Kettős gyilkosság: az áldozatokat kivégezték

Csepel.hu, MTI, Heti Válasz

Kivégzésszerűek voltak azok a lövések, amelyek kioltották Takács József intézményvezető és Papp László tanár életét 2009. január 7-én a Csepel-sziget Általános és Szakiskolában – ezt közölték azok az igazságügyi orvos szakértők, akiket a Fővárosi Bíróságon folyó per csütörtöki tárgyalásán hallgattak meg.

A halálos lövéseket a bizonyítékok alapján gyakorlatilag kétséget kizáróan Kun Tamás elsőrendű vádlott adta le. Deme Gábor másodrendű vádlott szemtanúja volt a vérengzésnek, de nem avatkozott közbe, és nem is sietett az áldozatok segítségére. Éppen ellenkezőleg cselekedett: a tragédia után azért aggódott, hogy eltüntessék azt a szervert, amely az iskolai felvételeket tartalmazta.

Dunai György, Molnár Miklós és Kovács Gábor igazságügyi orvos szakértők egybehangzóan azt állapították meg, hogy a gyilkos előbb néhai Takács Józsefet lőtte le. A tragédia perceit rögzítő hanganyagból tudható, hogy a halálos lövés a beszélgetés 12. percében történt, de előtte sem vitára, sem nézeteltérésre utaló párbeszéd nem volt. Kecsmár László igazságügyi fegyverszakértő arra hívta fel a figyelmet – tekintettel a hanganyagra is, amelyben nem hallható, hogy a pisztolyt felhúzták volna –, hogy a gyilkos már az első lövés előtt kibiztosította fegyverét. A pisztolyt ezután orvul, kegyetlen módon szegezte az intézményvezető halántékához, majd meghúzta a ravaszt. A cselekménysor a korábbi párbeszéd alapján váratlanul zajlott le, de a bizonyítékok egyértelműen arra utalnak, hogy Kun Tamás előre megfontoltan követte el tettét. Kérdéses Deme Gábor szerepe ezekben a másodpercekben, akinek a hangja nem hallatszott akkor, de sejtések szerint akár hang nélkül is jelezhetett Kun Tamásnak.

Lehajolt az áldozathoz

A drámai fordulatot követően Kun Tamás parancsolóan utasította Papp Lászlót, hogy keresse meg a kulcsot, illetve adjon át neki egy táskát (minden bizonnyal Takács József táskájáról volt szó). Papp László igyekezett engedelmeskedni, s közben folyamatosan az életért könyörgött. Kun ekkor rászólt Papp Lászlóra, aki addig féloldalt, illetve szemben állt vele, hogy forduljon meg. Papp megfordult, s a gyilkos tüzelt. A diktafonon ez a lövés a 13. percben hallatszott, tehát nem egészen egy perc telt el azóta, hogy az intézményvezető életét kioltották. (Előző tudósításomban arról volt tudomásom, hogy a Papp Lászlót ért lövés a 17. percben történt. A félreértés abból származott, hogy csak közvetett információk álltak a rendelkezésemre, mivel a tárgyalás zárt volt. Most azonban a bíró pontosan közölte az időpontokat). A 13. percben gyorsan egymás után két lövés hallatszott. Az egyik Papp László hátát találta el egy-két méterről, a másik golyó az ablakba fúródott. Az orvos szakértők szerint már ez a lövés is halálos volt, de a tanár életjelet mutatott. A vád szerint Kun Tamás észlelte, hogy Papp László él, ezért lehajolt a földön fekvő emberhez, s mintegy 10 centiméterről halántékon lőtte. Ez a lövés a 13. perc 39. másodpercében történt. Az áldozat ezután még 11 percig élt. Az orvos szakértők szerint a Papp Lászlót ért mindkét lövés halálos volt, és az azonnali orvosi ellátás sem tudta volna megmenteni az életét. A diktafonon a 13. perc 54. másodpercében hallani egy újabb lövést: ez volt az, amikor Kun Tamás saját kezét lőtte meg véletlenül.

