Schmitt Pál: Magyarországon a demokratikus intézmények teszik a maguk dolgát

MTI, M1

Schmitt Pál szerint az Alkotmánybíróságnak joga és kötelessége volt döntését meghozni az indokolatlan végkielégítések megadóztatását célzó törvényről, az Országgyűlés ugyanakkor a választópolgárok akaratának igyekszik eleget tenni a 98 százalékos különadóról szóló jogszabállyal.

A köztársasági elnök a Magyar Televízióban péntek este elmondott nyilatkozatában úgy fogalmazott, Magyarországon működnek az egymástól független demokratikus intézmények, és mindegyik teszi a maga dolgát.Az államfő azt mondta, bizakodással tölti el, hogy egy nehéz pillanatban, amikor komoly dilemma elé került az ország, mindenki azt teszi, amire a megbízatása kötelezi. Nagyon fontosnak nevezte, hogy “ne bizonytalanodjunk el a nehéz pillanatokban”.

Az Alkotmánybíróság (Ab) kedden alkotmányellenesnek nyilvánította és visszamenőleges hatállyal megsemmisítette a 98 százalékos különadót; ezután Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője bejelentette: kezdeményezte az alkotmány és az Alkotmánybíróságról szóló törvény módosítását, hogy azok a kérdések, amelyekről nem lehet népszavazást tartani, kerüljenek ki az Ab hatásköréből. A 98 százalékos különadóról szóló törvényt változatlan tartalommal terjesztette be újra a parlamentnek.

Schmitt Pál azt mondta: az Alkotmánybíróság saját törvényi keretein belül hozta meg a döntését az indokolatlan végkielégítések megadóztatását célzó törvényről, ez a testület joga és kötelessége volt. Ugyanakkor – folytatta – az Országgyűlés demokratikusan megválasztott képviselőitől sem vitathatja el senki azt a jogot, hogy éljenek a választóktól kapott felhatalmazással, és mandátumukat a választók akaratának érvényesítésére használják. Ez nem csak joga, hanem kötelessége is a választott képviselőknek – fűzte hozzá.

Az államfő úgy látja, hogy a parlamenti képviselők az említett törvénnyel kapcsolatban, a választópolgárok akaratának igyekeznek eleget tenni. Mindez azt jelenti – emelte ki -, hogy “Magyarországon működik a demokrácia, működnek az egymástól független demokratikus intézmények, és mindegyik teszi a maga dolgát”.

Felhívta a figyelmet arra, ha el akarjuk érni közös célunkat, “nem érdemes az új szabályokat a régi szabályok tükrében nézni”. Az új szabályokat a közös cél tükrében kell nézni, mindig azt a kérdést érdemes feltenni, hogy a közös cél felé segítenek-e, vagy sem.

Schmitt Pál szerint “mindannyiunk számára fontos tanulság ebben az esetben is, hogy a régi szabályok nehezítik az előrejutást”. Ezért bízik abban – zárta nyilatkozatát az államfő -, hogy az új alkotmányban feloldhatók lesznek az új célok és a régi szabályok közötti ellentmondások.

Az MSZP és az LMP frakcióvezetője szerdán jelentette be, hogy közösen fordulnak Schmitt Pálhoz a Fidesz legújabb alkotmánymódosítási javaslata miatt; mint Schiffer András és Mesterházy Attila elmondta, nyílt levélben azt kérik az államfőtől, “vesse latba tekintélyét és emelje fel szavát a jogállamiságot ért támadások ellen”.

mti.hu

56 hozzászólás “Schmitt Pál: Magyarországon a demokratikus intézmények teszik a maguk dolgát” bejegyzésre

  1. gyalog szerint:

