MOL vezéri székébe. Őt lehet majd utálni, pláne azért, amit még megcsináltatnak vele előtte.

  64. grün szerint:

    kilgore trout!
    Kár lenne egy ilyen kiváló pénzügyi szakember, (majdnem zseni) tehetségét aprópénzre váltani! Olyan mintha Overdose-al egyesbe szántanának!
    Annyira azért nem vagyunk gazdagok! ))) 🙂 (((

  65. lb szerint:

    “Azért Fellegi vezeti, mert megy a MOL vezéri székébe.” – mármint kicsoda? Matolécsy vagy Fellegi?

  66. kilgore trout szerint:

    Fellegi megy a MOL vezéri székébe.

  67. Narancsvírus szerint:

    Itt nem a Máv Cargo pénzét adták, kapták, hanem az adófizetőkét!
    http://kepkezelo.com/viewer.php?file=iys7rit7qw578cyp0gjw.jpg

  68. Narancsvírus szerint:

    Köszöntöm, köszönöm Orbán elvtárs!
    http://kepkezelo.com/viewer.php?file=nacxek98mlw15l1v8nr5.jpg

  69. Narancsvírus szerint:

    Ma pénzt kaptatok, holnap a munkakönyveteket!
    http://kepkezelo.com/viewer.php?file=b7c7l34auim366ess8b8.jpg

  70. Narancsvírus szerint:

    Gaskó elvtárs megkapják a pénzüket,cserében pénteken nincs tüntetés!
    http://kepkezelo.com/viewer.php?file=ddamwihp5h8lbogw2pb1.jpg

  71. Narancsvírus szerint:

    Sokak szerint nem nyertél, hanem végleg megbuktál!
    http://kepkezelo.com/viewer.php?file=yvxcsnmutwm7vxmew87.jpg

  72. Narancsvírus szerint:

    Ez a mozdony sokba került Magyarországnak!
    http://kepkezelo.com/viewer.php?file=twibt9yu5tezhi9u24s1.jpg

Itt lehet hozzászólni !