Kun Tamás nevetgélt

Kun Tamás a csütörtöki tárgyaláson a megbánás legkisebb jelét sem mutatta, noha súlyos, megdönthetetlen bizonyítékokat soroltak fel ellene. Továbbra is kitart amellett, hogy nem ő sütötte el a fegyvert. Az azonban szembetűnő volt, hogy a szokásosnál zaklatottabban és ingerültebben viselkedett. Igyekezett ellentmondani a szakértői véleményeknek, és a saját javára kiforgatni a bizonyítékokat. Ez nem sikerült neki, ezért bosszús lett. A szünetben a fotósoknak látványosan hátat fordított a tárgyalóterem előterében, majd cinikusan nevetgélni kezdett, amikor a hallgatóság részéről odaszóltak neki, hogy hagyja abba az összebeszélést Demével. A két vádlott a szünetekben folyamatosan kommunikál egymással.

Deme Gábor sem tett beismerő vallomást, s rajta sem látszik, hogy lelkiismeret-furdalás gyötörné. A fegyverszakértővel vitába szállt a gyilkos pisztolyt illetően, ám a szakértő elmagyarázta neki, hogy tévedésben van. Ezzel a védelem újabb pillére omlott össze. A két vádlott védője most a diktafonra felvett hanganyag eredetiségét kérdőjelezte meg, ezért kérték az eredetiségvizsgálatot.

A Fővárosi Bíróságon folyó per novemberben folytatódik tanúk és szakértők meghallgatásával.

Forrás: Csepel.hu

Közvetlen közelről végeztek a csepeli kettős gyilkosság áldozataival

Közvetlen közelről, néhány centiméterről a fejre célzott pisztolylövésekkel végezte ki áldozatait a csepeli kettős gyilkosság elkövetője – derült ki a Fővárosi Bíróságon csütörtökön.

A szakértők elmondták, hogy a fejlövéseken túl az egyik áldozatot mellbe is lőtte az elkövető. Egyiküknek sem volt esélye a túlélésre, még védekezésre utaló nyomok sem maradtak.

A csütörtöki tárgyalás egy részét a személységi jogok védelme, kegyeleti okok miatt a nyilvánosság kizárásával tartották, mert ismét meghallgatták azt a hangfelvételt, amelyet a nyomozók az egyik áldozat ruhájában elrejtett magnón találtak, és amely a kettős gyilkosságot rögzítette. A hangfelvételen sajtóhírek szerint hallható, amint az első gyilkosság utáni másodpercekben az életéért könyörög a második áldozat.

Az ügyészség szerint 2009. január 7-én este a Csepel-sziget Általános és Szakképző Iskolában egy elszámolási vita miatt lőtte le Kun Tamás elsőrendű vádlott, az iskola pedellusa Takács Józsefet, az iskola vezetőjét és Papp Lászlót, az iskola egyik dolgozóját. Az iskolavezető ugyanis rájött arra, hogy Deme Gábor másodrendű vádlott korábban igazgatóként milliókat sikkasztott az iskolát működtető alapítványtól. A gyilkosságot Kun és Deme együtt határozta el és tervezte meg.

Kun és Deme az eljárás során tagadta bűnösségét, és állította, hogy bár jelen volt a gyilkosságnál, azt egy csuklyás ismeretlen követte el.

Deme a bűncselekmény idején a csepeli MSZP oktatási bizottságának, az önkormányzat pénzügyi bizottságának és a vagyonkezelő közbeszerzési bizottságának tagja volt, nem sokkal korábban pedig a helyi szocialisták elnökségében is szerepet vállalt. A szocialista párt a bűncselekmény után nem sokkal kizárta Demét.