    Elszomorító ez az egész. Így lehet játszani Magyarországon az Alkotmánnyal. Nincs adott szó. És nincs az a papírra lefektetett közmegegyezés, amit el ne lehetne szabotálni, ki ne lehetne üresíteni. Ugye azt írja a Biblia: amit vetettél, azt aratod. Ki szelet vet, vihart arat. Téved mindenki, aki azt hiszi, hogy a mai előny, vagy konc mindig előny és örökrész marad a számára. Aki azt hiszi, hogy bárki bebetonozhatja a hatalmát emberi erővel, annak megint csak igével válaszolok (már a keresztény jobboldalnak): Nincs más hatalom csak ami az Istentől van. Tegnap Gyurcsányé volt, most Orbáné. Lehet szavakkal az Urat dicsőíteni, ha a szívnek gondolata más – fölösleges. És nem is igaz.
    És eljött az idő, amikor az egyik oldal féktelensége összekalapálja a másik oldalt. És lesz majd fogcsikorgatás. Most itt csikorog, holnap ott fog. Valaki egyszer azt mondta: egy a tábor, egy a zászló. Csak remélni tudom, hogy a tábor a magyaroké l e s z, a zászlónk pedig az a drága piros-fehér-zöld.
    Kérlek Benneteket, ne bántsuk egymást!

  2. nagyapó szerint:

    A jelenlegi alkotmány biztosítja a törvényes lopás lehetőségét. Ezt tette “törvényessé” az Alkotmánybíróság. A választók – nem csak a 2/3 – erkölcstelennek ítéli a végkielégítésekkel történő lopást, ezért módosítani kell az Alkotmányt, ekkor nem viszik az alkotmánybírákat ilyen megalázó helyzetbe.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  3. gyalog szerint:

    OK! Hintsük tele sóval!
    Azért mondok néhány példát: Szűrös Mátyás, Pozsgay Imre, Bíró Zoltán, Martonyi István stb.

    Valamint: Az Alkotmánybíróság – amely ön szerint törvényesítette a lopást -, kilenc tag alkotja. Ötöt a Fidesz-Kdnp delegált. Döntése pedig tökéletes egyetértésben született.

    Nagyapó hogy van ez az Ön olvasatában?
    Szeretettel gyalog

  4. csepeli szerint:

    Szánalmas ez a Shit Pál. Micsoda semmitmondó nyilatkozat! A Fidesz bábja, csak a vak nem látja.

  5. Manitu szerint:

    Megdöbbentő, hogy az MSZP megint tolvajokat véd.

  6. gyalog szerint:

    Biztos, hogy nem tenném, amit Schmitt Pál. Vagyis úgy gondolom, nagyon szégyellném magam. De hogy Shit… Végtére olimpiai bajnok, és három gyereket nevelt fel. Tényleg így el lehet intézni egy 70 körüli embert?
    Légyszi! Ne!
    Annak ellenére, hogy egyetértek Veled, amit mondasz, csak a minősítés…
    Szeretettel, gyalog

  7. gyalog szerint:

    Manitunak
    Az MSZP (+Alkotmánybíróság stb. stb) azokat védi, akik sok évtized munkájával szereztek jogot a végkielégítésre.
    Ez szerintem egyszerű. Párt alapon minek ezt elvből félreérteni?
    Szeretettel, gyalog

  8. vermes szerint:

    “A napokban került nyilvánosságra, hogy Szalainé Szilágyi Eleonóra volt humánpolitikai igazgató tavasszal 96 milliós végkielégítést kapott, ráadásul 21 hónapra meghoszszabbított felmondási ideje alatt is milliós fizetést vett föl.”
    (forrás: nol.hu, 2009. július 31.)

    Nyilván nem rá gondoltál.
    Nyilván az ilyenek miatt van az új helyzet.

  9. vermes szerint:

    csepeli!

    És a vörös szemüvegeden át hogyan értékeled Göncz Árpibá munkáját?

  10. csapos szerint:

    Csepeli!
    Szó sincs semmitmondásról!
    Schmitt Pál, a Magyar Köztársaság elnöke a Magyar Köztársaság Alkotmánybírósága, a köztársaság alkotmánya ellen lázít. Lehet, sőt biztos, hogy ez a tiszteletre méltó 70 éves sportember a Fidesz politikai bábja, de nem babra megy a játék, és ezt ő is tudja. Amit tett, az nem más mint nyílt szembeszegülés a jogállam maradékával, a Fidesz önkényes, törvénykezésének fedezése.

  11. csapos szerint:

    Vermes!
    Gondolkodj egy cseppet! A 100 milliós végkielégítéseket a kormány már most is legalább négy módon előzheti, illetve szerezheti vissza a kifizetett összegeket. De miért kell egy alkotmány ellenes törvénnyel VISSZAMENŐLEGES HATÁLLYAL földönfutóvá tenni a kirúgásra kiszemelt vagy nyugdíjba vonuló, 25-35 stb éve dolgozó egészségügyieket, rendőröket, tűzoltókat, hivatali dolgozók tízezreit?! Te akkor jobban alszol?

