Mindenben a vezetők döntöttek a Postánál

Index.hu

A Magyar Posta jelenleg használt kerékpárjai

Tájékoztatta vezetőit szlovéniai, tárgyalásnak nem minősíthető útjáról a Magyar Posta kerékpárbeszerzési ügyében eddig egyedüli felelősként megnevezett, a héten a kirúgott dolgozója. Gergely László az Indexnek hangsúlyozta: a döntéseket nem ő mint beosztott, hanem postai vezetők hozták. Az, hogy egyedüli felelősnek állítják be, szerinte nem független a ténytől, hogy a korábbi vezérigazgatóból éppen miniszter lett. Korábban Klimon Péter, a Schwinn-Csepel Kerékpárgyár vezérigazgatója is úgy nyilatkozott, hogy a nyertes cég olyan információkkal rendelkezett a pályázatról, amelyre a jogszabályok nem jogosították fel.

———-

Fontosabb részletek

* Tavaly decemberben jelent meg a hír, hogy a Magyar Posta mintegy 1,1 milliárd forintért csaknem 4800 kerékpárt és kerékpár-utánfutót, valamint 1900 biciklire opciót vásárol.

* A kerékpárok ára miatt a Postát többször támadták, az akkor Szabó Pál vezérigazgató által vezetett postai menedzsment megvédte a közbeszerzési ügyletet.

* Az Index már január elején megírta, hogy éppen a Posta által elvárt paramétereknek megfelelőek a szlovén kerékpárok.

* A Posta az elmúlt hónapokban megkapott 102 darab kerékpárt, ebből kettőt mintának, százat pedig a postások használhatnak.

* Szabó Pál közlekedési, hírközlési és energiaügyi miniszter lett az SZDSZ kiválása után megalakult új, kisebbségi kormányban.

* A HVG május 8-i számában adott hírt arról, hogy sérülhetett a közbeszerzés tisztasága, mert a tender kiírása előtt jutott hozzá a később nyertes a kerékpárok bizonyos paramétereihez.

* Szűts Ildikó új postai vezér május 13-án bejelentette: vizsgálatot indított a kerékpárbeszerzésről a birtokába került új információk miatt. Egy beosztott dolgozót felfüggesztettek, és felkérték a Közbeszerzési Döntőbizottságot a tender felülvizsgálatára.

* Május 26-án kirúgják Gergely Lászlót. A Magyar Posta a vizsgálat lezárását még nem jelentette be.

———-

Semmilyen befolyásom nem volt a közbeszerzés kimenetelére, annak csak az előkészítését végeztem – nyiltakozta az Indexnek Gergely László. A Magyar Posta tavalyi kerékpártenderében most indult vizsgálat kapcsán felelősként megnevezett, hétfőn elbocsátott szakember hangsúlyozta: a beszerzési bizottságban betöltött elnöki tisztsége egy eseti megbízáson alapult. Sem a beszerzési bizottság, sem a bizottság elnöke nem rendelkezik semmilyen döntési jogkörrel. A bizottság tagjai csupán szakmai szempontokon alapuló döntés-előkészítő tevékenységet végeznek, a bizottság minden esetben csak javaslatot tesz. A döntések a szervezeti vezetői szinteken születnek meg.

Az Index kérdésére Gergely László hozzátette: bár a Posta jelenleg hatályos belső szabályzata ezt nem tenné lehetővé, sajnos rendszeresen előfordult, hogy beosztott munkavállalók lettek beszerzési bizottságok elnökei. Ő maga is többször kapott ilyen megbízást az elmúlt három évben. Ugyanakkor a beszerzési munka a Posta beszerzésért felelős szervezete irányításával folyik, az ottani szervezeti vezetők felügyelik a beszerzési bizottság munkáját, döntenek a bizottság által előterjesztett javaslatokról.

Ugyanígy a posta felsőszintű vezetői hozzák, hozták a döntéseket arról is, milyen paraméterekkel írják ki a biciklitendert. A beszerzési bizottság ehhez csak megteszi a szakmai alapokon megalkotott javaslatát, amely úgy születik, hogy egy bizottsági tag előterjesztését a többi bizottsági tag kiegészíti, módosítja. A bizottság valamennyi változatot szavazással fogadja el.