Az ügyészség szerint a kettős gyilkosság előzménye az volt, hogy Deme igazgatóként fiktív megbízási szerződésekkel, valótlan, teljesítés nélküli számlákkal sokmilliós kárt okozott a halmozottan hátrányos helyzetű, problémás gyermekekkel foglalkozó alapítványi iskolának. Amikor a szabálytalanságokra 2008 őszén egy állami vizsgálat fényt derített, az alapítványt vezető Takács József megpróbálta tisztázni a történteket, és úgy vélte, azok mögött Deme állhat, ezért el is akarta távolítani az iskolából. Ugyanakkor Deme az eljárás során elkezdte pénzügyi visszaélésekkel vádolni Takácsot és a szocialistákat. Korábban meghallgatott tanúk elmondták, hogy Deme akkoriban azt hangoztatta: nem hagyja, hogy tönkretegyék, nem engedheti meg magának, hogy az állását elveszítse, mert házvásárláshoz hitelre van szüksége.

Az ügyészség Kunt tettesként, Demét bűnsegédként előre kitervelten, aljas indokból, több emberen elkövetett emberöléssel vádolja, továbbá Kunt lőfegyverrel való visszaéléssel, Demét és volt élettársát, a harmadrendű vádlottat – aki gazdasági ügyeket intézett az iskolában – 6,5 milliós sikkasztással. A vádbeli minősített emberölésért a törvény szerint tényleges életfogytiglan is kiszabható.

A csepeli kettős gyilkosság büntetőpere várhatóan novemberben folytatódik bizonyítással a Fővárosi Bíróságon.

Forrás: MTI, Heti Válasz

28 hozzászólás “Kettős gyilkosság: az áldozatokat kivégezték” bejegyzésre

  1. Jeniszej szerint:

    Mi a különbség a “kivégzés” és a “megölte” között?
    Talán a kivégzést valamilyen, valakik által elrendelt ítélet alapján hajtják végre?
    Ez így biztos, mert az írott sajtóban már a kivégzés szerepel.
    Azt mondja a Fater, hogy most-már nagyon kíváncsi az ítéletet hozók névsorára. – Ha ez “kivégzés” volt.
    🙁

  2. Jenisej szerint:

    Az áldozatokat ismerjük, a kivégzők díszes párosát ismerjük.
    Ki a megbízó?

  3. Manitu szerint:

    Számomra a legnagyobb kérdés az, hogy kimondja-e végül a bíróság, hogy Deme volt a megbízó, és azonos büntetést kap-e Kunnal?

  4. Süni szerint:

    Manitu!
    Ez a bíró ki fogja mondani, hogy Deme volt a megbízó és meg is kapja méltó büntetését.
    Ha nem így lesz, nincs igazság a földön.
    Jeniszej, tudjuk ki a megbízó, úgy hívják Deme Gábor. Kár ebbe a történetbe belemagyarázni fantom embereket és mindenféle pártleszámolásról beszélni.

  5. meghát.... szerint:

    Kedves Süni ! Kinek válaszoltál? Ugyanis,van egy eses,és egy eszes Jeni….-ej.

  6. lolka szerint:

    A merev lemezt csak elő kéne keríteni. Mert az egyik fent említett vádlott elő szeretettel gyűjtött annak idején hang felvételeket. A közeli rokonoknál csak körül kéne nézni egy “paranccsal”…(igaz a nyomozás már lezárult)

  7. Süni szerint:

    Bocsi, azt hittem kihagyta a “z”-t!!!!

  8. lolka-bolka szerint:

    Vajon az a patkány Gulyás miért nem jelent meg megint a bíróságon másodjára sem…Vajon ő miért találkozott a “kivégzés” előtt a két gyanúsítottal? HMMM?

  9. demokrácia szerint:

    Úgy látszik Gyulyásra nem vonatkozik a törvény,mely szerint elővezetik vagy büntetik,ha
    idézésre nem jelenik meg a tanú.Vagy inkább kifizeti???
    Egyik ismerősömet tanúként beidézték egy tárgyalásra, a főnöke nem engedte el, őt
    pedig 500.000Ft-ra büntették!