    És van neked fogalmad arról, hogy mi történhet ebben az országban, ha megnyílik a lehetőség a VISSZAMENŐLEGES HATÁLYÚ jogalkotásra? Ma esetleg tapsikolhatsz, hogy megdöglik a szomszéd tehene, tanárodnak, orvosodnak felkopik az álla, de holnap már arról hozhatnak törvényt, hogy az OTP-betéteket vonja el az állam, neked vissza kell fizetni a munkabéred és/vagy a tandíjat, mert a kormánynak most éppen arra szottyant kedve.
    Nos, ezt akarod?

  12. Narancsvírus szerint:

    Schmitt Pál: Magyarországon a demokratikus intézmények teszik a maguk dolgát
    Nem az Orbánét?
    Ez nem demokrácia, hanem diktatúra!

  13. pedró szerint:

    csepeli! Megvásárolt palik vagytok, a teret vesztett barátaiddal együtt!
    – Amikor fletóék gazdasági és erkölcsi ugarrá züllesztették az országot, hol voltatok?
    – Amikor a helyi vezetők milliárdos károkat okoztak nekünk (és az új vezetés szinte reménytelen helyzetet örökölt), mikor sipákoltatok?

    Normális elképzelésetek sohasem volt a lenyúláson kívül!
    Most, amikor valakik megpróbálják eltakarítani utánatok a sz@rt, hazudoztok tovább!

    Nem baj, amíg pénzelnek benneteket a háttérből, írogassatok csak! Egyszer vége lesz ámokfutásotoknak!

  14. pedró szerint:

    Narancsvirus! Ezt most melyik szemináriumon mondták neked?

  15. grün szerint:

    pedró!
    – Amikor fletóék gazdasági és erkölcsi ugarrá züllesztették az országot, hol voltatok?
    Azért elég jól el vagyunk a romokon, nuku termelés, nuku munkahely!
    A 3.8-as hiány tartható, van még eltapsolni való!

  16. nagyapó szerint:

    T.gyalog (péntek – 23:28 )
    Kérem olvassa újra beírásomat. Én alkotmányról és nem alkotmánybíróságról írtam. A többi stimmel.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  17. gyalog szerint:

    Kedves Nagyapó!

    OK! Úgy látszik egyszerre ültünk géphez.

    Az alkotmány húsz évig működött 2/3-os többség mellett is, és senki nem érezte, hogy bele kell nyúlni. Nyilván ebben benne volt az is, hogy Hornéknak rossz volt a lelkiismeretük, és nem merték felvállalni abszolút többségükkel sem a kormányzást. Muszáj volt bizonyítani a határnyitás ellenére (vasfüggöny) a pufajkás múlt miatt, hogy demokraták.
    Most az érv az, hogy ezt a rossz emlékű 1949/akárhányas alkotmányt meghaladta az idő. No de hogy milyen értelemben, az nem derül ki… A rossz erkölcsi kifizetésekre
    v a n törvény. Ehhez nem kell kiszélesíteni a parlament jogkörét. Egy cél van: minél több hatalomnak kell koncentrálódni egy kézben. Hogy is szólt a recept: Egyszer kell csak nagyot nyerni, és akkor húsz évre bebetonozzuk magunkat.
    Ezt a gondolkodásmódot miért kell szégyellni, és mindenféle egyéb pótérvet felhozni?

    De, könyörgök, annyira szeretném, ha ezt is értené, higgye el, nem demokratikus alkotmányos intézményeket, az ellenőrzés forrásait kiiktatni vagy beszűkíteni a jogkörüket, mert az ember, hajlamos arra, hogy a saját érdeke vezesse.
    Ceterum cenzeo: Éljen a Magyar Alkotmányos Köztársaság!
    (…és a többi sót sem érdemel!)
    Szeretettel, gyalog

  18. gyalog szerint:

    Pedrót kérdezem, mit ért erkölcsi ugaron.
    Szeretettel, gyalog

  19. Narancsvírus szerint:

    Lelkiismeret ’88 tüntetése Budaházyért a Kozma utcai börtön előtt 2010.10.30.
    http://www.youtube.com/watch?v=zF_rW4w1lL0
    http://www.youtube.com/watch?v=vnXqHS_Ob8c
    http://www.youtube.com/watch?v=inF9uxzqiPc

  20. csepeli szerint:

    Szánalmas szar alak vagyok én is!

