Télre ébredt az ország

Milyen hatással van az egészségünkre az óraátállítás?

Inforadio.hu

Vasárnapra virradó éjjel tértünk át a téli időszámításra, az órákat vasárnap hajnali 3 órakor 2 órára kellett állítani. Az átállás a MÁV és a BKV menetrendjét is érinti. A Malév ezen a napon vezeti be téli menetrendjét.

A nyári időszámításnak köszönhetően évente 6 milliárd forintot spórol meg az ország a Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító (Mavir) Zrt. tájékoztatása szerint. Egy év alatt körülbelül 120 GWh-val kevesebb energia fogy, ez egy kisebb város éves fogyasztásának felel meg.

Az óraátállítás egész Európában egységesen alkalmazott módszere azon alapul, hogy március 21-e és szeptember 21-e (azaz a tavaszi és az őszi napéjegyenlőség) között a nappalok hosszabbak, mint az éjszakák. Ha az ébrenléti idő – a 7 és 22 óra közötti időszak – egybeesik a természetes nappali világosság idejével, kevesebbet kell a lámpákat használni.

A Mavir adatai szerint a tavaszi óraállításkor látványosan változik az esti órák terhelése. Az átállítás előtti és utáni időszakot összehasonlítva naponta 1,5-3 százalékos – 2000-4000 MWh – fogyasztáscsökkenés tapasztalható. Ez a napi mennyiség 1000 háztartásnak akár egész évre elegendő lenne.

A mostani óraátállítás miatt a MÁV menetrendjét nem kell módosítani, de négy nemzetközi és egy belföldi vonat a határállomáson, illetve az indulás helyén várja be a téli időszámítás szerinti időt.

A Bécs-Budapest-Bukarest útvonalon közlekedő Dacia EuroNight mindkét járatát Magyarországon éri az óraátállítás. A vonatok Lőkösházán várták be a téli időszámítás szerinti indulási idejüket, körülbelül egy órát várakotnak. A Beograd nemzetközi gyorsvonat Belgrád és Budapest felől érkező járatai pedig Kelebián időztek.

A belföldi járatok közül csak egy vonatot érint az átállás: a Somoskőújfalu-Hatvan vasútvonalon közlekedő személyvonat Somoskőújfalu állomásról már a téli időszámítás szerint indult.

A BKV több éjszakai járatát is érintette az óraátállítás. Azokra a járatokra, amelyek az egyórás követésnél ritkábban járnak, egyedi menetrend volt érvényben.

Az óraátállítás a Volánbusz járatainak közlekedését nem befolyásolja.

Az átállás a Malév járatait sem érinti, de a légitársaság ezen a napon vezeti be téli menetrendjét.

Forrás: Inforadio.hu

Milyen hatással van az egészségünkre az óraátállítás?

Az őszi időszámításra való átállást nehezebben viseli a szervezet, tudományos cikkek szerint az óraátállítás után megnő az infarktusok és az öngyilkosságok száma. Az InfoRádió által megkérdezett alvásszakértő szerint ugyanakkor egy egészséges szervezet 7-10 nap alatt hozzászokik a bioritmus változásához.

Tudományos cikkek szerint óraátállítás után bizonyos betegségek gyakorisága megnőhet – mondta az InfoRádiónak a SOTE egyetemi adjunktusa, aki hozzátette: nőhet az infarktusok száma, sőt az öngyilkosságoké is, de hangsúlyozta, hogy az óraátállítás egy egészséges szervezetnek nem jelenthet problémát.

Purebl György kiemelte: az átállást követő napokban lehetünk fáradtabbak, megváltozhat a bioritmusunk (például az, hogy mikor leszünk éhesek), de hét – tíz nap alatt ennek be kell állnia. A legtöbb embernél ez magától megtörténik, de tenni is lehet azért, hogy ez az időszak rövidebb legyen.

Az alvásszakértő szerint jó módszer lehet az, ha odafigyelünk, hogy reggel szabad levegőn legyünk, és ha lehet, napfényben. A zárt terekben – akármennyire is jól ki vannak világítva – hiányzik a természetes napfény.

A szakértő szerint nagyobb problémát jelent az átállás azoknak, akiknek rendszertelen az életmódjuk, illetve az idősebbeknek, akiknek meggyengült az alkalmazkodóképességük, így nekik több idő kell ahhoz, hogy a ritmusuk átálljon.

Purebl György kiemelte azt is, hogy a rendszeres testmozgás is elősegíti az átállást, főleg akkor, ha az új ritmusnak megfelelően egy órával hamarabb kezdünk el mozogni.