  10. grün szerint:

    demokrácia!
    De nem kellett kifizetnie, mert megnyerte a főnöke ellen az 500 000 miatt indított kártérítési pert!
    Mert ha nem, akkor ez egy szar, nem pedig demokratikus jogállam! 🙂

  11. szigetország szerint:

    Engem az ingerel, hogy Kun Tamás nevetgélt. Mi olyan röhejes neki? Hamar elvennék a jókedvét, ha pár napra sötétzárkába raknák, koplaltatnák, pucáran ültetnék egy buzi mellé, alkalmaznák az amerikai vízbefújtásos módszert…
    Akkor is vihogna? Ennek a barom meláknak nincs ki az összes kereke, és szerencséje, hogy a börtönöket is liberális szellem hatja át.

  12. demokrácia szerint:

    grün
    Sajnos nem ez történt,mert az illető kamionos akkor is úton volt valahol Európában
    – belföldi fuvarja nincs is – mivel nem kapott engedélyt sem váltó sofőrt a szállítmányért
    Ő felel ami több milliós nagyságrendű, a szállítási határidő késés esetén ködbér mind a
    sofőrt terheli a munkaadó ezeket szépen levonja tőlük.Ha nem tetszik kirúgják a másik
    helyen pedig kezdődik elölről.A kártérítési perre sem idejük sem pénzük nincs.
    Ráadásul a munkaadóval rokonok is voltak.Szemét világban élünk.

  13. grün szerint:

    demokrácia!
    Egy tárgyalást pár hónappal előre kitűznek, éppen ezen elgondolásokból!
    Éppen ezért a megjelenés akadályozásáért a munkabeosztást készítő felelősséggel. (úgy erkölcsi, mint anyagi) tartozik!
    Azt hiszem egy jogerős fogva tartás elég komoly indok a meg nem jelenésre és mégis (fontos dolgoknál) megtalálják a módot a megjelentetésre!
    Ha pedig a soffőr kifizette a büntit, akkor nem fizethet rosszul a rokon!
    Pedig még a ködbért is átterheli, sőt talán még a csúszópénzt is?! Nem sózzák ám a zutakat mindenütt és egy hirtelen kormánymozdulat könnyen a gödörbe segíti a szajrét, akárcsak egy gazdaságot!
    Tanulmányozhatod élő egyenesben is, ha figyeled a médiákokat! 🙂 🙂

  14. TM szerint:

    Két „védekezésbe” kapaszkodik a védő és „védence”!
    -Egyik a pisztoly, szerintünk kicserélték a pisztolyt!
    Igen, de itt a kérdés, hogy ki cserélte VOLNA ki és mi okból.
    Szakértők EL IS vetették el ezt a „mesét”!
    – A másik, a védelem és a „védenc” megkérdőjelezik a hangszalag eredetiségét!
    No most elképzelem az „égi” rendezőt, aki azt mondja, hogy ez nem jó így, jászuk újra, mert nem így kell esni, mert nem jó a bemeneti nyílás, mert nem került, vagy került vér a pisztolyra! Irtózatos-irtózatos!!
    Kinek az érdeke lenne a hangszalag manipulálása?????
    Tudják milyen érzéssel, hallgattam egy ideig, hogy mennyi vérben fekszik férjem,! Egy pár percig hallgattam aztán kirohantam, , mert nem bírtam tovább!
    Aztán mikor visszamentem, azt taglalták, hogy milyen hangot hallatott szegény Lacika. Akkor a Bíró újra zárt tárgyalást rendelt el.
    Barátaim, odajöttek, hogy ne maradjak, mert szakértő, szakértő hátán az egész akkori este részleteit elemzi.
    Visszamentem a tárgyalóterem bejáratához, hogy elköszönjek, az ott maradottaktól, és akkor ELSZAKADT AZ A BIZONYOS ! Azt látom, hogy a két ELITÉLT KEDÉLYESEN NEVETGÉL, BESZÉLGET EGYMÁSSAL, mellettük az „híres” ügyvéd segítője! És hát egy kissé hangosabban, odamondtam, hogy hogyan engedhetik meg, ezt!!!??
    Egy szemernyi érzés, egy szemernyi emberi megnyilvánulás sincs egyikbe sem!
    A vád alatt levőknek mindent szabad, nekem egy rossz név, egy rossz megjegyzés is törvénysértő!
    Néha úgy érzem az ég is rám, szakad, és csak azt érzem, hogy megyek egy alagútba, aminek nincs vége, mert mindig beletoldanak, egy mellékvágányt, ami nem vezet sehova.
    Hol és mikor lesz vége? Meddig bírom még, hogy van az, hogy (média) a meggyilkoltak hozzátartozóikra senki senki senki nem gondol. Hogy ők MÉG élnek, nekik is vannak érzései, nagyon is vannak, arra nincs törvény, ami őket védi!
    A tárgyalások után idegcsillapítókon élek napokig, és csak most olvastam el a fenti sorokat, azért reagálok most a fentiekre!
    Köszönöm mindenkinek, aki velem van ott, azon az iszonyatos helyen és végighallgatja! Köszönet a Csepp TV-nek, az ÚJSÁGÍRÓNAK, köszönet a még megmaradt barátaimnak!