  21. nagyapó szerint:

    Narancsvírus!
    A hullámzó tömeg meggyőzött.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  22. fülöpke szerint:

    Ernő! Kövesd csepeli elvtársad példáját! Már megint bekapott rendesen!

  23. Sanyi szerint:

    Csepeli!
    Egész jó ember vagy,amikor őszinte vagy! Teljesen igazad van,nem is szállok vitába veled ezzel kapcsolatban.

  24. Sanyi szerint:

    Cserébe én is bevallom neked, csepeli, hogy én is egy gerinctelen patkány vagyok valójában.

  25. grün szerint:

    “Schmitt Pál: Magyarországon a demokratikus intézmények teszik a maguk dolgát”
    Mi is!
    Csak mi nem egymás fejére!

  26. Manitu szerint:

    Ernő, mi lesz, ha egyszerre tartanak tüntetést Gyurcsány mellett és Gyurcséány ellen? Hová mész, egyszerre nem csápolhatsz két helyen!

  27. grün szerint:

    Manitu!
    Majd eldönti, hogy a Gyurcsány vagy a Gyurcséány a szimpibb!

  28. Narancsvírus szerint:

    Manitu szerint: Ezt neked ajándékba!!

  29. FELICE szerint:

    Hát az van hogy én most fogom magam és elmegyek Gyurcsány mellett tüntetni pedig nagyon nem szeretem a palit és nagymértékben felelősnek érzem azért hogy itt tartunk…de egyszerűen nem tudok mást tenni.

    Lehet hogy az LMP-s-re is elmegyek.

    Legutoljára 89-ben voltam ott minden tüntetésen még Grósz ellen én a fiatal Fideszes. (késöbb Szdsz-es…utánna pártonkivüli). Azóta semmi ilyen dologra nem mentem el, családom van és rengeteg munkám.

    Nem hittem hogy valaha még utcai megmozdulásokra fogok járni de nálam speciel most szaladt el az a bizonyos cérna.

    Egyszerűen nem akarok abban az országban élni amit ezek itt készítenek nekem, ja és a gyerekeimet sem akarom ebben felnevelni.

    MINDENKI HALLGASSA MEG A BÉKESIVEL KÉSZÜLT INTERJÚT A KLUBRÁDIÓ HETES STUDIÓ C: műsorában. Pontossan kifejti miről szól ez az egész balhé…nagyon-nagyon jó.

    http://www.klubradio.hu/klubmp3/klub20101030-145855.mp3

  30. FELICE szerint:

    A szocik úgy voltak hülyék ahogy voltak.
    De ezek álszent, fondorlatos , simlis mód a nép mögé bújva verik át a polgárt, saját céljaik érdekében.
    Ők a szocikon szocializálódtak, megspékelve a hozzá tanultakkal. Orbán aktív részese a 20 év elcseszésének.
    Sok régi társa már nincs közvetlen mellette / Pokorny, Deutsch, Szajer, Áder..stb/mert nem bírták ki, de zsíros jól fizető helyekről “támogatják” a diktátort.
    Ez a győzelem a nincs jobb kategória, de ők felhazudva a papírfölényüket e mögé bújva hozzák a pofátlannál pofátlanabb intézkedéseiket.
    NEM EZÉRT KÜZDÖTT A MAGYAR NÉP! Nem ilyen “orbáni demokrácia” kell neki!
    A részegség és a realitás hiány mámorában nem is gondolják micsoda indulatok forrnak a népben, hogy szervezkednek /a sajátjai is/készülnek a demokrácia megvédésére.
    ORBÁN CASTRO CHAVEZ RÁKOSI VIKTOR!

    Ha így folytatja rövid lesz ez a muzsika, az igazi kétharmad /az 5,5 millió nem a fideszre szavazó/borítja a kottaállványt!

    A hét kérdése:
    A 20 év gyes alatt miből lett Orbánné komoly ingatlan vagyona?

