Megfájdulhat az utasok feje a buszokba visszaáramló kipufogógáz miatt

BKV figyelő, Csepel.info

A kép illusztráció

Az alábbi levélben felvetett probléma nem egyedi, én is rendszeresen találkozom vele, amikor az öreg Ikarusokon utazom. Élménybeszámoló a 38-as és 138-as buszokról.

A jelenség ilyenkor ősszel a legészrevehetőbb, hiszen ilyenkor a buszok ablakait zárva tartjuk, és az utastérbe visszaáramló kipufogógáz nem tud hol távozni. Azt tanácsolom, hogy ha ilyen busszal utaztok, írjátok fel a rendszámát és tegyetek bejelentést a BKV-nál, és az NKH-nál. 

Kedves BKV-figyelő!

Egy általam nem először tapasztalt problémára szeretném ezúton felhívni a figyelmet. A minap volt szerencsém Csepelen a 38-as buszon utazni. Az Auchan Sziget áruháznál szálltam fel egy Csepel felé tartó csuklós, “békebeli” Ikarusra.

Már a felszállás során feltűnt a mérhetetlenül erős kipufogógáz szag, amely betöltötte az utasteret. Naivan azt gondoltam, majd menet közben a menetszél tompítja az “élményt”, az azonban kitartott egészen leszállásomig. Feltevésem szerint a kipufogógáz egy része a csuklónál lévő elpállott gumiharangnál a szintén nem túl rózsás állapotú kipufogót elhagyva bejut az utastérbe, s így a BKV busza egyfajta XXI. századi guruló gázkamraként üzemel a két végállomás között.

A probléma ezzel mindössze annyi, hogy ezért még (néhányan, a becsületesebbje) fizetünk is, ráadásul nem is oly’ keveset, cserébe pedig az amúgy felülmúlhatatlan utazási élmények egyfajta grátiszaként a húgy-szar-és emberszag mellé még némi fejfájást, esetleg szénmonoxid-mérgezést is kaphatunk.

Korábban is volt már hasonló élményem, szintén Csepelen, akkor egy, a 138-as viszonylaton futó Ikarus ajándékozott meg “mennyei” kipufogógázával, mire a Camponához érkeztünk, kóválygott is a fejem rendesen.

A kérdésem költői, ez így “normális”? Szabadna ezeknek a buszoknak ilyen állapotban akár egy métert is közlekedniük?

Üdvözlettel: Coldey

bkvfigyelo.hu

13 hozzászólás “Megfájdulhat az utasok feje a buszokba visszaáramló kipufogógáz miatt” bejegyzésre

  1. meghát.... szerint:

    T.Coldey! “s így a BKV busza egyfajta XXI. századi guruló gázkamraként üzemel a két végállomás között.” Változnak az utaztatási szokások! Ez egy grátisz a BKV-tól. Lehet ,hogy ki kéne terjeszteni a holokauszt a BKV lepusztult buszain közlekedő magyar emberekre is? A fejfájás még nőni fog, függetlenül melyik buszon fogunk utazni.(A mai naptól csipetnyit megemelkedett a gázolaj ára ,jövőre még rárakódik + 2% áfonya ).

  2. lolka szerint:

    Álítolag (kiszivárogtatott!-hírek)…”Nagyapó”, “Gordon” stb. csak így egyszerűen január-február körül 440Huf./ liter lesz… Go(n)rdolom ez majd emeli a bérlet árát is a többi mindennel együtt…igaz most csak úgy károgok előre…igaz “Nagyapó”. De hát aki nem szemellenzős az ilyesmit tudja előre…és most illene ide a megszokott unalomig ismételt idézet…

  3. Zoli049 szerint:

    A nagytudásúak megvonják a vállukat, hogy”és”?!

    A buszok, most a helyközit is ide számítva, legalább 35 litert fogyasztanak, a fűtésük is ezzel biztosított, a mozdonyok, amik nem mai teremtmények, folyamatos üzem mellett, takarékosan is 100km-en a 600 litert benyelik, ha nem lyukas a tank, egy kamion rakottan átlag 40 litert fogyaszt.
    Akkor kérdem, hogy mennyit lehet visszaigényelni? A kisfelhasználók, akik a saját terméküket szállítják, azoknak semmit.

    Még ide, hogy egy-két gyár bejelentette, hogy a “hamburger adó” miatt, irány Északra. Ehhez és minden agyamentséghez, csak gratulálni tudok.

    A BKV buszoknak meg azért csíp a füstje, mert tökéletlen az égés és olajgőzt is tartalmaz, mivel a blokkok megették a kenyerük javát, talán kétszer is?

  4. Csepel-sziget szerint:

    Örülök, hogy itt is megjelent a BKV-Figyelőnek írott levelem 🙂 Talán így több embernek figyelmet kelti fel ez a roppant kellemetlen jelenség.