  15. Timotheus szerint:

    szigetország szerint:
    2011. szeptember 23., péntek – 23:45

    Ez a szigetország nevezetű tuti, hogy elmeháborodott.

  16. kispajtás szerint:

    Botrányos ez az egész! Mikor derül már ki végre, hogy egyáltalán mi vezetett ehhez a borzalmas tragédiához? Mikor göngyölítik fel a szálakat, hogy kik és milyen pozíciót és hatalmat adtak Demének? Milyen jelentőséggel bír a tragédia napján a kerület prominenseinek Takács Józsefhez való viszonyulása? Mikor derül már fény a volt dicső alpolgármester, a volt rendőrkapitány, a volt országgyűlési képviselők és az egész alapítványt “működtetők”, a pénzekkel játszók, azt tisztára mosók köztörtvényes bűneikre,embertelenségükre, büntetőjogi felelősségükre?
    Nehogy már elhiggye bárki is, hogy ez a kettős gyilkosság ennek a két elmebeteg elkövetőnek az agyában született meg a sérelmeik megtorlása miatt. A szövevényes összefonódásoknak és azok szereplőinek súlyos felelősségük van a végkifejlet kialakulásában.

  17. szigetország szerint:

    Kedves TM!

    Ez a két suttyó állat remélhetőleg a börtönben fog megrohadni. Az igazság órája előbb-utóbb eljön!

  18. Incike szerint:

    Gondolod?! Ilyen ügyvédekkel?!

  19. miska72 szerint:

    Rohadt szocialista patkányok!

  20. miska72 szerint:

    Nem biztos hogy börtönben fogna megrohadni. Egy korrupt ügyvéd, meg egy korrupt bíró mindenre képes! Tapasztalat! 😉

  21. miska72 szerint:

    Mafia van itt mindenhol! Ez egy rohadt tetves ország, és sok korrupt gerincteleln féreggel vagyunk tele! Jó lenne már egy féregírtás!

  22. grün szerint:

    miska72!
    A féregirtás már a következő kormányra marad!
    Habár tegnap a Főnök nagyon köpte a markát a rendőravatón! kac-kac!

  23. "?!" szerint:

    “miska 72”!

    Ha tele vagy féreggel, akkor vegyél be féreghajtó tablettát!
    A szomszédom kutyájánál bevált.

  24. miska72 szerint:

    TE MEG A NADRÁGOM ELEJÉBŐL VEGYÉL BE EGY DARABOT! 😉

  25. "?!" szerint:

    “miska-hetvenkedő”!

    A féreghajtó tabletta hatására a nadrágod elejéből kilógó nyamvadt kukacodat ajánlgasd a bokorban ugráló feketerigónak, vagy a legközelebbi hozzátartozódnak!

  26. admin szerint:

    Miska, kérjük, hogy egy kicsit finomabban fogalmazz! 😉

  27. […] miatt némi politikai színezetet is kapott. A csepel.info korabeli, az ügyészségre hivatkozó tudósítása szerint „a kettős gyilkosság előzménye az volt, hogy Deme igazgatóként fiktív megbízási […]

Itt lehet hozzászólni !