  31. FELICE szerint:

    Egyetértek volt Fityiszes hozzászólóval, van még valami:
    Mi a fenének egy ilyen bábú állás , mint a közt. Elnök???????
    Csak az adófizetők hatalmas pénzét viszi el…a semmire ( utaztatja, eteti a Nép és a az egész családját, is…. )
    Amugyis csak szimbólikus Reprezentálási poszt ez…. Egy felesleges Parazita állás! Milliárdokért ( a ház végkielégítésekkel együtt).

    Palkó esetében meg egyenesen merénylet a NÉP ellen—Egy kamu ” független”…ja bocs már Fideszes tag ott röfög a Sándor Palotában és hülyeségeket beszél.
    Egy Gumigerinc , Fidesz bérenc.
    Egy vén ember ” eltartása”…..

  32. FELICE szerint:

    Amidazophen
    Az egész kérdéskört más szempontból közelitem meg. Milyen embereket hagyott meg a környezetében OV? Csak olyanokat, akik gondolkodás nélkül kiszolgálják őt. Bármi áron. Az egykori fidesz hatalmas szellemi potenciált gyűjtött maga köré a rendszerváltáskor, kiváló elméket, akik közül az egyik legragyogóbb, legtehetségesebb maga OV volt. De benne nem az ész kerekedett felül, hanem a korán megnyilvánuló zsarnoki akarat. Egyetlen embert sem tűrt meg a maga környezetében, akik nem szolgálták minden pillanatban személyes nagyravágyásának ügyét. Egy másik része a kezdeti csapatnak maga távozott, amikor rájöttek erre (Ungár, Fodor, Szelényi, stb – hosszú az önkéntes távozók sora). Ennek az embernek mániájává, szörnyű mániájává vált, hogy feudális módon uralkodjon – a demokráciában.

    Ezért vannak a szellemi potenciált és bizonyos fokú elemi intelligenciát is alapvető hiányosságokkal képviselő szalaiannamáriák, a szijjártópéterek, a slemczigabriellák, illészoltánok (no meg persze semjénzsoltok és harrachpéterek) és elsősorban a schmittpálok ma olyan magas hatalmi pozicióban. Mindennek tetjében ezek az emberek sakkban vannak tartva a “nagytudású” Pintér (Olajbáró)miniszter úrnak a kormányba való behelyezésével! És ezek között a magukat politikusnak tekintő hűbéresek közül egyetlen egy sincs, aki lefogná OV kezét!

    Minden, ami ebben az országban történik – és minden, ami nem történik meg – egy ilyen háttér tudatos asszisztálásával megy végbe. Ennek példája a kényszerű mosolygós és értelmetlen elnöki tv-beszéd is.

    Emberek: állitsuk meg Arturo OVI-t! A Nép ÉBRED!

  33. Hugi szerint:

    Ernõ! Miért égeted magad?

  34. FELICE szerint:

    Egyetértek a megállapítások nagy részével. A legnagyobb baj, hogy teljesen bolondnak nézik a népet.

    Van a hatalom és van a nép. Nem is tudom, miként tudnak tükörbe nézni reggelente. Schmitt tudja, hogy az egész élete egy hazugság. Nem olvas újságot?

    A Fidesz-KDNP a nép szerint, ezeket a pártokat képviseli. Aki ezt mondta neki az is hazudott.

  35. FELICE szerint:

    A Schmitt Palkóról is megvan a NÉP véleménye!:
    Mégis mit vártak palikától? 10 évvel ezelőtt még a szociknál kilicselt aztán amikor azok elzavarták odanyalizott a fidesznek. A gazdija kezébe meg nem harap. Másra úgysem jó mint hogy a sportól beszélgessen.
    Shit Pál teljesen leírta magát már akkor, amikor elvállalta a köztársasági elnöki jelölést. Már akkor tudni lehetett, hogy csak egy bábnak kell, aki nem akadályozza majd meg ovi gátlástalanságait. Mint korábbi élsportoló, és NOB, illetve MOB tisztségviselő, tisztában kellett volna lennie azzal, hogy a fair play mit jelent, milyen írott és íratlan szabályai vannak. De ezeket ő teljesen áthágva elvállalta ezt a feladatot és a pénteki szereplésével feltette a pontot az i-re. Szánalmas!