  5. lolka szerint:

    Zoli049 szerint:
    2011. október 31., hétfő – 12:08
    -Nem beszélve a vonatokról és az erőművekről, amik hol gázzal, hol gázolajjal üzemelnek…

  6. nagyapó szerint:

    lolka,Zoli049,stb.!
    Tényleg nem ez a helyreállírás útja. 30%-kal csökkenteni kell a közalkalmazottak bérét, 15%-kal visszavenni a nyugdíjakat, 40%-ról indítani a többlépcsős személyi jövedelemadót, 30% társasági adót kivetni. Ekkor lenne igazi jólét hazánkban. Özönlenének a multik, növekednének a bankok, gyarapodna az ország. (l. Románia, Görögország, Írország, stb., ahol boldogok a zemberek)

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét lop.

  7. Zoli049 szerint:

    nagyapó szerint:
    2011. október 31., hétfő – 17:14

    Hagyne arról szoljon már az élete emberek millióinak ebben a szaros országban, hogy a majmok kárait fizetik, amíg élnek. Te bocs, én nem tömegközlekedem, így leszarom a BKV-t, a MÁV-ot is, ha erről van szó.
    Igazad van, csak megszorítani! Gondolom Neked, valami baró béred – nyugdíjad van és roppant módon nem érint semmi, csak a kommunistázás.
    Szörnyű életed lehet! Olyan ingergazdag… 🙂

  8. lolka szerint:

    nagyapó szerint:
    2011. október 31., hétfő – 17:14
    -Kedves jó öreg “nagyapó”! Őn valószínű, hogy vagy pénzügyi szakember, vagy közgazdász, hogy a százalékokkal így tud bánni. Mivel én csak egy alacsonyan iskolázott bérből és fizetésből élő állampolgár vagyok, csak azt érzékelem, hogy negyven valahány év kárait nem lehet egy -két év alatt “gatyába” rázni, mert abból baj szokott lenni. Hiányolom az ígért millió munkahelyet, ami utólag derült ki, hogy tíz év alatti időre lett ígérve…Pedig mindennek az lenne a megoldása…a másik ami sehogy sem fér a fejembe, (pedig 55-s) egy gazdasági válságban levő Europától, hogy lehet elszakadni,egy olyan országnak ami a közepén van az állam adósság mihamarabbi vissza fizetésével? Ki nyújtjuk a nyakunkat, hogy mi nem ide tartozunk nekünk már nincs, vagy kevés adósságunk van,… vagy hogy? Úgy, hogy a képviselőknek nem adunk az egyéb drága juttatások mellém még taxi használati utalványt, vagy úgy ,hogy a képviselők nem kapnak száz nm-s lakásokat? Ha esetleg még eszébe jutna valami ilyen extra dolog a két és fél milliós zongora mellett…Írja majd ide valahova, meg fogom találni…

  9. Roller szerint:

    Abban biztos vagyok, ebben az országban most sokan padlóra kerülnek.
    Csak egy dolog a brutális gázolaj emelés. Erre bárki képes, lehúzni a maradék bőrt az emberekről. Igaz erre a kormánynak 2/3- os ” felhatalmazása ” van.
    Nos akkor mindent bele. Hajrá Magyarország, de meddig?

  10. nagyapó szerint:

    T. Roller! Értem amit ír, mert nekem is dízelmotoros autóm van, dühöngök is, de szerencsére még mindig jobb, mint a benzines. De gondolja el, ha Ön lenne Matolcsy helyében, mit tenne, honnan venne el pénzt? Elvenné a 13. nyugdíj és 13. fizetés után a 12.-et is? Esetleg különadót vetne ki a lisztre? Vagy mit? A gödörből nehéz kimászni úgy, hogy mindenkinek jó legyen.

    Ceterum censeo…A kommunista, ha kinyitja száját hazudik, ha kinyújtja kezét lop.

  11. nagyapó szerint:

    Bocs lemaradt az, hogy ezt a 2/3-ad érti, amit az időközi választások mutatnak.

    Ceterum censeo…A kommunista, ha kinyitja száját hazudik, ha kinyújtja kezét lop.

  12. Zoli049 szerint:

    Hol volt időközi választás? 🙂

  13. Anyuka szerint:

    Én nap mint nap 71-essel járok(sajnos abban az időben, amikor a lepusztult buszok járnak) és sűrűn tapasztalom a problémát, az én fejem is sokszor megfájdul miatta 🙁 Bent áll a végállomáson a busz és egyfolytában járatja a motort 3-4 percig, amíg el nem indul….egyébként ez nem csak hideg időben probléma, nyáron, amikor nyitva vannak az ablakok, a középső ajtóval szemben lévőkön dől be a kipufogógáz – ha jól láttam, ezeknél ott van a kipufogó :(((((

Itt lehet hozzászólni !