Útlevél

Magyar Hírlap

Deme Gábor (balra) is bíróság elé áll…

A Népszava tegnapi számának címlapján ordít a cím: Bíróság előtt Kisbér fideszes polgármestere. Rémülten kezdtem a cikk olvasásába, egyrészt azért, mert mindig megrémülök, ha fideszes közszereplő áll pellengéren, másrészt Udvardi Erzsébetet, Kisbér polgármesterét régóta ismerem, és rendkívül tisztességes, rendes, aranyos nőnek tartom, aki a légynek sem tudna ártani.

Belefogtam hát az olvasásba, összeszorult gyomorral. S mire a cikk végére értem, már majdnem megütött a guta. Ugyanis tudják, miért áll bíróság előtt Udvardi Erzsébet, Kisbér fideszes polgármestere? Azért, mert elintézte valakinek, hogy soron kívül kapjon útlevelet. Ennek a „botránynak” szentel a Népszava címlapról induló kéthasábos cikket. És ne legyenek kétségeink: holnap átveszi a „hírt” a Népszabadság is, benne lesz az ATV-ben, a Klubrádióban, talán Bolgár György is „meg fogja beszélni” az őhozzá betelefonálókkal.

Ügy van ugyanis. Kisbér fideszes polgármestere elintézett soron kívül egy útlevelet.

Mindeközben nevezett orgánumok utolsó csepp vérig, utolsó szál emberig védik a védhetetlent. Nekik minden tiszta és rendben lévő a moszkvai kereskedelmi iroda eladása körül. Számukra ócska fideszes játék a Sukoró körüli panama. A Népszavában immár rendszeres nyilatkozó „szegény”, „ártatlanul meghurcolt” Hunvald György. Perceken belül elkezdődik Hagyó Miklós tisztára mosása is.

Ha bárhol előkerül néhány milliós, néhány tíz- vagy százmilliós s nemritkán milliárdos lopás, amelyet mind-mind Gyurcsányék idején követtek el, a Népszava és a többiek lejáratásra és boszorkányüldözésre gyanakszanak. Nincsen bűn – legyen az akár gyilkosság (Csepel) vagy nemi erőszak (szombathelyi MSZP-pártszervezés) –, amitől felszisszennének, ha azt MSZP-s vagy SZDSZ-s követte el.

Ha Bakács Tibor szalámit lop az áruházból, alig negyvennyolc óra alatt megmagyarázzák. Hogy így és úgy. Hogy a műsorvezető igazából áldozat – természetesen Orbán áldozata. Mert éhezik, mert ellehetetlenültek a liberális műhelyek. Mert nincs munka nekik. Nosza, ugrik mindjárt mindenki, és elhalmozzák Bakácsot állásajánlatokkal – a friss Hócipőben már Bakács ír vicceset.

Aztán kiderül, hogy Bakácsnak a számlák kifizetése után még marad nyolcvanezer forintja élni. Ez sem számít. Aztán kiderül, hogy Bakács azon az estén hirtelen felindulásból ellopta a fél áruházat. Nem baj. Majd a biztonsági őrt meghurcolják, aki kiadta a sajtónak a felvételt.

Abban a körben, amiről most beszélünk, a biztonsági őr a bűnös.

És a Gyuszi taxis – ha még tetszenek emlékezni.

És persze Udvardi Erzsébet. Aki „illetékesség hiányában és szabálytalanul” intézett el egy útlevelet soron kívül.

Nekem eddig kétszer intéztek el soron kívül útlevelet. Egyszer az első Fidesz-kormány idején, egyszer Gyurcsány alatt. Utóbbi volt különösen nehéz, mert Horvátországba indulásunk előtt egy nappal vettük észre, hogy az egyik gyerek útlevele lejárt. Kétségbeestünk, telefonáltunk, valaki segített. Illetékesség hiányában és szabálytalanul. Magáért a segítésért, emberségből. Barátságból. Szeretetből. Hogy ne kelljen várnunk értékes napokat, hogy ne kelljen itthon hagyni a gyereket. Jólesett mindenkinek, annak is, aki segített.

De a Népszava most könyörtelenül lecsapott.

És a Népszavát még csak megértem. Ők ilyenek. A szolgálhatatlant szolgálják, Diaboloszt, a „szétdobálót”, és ürügy kell nekik mindenáron, ami igazolja saját létezésüket. Legalább önmaguk előtt.

De a Komárom-Esztergom Megyei Bíróságot nem értem. Tényleg nem. Nincs most ebben a nem értésben semmi cinizmus. Csak nem értés van. Hogy miképpen van erre idő, ember, ész, erő és akarat.

Érdekelne, vajon mennyi okirat, feljegyzés, előterjesztés készült már ebben az ügyben. Vajon mennyi aktát fog felzabálni majd az idő? Aktákat, amelyek mind azt rejtik, hogy Udvardi Erzsébet, Kisbér fideszes polgármestere soron kívül elintézett egy útlevelet…

Szégyelljétek magatokat, felebarátaim.

Bayer Zsolt, 2011.02.24.

magyarhirlap.hu

6 hozzászólás “Útlevél” bejegyzésre

  1. Lucifer szerint:

    Persze itt az a kérdés, kinek, és miért. Ha nem fideszes politikus tette volna ugyanezt, már az egész média zengene a korrupció gyanúról és alakítanák a külön vizsgálóbizottságot.

  2. loastman szerint:

    Ez egy akkora faszság, már bocsánat!
    Útlevelet lehet kérni sűrgősséggel, 3-4 munkanap alatt megvan. Mindenféle mutyi nélkül. Csak fizetni kell érte.

  3. Bugi szerint:

    Lucifer, nincs igazad. Egy MSZP-s politikus ilyesmivel nem tud bekerülni a sajtóba. Túl nagy a konkurencia a párttársak részérõl. Gylkosságok, milliárdos sikkasztások, fiktív szervezetek mûkõdtetése stb.

  4. Gordon szerint:

    Bugi jól mondja. Az mszp-sek a rendőrségi hírekbe való bekerülés terén egy másik bajnokságban játszanak.

  5. Miska72 szerint:

    Jaj jaj! Ha csak egy soronkívüli utlevél kiadás lenne a gond ebben az országban!
    Jaj de örülnék neki.
    Mekkora kár érte a magyar államot és az adófizetőket a soron kívüli útlevél kiadásával?
    Jó a kérdés?

    Ehelyett eladták, szétlopták az országot szocialista barátaink. 🙁
    Na ez itt a baj! Nincs mag a pénz elvtársak!
    Itt csepelen se!
    Hol az északcsepelért kapott pénz?
    Ez a téna! Nem a soronkívüli útlevél!

Itt lehet hozzászólni !