  36. FELICE szerint:

    Hiába a Fidesz komcsi jó komcsi ..MI??????

  37. abcd szerint:

    Itt a kilábalás !!
    Nyugdíjpénzek egy része elköltve (lenyelve)így kell felelőséggel gazdálkodni, hogy ajövő nemzedéke biztonságban legyen !

    A nyugdíjpénztáraktól az állami rendszerbe visszatérőktől remélt 2500 milliárdból 530-at jövőre elkölt a kormány a költségvetési törvényjavaslat szerint. A MÁV többet kap, és infláció feletti nyugdíjemelés lesz. 30 ezer közszolga hagyhatja el a szférát.

  38. FELICE szerint:

    Bizonyára azt, hogy akadozik a Fidesz órási gépezete. Az ország még nem találkozott a jövőévi költségvetés keretszámaival, a felsőoktatási törvény kiszivárogtatott elemei felháborítják a fiatalokat, a magánnyugdíj pénztári átutalások felfüggesztését egyszerű lopásnak nevezhetjük és most már az alkotmánybíróság jogkörének csorbítása is napirenden van, mely minden demokráciába és jogállamiságba vetett hitünket kérdőjelezi meg. Jogosan!

    Ezek igenis nehéz pillanatok, ahol Schmitt Pál bebizonyította, beszari alak, akit bábként működtetnek, mert esze ágában sincs másképp gondolkodni, mint Orbán. Ezt akartátok? Mert bizony ezt a helyzetet is a választók – és a választási rendszerünk- idézték elő azzal, hogy ekkora támogatottságot adtak ennek a bandának.

  39. FELICE szerint:

    A NEMZETI EGYSÉG alakul……..:) …… a FIDESZ ELLEN!!!!!!
    ezt érte el gonosz törpe!!!! hihi

  40. FELICE szerint:

    EMBEREK PÁRTTÓL FÖGGETLENŰL GYERTEK :
    NEMZETI DEMOKRATIKUS EGYSÉG—-

    a Demokratikus Koalíció platformja felkínálja a lehetőséget a demokráciában, jogállamban gondolkodó embereknek arra, hogy egy csapatban “játsszanak”, mEG LEGYEN A nEMZETI eGYSÉG A FIDESZ ELLEN!!!-és megteremti hozzá a szervezeti kereteket.

  41. FELICE szerint:

    Sziasztok, küldök néhány idézetet is, meg a linket.
    .

    “Fideszország

    Több mint 40 átkos év telt el a fagyos tél és a farkas óta. Most ismét egy
    fenevad prédájává válhatunk. Kitartóan közelít, érzi a lakoma illatát. De
    ez egy másik fenevad, új alkotmánynak hívják. Katonák és lovak hada! Csupa
    lándzsa és kard! Feltüzelt rabszolgasereg, mely kész lerohanni az apró
    Magyarországot, hogy elsöpörje a tudás és a jog hazáját. Már közeledik a
    fenevad. Melyet maga, a demokrácia hergelt fel.
    (..)
    – Imádkozzatok Schmitt Pál szeléhez! Magyarország elesik! Az egész nemzet
    elesik! Ne bízzatok az emberekben. Tiszteljétek Schmitt Pál isteneit!
    Tiszteljétek a Szent Jobbot!
    (..)
    – Az isteni Orbán Viktor, hálával tartozik nektek! Ó, ti vén képviselők!
    – Igen. Míg Magyarország lángokban áll, ti aranyban fürödhettek. Minden
    nap, új, még érintetlen Schmitt Pált küldök nektek a birodalom minden
    szegletéből.”

    http://www.commmunity.hu/2010/10/28/fideszorszag/

  42. FELICE szerint:

    Fideszország: A III. köztársaság elbukott, a jogállamiság eltűnt, szeretünk diktatúrában élni! Hülye Magyar nép–de csak felébred..és akkor jaj a Diktátornak!

  43. Jobb Csepelért szerint:

    Arra lennék kíváncsi, hogy ez a sok hülye honnét jött?

    “a Demokratikus Koalíció platformja felkínálja a lehetőséget a demokráciában, jogállamban gondolkodó embereknek arra, hogy egy csapatban “játsszanak”, mEG LEGYEN A nEMZETI eGYSÉG A FIDESZ ELLEN!!!-és megteremti hozzá a szervezeti kereteket.”