Az őszi óraátállítás valamivel rosszabb, akkor gyakoribbak az alkalmazkodási problémák: sötétebb és hidegebb van, és ez az a szakasza az évnek, amikor a munka is több – hangsúlyozta az adjunktus.

Forrás: Inforadio.hu

11 hozzászólás “Télre ébredt az ország” bejegyzésre

  1. grün szerint:

    “Az őszi időszámításra való átállást nehezebben viseli a szervezet”
    Vannak akiket a tavaszi új időszámításra való átállás is nagyon megviselt!!!

  2. Vica szerint:

    Télre ébredtünk. Hideg kívül-belül…

    Ma reggel a TV1-en hallgattam Zakariás és Jézus történetét egy pap előadásában. Látjátok, erről beszéltem. Az emberek, a nép haragudhat, kiközösíthet másokat, mert más dimenzióból szemléli az embert, a bűnt. De haragudhat-e, kiközösíthet-e, megbélyegezhet-e Isten szolgája bárkit is? Joga van-e bármelyik papnak a szent misén bármely embert vagy ember csoportot megbélyegezni?

  3. Lexon szerint:

    OFF:

    Kérdésem van: lelehet adni Csepelen a régi bútorokat, lomokat valami hulladékudvarba? Esetleg ti már adtatok le valahova? Több vidéki városban működik ilyen, remélem, Csepelen is.
    Akár ingyenesen. 😀

    OFF.

  4. Hédy szerint:

    Minden évben van lomtalanítás.Ezt végzi az FKF Zrt . Biztosan hallottál a nagy népi banzájról mely a nyári időszakban zajlik!Soron kívül egész évben 3500-4800.-ft/áfa áron megy a dolog.Egyéb hasznosítható hulladék(színes üveg-szárazelem-elektromos és elektronikai eszközök-papír helyezhető el hulladékudvarban nálunk XXI Bajáki Ferenc utca 86 tel:420-7710

  5. lolka szerint:

    Hédy szerint:
    2010. október 31., vasárnap – 23:43
    -Azért, hogy oda beadjak valamit azok közül amit írtál fizetni kell? Ha igen azt nem tudtam, azt hittem, hogy bárki vihet be ilyesmit ingyenesen…

  6. Gordon szerint:

    A mai nap egyik legfontosabb hsz-e:

    “Gordon szerint:
    2010. november 01., hétfő – 12:09

    A Szabad Nép félórákon szocializálódott derék munkásemberünk személyeskedéstől sem mentes munkáshozzászólásában próbálja elterelni a figyelmet az egykori csepeli munkásvezetők (ún. munkásértelmiségiek) egykori tetteiről.

    Vagyis:

    amit lehetett azt hazavittek a WM-ből,
    amit nem lehetett hazavinni (méreténél és tömegénél fogva) arra meg kitettek egy táblát, hogy az “enyém”.

    Nem,nem! Még véletlenül se azoké a munkásoké akiket elvileg ők képviseltek, hanem az övék.

    Így születtek a nagy vagyonok és így olvadt el az igazi munkásember vagyona.

    Az álmunkás újburzsujok pedig 94-ben visszajöttek. A politikai hatalmuk Csepelen csak szűk egy hónapja tört meg.

    Ez hát a fájdalmas igazság.

  7. Lexon szerint:

    Gordon: ismét mellé lőttél. Mint már annyiszor… 😀

    Köszi Hédy, ezeket az infókat én is ismertem. Én olyan megoldást keresek, mint például ami Győrben működik: bármikor elviheted autóval a lomokat egy gyűjtőhelyre, még fizetned sem kell a leadásért. Ezt hiányolom itt Csepelen.

  8. Gordon szerint:

    Szerintem ismét te lőttél mellé, hisz nem hozzád szóltam. 😀

    Persze csak ha nem te fórumozol Kádár Istvánné néven egy másik bejegyzésnél.

    Vagy mégis!?

    Hi-hi. 🙂

    Elfelejtettél nevet váltani a hsz előtt!? 😀

    Ez vérciki. 🙂

  9. Hédy szerint:

    Sajnos nincs,de ha belegondolunk nagyon sok használhatatlan dolog van ami tényleg lom.Annak lenne értelme szerintem is,hogy esetleg arra rászorulók bizonyos helyről elvigyenek olyan tárgyat(szék-asztal stb)melyre szükségük van,másnak meg csak fölösleges és kidobandó tárgy!

  10. panelproli szerint:

    Óraátállítás??????????

  11. panelproli szerint:

    Ha már cikkeztek róla be is kellene állítani az órát…

Itt lehet hozzászólni !