Mit csinált a bicikliügyben?

A kerékpárok beszerzésével kapcsolatban Gergely Lászlónak két, egymástól elkülöníthető feladata volt. Előbb az előkészítésben kellett részt vennie, melynek során többek között a közbeszerzési műszaki követelményeket kellett összeállítani egy jó postai kézbesítő kerékpárra. Ehhez irányadó volt a Budapesti Műszaki Egyetem által a Posta megbízásból készített kétszáz oldalas tanulmány, amely egy megfelelő kézbesítő munkakerékpárral szemben támasztott műszaki elvárásokat részletezte. A másik szakasz az, amikor megbízást kapott a beszerzési bizottsági feladatokra. Gergely László szerint ezt azért fontos így elkülöníteni, mert “az előkészítő szakaszban a felettesemtől kapott munkaköri feladatom volt a minél szélesebb körű tájékozódás a kerékpárokat jellemző műszaki megoldásokról, a piaci helyzetről”.

Ljubjanában magánúton

“Ekkor nagyon sok kerékpárszaküzletet felkerestem – sok esetben csak arra járva, akár szabadidőben, szabadságom alatt is. Ezek között volt az a szlovén szaküzlet is, amely egyéb típusok mellett postai célra készített kerékpárokat is forgalmazott. Itt sem, és sehol máshol sem tárgyaltam a Magyar Posta Zrt. nevében kerékpárbeszerzésről, fel sem fedtem sehol postai kötődésemet, mindössze csak érdeklődtem műszaki megoldásokról és az ettől függő árakról. Ebben az időszakban nem is volt még tudomásom arról, hogy én leszek a beszerzési bizottság elnöke vagy akár csak tagja. Felettesemet rendszeresen tájékoztattam az előkészítő munkákról, így a szlovéniai útról is beszámoltam” – mondta az Indexnek Gergely László.

Azt ugyanakkor Gergely László elismerte: a későbbi nyertes pályázó céget képviselő munkatárssal évek óta több postai szervezet és dolgozó munkakapcsolatban állt. Ezt a tényt is ismerte szerinte minden illetékes felettese, így nem érti, hogy a Posta vezetése ezt miért hallgatta el. Úgy vélte, a tények nagymértékű kiforgatása az, hogy kifejezetten ezen kerékpártender ügyében találkozott volna a cég munkatársával.

A biciklik jók

Egyelőre nem kívánta kommentálni Gergely László azokat a véleményeket, miszerint a szlovénok most azért robbantották ezt az ügyet, mondvacsinált indokokkal, mert a szerződés nem teljesítése miatt kiszorultak volna az üzletből . Annyi azonban feltűnt neki is, hogy maga a Magyar Posta hirtelen erős rohamlépésekkel akar kihátrálni a megkötött szerződésből annak ellenére, hogy szerinte nagyon előnyös feltételeket tartalmaz a Posta számára ez a szerződés. Gergely László szerint a tender szabályos volt, több lehetőséget biztosított, mint egy korábban tervezett kiírás (az csak acélvázas biciklikre szólt volna, végül a tenderen mindenféle vázzal lehetett indulni). Ráadásul a beszerzés jó terméket eredményezett, nemzetközi összehasonlításban sem mondaná drágának a kerékpárokat.

Azzal kapcsolatban, hogy a Posta gyors, és lényegében az személyét egyedüli felelősként feltűntető védekezése mögött állhat-e az, hogy a korábbi vezérigazgató Szabó Pálból éppen közlekedési miniszter lett a botrány idején, csak annyit mondott Gergely László: “úgy gondolom, megvolt az oka ennek az időzítésnek”.

Forrás: Index.hu

Korábbi cikeink a témában:

 

Ólomsúlyú luxusbiciklik a postásoknak
A Schwinn-Csepel pert fontolgat a Posta ellen
Kerékpár-gate: megtévesztették a Magyar Postát?
Továbbgyűrűzik a postásbicikli-botrány

Itt lehet hozzászólni !