    Pont Gyurcsány beszél jogállamról, aki 50-es éveket idéző terrorral oszlatta fel az ellenzéki tüntetéseket?

  44. Sanyi szerint:

    -törölve-

  45. Teri szerint:

    Nem lehetne mellőzni az agressziót?
    Legyen szebb napunk!

  46. vermes szerint:

    Ernőke!

    Ha a Böszmével mész tüntetni, vidd magaddal a “Free Budaházy” tábládat, ott azért vernek majd nyakon. Aztán menj a Jobbikhoz és mondd el, hogy a Böszme tüntetésén voltál, ott azért billentenek fenéken.

    De a pszichológusodnak ne szólj egyikről sem!

  47. admin szerint:

    Ernő-FELICE-Narancsvírust arra kérjük, hogy

    1. Ne próbálja átverni a többi fórumozót, mintha ő legalább öt különböző fórumozó lenne egymaga.
    2. Ennél fogva ne beszéljen és vitatkozzon önmagával arról, hogy melyik énje utálja jobban a Fideszt, Orbán Viktort vagy szereti jobban Gyurcsány Ferencet vagy a Jobbikot.

    Azért kérjük erre, mert ugyan a politikai vélemény szabad, de a fórumozásnak vannak szabályai.

  48. donquijote szerint:

    Ernő! kevesebbet kéne piálni. 🙂

  49. szigetország szerint:

    Igazán nem akartam közbekotyogni, de ez a Felice ma délután egy hosszú, végnélküli, unalmas monológot tartott, aminek csupán műfaji sajátossága újdonság. Nem tudom, magában beszélt-e, s közben véletlenül leírta, ami végigsuhant pihent agyán; vagy előbb írt, s csak utána próbált gondolkozni. Egyik sem szerencsés! Részint vértolulást okoz az agyban, ha ennyire hergeli magát; részint röhejessé válik, mert a hülye beszél magában.

  50. bavaria szerint:

    Az alkotmánybíróság “gleischahtolását” a nácik 1933 ban ugyanígy megcsinálták.
    Utána már nem volt ki megmondja , ki, és mi a törvénytelen.
    Utána jöhet a szabad rablás , majd a védő őrizet , zsidó törvények stb.
    Ebben a szakaszban az akkori szocdemek, és népnemzetiek is azt mondták , hogy felesleges riogatás. felszólalni.
    egy éven belül viszont egy helyen voltak védőőrizetben .
    Vigyázat a zsidó törvények is törvények voltak , és megszegői sokszor az életükkel fizettek.
    HA MÁR AZ ALKOTMÁNY JOGÁSZOK IS DIKTATÚRÁNAK MINŐSÍTIK A TÖRTÉNTEKET.
    AKKOR
    AMI MOST KÉSZÜL AZ NEM MÁS MINT JOBBOLDALI NÉPNEMZETI DIKTATÚRA.
    MAJDNEM MINDEGY , HOGY FASISZTA VAGY KOMMUNISTA.

  51. bavaria szerint:

    Köztársasági elnökünk azt mondta amit az őt kinevező O V előírt neki.
    Gyanítom ő az utolsó köztársasági elnökünk. Ezután jön O V kormányzó úr , vagy király.

  52. bavaria szerint:

    “Most akkor két megoldás van : Az egyik az ugye?
    A másik hármas villamossal a kis erdőtől balra két megálló.”

  53. grün szerint:

    “Mert mi itten figyeljük a zemberek véleményét!
    Miröl is van szó?”

  54. bavaria szerint:

    “Itt vannak fontos ügyek , meg nagy ügyek , mi mindenről tudunk .
    Ha az elvtárs felhív , megmondom , hogy hány Józsi bácsit ismerek. “

  55. bavaria szerint:

    Ebben az egészben nem ez a lényeg ,

    és a fideszes bértollnokok is ezt akarják elködösíteni.

    Szó sincs a végkielégítések megadóztatásának gondjáról,

    A rról van szó ,hogy az alkotmánybíróság és a népszavazás ne szólhasson bele a magánnyugdíj pénztárak lenyúlásába.

    Ez a lényeg és erről kell elterelni a figyelmet.

Itt lehet hozzászólni !